Erre a posztra reagálok:
Én amúgy létező stílus- és hangsúlykülönbségek ellenére tisztelem Ritát. Na de ez mi a cock:
összeírtam egy alap edzőtermi etikettet.
Csináltam már ilyet régebben is, de – ahogy érzékelem – nem lehet elégszer ismételni.
Hogy micsoda, tankérem? Rita, te ilyen rossz fej vagy? Téged toleráljanak, amikor szarul vagy (voltál), most meg előírsz egy ilyen luxusviselkedést?
Nyomasztó. És hát a kommentek…
Olyan ingerült lettem ettől hirtelen, hogy bár én köszönök a gymben, elpakolok magam után, tartom az ajtót, megvárom a lifttel a többieket, kiböjtölöm a sorom a gépeknél, figyelek a térhasználatomra, takarítok és minden, és ezt évek óta egyenletesen csinálom, arra jutottam, hogy na, mostantól majd nem fogok. Mert amikor ezeket csináltam, mindig tisztában voltam vele: nekem könnyű, mert nekem van miből, és mert én döntöttem így. És itt van a sok “engem nem így neveltek” tekintélyelvű okoskodó. “Bezzeg én.” “Bezzeg a gyerekem…” “Nálunk ez a normális.” Ügyes vagy…
Nem akarok közéjük tartozni – a rendpártiak közé. Olyan nehéz felfogni, hogy ki így, ki úgy? Hogy nem mindenki jött ugyanonnan?
Hogy is van ez? A szabadidőmben elmegyek valahova, hogy ott örömmel eddzek, lelazuljak, magammal legyek, sőt: akkor érjek oda, és akkor végezzek, amikor jólesik, ezért fizetek is, és akkor engem bárki megfigyel, terelgetne, fejet csóvál, véleménye van, kitárgyal…? Na, menjetek ti a.
Eddig azt gondoltam, hogy ez itt egy szolgáltatás, és ha én matracot sikálok, rendberakom a súlyzókat vagy feltörlöm a vizes lábnyomaimat, az valami vállalás, döntés, jófejség, amit valójában a takarítók és teremedzők helyett végzek (és tényleg).
Ezeket eddig nekem nem írta elő senki, és a többségük nem is szabályosítható: ahol a köüszönést előírják, az Észak-Korea. Egyébként a terem írhatja elő egyedül mint felhasználási feltételt, de ha a terem rossz fej, ha nem lehet kicsit másnak lenni, például a teremedző önkényesen, de szabályra és biztonságra hivatkozva basztat, amikor a guggolókeretben lefele lógok, akkor oda se fogok járni.
súllyal nyújtás fejjel lefelé. vízszintes rúd kell, ez a jó (és állítható) magasság. ez a Reed, itt nem basztattak. a MOMnál, az FandMben basztattak, és képtelenül drága is.
De ezek a homályos elvárások az edzőtársaktól, hát mi bajuk van ezeknek? Miért kell sérelmeket gyártani, az önhelyességben ennyire dagonyázni?
Valójában a liberális tiltakozik bennem. Nincs az rendben, hogy előnyös közegből származó, kulturális normákkal és szokásokkal felvértezett, bennszülött, magabiztos emberek rajtakapósdit játszanak, méretre szabnak másokat, és morális kérdést faragnak abból, ami nem az.
Eszetekbe sem jut, hogy aki nem úgy viselkedik, ahogy ti előírjátok – pedánsan, ügybuzgón, egymásra licitálva, kommentről kommentre egyre nagyobb szigorral várva el a mindent –, az nem okvetlen bunkó, önző vagy neveletlen…? Megmondjam, miért nem köszön az edzőtárs – vissza sem? Miért nem kér, köszön meg, magyaráz, pakol el, lírázik?
Nem tagadva a bunkók, önzők létezését sem, de gondolva arra, hogy nem minden látszik elsőre, például azért, mert:
Tele van a feje minden szarral. Ma nem pakol, nem köszön, máskor meg igen.
Fél órát sprintelt a padon, nem lát a verítéktől és a vérnyomáseséstől.
Nem magyar.
Rohan, se lát, se hall, inkább azt választja, hogy még két sorozatot beleprésel az idejébe, és nem pakol el és nem sikál.
Súlyosan szociofóbiás, rosszul van a szemkontaktustól is: az a mai spoonja, hogy elverekedte magát a teremig, és végigcsinált nyolc gyakorlatot. Rengeteg félénk, ügyetlen, érzékelésében túlterhelt ember él közöttünk, akik épphogy végigküzdik magukat a napon, és folyamatosan szenvednek attól, hogy nem tudnak megfelelni a normáknak. Rita ne tudná?
Szégyelli a fogszabályzóját.
Siketnéma. (Ez pénteken történt. Megkérdeztem, végzett-e már a lábtolón. Ugyanekkor: értelmi fogyatékos és/vagy Tourette-szindrómás, időnként hisztérikusan felkacagó leányt kerülgetek az öltözőben.)
Abszolút nem kíváncsi se rám, se senkire. Nem szokott vegyülni, nem is néz senkire, csak a barátnővel társalog. A terem szerinte NEM egy házibuli vagy közösség. Ettől ő még nem bunkó. Nem akar százötven embernek köszönni, és kész.
Füles van a haja között, a főnöke épp azon magyaráz neki…
Ez mind vagy saját élmény, vagy tapasztalat. És még mennyi ok lehet. Nekem semmi kedvem azt lesni, hogy mások hogyan viselkednek, és azt sem, van-e rá mentségük épp. Legfeljebb viccesnek akarok tartani másokat, de bunkónak – amíg nem bánt engem vagy mást – nem. Nem akarok számolni azzal sem, hogy más meg engem, a kupis táskámat, a fura gyakorlatomat, a narancsbőrömet vagy akármimet figyeli meg. Irtózom azoktól, akik a saját jókedvű edzésük, fejlődésük, barátaik helyett arra figyelnek, hogy mások fölött rendőrködjenek. Akik rendről, tisztaságról, helyes viselkedésről papolnak, és ők persze mindig a helyes csoportba tartoznak, sosem bénák, sosem tévednek, sosem szégyenülnek meg.
Akik szerint “hova jut a világ”. Ez olyan nyanyás szöveg.
Az én etikettem ezért, és az a jó, hogy étteremben, könyvtárban, színházban, munkahelyen, párkapcsolatban és gyereknevelésben is beválik:
Ne ítélj. Figyeld az embert, a pillanatot, ne a dolgot, ne az egység sugarú algoritmust. Ne szenvedj attól, hogy ő nem pont olyan, mint te, vagy mint ami neked épp a legjobban esne. Ne akarj szenvedni.
Fogadj el többféle embert. És ha megy ez, hogy nem akadsz fenn mindenen, nem gyártasz sérelmeket, akkor cserébe te is szabadon viselkedj úgy, ahogy neked tetszik, és várd el nyugodtan, hogy ezért ne basztassanak. Poénkodj, vagy legyél magadba zárkózó, bandázz, legyél szertelen vagy komor. Ezt mind szabad.
Te magad akkor tudsz laza, elfogadó lenni, ráhagyással létezni, ha nem vagy feszült: mert kipihented magad, mert szeretnek, mert ettél egy jót, mert nevettél szívből aznap már, és élvezed az edzésedet, mert nem vagy stresszes, rohanós, agyonnyúzott. Ha ez nem jött össze, ne másokat basztass.
Küzdj ennek jegyében a szabályok lazításáért. A furákért, hogy ne legyen rajtuk stigma és normatív tekintet. Ne a paragrafus-beszorításért. Lehessen leszarni dolgokat! Ne legyél merev! Annyi szar van az életben.
Ne moralizálj olyasmin, ami puszta szokás, de nem erény kérdése. Csináld te úgy, másokat hagyj békén. Te magad légy a változás.
Maradj kócos, szabad, ifjú, és röhögd ki a papolókat, a rossz fejséget. Amikor ráébredsz, hogy közéjük tartozol, elvesztél.
Az epic kör-e-mail, G kapta a munkahelyén:
Persze ezt is megmagyarázza majd valaki. (Nem eü vagy laboros tevékenység zajlik a telephelyen, hanem színtiszta aktakukacoskodás.) Na de én nyolcadik éve elszántan, gúny és értetlenség, “csalódások” közepette küzdök azért, hogy ezen a blogon olyan olvasók legyenek, akik eleve is értették, vagy innen már megértették, mi a gond ezzel az attitűddel. Itt vagytok?
csak az olvassa. én szóltam 
De hogy kiemelte félkövérrel, hogy _macska_ . Kész vagyok.
Itt vagyok, csak egy kicsit eltűntem. De attól még olvasok.
KedvelésKedvelik 3 ember
Van aláhúzás is! A tipográfiában rejlő jelentés és karakter…!
KedvelésKedvelés
Ettől én is fetrengek, hogy _macska_!
KedvelésKedvelik 1 személy
Látom a lelki szemeim előtt ahogy percek mentek el azzal, hogy megfogalmazza, kiemelje, körbeküldje, rátegye titkos másolatban a főfőnököt. Hogy ne simogassanak macskát, amely vadállatnak a befogása folyamatban van.
KedvelésKedvelik 2 ember
Hát, a teremben én vagyok a fura, mogorva csaj, aki szinte sosem mosolyog (resting bitch face, mondhassuk így is), elvonultan edz a crossfit részen a fura golyóival (kettlebell), a fura gyakorlataival, nem haverkodik, nem pacsizik, nem nyihog-vihog… és tökigaz, nincs kedvem 50 embernek köszöngetni, csak annyit, amennyit a jólneveltség kíván, de ez sem az előírás miatt, hanem mert a munkahelyen is így szoktam. Amúgy meg szó nélkül pakolok mások helyett, ha nekem az útban van, ha zavarja a tengelyes szimmetriámat. Egyszer nyitottam csak ki a számat, egyetlen egyszer szóltam csak, mert a késő este a teremben szerelő munkás fickó alpári módon fejezte ki a szimpátiáját (cöccö-cicca, mit-hova-dugnÁk…) – de ez extrém eset nyilván.
KedvelésKedvelik 2 ember
Hogy a pékbe ne lennék.
Egyébként én erre mondtam anno, hogy igyekszem szelíden élni. Azt és annyit, amire szükség van. Nem belepörögni fölös körökbe, mert igen, annyi más szar van, amibe ohatatlanul bele kell állni. Más izéjén, ameddig nem lóg a személyes terembe és integritásomba, nem pörgök (vagy legalább próbálok nem). Sose tudhatom, mi van a másik éppen történő dolga mögött, de ezt valahogy annyira kevesen értik.
KedvelésKedvelés
Elsőre azt olvastam: az állat befogadása. Mondom, hazaviszi valaki. Aztán látom, hogy befogása! Hát persze.
Épp múlt héten olvastam bele Rita fészbukjába, korábban nem ismertem. Láttam ezt az edzőtermes posztot is, és néhány másikat, élete történetét is elolvastam, de aztán leállítottam az oldal követését.
Felszabadító azt olvasni, hogy lehet komornak is, nyitottnak is lenni, néha beleborulva edzeni, máskor haverkodni, miért is ne? Ez amúgy is életem egyik keresztje, és a kislányoknak kijáró drill: mosolyogj már! Udvariaskodj, feszengj, legyél egyféle, kiszámítható, tegyél kedvünkre, nekünk (ún. felnőtteknek, férfiaknak) legyél kellemes. Introvertált vagy? Változz meg, legyél már beszédesebb!
A teremben, és máshol is előfordul, hogy tréfálok, idegen szemekbe nézek, más napokon meg rá se senkire, minimumon üzemelek, befelé vagyok, elvarázsolt, gondterhelt. (Elolvastam az említett fészbuk posztnál a kommenteket: fiatal, jó külsejű férfi, ahogy elvárja, hogy neki akár előre is, de vissza minden esetben köszönjenek a nők! Beszarás! Pont, hogy védekezés a tekintet, verbalitás kerülése, igen, van, hogy nem akarok minimális kontaktust sem. Ezer impulzus dől egy idegen emberből, nem feltétlen kérem, választhatok.)
Nem reális, hogy egy random, nagyvárosi edzőtermi összeverődésre közösségként tekintsünk mindenkor, és hogy ezt majd mások is pont így. Eleve van idegenség és nagy népsűrűség, nem működik ugyanaz, mint egy összeszokott közegben (és az is tud fullasztó lenni).
Azt is tudom, egy rakás viselkedési forma nem ellenem van, még ha van is hajlamom másként értelmezni olykor.
Néha méltatlakodok, feszült vagyok, nehezen viselem el az embereket, tegye odébb a cuccát, zavar a bámulás, vagy én felejtek el elrakni valamit, hagyjatok. Van egy ilyen parám is, hogy súlyzóra rálépni véletlenül, azt ne. De engem is elviselnek, büdös vagyok, nyögök, elégedetlenkedek a teljesítményemmel, felröhögök, kiélem az agressziómat a medicinlabdán. (“oda nem illő hangeffektekkel és szagmintákkal ne zavard a többiek munkáját”)
Elgondolkodtatott a posztod, hogy én mikor vagyok előíró, nyomasztó. Lazaság, békén hagyás, naná, hogy ezt szeretném magamnak is, nem a kiszáradt szájú őrmesterkedést.
KedvelésKedvelik 2 ember
Örülök az önreflexiónak, ez a cél!
Én mára egészen lelazultam. Láss csodát: érzelmileg jól vagyok, nem vagyok frusztrált, feszült… semmi bajom senkivel (mondjuk az a flexes, tömeges, tapintható primitívség sincs, ezt hozzáteszem).
Ezt kihagytam, de tényleg: nőknek (vagy jól kinéző férfiaknak, esetleg hírességeknek) néha kemény határokat kell húzni, önvédelemből. Az is egy elvárás amúgy, hpgy az ismert ember nyilvános helyeken “legyen kedves”. Ennek mi a határa? Puszi, tízperces beszélgetés és szelfi boldog-boldogtalannal?
És igen, pontosan: aki meg nem köszön, vissza sem, vagy aki kerüli mások tekintetét, “levegőnek nézi a többieket”, annak vajon milyen oka lehet erre? Nem valami nyálcsorgató, ismerkedős lobbi az, hogy köszönjön, legyen barátságos? “Már beszélgetni sem lehet?” Nem. Nem a nővel van a probléma.
A másik wtf, ezt se részleteztem: az izzadságszagot betiltani. Vajon a szaunában is? Ők nem lesznek büdösek? Mi értelme izzadás, büdösség nélkül edzeni? Tele van vegyszerrel a versenyzői állomány kipárolgása amúgy is, elég jellegzetes szaga van a különféle szereknek. Ez ilyen.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az ismertemberes félmondatról jutott eszembe valami, hogy adott esetben hova vezethet, ha mindenkivel udvariasnak kell lenni vég nélkül.
Ismert ember, nyilvános térben, de már magánbeszélgetést folytatna, már ha hagynák, mert két szót nem tud szólni egyben, mert valaki “jaj hoppá bocsánat csak egy fotó erejéig/csak egy szelfi kéremszépen!!” felkiáltásokkal rántja odébb (beszélgetőpartner levegőnek nézve ), de kb. úgy, mint valami viaszfigurát, biodíszletet, épp csak be nem állítja, milyen pózban történjen az a bizonyos szelfi. Ismert ember szelíd mosollyal tűri, szemtanú (én) kissé meglepve nézi a jelenetet, hogy eztmegígyhogy, nem lett volna annyira fura meg röhejes, ha nem történik 5 perc alatt 4 ilyen odalépővel, ugyanolyan koreográfiával egymás után. Akkor ismét eldöntöttem, jaj de jó hogy nem vagyok ismert ember, én a harmadik szelfi után vagy röhögőgörcsöt kapnék vagy idegrohamot, aznapi hangulatom és az elkaszált magánbeszélgetés fontossága szerint.
KedvelésKedvelik 1 személy
Amúgy a gyakorlat közbeni nyögés, ordítás, ciccegés tőlem idegen, sose csinálnám, de eszembe nem jutna szóvá tenni vagy kiélezni a különbséget.
KedvelésKedvelés
Vessetek az irodai kobormacskak ele, de egy pontban melyen egyetertek Ritaval: a letudozott dezodor borzalmas, ezerszer inkabb a jo kis munkaszagu izzadsag. Vagy akkor legyen golyos, kenos, tabletta vagy vegbelkup formajaban applikalhato, de kerem, kerem,ne a fujos hintoporos.
KedvelésKedvelés
Munkatarsam hazifeladatkent azt kapta pszichológusától, hogy ne köszönjön az öltözőben.( reggeli jóga , nincs beszédes kedvében, de köszön, mert udvarias, kedves és nem akar senkit sem megbántani) Gyakorol, egy hónap elteltevel mar bűntudata sincs. Szoval lehet, hogy azért nem köszön, mert a rendes kislány szoftver leállításán dolgozik.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az irodankban macska fekszik a radiaroton, egér csomagol, ember dolgozik, nap végen lámpa, fűtés le, ember, macska haza.
KedvelésKedvelés
Sztem ezek nem ördögtől való kívánságok, én is felkúrom magam a hasonló egyedeken a teremben, kivéve köszönés, mert azt én is csak a recin szoktam, bent meg csak annak, akit ismerek.
KedvelésKedvelés
Nem az a téma, ízlésünk szerintiek-e épp ezek (vagy a kommentekben odaírt további 30) kívánságok (szabályok). A kívánságok nem ördögtől valók, viszont az iszonyú ciki és rossz fej és gőgös, hogy valaki nem az elfogadást erősíti másokban, hanem feljogosítva érzi magát sima teremhasználóként, hogy összerakja másoknak a listát, és dohog, mert őt történetesen ezek idegesítik.
És még egy: ha valaki nem teljesíti a “kívánságodat”, akkor neveletlenséget, bunkóságot, rosszindulatot tételezel fel, és rohamot kapsz (és az milyen jólesik…), vagy van más tipped?
A türelemre és a jóhiszeműségre buzdítok a posztban.
KedvelésKedvelés
Nekem ezt ma annyira jól esett elolvasnom, hogy szívből köszi 🙂
KedvelésKedvelés
Basszus! Hát én pontosan ilyen szar fej vagyok. Morgok, nem csak edzőteremben, a vonaton, a moziban, a közlekedés során, mindenhol. Mint a drága jó nagyanyám. Magasan vannak a standardjaim, és még büszkén is mondom. Persze elfogadó is vagyok, de hát azt ki kell érdemelni.
És akkor jön ez a bejegyzés, ami az arcomba tolja az igazságot és tükröt állít.
Ez az egész viselkedés, a fennhéjázó hozzáállás mit ad nekem? Tényleg azt hiszem, hogy jobb vagyok? Fontosabb a jólneveltség az elfogadásnál?
Úgyhogy a mai nappal ezt a mondatot el is viszem magammal: “Ne akarj szenvedni.”
Felnyitottad a szemem. Köszönöm!
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon örülök, ha ez tud tanulság lenni, és nem igazolásra késztet.
Amúgy nem kell mindig kedvesnek lenni, ha nehezedre esik, lehet tartani “smiling Tuesday”eket mondjuk. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Nekem ez a macskás sztori egy teljesen más attitűd. Munkahelyi környezetben munkahelyi előírások. Lehet ez furcsa egy “kívülállónak” és lehet értelmetlen önmagában, de itt egy szerződésről van szó. Dolgoztam olyan telephelyen, ahol tyúkokat is tarthattak a melósok:)…és olyanon is, ahol nem volt megengedett semmilyen állat. Hogyan kapcsolódik ez egy magánember által magánembereknek hangoztatott illem kódexhez:)?
KedvelésKedvelés
Vicces, rendpárti, fölösleges megtiltani azt, hogy valaki megsimogasson egy macskát, amúgy szabályozhatatlan terület (a macska az udvaron-utcán élt).
De persze van, akinek okés, hogy lojális legyen ilyen szinten, az is rendben van, sőt, csodálom is, mert bizonyos lelkierő kell hozzá – én alkatilag sikítva menekülök ennek a töredékétől is.
KedvelésKedvelés
Ebben az erőltetett köszönősdiben a magyar társadalom autoriter jellegét látom. Vannak olyan országok, ahol senki nem törődik vele, ha egy belépő vagy szembejövő idegen nem köszön. Magyarországon összehúzott szájjal erkölcsi fölényt könyvelnek el. A közös terekbe (öltözőbe, orvosi rendelő várójába) nem egyenrangú félként lépünk be, hanem alázatos szolgaként, akinek egy értelmetlen gesztussal kell kimutatnia urához való hűségét.
KedvelésKedvelés