TÉZIS

Túl gyakran mondogatod a világ dolgaira, hogy szeretem, tetszik, szimpatikus, meg hogy fú, te nem bírod, gyűlölöd, már elsőre is láttad rajta, hogy.

És ez nem méltó.

Mihez nem méltó? Nem érv azzal a dologgal kapcsolatban, amiről beszélsz, nem méltó az igazsághoz, amelyet tartsunk szem előtt.

Nem lehet komolyan venni. Önzés, nyafogás.

Túl gyakran leplezi a szeretés és a nem szeretés a finnyogásodat, gyávaságodat, lustaságodat, ítélkezési reflexedet, kotnyelességedet.

És hát: az ízlésed nem norma. Jó, ha nem érvelsz vele, és nem feleled valakinek, aki mesél arról, hogy mondjuk elkezdett súlyzókkal edzeni, hogy NEM SZERETEM A SÚLYZÓKAT. Amúgy sem kérdezte.

Lehet mondjuk ételeket nemszeretni, más ételeket ehhez képest nagyon szeretni. De ezt hangoztatni…? Roppant kínos. Azt eszel, amit akarsz, svédasztalon, vendégségben is, nem kell mindig deklarálni. Nem is érdekel senkit. Tied a felelősség.

ANTITÉZIS

Persze nyugodtan neszeress dolgokat, embereket, sőt. Itt a csakazolvassán nem arról van szó, hogy

Vagy. Hú, de jó ember mindenki! Én annyira bírom a karcos embereket, a giccs ellenségeit. Fontosak nekem.

Külön vicces, amikor kicsinyes emberek tolják ezeket a nagy bölcs mémeket. Őket a facebook tanította arra, hogy a gyűlölet tilos, mármint így elméletben. Valójában nem szabad bevallani. Pedig mindenki érez neheztelést, ellenszenvet, haragot, elutasítást és undort, ez teljesen egészséges. Aki nem, az nem figyel, vagy (a leggyakrabban) mindegy neki, mi van. Vagy letagadja, fél tőle, mert simulékony, alkalmazkodó.

A mémosztók nem járnak utána semminek, nincs értékrendjük, egyszerűen gyávák konfrontálódni, elvannak riasztóan szűk körű tájékozódással, és a nyájszellem dolgozik bennük akkor is, amikor ilyen bölcsek. A saját érzéseidtől is félsz…

Nem kell senkit szeretni, ez tévedés. A szeretés, egyetértés, kiállás, támogatás nagyon értékes, személyes. Nem szórjuk a vakvilágba. Senkinek nem tartozol különösebb szeretéssel, aktív tettekkel egy enyhe, közönyös jóindulaton kívül.

Nem dolgod meghatódni, nem dolgod elítélni mások sérelmeiért senkit, beleszállni, átérezni, ilyet a buták csinálnak, és butának lenni létállapotként kellemetlen, mert a butákat megvezetik, felhasználják.

Én ezt sem osztom. Nem gyűlölet, hanem unalom, butaság és hatalmaskodási vágy nyilvánul meg a cikkbeli kommentekben.

https://index.hu/tech/2015/10/02/a_gyulolet_a_legolcsobb_drog/

Szóval én ugyan nem traktállak a gyűlölet tilalmával, mert leginkább gyávaság és álláspont nélküliség van mögötte. A megélt, nem mást leplező ellenszenv, negatív érzelem, a harag nagyon is egyenes, emberi jellemző, kár letagadni, álruhába öltöztetni. Bátran neszeress, bátran gyűlölj dolgokat, rajongj másvalamikért, nem tilos, sőt. Ne félj mások gyűlöletétől, nemszeretésétől se, ne ítéld el, ne told el. Bevonódnod sem kell.

SZINTÉZIS

Én csak azt mondom, hogy a szeretésnek, nemszeretésnek a hangoztatása nem érvényes állítás.

