Kétféle állapotom van: amikor érzem az erőt, és amikor nem annyira, mert eltemet a mások csapta zaj, elvárás, stressz. Mindenféle erőről beszélek, most épp nem a sporttal kapcsolatos ez az érzés, de érzelmileg, agyilag, alkotás és önkifejezés szempontjából, identitásomban, a saját igazamat, céljaimat tudva érzem ezt az erőt, így – micsoda innováció, újra meg újra fel kell fedeznem! – azt fogom csinálni, mégpedig úgy, ahogy a csillag megy az égen, amit eddig. Ami értékes, fontos, ami valóban érdekel: verseket elemzek, figyelek, olvasok, filmeket nézek, beszélgetek, utánamegyek témáknak, értékelek, tabutlanul elemzek és lelkesítek.
Bizonyos témákról eddig hallgattam, elkentem, mert szegények, meg nekik szarabb, de nincsen ennek értelme, az, hogy neki szarabb, nem tud mentség lenni.
Ennek a lendületnek a jegyében ezen a héten a következő témák lesznek:
- még ma: harminckét éves lettél te (irodalomfakt: olvassuk újra! ez egy sorozat)
- a szolgalelkűségről: mit jelent, miért baj, miben nyilvánul meg; amúgy nem rosszindulatú és nem is kvalitás nélküli emberek, ha engednek a nyomásnak, hogyan romlanak el emberileg, életmnőségben – hogy is van ez, hogy rosszindulat nélkül, szomorúan eltorzulva válnak gyenge és rossz emberré
- nyilas volt a nagyfater: a család titkai. Számít-e? Felelsz-e felmenőidért, és ha nem (mert nem), hogyan hat ki mégis az életedre, amit tettek?
- emlékszel?*
Szóval, írok, és nem arra fogok reagálgatni, amibe bele akarnak húzni. Nem fogom magyarázgatni, hogy mit miért teszek, mert én (és ez ilyen egyszerű) jó fej vagyok, éles eszű, fontos és értékes dolgokról írok, eleven és jó szervezéseim vannak. Nincs miért szégyenkeznem, csak a béna, unatkozó satöbbi idegenek sulykolják (-nák) ezt belém, akiket nem érdeklek én, mint azt mondják (ebben hazudnak), és nem érdeklik őket (sosem érdekelték) a valódi témák, intellektuális posztok sem, ugyanakkor rajzfilmes-kocsányszemekkel lesegetnek itt. Tudok ilyen nyűglődő lenni én is, majdnem pletykás, majdnem kavarós, de tudok róla, és én ezt az állapotot nem élvezem. Főleg pedig: nem tesz jót nekem, nincs benne erő. Az tesz jót, hogy tudomással vagyok róluk, arról, hogy ők milyenek és miért (tehát ezt nem tekintem nem létezőnek), és ennek ellenére és ettől függetlenül vagyok olyan, ami a legjobb bennem, és aminek a kiérleléséért megdolgoztam, én magam.
Most, a fenti posztok előtt ajánlok nektek néhány témát, amelyekkel az elmúlt hetekben találkoztam. Van kultúrnapló, de itt most a nézelődéseimet osztom meg, hason fekvős, komolyabb erőfeszítésre nem képes állapotomban olvasott netes tartalmakat.
A nyugati értelmiség színe-java aláírta ezt a levelet.
https://index.hu/kultur/2020/07/08/cancel_culture_margaret_atwood_salman_rushdie_jk_rowling/
A The Atlantic Rowlingot elemzi. Ebből megértjük, hogy a genderideológia, a kétneműség és a biológiai nem jelentőségének tagadása, illetve a trendkövetés: profitéhségből hagyni, bátorítani, hogy kamaszok a személyes kudarcaikat diszfóriával magyarázzák, a nőiséget haj, cici, smink mélységben definiálják, kiheréltessék magukat és levágassák tökéletesen egésszéges melleiket, szóval mindez nem egy új jó ügy ennek a generációnak, hanem AZ ügy.
Felmondott a The New York Times véleményrovatának főszerkesztője: ő sem bírja a rettegő, igazodó megfelelést a “progresszív eszméknek”, ellenben a siralmasan felszínes közösségi média kiszolgálásának tartja.
https://www.bariweiss.com/resignation-letter
Kamaszlányok, akik pedig mennyire érezték a diszfóriát, és fiúvá tranzicionáltak, a karanténban mégis inkább lányok. Kilencből nyolcan visszacsajosodtak. Elmúlt a peer pressure?
és
A Nike buziszandált dobott a piacra, kis Achilles-zsebében elfér az óvszer. Az alapmodellnél öt euróval drágább. Semmilyen értékítéletem nincs magával a szandállal kapcsolatban, Juli (!) szeretne is ilyet, de jó lenne végre igazi vállalásokat látni, hogy a nagy cégek, akiknek a progresszió sima marketingeszköz, és nemhogy nem kockázatnak ezekkel a gesztusokkal, de tapsot kapnak érte, mondjuk Szaúd-Arábiában, Csecsenföldön vagy Pakisztánban ennyire bátrak.
https://www.nike.com/hu/t/air-deschutz-betrue-cipo-PtjnJk/CU9189-900
Gyerekeknek is van oktatófilm transzneműségről és a genderfluid állapotról, a maci érzi is, hogy őt már egyéves kora óta inkább a színes hajcsatok érdeklik. Nem lehet ez könnyű.
A reddit egész tömegét törölte az uralkodó transzügyi beszédmódot bíráló suboknak, nem szabad másképp gondolkodni, kérdéseket felvetni. Ezzel, illetve ennek tágabb kontextusával, az illiberális liberalizmussal kapcsolatos Chomskyék levele, a Rowling-ügy és a New York Times-os szerkesztő felmondása is. Én az elmúlt egy évben meggyűlöltem ezt a fajta áldozatiaskodó beszédmódot, hamisnak és becstelennek tartom, és nagyon sok naiv fiatalt használnak ki és húznak bele azok a dörzsöltebb, önérdekű netes aktorok, akik ezt tolják.
Még mindig és nagyon kedvelem Blaire White videóit.
Ez régebbi: Ragen Chastain fat activist, aki nagy ellensége az elnöknek, arra kényszerül, hogy megvédje Trump elhízását. Az eszmék közül néha választani kell!
Magyar vizekre evezek. Mérő Vera szükségét érzi, hogy hosszú, szofisztikált cikkben magyarázkodjon arra a vádra, miszerint rendre tárgyiasító, menőző soft pornót publikál minden kontextus nélkül, puszta hivalkodásból a saját és barátnői testéről, egy testszégyenítés-ellenes meg egy “jól vigyázz, mit pakolsz ki a netre” megosztás között, és ez elég zavaros, egyáltalán nem méltó, inkább libának láttatja.
Jogod, az van, csak érdekes a kedved alakulása, valamint teljesen lejáratod az aktivista, áldozatvédő hiteledet. Meg ahogy azok, akik neked ujjonganak, akik téged menőnek tartanak, gyűlölködő kommenteket írnak arról, hogy nekem nincs mellem, de bezzeg tavasztündérnek. Na de tudjuk, hogy mindez hatodik cé, és a hatodik cében csakis rivalizálásról és menősködésről van szó, soha nem tudásról, teljesítményről, értékrendről, jellemről.
Aztán megint benyal a szövetségesnek: nagyon fontos, hogy Mérővera, Péterfyék és Szentesi Éva egymásnak tapsikoljon rendszeresen és nyilvánosan, különben összeomlana az egész építmény. A cikk is elképesztő, általános iskolások írtak ilyen fogalmazásokat, akik egyszer már olvastak egy darab komoly feminista cikket.
https://wmn.hu/ugy/53210-ha-igy-nez-ki-egy-ferfi-akkor-mar-nem-is-annyira-gaz-ha-megkotoz-es-elrabol
A cikkből:
…a férfi is csak egysíkú egyed, akinek ha van elég zsetonja, meg eléggé kockás a hasa, akkor sokkal több dolgot megtehet, mint akkor, ha nem lennének ilyen adottságai. Mert gondoljanak csak bele egy pillanatra a film készítői: ennyire romi lenne ez a történet, ha a főszereplő férfi nem így nézne ki, és nem lenne ennyire gazdag? Mert ha csóró és csúnya, akkor már nem is annyira szexi az, ha elrabol, ugye?
Úgy van, Éva. Semmiképpen nem igazságossági ügy, hogy kire nedvesedik az egyszeri női néző-olvasó, akinek a bután tartása, a szexről való jópofizó, tárgyiasító beszédmód épp a wmn-féle netes helyek érdeke, mert ti igaz, egyenes, valóban vállalós, mély önismereten alapuló módon, komplexusok, bizonygatás, egózás, panaszkodás és menősködés nélkül nem vagytok képesek a nőiségről, a “pasizásról”, testről és a szexről írni. Csak az eye candy megy, “de helyes pasi”, írják egymás kamasz fiára, meg az instás nézelődés, a “milyen test kéne nekem”, a bradpittre való nyálcsorgás. Antifeminista trollok is rendszeresen felvetik, ezért szögezzük le újra: nem, sem a szexre mohón kiéhezett, sem a csúf férfi, sem a járókeretes aggastyán nem váltja ki azt a hatást, amit egy magabiztos és kidolgozott testű, vonzó férfi. Sokféle (jórészt szocializációs) okból úgy működik ez a mi női szexualitásunk, hogy a fantáziák szinjén tipikusan igen izgató az, ha a vonzó, macsó férfi rábír valamire, amit önként nem tennénk meg, ha tehát korlátoz, leural és megfoszt az önrendelkezéstől. Ha nem fantázia, akkor ez az, ami csak a legmélyebb szerelemben, bizalomban, egy tisztességes férfival működik – de akkor az a paradicsom bejárata. Megjegyzem, én mindenfajta eye candyt utálok, igénytelennek tartok, filmsztár férfiak testét sem tárgyiasítottam soha, mert ez libaság.
A sorozat nyilván szutyok, mint ahogy minden Netflix és HBO stb. streames, kultúrarongáló tartalom is az, amiket viszont, ha épp a előírt ideológiának megfelel, buzgón toltok, mert eredetiben nem sikerült értesülni évekkel ezelőtt sem az Epstein-ügyről, sem a tévés visszaélésekről, sem pedig a tornászbotrányról, de még Csernobilról sem. Mindenképpen kell ehhez, hogy valaki megrágja és valami zavaros, hatásvadász, profitéhes, addiktív tartalmat visszaköpjön, és aztán arról lamentáljon valamelyik szerző, úgy, ahogy bármelyik kommentelőnek menne. Pont ez az igénytelenség az, amitől ennyire megvezethetők a netező nők, de annyira, hogy ahhoz képest egy olvasott, elkötelezett Heti Válasz-olvasó is mély. Amit ti kiraktok, ahhoz nem kell okosnak lenni, kontextust ismerni, megismerni akarni, elveket és folyamatokat érteni, angolul tudni, önállóan ítélni, felfedezni a témát. Csak azt mutatjátok be, ami elétek és mindannyiunk elé van tolva, végzettség, képesség és tudás nélkül irkáltok egóból, újságírói módszerek és követelmények nélkül, rinyálva. Na, de már én is unom e szavakat. Fontos viszont, hogy az újságírás egy szakma, sajátos módszerekkel, normákkal és követelményekkel, a szépírás pedig még összetettebb, mert ha ott valaki csak beszédmódokat majmol, nincs saját mondandója, magát szuperfontossá nagyítva érzelgősködik személyesség címén, tudás, értékrend, valósi állítások nélkül, az roppant kínos. Hogy egy vallomásos szöveg érdekes legyen, ahogy az írójának 1. másért is elismertnek, jelentősnek kell lennie, 2. lenyűgöző, egyedi hanggal, íráskészséggel kell színre lépni.
Egy könyvesbolti látogatásom húsz percében két könyvét elolvastam Szentesi Évának (az elsőt és az utolsót). Én fölébecsültem az írói képességeit. Végtelenül önös, öntetszelgő, imádja azt, hogy Ez Mind Vele Történt És Ettől Ő Jelentős És Ő Tud és Tanít Ilyen Extra Dolgokról. Nem mindegy, hogy valaki csak finnyogva utálkozik, vagy neki magának vannak is képességei, teléjesítménye, és onnan mondja, hogy EZ SZAR. Utóbbi esetben a bírálat tartalmi részét meg lehetne fontolni, nem elintézni azzal, hogy zaklatás meg bully meg dráma van, meg cikkek sorában üzengetni meg rászabadítani ingeréhes, magukat szentté avató buta kommentelőket tízezrével egyetlen valakire, aki mert mást gondolni.
Berencsi Eszternek, aki férfinak született, és méhet akar, meg szülni, ebben a videóban meghalljuk a hangját, és összeáll a kép, hogy miért mondták mind a jelmez-, vagy mi a bánat, népviselet-kölcsönzőben, mind a véradóban, hogy uram, maga viccel velünk, hogy aztán ebből, szép kanadai előképek szerint, sértett-jogvédős ügyeket fabrikáljon, amelyekkel aztán kitűnően lehet a médiában házalni és támogatást szerezni, híressé, hőssé válni minden teljesítmény nélkül. Eszterből, amikor beszél, feltűnően hiányzik az az összetákolt, giccses hangvétel, amelyen a blogján és instáján szólal meg. Szinte értelmes.
https://www.facebook.com/watch/live/?v=249760829437965
* az emlékszel? pedig egy műfaj: valaki, akit hatalmasodva áldozatnak dobtak volna oda, kiáll és elmondja az igazságot:
Amit én fogok megírni, az az én egyik személyes történetem, amelynek sokféle, női és emberi tanulsága van. Leírhatatlan különbség olyan férfival lenni, aki valóban tisztel, szeret, elfogad és akiben tényleg meg lehet bízni.
Ebben nem én megyek tönkre, az is biztos.
csak az olvassa. én szóltam 
Megnéztem a 365 days-t, mert van egy csomó mainstream, könnyű, igénytelen film, amit szeretek azon egyszerű okból, hogy szépek benne az emberek és a helyek, szóval nekem nem annyira nehéz megfelelni ebben a műfajban. Ez a film viszont tényleg annyira nagyon kínos, hogy olyan nettó 40 perc alatt pörgettem végig. Na de amit mondani akarok, az az, hogy olvastam Szentesi cikkét róla, illetve a kommenteket is alatta és nagyon mosolyogtam, hogy mindenki milyen magaslovon ülő poros csúcsértelmiségi lett hirtelen, akiknek ez a téma felháborító, a film pedig derogál, mégis, ha a számokat nézzük, a bemutatása óta a Netflix egyik legnézettebb mozijáról van szó. Az igénytelensége ellenére egyáltalán nem csodálkozom ezen, mert tagadhatjuk a valóságot, de a vonzó test, a vonzó társ, az örömteli szexualitás és a jómód a tömegek számára az elérhetetlennel egyenlő, ugyanakkor nagyon vágyott dolog, ezért inkább a távolból fujjognak rá, felszínesnek ítélik, majd otthon este a négy fal között ilyen filmekben és sorozatokban élik meg.
KedvelésKedvelés
“a szuperpíszí Netflix még mindig nyomatni meri az ilyen műremekeket”.
Ezt mégis hogy képzelik az ő agyament párhuzamos valóságukban? Hogy majd ők lesznek a rendőrség és levetethetnek filmeket a Netflixről? Mégis miféle pszichózisban kell szenvedni ahhoz, hogy ezt képzeld magadról? Vagy pártízezer Facebook követő jogosít erre fel?
KedvelésKedvelés
De a pornó menő, azt mondta a Mérő Vera!
KedvelésKedvelés
A prostitúciót pedig legalizálni kell, mert akkor “biztonságban lesznek a szexmunkások”. Szeretném, ha ezt a Németországban dolgozó 20 éves roma lány szemébe mondanák, akinek a lelkét már rég megölte az, hogy 12 éves kora óta adják-veszik, mint egy állatot vagy család híján kiment külföldre egy fiúval, aki életében először mondott neki valami kedveset vagy vett neki ajándékot.
Én nagyon szívesen beszélgetek más nézőpontú emberekkel gyakorlatilag bármiről, akár pornóról is, mert volt már sok ráébredős pillanatom, amik formáltak rajtam. De ha a beszélgetés alapja a valóság tagadása (és ez általában nem is beszélgetés, inkább ordítás vagy nyafogás), azzal nem tudok mit kezdeni.
KedvelésKedvelés
Blaire White a superstraight “mozgalomról”
KedvelésKedvelés