Úton-útfélen használják a népek a szeretet és gyűlölet szavakat, és nem ám a személyes dolgaikban, privát viszonyaik kapcsán, hanem a közügyekben.

Csöpög az érzésektől minden interjú, kiállás, vélemény.

A gyűlölködők, kirekesztők nem értik! De mi, okosak, a szeretet hevült követei majd felvilágosítjuk őket, elmagyarázzuk, ki a rendes ember, hogyan kell élni, vélekedni és milyen szavakat szabad használni.

Mindenki más annyira ostoba, nem látja be, hogy ez közös érdek.

Vagy odalibben egy kisebbség tagja harcosan: el kell őt fogadnod, megértened, az érzéseire tekintettel lenned, mert neki milyen rossz, és attól rossz hogy te, te is kirekeszted.

Már miért kéne tekintettel lennem? Egy idegenre? Csak mert azt mondja, ő a jó ügy, őt kell védeni? Miért nem engem, aki – mondjuk – alkotó emberként vagy a Nem Vagyok Hajlandó Fotókat Szépítgetni kisebbség tagjaként vagyok folyton félreélrtve, támadva, kikezdve, rágalmazva? Miért nem követelőzöm én ennek nevében?

Én tudom, hogy jót akarnak, tudom, hogy megérkezett a trendbusz, tessék felszállni, nem akar senki lemaradni. Még a cikkíró sem veszi észre, mi zajlik, de sajnos, a butaság is bűn.

Én mindjárt idehányok, mi ez, kik ezek, akik ilyeneket osztanak meg?

Ez nem más, mint az erkölcsi fensőbbrendűség fitogtatása. Mindig céloznak valakire, akit gyűlölnek, vagy akitől sérelmük van. Aki bírálni merte őket. Általában rettentő kicsinyesek ezek a posztolók. Ha nem világos: amit gyűlöletnek neveznek, az másvalakinek a másféle hite, érdeke, élménye vagy sérelme.

A közügyekben a legtanulságosabb a csúsztatás. Érdekek eszközévé válni jóságos, helyeselhető, szeretetre hivatkozó szövegekkel, készen átvett gondolatokat reprodukálni. Egy profitól (újságírótól, hivatásos véleményvezértől) ez kínos, akkor is, ha épp az Index, a melegek vagy más szívügye érdekében veti be.

A szeretetre, elfogadásra hivatkozás propaganda – eszmei, de akkor is.

Én azért haragszom azokra, akik a szeretetről papolnak, mert olyan arcokat hizlaltak fel, akiknek semmi keresnivalójuk a közbeszédben. Itt egy kis válogatás erről. Az identitáspolitika trójai faló, és ha bent van, onnantól bármi megtörténhet.

…nemcsak tiszteletreméltó, veleszületett adottságnak tűnik ez a jelenség, de még áldozati státusszal is megtoldják – a „transzneműek” e politika nyomán a patriarchátus áldozataivá és egyben az ellene folytatott harc úttörőivé avanzsálnak. Ez az aktivizmus a fétisbulikák világából hívja elő ezeket az embereket és helyezi őket a nyilvánosság közepébe, politikai szubjektumot kreál belőlük, elhitetve velük, hogy ők áldozatok és hősök, akik jogokat követelhetnek. Valóban szenvedő emberek problémáinak feltárása helyett a valódi problémát elfedi, ráadásul felerősíti jogosultságérzésüket és valódi szörnyetegeket kreál belőlük.

Egy minimálisan is tájékozott, szellemi értelemben ízléssel bíró átlagember is lehányja a képernyőt attól, hogy azok, akik nemrég még fétisbulikban rángatták a farkukat csipkeharisnyában, most magukat holokausztáldozatokkal állítják párhuzamba, a következő posztban meg kirekesztőnek nevezik a cisz leszbikus közösséget, minthogy az túlságosan vulvacentrikus. Remélem, értitek, melyik testrész és milyen indíttatás van itt ráerőltetve a baleknak gondolt nőkre.

És amitől még külön ideges leszek: ez is női meló lett. A transznők nőkön követelik az elfogadást, nők oldalait használják – a férfiak le sem állnak velük beszélgetni. Pedig ugye a patriarchátus az igazi ellenség. Ingyenmunkás feministák, akik körében a csóróság és önkizsákmányolás a norma (egyszer tettem szóvá, hogy munkáért pénz jár…); a Wmn szerzőgárdája, ők persze jó hirdetői pénzért; a mindig elvhű Mérő Vera, az áldozatok könyörtelen védelmezője (#meddigmég?), papája pénzéből és alapítványi ügyeskedésből; meg persze az Új Férfi, a cuki Ágoston László és Steiner Kristóf tolja a meghatós lobbit. Ameddig a szem ellát, csupa nő az olvasó. Mi vagyunk az ökók, mi akarunk mindig jobb világot, mi teszünk ki szivárványos keretet, tehát mindez rajtunk követelhető. A fiúk (a Régiek) valami jachton szarják le az egész feminin cirkuszt.

