az olvasó kérdez 2.

Össze tudod foglalni röviden, miért nem jó a vegánság?

A nulladik állításom: a tudatos étrend mindig jobb, mint a büfé-kínai-menza-gyorsétterem-nagyáruházi feldolgozott ételek-édesség menü. Aztán elkezdhetjük a valódi témát, itt viszont a kérdést én így tenném fel:

ha étkezési utat, tudatos étrendet keresel, mi szól az adott étrend, irány mellett és ellen, tekintve a személyes jellemzőidet is?

Régebben, az életmódváltásom és a ketogén étkezésem kezdeti hónapjaiban nem írtam a vegánságról. Lekötött a saját utam, és nem másokhoz képest határoztam meg a választásomat. Nem úgy volt, hogy nemet mondok a többi opcióra, ezért ketó (összehasonlításul: a vegán nemet mond a húsevésre), hanem pozitívan akartam a zsírtúlsúlyt. Elég provokatív az már magában is, ha egy ismert blog írója belevág egy sajátos, minden mainstream tanáccsal szembehelyezkedő, gabonát kiiktató, “szélsőséges” étrendbe, és erről ír, ez már mindenképp állásfoglalás, lesznek válaszok, döbbenetek. Nem akartam még nagyobb indulatokat, kikezdést, főleg amikor feltűnő lett az izmosságom és szemétségeket írtak nekem.

és ez csak az eleje…

Meg hát ezeket a kedves állatvédőket ki akarná megbántani? (Se az erőszakos állatvédők, sem a militáns vegánok nem jöttek még szembe.) És a tetejébe valóban naiv voltam, azt gondoltam: az én testem töpörtyűt kér, de mit tudom én, másnak mi az út, a vegánság is működhet.

Már nem vagyok naiv, látom az érdekek és trendek harcát, és bizonyos tényeket fontosnak tartok kimondani.

Elvi kritika

A vegánság “eszme”, inkább dogma és valláspótlék, olyanoké, akik tíz évvel ezelőtt teljesen öntudatlanul, összevissza kajáltak, ennek megfelelő sznívonalú az érvelése és az ismeretterjesztése is.

A táplálkozással és a test állapotával kapcsolatos érvek

A növény gyakorlatilag teljes egészében szénhidrát, márpedig egyoldalúan szénhidráton élni, különösen a liszt, gabona, cukor és édes gyümölcs túlsúlya eltorzítja (cukordependenssé teszi) az anyagcserét, magas vércukor- és inzulinszintet és szervezetszintű gyulladásokat okoz, ezzel rengeteg baj van, sok más mellett megnehezíti a fogyást. Sokan gabona+gyümölcs kombinációval kezdik a napot, majd ülőmunkát végeznek, ez katasztrófa. Az egyenletes, tartósan alacsony vércukor a kívánatos. A nagy szénhidrátlöket csak akkor tolerálható (és akkor sem tesz jót), ha kemény edzés követi, és az izommunkához a cukrot azonnal felhasználja a test. Mert ha nem, akkor tárol: májban, aztán zsírként. És onnan a szétment inzulinműködéssel ki nem szeded. De még izmot se építesz, ha nem működik jól az inzulinod.

(!!! Mindenki azt kérdezgeti, mit egyen, mit főzzön, amikor az életmódján változtatni akar, vaggy fogyni, jobban kinézni. Kaja, kaja, kaja, ezzel variálni, ezen okoskodni, ebben kérni tanácsot, ezzel molyolni, ezt a részt kontrollálni. Pedig ez nem olyan fontos. Csak ez a könnyebb rész, legalábis az okoskodás, mert ketózni vagy böjtölni nem olyan könnyű. Ha nem eszed a leggázabb ipari dolgokat, akkor egy kicsit mindegy, mit eszel, mert FŐLEG EDZENI kellene, az hiányzik az életmódunkból. Az a lustaság. Az a “jó, majd elkezdem”, az a bonyolult, nem az evés.)

Nyerset annyit nem fogsz megenni, tápanyagot biztosan nem, de talán kalóriát sem, amennyi kéne, a nemnyers pedig rossz irányba visz: tészták, pékáru, sütik. Én nem nagyon látom a vegán helyek kínálatában sem a valóban értékes zöldségeket. Sok az édes íz, a gabona/álgabona/furanevű és az acelluláris (nem sejten belüli) szénhidrát.

Ha a növény zsír (olajok), azzal sok baj van, általában rossz az omega 6:3 arányuk, könnyen oxidálódnak, a hevítést nagyon rosszul tűrik, transzzsírrá alakulnak, kivétel a (hideg) szűz olíva, a kókuszzsír (ez hevíthető) és az avokádó, a makadámia – csupa hazánkban nem termő növény…

Gondolj bele ennek a tömeghatásaiba. És még az alga, chia, banán, datolya.. Miért pont a globális kereskedelem uralma  idején lett ekkora trend a vegánság mint a progresszió záloga, és bolygómentés, a maga egzotikus élelmiszereivel?

Ha és amennyiben a növény fehérje, az gyatrán szívódik fel és nem teljes értékű, összességében pedig kevés. Emiatt a “kalóriadeficit plusz vegán” modellt követők fogynak, de ha elmennének DEXA-ra (a vegán étrend kezdetekor és mondjuk három hónappal utána), láthatnák, hogy durván leépül az izmuk és zsír lesz a helyén – vagy semmi. Elvékonyodnak, összeasznak. A vegán aktivisták ritkán mutatják meg a kinézetüket, úgy tesznek, mintha a támadások elől rejtőzködnének, valójában szarul néznek ki.

