mit jelent az intuitív étkezés? cáfolat

Jó étvágyat és még jobb pihenést mindenkinek! (Írtam ezt még 23-án.) Életmódposzt, kritikus fajta.

Karácsony: idén sem csináltam nagy ügyet a főzésből, és főleg nem a dekorból, viszont sikerült két neuralgikus pontot rendbehozni a lakásban, mindenki értékes ajándékot kapott, pihentem, beszélgettünk, vidámság volt; film: The French Dispatch (Wes Anderson). Volt a hónapban hat súlyzós edzés, öt hosszú (8+) futás, intervall padon, 26-án egy bő óra terepen, terepcipőink második szülinapját ünneplendő.

Nálunk hagyományosan nincs vendégjárás és őrült sütés-főzés. Van kétféle főétel (hal mindig), legfinomabb beigli, szaloncukor, négy üveg bor az egész ünnepre. Nem nagyon más, mint egyéb időszakokban. Az írásban, olvasásban, sportban fél napokat vagyok, repül az idő, nem eszem unalomból, egyensúly van. Nem is érzékeny a téma (alak, kiló, sport), és állíthatom, akinek érzékeny, azt nagyon átverték. Azért tudok örömhírt mondani, mert mindenfajta szorongást, negatív érzést legyőztem, a testemet kiismertem, közelről láttam nagy teljesítményekben is, meghatott, agyongyötört és euforikus pillanataiban, TISZTELEM, ezért nincs módom ellenségnek tekinteni, ostorozni, ellene dolgozni.

Megbízhatóan működik a testem, nincsen titok, nem nyafogok, nem érzem magam tehetetlennek, ezért nincs újévi fogadkozás és újrakezdés se. Cikkem.

Újabb “táplálkozási szakembert” gyűrt maga alá a lelkizős irány, az import önfelmentősdi, melynek barátságos neve testsúlysemleges megközelítés, antidiéta-dietetika, intuitív étkezés, de idetartozik a real body instajelenség is, és felháborított eléggé a negédes hazudozás. Maci kérdi, miért akadok ki ennyire, hát mert blogger vagyok, tudom az igazat erről a témáról, fontosnak tartom, és ki is mondom. Csak öt év kell, hogy felfogják, és ezt nyomja majd mindenki (ez volt a kötődő neveléssel, a feminizmussal, a városi bringázással, súlyzós edzéssel, a transzkritikával, az állatvédő agresszorokkal, instanők/influenszerek elítélésével, a vegánkritikával…). Tudok jobbat, és úgy alakult, hogy sokan olvassák, ha elmondom. Hát ezért.

Ha beleszaladsz az intuitív étkezésbe, legyenek érveid. Elég könnyen kiismerhető, cáfolható és alapvetően tisztességtelen ez a csomag.

Az intuitív étkezés az életmódváltás-téma giccse. Egy Liberace, Kurtág Györgyhöz képest.

Magyarországon a “szakítás az örök fogyózással” című móka most mint új, empatikus irány jelenik meg, és a legviccesebb: pont azok nyomják, akik eddig a fogyózásból éltek, grammokkal és kalóriákkal parancsolgattak. Ez a szemlélet importcikk, hét-tíz évvel az eredeti (amerikai, angolszász) trend után került elő nálunk, ismertebb képviselői Kurucz Salome, Asiama Evelyn, Pór Ágnes, Lupui Izabella és Bodon Judit. Van régebbi könyv is, Kelsey Miller Big Girl című könyve, itt írtam róla.

És a valóság: hogy önmaguknak szól ez az egész, mert ők fáradtak bele a saját szabályaikba, híztak el és adták fel. De a dilemma hamis: amit most cáfolnak, az a megközelítés hiszékeny, csodaváró, szabályokhoz igazodó volt, mindenhol célsúly, gramm, kalória, BMI, és ők ezt vallották, el is adták, nem mertek a testükre hallgatni egyszerűen. Most meg reklamálnak, de kinek? Akiknek hittek akkoriban? Vagy… önmaguknak? Ők ugyanúgy a diétakultúra részei, most is.

