a háziállatok és én

De főleg az értékrendem.

Van kutyám, és mindig volt kutyám, tízéves koromtól. És ez nem jelent semmi különöset, teljesen személyes ügy. A kutyám nem rég várt vágyteljesülés, nem hobbi, nem agyonbabusgatott státusszimbólum. A kutyaséta nem parádézás, nem szocializálódás a környék kutyásaival és főleg nem a szar házasságomból való menekülési ürügy.

Most amolyan családi kutya van, futó- és kirándulópartner, jön nyaralni, ha vihető, teraszon hever mellettem, míg napozok. Tudja a helyét. Nem jöhet be a pakettára, evés közben nem lehet a konyha-étkezőben, nem ugorhat autóülésre, kanapéra, és nem rohanhat ki előttem az ajtón. Elvagyunk. Semmi különös, nincs gond vele, ritkán érzékenyülök el. G. is bírja, szordínóval. Időnként, amikor meglóg, hazahozza, már száll is be a kocsiba, szigorúan az anyósülés lábrészére. Öröme, terhe, bosszankodása, természetessége mind a legegyszerűbb magánéletem része: nem titkos, nem intim, hanem triviális – ennyi erővel a zoknimosásról is írhatnék.

Korábban volt bennem tapintatos hallgatás a lelkes állattartó barátaim miatt, és mögötte önvád, hogy én bizonyára nem is szeretem igazán az állatokat. De már tudom, hogy amit ők állatszeretetnek neveznek, az hatalmas lufi. És valami itt nem stimmel. és én azt megírom.

Nekem semmi bajom a cicákkal. A háziállat-ügyülübügyülüséggel van bajom.

Azzal, amikor a háziállat-tartás és annak mutogatása kritikátlan: és virális. Mindenki csinálja a meghatott és cukiskodó fotózást, ezért kedvet kapnak hozzá egyre többen, hát ugye, ilyet ő is tud, nosza, akkor ő is beszáll. Hatalmas súllyal van jelen a téma egy csomó értelmesebb ügynél, posztolnivalónál. Hidd el, mással is megtörtént már, hogy a macskája felugrott a konyhaasztalra, vagy úgy nézett, mint ha mindjárt megszólalna, vagy ráfeküdt egy bizonyos ruhadarabra. Ezzel traktálni az ismerőseidet elég önös és butus dolog.

Az állat gyerekpótlék

Hú, valami elcsúszott itt. Egy-egy állatra tényleg gyerekneveléshez is elég összeget költenek el és hasonló mennyiségű érzelmet szánnak az érző lelkűek. De hát a szeretet! Ő az én kicsikém. Anyák napja, karácsony. Szájrapuszi, lefotózva. Mindenestül eltolt értékrendű, másoktól ellesett viselkedés ez is. Az ember ember, az állat pedig állat. Nagyon nem mindegy. Ha nem érzed ezt, akkor gondold át jobban.

Giccses és hisztis

Ami a közösségi médiában megy kutyacicaügyben, az ízléstelen, tolakodó, fontoskodó és unalmas, még a vicces macskás videók is. Jól (és következetesen) bánni vele kevésbé megy, bénán mutogatni meg panaszkodni, hogy miket csinál, annál inkább. És hát nagyon vegánok, állatvédők a gazdik, de azzal kapcsolatban semmi kritikájuk nincs, hogy egy sima kedvtelésből tartott háziállat mekkora környezeti teher, és mennyire azt szolgálja kizárólag, hogy az Ember jól mulasson, ne unatkozzon, milyen mértékben van a szerencsétlen erre használva. Blaszfémia.

