a rinyálás nem újságírás, továbbra sem

Kedves Gabi.

https://wmn.hu/wmn-life/53118-both-gabi-beolvasas–wmn-naplok

Beolvas?!

Akkor nekem is van egy (sőt kettő) építő kritikám. Azt a szót, hogy kulturáltan, rövid u-val írjuk.

Ez komoly?

Jó, akkor én is a tekintélyelvvel jövök. Dehogy írok érdemi érvet. Az általad szerkesztett szövegekben rendszeresen el van baszva a kiskötőjel-nagykötőjel, és nem egyszer fordult elő napról-napra (huszonhat találat), az örökkön-örökké (ötször), de volt bíztat is (hatszor, ez nem mind te vagy).

Ugye milyen értelmetlen ez? Eleve nem ír cikket a korrektor, nyelvi szerkesztő, irodavezető, mert nem az a szakmája, és ezért szarul ír. De hagyjuk ezt. Tudjuk, buli van, csevegés. A Wmn más. (Bénább.)

Döbbenet ez a kioktatás. Tanítónénis helyretevés zajlik, bosszú a közönségen (erkölcsi alapon), kipécézve az egy szem kommentelőt,a butábbakra kacsintva. Mennyire sportszerűtlen már ez.

Amit szóvá tett, azt mondtuk már többen: folyton megy a nyavalygás, szerzőnknek rossz napja volt, nem sikerül neki a semmi. Vagy valami béna recept, gasztro értelemben fullamatőr, inkább dicsekvő szerzőtől, kézműves, furafűszeres, amivel – és sokkal jobbakkal is – tele van a net. (Meg aztán mitől ekkora, örök téma a kajálás?!) Van még az öntelt, esetleg pátoszdús mesélgetés arról, ami magánügy. Ízek, imák, szerelmek, Szeress Mexikóban típusú nosztalgia Békásmegyeren. A nagyi is meghatós témának kell, ugyanúgy nem látogattátok a karantén előtt se, ahogy mi se, és a faterral is csak a játszma megy.

Nem szabad nem szeretni a wmn-t. De ezt mondta már Mérő Vera is!

Nálatok minden összekeveredik. Személyes a közüggyel, hiszti az érzelemmel, fontos a kvalitás a nullával, segíteni akarás a fontoskodással, a jó élet a nemélettel.

A destruktív kritika rombol, a konstruktív meg épít. 

Mire írja ezt Both Gabi?

Marossy Kriszta, alias Marishka kolléganőm hétfői naplójában elég pőrére vetkőzve, őszintén és keresetlenül, ráadásul szerintem nagyon szépen foglalta össze az elmúlt valóban elég pocsék hetét, ehhez segítségül hívta Fodor Ákos zseniális verseit is. Aztán az egyik olvasónk, aki régóta követ minket, és állítása szerint minden naplót elolvas, azt vágta Marishka fejéhez, hogy neki elege van ebből a nyavalygásból, és szerinte valami nagy gáz van a WMN-nél, ha mindenki csak panaszkodik a naplójában.

Ez volna destruktív.

Nos, kedves Wmn, kedves Gabi, napló és koronanapló címén csak a nyavalygás ment, unalomból pörgettétek, hogy hú, de izgi, karantén van, itt vannak a meghatódnivalók, mennyire aggódunk. Közben nem volt semmi bajuk, attól eltekintve, hogy Angliában rekedt vagy aggódik a szüleiért. De ki nem? Ez nem szolidáris meg azonosulnivaló, hanem aránytévesztés, vérlázító olyanoknak, akik sokkal nehezebb helyzetben álltak helyt, és nem nyafogtak. Én olyan húszat olvastam vagy futottam át ebből: nektek milyen nehéz, ti hogy aggódtok, min hatódtatok meg, micsoda idők, Fertőtlenítőszer, Házhozhozatal, Anyu, Távmunka. A véresen komolyan vevése olyasminek, ami mindenkit sújt. Mindent felfújni.