A diétakultúrázás ad egy kis rendszerkritikus, elvi pluszt, márpedig a rendszerkritika nagy trend lett: “ez nem felszínes nyafi, átlátunk a szitán, tudunk okosabb, jobb megközelítést, ami gyógyítja a szorongásaidat”. De Magyarországon soha úgy nem létezett diétakultúra, állandóan fogyózó, 120, 150 meg 250 kilós tömegek, mint Amerikában. Sem jellegében, sem volumenében, sem gazdasági hátterében nem olyan. A mindenestül termék diétakultúra, állandó smalltalk témaként a fogyás, a ráfeszülés nálunk ciki, butus, illetlen, semmiképpen nem pervazív. Mégis az amerikai válaszokat akarják eladni itt is, és a sértődöttség is akkora.

A szemlélet sebes terjedésének titka, hogy a legreménytelenebbekre mennek rá, akikben nagy fájdalom és emiatt nagy energia és hála van. Szépen beszélnek velük, kedvesek, nem élesek, viszont megértőek, nem úgy, mint én. De ezzel a célcsoporttal soha nem lesz semmi, sem úgy, sem így – sehogy. A lényegük, hogy szalmaszálakba kapaszkodnak, és nem találják fel magukat, segítséggel se. Rajtuk nem lehet segíteni: mindenképp betegek, depressziósak, tovább híznak, valódi változásra képtelenek, és dühösek. Ha nem így lenne, nem harapnának rá a vigasztalásra. A rossz érzés és a bűntudat marad, csak több sértődött komment és mesterkélt válasz lesz a “diétabeszólásokra”, közösségérzet a többi depis kövérrel, durva valóságtagadás, a szektákra emlékeztető dinamikákkal.

Az IE és a HAES (Health at Every Size) levédett név, használatakor meg kell felelni bizonyos kritériumoknak. Képviselői pedig nem társadalmi önkéntesek vagy kíváncsi újságírók, hanem vállalkozók. Maga a branddé lett tant és könyvet (jövő nyáron) adják el szolgáltatásként, és innentől a tudomány, a kritikus gondolkodás, a sima józan ész és lényeglátás elmehet a francba.

Mi is az, amit most felszabadultan “elengednek”? Bodon Judit például azt, hogy normál tartományban legyen (maradjon) a BMI-je. Tehát azt tartja magára nézve megugorhatatlan, feszes elvárásnak egy dietetikus, hogy normál súlya legyen, miközben ez a szakmája, és ezek a dietétika alapfogalmai. Nem fitnesztest volt a cél, nem tetszetős instafotók, nem négyórás maraton, nem kockahas. Nem is egyensúlyban levő hormonrendszer, jó labor. (Az egész neten egyetlen fotó van, amin látszik, hogy a változás durva. Nem mutogatja.) Hanem egy 25-ös BMI.

A BMI semmitmondó és elnagyolt, de most mégis kell nekünk (egyébként pont túl megengedő, a skinny fatek átcsusszannak rajta). Mi kell, hogy mondjuk 162 centihez max. 66 kg maradjon? Hogy lehet, hogy ez erőlködés, mandulaszem-számolgatás? És az hogy lehet, hogy egy dietetikust nem érdekel, hogy a 66 (vagy akárhány) kilóból mennyi a zsír?

Az ember nem lehet erre tervezve, hogy az izokalória (súlymegtartás) és némi aktivitás (izommegőrzés) neki ekkora kín legyen. Itt valami nem stimmel.

Egy kedves állításuk: sokféle test van, nem húzhatók a testek egy kaptafára. Ezt arra az általános elhízottságra értik, amely a városi, üldögélő életvitelnek és jólétnek az eredménye,  az evés köré szervezett családi életé, vagy épp az egyszemélyes háztartásokban zajló siralmas vigaszevéseké. Emiatt kínlódnak tömegesen az emberek a testükkel, egészségükkel, nem azért, mert valakik valahol kijelentették, hogy 55 kilónak kell lenni, a többieket szankcionáljuk.

A sok szorongásért szerintük a diétakultúra, a szépségeszmény, a téves elvárás a hibás. Nem az üldögélés, a könnyen elérhető, olcsó, kalóriadús élelmiszertömeg, a lelki zavarok és falások, függőségek, a csodaváró magatartás, az egyre passzívabb és virtuálisabb szabadidő-eltöltés (ami a járvány idején eldurvult), a természettől való elidegenedés, kényelemszeretet, röviden: a jólét, a kapitalizmus. Pedig nem a szépségeszménytől szenvedsz, hanem attól, hogy kövér vagy. Az elhízást nem lehet átkeretezni mémekkel, import mondatokkal, mert fizikai, biokémiai valóság. A valóságot tagadni pedig veszélyes.

