A blogger is újságíró, mármint akkor, ha nem körmöt reszelgetni, orbánellenes mémeket kirakni, influenszerkedni jár a netre, hanem releváns, értelmes tartalmat hoz létre, és módszeresen. Valamint: függetlenül dolgozik. Ha hivatásszerűen űzi, akkor ő olyan újságíró, aki cikkeinek a netes felület a hordozója. Nem kell betagozódni ahhoz sem a print sajtóba, sem a papírkönyvkiadásba, hogy valakinek a szavai, mondandója erősen hasson.
Tehát a blogger nem megtámad, nem fröcsög, nem kicsinál, ez csak az érvtelen buták sértődött visszavágása. Hanem a vállalt feladatát végzi, ebben pedig szenvedély, valamint megismerési és igazságkimondási vágy hajtja.
Akit érdek hajt, amikor érvel (benyalás a barátoknak; sör világnapja, kávé világnapja, tréfás autólerobbanás, segítségre siető autómárka!), az nem újságíró, hanem fizetett báb.
És mindig élesen elválasztottam az anyagi érdekeimet az olvasószámtól, tevékenységem indíttatásától, céljától, mert ezeket meg akartam intaktnak őrizni, továbbá nem félek a konfliktustól. Egy ilyen blogger szabadon írhatja a véleményét, nem kell igazodnia, témát is kedve szerint választ.
Leírhatja azt, amitől az elromlott jellemű, sok takargatnivalójú emberek rettegnek. Ami nem cuki. Ami ellentétes volna a megbízó érdekeivel – nincsen megbízó. Vagy a mocskos ügyet, amit a szakma nem mer, mert a belpesti ballib elit tagja a bűnös, az egyik lap alapítója, és készséggel fedezik az egykori szeretői (a tavalyi hó).
Amit írok, azt rossz olvasniuk, de azért olvassák. Olyan éktelen dühöket kapok, hogy innen is tudom: igazam van. Aztán zaklatással vádaskodnak, amikor magukra ismernek, megpróbálnak fenyegetést kiolvasni a soraimból gondos keresgélés után, hogy valami tényállást összetákoljanak.
Hogy mondod? Hogy én azt hiszem, bármit megtehetek? Nem hiszem. Hanem tudom. Sok mindent megtehetek, mindazt, ami fontos, amiben hiszek, amit a belső mércém enged. Mert nem félek. Ez pedig döntés. Te is bármit megtehetsz, csak te nem fizeted meg az árát, nem vagy hozzá elég erős, okos, kitartó, hanem egy sunyi sövénynyíró kispolgár, látszatélettel és titkokkal.
Van, hogy nem puszta kellemes bírálat történik, hanem a sajtó mechanizmusa, túlkapásai (paparazzók és pletykazsurnaliszták) kicsinálnak valakit, Michael Jacksont (Leave Me Alone) például. Máskor egy-egy elszánt újságíró napvilágra hoz ügyeket, és bezár a bolt: erről szól a Spotlight; Oriana Fallaci vagy Giuseppe Fava tevékenysége. A Gyermekrák Alapítvány leleplezése vagy a Tibi atya által sarokba szorított Lippai Marianna is ilyen. (Mennyire nem sajnáltátok őt!) A leleplezések által jobbá vált a világ, pedig de próbálták zsarolni, fenyegetni, elkussoltatni az újságírókat, mocskolták őket. Van, akit a sajtó éber figyelme korlátoz a gázos viselkedésben, ezek az emberek általában olyanok – politikusok, gazdasági szereplők, színészek, sportolók –, akiknek nagyon számít a köz véleménye, a társadalmi támogatás. Az újságírónak az igazság kimondása a fontos, és nem reklámozza önmagát.
A jó újságíró kincse nem a polgári látszat, a rendesemberség, hanem a tudása, a kitartása és a képessége. Az igazi szankció, ami érheti, az az, hogy nem hat, nem kíváncsiak rá.
S bár a rágalmazás és más perek gyakoriak egy újságíró életében, és van néhány, mára cikivé vagy elavulttá vált médiaszereplő, nem az újságíró szokott lejáratódni, hanem az, aki hatalmaskodik, visszaél, hisztizik a kritika miatt.