Nem volt értelmes beszéd. Több szerző járvány nélkül sem csinál gyakorlatilag mást, ötből négyszer mondjuk, mint kesereg, vagy épp felszínesen cinikuskodik, sztorizik az életéből, apró-cseprő problémáiról, ő mennyire leszarja vagy milyen control freak anya; vagy áltörténetet kerekít a barátnője felismerhető sztorijából (de még oda is írja, hogy “a képzelet műve”), vagy a saját múltbeli érzelmi zsákutcáiból (az meg a novella). Csipet “szex”, mehet.

Ha épp nem reklámoztok valamit (ezt nem jelölő cikkekben), akkor olyasmi a téma, amire egy értelmes nő még sztárokkal kapcsolatban sem kíváncsi. Ti pedig nem vagytok sztárok.

Kurva jó, amikor a pódiumról okatgatják a lentieket arról, hogyan, mit mondhatnak, gondolhatnak. Kicsit sem átlátszó: nem csak a show-t akarjátok kedves-szelíden vagy nagy dögösen magatoknak, hanem titeket ne érjen bírálat se. A platform, az elérés hatalom. A vállalás felelősséggel jár. Hatalmi helyzetből akarjátok megmondani, mi a helyes és hogy kell viselkedni? Az olvasóból éltek, monitorozzátok az interakciókat, hogy jobb legyen a tartalom. Semmi nem történik, ha a negatív kommentet, kommentelőt kollektíven vagy egyénileg levegőnek nézitek, kimoderáljátok. Ezen be kell sértődni, de úgy, mintha egy barátnő lenne az illető, egyenrangú kapcsolatban? És: én valami négyszer kommenteltem oda, én itt írtam a blogomon, és még ez is tilos volt, “zaklatás” és fúriadüh ellenem. Mindenki megőrült?

Ó, ha senkinek nem lenne se destruktív, se semmilyen kritikája. Az jó lenne. Mindenki szépen befogná a pofáját, kattintana, lájkolna, menne a gépezet…

Hogy nem láttok ki ebből, hogy “mi itt csajok a szerkesztőségben, kinek mi a beceneve, xy-nak mi a szavajárása, drukkolunk a másiknak”? Ez koncepció vagy elbasztátok? Vagy cinizmus: így könnyű tartalmat előállítani? Miért cipelitek apróbb és nagyobb, személyes sztorijaitokat a közös térbe?

A klasszikus újságírásban, ez szabály, jelenségekről, közérdekű, absztrahált témákról van szó, a szerző láthatatlan. A publicista sem személyes ügyeit rágja. A puhább, újabb netes újságírásban (és blogműfajban) már szó van arról, kit mi háborít fel, mi a személyes élménye és hogyan él, sőt, hogy bassza meg a kommentelő. Lehet érzelme, lehet elege, és megírható ez is okosan. De kinek-kinek a MACSKÁJÁRÓL, lakásáról, ét- és konditerembe járásáról, testi frusztrációjáról, lájtos alkoholizmusáról, szerelmi koppanásairól, gyerekeiről és gyerekkoráról, sértődöttségéről olvasni folyton, úgy, hogy az se nem érdekes, se nem művészet, nincs jól megírva, és semmilyen közösségi relevanciája nincsen…?

Tudod, Gabi, mi idegesít pontosan? Ugyanaz, amiért bíráltam a túl korán kirakott, pedig dietetikussal is megtámogatott életmódváltásodat. A megúszás, az.

Mindig harsánykodni kell, színesen, vicceskedve, könnyen felfogható jeleket, fogalmakat, sémákat használni, minden trendvonatra felugrani, és bele nem tenni a melót, utána nem járni. Kockázatot nem vállalni, ellenben biztosra utazni.

Arról is van cikk, hogy a szerző nem tud mit írni, és míg nem tud, ki járkál körülötte és mit eszik addig! Mit lát az ablakon kinézve! Kit irigyel, mi járna neki szerinte. Min bántódott meg. Ki miatt lett rosszul szerinte. És ez megy évek óta. Ha ezen a színvonalon valaki felháborodik vagy gúnyolódni van kedve, az miért személyeskedés?