Édelgő szóhasználat: nagyobb test (nem kövér), pocak, gömbölyded/íves/nőies, curvy, pihenés, amit megengedsz magadnak, “ügyes vagy”, könyörületesség (self-compassion), “cuci” (ereszkedett bőrű belsőcomb-zsírpárna), simogasd és dicsérd meg magad. Teljesítménynek számítanak az alábbi kép leírásában szereplő cselekedetek. Ez a lány nagy bajban van.

Nekik alapos terápia kéne, nem az önvigasz-üzletág üveggyöngyei. Édelgés, a semmi teljesítmény dicsérete annak való, aki nem bírja el a valóságot.

Nem használják azt, hogy kövér, háj, dagadék, disznóHát honnan jöttek ezek az emberek, ki mondta nekik, hogy ne tiszteljék magukat? SOHA nem beszéltünk így magunkról, viccelni is azért lehetett, mert nem volt pokol a test, így nem volt szükség mimózáskodásra. Ez a felnőttség minimuma, hiszen ami az életünk, a testünk lett, az a tetteink következménye, ritka esetben (rák pl.) a sorsunk. Akinek a pasija, barátai a testére szólogatnak be, az gondolja meg, 1. mitől ekkora mimóza ő, 2. hogy néznek ki a többiek, és 3. (főleg:) jól választott-e közeget. Minden problémát, kirekesztést megold, ha nem gyökerek vannak körülötted.

A másik a Csernus-effektus: bizony, van az önáltatásnak olyan foka, hogy ilyen szavakkal ráznak fel valakit, akit korábban kíméltek, és ez hozta el a fordulatot. A legdurvább, hogy projekció van: ők mondják ezt maguknak, a hajcsár a fejükben van. Nincsenek “diétabeszólások” sem, nekik volt a fogyás, az ételadag stb. örök témájuk, de idén, amióta az IE oldalakat követik, már tilos szenteste ezeket szóba hozni.

Ha egy párkapcsolatban valakit a súlyával “bántanak” (erre Pór Ági utal), az nem biztos, hogy bántalmazás. A hízás valódi probléma. Annak jele, hogy baj van, depresszió oka, velejárója vagy következménye. Van, hogy az elhízott fél önemésztése, reménytelen harca teszi tönkre a kapcsolatot, és valóban elidegenít, nem vonzó.

Súlysemleges, weight neutral megközelítés, “a kiló csak egy szám”: én magam orrvérzésig mondtam már, hogy nem a kiló, hanem a testösszetétel számít, tessék megméretni. Ha nem méreted, nézd meg az arányaid, van-e derekad, a nagy izmaid fejlettek-e, milyen a testtartásod, jók-e rád a ruhák, amelyeket tetszetős korodban vettél. A sportban és a sportra való képességben, annak örömében meg az erő, az arányos test, a fájdalommentesség számít. És ne hasonlítsátok össze a kövéreket a soványakkal. Hét kiló fogyás egy 50 kilós nőnél már a halál előszobája, egy 100 kilósnál az út legeleje. Aki alacsonyként hízik ötöt, az egész más, mint ha Greg Kovács:

De a súly, az bizony fizika, nem lehet eltekinteni tőle. “Csak egy szám”, de olyan, amit megéreznek a csontjaid is. 90 kilót felvonszolni a lépcsőn sokkal több erő kell. A gravitáció lehúz, altat, befed. Négyzetesen nő a test gyorsulása, tehetetlensége, és ez nagyon nagy különbség. Közben nem nő a tüdőd, a szíved, nem lesznek erősebbek az ízületek, ezért fog minden fájni és lesz nehézkes a mozgás, végül kedved se lesz hozzá, aztán felállni se, sétálni se. Ezért nem mindegy a kiló. Nem az uniformizált magasságalapú kiló, hanem a te legjobb állapotod, magas izommal, alacsony(abb) zsírral, szép testtartással, mozgékonyan. A hasi zsír sem “alma alkat”, nem egyéni, örökletes variáció, hanem a metabolikus szindróma jele, életmód következménye. (Ami megoldja, és amire nem hajlandóak, sőt, tűzzel-vassal érvelnek ellene: a szénhidrátcsökkentés.)