A bíráltak némelyike ugyanis a díváskodás, sikerben fürdés, fölényes viselkedés után váratlan fordulattal érzékeny lélek és megtámadott áldozat lesz. Ez mindig vicces, már csak ennek a fordulatnak az átéléséért is érdemes bírálni. Arról van szó, hogy nem akaródzik magukba nézni, és ezért drámáznak. Mint a csalódott modellek, akik aláírták, hogy tartják az 51,2 kg +/- 2 kilós testsúlyt, aztán a jégkrém erősebbnek bizonyult, és akkor hú, micsoda kegyetlen üzem lett hirtelen a divatszakma. Vagy akik a gimis színkörben tündököltek Karcagon, de első rostán hullottak ki, és a felvételin “széttörték a személyiségüket”.
El lehet kussoltatni az aljasokat, csak nem szabad félni és ötletesnek kell lenni. Sok eszköze van a bloggernek, köztük viccesek is. A blog történetében Huffnágel kapott a pofájára így, aki egyébként teljesen leszállt rólam, és el is tűnt. Itt láthatod a “nem tilos, csak nektek eszetekbe nem jutott volna” szavazásátíró kis kezdeményezést, mintegy mellesleg, mert annyira azért nem érdekelt. Egy sima poén volt, harsányan hamis, rám nem jellemző stíluselemekkel. Fú, micsoda dühöngés lett ebből, és utána ezzel vádaskodtak emberek! Hogy ez etikátlan! Meg kérdezték az évek óta olvasók, hogy akkor nekem a Zsarnai Beáta nem is a barátnőm, és nem is tetszik a blogja? Van, aki emiatt utál szenvedélyesen, írja is: hogy tehettem ilyet? És a libust sajnálták. Zsarnai Beáta a beavatkozásomnak köszönhetően megnyerte a blogverseny közönségdíját, én nem gondolom, hogy őt sajnálni kéne. De a bloghoz nem elég eszes olvasó rám mérges, mert ostoba volt, és birkamód ment szavazni, nem értette, mi a poén, mi itt a cél. De nekik a paródiákat is mindig türelmesen el kellett magyarázni.
Az arrogáns-aljas Kozmáék, akikről hetekig nem tudtuk, viccelnek-e, is jó példák. Ők se engem ócsárolnak ma már, és bíróság előtt felelnek a tetteikért (mások ócsárlásáért). Ma egy teljesen elbukott, megvetett szerencsétlen, nincs bázisa, elvált tőle a felesége. Az idő igaz. Nagy baj, hogy gyerekeket is, időközben még plusz kettőt a pokolba ránt. Mint ahogy sírva menekült a kommentelő is, aki kapott egy kis fricskát a felhasználóneve vagy a kommentje tartalma tekintetében. Tetszett volna…
Mindig arról van szó, hogy a békétlenkedő nem fogadja el, hogy a számomra fontos és megőrzendő entitás, a blog maga (a szövegek, a működése, az író szabadsága) nem közös. Nem használhatja, nem ülhet bele, nem lophatja el, nem rendezkedhet fölötte. Mindig az van, hogy ő akar valamit, hatni rám, nyarat, próbálkozik, aztán megdöbben. én ezektől a nem-okos, nem egyenes emberektől soha nem akartam semmit. Ezért a felelősség az övék.
Volt annak idején “ki csinálja ki Huffnágelt?” vetélkedő is: a hatalomért akart beleállni az “ügybe” Gumiszoba, akit pedig nem támadott senki, azt csak szerette volna. A zaklatott áldozat vagyok pozíciót azok áhítják, akinek nincs semmi más, amit felmutathatnának. Később megkapta ezért, ami járt – és nem tőlem. Nekem akarta megmondani, NEKEM, akit megtámadott a csávó, hogy mit csináljak, hogy ő, Gumiszoba látszódjon, váljon fontossá, mehessen a mennybe. “A jelenséget akarja eltüntetni.”
Az újságíró ugyanakkor nem járhat el önkényesen vagy pusztán a fenti élmény átéléséért: bár izgalmas filmekben látjuk, hogyan másznak be épületekbe, nyomoznak és követnek embereket, kényszerítenek ki nyilatkozatot, kötnek alkukat, a valóságban kötik a normái. Vagy a belsők, vagy az aláírt-formálisak. Az én szabadságom része, hogy a sajtótörvény nem vonatkozik rám, a szerver nem magyar, és senkivel nem kell egyeztetnem, engedélyt kérnem, hogy hogyan járjak el, mit szabad. El tudom dönteni, mert nagylány vagyok. Ne akarj beleszólni.