Pláne ha imádod azt a valamit. Ajjaj. Aki ilyet mond, az influenszer, bele akar húzni a lelkesedésébe. Ő a fogyasztás követe, minden gesztusa arra megy ki, hogy lenyűgözzön, és akard az ő életét. A legviccesebb, amikor önkéntesen influenszerkednek, hirdetnek márkaneveket emberek mindenféle haszon nélkül, azonosulnak tárgyakkal, és ezt menőnek hiszik.

Azok a közegek egyébként, ahol egy kellemes, nyugis, enyhe jóindulaton kívül más elvárás is van (kiállás, meghatódás, adakozás, drukkerség), a manipuláció melegágyai. Iszonyú veszélyesek, nagyon sokan használják átverésre az ilyesmit. Az ilyen közegekben sérült embereket traumatizálnak tovább és használnak fel önös célokkal, akik majd elepednek, hogy tartozhassanak valahová. Szekták, vásárlói klubok, edzésmódszerek, szubkultúrák, ezorendezvények, ideológiák, olvasótáborok… nagy családnak nevezett edzőklub. Meghökkentő, mennyire infantilizálóak ezek, és hogy a résztvevők, akik egymást alig ismerik, vagy giccselnek (bárkinek és érdem nélkül gratulálnak, főleg az elesetteknek), vagy ha érdemben kommunikálnak, akkor nem tartják mások határait, rendelkeznek, ítélnek, veszekednek.

A szeretés, az érzelem nem a köznek való, nem lehet vadidegeneké, és szétrombolja az értelmes beszédet. Ez a baj minden segíteni akarással, lelkesítéssel, cukis-nőies beszédmóddal, ügyért való izzással. A meghatott, a lájkjukat identitássá tevő nőket alkalmas pillanatban rá lehet ugrasztani egy ellenségre. Önként ugranak. És ott már nincsen értelmes beszéd.

Szeress tehát a magánéletedben, a személyes dolgaidban. Lehetőleg ezt se mutogasd, mert rögtön megromlik. Ha kontentet állítasz elő, ne írd, hogy az a tárgy, módszer, látványvilág érdekes, új, tetszik neked, szereted, hanem valódi jellemzőket. Hogy működik, mire jó, mi a története, mit éreztél, amikor találkoztál vele.

Meg hogy szimpatikus, ezt bírom még. A szimpatikus tanító a legritkább esetben válik a gyerek hasznára, általában a szülőkkel smúzol jól. Az igaz, hozzáértő emberek ritkán partiarcok. Általában visszafogottak, hallgatagok, furák.

Miket nem szeretsz, gyűjtöttem pár ilyet (pontosabban, ugye, hallottam ezeket, és akkor lett kedvem erről írni):

NEM SZERETEK STRANDRA JÁRNI.

NEM SZERETEM A KONDITERMEKET.

NEM BÍROM RUBINT RÉKÁT.

NEM SZERETEM A KORTÁRS IRODALMAT.

NEM SZERETEM BUDAPESTET.

NEM SZERETEM, AMIKOR FÉNYKÉPEZNEK.

Ezeket elég sokan mondják. Lehetőleg protest módon, annak örömét és szeretését elrontandó, aki meg szereti őket. Mintha nemszeretni egyenrangú lenne. Ha te úgy, én meg így!

A valóság: félsz tőlük.

Nem ismered, és nem érted, mire jók. Félsz, hogy meglátod a fiatal, fesztelen testűt, az emberi anatómiát. Az erőset. Önmagadat a tükörben, fürdőruhában, a fotón, aki hát sajnos. Vagy egy bonyolult mondatot látsz meg.

Vagy hogy kinevetnek.

Én azt mondom, ismerd meg a dolgokat, a mélyüket, nem a hírverést. Ha jó életet akarsz, nincs neked erre szükséged, hogy ilyen módon ne szeress dolgokat, és ezt hangoztasd is.