Szar, amit csináltok. Sokszor, sokszororsan szar. A wmn nem a nagynénénk, a barátnőnk, a kolláganőnk, hanem entitás, amely szolgáltat. Én kattintok, ő ezen keres.

Ja, és ezek a pillangólelkek. Hát, annyit mondok, ti nem tudjátok, mi a személyeskedés, a rászállás, a zaklatás, a rosszindulat. És azt hiszitek, ha valami békés, jóindulatú, kedves, akkor már rendben is van. Az hiába semmi, giccs, írói gyávaság, jó az úgy.

Mindent be kell vonni érzelemmel. Ezért néznek minket hülyének. Ezért nem vesznek komolyan minket, városi, értelmiségi, negyven fölötti nőket se. És ti nézitek ilyennek a nőket is: ez is jó lesz nekik. Közérthető, pörgős, vagány.

Vagy… nem tudom. Lehet, hogy ti ezt komolyan gondoljátok és tényleg ennyi a horizont?

Így betonozzátok be a képet,: a nők csak rinyálnak, csupa libuska sztorjuk van: tinder nyenyenye (kösz, Eastern, ez a te klasszikusod!), bikiniszezon, fogyáspara, kamasz gyerek basztatása, kinek hogy fogadja el a férje a seggét, ki hol ivott be és tartja ezt menőnek, fesztiválra járás, tévébámulás…

Ha komolyan vennétek a nőket, akkor józan, higgadt beszéd lenne. És a cukiskodás tilalma, mert az amatőr. Vagy akár parázs, de értelmes vita, kemény szó, de valódi tudás és érv. Ehhez semmi köze a rosszindulatnak.

Senkit nem érdekel, hogy milyen régóta ismered a kolléganőt, mennyire kedveled, ki kinek a barátnője. Ki mit eszik, milyen virág van az asztalon. Kinek volt rossz napja, és hogyan magyarázza a gyarlóságait. Nsgyon szomorú életek rajzolódnak ki a sorok közül.

Ahol értelmes gondolkodás zajlik, ott lesz élesség. Nem várható el, hogy mindenki értékelje, ölelgessen ,minőségnek tartsa azt, ami gyenge, sőt, hamis és manipulatív.

Mi nem egy osztályközösség vagy hatodikos barinők vagyunk, ti elvileg profi (hivatásszerű) tartalmomszolgáltatók vagytok, felnőtt, értelmes nőknek. És jössz a morállal, tanítónőként, hogy ez nem szép. A “szépen kell beszélni” imperatívusza arra jó, hogy elrejtse, hogy a produktum milyen gyenge minőség.

És: főnöknek nyalni cikkben? Tudod, miért nem érezted, hogy DTK téged bánt? Mert érdekszövetségben vagytok, azért. Jó hogy.

A földön fekszik…? Gőgösen nyilatkozgat, szétvan magától, hogy ő mekkora arc, nemtelen szerződéseket köt és nem akar rendesen dolgozni, ennyi van. Mellesleg a csipkés lelkével perrel fenyegetőzik és bedob 45 ezer felhergelt kommentelő közé…

És célozgat azóta is, minden egyes “cikkben”, és nem szólt rá senki.

Nem vagyunk ennyire hülyék. Tudjuk, mit bíráljunk, mit tartsunk színvonalnak, milyen trendiskedésen, majmoláson, olcsóságon háborodjunk fel. Gyalázkodókat összemosni olyanokkal, akik unnak valamit, úristen, Gabi!!!

Na meg… aki rendesen edz, ez volnék én, aki megszenvedte a maga rákját hősnőség és rúzs nélkül, aki nem keres a kávén való ujjongással pénzt, viszont tud értelmes tartalmat írni, és aki sok évvel előttetek érzékenyítette nőjogokra a netező nőket, az felháborodik ettől a szartól. Ti olyan könnyen beleültetek, aztán ennyi tellett.

Ez a helyzet. Nem a kemény szó a gond, gyenge vagy, Wmn, régóta, és nem akarsz jobb lenni. Nem a műfaj ilyen. Az ÉVA rendes cikkeket ír. Ónody-Molnár Dóra futása érdekes.

Kurvajó kommentek, nem is kellek én (szerencsére szűzen megírtam). “Tapló emberek” meg “milyen érzés lenne, nem gondol bele…”, “ha neked mondanák, hogy esne?” Középső csoportos szint.

15 thoughts on “a rinyálás nem újságírás, továbbra sem

  1. “A WMN-nél remek a hangulat

    Örülünk egymásnak, támogatjuk a másikat, és megkockáztatom, hogy ez az első olyan munkahely az életemben, ahol a szeretet az összetartó erő. Sok munkahelyem volt már, ötvenkét éves vagyok. Úgy tervezem, hogy innen megyek majd nyugdíjba, mert tényleg minden viszony tiszta és átlátható, mindenki törekszik a transzparenciára, a vezetőnk különösképpen. Még SOHA nem csalódtam benne. Minden helyzetbe beleáll, és elmondja feketén-fehéren, hogy mi van. Soha nem adott okot arra, hogy kételkedjem abban, amit mond. Úgyhogy mindannyiunk nevében bátran mondhatom: a WMN jó hely. Akkor is, ha sok nehéz időszakot éltünk végig.”
    Most egy indulót kéne betenni, aztán elmasírozni a dísztribün előtt.

    Kedvelik 1 személy

    • Erről a Stockholm-szindróma jut eszembe. Nem azért, mert azt feltételezem, hogy ott, konkrétan a szerkesztőségben alakult ki, hanem mert minden erőltetetten rózsaszín, és “szeretet van”. Egy vállalatnál. Te jó ég. Ebből következik a gondolat, hogy felnőtt embernek illene képesnek lenni szembenéznie a valósággal, tudomásul venni, hogy lesz, van, akinek nem tetszik minden, amit csinál. Ez a hivatali nyavalygás egyenesen ijesztő. Erre használni a nyilvánosságot, ilyen példát mutatva. A nőknek szerintem erre kurvára nincsen szükségük, sőt. Ettől csak gyengébbek lesznek. Nem azért, maguknak kell a munkát elvégezni, de hát tudjuk, hogy a többség milyen, és hogy hányan olvassák ezeket az oldalakat. Siralmas. Nem látni az alagút végét.

      Kedvelés

      • Ők ilyen csodalények, nincsen náluk irigység, össze nem illés, rivalizálás, depresszív elhízás, alkoholizmus, kiégés, fluktuáció, kínos helyzetek, tehetségtelenség, anyagi szorítás (vagy ha van, az is buli, heroikus, hepiendes), mindenki elégedett, szereti egymást, megosztják a magánügyeiket, főznek egymásnak, erről írni kell (kacsalakoma Fiala Borcsával), tényleg, ez ilyen netflixsorozat-világkép.

        Kedvelés

      • Szóval ők egy nagy család, jóban-rosszban, holtomiglan-holtodiglan. Ezt így hirdetni minimum bárgyú, de inkább gyermeteg, infantizáló, és az olvasó számára érdektelen, nehogy már ez legyen maga a termék…. A maffia is egy nagy család, de mégse ezért van igény a szolgáltatásaira…

        Kedvelés

      • “Délutánra, amikor a családommal találkozom, nem szikkadt, kedvtelen gorombaság vagyok, hanem egy boldog ember, aki a nap első felében azt teheti, amihez ért, a másodikban pedig azokkal lehet, akiket szeret.” Hoppá.