Én nem csak azért nem dolgozom szerkesztőségben, mert nem szeretem a bejárást, a hierarchiát, és keveslem a fix fizetést, hanem főleg azért, mert nem akartam, hogy a sajtótörvény, a kapitalista média logikája, a hirdető, a felettes, a tulaj véleménye, érdeke vagy politikai-ideológiai elkötelezettségek és külső etika korlátozzanak. És mert alkalmasnak éreztem a képességeimet és az erőmet arra, hogy havi 15-20-szor publikáljak egyedül is olyat, hogy azzal befolyásom legyen emberek gondolkodására, és még nekem is öröm legyen anyagot, élményt gyűjteni és megírni. Akár szálkaszerű hatása legyen. A kimondás a fontos. A személyem, az, hogy utálnak, nem számít.
Így született háromezer poszt, köztük legalább hatszáz időtálló. Anélkül, hogy a facebook és tumblr oldalaimat bárhogy turbóztam volna, van négy és fél ezres, emellett több, sok százas megosztású posztom. A kommentek és kattintások száma, a reakciók sebessége és magánlevelek sora mutatja: jó, hogy kitartottam.
Az én tönkretevésem az élete célja például – a semmilyen tekintetben nem újságíró, normákkal nem bíró, jövedelmet ebből nem szerző – Gumiszobának (igen, aki fent annyira engem akart megvédeni…), de a harchoz egyedül gyenge, gyáva, még a tízezer libájával is gyenge, mert nem sikerült őket behergelnie ellenem. Az álmát akkor gondolja realitásnak, ha talál hozzá egy olyan híg közegű, vásárolt libus követőtáború netes szereplőt, mint Szentesi Törley Éva, akinek meleg székletig benyal (általában mindenkinek, akit sértődöttnek, irigynek hisz velem kapcsolatban, őket hergeli, szervezi, “női összefogás”, “Szentesi for President”, “az áldozatait vagyunk”). Neki az a születésnapi ajándék, hogy kint vagyok Szentesi Renault Éva oldalán gyűlöletcélpontnak, huhú, de jó, micsoda élmény. Lealacsonyodott az évtizede gyűlölködő, undorítóan irigy és aljas indexes trollokig. Hát így erős az ő “igazsága”.
Mi pedig röhögünk. Azt hiszi, most aztán történt valami. Élem az életem, tovább újságírok, néha írok. Szép a május. aki ismer, ilyennek lát:
Angélának van képe a ráktúléléshez hasonlítani azt, ami vele “történt”. “Bántalmazás.”
ööö, nem, nem érezzük, kb. olyan, mint ha valaki, aki lekéste a metrót, egy politikai fogolyhoz hasonlítaná magát
Elhűltem ezen az átlátszó, buta gonoszságon. A valódi zaklató azt, akinek nem ér a nyomába, és aki a koppintást nem hallgatja el, minden módon fikázza és lezaklatózza.
Az újságíró nem lehet öntudat nélküli; egyes témák, műfajok kapcsán pedig nyugodtan lehet szubjektív, ez nemhogy nem tilos, hanem az egyik eszköze is, a szenvedélyhez kapcsolódik. Csak hát jó adagban, helyes célra használandó a személyesség. Ezt ki dönti el? Az, akié a felelősség, aki munkát tesz bele. Kibic nem.
Akkor érdemes bírálni az újságírást vagy az újságírót, ha az újságíró szakmai etikát sértett, hazudott vagy aljas szándéka volt.
Ezek nagyon alap dolgok, kicsit kínos is magyarázni. Döbbenet a sok “nem ismerem, ki ez a gerle éva, elmebeteg” meg “mit írogat, ahelyett, hogy sütit sütne” ostobaság.
Az újságírónak az a MUNKÁJA, gyakran a kifejezett CÉLJA, hogy alapos megismerés után körbejárjon, szétszedjen jelenségeket, visszásságokat, akár pályákat is. Nincs helye hisztinek, egyéni sérelemnek: tájékoztatási, műveltségfokozó, intellektuálisan érzékenyítő, leleplezési, jobbítási céllal ír, határozott érték jegyében, pl. kulturális nívóemelés, transzparencia, a múlt felderítése, trendek elemzése, ifjúságvédelem, ideológiabírálat.
