nyilas volt a nagyfater

A kérdés elméleti, a jelenséget célozza, mert nem nyilas, vagy csak félig, nem nekem felmenőm. Egy konkrét történet, de én a jelenséget kérdem:

szóval mit tennél, ha most valaki friss felfedezésként, mert a múltat kutatja, szembesítene azzal, hogy az egyik felmenőd történelmi időkben erkölcsileg, ideológiailag, büntetőjogilag, politikailag, meggazdagodásilag súlyosan kifogásolhatóan járt el?

Az úgynevezett családi szennyes, és nem olyasmi, hogy ki nyomta fel a telekhatárvitában az unokatestvért, miért disszidált a nagybácsi Svédorszságba, hova lett a rotációs kapa a szüret után. Nem is balkézről fogant gyerekekről. Hanem történelmi bűnökről.

Egyáltalán, számít ez ma?

Nem számít: olyan régen volt.

Én 14 voltam 1990-ben, és már nem fogtam fel a Kádár-kort. Mindenki szem volt a láncban, és ha épp nem, akkor koldusszegényen, jelentéktelenségben tengette az életét.

Azok a viszonyok, keretek, tettek, ideológiák elmúltak, elrendeződtek, nem érvényesek, fel se foghatók ebben a világban, de már az eggyel előzőben se. A család is nevet változtatott azóta. A fiúk nem felelnek az apák bűneiért, nincsen “hetedízilglen”, ritka aze gységes, száz évekig tartó családi öntudat. talán nemeseknél, vértanúknál, hősöknél, művészeknél létezik. Vagy a hajdani vagyon, a legendában. A származás: kunok, svábok, jászok, besenyők.

Senki nem is dörgöli az orrod alá, nem kell magyarázkodnod, nem lesz napihír a neten a felfedezés, tömegesen látogatott helyen biztosan nem. Néhány könyvmoly fogja tudni a történetet, és hogy ki is ő, kik a leszármazottai.

Ők, a köztes generáció úgy érvényesültek, hogy nem szembesítette őket senki és nem is kellett lehajtani a fejüket. Szépen elrejtették, elégették, mást mondtak. Vagy nem is tudták. Csak hogy van valami, amit nem tudnak.

Ma már nem úgy gondolunk ügynökökre, káderekre, katonatisztekre, kulákokra, hivatalnokokra, csendőrökre, ahogy ötven éve. Nem is értjük a fogalmakat, nem félünk, mert nem ismerjük ezt a fajta félelmet. Kinek identitása az ma, hogy ki volt a nagyapja, ükapja? Kiment ez a divatból.

Rég halott ő is, a gyereke is, és azok is, akiknek ártott. Hogy az ő utódaik mit tudnak, mit nem…? És hogy ha most megtudnák, mit tett, haragudnának-e…? Mennyire nyomorította meg az ő sorsukat?

Úgy összességében nincsenek utódaik, meghaltak mind, épp annak a szörnyűségnek a következtében, aminek ő is részese volt.

Borítsa feledés. Vagy ne? Van értelme a múltat kutatni?

Van. És számít, mert a félelem és a hallgatás, a manipuláció és a hatalom megtorlása átszőtte még két generáció életét, jelesei karrierjét, lehetőségeit, identitását. Számít, mert a nevezetes ős példaképnek és nagy embernek van hazudva, táblákra felvésve, hagyományőrzők koszorúzták és méltatták, és a leszármazók gyomra nem forgott akkor, nem szóétak ellene.

A koszorúzók tudatlanok, naivok, maszatolók – vagy maguk is az embertelenség oldalán állnak?

A leszármazók sorsában kulcsszerepe van annak, hogy miről kell hallgatni, és továbbörökítik, akkor is, ha nem ismerik pontosan a részleteit. Ezt úgy hívják, hogy transzgenerációs trauma. Orvos-Tóth Noémi Örölkölt sors című könyve erről szól. Bele is nyomorodtak, vagy épp előnyeik voltak abból, hogy hallgattak, lehazudták az egészet. Mocskos alkukból. Beszervezték őket.

2020 van, ne hazudjatok tovább! Nem kell.

