mi a jó élet?

Ugye, engem nem vonzanak a külsőségek, a kipakolása annak, hogy mit vettem-hol kajáltam-de menő vagyok-szépen sminkelek-fekszem a parton. Sőt, kifejezetten taszítanak a valami-helyett fotók. És hát itt a blogon azok olvasnak, akik ugyanígy igazabb örömökre vágynak.

A tudatom sem elégszik meg azzal az előcsócsált kínálattal, amit a sajtó feltálal elém, beleértve a minőségi sajtót és annak kommentvitáit is, se pozitíve-nyalósan, drukkerként, se finnyogva, ostorozva – ezért keresek mindig önállóan élményt, gondolatot, ingert.

Mert amitől az élet jó: a belefeledkezés, a szellemi intenzitás. Tuti módszer a negyvennégy évesség ellen: hevesen érdekelnek dolgok, követem a kíváncsiságomat, és élményeket szerzek. A valós eseményeket választom: filmet, ha lehet, moziban nézek, éspedig pici moziban, sosem plázában. És a városom!

A szülővárosom: a főváros, amelyet soha nem tagadtam meg, nem szidtam, szeretettel sem korholtam, csak éltem – minden más kötődésem felszínes. Alkonyatkor a rakparton és szelíd sugárutakon biciklizem, figyelem a hársakat, a platánokat, a sirályokat, a Tabán gyepét, néma lépcsőket. Dagály, Lukács, Palatinus. Tündérpalota. Jedermann és ott Dresch-koncert! Robert Capa Központ. Tudok épületekről, arról, hogy mi volt a Tabán és mi a Gesztenyéskert, a hallgatag kövek elképesztő történeteiről. Trappolok aszfaltján, futva és sétálva.

Jelenlét, természet, szag. Minél kevesebb virtuális inger (neten inkább cikkeket olvasok), igazi újság, kávézóban olvasás, papírkönyv. Vonatút. És lehetőleg ne amerikai, ne tudatipari, ne tömeges-trendi legyen az, ami az agyamat foglalkoztatja. Ez több ízlésnél: esztétikai és morális elv is

Nemrég, a sors váratlan iróniájával, partner nélkül indultam a Légy a kedvesem Pesten! nevű sétára (pedig úgy volt, hogy).

Ezen az alig másfél kilométeres útvonalon bemehettünk négy házba és alaposan megismertünk vagy hatot, közte a nevezetes Kecskeméti-házat és Ady utolsó lakását is, de a trendi nemzetközi befektetők tetőtér- és tetőterasz-ráépítéseit is. Megdöbbenhettünk, mi pénze van a katolikus egyetemnek, mindjárt a Papnevelde utca sarkánál, de hát már elég dagadtak! Lőrinc, aki Rómába szervezett utazást ötösben, így döbbent meg a Vatikánban. Előkerült itt az ötöik kerületben, várjunk csak, két és fél óra alatt összesen kilenc jelese az irodalomnak és még sok mellékszereplő, elképesztő anekdoták, romantikus-valódi és az utókor által felszépített történetek szülők haragjáról, tévedés-beleszeretésekről, ambíciókról, erős szövetségekről és lánykahalálról.

És miután beszélgettem egy hosszút az okos, lelkes túravezetővel is, arra gondoltam, hogy elmehetnénk egyszer egy ilyen sétára együtt, mondjuk azok, akik szerettek volna blogszületésnapozni, de idén nem lehetett, és bejárnánk egy ilyen útvonalat, utána meg lehetne egy nagyot kávézni, míg csak kicsit sárgák a fák, és süt a nap. A szervező benne van, sőt, örül!

Általában is lenyűgöző, ahogy erre vállalkozás alapul. A fiatalok felfedezik a várost, és megosztják a tudásukat: túrát összerakni, vezetni és bejárni is igazi intellektuális hobbi.

Ez az az alkalom, igazi kuriózum, amikor Évuska nem sportgatyóban meg ujjatlan trikóban és futócipőben van a városban, hanem felölti a még 1998-ban, ifjú tanársága idején vett ún. sivatagszínű lenvászon ruháját, amelyet egyébként a Zeneakadémiára is, csak oda másik cipővel (hogy a taktus üthető legyen). Ezt a királylányságot túlzás volna hibátlan állapotúnak nevezni, tehát el van szakadva a vékonyabb bélésanyag fönt már, mindenesetre a megszokott egyszerűségét hozza a stílusomnak (jézusom, instamajom leszek mégis), és hát a blogger maga alakította át a lenti részén egy csipkebetéttel, kézzel minden öltést, bizony!, és aztán, jóval később, még be is vetette a bővséget varrónővel, amikor olyan, ööö, sovány lett:

Ez a fotóm pedig a Pride tiszteletére készült a sétán, de aztán utolértem ám őket:

ismét egy remek minőségű kép

Az ősz se rettent: lesz színház, még szabadtéri is, aztán Filharmonikusok, ó! Nagy úszások hajnalban, Dunakanyar, filmpiknik.

Élmény van, szeretés van, Budapest van.

Szóval én nemsokára, ha egy kicsit összeáll a szeptember (mert közben azért az is van, hogy melyik gyerekem hol tanul, mikor kirándul, anyukámat elbúcsúztatjuk, könyvbemutató és miegymás), kinézek egy túrát (egy másikat, talán), és akkor csatlakozzatok, beszélgessünk, töltsünk együtt egy hétvégi délelőttöt! Van kedvetek?

18 thoughts on “mi a jó élet?

  1. A jóindulat szerintem megvan, az okosság meg relatív, de azért írok ide. Ha éppen akkor lenne a program amikor ráérős a hétvége, akkor szívesen csatlakozom 🙂

    Kedvelés

  2. Nagyon jól hangzik! Három éve beiratkoztam idegenvezető OKJ-re, de hamar feladtam, mert sokkal többet kellett bejárni, mint ami meg volt hirdetve. Nagyon érdekelnek a várostörténetek! Engem nem nyűgöz le ennyire Budapest, de azért tegnap a Füvészkertben a Nemecsek-szobor megpillantásakor hevesebben vert a szívem.
    Én is szeretek mesélni, de többnyire nem tudom az érdekes sztorikat, csak hogy mik történtek arrafelé, milyen híresség lakott ott, melyik kávéházba jártak a fontosak. De múltkor a hideg rázott a gyönyörűségtől, mikor a 2-es villamos vonalán végigzötykölődtem, életemben először, mert mindig gyalog vagy metróval járok arra. Csodálatos, na.

    Kedvelik 1 személy

  3. Visszajelzés: honnan tudod, hogy jó vagy? | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.