Amit az újságíró elemez, az közügy, nyilvánosság előtt zajló és a nyilvánosságra tartozó cselekedetek, visszaélések. Nem pletyka, nem hallomás, nem valakinek a magánéletéről a spekulálgatás. Én azt, hogy ki hány évesekkel kefélt, hova járt bulizni, miket mond részegen, nem is tettem bele sose az írásaimba. Amiből dolgozom, az mindig forrás, és nem hírforrás-közeli személy, hanem a jelenséggel kapcsolatos hír, adat, statisztika, a bírált személy publikus cikke, állítása, gesztusa, viselkedése.
Azért ne magyarázz nekem olyan fölényesen, hogy én mit akarok itt, mert az újságíró nem simán kommentelget vagy nyavalyog a dizájnbútorában, és sosem ítél ránézésre vagy személyes szimpátia alapján, hanem utánajár, elemez és értékalapú véleményt formál. Ez az, amit te nem teszel meg, és fogalmad sincs arról sem, én hogy dolgozom. EZÉRT förtelmes butaság vádaskodni, hogy én mit írogatok.
Itt vagy itt van példa arra, mennyire szokás az embert is szétszedni egy sima könyvkritikában.
csak az olvassa. én szóltam 
1-2-3-4. bekezdés: A te olvasatodban a blogger mindenek felett áll. Már-már egyenlő a hívők Istenével. Vagy legalábbis egyenlőbb az egyenlőbbeknél. A blogger egy külön kaszt. Ami téged illet: az anyagi érdekedet mindig különválasztottad, ez napnál világosabban látszik.
Minden más, amit mostanában ki akartam írni magamból – mint olvasód -:
Te teljesen mást élsz ki/át és meg bloggerként, mint Szentesi tette-teszi. Bár Szentesi inkább közszereplő és influenszer mostanában. Vagy van blogja is? Azt sem értem, hogy mi volt a ti “csatátok”. Kezdem azt hinni, hogy szimpla kattintásvadászat mindkét részről. Jó lenne azt gondolni, hogy megállapodtatok, több olvasó kell neked is – neki is. Az olvasószám megnőtt – gondolom mindkét oldalon – Éva eltűnt pár napra – majd visszatért íróként. Csak írós kérdésekre válaszolt az Instán, csak írós felvetések érdekelték. Ja, jön a új könyv. Mondjuk nem sokáig sikerült “csak” írónak maradnia. Jöttek ismét a reklámok – autó – zöldség – étterem – bor. Inkább influenszer, mint író. Ebben (is) igazad van. De mi van, ha ő meg életérzést akar közvetíteni? És akkor itt jön az, hogy az influenszer nem egy picsa, hanem hangulatközvetítő? Talán valahol elfér a blogger mellett egy másik polcon? De leginkább annak a hölgynek van igaza, aki a lelkesvillő-gumiszoba-gereéva vitáról a következőt írta talán P-né Évánál: “nem akarok abba a baráti társaságba tartozni, aminek ők a tagjai”.
És ha a bloggert kezeljük gyengéden és külön elbánásban – hát illesse meg ez a jog a blogger olvasóját is. 🙂
KedvelésKedvelés
Jól látod, az újságírót sok minden köti, ami engem nem, és sok mindent nem tehet meg, amit én simán, azért is, mert eszembe jut, és mert tartom magam az elveimhez. Ezt jelenti a függetlenség. Nem nyomott senki fenekem alá támogatást, pozíciót, brandet, fix pénzt.
Nem, nem állapodtunk meg.
TE, az olvasó kattintasz, úgyhogy van beleszólásod. Ne kattints, és akkor baszhatja a balhéhergelő.
Nem a blogger a nagy arc úgy általában, mert elég kevés példa van arra, hogy valaki a szövegei minősége révén lett igazi publicista (azért van). Igen, büszke vagyok a szuverenitásra. Nem tudnak megtörni.
