Most hogy kezdjem ezt a posztot? Úgy volt, hogy kérdi valaki, nem is különösebben rosszindulatúan, csak tömören:

Homofób is lettél, vagy csak transzfób?

Ezt elkezdtem megválaszolni, ez olvasókérdez, csak annak hosszú lett (ketté is osztottam). De nemigen írtam benne a buzikról. Nincsen nekem a buzikkal semmi bajom, sőt, -fil vagyok, csak viccesnek tartom mondjuk az aktivistákat. Tudom, tudom, NEM SZABAD ÍGY MONDANI, HOGY BUZIK. KIREKESZTÉS, MEGSZÉGYENÍTÉS

És akkor elővettem mindenféle példákat, régebbről is, mindenféle ügyekért küzdős sztorikat, és most én kérdezek: ti, a mindenkinek szolidaritásról papolók meg társadalomtudományi zsargonban fegyelmezgetők, ti hogy is gondoltátok el valaha, hogy nem fognak titeket körberöhögni?

Köszönöm egyébként a kérdés nyíltságát, nem félek tőle.

Első rész.

A mindenféle hangoskodókról fogok írni: hogyan ábrándultam ki az úgynevezett kisebbségek védelméből, a liberális konszenzusból és a társadalmi érzékenységből, amely egymás sznob fegyelmezgetéséből áll. Abból az illúzióból, hogy a tudatlan nemeuropéer tömeg itten nem tudja, mi a helyes, de mi érzékenyítünk, elmagyarázzuk, felszólítjuk őket együttérzésre és befogadásra, és akkor majd érzékenyek lesznek a kis előítéletes buták. Nyilván ránk akarnak hallgatni, csak ez hiányzott az életükből meg a társadalmi boldogságból is. Műveltnyugat, angliábanmárszerencsére, ittmégsajnos, ezek a szolgalelkű import harsánykodások, érvelünk, ostorozunk (és közben eemká, látszat-tisztelet), végül majd jól megértik, mindenki elfogad mindenkit (csak mi őket nem), és szól a zene, össztánc.

Egy nap érvényre jut. Pedig ez is csak egy önös lobbi (egy-egy, kis külön harcocskák), és nem is túl erős meg alapos itt minálunk. Elég béna, úgyszólván.

A polgári-identitáspolitikai baloldal tudja, hogy hogyan terjessze a bűntudatot és hogyan tartson boszorkányüldözést, de nem tudja, hogyan lehet téríteni. De végül is nem is ez a célja. Nem az a céljuk, hogy népszerűsítsék a baloldali pozíciót, vagy hogy embereket nyerjenek az ügynek, hanem hogy az elit felsőbbrendű pozíciójában maradhassanak, az osztályhelyzetből adódó felsőbbrendűséget megduplázva a morális felsőbbrendűséggel.

Mark Fisher: Kilépés a vámpírkastélyból

És a saját történetem is ez bloggerként, mert az aktivizmushoz hozzáért az íróságom. Meg is égette. Nem feleltem meg, nem toltam elég jól a Szent Érdeket. Pedig akkor még nem volt a Rowling-pofon. Kinek nem pofon ez? Ki nem kap észbe?

Mint magánszemély is kiszálltam az áldozatosdiból: én élni fogok, nem a neten panaszkodni. Punk lettem, kigyúrtam magam. Gondolom, sírva el kellett volna tűnnöm, amikor levegőnek néztek meg basztattak, diagnosztizálgattak. Vagy megtörnöm, hogy közéjük tartozhassak. Hát dehogy. És nem is hallgattam el, hanem egyre jobban élvezem a blogolást. Amikor utálnak a felszínesek meg a helyezkedők meg a kövérek. Akkor tudom, hogy jó az út.

Ez persze nem egyetlen, egységes csoport. De a beszédmód, az értékrend, a tilalmak és a mintázatok hasonlóak.

Vannak kedvenceim, bár nem szép tőlem így megkülönböztetni az egyformán elborzasztóakat.