Aki nem kritikus, az könnyen lesz zavaros érdekek követe a nőies, érzelmi, segítőkész közegben. És ez a nők figyelmének, jó szívének lenyúlása, felélése. Érzelmi meló, amelybe beleülnek azok, akik csak a saját érdekeiket tolják. Annak jogán, hogy ők el vannak nyomva.

Ravasz.

Mindig számíthatsz arra, hogy a nők segíteni akarnak – de erre egy erős, gondolkodó, tisztán látó ember, egy érvekben dúskáló eszme nem szorul rá.

Szeretet… eggyel okosabbaknál: elfogadás, empátia. Gyűlölet, eggyel okosabbaknál: kirekesztés. De ugyanazt jelenti. Mintha bárkinek dolga lenne szeretni bárki idegent. Bemondásra elhinni mindent, empatizálni, sőt, ally-nak, szövetségesnek lenni, tolni az ügyét.

A szeretet mást jelent, barátaim. Megmondom világosan, ez mi:

cukormázzal bevonása annak az igénynek, hogy te, a te csoportod, érdeked, értékrended, lobbid teret nyerjen mások csoportja, elve, érdeke rovására.

És, sajnos, ebben igaza van Budaházy Eddának: ez háború. Ebben az egyben van igaza, és ebben józanabb, mint a szeretetről szónoklók, “én mentőt hívnék, ha rosszul lennél az utcán, én nem gyűlöllek” – wtf?

(Amúgy is izgalmasak ezek a kizárólag a cirkusz kedvéért gyártott videók: mit hittetek, mi lesz ebből?)

Van, hogy tényleg elférünk, és ne szólj bele mások életébe. Máskor viszont harc van: mire, kinek az érdekére költjük az adóforintokat. Kiké a médiafelület, a közfigyelem. Kik avatódnak művésszé tehetség nélkül, pusztán az áldozatiságuk által. Ki meri kimondani, hogy Ónodi Adélnak nincsen hangja? Van ezeknek fülük?

Ellenszenves, mesterkélt lobbiszövegek vannak jó ügynek pántlikázva. Tele van a balos média ilyenekkel, jaj, nem adtak a Berencsi Eszternek jelmezt Hollókőn. Eleve azért ment oda, hogy ebből balhé legyen. A következő cikk pornót népszerűsít vagy normalizál, utána a techen és a guminőn megy a jópofáskodás, ennyire feministák ezek.

Én is elfogadó vagyok úgy általában: ez a norma. Mentem én Pride-ra, de pontosan tudom, mit ér az “általában”. Nekem sosem volt ebből konfliktusom. Akim meleg, nagyon diszkrét, nem volt érdekellentétem sem személlyel, sem az üggyel. Nem szerette el fiú a fiúmat, nem követelt tőlem pénzt a műtétjére a fiam, hogy a megtakarításomon belevágasson a teljesen ép testébe.

Anya, ha nem kapok női testet, meg fogok halni

És a giccsújságírás, a felkentség, a legyártott heroizmus:

…hol vagyunk mi ebben? Mi a szerepünk? Hová álljunk mi, akik nem akarják tűrni a gyűlöletet, az agressziót meg a kirekesztést? Mi is kirekesztőkké válunk, ha nem vagyunk hajlandók eltűrni azokat, akik kirekesztenek másokat?

https://wmn.hu/ugy/53485-szentesi-eva-es-mindig-lesznek-olyanok

Mi, itt az erkölcsi magaslaton. Mire is jó ez? A közeged dicséreteket, lájkokat oszt érte, arra.

Megvan a beugród a jóemberek báljára…

Persze te mondod meg, ki a kirekesztő, te sugallod az interjúdban azt is, Éva, hogy téged el akarnak pusztítani. Az, aki szóvá teszi a munkásságod visszás részleteit.

És van, hogy úgy estek neki falkában, a cirkusztól megmámorodosodva valakinek, például Gaál Cecíliának, akit szerinted ki kell közösíteni, hogy nem is hinné az ember, hogy ti írtátok azokat az elfogadós, szeretetről szóló cikkeket.

Holnapután jön a második rész.