A kutyatenyésztés mint olyan a legrémesebb állatkínzás

Fajkutya legyártása fogyasztói igényre, profitért. Nem akarsz róla tudni fajta szelekció születéskor. Csonkítások. Több évszázados gyilkolászás, mesterségesen kreált belterjesség van egy-egy ma élő fajkutyában. Ennek megemlítésekor durva megsértődés, visszavágás. Ha már kutya, legyen házi keverék, haszonszerzés nélküli fedeztetésből származó vagy mentett korcs, esteleg mentett fajkutya, és mindegyiket ivartalanítjuk. Az állat párosodáskor magától a jó genetikát fogja választani úgy nagyjából, csak az embernek ez nem tetszik, mert igazából a biodiverzitás sem tetszik neki, a kutyája státusszimbólum. Nagyon ritka, de létező jelenség, amikor a fajtajelleg nemes célt szolgál, a többi pedig üres vagizás, gyakran kifejezetten veszélyes is. A fajkutya-kultusz rövidlátó, divatos és ártalmas tevékenység.

Ál-jóügy

Mentsük meg: a rég halálra ítélt jószág önző és méregdrága tovább-éltetése – tipikus túlhajtott, trendihlette nyilvános drámázása ez a lelki szegényeknek, a befordult és értelmes hobbi híján maradt középkorúaknak. Temérdek érzelmi zsarolással tolják olyanok, akik kifejezetten érzéketlenek sok más, valóban fontos, embereket érintő üggyel kapcsolatban.

Szereted a kutyákat, olyan ügyülü-bügyülü módon is? Anekdotázol a cicádról? Állatmenhelyeket támogastz és posztolsz? És mégsem akadsz ki ettől a poszttól? Leborulok előtted. Mert van önreflexiód, nem vagy sértődött pukkancs, akinek addig tetszenek az írásaim, amíg mindenben visszaigazolják a te preferenciáidat.

Szebben is írtam a kutyáról, a posztban Jánost is megidézem:

ez a mi kutyánk

23 thoughts on “a háziállatok és én

  1. A macska az macska. Regi vagyam volt, hogy legyen, lettek is, amint lehettek. Sok mas mellett jobb emberre is tettek, nekem jo igy. Anekdotazom, fotozom, persze. 🙂

    Kedvelés

  2. Nekem a kutya érzelmi pótléknak kellett. Akkor került a helyére, amikor gyerekem lett. Mostanra – 7 év elteltével – egy családi kutya annak minden előnyével, hárányával és igényével. A gyerekek imádják, valahogy annyira természetes lett, hogy van. Ivartalanított fajtakutya. Érdekes ez az ökológiai lábnyom dolog. Főleg akkor ha cicamániás azzal érvel h azért nincs gyereke, mert a pelenkának magas az ökológiai lábnyoma közben meg csak belenyomorodott az életébe.

    Kedvelés

  3. Egyetértek.
    Gyerekként odavoltam az állatokért, nagyon akartam állatot, lett is.
    Felnőttkoromra elmúlt. Tisztelem őket, de nem érzek kényszert kutyasimogatásra. Mostanában néha eszembe jut, hogy jó lenne egy kutya, de csak azért, mert amúgy is annyit sétálok, futok, kirándulok, passzolna. Az összes többi funkcióra nem vágyom. A szomszéd kutyáját, amíg élt, sokszor sétáltattam. Ez a kutya egyébként egy évvel élte túl magát, a végén már nem tudott járni, mégis életben tartották.
    Még egy vonulat: a gyerek által kikönyörgött állat, amit aztán a szülők (anya) gondoznak. Azt látom, az ismerőseimnél a gyerekszám véglegesedése után jön a kutya vagy a macska. Nekünk egyelőre még túl nehéz a gyerekekkel, így ez nem merült fel.

    A szüleimnek többször volt kutyája, macskája, mindig talált vagy menhelyről elhozott, keverék, “újrahasznosított” jószág.
    Most sokat járunk az állatkertbe, és a legtöbb állatnál nagyon kicsinek találom a kifutót. Cirkuszba rég nem járok, állatkínzásnak tartom a kis kocsiban ide-oda szállított állatokat.

    Kedvelés

    • Egy időben több macskatartótól hallottam, hogy ivartalanítja a macskát majd, csak “előbb még szüljön egyszer, hogy a lelke nehogy sérüljön”. Egy macska szül egyszerre 5-8 kölyköt, mindegyik csak egyszer szül… Brrr. Ha már állat, a minimum az ivartalanítás és a kaki összeszedése, amihez folyton szemmel is kell tartani az állatot (hisz kakilhat akkor is, ha nem látod).

