Tekintetünket függesszük a norvég favágóra.

Én is ezt tettem, és addig-addig, hogy végül magam is norvég favágóvá váltam.

Ó, na. Bárcsak. De a fűrész, ugye, az pont ilyen. Viszem a láncot éleztetni.

Tél van, és nyomasztó a köd, a sötét, a semmi napfény, a csupasz ágak, a nyirkosság. Főleg, hogy sehol semmi ellensúlyozó városias zeneszó, kivilágított nyüzsgés, forraltborozás, tolongás, korcsolyapálya, sem szaunaházikó a hegyekben, vagy ilyesmi tervezgetése, vagy koncert. Ráadásul a konditermek és a színházak is bezártak. Kotródunk haza 7-kor, én is csak ott futok esténként, ahol tényleg senki nem jár.

De vannak örömök a télben!

A norvég favágó figyel a test szavára és az évszakra. Ilyenkor nem terem semmi friss, csak  a veremben a káposzta meg a hagyma tart ki, és leszedi a csipkebogyó végét. Bizony, a norvég favágó nem banánt, diós édességeket meg a gyerek elől elcsórt Lindt mikulást eszik.

Mondom, hogy nem! Hanem disznótorost: sok hurkát, sült kolbászt, oldalast, sütik együtt izgalommal. Savanyú káposztát, kovászos uborkát. Előkerülnek a füstölt húsáruk, a halak hideg vízből. Levesek veremben eltartható zöldségekből.

És alszik sokat. És összebújnak, zene van vagy nagy csönd, és beszélgetnek közel-arccal. Ki hitte volna ezt is, hogy ez lesz, megmarad? Én még 2019 júliusában sem.

A norvég favágó tudja, hogy ha felveszi a bevált cipőjét és vastag zokniját, akkor nekivághat a barnaavar-lepte ösvénynek a vaksötétben. Nem csúszik az, és a favágó ismer minden kátyút, meredélyt, a távokat, időben, lépésszámban, reményben. Nem kell ehhez túlöltözni sem, csak kitartóan, lassan futni. Köd sincs ilyenkor, mert a köd nem más, mint a fény visszaverődése a páracseppeken.

Sötétben egész jól lehet látni. És a köd hidratál!

Várja a Völgy. Minden út ide vezet, ez a kutyaséta, túra, futás célpontja, ráadásul az éjjeli kutyasétáltatós 500 méterbe is beleesik. Most ilyen (és az ott a házunk!):

Az a kép föntről készült, ez meg középről. Nyári alkony:

És az alja, ha a buszig síelek (és épp le is fotózom). Ugye, lesz idén is? Titkos, tilos. Megszököm. Egyedül vagyok, és semmi szervezés nem kell. Hát ha itt a Völgy, minek előre gondolkodni, autózni, szállást fizetni és felvonózni?

Nyári délután.

Kora tavaszi gyakorlatozás. Ez is a völgy közepe-alja, és favágóizomzat.

A norvég favágó megdöbben, hogy ezek az egyszerű örömök vagy a combhossza bárkit zavarnak. Hogy így taglalják, kikezdik mindig: miből, hogyan, és miért nem rohad ő inkább valami irodában. Nem érdekli a hiúság meg a giccses szólamok, és soha nem akarta azt mutatni, hogy az élményei mögött hű, de sok pénz van (az csak azokat hozza lázba, akik kikeresgették a cuccait és számolgattak). Olyan jövedelmek, amit ők elismernek, csak tört derékkal szerezhetők.

Milyen szempont ez? Ki hiszi, hogy az az életminőség? Sznob, anyagias, üres fejű, üres szívű libák, akik a fapados Barcelonámat sajnálták tőlem.

Inkább megússza a norvég favágó ezt a vircsaftot, kislisszol belőle, kiröhögi a lihegésüket és a számonkéregetéseket.

Mert a valódi szabadságot nem tévesztheti szem elől. Fut a norvég favágó a nyirkos, dermesztő sötétben, a kutyát is csak hallja ilyenkor, és még minden motozást, és a lépteit, a cipő csicsogását (a szót Szvoren Edinának köszönöm!). Izmai nem fájnak, nem is fáradtak, mert fagyosak és automatikusak. Számolja a lépteket, mindig számol, nem tud nem számolni már: a 2860-at különösen szereti, meg persze 5555, 6666 is jó, és a többi. És rátesz még ezret és még, kis ficak, gyorsan, gyere, te dög, tizenegy évesen tízeket futsz, remek.

Ez az élmény.

És minél többet van kint, annál jobban esik a hideg. Ó, tavaly átúszta a Bánki-tavat. Kilenc fokos volt a víz. Most is: utána hideg zuhany. Aztán be a takaró alá.

