Ez a dátum! Ez engem jobban megüt, mint bármi más. Április 16., ó! Előest.
2012. április 16., ama első, gyermeteg, nem-is-tudom-mi-lesz szöveg itt – és most ez a ki-hitte-volna-2020.
Meg kell emlékeznünk mostan mindenről, ami fontos.
Annyi minden volt. Annyi erő és jófejség és emberi kapcsolat… és döbbenet és sunyiskodás és ártani akarás is volt, és a blog, mint valami önálló létező, itt van, el nem apad: még mindig van téma, szenvedély, még most is heti egy-két-négy, saját lényegű, tartalmas írás jelenik meg itt.
Nincs átvétel, blogajánló (pedig volt, hajaj…), nincs posztként kirakott link, celeb-pletyó-elemzés, puffogás, tévézésajánlás, főzőcske, kence, női giccs, és nincs vendégposzt sem, sütkérezés, farvizemen ringás. Engem az írás és az életem arra tanított meg, hogy kurvára keménynek kell lenni, és a lényeget mondani, és akkor jó lesz.
Nincs promó, érdek, együttműködés, csúcstechnika, dizájnolás.
Nincs hitványság.
Viszont megértettem dolgokat, veletek együtt, itt, rögzítve a mindenkorit, a szemetek láttára haladva a folyamatban. Változtam és csalódtam is, de az értékrendemhez hű maradtam, csak már sokkal többet tudok elvekről, eszmékről, emberekről, minőségről, és még sokkal kérlelhetetlenebb az igényesség abban, amit olvasok, nézek, akivel beszélgetek.
Kulturálisan nyíltabb lettem. És magamról is mennyi mindent tudtam meg.
Pedig, és ez egy nagy változás: a személyem nem fontos. Az egy nagyon gyerekes, kezdő állapot volt, hogy a személyem volt a fontos: ide nézzetek. Nem fontos, hogy érzelmileg viszonyuljanak hozzám, engem szeressenek. Nem kell, sőt, teher a szeretés, mert nem enged függetlennek lenni. Nem kell egyetértés. Az kell, hogy írhassak, ne nyomjanak.
Amúgy megvan a magam élete, abban vagyok valamilyen, innen a szövegből nem derül ki, de jól nem levő ember nem tud kitartóan csinálni valami nagyot, még futni járni sem lehet úgy.
Az ember nem, mert a mondat a fontos, az érv, a szintaxis. A mögé nézés: jé, egy hamisság, egy hájp, ismét egy báránybőrbe bújt farkas. Minden érdekesebb…
Ki hitte volna 2012-ben ezt, ami mára lett: blog, világ, élet? Ahh, de teátrális, közhelyes és megkerülhetetlen kérdés ez!
Mert, mi volt akkor? Mikor jöttél, honnan mondjam?
Gyerekeim nekem 2001-ben, 2008-ban és 2010-ben születtek. Kutyám (ez a…) 2009-ben lett, ölben neveltem terhesen (tizenegy éves nyugkutya, tizenegy éve van velünk, ezért vicces, ahogy magyaráznak róla). Mint mamami-károsult, gyógyultam 2012-ben. Egészen tiszta volt a szívem akkor még, mégis, még mindig. Nem védtem magam, a határaimat. Nem voltak határaim, mindent elmondtam, megmutattam, mindenkit beengedtem az otthonomba. Áldozat is lettem.
Hittem, a közösségben, az emberekben. Nőkben, elvekben, bizalomban, segítésben. Szolidaritásban, liberális identitásokban, másságban és jogokban. Kiállásokban, deklarációkban. Ó!
Már csak a minőségben hiszek.
Házasságban éltem, Jánossal, akivel egész életemben a legjobban tudtam emberpár lenni. Nem tudtuk még ezen az áprilisi napon, hogy beteg. Azt csak június végén. Akkor születtek itt ilyen nagyon intenzív posztok. De nem róla, róla csak nagyon szemérmesen és később. Tényleg tömegek kapák fel a fejüket, meglepődtem. Meg persze nem. Volt már ilyen.
Már minden csak after. Az volt a nagy korszak. Tiszták voltak a szívek, még a trollok is valahogy, én pedig lehettem esetleges, gyenge, tanácstalan, közösségi. És sajnálhattak.
A blog indulása, a nagyon intenzív, utazós, érzelmileg is sűrű életünk Jánossal, meg az ő betegsége, ez mind egybeesett. Ez volt a rosszindulatú tartozékok (családtag) kavarásával terhes időszak is. És szoptattam még Dávidot, istenem. 2012-ben még nem vetített senki a fotóin.
És nem hagytam a kórházban meghalni a férjemet. Eszembe se jutott magyarázni, micsoda szenvedéllyel szerettem. Azt hittem, más is így szereti a sajátját. Mit tudjátok ti, nem tudjátok azt.
És aztán, mire itt hatalmas tömeg, figyelem lett, és saját jogon zaklattak élveteg öregurak, ő meghalt. Decemberben, 2012-ben. Én nem tudom, a 2013-14-et hogy éltem túl.
Mennyire nem tudtam én akkor még az énhatáraimat, istenem. Itt van egy kis összegzés az első évről (és aztán a többiről, benne vannak a linkek). A trollviharokról meg itt.
Kicsit műmeghatottam, személyes legendát szőttem öngyönyörködve, érzékien, csipkeruhában, párás pitymallatkor a kutyával megyek ki, illy a kezemben és a többi – eredetinek eredeti volt, csak érdektelen, nem tisztán volt a blogon az érv, értékrend és irodalmilag érvényes történet.
Az nagyon nehéz.
Nem lehet úgy íróként fejlődni, hogy az ember nem olvas, fogad be kiválóakat. De sportban sem.
Az igazi tehetség előtt én lerakom a pajzsom, szavam eláll, a gyönyörön kívül semmit nem érzek. Az igazi szépség lenyűgöz, kritikátlan rajongója leszek. Színészből a Katona színvonala. Íróból Szvoren Edina. Esterházy Péter.
De hiszen a mester is most született, 14-én. Ezt Ráspinál fotóztuk szeptemberben, Kertész Imre, Gitta asszony és ő írta a vendégkönyvbe:
Engem az álélet, a látszatkeltés, a majdnem-virítás dühít. Nagyon. Ma (15-én) megpróbáltam elmesélni egy barátnő-bloggertársnak, miért nem sima ízlés dolga (“élni és élni hagyni”), ha a tehetségtelenség, az akart semmi, az üresfejű menőzés ömlik ránk irodalomként, és minden csak kontentnek van szánva. Miért ártalmas, romboló, foglyul ejtő a giccs. Hazug életjátszmákra, benneragadásra, áléletre tanít. Nem, ez nem vélemény. Hogy a kő hamis, tudja, aki ért hozzá.
Nem lehet hamis a kő.
Nagyon nehéz igazat írni, ezért is nem írok én könyvet, csak blogot. Az én maximumom, az a blogszöveg-válogatás (a másik könyv miatt ne haragudjatok, moratórium van, minden leáll, csúszik, mindenki fél).
Ma nem faggat és ítél senki, nem magyarázza nekem az énemet. Nincsen belemászás, hígság. És amikor újra elkezdik, akkor nekem nincs semmi kételyem, visszakérdezek: te beszoptad a vádjaikat? Miért kéne nekem magyarázkodnom?
Egy pillanatig nem. És csak azért sem.
Engem jóindulatúlag se okítson senki. Mindenfajta paternalizmust, lefele beszédet, túlközelséget és elvárást elutasítok.
Teljesen, intenzíven élem meg a napjainkat, nincsen stressz, sem igazodás. Minden a saját lényege szerint halad. És hát ki hitte volna, hogy rám, a sehol meg nem maradó és anyagilag mindig is ambíciótlan, majd-csak-lesz-valahogy-bölcsészre, aki már nem akart és nem tudott tanár lenni, annyira hazug, gusztustalan, fafejű, ártalmas közegekkel találkozott (ennek nem írtam meg a tizedét sem), a KLIK óta meg még kevésbé bírta volna, rám, három gyerekes egyedül nevelőre nem a sodródás, a nyomor vár. Hogy ennyire beérik a makacsság, és “alkotni” nem luxus, titkos, sóvárgott állapot, hanem alap, és nem unom meg. Én nem felejtem el, hogyan lett ez az egész. Nincs nap, hogy ne gondolnék arra, kik teszik ezt az életmódot lehetővé. Szemérmes vagyok, utálom a harsány deklarációkat: kutyát, gyereket, szerelmet és olvasót nem ölelgetek nyilvánosan, de tudom. És ami nagyon érdekes, hogy miféle rosszindulat volt közben végig, és mégis. Ez nagyon ritka állapot, hogy senkivel nem kell megalkudni, és mégis megy, működik, hat, és tök legális is.
Van ez a cölöpös hasonlatom, amelyet annak idején Makovecz Imre áskálódó feleségének is megírtam, mert annyira csúnyán elbántak Jánossal (feat. elsőfeleség): ahogyan a planéta túlfelén a homályban dühödt, durva kezek verik be az otromba karókat, itt a fényben, a túloldalon pont abban az ütemben sarjadnak a friss, erős cserjék. Jó itt.
Hogy ilyenné cseperednek a cseperedők. Hogy kedély lesz és marad, és kacsazsír. Hogy szabadságfok, Szabadság-hegy, hegyfok. Hogy az én konyhámban elhangozhat a mondat: ugye soha mással nem fogsz csárdást járni a konyhájában a De szeretnék Kun Bélával beszélni…-re, és én konyharuhát lengetek, neked a fejeden az ecetes üveg. És a szemembe néz, erősen, belehalok!, és azt mondja: soha.
Nagyon erősen közös a minőség. Innen indul, így áramlik minden most. Ha jó a mondat, ha van erőm kiállni, ez az egymásra találás van mögötte. Végtelenül tiszta, egymás szemébe néző, játszmamentes, felszabadult, atipikus és tragikus ez az egész.
Egy pillanatig nem gondolom, hogy ez az élet valami jutalom, hogy ez nekem járt, mert én bezzeg. Ezt nem lehet kiérdemelni. Telnek a hónapok, minden beidegződésem azt súgja, hogy elmúlik, megkeseredik, gyengül, és nem. Nem is értem, ez nem az én történeteim logikája.
Aki nem érti, azt hiszi, keserűségből jön az élességem. Pedig ez szabadság és merés. Engem nagyon nyomtak, és már nem tudnak nyomni. Ez a Zabriskie Point. A szó, a pontos mondat, a szellemes szerkezet hat. Amilyen időket élünk, csak az ellenkultúra a kultúra, a jókislányos, helyeslésre sandító kritikával nem jutsz messzire.
De most tényleg, a ma erős, okos, tudatos, ilyen-olyan (hajaj…) színvonalon publikáló nők közül ki nem járt itt? Ki nem furcsálkodott még, adott tanácsot, hogy nem így kéne, legbelső írói, emberi, érzelmi valóságomba piszkálva? Mindenki tudja, hogy a szerető sorsa a soha, a szeret a férjem, de…, az említésre nem méltó minimum, a ha én lennék a belügyminiszter, a rend, az igény 2019, a hatodik cé innen való. Kicsit bénán használjátok néha. Ellenem. De hajrá. Én nem szűkölködöm. Én korlátlanul gazdag maradok.
Edzettünk is együtt, voltak párhuzamos, partneri együtt haladások, rengeteg jó pillanat kávézóban, fekve nyomó padon, színházban és itt nálam. Nem mindegyik maradt szép történet, de mindegyikből megértettem valami fontosat.
Ma már tudom, ki mellé állok, mi a szuverén, a szabad, az autonóm. Inkább tüskés, fura legyen. Ne legyen jópofa. Ne legyen negéd. Ne legyen nagy közös ügy. Nem kell egyetérteni mindenben.
Az ügyek, az elvek letisztultak: érzelmileg zsarolni, traumával sikeréhesen szerepelni, az nem tud jó lenni, semmi nem teszi jogossá. Egyéni tragédiából, veszteségből csak haszonleső lúzerek faragnak közös érzeményt vagy épp politikai ügyet. A magán, az magán, az ügy, az meg ügy. Egyéni frusztrációkat nem szabad eszmékben kiélni (lásd az állatvédőket, meg akik nőnek érzik magukat). “Mindig is szerettem írni”, ez nem mondat, ez senkit nem érdekel. Írj jót! Írj olyat, ami hiányzik a világból. Aki beleül az ügybe magánban, áruló.
*
A statisztika már sokszor rangsorolt, hogy melyek a legolvasottabb írások: ezek néha trollmágnes botrányok voltak, máskor meg helyek (rovatok), amelyek mindig frissültek, ezért volt sok a kattintás. Ajánlok nektek egy tucat igazi, olvasmányélményt jelentő posztot, mind a nyolc évből lesz benne, és ezúttal a normálisék kimarad!
2012
2013
2014
2015
miről beszélek, amikor testről beszélek?
2016
2017
nézz az öregekre, mert sokat tanulhatsz tőlük
majd én engedélyezem a traumádat, kislány
2018
mi lett veletek negyven fölött?
2019
2020
a háttérművész csodálatos élete
csak az olvassa. én szóltam 
Én 2013 elején jöttem valahogy, a micsoda különbséget küldte nekem át a nem is tudom, milyen Gergő, aki nem is tudom, ki volt az életemben, ilyen fura aszexuálisan apaszerű, de mégis-közeledős barátságféle. Akkor egy teljesen félrement és félreértelmezett házasságban éltem, durva szerepjátszóként, emésztő, tényleg fojtó kételyekkel, komoly anyagi problémákkal, lassan belecsúszva egy mentális útvesztőbe, kiterjedt belső világgal, folyamatosan disszociálva, hetek estek ki az emlékezetemből, tényleg nem voltam messze az őrülettől, óvatoskodva fogalmaztam meg mindent, mert mindennek az volt az értelme, hogy milyennek látnak mások, hogy ki ne derüljön. Hogy azt higgyék, én is úgy, mint ők, hiszen nekem nem lehet olyan, mint másoknak, ugyanakkor a koreográfia nekem is kötelező, csak ők élvezik, én meg elvérzek közben, és rettegtem a gyerekvállalástól, mert akkor végleg vége, és még egy embert kell magammal rántanom akkor.
Most az igazi otthonomban (parketta! ah. és nyikorog!) a szerelmemmel, akit egy kicsit ma sem hiszek el, mindig önmagam lehetek, és most már itt növekszik bennem a gyerekünk. Én, aki a legutóbbi legszebb korszakaimban is valami szorongásos neurózist gyanítottam magamnál az életem első 29 évének maradványaként, most megingathatatlanul nyugodt vagyok, olyan biztos mindenben. És korántsem azért, mert annyira be vagyok biztosítva (össze sem vagyunk házasodva, hajaj), hanem, mert ez az egész belőlem következik, ezt nem csak eljátszom. Azt soha többé.
Nagy út volt, visszanézve, és a csakazolvassa velem volt minden nap. Ha nem volt új poszt, olvastam a régieket. Köszönöm.
KedvelésKedvelik 3 ember
Boldog születésnapot! Amióta olvasni kezdtem folyamatosan mankóm volt a blog.
Méltó olvasmány,köszönöm.
KedvelésKedvelés
Úgy örülök neked mindig. Annyi minden történt pedig…
KedvelésKedvelik 1 személy
Éljen soká a blog, és annak írója!
KedvelésKedvelés
Él, és boldog. Mégis, akkor is.
KedvelésKedvelik 1 személy
még sok boldog szülinapot!
KedvelésKedvelés
Boldog születésnapot!
KedvelésKedvelés
Születésnapra: “Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.” És a Téma összes variációja, mellékgondolat nélkül, mert szép nap van…
(Óh, Rita… az az első bekezdésed, az ismerős nagyon.)
KedvelésKedvelik 2 ember
nagyon boldog születésnapot!
pont úgy vagyok, mint Rita, 2012 vége óta olvaslak minden nap, követtem nagyjából a történéseket, volt ilyen olyan súrlódás is talán, ha annak lehet nevezni, de nekem a lényeg az, hogy azóta annyi minden más lett az életemben, elkepeszto, hogy mi minden változott, mik lettek, és közben végig, mindig ott volt a blog, nagyon sok szövegről emlékszem, hogy hol, milyen körülmények között olvastam éppen, és néha visszakeresem a régi hozzaszolasaimat, mert olyan, mint valami napló, egész pontosan adja vissza, hogy mikor hol tartottam dolgokban, akkor is, amikor nem írtam naplót (most egy ideje megint írok, és nem tudom, hogy lehetett nem írni). és mindennap érdeklődve várom az újat. és nem felejtem el, hogy azt hiszem kaptam egy posztot a harmincadik születésnapomra, ami ugyan a harmincegyedikre tolódott, de hát lényeg a dolog maga. úristen, de jól voltam én akkor, a harmincegyediken, tavaly nyáron.
isten éltessen!!
KedvelésKedvelés
De drága vagy, nagyon örülök. Többekkel, akik most írtak ide, egészen konfliktusmentes voltam, de én nagyra becsülöm azt, hogy túl tudtunk lenni ezeken, nem vált önigazolóssá, gyilkossá sosem az ízléskülönbség vagy a risky helyzet
KedvelésKedvelés
Még sok boldog blogszülinapot!
Én akkor találtam a blogra, amikor a csevegős-csokiküldős korszaknak már rég vége volt, csak utólag olvastam róla, és amikor elkezdtelek olvasni, én is pont a határmeghúzós-bekeményítős-távolságtartó korszakomban jártam, példaértékű és inspiráló volt, ahogy csináltad a dolgaid és továbbra is az.
Aztán egyre jobban megismertem, megszerettem más típusú írásaidat is, és hát mégiscsak a bölcsész és esztéta énem az igazi, nem a pajzsos Pallasz Athéné…
KedvelésKedvelik 1 személy
<3, én akkor is komolyan gondoltam, most is… Remélem, még sokáig lesz kedved írni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Gratulálok, további szép blogéveket kívánok.
KedvelésKedvelés
Boldog blogszületésnapot! Emlékszem, milyen furcsállkodva, homlokráncolva olvastalak az elején… kábé, mint ahogy most az akkori önmagamat szemlélem. De ahogy írod is valahol, a jó mondat behúz és fogva tart. Sokunk életét kíséri és formálja a blog, szeretnék köszönetet mondani azért, amit eddig nekem adott. A legjobbakat (a bloggernek ugyanúgy, mint a blognak, akkor is, ha a személy nem fontos🙂)
KedvelésKedvelés
Utálok mobilon pötyögtetni és szerintem ezt ö is tudja… úgyhogy fogta magát és megváltoztatta a felhasználónevet🤷🏻♀️, túlazóperencián voltam
KedvelésKedvelés
Gratulálok!
Nagyon sokat köszönhetek neked!
KedvelésKedvelés
Boldog szülinapot! Köszönöm a hatást, nehéz időkben a sorvezetést/megtámasztást, a kimondani segítést, a megerősítést. És azt a nagyon speciális jó érzést, amit az engem telibe találó posztok okoznak, kis ütés gyomorra és a mindent elárasztó zsibongás keveréke. Nagyon szeretem.
KedvelésKedvelés
Ó.
Itt kínlódom a belebonyolódásaimmal, a túlírásaimmal, a saját vallomás mértékével, de holnap egy fontos poszt jön.
KedvelésKedvelés
Csodálatos este, Epres Attila Hrabalt olvas, harmónia van, halat sütök meg wokzöldséget, sört iszunk. Elmélyülten írok. Köszönöm az ajándékokat.
KedvelésKedvelés
Boldog születésnapot! Nyolc éve, majdnem minden nap. Mi minde változott azóta, te jó ég.
KedvelésKedvelés
Igen, igen…
KedvelésKedvelés
Felvideulok, ha látlak. Meg a Trafó is, de jó volt.
KedvelésKedvelik 1 személy
Boldog blogszületésnapot kívánok!
Engem is valahogy számvetésre sarkallt, ahogy az összegzésedet olvastam, megindító így egyben a nyolc év története.
Ha jól emlékszem, 2018 eleje óta vagyok olvasó. Az egyenlőtlenségeket, kommunikációs húzásokat elemző témákból, és a trollok, fölényeskedő hozzászólók kezeléséből tanultam a legtöbbet, azt hiszem. Nagyon lekötnek ezek az írások, többször visszatértem hozzájuk.
A visszaéléseket, támadásokat is köszönöm, hogy megírod, segít okulni, figyelni, tájékozódni, és a beleállást gyakorolni. A személyesebb írások pedig, nem bonyolítom: szépek.
Sokat kaptam a kulturális szálból is, hálásan böngészem az előválogatott irodalmi, színházi, filmes rovatot, és olvasok, nézek, élvezem. Talán a vesszőhibám is kevesebb, az izmom pedig mindenképp több lett, a sportos csoport közegéért is hálás vagyok. Na meg az angol.
Két év alatt kicsit helyre billentebb lettem. Hiányoztak a színek, a menetszél. Elkoptatott, untatott, szürkeségbe burkolt az a közeg, amiben dolgoztam, és bár az életem nem vett grandiózus, csodás fordulatokat, én itt gazdagodtam.
Köszönöm!
KedvelésKedvelik 1 személy
De jó. Örülök. Annak is, hogy te nem félsz, mert sokan vannak szelíd lelkek, “jaj, minek ez, nem is értem, minek a sok konfliktus”. Élvezem, bevallom, odaírbni a bénaKrisztiánnak, hogy a jegyzőt a Böszörményi úton találja, a rendőröket a Maros utcában. És ez a mostani életem, olyan elégtétel a sok jellemtelenségért, űzésért, mocsokért. Van ilyen összefüggés?
És közös, hogy te is virulsz a karanténban, hiszen így éltünk mindig is. És tudsz húzódzkodni!
KedvelésKedvelés
Nekem fontos, hogy a vasalt ingestől a pattintott kőbalta típusú erőszakoskodókig terjedően lehessenek eszközeim, kurázsim megvédeni magam, helytállni és alakítani a dolgokat. Közben leszarni, hogy nem illik rám a harmóniateremtő nő imázsa. Ha szelídségre, konfliktuskerülésre neveltek, hát így jártam, de akkor eltanulom a rátermettséget onnan, ahonnan tudom, mert baromi szűk úgy maradva a mozgástér. Aztán nem értjük a gyomor- és fejgörcsöt meg a fogcsikorgatást, forgolódósan álmatlan éjszakákat.
Miért ne lehetne elégtétel? A jónak is van ideje, ér élvezni.
(Virulok, de az én karanténhoz igen hasonló életvitelem nem minden szempontból fenntartható, ez most úgy néz ki, változni fog, muszájból. De tudok húzódzkodni, hehe.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Boldog szülinapot! Olyan jó, hogy még mindig, rendíthetetlenül van ez a blog, és hogy ilyen.
KedvelésKedvelik 1 személy
Isten éltessen, Éva! Majdnem nyolc éve olvaslak, nahát, nagy idő ez már. Gratulálok a bloghoz!
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon kevesen vannak végig, a hőskorból. Nagyon ritka, hogy nem múlik el a korzszak, és tartja a jó határokat az olvasó. Örülök neked. Írom, élem tovább.
KedvelésKedvelés
legelejétől itt vagyok.
most már csak olvasok.
boldog szülinapot Éva!
KedvelésKedvelik 1 személy
orulok. Fontos.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: felcserélődött nemi szerepek | csak az olvassa. én szóltam.
Boldog születésnapot!
Majdnem az elejétől olvaslak, követlek. Azóta is áldom kedves ismerősömet, aki megosztotta egyik posztodat. Elolvastam, ittragadtam. Megváltott ez a blog, depresszióból rázott ki, egy új világ nyílt meg előttem. KÖSZÖNÖM!
KedvelésKedvelés
Nagyon örülök, érdekes ez. Van, aki jobban van a blogtól, más dühös, csalódott.
KedvelésKedvelés
Az első a parainesis volt. Visszavonhatatlanul itt ragadtam. Olvastam a kommenteket is hűségesen, bár sokszor taszított az a nyomulós harsányság,vagányságnak mondott késdobálás, amit lelkes követők követtek el. Nem baj, sokat tanultam abból is. És volt, hogy felpiszkált, amit írtál. az méginkább nem baj. Van hozzászólásom, amit már nem írnék le újra. Bár mindig szerettem mozogni, az “izmozásra” bizony itt kaptam kedvet. 🙂
Boldog szülinapot!
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Nahát. Örülök, hogy nőiségben, sportban is fejlődtél. Én is tanultam belőle, netes zaklatásból könyvet írok.
KedvelésKedvelés
Gratulálok és köszönöm! Bár nem lettem jobban, sőt, eddig eszembe se nagyon jutott, hogy így kéne a blogot “használni”, vagy kellene várjak valami ilyen hatást, pedig olvasom kb. a kezdetektől, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de majdnem mindig bepótolva, ami kimaradt.
Maradtam lusta, gyerektelen, gyakran rosszkedvű, ritkán
vagy inkább sose szerelmess, macska buzi kézműves, még akár frusztálódhatnék is, de sok értelme nem lenne, a saját preferenciáimmal nem okoz különösebb nehézséget a blogger “ellenében” is azonosulni, ami meg nem prefenecia, hanem
a takonylabdaságom arról tudom, hogy az, és az én saram, viselem/viselni fogom a következményeit, remélhetőleg önállóan és nem gyötörve vele a társadalmat/egészségügyi rendszert.
Egyszerűen szeretek itt lenni, mert szabadság van, és ez a fajta autonómia ritka csemege.. Nem baj, hogy nem egylényegű a sajatommal, mégis megerősít benne, hogy egyáltalán létezik..
KedvelésKedvelés
Igazodni biztosan nem kell! Köszi a bemutatkozást. hidd el, ha épp csinálnám a macskát, kézművességet, mint most egyébként a Sacher-tortát, ugyanilyen hévvel tudnék mellette érvelni. Mondjuk szembeéállítanám a macskát a kiürült házassággal (amúgy hamis dilemma), vagy a kézművességet a tévével (szintén). Értéket rendelnék hozzá. Imádnád és sokan imádnák. De hát…
KedvelésKedvelik 1 személy
Boldog blogszülinapot! Megcsendesedtem, de el semmiképp sem vesztem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Boldog szülinapot! Engem meg easternsugar hozott ide 2012-ben, sajnos mar nem emlekszem, mi volt az elsö poszt, de talan mindegy is, mert többnel gondolom azt, hogy az lehetett, mert elöjön, az uristen, pont erröl van szo erzes. A katolikus menyasszony, a tisztesfeleseg lobbi, a kertvaros voltak azok a szavak, amikert halas vagyok, hogy kimondtad helyettem es vegre meg tudtam fogalmazni, hogy mi zavar ebben az egesz kepmutato közegben es miert erzem magam ugyanolyan ormotlanul kivülallonak a kencezös, delutani bulikon ujlipotvarosban es schönebergben.
elkepesztö, mennyi minden valtozott azota, de ami a legfontosabb es meg mindig tanulom, kiiktatni a müviseget meg a szereplest, es csak azt mondani, ami igaz es nem poz. Es hogy milyen tenyleg (fizikailag is) erösnek es szuverennek lenni, amiktöl annyi minden önmüködöve es csodalatossa valt, amit korabban el sem tudtam volna kepzelni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm a sok igényes és rendszeres írást, hogy mindig van miért benézni ide. Én normálisék óta olvasom a blogot, egyre inkább értőn.
KedvelésKedvelik 1 személy
2013. január 3. micsoda különbség – ez volt az első. Azóta is, töretlenül.Nagyon sokat tanultam itt, saját magamról is. Köszönöm, Éva! Boldog születésnapot!
KedvelésKedvelik 1 személy
Nekem is! Csak én később olvastam el.
KedvelésKedvelés
Egyenként köszönöm mind a nyolc évet! 🙂
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: hát ilyen! | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb…
Visszajelzés: már tíz éve | csak az olvassa. én szóltam