de akkor hogyan találjam meg az utat a testem igazi igényeihez?

Új év, van, aki újrakezd, de legalábbis az ünnepi pihenés, elheverés, pár pohár bor után visszatér a rendes kerékvágásba, másképp eszik, “odafigyel”. Hajrá. Nem a külvilág a hajcsár, és hogy mi a lényeg, az a címben van. És sok a hamis próféta.

Az előző posztban bemutattam az intuitív étkezés nevű brand (módszer, szemlélet, tartalomgyártási stílus) fő állításait, és cáfoltam azokat, amelyek súlyosan, tényekben ferdítenek, illetve leírtam, mi a gond azokkal a hazai képviselőkkel, akik nemrég még sok pénzért, szolgáltatásként írtak elő étrendet, számolgatást, kalóriakeretet másoknak, miközben ők maguk elhíztak, és most nagy hirtelen az új divathullám hátára ülve megtagadják a korábbi, hírnevüket, szavuk súlyát biztosító elméleteket, és olcsó, hisztis méhek gyártásával, a legelkeseredettebb nők lelki masszírozásával, a diétakultúra démonizálásából szereznek maguknak hitelt, erkölcsi legitimitást.

Egyébként még a múlt hét elején, kettő instakomment után, Bodon Juditnak hosszú privát üzenetben írtam meg kb. a poszt tartalmát, tehát a kritikámat az üdvözült IE-kihirdetésről, belevéve azt is, hogy az őket médiában felkérdezgető újságírók is személyes okokból, reménytelen fogyókúrák után, kajamániásan harapnak rá a témára.

Szoktam gondolkodni azon, hogy vajon hol a határ ebben az “egyél nyugodtan-a súlyod csak egy szám-nem attól vagy egészséges, hogy lefogysz-pár kiló nem éri meg, hogy lemaradj az életről” stb. mókában, amelyet fájó térdű, elkeseredett, lépcsőn felmenéssel és hétköznapi-alkalmi öltözködéssel is kínlódó nőknek sulykolnak. Ki az, mi az a testsúly, forma, kinézet, állapot, akinek ezt már NEM mondanák, hanem azt, hogy neked ez nem való, irány az endokrinológus, sebész, obezitológus, mert BELEHALSZ? Vélhetnénk, hogy minél tönkrementebb valaki, annál biztosabb, hogy “a diétakultúra áldozata”, enyhítő üzenetre vágyik, tehát a célcsoportba tartozik. De mondjuk egy 180 kilós, mozgásképtelen nőnek is ez az üzenet, és neki is szól, hogy de ő biztos egészséges, nehogy fogyni akarjon? Egy orrán át oxigénnel ellátott, mobility scooterrel közlekedőnek is azt hajtogatnák, hogy hallgass az éhségedre, csak akkor mozogj, ha jólesik, és engedd el a merev szabályokat?

Magyarországon azért nincs kritikája az IE és HaES iránynak, mert nem láthatóak azok az emberek, akik a fogyasztói társadalom áldozataiként visszafordíthatatlanul tönkrementek.

Ma pedig választ adok arra, hogy az eddigiek értelmében mit tegyen az, aki évek óta nem halad a testével, egyre jobban hízik, hol egyik, hol másik módszerbe kap, nemigen van kedve mozogni, nem is boldog kövéren, és már fáj mindene, de nem akar talmi önvigasztalgatásnak behódolni.

Ki kell zárnom azokat, akiknél konkrét étkezési zavar, depresszió, durva testképzavar, vagy endokrin betegség, anyagcserezavar, glutén-, tojás-, laktózintolerancia, mozgásszervi betegség már jelentkezett, vagy már nincs epéjük (szintén népbetegség), a levegőtől is híznak (valójában nem tudom, létezik-e ilyen, de ha igen, akkor őket is). Mert akkor nem itt lesz neked a válasz, ne is olvasgass meg netezz, és nem is az ezt szakértő “mentoroknál”, vállalkozóknál, lelkizős instacsajoknál, hanem pszichiáternél, ortopédián, endokrinológusnál. (Hogy az epehólyag nélkül élők hogyan tudnak élhető életet élni, jókat enni és nem elmenni a szélsőséges szénhidrátterhelésbe, arról sajnos fogalmam sincs.)

