Hogy mit tegyél szóvá a kapcsolatodban?

Sietsz változat:

Azt, ami fontos és ami releváns, és azt is kedvesen, józanul, építően, sose bántóan.

Többször hallgass. Nem ér annyit.

De ne ellenséges némasággal hallgass.

Ráérsz változat:

Vizsgáld meg az érzéseidet, erről már itt volt szó. Fedezd fel, ha a mondataid mögött arról van szó, hogy a másik úgy általában vagy sűrű rendszerességgel irritál, és úgy irritál, hogy ezt nem is oldja fel semmi. Ez esetben mindegy, miket mondasz: amikért szólsz, azok csak ürügyek lesznek. Elmúlt a szeretés, elromlottál, elromlottatok – már egy rosszabb ember vagy, mint aki erős szeretésben lehetnél. Nem a beszélgetés oldja meg ezt, jó mondatokkal ilyen helyzetből nem lehet kijönni már. Akkor mi oldja meg? Az átmeneti vagy tartós eltávolodás, átgondolás, döntés.

Ha nem bosszant a halálba minden tette, a jelenléte, akkor figyeld meg őt: ő mit tesz szóvá? Egy kicsit, olykor baszogatni egymást kölcsönösen teljesen más, mint amikor felemásság van, vagyis az egyik – alkatilag, jobban szeretve vagy az erőviszonyok miatt –nyugisan örül, elvan, értékel mindent, gyárilag jóindulatú, a másiknak meg folyton valami baja van, semmi nem elég, tele van feszkóval, és csak mondja, mondja.

Vagy éppen feszkótlan, pofázós lezserséggel működik, és folyton mond valamit. A kedélyes baszogatásra, élesnyelvűsködésre is rá lehet szokni, családi minta vagy egymásból kihergelt stratégia lehet. Rettentő kellemetlen, vagy inkább nem-intelligens. Persze lehet közben egymást szeretni, úgy hinni: ezek csak szavak, nem olyan nagy ügy. Nekem nem ízlésem. Ha fontos a másik, akkor a szavak nagyon tudnak fájni, és nem is sejtetd, melyikek. Nem csak az éles szavak, hanem az unt-odavetett szavak is.

Okoskodni sem okés, helyette tudni. Úgy meg tudok döbbenni, milyen kíméletlenek egymással a párok. Nyomják a fölösleges szavakat, rutinosan ingerlik egymást. Pedig parkolás közben, közismert gyengesége megmutatkozásakor, fáradt állapotában szelídek vagyunk a másikkal. Hagyd már békén.

Nem a parkolás a te bajod, hanem unod az emberedet, nem tetszik neked már lassan semmi, amit csinál.

Maradj csöndben.

Én keveset mondok most. Rövid mondatokat. Nincs ez a rákezdés-hosszan-ugyanazt-magyarázás, beszélgetés címén.

De: erős határokat húzok abban, ami fontos. Tényleg nem hagyom magam.

Amiben viszont nem húzok határt, azt elfogadóan, nagyívűen szeretem – vagy csak elviselem. Sokszor nem is mondom, ami nem okés, és jobb ez így.

Ha belefér nekem, akkor nem szólok, nem is kell tudnia, nem bánt annyira. Ha zavar, mert nagyobb ügy, vagy tendencia, akkor elmondom. Nyugisan. És visszahúzódom, várok, hallgatok.

És írok. Meglepően fájdalmasak, zaklatottak ezek a feljegyzések ahhoz képest, amennyi a harmónia és a biztonság, mondom ezt utólag. És ahhoz képest is, ahogy ő, de én is azokat a helyzeteket megéltük, és ahhoz képest is, amit ebből vele megbeszéltem. De éber akarok maradni, nem belebódulni, nem feladni, aki vagyok. Általában nem szóltam, és nem baj, hogy nem szóltam. Volt már, amikor kiderült az ok. Érthetetlen volt a viselkedése, rosszul esett, megkérdezhetetlen volt (a megkérdezés hüppögőnek, kiszolgáltatottnak láttatott volna), de utólag kiderült, mi volt.

Nem ellenem volt. Nem tételezek fel direkt önzést, bántást, használatot, mert ő jó és szeret. Ha nem lenne jó és nem szeretne, nem lennék vele.

Az említett határhúzás viselkedéses, nem intelmek vagy ostorozás, nem a “velem te ezt nem fogod csinálni” hangoztatása. Én nem szeretek szavakkal sokat vagy hosszan. A szavaimmal már vigyázok, mert atomenergiához hasonlatosak, nagy kísértés visszaélnem, nem feledhető, mélyre szúró, jóslattá váló megállapításokat tennem velük. De a mondatom, ha mégis kimondom, egyértelmű, belátható, tömör: azért mondom, mert fontos. Egyszerű kérés. Vagy állítás arról, hogy mire van szükségem.

De nem kell ezeknek sem pontosan teljesülnie, hozhat helyette mást, ha ő úgy tud.

Viselkedéses határhúzáson nem fenyegetőzéssel vagy erős gesztusokkal, ajtócsapással való nyomásgyakorlást értek, hanem elkerülést, visszavonulást, kivárást.

A veszekedésnek van egy érdekes kultusza, hogy az olyan olaszos meg szenvedélyes. De  indulatos, hirtelen dolgokat egymáshoz vágni nem egészséges. Senki ne mentegesse a veszekedést, hogy ő milyen temperamentumos, de aztán persze kibékül, mert ez egy rossz minta, fölös stressz, és nagyon rossz benne felnőni. Nem igaz, hogy a némaság, amikor már nem is veszekednek, a nagyobb baj. Nem igaz, hogy minden, tűzzel is bíró kapcsolatnak része a veszekedés, ez egyszerűen éretlenség és játszma. Akit szeretsz, azzal lehetőleg bánj szépen, ezt tűzd ki célul legalábbis, és akit nem szeretsz, azzal meg ne legyél. Bántani, vádaskodni benne ragadva minek…?

Ha egyszerű a dolog, akkor szólok, ha nagy ugrás volna tőle, konfliktus lenne neki, akkor meg elkerülöm azt a zavaró viselkedést. A többihez jó képet vágok, nem minősítem. Nincs ilyen szóözön, hogy mert te mindig… És igyekszem nagyon sok jót, kedveset, egyszerűt mondani. Szép legyen a szavaim mérlege.

És lejjebb adtam abból, hogy engem nagyon kell ám szeretni, garantálva, bizonygatva, hogy tényleg csodás vagyok, gyógyítva bennem a múltat. Nagyon fontos vagyok magamnak, de tán nem mindennek kell rólam szólnia. Nem gondolom már, hogy minden találkozásnak, az ő egész életének az a közepe, hogy én kompromisszum nélkül boldog legyek, hogy örökké bizonyítékokat hordjon a lábam elé, hogy milyen fontos ez neki, és még mindig frontos, szerdán is fontos, vasárnap is fontos. Hogy elringasson, megvigasztaljon, mindenben velem legyen, MERT KÜLÖNBEN NEM CSINÁLOM. Felnőtt vagyok, és bár nem érem be kevéssel, az érzelmi jóllétemről magam gondoskodom.  Tudom én, hogy jó vagyok, szerethető. Az ő gesztusai csak részei ennek, vagy inkább a teteje, a tervezhetetlen hab.

Te miért szólsz, hogyan? Vannak visszatérő mondatok? Mi esik rosszul abból, amiket ő mond? Kedélyes baszogatás van-e? Van veszekedés? Van némaság?

Ismered-e ezt a téves koncepciót, hogy neki az a dolga, hogy agyonbiztosítson arról, hogy értékes vagy, fontos vagy, mert nélküle ezt nem tudod, de vele sem tudod elhinni?

Nagyon fájdalmas cikk:

View at Medium.com