leckék szeretésből 6.: túlvállalás

Lehet, hogy veletek ez van?

Amiért még sokan fuldokolnak egyébként jól induló kapcsolataikban: az eltolódott arányok.

A helytállás (a továbbiakban: Meló) és a laza szeretés, közös egymásra nézős időtöltés (a továbbiakban: Intim Velnesz) aránya általában torz. Mihez képest? A fontosságukhoz képest.

Mindent, de mindent ellep a “mit kell csinálni”. Folyton feladat van, teljesítés, rohanás. Munkahelyen, építkezéskor, háztartásban, ünnepre készülve, gyerekkel, gyerek iskolájában, anyóssal, közösségben. A szentnek vélt előírások irányítják a hétköznapokat, az időbeosztást, és sokan komolyan hiszik, hogy “nincs idő”, “nincs pénz” másra, szétesne az élet, ha egy kicsit kevesebbet buzgólkodnának. A stresszre pedig nemcsak egészségileg, hanem kapcsolatként is rámennek.

Ez az együttélés és a családalapítás nagy csapdája: elkezdenek úgy élni, ahogy “kell”. Nem azért, mert azt választják, hanem mert ezt látták és mert ezt várják el tőlük, nyílt és rejtett módokon, és ők nem kritikusak. Az egymással töltött nyugis idő henyeségnek számít.

Eljön még az idő, amikor javasolják nektek az elutazós hétvégét, a randit, a csipkés fehérneműt – kríziskezelésként, akkor, amikor egyikőtöknek sincs már igazán kedve hozzá.

Sokan persze már következményként, az elromlott kapcslatból való menekülésként csinálják az ide-oda rohangálós hajszát, amely már rég nem a pénzkeresetről, a puszta üzemeltetésről, a jobb életről vagy a gyerekről szól. “Ez a dolgok rendje.” A karácsonyt végig kell csinálni.

Ha Meló van, akkor nem kell találkozni az érzésekkel, a gondolatokkal, a másikkal. Együtt éltek, a kapcsolat eldöcög szépen, nincs további teendő. Nem kell egymásnak örülni, odafigyelni, és egy idő után a rengeteg teendő közepette már nem is lehet. Nem kell személyiségfejlődni, érzéseket és reakciókat megérteni. Nem kell a legmélyebb éneddel és a múltaddal találkozni – biztonságban leszel. Nem kell gesztusokat tenni a másiknak, és nem kell helyrehozni, ami nem jó. Nem kell szeretni. Így nem találkozol azzal a néha ijesztő kiszolgáltatottsággal sem, amelyet az egymásnak való érzelmi megnyílás jelent.

Mindent bekebelez a Meló.

És van olyan, hogy az egyik fél diktál az egész családnak. A szervezősebb, agilisebb a másik számára, a gyerekek számára, de gyakran becsületesen a maga számára is elrendeli, hogy mit kell csinálni a közös életben (hogy úgy nézzen ki a ház, hogy olyan legyen a gyereknevelés, a háztartás, a templomba járás, az étel, a családi kapcsolatok). Ő tartja magát annak (helyezi magát abba a pozícióba), aki definiál, elvár, átveszi és értékeli a kész munkát, akkor is, ha ez az egész műsor a másik alkatától, értékrendjétől, fontossági sorrendjétől idegen. Mert ő mondjuk nem akar akkora vagy olyan tüchtig háztartást, nem ambicionálja a kifele mutatott példás család képet, a vallást, a lakásdekorációt, a kertváros kertjét, vagy a tudatos étrendet.

És mivel az előíró fél magára is rója a Melót, ebben benne van a “látod, bezzeg én”. Rengetegen hiszik ezt érvényes oknak, panaszkodási alapnak: nem segít, nem vesz részt, nem csinálja, mintha valóban ez volna a probléma. Arról van szó, hogy semmi más nincs, csak üzemeltetés, és ez egy álélet. Arról van szó, hogy nem igazán látod a másik embert.

Arról van szó, megint, hogy valami helyett kell a hétkönapi hajsza, meg az, hogy élvezetes, közös tevékenysélgekre “nincs pénz”. A csöndben-nyugalomban esetleg kiderülne, hogy semmit nem tudtok egymással kezdeni.

Aki pedig magára nem rója, csak a másiktól követeli meg, az minimum kihasználó, de inkább bántalmazó.

Nem igaz, hogy a férfiak nem akarnak nősülni. Van egy jelentős csoport, ők nagyon is akarnak, de úgy, hogy az asszony mindent biztosít, ami a szép, kényelmes élethez kell, esszencialista magyarázattal: neki az a feladata. Abba jó hazajárni a kinti világból. És apu hozza a pénzt.

De gyakran a nő “hajtja a férjét”, ez kell, az kell. Nem kell. Egymást szeretni kell. Ez a viselkedés megöli a szerelmet, és az egyensúlyt is eltolja.

És amikor a hajszolt félnek elege lesz, kiég egy-két gyerekben vagy az évekig lélektelen munkakörben töltött tízórákban, akkor menekül. Hosszútávfut, házat vesz vidéken, borászkodik, motorozik, sok utazással járó munkája lesz, swingerez. Köt, horgol, női csoportokban buzog.

Szeretőzik és nála megpihen, és megéli vele azt, amit a sok buzgás nélkül, az eredeti kapcsolatában lett volna jó megélnie.

Az is lehet, hogy a választott társ ilyen helytállósnak alkalmas, stabil, ám nem túl mély kapcsolatban. Érzelmileg, intellektuálisan nem tudna mit kezdeni mással, inkább keres a neten tapétabordűrt és locsolócsövet, mint jazzkoncertet.

Ne legyen bűntudatod amiatt, hogy nem teljesítesz már, szívesebben olvasol. A tüchtig buzgólkodás, a túlfeszülős gyereknevelés, háztartás, családi és vallási élet azok sportja, akiknek nincsenek efölött vágyaik, lelki tartalmaik, érdeklődésük, érzésük. A kupid egyébként is tünet: túlterhelt vagy, eleged van. Ha megszültél és életben tartottál két-három-öt gyereket, pláne ha egyedül nevelsz akárhányat, akkor senkinek nincs joga bűntudatot kelteni benned. A nyugis, egymásra figyelő, nem feszes élet többet ér, mint az, hogy “én ezt láttam otthon, anyukám így csinálta”.

6 thoughts on “leckék szeretésből 6.: túlvállalás

  1. Hú, de nagyon meg akartam állni, hogy kommenteljek…

    ‘Mindent, de mindent ellep a “mit kell csinálni”.

    Ja. De ha nem csinálom, akkor semmi nincs. És semmi nem lehet, mert tölem függ három ember testi-lelki-érzelmi jólléte.

    ‘Sokan…menekülésként csinálják az ide-oda rohangálós hajszát…’

    Is. A nyugi meg a lazulás lehet élvezetes, de keretet nem ad, márpedig nekem az kell, különben maga alá temet a káosz. Igen, ez a legelemibb biztonságérzet igénye (Maslow, valaki?), de enélkül én egyszerüen nem tudok.

    ‘Ha Meló van, akkor nem kell találkozni az érzésekkel, a gondolatokkal, a másikkal…Nem kell személyiségfejlödni, érzéseket és reakciókat megérteni. Nem kell a legmélyebb éneddel és a múltaddal találkozni…’

    Hát lehet, hogy nem jól csinálom azt a menekülést, mert azért talâlkozom én ezekkel elég rendszeresen…mondjuk, a személyiségfejlödés valahogy elkerül…de amint pár percnél hosszabb idöre egyedül maradok, ha akarok, sem tudok magamtól szabadulni. Olykor kellemes a találkozás… de ha épp nagyon szar, oly sok mindenbe tudom magam belefojtani… ha épp a Melóba, hát az még a jobbik eset.

    ‘semmi más nincs, csak üzelmeltetés, és ez egy álélet.’

    Néha azért felvillan az igazi. Bearanyozza a pillanatot/helyzetet, aztán tovatünik. Hogy tudnâm vajon itt marasztani…?

    Kedvelés

    • Ez azért nem Maslow, mert jólétiek a problémáink, mi szervezzük azt, hogy mi a fontos, mi az elég, mi állítjuk be a döntéseinkkel az életünk bonyolultságának szintjét. Olyanok miatt fáj a fejünk, hogy barack vagy őszi-kajszi keverék lekvárt vegyünk-e és vajon 57 vagy 59 ponttal veszik-e fel a gyereket ugyanabba az iskolába. A háztartás külön tékozló móka. A kutyacica-abajgatás. A szüleink gondozása (nem, nem a mi feladatunk). És ez megy a valóban fontos érzelmi jóllét, a kapcsolat és a kipihentség rovására.

      Kedvelés

    • Az is elgondolkodtató, hogy van itt egy másik felnőtt ember. Vagy nincs? Ő miért nem gondoskodik magáról?

      Ha egy nő viselkedése azt üzeni, hogy ő nem személyzet és van saját, családon kívüli élete, része, akkor nemhogy a férj, a gyerekek is rászoknak iskolás korukban az önállóságra. Minden hiszti és durcásság nélkül, nincs követelőzés, hogy anyaaaa, csinálj nekem ezt meg azt.

      Másrészt meg, ha igaz, hogy “ha nem csinálom, akkor semmi sincs”, akkor is fontos tudni, hogy ama “minden”, amit csinálsz, emésztette fel a jobbik énedet, vitalitásodat és zabálta fel a kapcsolatot. Ez szolgál menekülőútként is. Nincs időm, energiám se magammal foglalkozni, jó hajat vágatni, örömöket megélni, sportolni, szexelni… a morzsaidők nem túl produktívak, csak facebookra, pletyós netezésre jók.

      Kedvelés

      • Ez nagyon jó, igen. Valaki tavaly megkérdezte tőlem, hogy nekem mi A MONDATOM otthon, mi hagyja el leggyakrabban a számat, ami jellemző. Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy “Nem vagyok cseléd!” Azt gondolom, hogy ha most nem tolok mindent a gyerekek segge alá, ha most nyesztetem őket, hogy hozzák-vigyék-mossák-töröljék ők maguk, akkor hosszú távon meg fog térülni. Már várnék részeredményeket, olykor vannak is. Bár lehet, hogy valamivel elkéstem, azt pótolni kellene mihamarabb (egyik gyerekem se főzött még semmit egyedül, csak reggelit sütöttek maguknak), de most még ahhoz sincs türelmem. De azt látják, hogy egy másik családban meg az apuka végez mindent egyedül, tehát remélem, beleég az agyakba, hogy egy férfi is képes mindenre, ami háztartás.
        Viszont vannak olyan hétvégék, mikor az egész heti durva stressz és folytonos intéznivalók miatt annyira jó, hogy csak fekszünk, nézzük egymást, néha beszélgetünk, nézünk egy filmet, főzünk, és már este is van. Kell néha a semmittevés, ezek nélkül az üresjáratok nélkül azt hiszem, már megzizzentem volna.
        Tök jó egyébként látni, hogy a barátaim tesznek azért, hogy jó legyen a házasság: hatalmas erdei sétákra mennek gyerek nélkül kutyával, közben beszélgetnek sokat, koncertekre járnak, ha meg nincs kedvük, elpasszolják a jegyet, és maradnak otthon kettesben, vagy havonta egyszer lazulnak egy nagyobbat valahol vidéken, és közben nem beszélnek munkáról meg háztartásról. Legalábbis ezt mesélik, meg ezt nézem messziről.

        Kedvelés

  2. Ó, a párom gondoskodik magáról. Öérte nem én felelek, a három emberen a gyerekeimet értettem. A házimunkát sem egyedül végzem, még az elején elhatároztam, hogy nem leszek ingyencseléd, ezt azóta is tartom. Ami csak az enyém, az az ún. mental load, a teljes életünk megszervezése, tervezése, valamint az állandó érzelmi-lelki-fizikai jelenlét, szükségletek számontartása, odafigyelés a gyerekeknek. Akiket persze én vállaltam, épp csak az ‘együttröl’ voltak más elképzeléseim. Meg neki is. És engem nem is annyira a ‘minden’ emésztett fel (az már inkább csak reakció), sokkal inkább a köztünk támadt, eleinte alig észrevehetö hasadék, ami mára olyan félelmetesen széles szakadékká tágult, hogy alig látjuk egymást töle. És igen, mindez jólléti nyafogás, nemcsak akkor, ha arra gondolok, hogy bezzeg Afrikában, meg Szíriában… hanem ha látom a körülöttem élök kapcsolatait is (az én férjem sem nem bántalmazó, sem pedig rossz ember, söt) csak valahol útközben elveszítettük egymást.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.