        Kedvelés

      • “ötvenkét éves vagyok. Úgy tervezem, hogy innen megyek majd nyugdíjba”… emberileg érthető vágy, de a családján meg a munkáltatóján kívül kit érdekel? Oké, demonstrálhatja lojalitását a főnök felé (más kérdés, hogy az effajta lojalitás díjazása elég kétes, akiről tudják, hogy nem akar, nem tud váltani, arra marad mindaz a munka, amit másra nem lehet rásózni), de ez neem garancia arra, hogy nem dől be az egész cég, ha megszűnik a támogatottsága vagy a szolgáltatásai iránti kereslet…. Magyarországon még komoly közérdekű feladatokat ellátó állami hivatalok szakemberei, alapvető szolgáltatásokat nyújtó nagyvállalatok dolgozói sem lehetnek biztosak abban, hogy elég lesz a nyugdíjik hátralevő évtizedekre a lojalitás és nem éri őket egy olyan átszervezés, tulajdonosváltás, ami miatt maguk se akarnának maradni, még ha meg is marad az állásuk. Egy olyan labilis lábakon álló, àtalakulóban lévő bizniszben, mint az elektronikus sajtó, semmi garancia, hogy az ő tervein fog múlni, mi történik, csak azért, mert az olvasók véleményétől függetlenül nekik ez így jó, úgy érzik, értenek valamihez.

        Kedvelés

  2. “És ha eltűnnek, jobb lesz az életük azoknak, akik a pokolba kívánták őket?” Igen. Azért szólunk. Nem is az életem lesz jobb, hanem a dolgok rendje, értéke.
    Vannak értékek, és azok érvényesüljenek. Ne lehessen nulla íráskészséggel, szenvelegve, manipulálgatva évekig királynőt játszani.

    Kedvelés

      • Tényleg van kommentelői bunkóság, és tényleg szólni kell ellene. Visszaszólni, görbe tükröt tartani, az aljasakat megleckéztetni. Ez önvédelem. Meg van a kritikus hang, az se kell, hogy tetsszen. Ha csak ürügy a poszt és basztatni jár oda, hatalmaskodni névtelenül, egyvalaki ellen.
        A Wmn viszont nagy, erős tömb, sokan vannak, nem látszik mindig, kitől szar a kontent (koncepció, szöveg, kép, szerkesztés), ja, és TÉNYLEG szar, egyenletesen szar, ritka a kivétel. És mindig, mindig megy ez az áltisk falazás a barinőknek gondolt kolláganőknek, “kiállunk egymásért”, mély szervilizmus, mennyire amatőr már. És nekik nők, túlnyomórészt névvel író, jóindulatú nők, a kommentelőik, ritka az élesség (nem kis részben azért, mert a szövegeik ügyesen lavíroznak, nem túl provokatívak, nem innovatívak, nem ébresztenek gyilkos indulatú reakciókat, fájdalmas szembesülést, toporzékoló “miért nem én” érzést).
        Én egy szál magányos, kibelezett blogger vagyok, ettől kicsit már cinikus: veletek nem szabad, velem szavbad volt tízszer olyat? Nem vagyok hatalmi helyzetben, nem vagyok szolgáltató, nem is pörgetem a brandet nyálas hashtagekkel, nem érdekem és célom, hogy sokan legyünk, sőt, kirekesztő a blogom címe is, amellett egyedül, saját pénzből, szponzor nélkül működő, jogásszal nem védett magánblog vagyok, és valóban mély és személyes dolgokat írtam meg, nem közönségnek szánt, brandépített, rejtettreklámos, facebookon hergelős jópofaságot.
        A hisztit nem értem. én már 2012-ben olyanokat kaptam, legaljasabb, röhögős belemászásokat, és et simán végignézték egy csomóan. Mára elbutult, eldurvult a kommentkultúra, minden platform a fb-ra szervezte a kommentelését. És a wmnesek most ilyeneken hüppögnek meg szólnak vissza, íratnak bosszúcikket, hogy az egyik olvasó a kétszázezerből un valamit. Saját néven, értelmes csaj, a nyafogást, a manipulálgatást és a nívót tette szóvá. Tök más azt mondani, hogy mostanában gyengék a cikkek és mindenki rinyál, mint valóban személyeskedni, gonoszkodni.
        Nagyon szépen sikerült engem is személyeskedőnek beállítani, mint aki, maga is sok kilósként, szóvá teszi, hogy Szentesi Éva 80 kiló és nem edz, de a teljes kontextus így hangzik:
        “Szentesi Éva is be van rágva a modellekre és az influencerekre. És, igen: botsáskának nevezett gyönyörű és sikeres nőket, ez átment a szerkesztésen. “A Szentesi” ekkor 80 kiló fölött volt, folyamatosan kajált mindenhol, és nem edzett semmit.”
        Nem véletlenül nem idézi az egészet. És az a baja, de amúgy az egész Wmn-nek, hogy valaki az igazat mondta ki, amivel ő nem mer szembenézni és ami kínos. Mert ők nem bátrak, nem vállalnak kockázatot, és nem éles a tehetségük, és ez fáj nekik, mert a sztárkodás meg tetszik.
        Rólam is “az igazat írták meg”, ja, persze: engem nem lehet szeretni, behazudott pasim van, elmebeteg vagyok, boldogtalan vagyok, a gyerekem buta, megöltem a férjeimet, de ők ezt majd elmondják a fiamnak, loptam általánosban, fát lopok, elrontott sminktetoválásaim vannak, a kakis faszt szeretem, csak megjátszom az orgazmust, a névtelen kommentelőt lesem és irigylem, Villőt irigylem, milyen a mécsestartó az ágyam mellett, bulimiás vagyok, rövidek az izmaim, 168 centi vagyok, csak hazudok erről is és hasonlók. Keményen szembesültem…