Kövéren is lehetsz egészséges, illetve a soványak is betegek

…mindannyian ismerünk olyan fizikailag és mentálisan is egészséges embereket, akik a BMI szerint valamelyik felső kategóriába esnének, ám csípőből futnak le egy maratont vagy ússzák át a Balatont, aktívak a munkájukban, a társas életükben, és teljes életet élnek. Ők akkor most tényleg kevésbé egészségesek, mint, mondjuk, az a normál BMI-jű személy, aki egész nap a kanapén ül, sosem eszik zöldséget, napi egy doboz cigit szív, és csak altatóval tud aludni? Bodon Judit, wmn cikk

Ez átlátszóan buta szöveg: nem ismerünk olyat. Nincs olyan magas BMI-jű, aki lefutja, csak teljesítőket tudunk, akik nagy szenzációk, de ők 9-12 órát vánszorognak, szünetekkel. A dohányzás, az altató stb. pedig tök más téma, nem véletlenül keveri ide, hogy a lényeg elsikkadjon. Természetesen senkinél nem oké a cigi és altató, azt is egészségtelennek tartjuk, csak ez sehogy nem függ össze az elhízás témájával. Aki dohányzik, altatón él, ÉS a tetejébe kövér is, az tényleg megnézheti magát. A soványakkal példálózás mindig hamis: nekik más a bajuk. (A kedvencem az “atipikus anorexiás” nyafogás, hogy őket – kövéreket – senki nem veszi komolyan.)

Nem a mérleg számít. Iza kidobta a mérleget. Javítom a szépítő címet: ő már nem túlsúlyos, a BMI-je 30 fölött van. Ez az egész műsor a saját tabuikat, rettegéseiket mutatja, és azt, hogy meghíztak. Egy aktív, egészségesen élő ember nem fél a mérlegtől, és ha magának csinált belőle hajcsárt, akkor nem vádaskodik. Ráragadtan sem vizsgálgatja, hanem alkalmanként használja, vagy méri, mennyit jelent egy nagy futás, egy hasmenés, egy ciklusközi vizesedés. Én nem törődöm a hivatalos, eszményi kilóval, ezért vállaltam a testemet és az adatait minden állapotában, illúziómentesen, és kétnaponta mérem magam, görcs nélkül. Legyél nehéz, ha olyan alkat vagy, de legyél erős.

Azért számít a súly, túl a fizikán, mert kihízod a ruháidat, és az újak meg nem fognak állni sehogy. Ez nem előítélet. Ha más nem is érdekel, ez azért mindenkit szokott. 

A diétázók majdnem mind visszahízzák, többet is. Itt az a csúsztatás, hogy nagy könnyebbség az a pár év is, amíg az illető nem volt annyira kövér és sportolt, mértékletesebben evett. Amúgy nem mindenki hízza vissza, és nem is 95 százalék. Attól függ, hogyan él. Aki igen, az azért hízza vissza, mert visszamegy a mintha-nem-lenne-holnap állapotba, és nem edz. Nem a diéta kudarca, hanem pont az ellenkezője: a diéta+sport feladása miatt. Hogy lusta valaki, meg 120 kilósan is nyafog, hogy nincs kedve sportolni vagy halat enni, az nem jelenti azt, hogy a diéta fenntarthatatlan. Inkább azt, hogy nem értette meg, hogy mekkora a tét: nem a bikiniszezonról van itt szó, hanem hogy kínok között él-e majd 40 évet.

Még az a sugalmazás is ciki az állításban, hogy bezzeg aki nem diétázott, az szépen ugyanannyi kiló maradt, egyenletesen…

Éhezési üzemmód, a megszorítás tönkreteszi az anyagcserét, a jojó káros. Itt pont a megértő nők adtak egy nagy szoronganivalót. Nekem évek óra a súlyom mediánja 74 kiló, plusz-mínusz négy, ezzel (a mediánnal!) pont a max. normál BMI-m van, ami oké, mert extrém izmaim vannak. Amiért négy kilót változik: tél-nyár, edzéslelkesedés, ciklus, leürítettség (ketózisban nincs glikogén). A medián számít, és az, hogy megmaradjon az izomtömeg (ha valaki izmot épít, a medián nőhet is, az enyém a legalsó pontról, 68-ról nőtt, amikor nagy súllyal edzettem). A jojó pedig nem káros: teljesen természetes, humán sajátosság, hogy a súlyunk nem stabil, hogy télen lelassulunk, többet alszunk, nehezebbeket eszünk, és ha ínség van, sokat fogyunk. Az emberi anyagcsere rugalmas, százezer évekig alkalmazkodott a bőség és éhezés sűrű váltakozásához, soha nem volt eleink kalóriabevitele sem egyenletes. Csak a direkt cukorral, állandó keményítőözönnel meg a nem mozgással lehet szétbaszni, mondjuk ezt meg is teszik sokan.

Ezek a fő állítások. És a borzalmas komolykodás, sértettség, humortalanság. Ehhez képest üdítő Sírazsír Marcsi, amúgy őt sem kedvelem nagyon mint módszerárust, de ő legalább igyekszik edzeni, megy Skandináviába, és van humora.

Egy nagy tabu van az összes megmondónál, a szénhidrát, a glutén. Ezt nem akaródzik megvizsgálni, hogy nem a kritikátlan szénhidrátözön (40-70 makrószázalékok), zöldséggyümölcs erőltetés a kis térfogatú, értékes fehérje és zsír kárára, meg a teljes kiőrlésű bullshit, a ch-függőség és a tönkrement hasnyálmirigy az oka-e az elhízásnak.

Nem csak elhízás van, hanem sokaknál élet-elakadás is, ennek csak testi tükre, hogy semmit nem tud komolyan venni, küszködik, vádaskodik, szégyenkezik. Depresszió, Hashimoto, pajzsmirigy-alulműködés van a célcsoportban. Ezeket nem lehet hangzatos mondatokkal gyógyítani. Olyanok adnak tanácsot, akiknek a korábban pénzért hirdetett módszeréből alakultak ki ilyen betegségek (pl. ő). Nem más csinálta veletek.

A lényeg a pálfordulás: ők most rájöttek, hogy az egész hazugság. Így lehet, hogy a hatalmas pillás, pózos fotókat közlő influenszer csokizabálós terhesség után “vállalja most az igazi testét”, és hirtelen nem számít, meg is tagadja azt mint talmi üzemet, amivel híres lett (fitneszverseny). Vagy dietetikusként cáfolja, támadja, amit pont ő tolt korábban, de most is azt a hitelét használja, amely szakma lényege a BMI és a kalóriaszámlálgatás. Az nem megy, hogy valaki elhízik, és akkor hirtelen a BMI a hülyeség, és ő ezt SZAKMAI alapon mondja.

Az intuitív irány annak való, aki ezt elnevezés, módszer, olvasgatás nélkül, öntudatlanul csinálja, és/mert nincs gondja a testével. A boldog keveseknek. Nem való azoknak, akik borúra és kudarcra hangoltak, örökké halasztást, könnyítést keresnek, ellenséget, önfelmentést. Nem való a falásrohamokkal, alacsony sebességű anyagcserével, inzulingondokkal küszködőknek és azoknak, akik nem mozognak.

Én is voltam a BMI „normál” kategóriájában, de ezt az állapotot rigorózus kalória- és makrószámolgatással értem – ideiglenesen – el. Ez a megkötöttség azonban, – még így is, hogy ez a szakmám – egyfókuszúvá tette a gondolkodásomat, és meglehetősen egyhangúvá az étrendemet. Negatív hatással volt az életminőségemre, a mentális egészségemre, egyfajta görcsösséget hozott a hétköznapjaimba. Azt gondolom, az nem egy előremutató út, ha azon kattogunk, hogy uzsonnára hat vagy nyolc darab mandulát ehetünk meg.

Ha ekkora feladat izokalórián élni, akkor itt valami nem stimmel, és biztosan nem a szómágia, a hisztis érvelés és főleg nem az örök ellenségkeresés, import áldozati műsor (szépségelvárások, diétakultúra…) segít ezen. A legelkeseredettebbeket megcélozni, csillámporral megszórni pedig durván etikátlan: ők bármibe kapaszkodnak, de rajtuk nem egy újabb tekintélyszemély, hangzatos tan, “önismeret” és workshop segít, meg a “ha van kedved, csináld, de úgyse lesz, nekem sincs” edzésterv Pór Áginál. Hanem ha látnak a környezetükben tanácsot adni nem akaró, nem filozofálgató-moralizáló, hiszti meg önmarcangolás nélkül, jókedvűen mozgó, ételekre rá nem feszült példákat.

