spórolj-e az ételen?

nyilvános poszt

Nem, ne spórolj.

Az történt, hogy egy gyerekorvos kiírta a facebookjára, hogy milyen eredményes a rizzsel kiegészített szinte-ketogénje és kemény sportolása autoimmun problémákra:

Jó ezt látni, és ritka is: komoly nő, középkorú, keményen edz, alá tudja támasztani, amit mond, és eredményesen tolja azt, amiről már sokan sokat áradoztunk. Annak is egy puritán, lényeglátó formáját (itt a blogon volt mandulavaj meg minden, a könyvben én is az egyszerűségre törekedtem).

Erre azonban jött az obligát komment:

Annyira drága egészségesen étkezni, nagyon szorít a budget..

Én ezt nem bírom, mert ez itt, ebben a kontextusban tuti kifogás. A doktornő nem beszélt ilyen-olyan kiegészítőkről, mandulavajról, mentes sütikről, lazacról meg steakről. (Én igen, és még úgy is megéri, mindig hangsúlyozva, hogy lehet olcsóbban is.)

És igen, kibújt a szög a zsákból, ki mit ért egészségesen, és ezzel együtt ez már tuti kifogás:

Ha csak a cukorpotlo arat nezzuk, mar az borzalmas onmagaban, meg a markatlan is, nemhogy a markas. A lisztek nagy reszerol ne is beszeljunk. Pl mandula liszt, stb.

a cukor pótlóból sajnos tényleg egy valaggal kell ,ha édeset akarunk érezni.

Sokan vannak, akiknek szűkös a keret. Nem arról van szó, hogy őket kiosztjuk vagy levegőnek nézzük. De ezek a fentiek nem erről beszélnek, ők bedőltek a mentes meg egészségeskedő divatnak, a helyettesítgetős-nyamizós iránynak. Ami a női meg alteregészség-témájú média egyik nagy bűne. Miért nyomják ezt? mert minden magazin és hirdetői finanszírozású felület reklám. Márpedig a mértékletesség nem tud termék lenni, a böjtöt nem lehet lefotózni. Ezért kell minden bonyolult ételkölteményt kiötölni és egészségesnek kikiáltani. Rádtukmálni, amit lehet, te meg belekapaszkodsz, hogy majd ettől komolyan veszed: edzésmódszer, fogyós szalonban lelkizés, étrendírás, életmód kócsing, fura alapanyag, sütis receptkönyv.

Pár egyszerű elv, kritikai érzék, komoly elhatározás és az önjelölt, sportot nyomokban sem mutató testű “szakértők” kikövetése. Ők csak locsognak.

Valahogy ezeknek az embereknek, akik ilyen kommenteket írnak, mindig alig-alig van pénzük, viszont rettentő sok az idejük. És ami tényleg drága, de semmi értelme: időt, energiát fordítani ilyen receptekre, sütikre, kísérletezésre. Meg odalenni attól, hogy mi ízlik, mi nem. Aki éhes, annak elég sok minden ízlik, csak jó alapanyag kell, nem kell túlkomplikálni. Pláne elrontani ezeket, na, az a drága, odaégetni a mindenmentes sütit. (Vagy amikor annyira fura, hogy azt sem tudhatod, elrontottad-e.) Ahogy a borsos árú személyi edzéseknek meg felfancyzett gépes izomtornáknak, fura nevű extra módszereknek és csodás edzőcuccoknak sincs sok haszna.

Lehet ezt csinálni, van, hogy hasznos, van, akinek bejön, de ha számít a pénz, akkor nem kell.

Pont azért végtelenül egyszerű és tiszta üzem a sport és a jó étkezés, mert lehet nagyon egyszerűen is csinálni. És valahogy ők a legeredményesebbek, nem a jógás vegán sütis kihirdetők.

Nem tudok újat mondani. Az igazán egészséges étkezés puritán. Alapja a böjt. Ami drága és minőségi, abból kevés kell. Szezonális, hazai zöldség, tojás, belsőség, zsír, csont.

Ami biztosan drága:

sütikkel pancsolni, elrontani

elhízni és következményeit kezelni

terápiába járni, hogy kibogozd az evésproblémáidat, gyerekkorodat és traumáidat: kelj föl a fotelből, sportolj, tarts ki, és helyreáll az étvágyad, ízlésed!

mozgásszervi műtétek

a gyereknek kényelmeskedve minden szart megvenni (étel, játék, buta különóra)

tech: kocsi, szerelése, tévé, okosteló, előfizetések

ruha- és sminkmánia

megbetegedni

inni, cigizni

És ezekre soha nem panaszkodik senki, mert “kocsi kell, telefon kell”.

Nem éri meg az ételen spórolni.

39 thoughts on “spórolj-e az ételen?

  1. Aki elhízik, az BIZTOSAN többet eszik, mint kellene, így már csak azzal, hogy ugyanazt a szart eszi, de kevesebbet, mint addig, spórol.
    Ha kihagyja azokat a lehetőségeket, ahol láthatóan embernek kellett foglalkoznia a kajájával (szakács, pincér, tulajdonos) akkor megint végtelenül sokat lehetett spórolnia. Továbblépve ki lehet hagyni azokat az ételeket is, amiket viszonylag bonyolult gépekkel állítottak elő, és látható marketingköltségük van – mert reklámozzák őket. (csoki, péksütemények)
    Ezzel egy átlagcsalád élelmiszerköltségét 60%-kal le lehet csökkenteni.
    Innen már advanced, de még meg lehet felezni 🙂 Ha ezt sokan csináljuk,ránktör a gazdasági összeomlás, miközben meggazdagszunk, de ez másik történet.

    Kedvelés

    • ez ám az élet! soha egy hely, egy étterem, egy rendezvény…
      “embernek kellett foglalkoznia a kajájával”
      mindent ember termel, árusít, adagol, és minél olcsóbb a munkája, annál gyengébb minőségű az étel. a vége a kínai kifőzde, előtte pórázok, nyakörvek, a kutya hiányzik.
      nem éri meg.
      nem érdemes spórolni rajta. kis térfogatú-tömegű jó minőséget érdemes enni.
      mármint ha szempont az egészség és az ár csak kifogás, hogy lehessen olcsó-adalékanyagos szart zabálni dögivel.
      és: mit egyenek a gazdagok? nekik mit tanácsolsz?

      Kedvelés

      • De most már legalább tudjuk, hogy Nyikhaj Istenke azért nem jár étterembe, hogy felszabaduló idejében egyszerre kommentelhessen itt és a gyeses anyukák közt a Bezzeganyán. 🙂

        Kedvelés

      • Nem tudtam.

        Benéztem a Bezzeganyára. Cantalopupe Nagy Ágnes Lorax kb. az itt olvasottakkal és suzóhasználatokkal okoskodik álló nap bárki fölött, kéretlenül, fölényesen. Mindezt sok éve, naponta. Milyen élete van ennek?

        Ja, és nem sikerült lejönni a tésztazabálásról, nagy kinyilatkoztatások, mi fér bele másnak (HAVI EGY ÉTTERMI VACSORA ALKOHOLLAL? engedélyezi, játssza a szerepmodellt), és beszól a ketóra… amiről nem tud semmit.

        Kedvelés

      • Ott azon, itt ezen. Rajta kívül nem sokan állítják be a fillérbaszást punk gesztusnak, de ha nem ugyanő, akkor már ketten vannak, jaj nekünk.

        Kedvelés

  2. mindent ember termel, árusít, adagol – azért a gépek erről tudnának mesélni. Egész más az, amikor a fehérjegyárban hat ember termel egy műszakban ötezer csomag harminc napos adag fehérjét, mint amikor egy szakács nyünyög az ételemmel és egy pincér teszi meg az utolsó 15 métert adagonként hatszáz forint borravalóért.

    Kedvelés

    • De ki beszélt itt üzemben készülő fehérjeporról?
      És ki beszélt itt csóróságból, lecsúszottságból fakadó élet- és örömtagadó, neszkávéivó filléreskedésről? A szakács nyünnyögése, a pincér kiszolgálása élmény és kényeztetés.
      Minőségi, valóban egészséges ételekről volt szó, amelyekből kevés is elég. És ha nincs keksz, csokika, csipsz, üdítő, kakaós csiga, adalékanyagos proteinecske, akkor belefér közepes jövedelemmel is egy szép kávézó vagy étterem.
      Meg még arról van szó ezen a blogon, hogy telnek az évek, és kéne valamit sportolni, nem csak elmélkedni…

      Kedvelés

  3. Attól függ, mit tartasz egészséges ételnek. Nálam a definíció az, hogy az az étel egészséges, amit rendszeresen fogyasztva, megfelelő mozgással/alvással kombinálva a mérhető testi értékeim a normalitás jó, esetleg kimagasló oldalán lesznek (vér-értékek, ultrahang, testösszetétel). Az, hogy ehhez avokádót kell enni, amivel valaki átúszott a tengeren, vagy elég olivaolajat és marhakollagént is, már nem releváns. A sejtek nem igazán tudják, hogy Michelin-csillagos étteremből való a finoman pirult csirkebőr-kollagén, vagy zacskós fehérjeporból. Persze az agy szeret élvezkedni, de a kérdés az, hogy kell-e az egészséghez mindez, és hogy megéri-e. Én az általam egészségesnek definiált ételek közül kizárólag az anyagi hatékonyság alapján döntök. Dolgoztam azon, hogy az étkezés ne legyen fontos, így nekem kimondottan jó, hogy – leletek alapján is – kiváló lett az egészségem, és bármikor igazolhatom, hogy ez nem drága. Nem spórolok rajta, csak nem költök többet, mint szükséges. A spórolás az lenne, ha a szükségesnél kevesebbet, vagy részben rossz hatásfokkal költeném, és az étterem sajnos rossz hatásfokú költés. A Ft/g minden táplálékösszetevőnél sokkal magasabb, mint a bolti ételeknél.
    Az adalékanyag nem hiszem, hogy használ, de jóérzésű ember eleve nem eszik tartósított ételt, vagy amit más készített, kis mennyiségben a máj leküzdi, de felesleges munkát kap. Azokat nem értem, akik megisznak naponta két üveg sört, vagy egy felest, és az adalékokon problémáznak…

    Kedvelés

    • “A sejtek nem igazán tudják” A sejtek nem, de a lelked, embervoltod tudja…
      Igen, mindez elvileg igaz, csakhogy éb emlékszem rád, tudom, miért írod ezeket, és miért nekem. Napestig beszéhetsz étkezésről, nézelődhetsz itt, hogy mit írtam megint, a válaszaimat semmibe véve, azt nem tudod kikerülni, hogy SPORTOLNI kéne. Az biztosan megéri. Ha én fordítok fél oldalt, vagy futok 500 métert annyi idő alatt, amíg te a költéseidet számolgatod, vagy kommenteket olvasol, írsz, rideg válaszokat ötölsz ki, már előrébb vagyok, bevétel szempontból is.

      Kedvelés

      • a sör szénhidrát és alkohol vízben oldva. Közös erővel, egymás hatását többszörözve dolgoznak a máj elzsírosításán, egyszerre AFLD és NAFLD-t okozva. Érdemes megfigyelni a rendszeresen sört ivók tipikus megjelenését, és megultrahangozni a májukat. Aztán többé nem venni sört.

        Kedvelés

      • Köszönjük, de a nagy tanácsadáshoz miért az én blogomat használod?

        “Drinking alcoholic beverages, including beer, by healthy people seems to reduce the risk of developing heart disease. Moderate alcohol use (one to two drinks per day) reduces the risk of coronary heart disease, atherosclerosis, and heart attack by approximately 30% to 50% when compared with nondrinkers.”

        Kedvelés

      • amúgy hogy jön ide a sör? Te adalékanyagról beszéltél. ami a sörben nincs, a proteinedben van (csomósodásgátló, emulgeálószer, színezék, édesítőszer, aroma minimum, EZÉRT kerestem adalékmentes, vcsak napraforgólecitint és sztíviát tartalmazó fehérjét abban a két évben, amíg az izomatomat felépítettem)

        Valamit nagyon bizonygatsz, nagyon szeretnél hinni egy konkért attitűdben, azt kihirdetni, de nem annyira ismered a részleteket.

        Miért TÖBBSZÖRÖZNÉ meg az alkohol a szénhidrát hatását?

        151 calories (2/3 from alcohol) …
        0 grams fat.
        0 milligrams cholesterol.
        25 milligrams sodium.
        13.7 grams carbohydrate.
        1.1 grams protein.
        Trace amounts of calcium, potassium, and phosphorus and many of the B vitamins.

        Érdekes lelkialkat az, aki csakazértsem eszik étteremben, mert nehogymár, vagy fogadásból, de zacskózott proteinport fogyaszt, és közben állítja, hogy amit csinál, az olcsó és egészséges.

        Kedvelés

    • Amikor NEKEM tolják a garasoskodást, meg a vidéki származást, sugallva, hogy nekem milyen könnyű, akkor azért én, aki velük ellentétben évekig tanár voltam, meg háromgyerekes anya vagyok, és nem segített a családom, viszont napi 12 órákat írok, szerkesztek, eléggé kiröhögöm ezeket az embereket. Tudva, hogy NEM HAJLANDÓAK sportolni, csak dumálnak.

      Kedvelés

    • Ne haragudj, tényleg nem bírom, és sok év telt el, és már nem dőlök be. a száraz okoskodás meg az árszámolgatás, célzások csak arra jók, hogy ne kelljen elismerni: nincsen titok, edzeni kell, nyafogás meg traumában tocsogás helyett kezdeni valamit az életeddel, és akkor még pénzed is lesz.

      Kedvelés

      • Okosmérlegem és centim van. Valamit három éve folyamatosan javuló adataim. A sport talán az egyik legfontosabb elem az életemben, meglepő módon tőled is kiindulva. és azért igyekszem keveset költeni, hogy ne kelljen dolgoznom annyit és sportolhassak kedvemre. Két hete megvolt a balaton-kör 7 óra 12 alatt, szerintem rendben van. 🙂

        Nekem szinte fizikai fájdalmat okoz pénzt adni szolgáltatásért, amit meg tudnék én is csinálni, mrt arra gondolok, hogy ez az ember gyalogolt három fogás – általam nem látott módon elkészített – étellel 3×15 métert, hozott nekem olyan italt, amit valahol halálfaszán palackba tettek, teherautóval elpöfögtek vele a városba,mikor oda tudok sétálni a csaphoz vagy a szódagéphez magam is, és az egész tevékenységéért, ami összesen maximum 2 perc volt, elvár 10% . 600 Ft borravalót. Jól keresek, de nem hiszem, hogy 18000 Ft-os órabéren kellene egy pincért fizetnem.
        Az is megfordul a fejemben, hogy ha nem megyek étterembe, akkor egy órával kevesebbet is elég dolgoznom, ezért nem megyek étterembe és egy órával kevesebbet dolgozok. Éttermi alkalmanként. Nevezz normcore-nak 🙂

        Kedvelés

      • Ez nagyon durva, és most már világos, hogy csak figyelmet akarsz.

        “általam nem látott módon elkészített – étellel ” de bezzeg a kolagénes proteinedet ahogy megfigyeled gyártás közben! :DDDDD

        Okosmérleg :DDDD majdnem olyan okos, mint egy kommentelő…

        Hát még az okosmérleg árából hány Bock bisztrós vacsora kijönne! Gondolom, se barátaid, se csajod, se ünnepelnivalód nincsen…

        Miért várna el 600 forint borravalót? És miért adnál? Miért egy ilyen harmadrangú részleten lovagolsz, csak azért, hogy a csikorgó elméleteidet igazold?

        Bemondásra el kéne hinnünk a gagyi okosmérleg-adatokat egy olyan blogon, amelynek az írója részletesen kirakta a DEXA-it eddig hétszer?

        Kedvelés

      • “oda tudok sétálni a csaphoz vagy a szódagéphez magam is” ezen fetrengünk

        Ki említett éttermet eleve? Te találtad ki, mert autisztikusan spúr vagy, és mert másképp nem áll meg az érvelésed: csak a rendszeres éttermezős életvitelhez képest olcsó a kajálásod.

        Kedvelés

    • A zacskós fehérjében biztosan nincsen kollagén, a pirítás hője tönkreteszi a kollagént, a Michelin-csillagos étteremben meg aligha találsz a kínálatban bőrös csirkét. Ez sima gyanakvásés gyanúkeltés a közepes vagy magasabb jövedelműek, vagy a pénzt másképp elköltők ellen.

      Összevissza írsz zavaros dolgokat, nem lehet érteni, mit akarsz. Csak valami “ellen” érzete van. És “a laborjaim jók lettek”, én ezt neked nem hiszem el, ezt innen idézed. Harmincvalahány évesen nem akkora kunszt ez, sport nélkül hiteltelen, önigazolásnak meg gáz.

      Kedvelés

      • “A zacskós fehérjében biztosan nincsen kollagén” akkor hol vannak a ráncaim, és hogyan írhatják rá a zacskóra nagybetűkkel, hogy kollagén, valamint miért nő úgy a körmöm, mióta eszem, mint nyolcéves koromban? 🙂
        Nem tudom, mekkora a jövedelmem, sosem érdekelt, de nagyjából a harmadát-negyedét költöm el megélhetésre és fogyasztásra sokéves szinten, más pénze sem érdekel, kivéve amikor az adómból lopnak, igazából nem értem ezt a pénz- és fogyasztás-központúságot az emberekben.
        A célom annyi volt, hogy leírjam, nem kell drágának lenni az egészséges ételnek, lehet kiemelkedő pénzügyi hatékonysággal is úgy enni, hogy egészségesek legyünk. Nyilván ebben nincs se meki, se csoki, de étterem sem.
        Napi egy, vagy két étkezést simán lehet úgy menedzselni, hogy ne kelljen máshol enni, de volt már kétnapos, hatvan kilométeres túrám is, amit 48 óra éhezéssel fejeztem be, péntek vacsora után szombat reggel indulva, vasárnap otthon vacsorázva. Fogadás volt, szombaton vacsoráztam volna a többiekkel, de a fogadás miatt kihagytam. És milyen jót tett az autofágia 🙂

        Kedvelés

      • “A célom annyi volt, hogy leírjam, nem kell drágának lenni az egészséges ételnek, lehet kiemelkedő pénzügyi hatékonysággal is úgy enni, hogy egészségesek legyünk.”

        Jól leírtad, bár a poszt arról szól, hogy nem éri meg sem az étkezésen spórolni, sem nyomni az adalékanyagokat (olvasd el a csodaszernek hitt fehérjéd összetételét). Ennek a nagy jóljárásnak, egészségnek az álneves kommentben önkinyilatkoztatva rátromfolva, fölényesen benyögése, valakinek, aki hét éve mutatja, teszi ki a méréseket, fotókat, akrobatikus edztéseket, leleteket, elég, hm… kínos.

        Nem tudom, hol vannak a ráncaid, de még soha nem láttunk 🙂

        Valaki fizet neked ezért, hogy itt promózol valami terméket?

        Miért nem saját honlapon, oldalon csinálod?

        Kedvelés

      • “Élő tapasztalat nekem is, hogy a kövérek micsoda energiákat tudnak beletolni a kövérségük elfogadtatásába, és hogy mennyire gyorsan lehet formába lendülni meg leadni a felesleget, amitől annyival jobb lesz a test, a mozgás, a lehetőségek, hogy eszembe sem jut enni.
        Az étkezési modelled segített kidolgozni a sajátomat. Régebben állandóan éhes voltam, sóvárogtam az étel, különösen a szénhidráttartalmú “finomságok” után, így értem azokat, akik most ilyenek.
        A szénhidrát nagymértékű csökkenése után már nem vagyok éhes, jól esik a mozgás. Köszi a tippeket, olvaslak tovább.”

        Ezt is te írtad… vicces az egész. Nemrég fogytál le, férfi vagy, és itt magyarázol?

        Kedvelés

      • “meglepő módon tőled is kiindulva”

        inspirálódtál, aztán kioktatósdit játszol
        csak a fölény érdekel, közben összefüggéstelen hülyeségeket írsz, étterem, sör…

        fujjj

        Kedvelés

      • 7 óra 12 perc a balaton-kör. Biciklivel, igaz, ketten mentünk, váltott vezetéssel. Ez biztos nem sport. Kivel keversz össze?

        Kedvelés

    • “igazolhatom” – kinek, miért? Ki kérdezte? Kinek mondod?

      Miért járkálsz vissza ide az után, hogy folyton ígérgetted, lelkiztél velem hónapokig, igénybe vetted az időmet, figyelmemet, de egyszer sem jöttél el edzeni?

      Kedvelés

    • “jóérzésű ember eleve nem eszik tartósított ételt, vagy amit más készített”

      ???
      kivéve a proteinport…
      és hát az a sok rosszindulatú gyerek, anyunál vacsorázó férfi, menzán evő dolgozó, ejj!

      kurva vicces, amennyit bizonygatod, ahogy belezavarodsz, meg hogy erkölcsi kérdésnek gondolod, hogy ki főzte a kaját, vagy jár-e kajáldába az illető

      Kedvelés

      • Én problémázom az adalékokon, de nyáron fröccsöt iszom, télen bort, abban aztán tényleg semmi extra nincs. A feles, ha pálinka, abban sincs. :)))))

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .