hogyan használ a rendszer?

Ne legyél a média áldozata!

Se! És senkié.

Ma arról írok, hogy hogyan tudsz emelt fővel, idegeskedés létezni ebben a nyomasztó világban, ahol beszól a pénztáros és metaadatot gyűjt rólad a Google. A személyes nemet mondásról, a digitális oktatás csapdájáról és egy kicsit az íróságról is.

Ne kezdd rá a rinyálást, hogy attól érzed rosszul magad a bőrödben, hogy ilyen képeket tolnak eléd. Ez a lesz, ha aprópénzre váltunk olyan fogalmakat, mint elnyomás, privilégium. Ez a nettó irigykedés, “it makes me feel like shit”:

Nem a média ésnem az ismerősöd biztosítja, hogy te jól érezd magad. Emberi jogi maszlaggal nem tudod ezt kizsarolni belőle. Ő magának kapar, ő is: az érdeke néha független a tiédtől, szemben áll vagy versenyez vele. Nem te vagy neki a fontos. Ez meglep?

Ne vádold a médiát, az internetet. Azzal se, hogy mindenhol tökéletes testeket, boldogságokat prezentál, amitől te rosszul érezd magad, és azzal se, hogy a rejtélyes algoritmusok információt gyűjtenek rólad.

Inkább érezd jól magad, az a tuti fegyver.

Ne engedd, hogy használjon a média: használd te. Használd jól.

Az ellenállás alapja mindig a megértés, megismerés, és onnantól felelősséget tudsz vállalni, nem áll majd vádaskodásból az életed: sajnosamédia, agonoszNagyTestvér, manapságakamaszok.

És ez gyerekben is működik. A gyerekeink szuverenitása sokkal égetőbb kérdés annál, mint hogy frusztráltan behúzod a hasad, ha bikinis jócsajt látsz egy fotón. Hiába sajnosmanapság, hiába játszanak apjuk pornófogyasztási szokásait leképezve kicsi másodikosok anális erőszakosdit Buda elit kerületében, nem tudták áldozattá tenni a fiamat. Egyik gyerekemet sem. És árulkodóvá, sunyivá, ocsmánnyá sem.

A karantén alatt a temérdek nettel töltött “tanulóidőt” arra használták felsős osztályok hangadói, hogy cseten pornós-erőszakos-szüzességelvesztős bullyingot folytassanak a gyanútlanabbak ellen. Hetedikesek akár, és nem a szegény országrészeken. Nem lehet annyit a gyerek mellett állni, hogy megvédd. Digitális oktatásnak nevezett sorsukra hagyás.

Az védi meg őket, ha tudnak arról, mi megy. Az enyéimet nem óvja alterbuborék (fizetős, szelíd iskola), de ellenállnak. Nem a direkt tanácsaim alapján, hanem önkéntelenül, főleg az alapján, ami körülveszi őket: hogyan szeretünk, miért fizetünk, mi a jó film (Júlia, 12: a Hair és a Házibuli!), mit jelent a párkapcsolat, mivel töltjük a szabadidőt.

Ha én dohányzom, pornót nézek, olcsón és boldogtalanul intézem a nemiségemet, ha ócska műfajokért rajongok a tévében, ha bennem nincsen méltóság és derű, mit várhatnék tőlük?

Védd meg a gyerekeidet a szörnyű digitális világtól – az életeddel! Nem para akkor a Minecraft sem, hanem mulandó és kreatív ténykedés. Ne tanácsokkal, papolással, helyettük-élettel védd meg őket!

*

Áthat egy ideje már az elemi erejű, ám elhúzódó, hullámokban rám törő érzés: nem félek, nem tudnak bántani. Ennek előzménye a múlt feldolgozása, megértése, és ehhez idő kellett. Ma már nem csak az engem érő, ért atrocitásokra, hanem a saját manipulatív húzásaimra is rálátok, például a régi posztjaim, naplóim, e-mailek olvasásával. Kritikus vagyok ezekkel kapcsolatban: ó, milyen bohó voltam!, de nem őrlöm magam. Nem fájok.

Fel kell nőni, tudni, mi van, és élni, ahogy lehet. Nagyon nagy boldogságok vannak úgy.