*

Nem lehet, hogy a dietetikusok túl sokat vannak ételek közelében, és az egész családjuk az “imádok főzni” anyai étkeztetésre szerveződik? Hogy a középkorú elhízás oka ez: a nagy gonddal tolt családetetés, a teli hűtő mellett éhenhaló gyerekeket kiszolgáló, saját nőiségüket robotban ledaráló, stresszes, testtől, edzéstől (mert az önzés) elszakadt, boldogtalan nők sorsa ez?

Valaha, még naiv koromban összehasonlítottam szolgáltatás- és hangulatszempontból négy teremet/wellnesshelyet, ár, előnyök-hátrányok. Semmi imperatívusz nem volt benne, hogy menjetek ti is, csak meséltem. Belekötöttek az árba: nekem ez (az egyik, a legdrágább) miért férhet bele, hogy képzelem. Meg a megkívánás, kognitívdisszonancia-redukció, magyarázta is a legdrágábbikkal (ahonnan jelen jógatanáromat ismerem, és ahol akkor 8000 volt a napijegy, komplex szaunabirodalom volt, még úszni is lehetett) kapcsolatban egy morális-közgázos hajlamú kommentelő, hogy négytagú a család, őket is vinni kell, és ez heti egyszer (szorzás), az összesen ennyi (gondosan hangsúlyozva, hogy ők jómódúak ám), és ha neki ez lenne a heppje, akkor hogyan tagadhatná meg a férjétől a saját heppet, hogy mondjuk legyen MÉG EGY Rolexe, tiszta csőd. Mintha itt a pénzről lenne szó, vagy mintha mindenkit hurcolni kéne a saját örömprogramra, pláne heti egyszer  (én ott öt év alatt háromszor voltam). Miért ne mehetne a saját pénzéből? Ez a rossz fej belekárogás, viszonyítgatás…!

Függésben élnek, nincs sajátnak tekinthető keretük, nem költhetnek szabadon, nem ehetik, főzhetik (maguknak sem) azt, amit jónak látnak, nem elég, ha van otthon mindenféle jó étel. Belepofázás van, a család dolgoztatja és baszogatja a nőt, aki emellett munkahelyen is helytáll. És aki meg nem, az magányos, meg érzékeny, meg behúzta az infantilis szabadidő-eltöltés, amely ülve történik és a neten. Ezért olyan kókadtak, savanyúak, jóságosak és szorongók a középkorú nők, és ezért is híznak el.

Nem az a kérdés, hogy hogyan lehet lefogyni, és nincs is elhízva mindenki. Hanem hogy mitől híztak el, hol borult föl az egyensúly, és miért nincs annyi eszük, talpraesettségük tanult nők tömegeinek, hogy ha valami gondjuk van, azt megoldják, ne kelljen szakember meg próféta, ez nem űrkutatás elvégre. Laborba is elmehetsz magadtól. Nem a diéta a baj, hanem az, hogy képtelen vagy kitartóan rendszeresen mozogni, és az, hogy feladod.

4 thoughts on “mit jelent az intuitív étkezés? cáfolat

  1. “Szerinted mit jelent az evés a 21. század emberének?

    Hát, ez egy hatalmas probléma. Pont azért, amit közvetít a média és az egészségügyi rendszer. Mindenki tudja, hogy jó sok zöldséget és gyümölcsöt kéne enni, sok vizet és kevés alkoholt inni az egészséges élethez, mégsem így teszünk. Miért? Mert a szakemberként jelenleg úgy fogalmazunk, ha nem így teszünk, akkor megbetegszünk, sőt, egyenesen rossz emberek vagyunk, ha nem tudunk e szerint táplálkozni. És nem azt kérdezik, hogy vajon mi eredményezheti azt, hogy mégsem e szerint eszünk. Nincs jó és rossz étel, csak étel, az viszont nagyon sokat mondana nekünk, ha reflektálnánk arra, melyik ételt mikor és miért választjuk.”

    amúgy itt a közelében jár, de nem, elmegy mellette
    VÉGTELENÜL KORRUPT, ÜZLETIES A MODERN VÁROSI EMBER ELŐTT ÁLLÓ, KÖNNYEN, REÁLIS ÁRON ELÉRHETŐ ÉLELMISZERKÍNÁLAT, és de, rossz, 70 százaléka szemét
    bőven több kritikát érdemel, mint a (részben vele átfedésben lévő) diétakultúra

    https://marieclaire.hu/riporter/2021/08/10/eves-lelektan-asiama-evelyn/

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: de akkor hogyan találjam meg az utat a testem igazi igényeihez? | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.