Még akkor is épül le izmod, ha pár napig nem mozogsz intenzíven és nem eszel tudatosan elég fehérjét. A szarkopénia (izomvesztés) nem vicces, ellenben nagyon káros. Elvileg lehet komplettálni, vagyis teljes értékűvé kiegészítgetni az esszenciális aminosavakat többféle növényi alapanyag étkezésen belüli kombinációjával, de a gyakorlatban ember nem komplettál, nem figyel erre oda – és nem is igen edz. Többen számolnak be arról, hogy a komplettálástól sem voltak jobban.

Az állati élelmiszer hiánya kollagénhiány is: a bőrre és ízületekre nézve ez katasztrófa. Az öregítő hatás és az izomvesztés nagyon jól látszik az amúgy gyönyörű, profin bevilágított Boho Beautiful arcán-testén és Banana Girl Freelee-n is.

Nem mélyedtem bele, de többen számolnak be fogrohasztó, bőr-elvékonyító, hajhullasztó, elbutító és energiavesztő hatásról több év vegánság után. A folyton a szájban erjedő cukor megteszi a magáét. És ugye a dolog nem áll tistán, őszintén előttünk, mert ha mondjuk egy youtubber felesküdött a vegánságra és üdvözülten promózza, az nem fogja bevallani, mit eszik és hogy van valójában. Ha beomlik a vegánság, mert szarul van vagy nem is vegánt ezsik, akkor nem vállalja a cikit (maga miatt és a közösség miatt sem). Két út áll előtte: vagy eltűnik, vagy hazudik/keneget (pl. sminkelésről vagy a lábszőréről kezd beszélni). Nem szállhat ki: nyomja a közösség és a saját a korábbi lelkesedése.

Ezért nem lehet tudni, mi a valódi helyzet. Nem hoznám ide a rengeteg vegánkritikus amatőr tartalmat a redditről vagy a youtube-ról sem, mert ott is megy a hangulatkeltés, ellenségeskedés, önigazolás és arénahangulat, de azért mutatok belőle.

B12-, és K2-vitamin csak állatban van. Az omega3 is igen ritka a növényben, valamint a zsírban oldódó vitaminok és a növényi vas felszívódásával is gond szokott lenni vegán diétán, akkor is, ha a bevitel elégséges. Az A-vitamin aktív formájának, a retinolnak vagy a D-nek a hiánya is jellemző, és komoly következményei vannak.

A rost külön megbasz minden felszívódást, én nem is törekszem oldhatatlanrost-fogyasztásra (a ketós könyvben erről a témáról Liv írt fejezetet). (Oldható: pektin, inulin, ezeket szereti a bélflóra!)

A helyettesítős irány (műhús, tofu, szejtán, édesítőszer) mélyen etikátlan, drága és környezetromboló a felismerhető alapanyagokhoz képest. Aki környezetvéd, klímament és tudatos, lesz szíves mellőzni a burgerillúziót és az ipari pancsot.

Nem csak a vegánokról van ám szó, amikor elborzadunk. Nekem arról is lesújtó véleményem van, ha az átlagember tolja a gabonát, cukrot, pancsot, ha feldolgozott ételeken él és nem edz, rettenetes eü állapotban tudnak lenni, de ők legalább nem egyenes következményeként “érik ezt el” egy tudatos, egészségesnek kikiáltott, boldogan választott étrendnek, hanem úgy meradtak, a régi-kényelmesben. És nem is ők lengetik a zászlót meg fölényeskednek másokkal. Egészségesen, eredményesen nagyon kevesen esznek.

A húsevés (és így a ketó SEM) NEM a vegánság ellenpontja, vitapartnere, mert húst alapértelmezetten és régóta eszünk a humán kultúrában. Nem elvi okból, dogmatikusan, “a vegánok ellen”, csakazértis eszem húst. A húsevést nem kell magyarázni.

A vegán étrend eü hatásait nem úgy általában a mindenfélét evő húsevőkhöz, hanem a másfajta tudatossághoz kellene hasonlítani: a paleóhoz, fitneszhez, mediterránhoz, ketóhoz. A jelen összevetés csúsztatás.

A húsevéshez hozzáfűzöm, hogy a színhús kultusza nem szerencsés, ami működik, az az  irány, hogy sok zöldség mellé kevés/némi húst jó enni, és az állatnak mindenféle része fogyasztandó: belsőség, porcok, vér, bőr, velő, ikra, levesként a csont is, emellett a gerinctelenek is táplálékul szolgálhatnak.

Meséltem már, hogy 2011-ben Turkuban jártam Babadáviddal couchsurfing rendszerben, amikor elegem lett az anyarabszolgaságból? Egy hippi farmra keveredtem, ahol a vendéglátó leány vegán volt, de ránk tekintettel beszerzett állatot. Meglepetés! Tudjátok, mi volt? Fekete színű CSIGÁK konzervben. A vegán bosszú! :DDDD Mi több, körbeálltunk rituálisan, megfogtuk egymás kezét, és HÁLÁT ADTUNK A CSIGÁKNAK, HOGY AZ ÉLETÜKET ADTÁK, HOGY MI TÁPLÁLHASSUK A TESTÜNKET. Ezen már akkor is nagyon röhögtem.

Az emlős/madár színhúsa nagy mennyiségben inzulinogén és gyulladáskeltő. Ez azonban nem érv a vegánság mellett.