Készül az életre, alkot, ért és megismer az a generáció, amelynek tagjai az ezredfordulón születtek. Hetvenöt, hetven, negyvenöt év telt el a nevezetes események, megalkuvások óta. Őket már kicsit sem érdeklik ezek a tabuk, nem számít az életükben se pró, se kontra, ki mit tett azokban a helyzetekben, amikor főleg kényszerek voltak, és igen nehéz volt a morális döntés. Ők már nem zsarolhatók. És ezért képesek szembe is nézni az örökséggel.

Az élet összeér.

Mert mondjuk annak a nagy cégalapítónak a nevét viseled, akinek minden családtagját elhurcolták és kiirtották, de egyvalaki visszatért, és te az ő unokája vagy, és koldusszegényen telt az apád élete meg a tied is.

Apád ezért ivott és erről hallgatott, abban a börtönben verték ki a fogát.

A Németvölgyben, Városmajorban ma is élnek a nyilasok unokái, ugyanazokban a villákban és nagypolgári lakásokban, és hát, hogy mondjam, nem minden dísztárgyuk, bútoruk származik a saját ükszüleiktől.

Ma is koszorúzod a neves előd emléktábláját, megkeres a hagyományőrző egyesület, posztumusz díjat ad át, mert a nagyfaternek rangja volt, meg életműve. Elvárják, hogy folytonos légy és szuperlatívuszban beszélj róla. A vetítések: ilyen-olyan egyházi iskola, katolikus érzület, egzotikus eredettörténet, magas rang. Mesélted mindenkinek, hogyan Börtönözték Be Ártatlanul A Te Jelentős Nagyapádat. Most meg… A családban aktívan ápoltátok az emlékét valakinek, akiről nem tudtatok mindent. Vagy épp tudtátok, csak mindig magyaráztátok, hogy nem is, hazugság, irigység, az ellenlábasa bezzeg miket csinált, akkoriban nem lehetett mást tenni, koncepciós per, ő maga mesélte – kinek hiszel?

Én biztos, hogy nem az elfogultnak, akinek érdeke lemosogatni, szétkenni a gyalázatot.

Szoktak lenni szemtanúk, és van a történész, aki most jár utána a poros aktaköteg alapján, például annak az éjszakának, amikor mindenkit elvittek. Vagy mert egy kisvárosban nem lehet nem tudni több generációs méretekben mindenkiről mindent. És az a kurva internet.

És őrzöd a papírjait, a levelezését. Melyek, annak, aki érti, döbbenetes olvasmányok.

A levéltárakat nem lehet bezárni, kutatókat lebeszélni, már feltárt részleteket feledésbe tuszkolni.

Nincs ebből más kiút, mint emelt fővel tudomásul venni a tényeket, nem tiltakozni, prüszkölni, hiúskodni, kavarni. Mert a transzgenerációs hazugság életeket tesz tönkre.

Egyáltalán nem vélekedésekről beszélek, amelyek érdektől és nézőponttól függően változnak, hanem tényekről.

Nem az én nagyapámról van szó. Illetve, nem tudom. Mindenkiről szó van. Felhívtak tegnap az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Róla, a Jószef Attilával egyidős ősömről éppenséggel hét aktakupac van, megfigyelték.

Bármelyikünké lehet ez a nagyapa, ez egy ilyen táj és ilyen század volt.

Engem a csúnyábbik történet nem igazán érint, de körülvett azért egy időben fojtogatóan, sűrűen, és kérdezni sem jutott eszembe régebben. Nem tudtam, miről lehetne.

Milyen sok válfaja van a hazugságnak. A direkt tagadástól, a deklarált, szégyenteljes pofába hazudástól kezdve. Azt mondja, “nem x”, miközben az igazság x, egy tudományos tény, és erről, hogy x, van egy papír az ő kezében, azt állítja, az alapján mondja. Meg aztán én kezemben is ott a papír. Akkor döbbenek és iszonyodom.

És úgy beszél, mint valami jellem, példakép. Dominanciára szoktatta az élete. Most falba ütközik, velem nem éri el, amit akar. De úgy nem, hogy én megérzem ezt a gőgöt, hatalmaskodást, és inkább belehalok, de én ezt nem hagyom.

Az elhallgatást, némaságot, a képmutatást, a nyomok eltüntetését, a belekényszerítést a zavaros dolgaikba.

Elméletileg felmerült bennem, hogy igazuk is lehet, én nem tudom a részleteket. De olyan hisztérikusan titkolóznak, tagadnak, hogy abból tudom, hogy ez nem rejthet szép történetet.

Úgyhogy aktívan fellépek ellene.

Pokorni nagyapján gondolkodtam sokat ennek kapcsán, Zoltán Gábort olvasok, hallgatok és Molnár Gál Pétert. El vagyok képedve. Megértem lassan a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket fel se mertem tenni.

De csak elintézi az idő.

Hogy hogy fel volt háborodva mindenki Tar Sándoron, Medgyessy Péteren, Esterházy apján, MGP-n, hogy játszották az ítélkezők, hogy ők mekkora jellemek, ők azok, akik számon kérhetnek, morálról beszélhetnek.

Maradnátok legalább csöndben. Vagy egyszer elmondtátok volna a lényeget tömören, de igazán, egyenesen, ahogy becsületes emberek szokták. Hallgattam volna róla. De megpróbáltatok átverni.

Megrendítő, mondhatnám: mocskos élmény azzal szembesülni, hogy emberek végighazudják az életüket. Látni az önlobogtatásukat, élen menetelésüket, stallumjaikat, képmutató ítélkezéseiket, és később érteni meg, miben nyomorodtak meg. Látni a tönkrement sorsokat, sűrű titokban, elhallgatásban élni, ahol mindenki fura, zárkózott, agresszívan reagál ártalmatlan helyzetekben, paranoid módon viselkedik, letorkol. Amikor utólag áll össze a történet. Ő tudta, mit titkolt. Te semmit. De gyanakodva méregetett, azt hiszi, te is rájöttél, vádolod, játszol vele szadista módon, célozgatsz.

Én semmit nem tudtam, csak néhány fura, nyugtalanító részletet, amelyeknek nem tulajdonítottam összefüggést, jelentőséget. És hogy ők valamitől roppant idegesek és ellenségesek, ezt tudtam. Most már értem, és egyre több részlet derül ki. Van ennek öntudata: én járok utána, kérdezek, tudom, hova menjek. Aktívan ismerem meg,beleteszem az agyam, melóm.

Amiért ez fontos nekem: belerángatnák az intaktokat is, a maiakat. Őket is összemocskolják, hogy részei legyenek annak a folytonosságnak. És ez ellen dolgom fellépni.

A megtisztulás rítusa: mi most szembenézünk a múlttal. Az én gyerekeim ne éljenek hazugságban, megfosztottságban. Az én életemben ne legyen mások hazugsága a fojtogató.

Amit én a háborúról tudtam, azt az Abigél ültette belém. Erről már írtam, Szabó Magda narratívája a vészkorszakról önálló háborús bűn: gonosz idegen erők, valahol távol ellenünk mesterkednek, elviszik a jókat, semmi közünk hozzá, semmi hasznunk belőle, de aztán végre elmentek, és mi, az igazak, akik ebben nem vettünk részt, nagyon sajnáltuk a halottakat és segítettük a túlélőket, újjáépítettük az országot, és minden jó lett.

Pedig a németeket is megszégyenítő precizitással és ügybuzgósággal adminisztráltak és deportáltak honfitársaink. És nem lett vége, átlógott a következő terrorba az előző. 1946-ban a PRO-ban (az ÁVH elődje) verőemberek, kínzáshoz értő nyilasok helyezkedtek el tömegesen. Ez volt az alku, így úszták meg.

Az Egy piaci napból tudjuk meg a lényeget, vagy Gyarmati Fanni naplójából. Újabb történeti munkákból. Iszonyatosan naiv voltam én. Igazából nem tudom a saját családom történetét se.  Csak azt, hogy kisemberek voltak. Rákosi oldalán, idején biztosan nem csináltak aktívan, jelentősen cikis dolgokat.

Mindenesetre kikértem halott felmenőim aktáit.

https://www.abtl.hu/gyik

6 thoughts on “nyilas volt a nagyfater

  1. Azt gondolom ezek a dolgok több szálon bogozhatóak: az egyik, hogy az én lelkiismeretem/lelkem rendbe tegyem, magamnak magamról (a transzgenerációs traumák ki-terápiázása, borzalmas randa szóval…és ez nem (csak)Orvos-Tóth privilégiuma, nagyon sokan nagyon sokat dolgoznak ezzel kapcsolatban …nagyon kell, és nagyon nehéz – segítség nélkül nehéz)
    A másik – és nyilván összefügg-, a társadalmi megítélés, ítélkezés…Na ez a bonyolultabb: mert van józanabb és van véresebb, két szélsőség (és a köztes variánsok)
    egyfelől van olyan, hogy csak óvatosan, mert “megítélhetjük-e a múlt bűneit a jelen erkölcsi mércéjével”
    https://qubit.hu/2020/07/01/megitelhetjuk-e-a-mult-buneit-a-jelen-erkolcsi-mercejevel?fbclid=IwAR0uypC7g7m2uux2mCL0fWmhj-9QUx7H7GlJR9iGOtGZvfqtXkhd0gpqPWg
    és naná van, hogy véres bosszúvágy és megbélyegzés hetedíziglenre, értelmetlen acsarkodás, mutogatás (értetlen, éretlen reakciók, és akcióeszköznek használt félinfók lobogtatása…)kiközösítésre használat, …sok buta-ember példa
    nem tudom létezik-e megfelelő intelligencia a leírt szövegértéshez is pl. , vagy hogy a kikutatott adatokat úgy értsék ahogy valóban vannak…
    Nem egyszerű…több idő kellene belemerülni…
    majd egyszer én is megteszem
    nem lehet egy rövid hozzászólással elintézni

    Kedvelés

  2. Nagyon köszönöm a linket, pont pár hete gondolkoztam azon, milyen utakon lehetne utánanézni az “őseimnek”.
    Az egyik dédapámnak úgy lett a vezetékneve Zók, hogy azon a környéken találták meg csecsemőként, itt el is veszik egy szál. Nem deportaltak senkimet, nem tudok nyilasokrol, besugokrol, padlassopresről, nemesi múltról. De valahol érdekel, hátha lemaradtam valamiről.

    “Elvárják, hogy folytonos légy és szuperlatívuszban beszélj róla. A vetítések: ilyen-olyan egyházi iskola, katolikus érzület, egzotikus eredettörténet, magas rang. Mesélted mindenkinek, hogyan Börtönözték Be Ártatlanul A Te Jelentős Nagyapádat.”

    Lehet, hogy nekem azért is volt mindig budos ez, amiről írsz, mert tényleg nem tudom, van-e személyes érintettségem, de bízom abban, hogyha lenne se változna a véleményem: Jelentős Nagyapa? 50 év múlva is az lesz? Ne felejtsük el, a történelmet a győztesek írják, de ha tényleg jelentős is a nagyapa akkor mi vonná magával azt, hogy az unokái is azok?

    2010 környékén röppent fel a hír, hogy holokauszt-áldozatok leszarmozattai beperelték a MÁVot. Az emberiség egyik legdurvabb történelmi bűnének tartom a holokausztot, de kérdem én (ha igaz volt ez a hír): a per visszahozza a 6 milliót? Begyogyitja a sebeket? Ez az, amiben én nem hiszek.

    És nem vizsgáljuk azt a tényt sem, hogyha most fordulna a világ akkor valóban a felelősöket kérnénk számon, vagy azokat akik elmentek krumpliert szavazni?

    Kedvelés

    • “a per visszahozza a 6 milliót?” ez hatalmas cinizmus, az elégtétel gesztusáról van szó, arról, hogy valamivel kifejezik a felelősségüket. Én nem vitatkoznék valódi áldozatok közösségi igényeivel, nem az én dolgom, ők tudják. Nem is szoktam (csak a műáldozatokkal, a szereplésvággyal).

      Akiről írtam, hogy jelentős, az kvázi földesúrként intézkedett a saját miliőjében, és komoly intellektuális teljesítménye is volt, megemlékeznek róla. Továbbá vagyona. Ezek folytán hatalma is.

      Kedvelés

  3. Pál Feri beszélt évekkel ezelőtt a transzgenerációs traumáról, arról, hogy elkezdték azt kutatni, hogy holokauszt-túlélők unokái miért viselkednek úgy, ahogy. Nagyon érthető, hogy a háború után született generáció vagy beszélt a szülei múltjáról, vagy nem. Azok jártak rosszabbul, akik semmit se tudtak a nagyszülőkről, és furcsán nagy számban voltak önpusztító életek, cselekedetek. Nem gondolom, hogy Kádár Annamária pszichoguru, de elhittem neki, amit a rezilienciáról mondott és írt: az ismert családtörténet, a gyökerek tudata megerősíti az embert felnőtt korában is, kevésbé teszi traumákkal szemben kiszolgáltatottá.
    Én abban bízom, hogy az őseim annyira kicsi, annyira jelentéktelen, annyira csóró emberek voltak, hogy róluk aztán nem szól semmilyen jelentés, és ők maguk se lettek belekényszerítve megfigyelésbe. Aztán meg, ki tudja?
    Számomra az döbbenetes, hogy ezekből a múltakból a mai napig lehet politikai tőkét kovácsolni, én is Pokorni Zoltánra gondoltam (szerintem ő ebbe akkor nem enyhén beleroppant), illetve a másik oldalon Dobrev Klárára.

    Az exem anyai ága Dohány utcai méterárus, később aranypókos család, a nagyszülők szinte minden testvére és felmenője a gettóban és a munkatáborban halt meg. Aki túlélte, boldogult, ahogy tudott. És hazudtak, nem a háború utáni évekről, hanem a hatvanas-hetvenesekről, ezek csak az elmúlt 10 évben derültek ki. Semmi tétje nem volt már akkor sem a titkolózásnak, de az egész háború és a diktatúra olyan dolgok elhallgatására kényszerítette őket, amik békeidőben vagy demokráciában simán vállalhatók lettek volna. Nem a cselekedetek vannak rossz hatással, mert azok pitiánerek voltak, hanem a titok. Megnyomorító az, ha nem lehet a történelem eseményeiről tiszta vizet önteni a pohárba, hogy még mindig beszélni kell a holokausztról, hogy olyan döbbenetes filmek készülnek a mai napig is, mint az 1945, hogy komoly viták vannak Horthy-szobrokról, hogy a rendszerváltás sem tisztázott semmit nálunk, pedig lehetett volna, minden hordalékát visszük tovább minden mocsoknak. Teljesen igaz, hogy a mi gyerekeink ebből ki tudnak szállni, végre, ha hagyjuk.
    A Máglyát olvasom Dragomán Györgytől.

    Szerintem én is mindent el fogok mesélni a gyerekeimnek, a legtöbb családi sztori azért nem bonyolult és nem nagyívű, történelmileg fontos személyekkel, de kell tudni, kik a felmenőik. Én sem akarom továbblökni a titokhintát, minek?

    Kedvelik 1 személy

  4. Ha bárkinek kételye van a családját kutatván, fura iratokat találván: ha történelmi időkről beszélünk, amikor “fortélyos félelem igazgat”, és nagy volt a zűrzavar, kevés a dokumentum, ez is, hopp, elveszett, akkor általában nem az ártatlanság az, amit rejtegetnek és ki kell bányászni, hanem a bűn. Ha elkezdesz mélyre ásni, akkor nem az fog kiderülni, hogy mekkora zsidóbarát volt az illető, hogy mentett életeket, kiknek segített, mert azzal gyorsan előálltak 1945-ben, a legelején, hogy megússzák a felelősségre vonást.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9pb%C3%ADr%C3%B3s%C3%A1gok_Magyarorsz%C3%A1gon

    “A népbírósági ítélettel kivégzettek között volt magyar zsidók halálba küldésében – a vád szerint – főszerepet játszó Sztójay Döme, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla, Bárdossy László, Endre László, Baky László és Ferenczy László, de a kommunista Rajk László is. A főbűnösök perei mellett tömegesek voltak a nyilas párttagok, a szomszédjukat (abban az időszakban) feljelentők, a zsidóktól elvett vagyontárgyakban részesedők elleni perek. ”

    És persze mérlegelünk, vannak körülmények, vannak alkuk. De a bűnök bűnök, és sok ezer nyilas és gyilkos és szomszédfeljelentő úszta meg így is, vagy vásárolt magának tanút zsidóktól elszedett pénzekből.

    Kedvelés

olvasd el, amire reagálsz!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.