szerz. techn. megj.

Tegnap-ma egy kicsit (kora délutántól ma majdnem délig) nem néztem a blogra (laptoplemerülés, színház), ezért három provokátor a legújabb (nyilvános) poszt alatt ellepte a kommentelést, köztük kettő “az én védelmemben”, de ugyanazon a színvonalon, vagyis áthozták ide a fórumra jellemző mocskolódást. Egyiküknek (Gyuri) tudom a nevét, a facebookon is írt hasonló kavarásokat, van képe is, ott is írtam neki, hogy én nem szövetkezem, gyalázkodom, szállítok infókat, nem megyek bele a csatározásokba, sem idegenekkel, sem ismerősökkel, mert engem a blogom, a rajzaim, a témáim és a saját életem, méltóságom érdekel csak.

Itt tehát ilyesmi továbbra sem lesz: a konszenzus veletek az, hogy én írok fontosnak érzett szövegeket jelenségekről, médiáról, magamról, sportról, lesznek köztük nyilvánosak is, illetve rajzolok, az olvasók meg olvasnak, belátásuk, kedvük szerint, ahogy eddig is, értelmesen kommentelnek, és mindegy, hogy erről mások mit gondolnak. Én az engem érintő hajszát fogom említeni, de idegenekkel nem beszélem meg.

A beállításokban gondoskodtam róla, hogy ne fordulhasson ilyesmi többet elő.

4 thoughts on “szerz. techn. megj.

    • Ti rohadtul nem értetek valamit.
      Nem a másik oldalon kell feszkózni, hanem fölötte állni ennek.
      Engem nem fog senki ilyesmire használni, én pedig nem vagyok tanító néni, aki egyeseket megdicsér, másokat megszid vagy kirak.
      Majd szépen jelentkezel, bemutatkozol, ahogy a többiek, támogatod a munkám, és akkor olvasó vagy.
      De amúgy különösebb magyarázattal nekik sem tartoznék. Mondjuk nem is feszkóznak.

      Kedvelés

      • Az nagyon vicces, hogy hepciáskodó (mindegy, melyik oldalon) ismeretlen kvázi KÖNYÖRÖG, ajánlkozik, mert neki “jó meglátásai vannak”, nagy ravaszul azt hiszi, beugrok ennek, rászorulok a kommentelőkre.
        Mindenki azt gondolja ám, hogy neki jók a meglátásai és a véleménye fontos.
        Én JÓ SZÖVEGEKET AKAROK ÍRNI, és ehhez nyugalmat. A saját blogomon. Ennyi. Még azt se várom el, hogy sokan olvassanak, vagy kedvesek legyenek az olvasók. Nem igényem, hogy kommenteljenek, mert ritka a nívós, nem kötekedő, nem a kommentelő személyes dolgait kifogáskeresve magyarázó komment (“de én szeretem a netflixet” érvelés, ami eszembe jut épp a kulcsszavakról stb.). Iszonyú felszínesség van, rossz mondatok, dagályosság, neten edzett tré stílus, csúsztatás, kajánkodás, belepofázás, agresszió.
        Kommentelni nem jog, nem kikövetelhető. Ha nem, akkor nem. Mit nem értesz ezen, mit erősködsz?
        Képtelenek vagytok a témához kapcsolódni, ti csak egymással huzakodnátok meg a határaimat lépnétek át itt is. Tudom az igazamat, nem szorulok szimpatizánsokra, és főleg nem érdekel, hogy a feszkózási terep elfoglalása érdekében ki adja ki magát színlelve szimpatizánsnak. Ez nem szint. Hosszú ideig csak elvétve volt egy-egy szerencsétlen, most meg két hét alatt lett százhúsz erőszakos komment. Rászállós, agresszív, álságosan nyalizó. Leleplező IP-kkel, ugyanazon a néven szemétkedés és nyalizás. Ne már.
        Megdöbbentő, hogy jól ismeritek a blogot, a lényemet, és mégis ennyire hülyének néztek. Kioktattok, sunyin manipulálni akartok, óriási fontosságot tulajdonítotok a személyeteknek, a véleményeteknek.
        Projektáltok.

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.