      Emlékeztek erre az ügyre? https://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/alszent4670/
      Egy művészfilmben megfojtottak egy kismacskát, utána kommentelők ezrei követelték a rendező fejét (akik amúgy nem néznek magyar művészfilmeket, gondolom, de ez kiverte a biztosítékot).

      Egyébként akár lehetne is állatunk, ha mondjuk falun élnénk és az élet természetes része lenne. Nyaralni vidéken igyekszünk, akkor nagyon élvezik a gyerekek a lovat, kutyát, macskát, láttak már tyúkvágást is. Az élet része. Nem kínozzuk az állatokat, de ha úgy adódik, megesszük.

      Kedvelés

    • “a gyerek által kikönyörgött állat” Tele van ezzel a környék, lakótelepen élünk.
      És van valami fura pótlékjelleg ebben, hogy szinte mindenki tart kutyát, mintha érzelmeket pótoltatnának, a kutyával nyilván könnyebb a kapcsolat, mint emberekkel. Program, tennivaló szerveződik köré, ez el is fedhet dolgokat.
      Mindig vágytam kutyára, most az egyik gyerekem nyúz vele évek óta. De nem tudom vállalni , teher lenne, nem lenne jó itt egy kutyának, így is túl sok a kötöttség és feladat.
      Egy barátnőmnek macskája van, ügyülü-bügyülü módon szeretgeti, tudja, hogy ez nem helyénvaló,de csak így bírja ki a szülei gondozását és a rengeteg munkát.

      Kedvelés

  4. Szeretem a kutyámat (nem mindegyiket, csak azert, mert kutya) és igen, szerintem amolyan ügyülü-bügyülü módon is. Becézgetem basszus. Mondjuk nem cuki nevecskékkel, hanem mondjuk olyanokkal, ami tőlem kijon. Pl: szarzsák, tökös, es atvettem toled az oziket. A macskákat nem bírom, sllergiss vagyok rájuk, átvitt ertelemben is. Állatmenhelyeket támogatok, onkentes is vagyok olykor (ott, ahonnan az enyém jött), ha hívnak, mert kell, mert nem bírják, de nem posztolok erről? Neha, nagyon-nagyon ritkán 1-1 kutyáról igen. Fotózom is a kutyán, amikor iszonyú kifacsarodott, aranyos pózban fetreng, es a golyói az égbe merednek. Vicces. De nem posztolgatom a képeit, ezeket pláne nem, két év alatt sikerult 10 db kepet kiraknom róla Instára, nekem tetszik, magam miatt van ott, akinek nem tetszik, az ne nézze. Írtam is róla 3 db rövid gondolatmenetet a blogom Facebook oldalán, mert olyanom volt. Meg mutatta – leginkabb nekem – a valtozasokat, amiket okozott. Feljön a kanapéra, ha az le van takarva, feljön az agyra is ha azon itt a takarója, sőt szerencsétlen séta utan negall az ajtoban ws megvarja, hogy megtoroljem a mancsait es hagyja, hogy jó alaposan tegyem. Mégsem akadok ki ettől a poszttól. Nem vagy sértődött pukkancs, akinek addig tetszenek az írásaid, amíg mindenben visszaigazolják az én preferenciáimat. Milyen rohadt unalmas lenne csak olyat olvasni amivel ezer szazalek egyetértek, ami olyan mint én, minden szavaban. Egyrészt az nem ad semmit, ami kontraszt, ami olykor egetverően megmozgat, másrészt, ami teljesen olyan, mint én, azt megírom én, ide miattad jövök olvasni, egy másik emberből jött írásokért, ami stimuláló, gondolkodtató.

    Miert sértődne bárki is azon, hogy te hogyan velekedsz az ebtartásról vagy, hogy te hogyan tartod a tiéd es mi a véleményed? Hát, ha ez, akkor ez. Inkabb érdemes megnézni, mi az ami valós rank, hogy “jaj, tényleg”, aztan elmerengeninrajta, ha gáz. (Felrohogtem a kutyasokkal szociáló részen, mert igen, a kutyam nélkül eszembe se jutott volna jopar emberrel szóba se állni, hát kellett ez nekem?)

    Egyébként sokan elfelejtik azt is, mikor olvasnak, hogy egy vélemény nem tény, ahogy azt is, hogy azért, mert van valamiben igazság negativ értelemben is, attól az még nem ítélkezik rosszindulatúan, csak rámutat dolgokra.

    Kedvelés

  5. Kisállat ügyben rosszfej vagyok. Pedig van, hogy megsimogatok egyet-egyet, a másokét, és gyerekkoromban volt egy keverék kutyánk, a család női ága pedig nagy macskabarát.
    De divat lett állatbarát munkahelynek, közösségi irodának, étteremnek lenni, állatokat sétáltató/fürdető/akármiző start-upokat alapítani, és azonos súllyal kerülni a szociális értéket teremteni kívánó vállalkozások halmazába. Pedig a probléma máshol van, de hát biznisz, meg jaj, de ipszilon generációs, világjobbító. Mert ha mellém zárnak egy kisállatot, akkor majd kevésbé érzem magam fogvatartottnak a munkahelyen, csökken az unalomból fakadó furkálódás, nő a produktivitás!
    Aztán. Állatasszisztált terápiával foglalkozó nő teljes komolysággal propagálja, hogy legyen mindenkinek háziállata. Ne már. Nem tán az a baj, hogy emberrel nem tudunk kapcsolódni a traumák, elidegenedés, érzelmi romlás miatt? Az öregeknek legyen háziállatuk magány ellen. Hát, talán a már megszületett, menhelyi állatok, de ne újabb lényeket használjunk már fel, mert amúgy nem tudunk mit kezdeni az idősekkel, esetleg ők se magukkal. Nem jár alanyi jogon a háziállat, nem is használati cikk. Városban így is sűrűn vagyunk, és akkor még a sétáltatott, cipelt állatok, ami csak pótlék, játékszer, önző időelütés, nem munkakutya, házőrző, egerésző (ebben nagyon vidéki maradtam). Esetleg idegbeteg is a túltenyésztéstől, túlingereltségtől, bezártságtól, és ha épp kutya, akkor a vádlimba harap egy szép őszi napon a Rómain, mert póráz is minek. Ezért, ami urbánus helyeken megy kifejezetten haragszom. A szarok, pisifoltok, állatos boltok, eledel reklámok miatt. Hogy legyek jobb fej a bárki akármilyen nevelésű állatával. A tompa tekintetű, túletetett, elrákosodó, agyonbüngyörgészett macskáját is szeressem és sajnáljam képeken, beszélgetésekben. Jézusom. Nem bántom érte, ha neki ez fontos, de engem nem érdekel. Kegyetlenség?
    Van még olyan is, hogy “cat-sitting”-gel egybekötött nyaralás. Lakhatásért cserébe állatgondozás. Elsőre vállalhatónak tűnt, és spórolni akartam külföldön. Kiderült, hogy az se nekem való, titokban böjtöltettem az odahányó, ötven négyzetméter életterű, két elhízott macskát, és egyszerűen rossz volt rájuk nézni.

    Kedvelik 1 személy

  6. Nemrég hallottam egy jóféle fajtamentésről: mivel egyre gyakrabban fordul elő farkas az ország területén, egy egyesület kuvaszokat tenyészt és ajánl fel a birka-, kecske- stb.-tartó gazdák számára, hogy megelőzze a fegyverrel vagy csapdával való védekezést a támadasok ellen.
    Más; (wannabe) instagram-influencer anyukák biója: “mum of 3”, és mellette egy kisfiú, egy kislány és egy kiskutya feje. A minap a műkörmösöm is azt válaszolta, a kérdésemre, hogy neki van-e gyereke (gyerekkel voltam), hogy két kutyagyereke van.