És a norvég favágó elmegy szoláriumba is, nem igazi norvég.Nem magát nézegeti, illegeti, mert az emberi rútság. Nem hörcsög. Főleg nem fél.

A norvég favágó kialakított egy független szigetet, kis kolóniáját, amit szeret és ami egyedi és nonkonform, emlősállatok bejövetele, káosz, helytállás és lelazulás. Fő programpontja, hogy kibírja és nem panaszkodik, hiszen unja a nyafogásokat – emiatt az attitűd miatt váratlanul sok öröme lett. Cseppet sem akarja azt üzenni, a hangulatos részletek ellenére sem, hogy erre kell mindenkinek vágynia és ez tetszetős, luxusélet, ugyanakkor szabad és még a polgári normáknak is megfelel, illetve hogy ő beosztással és tervszerűen él – ezt az életükkel elégedetlen, másra vágyó, de gyáva lelkű olvasói követelik tőle. Avagy illúziózzák ilyenné, mert ők csak akkor vágynak szabadságra, ha az biztonságos is. Haha. Avagy (és ők az igazi felvágósak, a létet garázs-kert-takarékos tévéelőfizetés-bankszámla tengelyeken értelmezők) ők leplezik le, hogy a favágónak nem kompakt kontent az élete.

Élete van. Abban, mivel felnőtt, megoldandója is, néha még fellege is. De az biztos, hogy népszerűségnek, olvasószámnak, bevételnek, szabályoknak és babonáknak, konfliktusmentességnek nem fogja alárendelni a lényeget.

A kifele szorongva igazodó, full anyagias vetítős rivalizáló kispolgárok őt ne basztassák erdői, érzései, életvitele miatt, és ne magyarázzák bele emberi kapcsolataikba azt a hamisságot, ami őbennük van. Ne nyomják, hogy más blogokon mi van, mi a szabály, ki hogy csinálta, meg bezzeg ki a szerény. A szerénység önelnyomás, a szerénység elvárása pedig elnyomás. Higgyétek el, a norvég favágó a személyisége, tehetsége, teste, életideje, előzményei korlátait pontosan ismeri, és a rengeteg eseménynek, ami a favágóblog révén vele történt, a majdnem csalhatatlan világ- és önismeret a legnagyobb tanulsága. Így már semmilyen hamiskodást, manipulációt nem visel el, de ki se kerüli egy ideje, hanem bemutatja őket – önmaguknak. Úgy viselkedik, ahogy jön, alakoskodásra úgyis képtelen, csak az önkéntes, méltó kapcsolódásban hisz, nem nyal és nem vár nyalást, eszmék mellé se tódul, minden tódulást irtózva szemlél, és mások tetteiért nem felelős. Ne kelljen senkivel jóban lennie feladatként, és azt írhassa, amit valóban gondol, abból is azt, amit fontosnak tart közölni, hiszen mindenki az ellenkezőjét harsogja.

A norvég favágólány újabban kiröhög másokat, átlát rajtuk, kritikáit deklarálja érvekkel vagy fricskákkal, ez az egész új felszabadultság pedig a régi sebeit gyógyítja. Golyófogónak küldik kommentelni az egyetértők, akik viszont nem mernek megszólalni. Tudja ezt is, nem bánja.

A norvég favágólányt egy közgazdász szólítja rózsámnak és asszonykájának, és így kiszámolták a 2020-as évet. Köszöni nektek, hogy nem kell félnie.

Itt vagytok. Nincs őrület, pletykalesés és üres kommentlocsogás vagy kötözködés, viszont van valódi, érdemi olvasó, törzsasztal és tartalmas komment.

Meg itt vagytok.

A norvég favágó, ha hazatér, leveszi a cipőjét, megnyúzza és megsüti a szarvast, majd a regényével foglalatoskodik. A regény az ő munkája, és ezért övé legyen a haszna is, ezért minden munkát ketten elvégez rajta, és ő is fogja kiadni. Ez a következő projekt. Ti is várjátok, hogy megoldjam, kibogozzam azt, ami nem elég jó benne? Lyukak és modoros túlírások, túl nagy döfések, manír. Az étekfogó gyengélkedik mostanában.