Személyes megjegyzésem, hogy anyám ágán a nagyszülőkig mindenki vegetáriánus (ovo-lakto-), engem olyan anya hordott ki és szoptatott, aki SOHA nem evett húst.

Én tehát semmiképpen nem választanám a vegánságot a fenti érvek miatt. De egyrészt tudja mindenkinek a szervezete, mit kér és igényel. Soha nem véletlen az, ha egy elrontatlan ízlésű gyerek nem szívesen eszik húst vagy bármit (nálunk Dávid a “vegán”, főleg a gyümölcsöket kedveli, Juli meg imádja a csontos húsokat és a kolbászt, szardíniát). Soha nem hazudtam azzal kapcsolaban, miket eszem, és nem tekintettem sem őrült fontosnak, sem kőbe vésettnek az étrendem.

Bennem nincs hittérítő szándék, bizonygathatnék, bárki megnézheti évekre visszamenőleg, az én utam mit tud (vérkép, testösszetétel, sport, forma), és azt sem gondolom, hogy mindent ki kell próbálni.

Egy videó.

39 thoughts on “az olvasó kérdez 2.

  1. És hát a mindenkivel nagyon kritikus, nagyon önazonos, sokszoros hazugságokon kapott csaló videót készített a ketogénről is.

    Egy, ezeket elmondja mindenki. Keto flu, vízvezsteség, dehidratáció, sópótlás – alapinfók. Mindigyik kezelhető, természetes jelenség. Nevetséges ezzel ijesztgetni.
    A többi hazugság. Nem keton a fő energia (az csak melléktermék), hanem a vérben keringő zsír (triglicerid). Én mérettem is, elég sokszor: se vérben, se pisiben nem volt keton előrehaladottabb (adaptálódott) ketogénemben. Nem fenyeget ketoacidózis, az két nagyságrenddel odébb vabn, még ha van is a vérben keton.
    Nem gyenge senki, nem érzi rosszul magát, vesekőről szó sincs, és nincs alulkalória, sőt, ha nem figyelsz, lehet könnyen hízni is ketózva, mert a zsír nagyon kis térfogat és rengeteg energia.
    A vöröshúspara rossz hangsúlyú bad science, teljes tévedés.
    300 g napi ch??? wtf?
    Nem függünk a bulletproof kávétól, az egy hájp. A lényeg annyi, hogy kalóriakereten belül minden módon bevisszük a zsírt.
    A ketogén gyógyít és terápiás, ez a csaj profitéhes médiabirodalmat épített a vallásos vegánságból és egyoldalú szénhidrátfüggőségből.

    Kedvelés

    • jéjzus
      “az anti-speciesim logikája uaz mint az anti-rasszizmusé, anti-szexizmusé, anti-ageism-é, anti-homofóbiáé, anti-transzfóbiáé, anti-classism-é, anti-ableism-é”

      jaja, lassan jönnek a travi muslicák.

      Komolyan, szinte nácinak van kedvem lenni, mikor ezt látom.
      És ahogy Márton Joci nekiesik a (halott) Bogdán Lászlónak, úgy esik neki a senkit nem érdeklő, nulla aktivitást generáló Joó Jámbornak.

      kommentelő: “Egyszeru, mert nem egy agysebeszet, nem kell 5 evig egyetemre jarni stb. es etc.. Felnott, felelos emberek vagyunk, ennek tudataban is varjak el az emberek, hogy kezeljek es viselkedjenek veluk, persze ezt akkor elfelejtik amikor a veganizmussal talalkoznak. Mindenkit ova intek olyan felesleges tevekenysegektol, hogy a veganizmust valamilyen nagyon nehez, bonyolult dolognak tekintse.”

      JG: “Továbbra is magadból indulsz ki. Kérlek válts perspektívát és ne univerzalizáld a saját középosztálybeli, értelmiségi kognitív képességeid. Van, aki olvasni sem tud – annak nehéz. Just because it’s easy for you doesn’t mean it’s easy for everyone.”

      made my day!
      mindig le kell leplezni valakit, erkölcs-járőrködni, orrára koppintani, hogy nincs eléggé tudatában a privilégiumnak, fejlődjön, leckét adni!
      egy meg nulla lájkokkal robog az ügy,
      de azért a diznikritikus, pont a kapitalizmus visszás álszentsgére rámutató Jámbornak (13E követő) nárcizmust meg terápiát, erre gyűjtést kell ajánlhatni, és “szóltak neki”
      lófaszjóska
      megyek is véres hurkát enni

      Kedvelés

      • “logikája ugyanaz” ez maga a kooptáció amúgy. A senkit nem érdeklő, társadalmilag vagy globálisan jelentéktelen ügyeket, 0,3 százalék szexuálisan zavarodott szerencsétlent egy lapon emlegetni a KAPITALIZMUSSAL vagy a NŐK ELNYOMÁSÁVAL, vagy az anti-specieism: minden lény egyenlő, wtf, ahhoz tudat is kéne. Például az az állítás, hogy a kövérséget nem kedvelni, ellene küzdeni, a hangoskodókat önigazoló szánadékoknak tekinteni (csak kimondtam), ez ableism, nos, ez nagyra nyitja a kaput a béna önsorsrontásnak és hazudozásnak, agressziónak. Szerencsére a kutya sem dől be ezeknek.

        Kedvelés

  2. Van egy régi gimis osztálytársam, facen sokat aktívkodik, nagyon deklarálja, hogy ő vegán, etikai megfontolásból. Járt futni pár éve, már nem nagyon szokott, mert az ízületei kikészültek. Nem néz ki jól, de nincs is durván elhízva, viszont akkor jelöltem be a facen azt az opciót, hogy nem szeretném látni a bejegyzéseit, mikor térítő jelleggel feltett képeket baráti vacsorákról, ahol húsevő barátokat vitt el vegán helyekre, esetleg főzött otthon, és arra futtatta ki a faces sztorit, hogy reméli, xy-t is meggyőzte. Sültkrumplizabálás, vegán cukrászda, főtt zöldségek nyomatása ment. Szerintem okos ember nem meggyőzni akar, főleg nem megtéríteni másokat a saját igazáról, hanem úgy él, hogy kérdezzenek. Vagy legalábbis bemutatja, hogy ő hogy csinálja, és ha ez valakit érdekel, akkor beszélget vele róla. De hogy azért üljek le valakivel vacsorázni, hogy majd a végén jól belátja, hogy nekem van igazam, mert a csak növény a helyes, eszembe sem jutna.

    Minek kell mindenáron meggyőzni, áttéríteni a saját életmódunkra bárkit? A biznisz részét értem, de fent említett esetben nem anyagi a mozgatórugó. Szerintem ez is az erőszak egyik formája. Kifejezetten szarul érezném magam, ha valaki, akit kedvelek, a jelenlétemben feszengene, és inkább nem csinálna olyat, amit szokott, mert előre tudja, hogy megszólnám érte, javasolnám, hogy hagyjon fel a szokásával, hiszen csak az a helyes, ahogy én csinálom, te kis oktondi.

    Kedvelik 1 személy

    • ez a klasszik videójuk, hogy miért kell meggyőzni az embereket (miért nem személyes döntés a húsevés):

      gyönyörű az angolsága és nagyon jó szónok. Én értem és méltányolom az érveit, de nekem vannak más érveim (az amerikai faszomtársaság megfelelőnek találja stb., na, itt gyenge), és én nem. Nem keresek megoldást, alternatívát amúgy, és nem akarok jóember lenni. Élni szeretnék, belefulladok a kurva álságos világmegváltásaikba.

      Kedvelés

  3. Szia! Nemcsak vegánság létezik, hanem van az egészséges ovo vegetariánusság, amikor a majdnem vegán ember eszik azért szabadtartású bio tyúktól tojást. A tejtermék sajnos nem etikus. De ugyanakkor a húsevés az, ami a legkevésbé sem etikus. Nemcsak olyan “vegák” vannak, akik főtt kaján és szénhidráton élnek. Én rengetek nyers zőldséget és gyümölcsöt eszek, emellet pedig heti kb. tíz darab bio tojást. De van, hogy többet. Nem járnak a vegák vega boltokba, mert bio zöldséget és gyümölcsöt lehet kapni normális boltokban is. Amit te itt rendszeresen írsz a blogon, hogy a vegák édes szájúak és kiegészítős kajákon meg gabonán élnek, az nem állja meg a helyét. Hány vega ismerősöd van? Én harminegy éve vagyok vega, tökéletes vérképpel. A vas értékem is középen van, ha nem, akkor pótlom pezsgőtablettával. Hiába húzod le a vegákat állandóan, attól mi még élünk és virulunk, és a te húsevésed sem lesz etikusabb. Vajon ennél-e húst, ha neked kellene levágnod az állatod? Ez egy nagy kérdés. Amúgy nem iszom vagy eszem cukrosat, nem fogyasztot kenyeret vagy tésztát, és naponta mozgok két-három órát intenzíven. Csak szólok, hogy a többségi vega nem úgy él és eszik, ahogy azt te elképzeled. A húsevés nem kultúra. A húsevés barbárság és agressziót okoz. Én egy békés ember vagyok. Gyerekkoromban is kerültem a húsevést, egyedül a parizert és a csirkemájat ettem szivesen, de azt se rendszeresen, csak, ha nem volt más otthon. A húsevők agresszív emberek, dühöngenek, veszekednek csak folyton.

    Kedvelés

    • Jézusom… köszönjük az illusztrációt! 😀
      Semmilyen érvemre nem válaszoltál.
      Én válaszolok.
      Igen, ennék. Mivel a cukiskodó állatreprezentáció meg a nyafogós állatvédelem nekem nem mosta át az agyam, természetközeli értékrendű a közegem. Hatalmas üzemeket nem építenék, de simán megnyomnám az árammal agyonbaszó gombot, és vadásznék is, mint Artemisz. Nyúznék, beleznék, ha kéne. Halat tudok és szoktam is, pecás mellett csináltam kislányként is. Így mondjuk egyszerűbb, emlékeztetlek, hogy az autódat se te szereled össze, a házadat se te építed, az arckrémed se te kevered ki így a modern világunkban.
      Na, csak kell az állat, a tojás neked is, jól van.
      A te egyedi és ellenőrizhetetlen (közben beraktam a blogod részleteit…), felidealizált életviteled nem válasz a silány étrenden tengődő, csóró vegánok TÖMEGEINEK rettenetes állapotára és a tészta-, pizza-, sütizabálására. Rengeteg vegán ismerősöm van, és még százszor annyiról tudok a megnyilvánulásaikból, a Mentes látogatói, twitter, kampányok, facebook, honlapok… jönnek ide is kioktatni tucatjával, macskával vegán tápot etetnek stb. Lenézem őket, mert ostobák, és mert azt hiszik, én is az vagyok.
      De akármit is eszel, ott a posztban a lényeg: a növény szénhidrát, a szénhidrát pedig az emésztésben glükózzá válik. Vagyis folyton a vércukrod, inzulinod baszkurálod, aztán IR-es leszel, és még jössz kioktatni meg ájtatoskodni.
      Csak a jóindulatú felvilágosítót ne játszanád el ilyen mondatok után…

      Kedvelés

      • Bocsánat, ha úgy gondolod, hogy gúnyos voltam, én ezt nem annak szántam. Nem tartalak rossznak, mert húst eszel és nem is nézlek le. De azért neked sem kell lenézni a másik oldalt. Tisztelem a blogodat, munkásságodat, nem áll szándékomban megsérteni téged.

        Kedvelés

      • Rámakaszkodtál, az a baj. 2013 óta csinálod ezt. Elképesztően aljas ez a “de én szeretlek, hát mi a baj”, buddhanyugalomnak hazudva. Nyomasztóan manipulatív. Én hányok attól, ami őszintétlen és ilyen makacsul furakszik.
        Bizalmaskodsz leereszkedően, nyalsz és ostorozol. Nem sértesz meg: megsérteni egyenrangú viszonyban lehet, vagy ahol én akarnék a másiktól valamit, és elutasít. Nem ez a helyzet. Engem és a blogomat nem lehet megsérteni. Hanem te röhejessé válsz az ilyenekkel, hogy “nem tartasz rossznak, mert” – ki a bánatos pitypanglevelet érdekel a te véleményed?
        Itt szaglászol évek óta, belém mászol, kioktatsz, ha arra választ kapsz, akkor cirkuszolsz, rohansz Gumiszobához szövetkezni. Ez volt eddig HÉTSZER.
        Én ezt a kavarást nézem le, de nagyon.
        Nem bírsz te engem megemészteni. (Hús!)
        Tudható a blogodról, hogy szarul vagy, el vagy hízva, péksüteményekről nem tudsz lejönni, és nem képes sportra a tested. A neten persze minden vegán zöldséget eszik…
        Eleve nem értem, hogy van képe bárkinek intenzív mozgásnak titulálni azt, hogy épp nem üldögél meg cigizik (ugye). Ez nem mozgás. Én mindig becsületesen számoltam be az edzéseimről.
        A vegatémát is átrágtuk már, tök világos, hogy nem működik, nem véletlenül vagy durván elhízva, nem véletlenül kezdtél “ketózni” innen “inspirálódva”, és “elhagyni a szénhidrátot”, valójában: édes gyümölcsöt kilószám falni (CUKORFÜGGÉS), egész nap eszegetni, a fehér pékáru özönét (kettő napra) kiiktatni.

        Túl a nyúlon, a ketó nyomában


        Más néven se próbálkozz, ijesztő. Köszi.

        Kedvelés

      • ennyire vagy manipulatív:
        Na jó, én téged ezentúl nem foglak olvasni, most is csak azért szóltam hozzád, mert látom, hogy bajban vagy. Sokadszorra emlegeted, hogy suicid hajlamaid voltak és vannak, ez elég szomorú és remélem, hogy van egy jó pszichológusod, mert beszélni kellene erről egy szakemberrel. Kisgyermekes anyukának nem szabad ilyenekre gondolnia. Látom, hogy elég komoly lelkiállapotban vagy, kérlek fordulj szakemberhez. A z őszintétlen rajongó táborod soha nem fogja neked megmondani, amit gondol, ők csak látszólag vannak melletted, és félnek elmondani neked az igazat. Én most végleg elmegyek innen. Te meg menj orvoshoz kérlek. Még szerencse, hogy a gyámügyesek nem olvassák a blogodat, mert már látogatást tettek volna nálad az állandóan emlegetett suicid hajlamaid miatt.

        és:
        Ha hagyod, hogy visszaéljenek a jóhiszeműségeddel, akkor pórul fogsz járni. A szociális médiában duplán érvényes ez a fontos életszabály. A vélt anonimitás burkában az emberek sokkal többet engednek meg maguknak, mint a valós életben. Bármilyen ártatlan megnyilvánulásodra kaphatsz tiszteletlen, negatív kommentet, vagy akár sértést is. Miért van ez így? Azért, mert egyes alacsonyan rezgő emberek így adják ki magukból a frusztrációt. Nem téged akarnak megbántani, nem a te személyednek szól a kritika, hanem csupán a feszültségük levezetésére szolgál. Mondhatjuk ezt akár energiarablásnak is. Egy ilyen támadás után a te energiaszinted alacsonyabb lesz, ők viszont feltöltődnek tőle.

        Neked viszont nincs közöd hozzájuk, se az ő sérelmeikhez. Azonban, mihelyst láthatóvá válsz egy ilyen nyilvános térben, attól a pillattól kezdve te önként teszed ki magad annak, hogy támadhatóvá válj. Hát megéri ez neked?

        Hogyan ne reagálj?


        neked van bőr a képeden
        SZAKADJ MÁR LE RÓLAM.

        Kedvelés

      • önmagához beszél
        “Hogyan tudod elérni ezt a megvilágosodott állapotot a közösségi oldalakon? Nagyon egyszerűen: legyen saját életed! Ne a telefon vagy a laptop képernyőjét lesd folyton, hanem próbáld meg értelmes tevékenységgel tölteni az időt. Ha úgy érzed, hogy a függőség már eluralkodott rajtad, akkor tarts digitális diétát. Próbálj egy hétig teljesen internet nélkül élni. Ettől ki fog tisztulni az elméd.
        Olvass könyveket. Nézz tévét. Sportolj. Beszélgess a pároddal, családoddal, barátaiddal. Telefonálj. Ha nincs senkid, akivel beszélhetnél, akkor fogadj örökbe egy kisállatot a menhelyről. Meglátod, még egy kutyus is jobb hallgatóság, mint a trollok a közösségi médiában.”

        “Amúgy elgondolkodtál-e már azon, hogy mi értelme van ennek a permanens jelenlétnek az online világban? Valójában kinek akarsz bizonyítani, amikor belekiáltod a véleményed egy nem is létező digitális valóságba? Szerinted kit fog ez érdekelni? Miért gondolod, hogy annyira fontos a mondanivalód? Holnapra mindenki úgyis elfelejti. Legfeljebb a trollok fogják kiforgatni és szétszedni minden egyes szavad. (!!!) Nyilván, egy pozitívabb világban, rengeteg új barátság is kialakulhatna a neten, de ez manapság inkább utópia. Elenyésző azoknak az embereknek a száma, akik ilyen módon szereznek új ismeretségeket. Sajnos, nem ez a jellemző. A szíve mélyén ezzel mindenki tisztában van, mégis folyamatosan “látszódni” akar.”

        és közben rámakaszkodsz…
        Bazmeg, Elvira, TE VAGY A TROLL. Egy unatkozó júzer. Én meg tartalmat állítok elő, saját jogon, okosan, értéket teremtve, évek óta.
        A kutyát meg unaloműzőnek képzeled. Milyen életed lehet…

        Kedvelés

      • Elvira, ebben a szövegben te rám célozgatsz, gyerekes bosszúfantáziákkal. Összeröhögcséltél a bosszúból rólam szájszagot (mennyire kicsinyes, aljas ez is) elterjesztő, bukott életű libákkal, és olyan indulatok vannak és annyira nem vagy egyenes, hogy ezt viccesnek tartod:

        “Óz, a nagy varázsló, aki valójában csak egy csoszvadt törpe, egy függöny mögé bújva ijesztgette a népeket live videókban a neten. Cukorbetegséggel és szívbajjal rémisztgette egész Csodaországot. A csajok is majdnem összepisilték magukat a félelemtől!

        -A bácsi miért kiabál ilyen butaságokat abba a kamerába? -kérdezte Dorothy.

        -Nem tudom, talán félt minket a kóros elhízástól – felelte Alice.

        -Már túl késő… – suttogta Dorothy – akkor most mi legyen?

        -Fussunk hazáig – felelte Alice – hátha attól lefogyunk!

        Eközben a Toto kutya belopakodott a függöny mögé, mert valami rohadt, szuvas szagot szimatolt ki a a varázsló bácsi torkából. És ha már arrafelé járt, nem tudta megállni, hogy bele ne harapjon abba a kis izmos popóba!

        Ekkor hatalmas jajveszékelés hallatszott a színpad felől. Óz, a csodák csodája sebes valaggal rohant ki a függöny mögül, nyomában a vérebbel. Amikor megpillantotta a két dagadt gádzsit, csak még jobban besokkolt! Ennyi rezgő hájat még az extrém pornóvideókban se látott még soha. Azon nyomban szedte is a sátorfáját, és egy léghajóval menekülésbe kezdett.

        Dorothy utána szaladt, és kérlelni kezdte:

        -Drága varázsló bácsi, kérem, vigyen engem haza – könyörgött neki, miközben döngő léptekkel rohant a légijármű felé.

        -Az ki van zárva, túl kövér vagy! Nem akarom, hogy lezuhanjon miattad a Zeppelin – felelte Óz, és a magasba emelkedett. – Különben is, ez a gép nem ketó személyes!
        A Varázsló örömében rágyújtott egy kubai szivarra, hogy megünnepelje a sikeres felszállást. A léghajónak több se kellett, azonnal lángra kapott. Óz próbálta eloltani a tüzet, de erre a célra csak viszkit talált a fedélzeten. Attól még jobban belobbant minden.

        -Dikk, ég a világ! – kiáltotta Alice. Dorothy riadtan rohant egy vödör vízzel a zuhanó Zeppelin felé, hogy mentse, ami még menthető. Mikor a gép földet ért, kihúzták belőle az ijedt varázslót, és jól nyakon öntötték a vízzel, hogy érezze a törődést. De nagy megrökönyödésükre Óz hirtelen eltűnt. Semmivé foszlott!!! Csak egy jogging gatya maradt utána a földön, meg egy füstölgő szivar, amit Alice gyorsan az ajkai közé vett, és szakszerűen tovább szívta. – Hát Óz is csak egy boszorkány volt? – csodálkozott Dorothy. Mert köztudott, hogy a boszorkányok nem bírják a vizet. Csak a viszkit.”
        és te küldtél engem szakemberhez…

        Kedvelés

    • És kövér és fullbeteg, sétára is képtelen nem vagy te véletlenül? Aki a kutyasétáltatást intenzív mozgásnak nevezi?
      Aki már hatszor megígérte nagy sértődötten, hogy nem is olvas többet? De új néven kezdi elölről?
      Ugye nem akarod, hogy kitegyem, hogy néz ki és mikre panaszkodik az, aki ilyen szépeket ír a testéről?

      “Hónapok óta fogyózom, testsúlyom stabilan nyolcvan kiló, az anyagcserém megtagadja a fizika és biokémia törvényeit, most már biztos, hogy alien vagyok.

      Akinek nincs rendes anyagcseréje, az eleve nehezebben tud lefogyni. Vagy soha… Nyilván lehet követni a sztárok példáját, ki lehet vetetni a fél gyomrod, vagy akár gyomorgyűrűt is rakathatsz fel… de én nem fogok. Jó vagyok én így magamnak.

      Ja és annyira furán müködik a testem, hogy képes vagyok 25 fokban is vacogni, és vastag pulcsit viselni szeptemberben. Persze hogy nem égetem el a kalóriákat, ha fel se tudom használni őket! Túl alacsony a testhőmérsékletem. Lehet, hogy egyfolytában ugrálnom kellene, hogy beinduljon a hőháztartásom, de azt az alattam lakók nehezen viselnék.

      Ennyit a diétám jelenlegi helyzétől és az én személyes ufóságomról. Szóval ne jöjjön nekem semmiféle fogyis guru meg csodablogger, hogy szerintük a karcsú test mindenkinek könnyedén elérhető, csak akarni kell. “Minden kövér hülye, csak én vagyok trolibusz!” – hangoztatják fölényesen a testszégyenítő fitnessz bloggerek. Hát nemúgyvanaz. Mert negyven felett a szervezet már önjáró üzemmódban működik, legalábbis nálam.”

      + dohányzol. gratulálok!
      ennyire jó a vegánság: szétszedte az anyagcseréd
      tényleg hülyék a kövérek, te vagy az egyik példa. keserű, irigy, frusztrált szemétkedők, akik negyvenes éveikre végépp elromlanak, és betámadják azt, aki jobb náluk. a löttyedt karjával csapkodja ellenem a billentyűket, pont mint Gumiszoba, a nagy barinő.
      én soha nem mondtam, hogy könnyű fogyni vagy izmosodni vagy futni vagy böjtölni. csak azt, hogy élvezem, ami nehéz.
      eredményt akarsz, vagy kifogásokat keresel? ez lett volna a kérdés, olyan húsz évvel ezelőtt. mondjuk te már elbasztad, és magadnak is hazudsz.

      Amit a fogyásról még nem mondtam el

      Kedvelés

    • Annyiszor, annyiféleképpen meghaladtuk már itt a ‘húsevés nem etikus’ dogmát.
      A fenntarthatóság egyik alapja a moderált húsfogyasztás, nem pedig a növényi alapú táplálék érdekében kiirtott természetes növényzet könnyed elengedése.

      Én is békés ember vagyok, pedig annyi belsőséget eszem, marhát és olykor nyulat, vadat…!

      #kiertiezt

      Kedvelés

      • Nekem a vegán, a kövérügyi és a transz beszédmódok nagy tanulsága: mindig, mindenki magáról beszél.
        Perverz vagyok, magányos vagyok, értsetek meg, elmegyek transz nőnek, feministákon élősködni. Jól meghatom őket.
        Bénán nézek ki, nincs kedvem edzeni, de morálisan fensőbbrendűnek akarom érezni magam azzal szemben, aki virul: vegánként beszólogatok neki, leckéztetem (az okoskodó-hatalmaskodó faszi is, aki NEM JÁRUL HOZZÁ, HOGY A BLOGOMON ÍRJAK RÓLA, hahaha)
        Dagadt és depis vagyok, majd jól meghatok mindenkit a szép lelkemmel, szeressetek, kis agresszió is elfér.

        Kedvelik 1 személy

  4. Ja és soha nem térítettem senkit erőszakosan vegánságra, én csak békésen és saját magamnak lettem vega. Mondom, tojást azért én is eszem, csak nem mindegy hogy milyet. Ez az erőszakos térítő, tésztazabáló, cokros szájú és gyenge izomzatú vega csak a te fejedben létezik. Ez már a sokadik posztod a vegákról, akik szerinted gyenge emberek. Harmincegy éve vagyok vega, nagyon kevés állati fehérjét eszem, szerinted már élnem se lenne szabad, mégis itt vagyok. Engem nem zavar ha te húst eszel, de hagyd békén azokat, akik meg nem esznek legyilkolt állatokat.

    Kedvelés

    • Láttuk, mennyire nem térítesz erőszakosan, és jót mulattunk!
      Csodálatos, hogy 50 évesen még ÉLETBEN VAGY, gratulálok!
      Amúgy a csúsztatás meg a szenteskedés durvább, mint a nyílt, becsületes erőszak.
      Izmod biztosan nincs sok (miből lenne? a fehérje hiányában autofágia zajlik a szervezetedben. méresd meg az izommennyiséged, ha érdekel), de abban biztos vagyok, hogy, ha nem egészíted ki tablettásan a növényeket, akkor tengődsz.
      (és igen: belassult anyagcsere, megbaszódott inzulin, kétségbeesett fogyós próbálkozások, ketó… írja a blogján, miért nem vagyok meglepve???)
      Tök gáz, hogy ti mindig hazudtok…
      Mi az, hogy hagyjam békén? Nem válaszolhatok a terület könyvszerzőjeként olvasói kérdésre a saját blogomon, mert idejössz, hogy megsértődhess és vitát hergelj? Mit szeretnél még betiltani?

      A vegánsággal NEM LEHET vitázni, fogalmilag.

      Kedvelés

  5. “Ha én véletlenül két haragban lévő bloggert is bekövetek, az azért van, mert egymástól függetlenül jónak találom a blogjaikat, sőt már akkor is olvastam őket, mikor még jóban voltak egymással. Ne legyen ez már az én hibám, hogy ők nem képesek kijönni egymással.

    Nem szorulok virtuális barátságra, mert az életemben vannak személyes barátaim.”

    De nem ám, azért esdekeltél e-mailben, hogy beszélgessünk, lehess a barátnőm, mert magányos vagy.

    “Ha valaki érdeklődik, és én is érdeklődöm, és mégis kialakul valamilyen szimpátia, az is rendben van. De én biztos nem fogom őt más bloggereknek kibeszélni, Engem egyszerűen nem érdekelnek mindenféle blogger pletykák.

    Én senki más bloggernek nem keresem a kegyeit, de nyilván örülök neki, ha bekövetnek, és én is olyankor bekövetem és olvasom őket.”

    Íjj, neked aztán van bőr a képeden.
    Senki ne mondta, hogy a te hibád.

    “Tőlem soha senki nem olvashatott a blogomon a magánügyeimről és nem is fog.

    A privát dolgok a lelked privát mappájába valók. Ha nem tudsz róla hallgatni, írj belőle verset vagy novellát.”

    Isszuk a szavaidat, taníts minket! Egyrészt írtál a magánéletedről, a férjedről agresszív, vécésnéni stílusú szapulásokat, az elbaszott olcsó, használós társkereséseidről is írtál, de még a gyerekeidről is alázóds dolgokat, továbbá a le nem fogyásodról. Úgyszólván ezzel van tele a blogod. Nem novella, mert átlátszó.
    De azért más, jóval menőbb bloggert oktatgatsz.
    Rejtőzködni amúgy lúzerbloggerek gyáva és kényelmes szokása, és ha virítják, hogy ők bezzeg nem járnak úgy, mint én, akkor még ki is röhögöm őket. Nem azért nem jársz úgy, hanem mert nem tudsz írni, nem hiszel semmiben, nem vagy érdekes senkinek.
    Nagyon feldúllak. Miért? Ti folyton rólam írtok. Angéla, Villő, Szentesi, te, tamásteljesen rámfeszültek.
    Hogy táplálhatsz ennyire erős érzelmeket ismeretlenek iránt?

    Én nem foglalkozom azzal mit csinálsz. Olvass nyudodtan. De mindig jössz feszülni újra. Csak azt kértem, hogy ne gyere a közelembe, mert megdöbbentett, ahogy lecsapsz, amikor szarul vagyok, és a leereszkedő tanácsadást váltogatod a nyílt agresszióval. Mindegy neked, csak fölényben lehess. Komolyan, ElviraSzandraCassandra, én a neved se tudom, nézz már magadra, ki kérne tőled tanácsot? Hogyan lehetnél te fölényben? Egy liba vagy, aki a neten él, a való élete romhalmaz. Nem engem érdekel, kit szeretsz, kit nem. Te kavartál, te írtad ide, hogy “jó, akkor megyek is Gumiszobához”.

    Azt “követsz be”, akit akarsz, de hogy itt nézelődsz meg szaglászol és ide írsz róla, oda meg rólam, meg súgsz neki és vele háborogsz ellenem, az nem oké. Ne várj tőlem jóindulatot, bár azt eljátszotad saját jogon is.

    De amúgy az se okés, akinek belefér, hogy egyik szeretett bloggere aljas módszerekkel kikezdi, lemajmolja a másikat és nyíltan hazudozik róla. Vagy bárkiről.

    Te cirkuszhercegnőzöl engem, jaj, annyira nyomi vagy.

    Abban a történetben te nem vagy szereplő, sem úgy általában tényező. Nem kell üzengetni meg védekezni.

    Én biztos nem pletykálok

    Kedvelés

    • “Aki nem képes inkognitóba helyezni a saját lelki történéseit, annak ezt érdemes lenne kipróbálnia és megtanulnia. Nem nagy tudomány, viszont felbecsülhetetlenül bölcs döntés, amit én már kezdő blogger korom óta alkalmazok.” :DDDD
      Sokra is vitted…

      Kedvelés

    • “Az a médiafelület, amelyik kizárólag önmagáról szól, és soha nem reflektál semmi egyébre, az nem tartalmaz releváns kontentet.”

      Értem. Tehát itt nincsen releváns kontent.
      Még ezt a releváns kontent kifejezést is innen tanultad el, te.
      De akkor miért szólogatsz be nekem folyamatosan? Ketó, fogyás, fitneszblogger haláláról fantázálás, ilyen blogger, olyan blogger…
      És játszod a bölcs megérkezettet, aki nem foglalkozik másokkal, nem ír a magánéletéről (ami nincs is), nem a neten él…
      Kivel van itt a gond?

      Kedvelés

      • Én ezt amúgy megkaptam már sokszor, hogy itt csak önfényezés van meg a balhé, támadások stb.
        És ez projekció, mert pont ŐK voltak azok, akiket semmi más nem érdekelt, mint a személyem (kikezdhetősége, személyes dolgok, sérülékenység, gyenge pont, alázási lehetőség, kinézet) meg a konfliktus.
        Semmi más, pedig száz izgalmas téma van itt, értelmes beszélgetések is.
        És ma már visszaszólok az ilyenekre, mert hallgattam eleget.

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .