a rend és a rendszerezettség

Az összes betűvető, aki ma ‘patriarchátus, elnyomás, status quo, nők elleni elnyomás/kényszer’ értelemben használja a Rend szót, innen, az én blogomról szedi. A szerk. megj., ja és rohadjatok meg.

Kell a rend a gyerek napirendjébe. A közlekedésbe. A tanév rendje. Rendrakás.

Hú, mennyit szorongtam én a rend miatt. Magyarázkodtam. A világ a bűntudatommal dolgozott, tartott a helyemen.

Nem megy ez nekem. Jöttem rá. És lettem szabadúszó.

Dolgozni se szeretek. Beérni, fegyelmezettnek lenni. Pedig én tüzes-lázadós tanár voltam, tele céllal, invencióval, energiával. Miért nem szeretek dolgozni? Lusta vagyok, kaotikus!

Rájöttem: mások sem szeretnek dolgozni. Senki nem szeret, se földmíves, se értelmiségi, hanem kénytelen, és akkor önelnyom.

Miért nem szeret? Mert korán kell kelni, dugó van és idióta a kolléganő? Szar a menza?

Nem.

És: mit szeret helyette? Elheverni, kajálni, tévézni?

Nem.

Az ember mint egyed lényege szerint szeret értelmes dolgokkal foglalkozni, akár kemény erőfeszítés árán is. Ezért van öntudata, önbecsülése, ezért képes hosszabb távon gondolkodni. Azt utálja a munkában, hogy nem a sajátja a haszon, az eredmény. Ettől elidegenítő dolgozni. Egészen addig nem szeretsz dolgozni, amíg mást hizlalsz vele. Egy intézményt, egy működésmódot, egy rendszert, vagy – hadd vegyem balosra a figurát – a tőkét.

Rögtön megszereted a munkát, ha a magad főnöke vagy, és hiszel abban, lobogva hiszel, amit teszel. A saját paradicsomodat termeled, a saját regényedet írod, a saját életed gyarapszik általa közvetlenül. Vagy alkotó munka, és nem korlátozzák, megnyilvánulhat a szabadság benne. Nem kell félni, figyelni mások érdekeire, érzékenységére, öncenzúrázni.

Jöjj el, szabadság, te szülj nekem rendet.

Minden más, amivel ráveszed magad a munkának nevezett szolgalelkűségre, önelnyomás, tanult tehetetlenség. Meg lehet vele alkudni és vannak ennek hatékony módozatai is, amelyek szükségesek a túléléshez. De azokon a nyomasztó novemberi napokon gondolj azért arra, hogy nem benned van a hiba. Hogy körülötted aki nem nagyon nyomott, az csak hatékonyabban leplezi ugyanazt.

A túlzott szabálykövetés is önelnyomás. Ezt még az előző posztba akartam beleírni. Amennyit én dermesztő decemberi estéken álltam üres kereszteződések piros lámpáinál a bringámmal…! Ahogy írogattam a számlákat kétezer forintokról úgy, hogy én a háromgyerekes SZJA-kedvezményem miatt semennyi adót se fizettem, és ők se használták semmire. (Itt jegyzem meg, hogy ezért nem fekete a lakáskiadás: van rá engedélyem, és 15 százalék SZJA lenne a jövedelmen, ha lenne, de nincs.)

És a rend igénylése, elvárása is önenyomás. Nem kellene-e szervezettebben? Mint mások? Miért nem vagyok rendszeretőbb, összeszedettebb. Miért nem tartok valami ritmust? Kell a rend és kiszámíthatóság a gyerekeknek…!

Aztán láttam, mi megy másoknál: vagy nincs rend ott se, vagy van, vanogat, de a kis rend is nagy szívás, egy iszonyatos stresszes, lefojtott anya az ára, és egy sor rinya, lelkibeszéd, papolás, konfliktus. És ezt az élet természetes részének tekintik!

Én ezt nem engedhettem meg magamnak. Vállat vontam, és hagytam, hogy mindenki csinálja azt, amit szívesen csinál, akkor, amikor igénye támad rá. Beleértve a zoknipárosítást, felkelést, rendrakást is. És én is. Ez a rend. Senki nem papol, vár el, szorít rá. Tele a hűtő és mindenki elvan. A mosogatást az szervezi, hogy amikor már nem talál tisztát. Akkor nekiugrok (annak én), és egy nagyobb adagot megcsinálok.

Mert van rend, de az belülről jön. A dolgok logikájából, a résztvevők igényeiből. Például az evés időpontja abból, hogy valaki éhes. Mi fontosabb ennél? Miféle rend az, ahol azért kell enni, mert ebédidő van? Hogy marad meg a finom érzékenyésge az éhségnek, ha ilyen menetrend irányítja? Persze egy nyári tömegtáborban ezt nem lehet, mert ott a konyha nagyüzem, és a tömegesség kéri a rendet, a munka optimalizálását. De otthon miért ne lehetne, az a csekély számú (2-8) tagja a kis közösségnek, aki képes elővenni, megmelegíteni, előkészíteni azt, amit enni szeretne, az miért ne a saját ritmusában éljen? Még olyan is van, hogy csatlakozik hozzá másvalaki, aki félig éhes, félig egy másik, ősi emberi működés, a mimézis ülteti az asztalhoz. Ha nem épp a társaságvágy.

Mi ez, és mire jó az egész elidegenedettség, hogy mindig valamit kötelezőnek érzünk és betartunk, míg már nem is tudjuk, e keretek nélkül mire vágynánk? Miért nem tiltakoztok ez ellen? Miért csak kedvetlenséggel, elfojtott haraggal, rosszkedvvel?

Ez az előző poszt kiegészítése.

A következő poszt arról fog szólni, mi van akkor, ha valaki nem “sznob”, és ő csak mainstream, populáris kultúrát fogyaszt. Miben áll a magas kultúra lényegi különbsége.

1 thought on “a rend és a rendszerezettség

  1. Én szeretek dolgozni. Rendszeresen van flow-élményem. Mondjuk csak az adminisztráció részét élem meg munkaként, a többire úgy gondolok, hogy azt csinálom, ami az életfeladatom, vagy talentumom, vagy küldetésem, vagy mittudomén. De fordítás közben is volt olyan, hogy reggel ültem oda, és épp ment le a nap, mikor először felnéztem belőle. Sose értettem azon tömegeket, akik irodákban papírokat töltenek ki, árfolyamokat számolnak, de biztos van ezen a területen is, aki szereti a munkáját. Nem tudhatom.
    Utálok rendet rakni, de muszáj, mert olyan kicsi a tér, hogy ha minden ott van, ahol valaki hagyja, folyton elbotlunk valamiben. Az élésre teljesen alkalmatlan lakásméretek szerintem sárkányosító faktorként megjeleníthetők bármilyen létrontó grafikonon. Remény sincs nagyobbra váltani.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.