Honnan tudod, beteg vagy-e? Csináltass labort, nézesd meg a cukorbetegséggel kapcsolatos és a májfunkciós értékeket, meg persze ha a hátad, nyakad, vállad fáj, nem tudsz lehajolni, és mozgásképtelen vagy, akkor se tudok neked érdemit mondani.

*

Idéztem azóta ezt, innen:

Szerinted mit jelent az evés a 21. század emberének? 

Hát, ez egy hatalmas probléma. Pont azért, amit közvetít a média és az egészségügyi rendszer. Mindenki tudja, hogy jó sok zöldséget és gyümölcsöt kéne enni, sok vizet és kevés alkoholt inni az egészséges élethez, mégsem így teszünk. Miért? Mert a szakemberként jelenleg úgy fogalmazunk, ha nem így teszünk, akkor megbetegszünk, sőt, egyenesen rossz emberek vagyunk, ha nem tudunk e szerint táplálkozni. És nem azt kérdezik, hogy vajon mi eredményezheti azt, hogy mégsem e szerint eszünk. Nincs jó és rossz étel, csak étel, az viszont nagyon sokat mondana nekünk, ha reflektálnánk arra, melyik ételt mikor és miért választjuk. 

Itt is azt látjuk, hogy valaki a saját szakmájával telítődött, hogy mennyire meddő folyton felmondani az elveket, tanácsokat, ő unja. Pedig az emberek, bár a csapból is ez ömlik, mégsem esznek zöldséget és iktatják ki a cukrot, satöbbi. Vagyis, az a nyomasztó, sok, értelmetlen, hogy így meg akarjuk szabni. És nem az, ami benne tartja őket a nyűgös, tehetetlen, elnehezedő, mindenféle hitványságot faló állapotban.

Így aztán azt hangoztatni, hogy már túl sok a zöldségnyomasztás, az egészséges szólam, elég ebből, mindez nem más, mint válasz egy fogyasztói elvárásra, a megúszós mókára. Nincsenek rossz ételek, igazolja vissza a non-diet dietetikus a reményveszettt alany hétköznapi szokásait. Alany boldog, beköveti, lájkolja, és a kontent legalább a lelkének enyh. Ez olyan, mintha én azzal lennék népszerű tanár, hogy minden egyes magyarórán holmi szonett meg reformkori ars poeticák helyett Marvelt nézünk. Csak hát a következmények.

Szóval én mondok jobbat, és azt is megmutatom, mikre használják a szép tanokat. Te is arra használnád. Ilyen az ember, és a tan, a viszony a megmondóval úgy van kitalálva.

A szólamok elsőre jól hangzanak mindig, minden témában, szépek a mondatok. Az alkalmazásukkal és az alkalmazóikkal, az önátveréssel van a baj. Szeretjük például azt, amikor gondjaink oka egyetlen, megtestesített, megszemélyesített erő, és akkor mindent rá lehet aggatni, neki tulajdonítani, jó–rossz küzdelmében gondolkodni. Teherbe nem eső, túl sokáig halogató, vagy párt sem találó, szaporítószerveikkel konfliktusban álló, szexet nem élvező nőknél így lehet az ellenség Novák Katalin vagy a szülesztés nevű entitás, a kormány. Gumiszobánál minden tanulatlan, tahóhoz feleségül menő, életét facebook előtt ülve elfecsérlő, kultúra közelébe nem menő, asztalverő, “vagány”, zavaros vidéki nő bajára a magyarázat “a Rend”, a patriarchátus, közben az elmélet alapjait sem, érti. Szivárványéknál “a gyűlölet”, “a homofóbia” az oka mindennek, elkeseredett kövéréknél pedig a diétakultúra és a testsúlystigma.

Mindig arra megy ki a játék, hogy ne kelljen a saját tetteikkel, felelősségükkel és a tényekkel szembenézni. Azzal, hogy ők hogyan, miért választottak olyan utat, amelyen sok bogáncs és szakadék lesz. Amerikában az alapállítások így ferdültek el az étkezés témában:

Nincs tiltólistás élelmiszer, nincs morális tartalma az ételnek, nincs bűnözés

Bármi, ami náluk Amerikában kapható (vagyis, azt európainál sokkal szemcsalogatóbb, olcsóbb, agyonfeldolgozott, felismerhetetlen, káros, addiktív, szarrá reklámozott-akciózott) élelmiszer, jöhet, és ez felszabadító, nincs tilalom, nincs bűn. Pink cukros fánkok mellett kirohanás a kövér instanőtől, hogy de ő igenis egészségesen eszik. Itt olvashatsz az ilyen étrend jellegéről és költségeiről, egészen elképesztő európai szemmel. A diétakultúrával szemben oly rendszerkritikus non-diet szakemberek és követőik pedig érdekesképpen ezt a fő ágenst nem látják, hogy mit akar tőlük az élelmiszeripar (meg az alternatív média, rajta az IE hirdetőkkel).

A valódi válasz: legyél nagyon kritikus az élelmiszerekkel általában, és ez nem merevség, bűntudatkeltés meg bigott egészségesétel-mánia. A bolti, pláne amerikai(as) élelmiszerkínálat és gyorsételpaletta korrupt, rá akarnak szoktatni, agyonmarketingezik, üres bennük a kalória, az az érdemük, hogy “guszta”, “ízlik”, addiktíven foodporn jellegű, illetve elképesztően olcsó, mivel hitvány. Amerikai hajléktalan szegénységről szóló dokumentumfilmet néztem, ezeket pakolja göngyölegként a kosarába a welfare élelmiszerjegyes éhező. Ezért te minden hasonlót iktass ki, felejts el, de nem azért, mert tilos meg bűn, meg hogy szorongj, hanem mert modern jólétünk teljesen eltorzult, és nincs kiút a romlásból, ha ezt nem ismered fel. Ez a rendszer ilyen ócska dolgokat ad el neked mint élelmiszert, és ettől népbetegség az elhízás és a többi, de szabadságodban áll másképp dönteni. Új életed bevásárlókosarában ne legyen keksz, csipsz, cukros üdítő, ipari csoki, rágcsák, finomított növényi olaj, margarin, neszkávé, kristálycukor, tejdesszert, sajthelyettesítő, finomliszt. Ez a kiindulópont csak, mert a szuper minőségű, valódi élelmiszerektől is el lehet hízni, de ha amazokról nem szoksz le, akkor esélyed sincs.

Hallgathatsz a testedre, kövesd az ízlésedet, éhségedet, ne legyen bűntudatod, ha egy szelet bejglit/csokit kívánsz

Mindannyian tudjuk, hogy az nem egy szelet lesz, és ha el vagy hízva, akkor ez baj. Amúgy a bejgli – szezonálisan, alkalmilag – nem a legrosszabb, minőségtől függően. De az előző pont miatt: az ízlésed, a tested is korrumpálódott, a szétment hasnyálmirigyed követeli a cukrot, nem az igazi éhséged, a tested bölcsessége.

A valódi válasz: a testedhez vissza kell találnod, itt van értelme annak, amit kétkedve emlegetnek mint tisztítókúrát. Én úgy értem és javaslom, hogy az átállási időszakban csak valódi élelmiszerek legyenek, kalóriacsökkentés, böjt, sok mozgás. Egy évek óta aktív, hitvány élelmiszereket soha nem fogyasztó, táplálkozási zavarral nem küzdő, futásból hazaérkező alany hallgathat a teste jelzésére, és amit ő kíván és jólesik neki, az a valódi éhség és testi szükséglet. Akkor is, ha szénhidrát. Ellentétben ezzel a magyarázgatással:

…mert ilyenkor mindig túlevés van, illetve torz makróarányú élelmiszerek vágyalapú dömpingfogyasztása, unalopmbl (ilyenkor szoktak a lelki egészségre hivatkozni), de lehet, hogy a hullámzó inzulin jajgat. Miért? Mert a lustaság és elhízás eltávolít a test valódi jelzéseitől. Meglepően kevés energia kell, ha egész nap ülsz, fekszel és csak enni meg pisilni mozdulsz ki (és ha valaki túlsúlyos/elhízott, akkor még kevesebb, mert ő azt régebben már meg is ette és a testén hordja).