Imádom például a mindenhol leszerepelt, zavaros, törleszkedő, magát tudósnak képzelő, perverz transzaktivistát, akit dédelgetnek mint nehéz életű áldozatot – te most valakire gondolsz, én így kapásból négyre is, pedig nem is voltam benne ezekben a körökben. A TRANSZFÓBIA LEGSÚLYOSABB FORMÁJA (BOTÜTÉSEK!!!)

Aki kinevezi magát nők vezérének, szolidaritás, privilégium, nála minden szó lőfegyver, mekkora durranás az ő blogja, lehazudja, hogy mi az ő blogja előzménye: más sokkal nívósabb, őszintébb munkájába beleül, posztokban vigasztalgatja magát: nem is olyan szar az életem, benőtt lábkörömről és macskákról posztol, egy szem nő ellen indít gyalázkodó rohamokat… Hát, én nem hallgatok. 

Az ötkilós dinnyét hazacipelni nem bíró vegán buzi, aki jön kioktatni, és nők körében illegeti magát. Imádják. HOMOFÓBIA, SZTEREOTÍPIA

És aki a kaotikus életéből a facebookra menekül, és zászlajára tűzi, hogy ő aspi/rákos/adhd/dekülönleges, ez az identitása neki. Altípus járőröz és mindenkit helyretesz emberi jogi szempontból, a vadidegeneket, saját falukon.

Általában: az elhízott, keserű nőket, akik úgy élik meg, én velük basztam ki, hogy örülök a nőségemnek, a testemnek, a szexnek.

Mivel önreflektív vagyok, az egyes példák és megfogalmazásaim mellé végig oda fogom írni, hogy milyen gondolatbűnöket követtem el.

https://www.instagram.com/p/CCBo3CrFM2m/

Joó Gábor: vegán, interszekcionális és hatalmat szeretne.

…a valódi egységet úgy lehet elérni, ha figyelembe vesszük a más embercsoportok szükségleteit, és szolidaritást vállalunk az ő küzdelmükkel is.

Ezt a Veganizmus és (humán) társadalmi egyenlőtlenségek nevű facebookcsoport üzemeltetőjeként írja (hatalmas ováció közepette, 15 megtekintésekkel, nulla-egy kommentekkel).

Érdekellentét van, az a baj. Szépen hangzik, amit ír, de ez a hátrányban élők követelése. Milyen egység? Én nem vagyok egy rideg ember, sőt. De valaki magyarázza meg, hogy mi a logika ebben – azon kívül, hogy erről álmodoznak az elnyomottak. Ha valakinek mondjuk nagy háza van, négy cége, nyelvtudása, ép teste, kényelmes kocsija, az ugyan miért költözne ki belőle, adná oda, szégyellné magát, felejtené el, küzdene másokért, buzulna be? Vagy elég, ha csak megértően hümmög? Adakozzon is? Szórjon fejére hamut? Mire, miért lenne ő szerény, miről kéne lemondania, beállnia ezekbe a semmirágó csoportokba, mi a jó neki ebben? Hogy fing értelmiségiek leckéztessék, hogy nem elég szolidáris?

Több év balfaszság után írom, és gazdag sem vagyok: én ingyen és folyton számonkéregetve, kioktatva biztosan nem fogok mások ügyéért küzdeni. Akikkel ráadásul ellentétes az érdekem. Amúgy éreztem a nyomást: csak akkor vagyok jó feminista, ha én is dagadt és búbánatos vagyok, és sorstársként vigasztalgatom a kövéreket. KÖVÉRSZÉGYENÍTÉS, ABLEISM Akik ugyanolyan diadalmasak lennének, lesznek, ha nekik sikerül egy kicsit formába jönniük.

Ehhez az kell, hogy a privilegizált emberek (a társadalmilag domináns csoport tagjai) szerényebbek legyenek, hogy visszalépjenek és meghallgassák és tanuljanak másoktól.

Itt ő is leírta: érdekellentét van. Lófaszjóska rámszól, hogy mint ép, gyermekes, heteró, budai, diplomás stb. legyek szerény. És akkor szót fogadok, mást írok a blogomon, rohanok pszichológushoz, bocsánatot kérek, és TANULOK. Tőle. Meg Márton Jocitól. Hát, van mit!

Ha egy queer személyt elcsöndesítenek amikor arról beszélne, hogy milyen kirekesztés érte a vegán mozgalmon belül,

Hú, vannak itt fájdalmak. Épp a vegán műbőr bilincsét mutatta a csoportban, erre rászóltak, hogy itt vannak ám 15 évesek is. KINK SHAMING “Na, tépik egymást a liberálisok…” Mondják a jobberek.

(Miért, ők jobbak? Dehogy. De tőlük jót soha nem is vártunk…)

…vagy egy színes bőrű ember kritikáját nem hallgatják meg, amikor arról beszél, hogy túlságosan gyarmatosító egy kampány üzenete, akkor nem hallgatjuk meg őket, és nem vesszük figyelembe a szükségleteiket, nem állunk mellettük a küzdelmükben…

Nem vesszük figyelembe a szükségleteiket. A mindenen fennakadós hisztit. És amúgy álruhás erőszak, például a transzoknál igen sűrűn hiszti és zsarolás. (Nagyon sajnálom az őszinte, másokba nem nyomakodó transzokat, nem érdemlik ezt.)

Tehát azt jelenti az EGYSÉG, hogy ha megtetszik egy menő, már bejáratott emancipációs ügy, akkor átveszik fogalmait, érvelését, jelszavait, komolyságát és szólási pozícióit. A feminizmusba beleülnek a vegánok, nem létező párhuzamokat vonnak, és fölemancipálják a feminizmus fontosságáig azt, hogy ők akarnak fensőbbrendűnek tűnni. A leszbikus-meleg küzdelembe beleülnek azok, akik nem jó pasik, és ez zavarja őket, így ők már hősNŐK (transzneműek) és ők is fontosak. A feminizmusba, a globáliskapitalizmus-kritikába, az emberi méltóságba meg az elhízott, magukat feljogosítottnak érző lusták.

Az emberi jogi küzdelmek nagyobb dicsőségére.

Pór Ági kiadja az irányelvet: ne merd magad jól érezni, egyedül megoldani a dolgaidat, az fake. KÜSZKÖDJ!

Ha megnézed közelebbről, kik tolják ezeket, ki a vegán srác, ki a főqueer aktivista, a transzok arca, a szegénypárti társadalomtudós, az intuitív étkezős “a kicsi is számít” “edző”, hogy fogalmaz, miket csinál, hogy néz ki, bizony, az élettől elmegy a kedved.

Hát vagy a szegénység. Nevezzük őket prekároknak. Egy művelt (elitista, fontoskodó, frusztrált nyomi) baloldali le nem írja, hogy csóró. PREKÁR. Itt olvashatsz arról, kik ők:

http://ujegyenloseg.hu/rossz-fizetes-letbizonytalansag-itt-a-prekariatus/

(Sikerült a cikkbe érzékenyen egy MacBookPro előtt, dizájnétteremben/irodában ötletelő páros stockfotóját választani: ők is prekárok, mert nem tudják, mikor fizetik ki a kreatív projektjüket! Hónapról hónapra élnek, nem garantál nekik senki havi fixet…)

Na, a fenti csinos és sportos férfiú, a testnevelésórák áldozata ABLEISM!!! TIZENÖT FEKVŐ, BÁR NEM ÉN SZORULOK RÁ a maga elit képzettségéből, az állam csecsét szíva, 22 évesen ilyet bírt írni egy életmódposztom alá, külön ízlésesen nőt ütköztetett férfival, tehát MRA (férfijogi aktivizmus) is befigyel, amikor mérlegeli a hátrányokat:

…nem kissé prolizó, bodyshamingelő összefüggéstelen-kontextustalan poszt, ami fekete-fehér módon azt is figyelmen kívül hagyja, hogy teljesen más pl. egy felső-középosztálybeli nő szituációja és egy prekár helyzetben tengődő férfié [igen, a nő javára, surprise], egy kalap alá von mint az ostoba szerző akit kritizál…

Egyike azoknak a kitérdekel embereknek, aki lohol utánam, kilesi, mit írok, aztán úgy tesz, mintha ő (vagy a prekár férfiak) volnának megtámadva. Rámerőszakolja a balos keretezését, a posztom alá ír rólam, harmadik személyben, képzelt fölényből.

És mit mond tulajdonképpen?

Hogy neki, bár zsenge huszonéves, nincsen kedve edzeni.

Ennyit mond. És basszam meg, hogy nekem meg van. TESTSZÉGYENÍTÉS, KÖVÉRFÓBIA, ELITIZMUS, ABLEIZMUS!!!

Komolyan, én majdnem elhittem ezt a sok faszságot. A szellemi maszturbációikat. “Ha valaki jobb nálam, az csakis azért lehet, mert előnye volt! Felsőközéposztály!” (Felső..! Még csak nem is polgár a származásom. A legcsóróbb. Saját ismeretségeim lettek, de azok sem érdekalapúak meg protekciózók. A családom két ága nem tartozik sehova, nem ismer senkit, nem volt közegük, hacsak nem a gyülekezet. Még barátaik is épphogy voltak, nem volt karrierjük sem, csak dolgoztak és nyomorogtak.)

Én az érdemre, az egyéni küzdelemre, öntudatra szavazok, ezekre a konzervatív dolgokra. Nekem ezt a hátránnyal kifogáskeresést, önsorsrontást, irigykedést már sokan előadták, és próbáltam megértő lenni így-úgy, mert neki szarabb, végül arra jutottam, hogy ezeken az embereken nem lehet segíteni. Nem érdemelnek empátiát, mi több, agresszorok.

Én élni akarok. Megélni, felfedezni, szabadnak lenni. 

Mostanában álszentség, komolykodás és konkrét elvárások nélkül, írói őszinteséggel folyamatosan vizsgálom magamban, hogy ha találkozom egy-egy jelenséggel, megnyilvánulással, az milyen érzést, gondolatot vált ki bennem. Meg merek bízni magamban, az iránytűmben, az önkritikámban: nem gázlángol többé az aktivizmus. És felszabadultam, és a saját életemet élem.

Ez a belső éberség és gondolkodás az íróságom elsődleges eszköze. Az aktivista, politikai, ügyképviselős hevület kizárja a szuverén íróságot. Nem hagyhatom, hogy másvalaki, akár morális diktátum írja elő, mit gondoljak, írjak, amikor KIABÁL, hogy TI NEM VAGYTOK NORMÁLISAK, bazmeg – és a normális azt jelenti, hogy hiszek a szememnek, nem lehet engem már körülményes-szépelgő szövegekkel megvezetni.

Már nem kapom rajta magam óránként, hogy ez előítélet meg a privilegizált énem mondja ezt meg ekkora eléréssel sokat segíthetnék meg dolgoznom kéne az empátiámon. Mekkora balek voltam, mennyit dolgoztam és őrlődtem, senki nem díjazta, nem is lett jobb tőle senkinek, tök nyomasztó volt. Nekem legyen folyton bűntudatom, aki őszinte voltam meg naiv? És a keselyűk moralizáltak folyton.

Mennyire lehet ezeket komolyan venni? Mindenük a műsor, a látszat, a szereplés. Villő öt perccel a posztom megjelenése után gondosan nyilvános posztban coming outolt, hogy ő GENDERFLUID (a végét már nem találom, de ez volt a lényeg: ő köztes). Soha senki nem nézte másnak, mint nő, oda meg vissza van minden nap, hogy milyen feminin meg gyönyörű, de lehetett áldozatiaskodni lájkokért egy jót, ezért megérte neki a burkolt vallomás is, hogy még mindig bent lakik a blogomban). QUEERSZÉGYENÍTÉS Képtelen a végén (biológia) intellektuálisan nem fölényeskedni, pedig diplomaszám arányában én ekkora blöffölő felszínes libát még nem láttam. ELITIZMUS, NŐGYŰLÖLET

Kövek alól.

Holnap folytatom.