Ha nem tudod a kontextust, az előzményt, ne kérkedj a tudatlanságoddal, hanem keress rá, járj utána. Ha nem érdekel, akkor ne írj róla, ne spekulálj. Nem fogsz magyaráztatni, az tuti.
Én sem barátkozom csak úgy, sőt. Ezt nem a noname hozzászóló dönti el.
Aki engem kikezd, miutána seggem nyalta, törleszkedett, aki a személyes dolgaimat kipakolja, irigyen lejárat, leutánoz, mitán jó fej voltam vele, az kap a pofájára.
Nem kértem külön eljárást.
Nem nőtt meg az olvasószáma, sokan leiratkoztak. Négy-öt nyomorult, béna komment van a kis üzleti próbálkozásaira azóta.
KedvelésKedvelés
Az olvasószámokat csak feltételeztem. 🙂 Nem néztem utána. Sok hasonló vonásunk van Éva. Én sem felejtek. Én sem nézek el utólag semmit. És mivel a vörös rúzs és a pózolás sosem volt sajátom, így inkább tudok veled azonosulni. Nevezzék akár sufnituningnak. A fogalmazásmódoddal is. Ugyanakkor ijesztő vagy te is – ahogy önmagam is. Bár én csak a szülői csoportba írom ki, hogy mi a véleményem – és maradok ezzel magamra 31 másik tyúk mellett. 🙂 Néha azt gondolom, el kellene engedni. A véleményemet és a kinyilvánítását egyaránt. Amúgy nyugodt vagyok, én a noname hozzászóló. 🙂 Nem akarlak magyaráztatni, de utánajárni és keresni sem.
KedvelésKedvelés
Szentesi olvasószáma kétszázzal nőtt, a tied százzal kevesebb lett. Ezek kőkemény tények. Szentesi tegnapi posztjára 3400 lájk és 66 komment érkezett. A balhé előtt semmivel nem kommenteltek többet, viszont azóta igen. Nos, valamit nagyon benéztél.
KedvelésKedvelés
Én nem számolgtatok lájkokat, halló.
Tényszerűen nem igaz, amit írsz, negyvenötezerről zuhant le az övé. Az enyém icipici oldal, nincs érdekeltségem, soha nem cukiskodtam (sőt) valami hússzal.
“A balhé előtt semmivel nem kommenteltek többet, viszont azóta igen.” Hát persze. Én voltam az élénkítő, mert pangás volt. Most lehet önsajnáltatni, vonaglani. Nem véletlenül dobta be pont aznap. Én nem dobtam be semmit, ezért értelmetlen összehasonlítani, én csak kiálltam magamért a negyvenötezres szennyáradatban. Ő az elmúlt évekből szedegete össze az anyagot. Kell, hogy valaki hibás legyen. Döcögő tevékenységért, rosszullétért.
KedvelésKedvelés
https://asszertivakademia.hu/
e-mail címed alapján ennek a kis békés szervezetnek a tagjaként veszel részt nagy kéjesen a balhéban, nézgelődésben
GRATULÁLOK!
Szabó Henriett, irodavezető
+36 70 263 7329
Szabó Henriett vagyok, eredeti végzettségem szerint magyartanár és PR asszisztens. Évekig dolgoztam a Magyar Tudományos Akadémia kutatási asszisztenseként, de voltam értékesítő, főszerkesztő és korrepetitor is. Jelenleg elsős gyermekekkel foglalkozom egy Pest megyei általános iskolában, és mellette tanító szakra járok Bajára. Ami legjobban érdekel: a gyermekek érzelmi nevelése, az asszertív kommunikáció használata iskolai közegben.
KedvelésKedvelés
Tényleg ez a sok szépszavú nő, így erőszakmentes, úgy asszertív, mi a helyes, meseterápia, mandala, sütisütés, katasztrofaturizmus, tömörülés, pletykálkodás
zavaros lelkű, bukott, tehetségtelen senkik
KedvelésKedvelik 1 személy
KedvelésKedvelés
Tök vicces, hogy idelibbensz, és nem tdzsz semmit, de azért oktatsz és nevelgetsz első kommentben.
Az olvasót sajnos nem illeti meg a gyengédség, mert az olvasó nem csinál semmit: nem adja a nevét és nem végzett munkát, továbbá nem vállal kockázatot, és nem is ír valami jól
Nem ilyen könnyű belépni ebbe a pozícióba, pedig sokan megkívánják. Pont ez volt a konfliktusom a régiekkel, pedig irtóra értőek meg okosak is voltak köztük: azt hitték, ha itt prörögnek, érdekli őket, tolják, akkor az övék a blog, és ők nagy, eredeti arcok (az én szavaimal…), én meg le vagyok kötelezve, és nagyon hamar elkezdtek hatalmaskodni, kinyírni akarni meg irigykedni (amkor jól kerestem és olyan szerelmem lett, amilyenről ők csak olvastak).
KedvelésKedvelés
Nem oktatlak és nem nevelgetlek. Bár felvetődik bennem, hogy a “tök vicces” az mennyire hiteles kifejezés tőled, az írói vénával is megáldott bloggertől. Nyilván hiteles, mert te sem írsz túl jól, csak az átlagosnál némileg jobban. Nem kívánom meg a pozíciót amelyre oly sokan áhítoznak. Nem akarok eredeti arc lenni. (a te szavaiddal sem) Csak őszintén kíváncsi voltam… 🙂 És őszintén kívánok minden jót Éva!
KedvelésKedvelés
A tök a mai magyar informális nyelvben (írásbeliségben is” fok-mértékhatározó, hiába ragadtad tök önkényesen (!) és szánalmas módon, érdemi állítások helyett nyelvrendőrködve. A nyelv rugalmas, változik. Béna tanítónőid lehettek, és te is megfelelésmániás stéber lettél, aki ennek ellenére nem vitte semmire.
KedvelésKedvelés
“Szentesi Éva írónő munkásságát kritizáló bejegyzéseit az írónő rajongói személyes sértésekkel igyekeztek megtorolni Gerle Éva felé. Ő Szentesi Éva írónő munkásságát szakmai – írói – szempontból, realista módon, érvekkel bírálta, erre az írónő rajongói őt személyeskedő, sőt, gyalázkodó kifejezésekkel illették.
Gerle Éva rendszeresen tesz közzé a blogján olvasmányélményeivel kapcsolatos véleményt, kritikát, amely szigorúan az olvasmány irodalmi jellegét minősíti. Ilyenek a Szentesi Éva írásaival kapcsolatos kritikái is, való igaz, hogy említett írónő munkásságát nem tartja sokra sem irodalmi, sem egyéb szempontból és bírálattal illette a tekintetben is, ahogyan rákbetegségéből kitartó marketing segítségével pénzt csinált. Gerle Éva összességében bírálattal illet minden olyan internetes tevékenységet, amelynek vakhitű, kritika vagy kérdés nélküli követői bázis építése a célja, amely követőbázist egy nagyon is mély és szomorú emberi sorssal (pl. betegséggel, bántalmazással), az arra vonatkozó emberi érzések felhasználásával épít föl valaki annak érdekében, hogy aztán üzleti célokra használja. Ennek kapcsán írt néhány bejegyzést nemcsak Szentesi Éva, de más személyek, pl. Murinai Angéla tevékenységeiről is.”
Ez a “csatánk”. Jelenségekről írok, ennek során nem szoktam különösebben cukiskodni, érdekből vagy “nőies” kedvességgel kímélni a személyeket, ez nem dolgom, nem is várható el ennyire durva visszaélések kapcsán, mert felnőttek vagyunk, a nyilvánosság előtt zajló közéletben írunk, én mindig csak a látható, közzétett produktumról, illetve az abból kirajzolódó, számomra nyilvánvaló összefüggésekről, nem arról, amit pletykaként hallottam, vagy személyesen tudok vagy vélelmezek, kombinálok. Ilyet nem teszek.(Egy olyan történet van, ami nem a nyilvánosságban történt: az azóta áldozatvédővé avanzsált írófejedelem szexuális visszaélése.) És mégis rámereszti a anyaloncokat, de az ennek a pénzéhes és képmutató, illetve mérhetetlenül ostoba és agresszív közegnek a működésmódjából következik, és teljesen egyformán működik Mérő Veránál, Murinai Angélánál is: tudják, hogyan lehet egyvalakire értetlen tömeget ráugrasztani, és élnek is vele, aztán élvezik a vihart meg a másik fél megalázását. Pont azért, mert nincs érvük, igazságuk és nívójuk, se írói, se emberi.
Mire is az én követőim nem vonódnak be, csendben írnak, támogatják a blogot, de nem vonódnak be. Nagyon jól teszik, és ezért aljas a hatalmi játszma, illetve mindenki, aki a Szentesi-cirkusz farvizén találta ki, hogy most övé a hatalom és bosszút áll.
Nekem a kis őszinte, tehetséges blogom és sportolásom keltette ordas gyűlölet, a járvány és abban az emberek ostoba viselkedése, a net teljes elzüllése, a senkik ordibálása és az ellenzék bukása összességében az életemet és személyiségemet átformáló erejű élmények voltak.
KedvelésKedvelés
Amúgy rengeteg a félreütés Éva. Vagy túl indulatos vagy, vagy alkoholt fogyasztottál. Bármelyik is, szerintem ideje lenne leülnöd, kiszínezni egy mandalát és magadba nézni. A világ nem ellened forog. Én nem ismerlek – csak annyira amit itt kiadtál magadból. Nem ártó szándékkal jöttem. Peace Éva.
KedvelésKedvelés
Azta. Pföjj.
KedvelésKedvelés
szerintem meg ideje lenne leállni a távdiagnosztikáról és megmondani más mit tegyen szerinted, hogy jobban érezze magát
KedvelésKedvelés
Rendőrködjél már még! Fölöttem? savanyú tanítónő.
Köszi, 2020 legviccesebb kommentjét írtad.
Érv nincs, akkor ELÜTÉSEK.
Vesszőhibákkal.
Hogy lehet a net, a kommentelés világában ELÜTÉSEKET szóvá tenni?
Megyek mandalát színezni! :DDD
Igazad van, sőt, szexeltem is…
KedvelésKedvelés
Be lehetne írni a kommentmező fölé “a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak” után még azt is, hogy “Nem kéne inkább mandalát színezned?”
KedvelésKedvelik 1 személy
Az Éva megszólítás, szervetlen, de önálló tagmondat, elé és mögé vessző kell. Ne bizalmaskodj, ne évázz, mert fingom nincs, ki vagy.
KedvelésKedvelés
És van, aki azt számolgatja, kinek hány lájkja, követője van a Facebookon, és azt képzeli, hogy ez érdemi kapcsolatban lenne a tényleges olvasók vagy támogatók számával… A Facebook lényegében egy hirdetési felület, nem az számít, hogy hányan lájkolnak egy reklámot, hanem az, hogy hányan szentelnek a Facebookon kívül időt, pénzt, energiát egy ügyre, cikkre, termékre…
KedvelésKedvelés
Baszki… Ezer éve nem színeztem semmit, csak az életemet újra, mert azt mondta Mező Misi ( ő baptista, tehát biztos szelíd, jó ember, lehet rá hallgatni, nem pedig ilyen hergelő-fajta). Iszom alkoholt is, de igyekszem kevés helyesírási hibát véteni, és fléretüsét sem csinálok gyakran, 18 éves korom óta vakon gépelek, anyukám megtanított. Szexeltem is, ma kétszer. Az sok? Már nem illik negyven fölött annyit? Nem szoktam szépen viselkedni, múlt héten például a fiam mellé álltam, nem a tanára mellé, mert a gyereknek volt igaza. Nem viselkedtem szépen, basszus. Nem voltam szimpatikus anyuka. Sokat gondoltam rád közben!!! Nagyon jókat írtál mindenféle iskolákról, jókislány-szülőkről, úgyhogy nem éreztem magam ufónak.
Nem szeretek beszélgetni emberekkel, akik az EMK-t tolják, asszertívnek hiszik magukat, közben passzív-agresszívok. Volt egy tanítónő a fiam régi iskolájában, ahonnan elhoztam, tanította az EMK-t, utána olyan dolgokat művelt, amit értelmes ember nem, és hogy ne lehessen sokat gyerekekkel, ig.helyettes lett, pedig durván agresszív volt már akkor is. Minden fordítva van, az iskolák alsó-felső tagozatain meg főképp. Ja, és a középiskolákban is. Meg az egyetemeken.
Tegnap kertészkedtem, és arra jöttem rá nap végére, hogy milyen egyszerű a gyomokkal. Van gyom, lecsapom, nincs gyom.
És a lényeg: Lyó a halyad!
Az újságírásról: évekig olvastam a Magyar Nemzetet, de egy idő után nem értettem, hogy az ilyen emberek, mint Torkos Matild vagy Pozsonyi Ádám mit keresnek egy országos lapnál? Olyan gyűlölködő, szánalmas cikkeik voltak, gyerekes indulattal és sértettséggel írtak, de nem időnként, hanem mindig. Vagy mondjuk Szily, aki beállt B.I.A. mögé anno, és elkezdte gyalázni az ATV “újságíróját”, a nagy leleplezőt, anélkül, hogy a helyzetre vagy a tényekre reflektált volna. Néha vettem Magyar Narancsot is, de most rá kellett jönnöm, hogy amiket akkor írtak, abból semmi nem úgy lett, sőt! Totál téves kép volt ott is a világról, pedig nagy hangon zengték, de nekik sem volt igazuk, a nagy képet akkor még senki sem látta, csak hitte, hogy igen. De a mocskolódás legalább nem ment.
Most nem olvasok sem napilapot, sem hetilapot, nagyon ritkán az indexet, de néha attól is felfordul a gyomrom. Az egyetlen hiteles nyomtatott termék számomra a National Geographic maradt, de ha abban is csalódnom kell… (Amiket viszont ők jósoltak, az mind úgy lett, sőt, még két lapáttal.) Női magazint, ami lekötne, lámpással sem találok. Pedig próbáltam. Tavaly vettem a strandra hármat. De keserves volt, úgyhogy inkább regényt vittem, az jó volt.
Egyszer valaki magyarázza már el, legyen kedves, hogy mit jelent az, hogy “életérzést közvetít”? Szerintem a “reklámoz egy terméket” ennek a megfelelője, csak sokan beveszik, hogy ‘Nem, nem, dehogy, ez minőség, ez életérzés, ez valami sokkal több!’ Mi? Birkáknak vezérfonal, hogy mi mentén éljék az életüket, ha esetleg saját origójuk nincs? Ha én néztem be valamit, elnézést, és veszem nyomban azt a márkát, azt a cuccot, megyek arra a helyre, fizetek azért a szolgáltatásért, és akkor nekem is pont olyan lesz az életem? Olyan felszínes és anyagias? Lehet, hogy inkább akkor érzem a saját életemet, nem? Az jó, legalább.
KedvelésKedvelés
Torkos Matild, jézusom. Rettegni kellett tőle, mikor gyakornok voltam.
KedvelésKedvelés
7 évvel később is sajogni tetszik a hátsó fertályának? Ez nekünk öröm!
KedvelésKedvelés
Oh és mi sosem tűnünk el! 🙂 Ezt a badarságot honnan vette?
KedvelésKedvelés
Édes jó Pistukám, hát, hogy te ide benézel még mindig, az nagyon hízelgő, de nem a te túlélésed bizonyítéka. A lényeg, hogy AZ IDŐ IGAZ: a Krasznai “boszorkányvadász” még mindig szűz, munkájából a publikusan tálalt, irigykedő nőgyűlölete miatt kibaszták (és nem is én voltam, aki szólt!), ő is gyónáskor kapja a legtöbb figyelmet azóta is; neked nem nőtt ki az állad, lassan jön a szenilitás nálad, továbbra is vagy tíz évvel vagy idősebb, kicsit megviselt az élet, a sok kompenzációs gyűlölködés; a fütyizörejt stb. mint tényezőt elfelejtette mindenki – én viszont megtanultam leszarni azt, aki nem szint, még mindig blogolok és írásból élek, mámortól mámorig telnek a napjaim, tombol az ösztrogénem, edzek és futok, kiröhögöm a frusztrált acsargókat, senkitől nem félek, már tudom, mennyire béna az életük, és olyan csávóm van, hogy elsírná magát az összes irigy liba is, ha kipakolnám, de ugye én nem vagyok liba. EZ a feminizmus igazi győzelme!
Sem érvetek, sem erőtök nem maradt. Senkit nem érdekeltek. Itt bizony nincs áldozati hüppögés meg elvekkel felékesített szar élet, személyes nyomorból fakadó elvhangoztatás és követelőzés, “aktivizmus”, de neked hajrá hozzá.
KedvelésKedvelik 1 személy