Ha “nem szereted a kelbimbót, halat, májat”, akkor te nem vagy éhes. Ha keményítős vagy cukros szénhidrátra sóvárogsz úgy, hogy van minőségi fehérje, tojás, zsír, zöldség otthon, akkor valószínűleg szénhidrátfüggő vagy.

A következő népszerű állítás: ne gyötörd magad sporttal, törekedj az örömteli mozgásra (joyful movement), ha edzel, azt élvezd!

Aki már elhízott, és évek óta ül bemerevedve, annak minden intenzív mozgás kínlódás lesz, semmi nem fog jólesni, kedve sem lesz sportolni, így ennek az elvnek az alkalmazása oda vezet, hogy még kevesebbet fogsz edzeni a nagy öntutujgatásban.

Ne feledd: felnőtt emberek vagyunk, kell hogy legyen egy alapvető fegyelem, kitartás, monotóniatűrés, ha jó közérzetet akarsz hosszabb távon, vagy ha állóképességet, erőnlétet, formát fejlesztenél, vagy ha nagyon eltávolodtál attól, amire az emberi test tervezve van.

Mi a megoldás? Lassan kezdd, kíméletes sportágakkal, kalóriadeficitben, később majd ügyesedsz, erősödsz, és tarts ki, fokozd a terhelést. Ne várd, hogy fancy legyen, nem lesz se élvezetes, se látványos, de ez nem kell hogy azt jelentse, hogy fájni fog, vagy tűrhetetlen. A nyafogások csak rontanak a helyzeten.

A kitartó sportnak paradox módon ellensége az a mindenhol látható, motivációnak szánt magamutogatás, amikor kezdők kirakják nagy boldogan az alig teljesítményű képeiket szép holmiban, szextkedve (tipikus mozgások: rúdtánc, jóga, amitől külön megőrülök, annyira megúszós és giccses: fapóz összetett kézzel, lehunyt szemmel, naplementében), mert elhiteti, hogy edzeni ilyen dicső és majd mindjárt te is mutogathatod, minősített esetben fél év után oktató lehetsz hajlékonyság, kivételes testtudat nélkül, hát, nem. Az átlagember, pláne sok év nem mozgás után, nem ügyes és nem hajlékony. Én magam, mielőtt az első akrobatikus képeket kiraktam ide 2015 márciusának végén, ezeket a mozdulatokat nyolc hónapon át fejlesztettem teljes csöndben, terv se volt, hogy majd előállok vele, és gyerekkorom óta tudom őket, könnyű újtratanulás volt. (nézik sőt,

Tehát: nem fogod élvezni kezdetben, nem lesz látványos, és ne hasonlítgasd magad a ritka tehetségekhez meg azokhoz, akik jól néznek ki.

Aztán, gyakran hangoztatják, hogy nem kellenek merev szabályok, a megszorítás romboló, légy magaddal gyengéd.

Persze, csak ebből is mi lesz. Ezen a ponton elképesztő az általam látott kontentek vádaskodása és infantilizmusa. Ha nem vagy kritikus az általános élelmiszerkínálattal és a saját üldögélős, alig mozgó életviteleddel szemben, akkor ez a lágykodás további engedélyt ad vállalhatatlan gyakorlatok folytatására, és egyre távolabb kerülsz a gyógyulástól. Valami elv, fegyelem kell, és ne okold, vádold érte az edzőt, az orvost. Iktasd ki a tekintélyelvet, benned legyen ez a fegyelem. Tudom, hogy fáradt mindenki, de ezt nem a diétakultúra okozza, hanem az életmódváltás csodaváró jellegű delegálása, a külső fókusz és maga a kövérség. Ne megfelelni akarj másoknak vagy egy elvnek, hanem jobban lenni.

Akkor romboló a megszorítás, ha szükséges volna, de olyan durva függő, túlevő vagy, hogy nem bírod ki, úgy csúszol vissza az egészségtelen életbe, mint a drogos. Annak a szégyene és a továbbhízás rombol. Vagy az ha cukrosként nem tartod az alacsony szénhidrátot, és pontosan tudod, hogy ez nem ártatlan, csak még rosszabb lesz. Sokaknak tetszett a ketó (vagyis, a durván látványos eredménye), aztán hamar rájöttek, hogy ők erre képtelenek, nem akarják, nincs erejük, tésztafüggők, és azóta támadnak vele mint tönkretevős, káros gyakorlattal, általában a “merev diétával”, és hazudoznak az én egészségi állapotomról, testemről.

Ne engedd, hogy másvalaki írja elő, diktálja, hogy mit eszel. magadnak állíts fel egy ésszel kezelt rendszert. Sem amiatt nem kell magyarázkodnod, hogy mit csinálsz, ha az jó neked, se amiatt, hogy kiszállsz, egy ünnep erejéig nem tartod, csak tudd és ne akard megmagyarázni, hogy nem ez történt, meg hogy erre szükséged volt. És ne a diétát hibáztasd meg rágalmazd, ha te nem szenteled magad oda a változásnak.

Sport: a séta, a joga  a statikus torna a legjobb, fogadj szakember, ne engedd, hogy teljesíthetetlen elvárásokkal nyomasszanak, hajszoljanak!

Az a gond a kezdő, újrakezdő sporttal, hogy ki-ki mire elkezdi, már változatos panaszai vannak, így folyton frusztrációba ütközik. A monoton állóképesség- és erőfejlesztés meg nem látványos, nem jutalmazó eleinte. Az életmódváltók gyakran olyan sportokba kezdenek, amelyek révén kevés energiabefektetéssel látványos reprezentációk készíthetők, így tele a net fapózban csukott szemmel, szép tájban álldogáló jógás wannabe-kkel és ijesztően béna rúdtáncosokkal.

Annyi amatőr sportos tartalom jön szembe, nehéz ennek ellenállni. Sok év tapasztalata mondatja velem, hogy beszélj a hiúságoddal, ne szerepelni akarj, és kerüld mások képeinek, szokásainak fotó-kedvéért majmolását. Amikor én az első akrobatikus fotókat közzétettem, addigra – a gyerekkori rengeteg gyakorlást leszámítva – nyolc hónapom volt benne, és még évekig fejlesztettem, ha elégedetlen voltam. Nem volt pofám a semmit mutogatni, és különösen nem volt soha mások pózait reprodukálni, akiknél megkívántam a mozdulatot, pláne őket fegyelmezgetni szarbab teljesítménnyel. Én ezt a lányt csodálom, és pont.

Hihetetlen jó érzés a saját, magammal való elégedetlenségemet, a ritkán, de ismétlődően jelentkező kicsinyhitűségemet, leállásomat szétválasztani tudni mások teljesítményétől, örömétől. Nem kell hibás, nem kell magyarázat: én kellek magamhoz.

Az elfogadás pedig nagyon fontos, a gyarlóságainké, teherbírásunké. Felmentés nélkül tudni, hogy ez vagyok, ezt tudom és vagyok hajlandó megtenni magamért, és annak ez és ez lesz az eredménye. Testünk jellemzőinek, megváltoztathatatlanságainak elfogadása is fontos, például ez a nő nagyon érdekes:

, de én csak azért vagyok képes az elfogadásra, mert elmentem a testem legszéléig 2015 novemberében, és azóta nincs kedvem magyarázgatni azt, ami igenis megváltoztatható (“mindenkinek van narancsbőre”, nem). És amiért nagyon jó visszagondolni erre a kísérletre, hogy ebben nem volt semmi szenvedés, irreális, beteges, ezt mind én akartam, élveztem akkor, dögössé tett és meggyógyított. Ezért nincs okom vádaskodni: nem más mondta, mit tegyek, nem volt kínlódás, sem a megszállottság, sem az enyhébb edzések idején. Tudom, mire képes a testem, tudom, mit kell tennem ahhoz a bikinis fesztelenséghez, és látom, mi az idő nyoma, és mi a kevesebb mozgás, több szénhidrát eredménye.

Lásd, hogy te csinálod magadnak, magadért csinálod, felnőtt vagy. Lásd, hogy a veled szemben álló “másik oldal”, aki azt mondja, eddz!, vedd komolyan!, nem túlzó, nem valami rossz hatalom, hanem az élet maga. És vedd észre, ha üzleti érdekből akarnak tőled valamit.

Abba is bele lehet menni felelősséggel. Nála van ugyan üzlet, mégis lehet tőle tanulni, fegyelmezett, vidám, leleményes, és méltán lett százezres követőtábora:

https://www.facebook.com/backinshapeagain

Boldog 2022-t mindenkinek. Köszönöm, hogy sokan írtatok és folytatjátok a tagságot. Nyilvános poszt alá továbbra sem tanácsos kommentelni (írj e-mailt).

Egyébként Maci is viccelődik valami komolyan vevéssel, de nekem nem kötődik az újévhez. Habár, kezdek egy új bérletet.

Tegnapelőtt a hídnak erre a formájára voltam (újra) képes, lemenve és fel is álltam (fejlesztem tovább, a spárgával, dancer’s pose-zal, mellen gördüléssel és kézenállással együtt):

6 thoughts on “de akkor hogyan találjam meg az utat a testem igazi igényeihez?

  1. Ezek a vállalkozók vajon TÉNYLEG elhiszik, hogy az emberek a diétától vannak szarul, azzal küzdenek, az nehezíti meg az életüket, és nem a kaotikus étkezési szokásaik, a korrupt ételkínálat és a lustaság? Ki hiszi, hogy az a gond, hogy NEM REAGÁLNAK az éhségükre (valójában: az elromlott vércukrukra, a leesett vércukorra), és nem az, hogy a tömegek éhség nélkül is, csak úgy, főzögetés közben, minden alkalmat megragadva, önjutalmazásként, vagy csak mert mások is épp esznek, vagy “nehogy később éhes legyek”, túl sokat esznek?

    Pluszpont a nyelvi színvonalért.

    “Az, hogy nem bízunk a testünk jelzéseiben elsősorban abban mutatkozik meg, hogy nem válaszolunk az éhség érzetünkre időben. Viszont, ha ez megtörténik, nagyon könnyen falásba vagy túlevésbe találhatjuk magunkat, hiszen a szervezetünket már megijeszettük a diétázás gondolatával.”

    Kedvelés

  2. anno, ezen az oldalon (kb 1 éve) akadtam meg 1 mondaton:/kifejezésen “központi kérdést csinálni az evésből”
    Szerintem baromi találó volt Évától.
    Szemetet nem viszek be a testembe és futok heti 30km minimum. Nem kell mindent túlgondolni.

    Kedvelik 1 személy

  3. Ebből (és sok más hasonló) posztból az derül ki, hogy többet kéne a dolgok örömével, lényegével foglalkozni, kevesebbet instázni, nézelődni, irigykedni, tükör előtt csücsörítve meg önfotóztatva szenvedni. Kicsit kisebb gyerecipó-hammbekaplak ambíciókat, hiúskodást, hírnévre törekvést, keserűséget és több munkát, edzést, örömet, talpraesettséget kéne beletenni ehhez, nem örökké hisztizni, a “verseny után a szemét kaják visszavezetéséről” posztolni, hiszen ott voltak mellettük azok a profik, akik siránkozás helyett keményen edzettek, világszínvonalig jutottak, töretlen versenyzői karrierrel, és NINCS narancsbőrük.
    Pont ezek (a frissen bodypozitív, 35+ instalány meg a költő) évekig basztattak engem, a háromgyerekes, negyvenes magyartanárt és hobbiedzőt azzal, hogy ők bezzeg jól, de én milyen szarul nézek ki, közben végig jobban élveztem és lelkesebben csináltam azt, amit magamra róttam, meg egészségesebb is voltam, vagyok bármelyiknél.
    (Mint ahogy a frisshír gyilkossággyanú oka sem a rettenetes közállapotok meg a Fidesz, hanem az, hogy túl sok sorozatot néztek meg Frei Tamást olvastak.)

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.