portrék 17.: ifjú bikámmal villogok

a “vasárnap nem írunk szexről” tabu tudatos megtörése

Igen, a jelenség létezik, ez nem amerikai vígjáték: a nő, már inkább a harmadik harmadban, vagyis termékenységszempontból a negyedikben, de persze nagyon csinos, és mindent meg is tesz, hogy ezt sokszor mondják, írják, szívecskézzék oda neki… a nő beújít egy jóval fiatalabbat.

Egy bikát.

Évekig nem volt senkije, vergődött, tette-vette magát, és a legszarabb, kéthetes sztorik voltak. És most megvan a bika, begyűjtötte, megszerezte, az övé. Onnantól fortissimóban fotóz, bemutat, önértelmez, mesél, ujjong nyilvános posztokban. Nekem van, nektek nincs! Én nyertem!

Ezt nekem is megüzeni, mert ő halálos ellenség.

Mosolygok.

És van riválisa, aki visszaüzen neki. A válasz valami egzotikus part, ölelkezés a saját (nem fiatal) csávójával, aki egykor a 4/3-é volt. Vagy sportkocsiból száll ki. (Én annyira nem ismertem ezt a villogást, amikor a kocsi vagy bármi, a nyaralás, a program, a ruha, a buli státusszimbólum. Ezt az egész ízléstelen, antiintellektuális vircsaftot. Én nem tudom megkülönböztetni a kocsimárkákat sem, egy óvodás szintjén sem. Fel se fogtam a lenézést azok iránt, akiknek szarabb, csupán használatra szánt kocsija van. Vagy ha nincs is.)

A nő, aki már azt hitte, vége van a nyárnak, sőt, az indián nyárnak is, egyszerre felült a ravatalon, és kitavaszodott. Öltözködik, ad magára, kivirult, tartja a formát, edz, feszesít, sminkel. Soha nem szőrtelenített még így (haj, amikor ifjú volt, bundás volt még a trend szerint – és gyönyörű). Csetel vele naphosszat, hívogatja, gyomorforgató beceneveket, testrészek elképzelhetetlenül ízléstelen szinomimáit használja (rész-egész alapú metonímia). És eljár, és szelfizik. Azt se tudja, hogyan villogjon a trófeával.

Ez van eleinte, mámor és fiatalodás, aztán meg a stressz van. Ami öregít. Elképzelhetetlen a korkülönbség és a “megtartani akarás” stressze. És ahogy erről beszélni szokás, azok a barátnői kérdések. Mindent megmérgez. Mégis évekig megy a huzivoni.

Az sem javít a helyzeten, hogy mániákusan mutogatja a szerencsétlent. Kifele, a saját egóját támogatandó. Szó nincs itt a fiú kvalitásáról, érzéseiről, lényéről: a fiatalság és a jó test, az össze nem illés irracionális “szenvedélye” a bizonyíték, hogy a klimaxsújtotta, ám becsülettel tatarozó nő még él, hat, hódít – és az életének értelme van. Ez. Más nincs. És meséli barátnőinek, csakis a szebb részeket, milyen állagú, amit hova tesz az ifjú milyen gyakran.

Kevéssé érthetőek a fiú motivációi, mert akinek személyisége nincs, és nem is fiatal, abban mi a vonzó? Az erőviszonyok sosem szépek, ha nem két, egymásra éhes ifjúság zihál a másikért. Ha nem sorszerű az érzelem, hanem státusszimbólum a szerzemény. Ezzel mindenki tisztában van, az ostoba is. Így aztán ki kell fizetni a fiatalságot. A nő négykézláb él (ilyenkor nem baj, ha nem sminkelt), mehet minden, popsiba is. Tudja, hogy van még több csaja is a bikának. Az irigyeltség a legfontosabb, és ezért bármit felad. Küszöböt rág, vég nélkül zsarol, bármit megbocsát, kifizet és cirkuszol: ún. olasz szerelem. Csak kifele az legyen a látszat: ő királynő, ő miket kapott, ő hol nyaral, bulik, tópartok, puszizkodás, hűség, esküvőre célozgatás.

Érzelmekről ömleng, közben megalázza a fickót és csak a saját egója érdekli.

A valóság infernóit el nem lehet képzelni. Zokogás, üvöltözés, napokig némaságok, szidalmak, lekurvázás, játszma és megalázkodás. És a kibékülés, az az igazi nyomorúság. Az összeveszésnek legalább ethosza van. Nagyapám is méltóbb partner lenne.

Mit tegyen, akinek van ízlése és van szerelme? És emléke is van arról, hogy amikor először volt konszenzusosan szép (menő, látványos) férfi a szerelme, akkor hogyan reagáltak. Mindenki, aki látta őket, sőt, aki hallott róluk. Hogyan keresgélték ki, nézegették, taglalták: ő az? Fecsegtek fórumokban álneveken a petrezselyemárusok, hol látták, milyen élőben, gyalázták a nőt irigyen. Írogattak neki aztán. Hogyan szokta meg a nő, akinek volt ízlése, hogy igen, odavan érte egy ilyen férfi. Már miért ne lenne? Sőt, királynőként kezeli.

És hogyan próbálták meg a jelenlétében felszedni azok, akik általa ismerték meg.

A nő levonta a tanulságot. Szelíden él és sokat. Régóta csak a lényeg érdekli: nem a fotó, hanem a test, annak se a látványa, hanem az öröme. Elrejti a történetét, és csak az igazi intimitásban éli át: nincs sajtóverzió. Keresztutcákon oson már nyárest hatkor is. Egyszerűen nem gondol arra, ki milyennek látja, mit szólna hozzá. Pedig nem titok, de belőle ugyan nem lesz kontent és elégtétel és nézegetnivaló.

A Mutogatom Az Ifjú Csávómat létezik a már ábrázolt módon, az extrém nevetséges luxusfeleséges műfajban. Lehetetlen őt parodizálni, annyira kimaxolja. De vannak értelmesebb nők is. Évekkel ezelőtt egy, már nem üde nő elmesélte nekem, hogy volt neki egy jóval fiatalabb alkalmi partnere. Abban a bennfentes, tabutlan, gusztálgató tónusban mondta, hú, de nehezen találok jelzőket. És mindig visszatért rá, mert nem reagáltam úgy, ahogy vérta, elmondta még egyszer, hátha nem értem. Hát te, csupa lángelme között, csupa szív vagy te is, okos vagy, hiszel dolgokban, hát te is…?

Igazán nem akarom bántani, kedves nő és volt miből vigasztalódnia. De napokig nem aludtam akkor. A fiú, aki művsézféle, nagy étvágyú, ahogy másoktól hallom, nem csak szép történetei vannak, és persze nálam is jóval fiatalabb, megdöbbentő módon később ismerősnek jelölt, de ez véletlen, ez a pesti közeg sajátja.

Képzelj el egy női nevet, és ezt egybeírva és kicsivel, annak a nevét, aki ezt elmesélte és akinek nem mertem jelezni, mennyire nem tudok én ebben cinkos lenni. Nem a történetében, az az ő dolga, hanem a pajzánkodó összekacsintásban. Köznév lett a név, a jelenség metonímiája: a fiatalabb férfit cukorfalatként, toyboyként kezelő, állaza, kétségbeesett nő. Legyen mondjuk Havasi Gyopár, azóta használom így: nem vagyok én havasigyopár. Ez most egy kicsit havasigyopár volt.

Ha nem látom ezt a dolgot kívülről, egyrészt a gyopárt, másrészt most a négykézlábas luxusfeleséget, nem lennék ennyire kritikus. Talán mutogatnám. Biztosan nem tárgyiasítanám.

Én inkább meghalok, mint hogy ezzel a kapuzárási igyekezettel legyen nem is annyi a negyvensok. Királynőnek tituláljam magam. Nézegessem a képeim kedvtelve: de hiszen én még jó állapotban vagyok. Három hetet is letagadhatnék. Hogy pornóműfajjá váljanak legszebb élményeim. Vagy a bezárult kapu mögül hadakozzak.

Én minden nap az öregek otthonára gondolok, és akkor elmegyek futni. Itt leng a halál az elmémben. A tönkrement Magyarország, és az, hogy én ezeket már nem értem. Én ott tartok, hogy rendszert váltunk, és mindjárt jó lesz, és hiszek eszmékben. És már nem vagyok fiatal, van egy felnőtt fiam, meg még két gyerekem. És mindenki telefonnyomkod meg Netflix meg hashtag meg transzok meg insta meg vegán meg hummelzsolt. Mi ez?

Pedig ő nem is ilyen mai-trendi.

Én elhajítom messzire. Megbántom, meg se magyarázom, hálok mással, rombolom.

Mísz vagyok, fura. Elégeljen meg. Csak ne kerüljek lentre. A méltóságom!

Én nem veszem fel a telefont. Én ezt nem bírom.

Én elmegyek leszbikusnak.

Mondjuk szerintem minden fajta intézményesült kapcsolat béna a szerelemhez képest. De ez meg így blaszfémia.

Elmondom neki. Érti.

Nincs mit tenni: áll. Hiába rombolom.

7 thoughts on “portrék 17.: ifjú bikámmal villogok

    • A fiút tudod? A 4/3 luxusnőt? Vagy a jobb sorsra érdemes vigasztalódót?