        Kedvelés

      • “Tényleg van kommentelői bunkóság, és tényleg szólni kell ellene. Visszaszólni, görbe tükröt tartani, az aljasakat megleckéztetni. Ez önvédelem.” (Stb.)
        Tökre egyetértek, de ez a videó ebben a formában és a körülményeket tekintve nagyon gáz. Ez is ahelyett van, hogy az érdemi, szakmai kritikával ne kelljen foglalkozni, ne kelljen reagálni rá. És ez annyira ciki, egyben dühítő is, bár nem engem néznek hülyének, nem vagyok olvasójuk.

        Kedvelés

      • Inkább meg se nézem ezt a videót, a cím is elég… nekem amatőr dolognak tűnik, hogy a saját felületüket Facebook-kommentekre való reagálással töltik meg. Az lenne a cél, hogy a Facebookról tereljék át az olvasókat a saját felületükre, amit szabadabban tudnak szerkeszteni és amiből a bevételük van, ez az ő termékük és szolgáltatásuk, a Facebook-oldaluknak ezt kellene eljuttatni minél több emberhez, kevesebb, de jól megválogatott, jól megírt, értelmes mondanivalóval bíró cikk révén. Nem azon rinyálni, hogy hogy reagálnak az emberek a cikkecskéik Facebook-reklámjára. Ha már arra se fogják venni a fáradságot, hogy beszóljanak, szépen el fog tűnni a cég a süllyesztőben.

        Ha nem tetszik wméknek a kommentelés, foglalkoztassanak valakit, akinek van tehetsége a PR-hoz, hogy a Facebookon ügyesen moderálgassa a kommenteket, magyarázzon, vitázzon, diplomatikusan leszereljen vagy törölgessen helyzettől függően. De ennek a random kipellengérezésnek, hisztinek nincs értelme.

        Kedvelés

  3. “2020. JÚLIUS 1. | BG | OLVASÁSI IDŐ KB. 4 PERC”
    Rég olvastam wmn-t, vagy csak nem figyeltem? Ezen a 4 percen most nagyon jót nevettem. Én mondjuk azt szeretem, ha egy tartalmi, gondolatébesztő(nek szánt) cikk elolvasása tovább tart.

    Kedvelés

  4. Visszajelzés: nyári, napozós kulturális szemlénk | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő

olvasd el, amire reagálsz!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.