És a blogon. Ha nem akarom mutogatni, hogy hú… (pedig hú, de oda idegennek nincs bejárás), ha nem gyártok minden történetemből megható kontentet, igazodva az olvasói elváráshoz, amely tanulságosat akar, meg emészthetőt, kereket, ha csak magamnak írok róla, vagy magamnak sem, akkor sokkal őszintébb vagyok és jobban mennek a dolgaim. Ezért írok ma már érveket, gondolatokat, és nagyon kevés személyeset, azt is inkább zártabb körnek. Nem csak azért, mert az önfeltárásaimmal rútul visszaéltek azok, akik soha le nem írtak egy emlékezetes összetett mondatot. Egyébként meg tudni kell, mire vagyok képes mint író, önáltatás nélkül. Katartikus érvényűt a mélyen megélt, személyes történeteikből csak a legnagyobbak tudnak írni – a folytonos fecsegés káros. Ez a baj azzal, ha valaki motiválatlan vagy csalódott, és erről, minden ilyenről szöveget gyárt. Habár, én a deszépazéletem, mennyirefájatraumám lelkizést is furcsán, eredetien csináltam. De ha úgy maradtam volna, akkor a felháborodásaim is elvárásra buzognának fel – ami a női nyilvánosságot illeti, ettől undorodtam meg, a sok “őszinte”, neten siránkozó nőtől, a nagy szavaktól, a sok botcsinálta vátesztől: elfogadás, elnyomás, gyűlölet, szemléletváltás.

Megértettem, mi zajlik, a progresszív-liberális rinyaműsort és helyezkedéseket, aljasságokat, levontam a tanulságokat, és ma már erős vagyok.

Az erőt a megértés adja.

Tudom, mit akarnak tőlem. Ezt a vagy-vagyot, például (és ez már a közösségi média): “vagy összefogunk, vagy elvesztünk” – harsogja az ifjú, enyhén bedrogozott ellenzéki jelölt is, meg a nőnapi gigavállalkozás is. Már nem érzem, hogy vagy ide, vagy oda kell állnom. Hogy én veszejtem el a kormányváltás ügyét, ha nem tetszik, ami az Indexen ment, vagy amit Mérő Vera csinál. Nem hiszem, hogy az én ingerkereső netezésemen múlik a jövő. Azon, hogy beállok-e ötvenezrediknek ugyanabba a legyártott beszédmódba, tüntető tömegbe. Ez illúzió, ezek csak hangoskodó üzemek: a valós társadalmi munkát mindig a csendes profik csinálták, a szakmai szervezetek, nem az emberi jogi celebek és edukátorok. Inkább figyelek, értelmezek. Attól se félek, hogy mit gondolnak az ismerőseim, ha nem teszem ki a profilkép-keretet, vagy nem tetszik a transzhiszti. Pedig gondolnak, hajaj.

Ez hihetetlenül üres menősködés és karrierépítgetés, argh. És hányan beszopják, hogy ez a hasznos, ez az Ügy.

Rajtam az múlik, amit én élek, ahogyan én hatok elmékre, alter, jövőt mutató módon: én azt írom, amire majd öt év múlva eszmélnek rá tömegesen, mint ahogy akkor bicikliztem, lettem ökó, feminista, ketós is, amikor ezek még alig léteztek. És ezt az újat mondásomat nem hagyom elkussoltatni. Beszólnak és beleszólnak, miről ne írjak, milyen lehetnék, ha rájuk hallgatnék (haha!). Hogyan hagytak el engem. Puffogjanak csak.

A kommentelők, akikkel én ma már privát kapcsolódom, okosabbak nálatok, és pont a ti erőszakos, locsogó, megfélemlítő húzásaitok miatt némultak el. Egy részük nem is kommentelt soha. Ők a bázis, és hogy ők mit olvasnak, mi lesz a tudatukban, abba nem tud senki belenyúlni. Én mindig annak írok, aki érti, olvassa, nincs igényem olyanra, aki nem. Nem barátkozni járok a netre, az <– te vagy.

Nem tudnak tömegességgel, helyeseltséggel zsarolni, hogy mást írjak, hogy cuki legyek.

Tudom, mit akarnak tőlem.