    Kedvelés

    • Az állatkórházban, ahol dolgozom, alig akad az állatokhoz normálisan viszonyuló gazdi. Az egyik felének az állat a gyereke, ki is mondja, hogy nagyon vigyázzunk rá, mert az ő gyereke, és a végén könyörögni kell neki, hogy altattassa már el végre a végstádiumú rákos, bűzlő, szenvedő állatot, mert ő nem akarja, mert annyira szereti. Na persze. A másik meg ki van akadva, hogy az állatra költeni kell, hogy merészel beteg lenni, hogy kötelező az oltás, hogy milyen drága minden. Mintha bárki kötelezte volna rá, hogy állatot tartson. A legtöbb odáig nem jut el, hogy előre tájékozódjon, milyen költségekkel jár, járhat az állattartás. De ivartalanítani nem akarja, mert “hadd élje meg előbb az anyaságot”. Jézusom.

      Kedvelés

  7. Úgy vagyok a háziállatokkal, mint a gyerekekkel: a sajátjaimat szeretem, másokéi nem különösebben érdekelnek. Falun nöttem fel, ahol a kutya egyrészt házörzö, másrészt bolhafészek, harmadrészt büdös dög, akiben keresztülbotlunk a küszöbön, mert hát az természetesen szóba sem jöhet, hogy bejöjjön a házba. Hogy innen hogy jutottam el az ügyülü-bügyülüig, azt én sem értem, de azt a kóbor utcamixet, aki anno kamaszkoromban betévedt az udvarunkra, jobban szerettem, mint a kétlábúak túlnyomó többségét, akivel összehozott a sors. Szerintem nem baj, ha érzelmi pótlék, mert ezt ugye az igény hívja életre – ha mindannyiunk emberi kapcsolatai csupa minöségi, értelmes, finom, kellöen mélyérzelmü anyagból szövödnének, ‘ügyülü-bügyülü’ nem is létezne. (Vagy lehet, hogy mégis? Hogy az állatokat valaki egyszerüen jobban komálja, mint a saját fajtársait? Vagy a kettö együtt is megfér?) Azt hiszem, véges számú az élölények száma, akiket szeretni tudunk – és ha valaki akár kényszerüségböl, akár önként inkább egy háziállatot szeret – miért is ne? Disclaimer: kiver a víz attól, ha valaki divatból, mutogatni vagy teljesen fajtaidegen körülmények között tart bármilyen állatot.

    Kedvelés

  8. Nem akadok ki ettől a poszttól, sőt különösen tetszik. Annak ellenére tetszik, hogy a miénk úgy általában “Durrell” család. A családban fellelhető macska, kutya, törpesün, sőt hűllők is előfordulnak, többen foglalkoznak állatmentéssel is, van aki ideiglenes befogadó és van aki állateledel kereskedéssel foglalkozik.
    Kisebb-nagyobb szünetekkel kamaszkorom óta volt kutyám. Az egyetlen fajtatiszta kutyámat házvásárlásnál “örököltük”, a ház előző tulajdonosa átadta nekünk. Fotókat egymás közt osztunk meg csak.
    Nagy örömmel jártam pl. kutyaiskolába, remek buli, mozgás, szabad levegőn, sok kutyával körülvéve.
    Miután egy éve elaludt az aktuális kutya, azóta nincs másik, és egy darabig nem is lesz – minden állatszeretetem ellenére, vagyis talán pont azért, amiért a poszt is tetszik. Egy kiskutyával nagyon sokat kell foglalkozni, és most nem fér bele az életünkbe. (pedig hiányzik)
    Az állatszeretet pont az, amiről te is írsz – a helyén kell kezelni. Nem való mindenkinek, és személyes ügy.
    A pótlékként tartott kisállatoktól kiráz a hideg, leginkább sajnálom őket, a vegán módon tartott kutyákkal/macskákkal együtt (szerintem az már az állatkínzás kategória).

    Kedvelik 1 személy

  9. Nekem fájó pont a kutyabuzulás. Egy rokonunk vagyonokat költ a dögre, minden családi programot a kutyapanzió (5 órára! Kertes házban tartott kutyáról van szó) köré kell szervezünk, megérteni, hogy sajnos, nincs keret karácsonyi ajándékra, műteni kellett a kutyát kétszázezerért, ami amúgy is félmillióba került. Sajnos ezért nem tud az unokájára vigyázni, soha, mert hát együtt sok, és ha megkapja a neveletlen dög a látogatóba vitt gyeret, hát, a gyerek a hibás.
    Szóval bennem elég sok düh van az elfajzott kutyamán közbeszéd ellen, nehezen is kezelem. Mert nekem kell megértőnek lenni, mert lelkük van. Egyébként nincs bajom az állatokkal, amíg állatok. Gyerekkoromban mindig volt kutyánk, nagyon szerettem őket, de nem így.

    Kedvelés

  10. Hát én imádom a kutyut. Még smárolni is szoktunk 😀 (na jó, a faszimmal többször, de amúgy ő is imádja a dögöt 😀 :))))

    Olyan kis okos, annyira nem zavar helyzetekben, aztán meg olyan jó, hogy kell róla gondoskodni (pl a szigetkört csak miatta futom le reggelente). Kis zabagépem 😀 a gyerek is imádja, és az a csoda, hogy ott egy harmincöt kilós vadállat, de amikor a hétéves gyerek megfogja a póráz végét, akkor tudja, hogy most aztán nincsen faszoskodás. 😀 Annyira engedelmes, és annyira imádom azt is, ahogy a kanapén mellénk fekszik, bújik, horkol, bökdös 😀 Töktotál legédesebb :)))))

    Kedvelés

  11. Visszajelzés: a tömeg ereje | csak az olvassa. én szóltam.

  12. “Én megolnem ezt az embert minden lelkiismeret furdallas nélkül! Sőt le vagnam a kezeit meg a lábait és úgy életbe tartanám!!!! Undorító mocskos féreg!!! A szemeit kiszurnam a nyelvet ki vagnam!!!!! Mindennap megvagnam az embert!!!!”

    Komment a hét zsákba kötött kiskutya állatmentésérl szóló beszámoló alatt.

    Kedvelés

  13. A legmegrendítőbb “néhánysorost”, amit emberről és kutyáról valaha is írtak, az “Ez a mi kutyánk”-című posztod alatt találtam.
    “bill – február 25, 2013 15:32 szerint:
    ó ez nagyon finom, érzékeny, okos és csillog a humor.

    kutyatartóktól származtatom magam. mindig volt kutya. kutya kell, kutya nélkül nem élet az élet. a kutyának telepatikus képessége van. a kutya hazaszagú. a kutya a legjobb r.

    kutyatartóktól származtatom magam. mindig volt kutya. kutya kell, kutya nélkül nem élet az élet. a kutyának telepatikus képessége van. a kutya hazaszagú. a kutya a legjobb tükör, rossz kedved van kutya? éhes vagy kutya? szeresselek kutya? üljünk ki a kertbe és nézzük a diófán a madarakat? kutya, most csöndben legyünk! és úgy vagyunk akkor. egymáson legeltetjük a lelkünk”

    A válaszod az volt, ami az enyém is lett volna:

    csak az olvassa
    – február 25, 2013 19:37 szerint:
    Jaj, jaaaj… esztétikai orgazmus.

    “…. rossz kedved van kutya? éhes vagy kutya? szeresselek kutya? üljünk ki a kertbe és nézzük a diófán a madarakat? kutya, most csöndben legyünk! és úgy vagyunk akkor. egymáson legeltetjük a lelkünk.”

    Negyedik kutyám, aki most velem van: negyedik visszatalált iker-lelkem.

    ez pedig mintha “bill” kommentjének vizuális átirata volna:
    https://www.youtube.com/watch?v=9pLc3vMRvGU- 8:41-nél különösen..

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.