      Élvezem, igen. És ez szövegként is jól van megírva, ritmikus próza nagyon szép metaforákkal és utalásokkal, a személyes (rólam szóló) része is pontos és fontos, tehát nem csak az igazságérzetem elégül ki. Igen, igyekszem nagyot döfni a jelenség pontos leírásával. Olyat, hogy fájjon. Nem én kezdtem. Nekem ez van, a farkasnak foga, a rókának esze… a gerlének szárnya.

      Majd máskor nem csinálják. ezeknek bele kell verni az orrukat a szarukba. Egy jóérzésű ember magától is tudná.

      Mondjuk hogy ez bárkinek fájjon, ahhoz itt kell keresgélni buzgón és rendszeresen. #minekmentoda #arraajelentektelenblogra #villois

      Kedvelés

  1. A nevetségesség paradoxona. Hogy aki ilyen fotókat, értékrendet, lájfsztájlt és önértelmező mondatokat kirak magáról, vagy ilyen módon zaklat engem, vetélkedik velem, szólja le vagy tekinti láthatatlannak az intellektust, edzettséget stb., stb., mint Villő vagy a 4/3, vagy a náci témát sérelmező rokon, annak sehogy nem tudod elmagyarázni már, hogy miért kínos, vicces ez az egész, amit művel. Talán ha egy Netflix sorozatban látná pont ezt a viselkedését karikírozva? Azt is kiposztolná? “Nagyon igaz, fontos téma!” – és nyomná tovább. Nem ismerne magára.

    Mindegy, röhögünk páran. Milyen könnyű királynőnek lenni, ezekhez képest. Ezért szégyellem egy kicsit néha magam.

    Kedvelik 1 személy

  2. És akkor van még egy hökkenetes jelenség. Én az elmúlt évben különböző, nem ismert, engem neten megkereső nőknek olyan harmincszor leírtam, türelmesen, mint hülyegyereknek szokás, hogy én azt csinálom, egyedül, ami az én ügyem, pontosan tudom, mit akarok, ki vagyok, mi történt velem, mi a jogos és ízlésem szerinti válasz erre. Tehát én nem bandázom, nem szövetkezem, nem tudsz senki ellen bujtogatni, használni, velem üzenni neki, engem előretolva végeztetni el a piszkos melót. Nem tudsz manipulálni, ne gondold, hogy közös az ellenség, és akkor mi majd barinők vagyunk, nekem te is gáz vagy.

    Mert ezek megkerestek, küldték a képernyőfotókat, hol gyaláznak engem olyanok, akik őket is. És akkor mondtam, hogy én veled sem, ezen megsértődtek: kihátrálok! Így vagyok hálás a segítségért. Wtf, komolyan. SEGÍTSÉG.

    Mindenki elromlik és ostoba lesz, amikor a neten figyelget és kavar. Ha van időm és belesüppedek, hogy mit írt kicsoda megint, akkor én is. De legalább a saját dolgaimban járok el, és alapvetően az alkotó munkám miatt vagyok a neten, és engem érdeklő dolgokról, közügyekről, női témákról olvasok, nem a libákról meg hogy rólam mit írtak a libák. Aztán megyek saját életet élni. Beszarok, mi köti le őket ezekben a retikülpárbajokban ennyire.

    Kedvelés

    • Szóval nem azért forog a gyomrom a Szentesi Éva segítségére rohanó Gumiszobától meg a Lelkes Villő székletét nyalogató Nagy Ágnestől, vagy épp Kovács Csilla ijesztő akcióitól, Tamás beszervezésétől, mert a másik oldalon vagyok, hanem én nem szervezkedem érdekalapon, sosem tettem. És annyira bornírt, egyben megnyugtató, hogy biztos lehetek abban, hogy olvassák ezt.

      Hogy hiába ez a blog címe, hiába lőtt be igazságkeresésben és intellektusban egy határozott szintet, hiába kértem külön posztokban, kommentek tucatjaiban, hogy ne járkálj ide, ha a lényeg nem érdekel, ha nem jó neked, ha felbaszódni akarsz csak, ezek csak a felszínes feszkóra, egóra, irigykedős kavarások lehetőségére, ürügyeire éhesek, itt lógnak, túrják a blogot, Villő ráragadva nézi a képeket, ruhákat, hány kiló vagyok stb., figyelgetnek (Laura is), hogy aztán én legyek a zaklató.

      Szerintem ez kurva cki, az egész utánam jövős, mohó rosszindulat is.

      Aki szerint ez csak blog meg írogatás, és nem látja az egyediségét, következetességét, értékteremtését, aki le meri szólni, miközben ő maga érdektelen az intellektuális és igazságkimondós, életörömhirdetős lényeggel szemben, az nekem nincs, nem létezik, semmi dolgom vele.

      Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.