A Facebook sem tud rávenni, hogy promóvideókat rakjak ki az oldalaimról, hirdetéseket fizessek, mesterségesen boostoljam a lájkolóimat, fölöslegesen harsánykodjam, képet tegyek ki, amikor nem akarok, vagy virális megosztásokban vegyek részt, vagy felhashtagezzem a postot, ami önmagában is röhejesen alázatoskodó kiszolgálása az Üzemnek.

Aki komolyan veszi a Facebookot, az magára vessen.

Nem is tudja összeszedni a kis bonyolult szöveges posztjaimból a Rendszer, hol állok politikailag. Ide-oda kattintok, elillanok. Azért sem érzem az Indexet hűdenagy veszteségnek, sem magamat a média áldozatának, mert nincsenek modellezhető szokásaim, nem vagyok kényelmes netező (észrevettétek, hogy az indexsiratók nem a portál hősiességét, mert az nemigen volt, hanem a kényelmes reggeli kattintásukat, tálcán-előtted-tisztességes-színvonalon hírfogyasztásukat sajnálják?). Mindig is vagy húsz magyar, pici portált néztem, rájukkerestem, konkrét hírt és témát kerestem, és még egy csomó nemzetközit, innen-onnan ajánlanak cikkeket. Has nem akarsz hülye lenni, tanulj meg angolul, és angolul is olvass hírt.

Így nem tudtak rávenni hitelre, tipikusfogyasztóságra sem. Biztos ön is szeretne új autót, légkondit, úszómedencés házat, netflixet, okostelefont – nem, nem szeretnék, nem azt szeretnék, amit szeretnék, azom már megvan. Tudom, mit szeretnék.

*

És a személyes kapcsolataimban is ellenállok, amikor próbálkoznak. Nem drámák ezek, néha apró döbbenet: ti komolyan gondoljátok ezt az erősködést? Annyira átlátszó.

Neked ki csinálja? Kellemetlen kolléganő, férj, anyós, főnök…?

Olyan az életem, hogy nem függök senkitől. Bárkivel megszakíthatom a kapcsolatot, vétójogom van. Nem kell eltűrnöm, hogy lefele beszéljenek, kioktassanak, vádaskodjanak. Nem kell ezeken felidegesednem sem, mert tudom, aki ilyen hangnemre szorul, az mérgező közegben él, frusztrált. Tegnap az egyik tesóm vetette be, de kiröhögtem. Pont az a baja, hogy szeretne hatalmat, de velem nem megy semmire. Nemem könnyű és egyszerű.

Az a szar, amikor le vagy kötelezve olyanoknak, akik hatalmaskodnak aztán. Amikor van mit felróniuk.

Azért akad nekem is bőven próbálkozó. Így neten megtalál, mert ő szerelmes volt, és elvárja, hogy kiszolgáljam az igényeit, csupa szépet-jót írjak az elhunytról, egyáltalán nem érti, nem érdekli, miért nem teszem, fegyelmezget, ha nem.

Akarnak valamit, rákezdik. Amikor rájönnek, hogy nem tudnak manipulálni, bedühödnek. És közben állítják, én vagyok indulatos. Ezt is kell tudni kezelni. Nem lehetek folyton ideges. Mit tehetek, ha nem akarok folyton stresszt? Vállat vonok, megélem az intaktság élményét (“nem tudtok megerőszakolni”). Bekerül a mondatuk a regénybe. Köszi!

*

Na, de topik on: a média sem tud megerőszakolni. Van például ez a cikk, ismét felkerült valaki Pestre és csillogó szemmel dolgozatot ír, A Kötelező Rinya A Bikinis Nők Miatt:

https://wmn.hu/wmn-egszsg/53316-egy-irrealis-kep-orok-hajszolasa—igy-tehetik-tonkre-a-testeddel-valo-viszonyodat-a-reklamok

meg ez, ez értelmesebb:

https://tldr.444.hu/2020/06/27/nem-te-dontod-el-hogy-rakattintasz-e-erre-a-cikkre

Jujuj, micsoda rendszerek, használják a fogyasztókat, elbizonytalanítják őket. Annyit mondok ismét: vállalj felelősséget.

Tudom, kit tolok, milyen alkut kötöttem meg. Ha túl sokat nézegettem futós cuccokat, akkor tízesével tolja majd elém a leggingseket, de nem tud mit tenni velem, nem veszek olyat. Amit veszek, nem onnan kattintom. Eleve nem a hírfolyam jön be a fb-n, hanem a saját profilom.

Nem lájkolok kérésre senkit. Azt lájkolom, akire én találtam rá, és élveztem a személyét, szolgáltatását. Csakis önként.

A kukiba beleegyezem (ahh, azok a kukik!), de átlátom, mi zajlik, mifelé nyom. Azért kapitalizmus, mert fel akar zabálni. A része vagyok, és beintek neki, ha nem tetszik. Most ezen így felháborodni, utólag…?

Okosórát venni, alkalmzással összekötni, majd megdöbbenni, hogy a Rendszer mindent tud rólad…? Bizony, tudja és rögzíti, minek a láttán lett heves a pulzusod. A kütyüvel nemcsak az a baj, hogy macerás és elvon a sporttól, hanem hogy emberből adattömeggé változtat. Az agyamba, ahol a lépteimet számolom, nincs bejárás.

Mit tehetsz tehát? Összevissza írok ma.

Tisztában lehetsz azzal, amit te teszel. Kezdjük azzal: ki az, akit nem érnek el? Azt nem érik el, aki nem netezik, nem hagy nyomot, adatot, nem bámul semmilyen instatestet. Én facebookozom, mert vannak számomra előnyei. Egy részét az énemnek elkéri, ingyen ilyen nem jár. Nem jár ingyenes híroldal sem. Miért járna? Fizetek (elő, nyomtatott újságot is), amúgy AdBlocker, vagy ha ingyen akarom, akkor elfogadom az alkut, hogy reklámot tol a pofámba. AdBlockert fel nem oldok az oldal kérésére.

Lásd át, mire akarnak rávenni. Például Booking.comon foglalni, van neki előnye, de onnantól nem egészen te döntesz, nagyon ébernek kell lenned. Viselkedj atipikusan. Menj el olyan rendezvényre, amire nem kattintottad, hogy Ott leszek. Ne jelentkezz be az étteremből, ne lájkolj mindent, ne hirdesd ki, micsoda élményeid vannak neked. A facebook úthengere a hiúságoddal dolgozik. Ne kattintgass vég nélkül konkét árucikket keresve sem, hanem nézd meg a saját szemeddel igazi boltban, vagy dönts könnyebben, gyorsabban. Vagy nézd meg valaki más bejelentkezésével.

Mármint ha fontos neked, hogy ne legyél összerakható, könnyen kezelhető.

Nem kell minden mellett kiállnod, mindig sodródni, másokat követni, egyetérteni: lehet hallgatni, lehet csendben vagy nyíltan egyet nem érteni. Mások szélein lógni, leskelődni, náluk erősködni-kommentelgetni iszonyú káros. Ne engedelmeskedj, ne hagyj nyomot, ne legyél birka. A saját birkaságodról, mert azért mindannyian ugyanitt élünk, tudj, és ne siránkozz, ne morálispánikolj rajta.

És, könyörgök, ne hibáztasd örökké a modelleket, a testeket, a reklámokat. (Ne mondd, hogy könyörgöm, csak mert mindenki.) Menjél edzeni és figyelj oda, mit eszel, és akkor nem fog nyomasztani a reklámbeli jónő. Én ma már csodálom a szépséget, nem nyomaszt, és tele szájjal nevetek a hamisságon.

Zavard össze a rendszert. A legjobb játék egy szuper kisfilm erről: adatgyűjt a Rendszer, az emberi munkára többé nincs szükség, de nem tud túljárni azok eszén, akik ezt felismerik. Deák Kristóf.

https://24.hu/kultura/2018/04/05/a-legjobb-jatek_deak_kristof/

 

4 thoughts on “hogyan használ a rendszer?

  1. “a rossz érzést keltő irreális testideált közvetítő reklámok” Én is szinte beszoptam ezt régebben, hogy rossz érzéseket KELTENEK bennünk, szándékosan, és ez ettől káros.
    Nem ez a káros, a kapitalizmus a káros, és akkor már a képmutatók, ki k úgy tesznek, mintha az ember, a társadalom érdekelné őket, pl. a sunyiskodó kövérnős Dove vagy a jóságos buzitámogató Coca-Cola károsabb, mert leplezi is a “társadalmi felelősségvállalással”, jóemberkedéssel a profitéhségét.
    Az igazság az, hogy azért tudnak rossz érzéseket kelteni, mert szarul vagy a testedben. Ezért megy ez a nyávogás mindenhol.
    Én speciel az ügyetlenke, nem igazán szép reklámtestek láttán érzem rosszul magam, valahogy olyan kellemetlen, amatőr. Vannak csíkjaim, makacs zsírpárnám, de ne így akarjanak már engem vigasztalgatni, a béna testekkel, úgysem érdekli őket, mit érzek.
    A szépcsajos fotók kelthetnek benned más érzéseket is:
    hasonlítani akarsz rájuk, teszel is ezért, és ebben nincs keserűség,
    felvillanyoz, hogy rólad is lehetne ilyen, ilyesmi képet csinálni profi körülmények között,
    egy kicsit magadat is olyan szépnek, formásnak érzed (főleg ha megveszed/felveszed a reklámozott cuccot)
    csak úgy gyönyörködsz a szépségben, ahogy egy tájban is gyönyörködnél, vagy egy gyerekben…

    Ez a sok frusztrált, kesergő nő, ezek lettek az én gyűlölőim is, akik lájkolják Ashley Grahamet, de nem akarnak rá hasonlítani, mert Ratajkowskira akarnak. Aki rendben van magával, az nem lát mindenkiben nyomasztó riválist.
    Az a nyomasztó, ha a hétköznapiság, kövérség kerül a plakátokra, nekem az élettől is elmegy a kedvem.

    Kedvelés

    • Öööö… az eleve milyen, hogy harmincas-negyvenes nők huszonéves fehérneműmodellekre szeretnének hasonlítani? Vagy Cindyre, aki magára is, ugye, de neki ez a főállása. Szerintem nem komolyan vehető, ha valaki egy bizonyos életkor után nem jut el oda, hogy igen, így nézek ki, ennyi gyereket szültem, ennyit szoktam enni, ennyit mozogni, pont azt mutatja a testem, amilyen az életem. Vagy: igen, ilyen volt az anyám is, a nagyanyám is, mindenki sovány/kövér a családban, én meg ilyen vagyok, megváltoztatom, amit tudok, ha szeretném, de a genetika marad. Ebben mi a rohadt nehéz? Én sose akartam fürdőruhabikiniszexicsipke reklámlány-szerű lenni, mert utoljára 18 éves koromban néztem ki úgy, mint a 18 éves modellek. Ez a normális. 25 éves koromban úgy néztem ki, mint egy átlagos 25 éves fiatal nő, aki nem akar a szépségipartól semmit, tőle se akarjon senki ilyesmit. Most, negyvenesen, enyhén lelassult anyagcserével pont úgy nézek ki, ahogy élek: sok főzés, kevesebb mozgás, mint kéne, de köszönöm, jól vagyok, nem szeretnék műteremben pózolni, mert MINEK? KINEK?

      Kedvelés

  2. Visszajelzés: nem elég a sport | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő

  3. Tudom, hogy nem a bejegyzés lényegét fogom meg, de érintve volt ez is, és engem most ez szúrt meg: engem áldozattá tudtak tenni a többiek az iskolában. Nagyon durva, nagyon fáj a mai napig. Az iskolai bántásnak egy igazi tanulsága van: alul vagy, gyenge vagy, nem érdemled meg a levegőt, amit beszívsz. Az ilyen gyerek okozza a sok plusz terhet a felnőtteknek: mindig ügyet kell kezelni. A normálisakat nem bántják. Megtanulod, hogy ha már ilyen szerencsétlen vagy, igyekezz nem okozni plusz gondot azzal, hogy szólsz, vagy kiderül. Senki nem tud megoldást, az egyetlen megoldás, hogy nem kellett volna megszületni. Hatalmas tudás ez, és számomra nagy titok, hogy hogy kell azt csinálni, hogy ne válj áldozattá, akkor se, ha bántanak.

    Kedvelik 1 személy

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.