Köszöni nektek, hogy a járvány ellenére és az össznépi kicsinálási hörgés után itt vagytok, nem várjátok el a cukiskodást, haverságot, egyetértést, és nem az aktuális hangulat szerint választotok értéket. A kicsináláshoz tartozik, hogy többen fenyegetőztek, meg szervezkedtek, petícióztak és lejárató mocsokblogokat gyártottak (hajdanán mennyire elítélték az ilyet!), meg hogy most majd jól elbukom, hányszor hirdették ezt ki, hogy VÉGRE, és milyen nevetséges, torz életek ők, miféle indíttatásokkal, szerény képességekkel, tejóég. De én nem buktam el 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben, 2018-ban, és azóta sem, és nem is fogok, mert a norvég favágó erős. Nem törődik a külsőséggel és fölötte áll a rosszindulatnak,nem szorul hazugságokra, illetve van neki a rózsája is. Nincsen bíróság elé rángatás, és bekaphatják a szolgalelkű sunyik a véreres brét a gyomorszájukig, akik soha nyílt konfliktust nem vállaltak, üres szólamokat harsognak, műveletlenek és ki akartak csinálni intoleranciából vagy irigységből.

Egyvalaki próbálta jogilag megfingatni a favágót, de a kavarással csúnyán bebukott, egy egész rendőrkapitámyság röhögi a pitiáner bosszúját. Pont az fordította meg ilyen csúnyán az igazságot, aki nemhogy rózsájának, de élete szerelmének nevezte, az, akire Villő úgy rávetette magát, és amúgy nem csak ő. És aki csak hálával tartozik, annyit kajált itt, úgy volt szeretve és soha számon nem kérve, annyi időt, figyelmet kapott és annyit vivődött menő helyekre, én meg mindig egyenes voltam. De ezt is tanulságként teszem el: az igazodás, az alakoskodás, a külső kontroll, a hazug házasság ennyire romboló, és ilyen férgek lesznek végül a kertvárosi polgárok, és igen, ő megérdemli az életét. Nem rajta múlt, hogy nem haltam bele, hanem a saját erőmön meg a rózsámon.

Te viszont ezt a történetet fogod majd kínlódva forgatni, bánni a kihunyó elmédben a halálos ágyadon.

Idén kevés jó program volt, blogszületésnap se: felolvasóestek három, angolozás, közös edzések, könyvbemutató, meg ősszel a séta. Amíg lehetett, jártunk néhányan konditerembe. Azt is tudnotok kell, hogy a támogatásaitok kellő biztonságot adtak, ezt számoltuk ki. Köszönöm a külön bringás adományt is, nem tudom, hogy boldogultam volna, annyiszor volt gond lakatkulccsal, a régi bambusszal, helyszínekkel. Családot, nonkonformizmust, független alkotó tevékenységet egyszerre támogatsz, ha a blogot támogatod. Tudom, kik azok, akiknek nem jut sok adományra, meg nem is villogtak soha az első sorban, mégis rendszeresen küldik. Nekik külön köszönöm. És annak is, aki sok néma, olvasós év után egyszerre, egyben küldte a hektoliter kávét. És minden nagyobb támogatónak is, nagyon, az esetieknek és a rendszereseknek is, és azoknak is, akik csalódtak vagy másért már nem utalnak.

Néha írok a rendszereseknek, de nincs ebben tervszerűség. Bocs, ha soha, és te csak utaltál! Tartsátok meg ezt a jó szokásotokat. Köszönöm az e-maileket, a csendes beszámolóitokat is, meg az ajándékokat, utalványt, uszodajegyet, türelmet és könyveket. Én itt leszek és írok tovább, a havi 15-20 poszt a cél, és az jó legyen, fontos, ne fecsegés.

És akkor lesz egy ilyen sztori, hogy utálták meg lenézték, pletykáltak róla, várták, mikor csődöl be, de harmincöt évig írta a blogját, túlélte az összes rohadékot, és akkor szteptáncosnak állt Novoszibirszkben.

Nem csak blog van ám. Könyvek is és más szöveges munkák, de mind a blog révén vagy annak erejéből, tanulási folyamatából lettek. A favágó egész életében irodalmi fát akart vágni, és boldog, hogy szövegekkel molyolva élhet, túlnyomórészt saját szövegek alkotásával, mi több, szabad alkotással.

Ami miatt májusban néhányan elhallgattak, elhúzódtak, megtagadtak: egyes kommentjeim egybegyűjtése és kirakása tudatos szarkeverés volt (Gumiszoba, Szentesi Éva), de ezek a vélemények 2017 vége óta vannak fent, nem akkor májusban keletkeztek. Semmilyen tekintetben nem zaklatás, de azt értjük, a gyenge és buta tömegeknek és hősnőiknek ebben mi nem tetszik. Van, aki szeretné a bírálhatatlanság biztonságát, és hisztizik. Én továbbra is kritikus maradok, és elviselem, ahogy eddig is, csendben avagy visszaszólva, ha rólam írnak. Ha elég jók lennének, nem akartak volna bosszút, perrel fenyegetőzni meg ellenem könyvet írni, jézusom, de nevetséges.

Na. Az akku fel van töltve.