nyú kveszcsön

…már több celeb is említette, hogy inkább bóknak veszi a paródiát. Elég fontos vagy ahhoz, hogy foglalkozzanak Veled, ennyi.

Mosolyszmájlival.

Úgy látom, nem sikerült felfogni a dolgok súlyát:

zaklató, módszeres lejárató kampány, csapatostul, évek óta, iszonyú kártékony, felelőtlen

nem magánszemély vagyok, hanem olyasvalaki, akinek a nyilvánosságban kell megélnie, ez a munkám, ezért nem privát írják meg a bajukat, hanem publikusan próbálnak ellehetetleníteni

ellenőrizhetetlen, gyáva, szemét, hazug, projektáló módon

nem vita: nem vagyunk vitában, nem érintkezik az életünk, semmi dolgunk nem kéne hogy legyen egymással

a blogom ötleteinek lemásolása (szellemi tulajdonom, védett) és az életem pszichotfhrillerszerű ellopása is zajlik.

De hozzá kell szólni azért.

És celeb sem vagyok. (A celebek sem biztos, hogy őszintén mondják, hogy de hízelgő, de vicces. mindenkinek szarul esik, ha a butábbak, tehetségtelenek basztatják.)

Tudjátok, miért van ez az elkenősdi? Hogy ne kelljen semmit mondani, csinálni. A megúszás, a hárítás, az.

Kérdezném, ehhez mit szólsz. Jópofa?

És ehhez? Ez is a három grácia egyike.

https://csakazolvassa.hu/2019/10/21/elmenni-valahonnan/#comment-205733

https://csakazolvassa.hu/2019/10/21/elmenni-valahonnan/#comment-205694

A történetnek mindenki részese, aki látja, tud erről, de vállat von, és duplán árt az, aki ennyire nyilvánvalóan egyirányú és nemtelen, sportszerűtlen rohamok láttán is engem okol, csak mert én szóltam. Abból, hogy emberek agresszívan, nyilvánosan támadnak valakit (akinek korábban az imádó rajongói és fontoskodó használói voltak), hazugságokkal, nemtelen eszközökkel csapatban, érvek nélkül, értékrend nélkül, a gombás nemi szervtől a sportoláson át a legszemélyesebb, netre soha ki sem írt történeteibe való hazug beleokoskodásokig és szétkürtülésig, baj lesz. Tragédia. Annak neve bullying, egyik csúcsa a szerelmemmel való kavarás, infószerzés, közösbe bedobás, a másik a fenti két kommentben bemutatott IRL átverés.

És én szólok, hiszen azt ígértem, hogy fogok, hogy ebből baj lesz.

Nem viccelnek, nem bírálnak, hanem deklaráltan (értsd: ők is azt mondják) ki akarnak csinálni.

Ha “nem foglalkozom vele”, akkor nem is létezik? Nincs, nem hat egy csomó igénytelen, nem gondolkodó nőre? Vagy helyes is akkor? Normális? Érthető?

Ti vagytok a szemlélők. Rajtatok múlik, mindig azon múlik, amikor egy ilyen viselkedés polgárjogot nyer, az aljasságok leírói mosolyogva fotózkodnak, linkelik őket, rádióban nyilatkoznak.

Ha okés nektek, akkor folytatják. Ha szóltok, akkor meg legalább tettetek valamit. Ha elegen szóltok, akkor pedig vége lesz.

 

24 thoughts on “nyú kveszcsön

  1. Nem ismerlek, annyit tudok rólad, amit itt leírtál (és nem olvastam végig a blogot, szóval még azt sem, plusz nincs érzékem bizonyos részletek megjegyzéséhez. Nem tudom, mikor voltál partnerrel és nélküle (kivéve a két kisebbik apukáját, de őt sem dátumpontosan)), az anyagi dolgaidat végképp nem próbálom számon tartani, még az itteni infókból sem. Ja meg annyit tudok amennyit beszélgettünk fácsén privben, de az sem a bevételi forrásaidról szólt, és nem is a partnerek kipletyizéséről. Az előbbi nem is érdekel, az utóbbit meg majd megírod blogban, ha akarod, és pont ennyi tartozik rám is.
    És az évek telnek, te is változol, nekem meg összemosódik, kicsit egyként kezellek amióta edzel és eredményes vagy, pedig nyilván nem vagy konstans, keverem az időrendet. És nem is járok ide naponta, stb.

    Szóóóval azt próbálom ebből kihozni, hogy az infóhiány ellenére te nagyon-nagyon autentikus vagy a szememben, és egyszerűen csak igaznak veszem, amit infóként, és nem irodalomként írsz. Tévedhetek, de szerintem nem, nekem ez elég.

    A zöld hátterű betűkupacot meg senkitől nem hinném el. WTF. hogy bárki szétrobbant egy családot. Azokat erő nem robbantja szét. A családokat. Csak az annak látszó valamiket, és azokat sem külső erő, hanem a résztvevők döntenek, és pont ennek a különleges(-en ilyen meg olyan, kvalitásos) embernek adjunk már annyi tiszteletet, hogy nem feltételezzük róla hogy kényszerpályán, bután döntött.
    Aki ilyet leír annak semmi mást se hiszek el. Még ha minden infójuk igaz lenne, akkor sem hinnék nekik.
    Büdösek, nem tudom máshogy kifejezni.

    …hülyeségből ennyi is elég, a linkeket el sem olvasom. Jézusom. Sajnálom, hogy ezt kapod. (most nem írok “jókívánságokat” nekik, csak egyszerűen szeretném, ha abbahagynák, és nem érdekel, miért, included szalmonella, pestis vagy fejlövés. Vagy jó útra térés). Tarts ki, ha tudsz, és folytasd, ne alkudj. Drukkolok.

    Kedvelik 1 személy

    • ….ja hogy szóljak. Szólnék, de hol, hogyan, és utálnék beszélgetni velük, beszólás erejéig sem, nem érik meg az agykapacitást, az most ki van számolva és másra megy. Petíciót aláírok, ez elfogadhatatlan, de most tényleg másra kell az agy.

      Kedvelés

      • Akit látsz szemétkedni. Szemét kommentet tartalomként. Az egész Index fórum Feminista topik, már majdnem tíz hónapja.

        Nem tudom, én ettől távol tartom magam. De senki ne legyen tévedésben, Villőnek direkt nyilvános a profilja.

        Én csak azokról írtam, amelyeket külön kifotózva e-mailben elküldenek, vagy ahova be van a blogom vagy annak valamelyik híres fogalma, kifejezése tagelve.

        Kedvelés

    • Szerintem lényeges, hogy mindegy, kivel csinálják , senkivel ne tegyék ezt, nincs olyan, hogy ez elfogadható lenne. Akkor se csinálhatják, ha nem ismerem az illetőt(Évát se ismerem személyesen) , akkor se, ha olyannal csinálják, akivel teljesen másképp gondolkodunk, vagy utáljuk egymást.

      Kedvelik 1 személy

    • Nem szeretném szó nélkül hagyni azt az undorító lejárató hadjáratot, ami ellened folyik, Éva. Igen nehezen konfrontálódó ember vagyok, de az biztos, hogy én se hagynám válasz nélkül ezeket az ocsmány rágalmakat. Nem nagyon tudom, hogy lehet bemocskolódás nélkül ilyen beteges emberekkel vitába szállni.
      Akik meg az eddig általad létrehozott tartalmakat lopkodják, másolják, azoknak meg gratulálok, mert az idő telik, minden változik és abból a fejből, abból az életből, amoből azok a gondolatok, ötletek megszülettek, jönnek majd újak, frissek és aktuálisak. Lehet majd utánad kullogni és a morzsákat szedegetni.

      Kedvelés

      • Konkrét hozzászólást jobb jelenteni (ehhez sajnos keresni kell).
        Bármit, ahol Villő nevet emleget vagy gúnyolódik a Gumiszobán.
        Szegedi Vanda
        Hajnal-Marossy Alíz (vagy hasonló nevű)
        őket már netes nyomozó találta, és nem csak engem basztatnak, egy nő keresett meg, hökkenet volt.
        Insta: naomeblack
        c betűs Villő posztjai mellett álnéven tapsikol, ha engem lehet alázni
        Ezen kívül E. Katha Baran szállt rám nagyon (szintén Gumiszoba), de ezt mind csak mesélték, nekem tiltva vannak rég és abszolút nincs kedvem megnézni.

        Kedvelik 1 személy

  2. Lehet pl. jelenteni, tele van az insta Villő geciskedéseivel (is).

    Remélem, eredménye is lesz.

    ***

    Nekem is a napokban jutott eszembe: mi az, hogy “ne törődj vele”? Attól majd nem lesz, eltűnik a zaklatás? Attól majd rendben lévő lesz a szemét, aljas hadjárat? Mivan? Aki ilyet mond, az tényleg azt hiszi, hogy vele ilyen nem történhet meg?! Hogy ezt ki lehet “érdemelni”?

    Kedvelés

  3. Én 2015 nyarán bukkantam a blogra, csak most kerestem rá a csokoládémisszióra itt a blogon és merültem el a régi szövegekben.

    Próbálhat ötleteket lopni, olvasókat toborozni Gumiszoba, másolni nem fogja tudni a blogot soha, mert nincs meg hozzá a képessége. Amit ő csinál, az bulvár, a Facebookon lehet vele népszerű, de a weboldala a profi bulvárhoz képest vérszegény, a blogodhoz képest meg témáiban szegényes, gondolatilag, nyelvileg és érzelmileg kiáltóan gyenge, számomra olvashatatlan.

    Villő se tudja ellopni az életed, csak gúnyolódni és “csakazértisjobbvagyok bibibi” Instát vezetni, ami látszólag mintha egy bizonytalan, visszajelzéséhes tizen-huszonévesé lenne, jobban megnézve meg látszik, hogy ezt direkt ellened csinálja, de valójában csak a saját állítólagos professzionalizmusát hitelteleníti egy ilyen nyilvános profillal.

    Ezzel nem a zaklatást akarom kisebbíteni, mert az döbbenetes és felháborító, és bloggerként nem is teheted meg, hogy ne foglalkozz vele, ha össze akarnak ugrasztani egyre több emberrel, rombolják a híred a háttérben való machinálásokkal, szervezkedésekkel, pletykákkal, vagy kamuprofilok kamuüzenetekkel rabolják az idődet, energiádat. Ami ilyesmit látok, én is jelentem.

    Csak azt szeretném mondani, hogy mindezek ellenére folytasd, csináld tovább mindazt, amiben jó vagy, amitől az a blog olyan, amilyen. Az ellenblogok nem rólad szólnak, hanem csak arról, hogy hogy gyűlölik egyesek azt, amit benned látnak – a blog rólad szól, de ezen keresztül az életről és a világról is, úgy, hogy ez sokunknak sokat jelent (akkor is, ha nem szerveződünk ellencsapatba meg nem folytatunk végtelen chateket egymással).

    Kedvelik 5 ember

  4. Oké, tényleg nem tudom most már csendben szemlélni, rossz érzés és irtó kellemetlen, hogy ez a gyáva lapítás (majdnem) kukkolót csinált belőlem, de ez soha nem annak a felelőssége, akit űznek, hanem a hajtóké, meg azé, aki úgy dönt, hogy inkább nem szól, akkor sem, ha sejti, hogy ezzel részben cinkossá válik.

    Mindenesetre ez lehet az oka annak, hogy annyian próbálnak csitítgatni,
    mert egyszerűen kellemetlen a téma és ameddig csak lehet nem akarnak “belekeveredni” meg állást foglalni , és akkor egyszerűbb ilyen kis pacifistán kimaradni, mint beismerni, hogy gyáva vagyok és félek, nehogy felhívjam a figyelmet magamra. Én az erdőben csak sétálgatni szeretek ugye..
    És ezt lehet, persze, de akkor csak ki kéne állni azért, hogy abban az erdőben ahol amúgy úgy szeretek sétálgatni, megfigyelni a természetet, meg az állatokat, legyen már vadászati tilalom!

    Nem fair a vadászatosdi miatt a vadra
    (is) neheztelni.
    Maradva a hülye hasonlatnál a blog vadles, és valóban ideje tisztázni ki miért megy fel rá.
    Lehetetlen kérés, hogy kedves Őz, ne törődj a vadászokkal, meg a hajtóikkal, csak sétálj, ahogy szoktál, tudomást sem véve róluk, mert itt vagyunk mi is, a természetbúvárok, akik szeretünk nézegetni, viszont a Puskás emberektől sajnos félünk, ezért inkább nem szólunk az érdekedben, ugye nem baj?! De, baj ..

    Kedvelés

  5. Ami az igazán döbbenet:
    a mag, a legvehemensebb, rögeszmés gyűlölettel rámragadt szaglászók, a bármire képes kavarók nem ismeretlen emberek ám. Az ismeretlenek később csapódtak hozzájuk és alakítottek szemétkedő közösséget (“most épp 43-an röhögünk egyszerre a kiszámítható reakciódon, a vergődéseden”, álnévről, bratyizva e-mailben. Egy viselkedni tudó, ép értékrendű embert igencsak megdöbbent, ha valaki, aki álnév mögül lő, a legszemélyesebb dolgokat taglalja és igen, az egész arra megy ki, hogy ellenem-fölém bizonyítsa, hogy ő “szuperintelligens”). A főhadiszállásról rendszeres kattintások is jönnek a blogra (visszafele nem működik a link).
    Tehát az eredetiek, akik ezt kezdték, és akik sok mindent tudnak rólam, jöttek blogszületésnapra, a blognak a leglojálisabb, legcsillogóbb szemű, leg-lehozomacsillagokatÉva-fajta, beköltözött, rendezkedő rajongói voltak 2013-4-ben. Nem hétköznapi csodálatot kaptam tőlük, és egy ideig, amíg nem jöttek rá a “sok lúd” elvére, nagyon is óvatosan viselkedtek.
    Én amúgy Hajnalkámról (Kovács Csilla) tudtam, mert elmesélte, hogy hatalmas hisztik közepette már szétvert egy közösséget.
    Angéla csak simán igyekvőnek és segítendőnek tűnt, ő Cilike, aki valahogy mindig bajba kerül, és aztán dühös és azokra fúj, akiket előző nap imádott és a segítségüket elfogadta. Illetve van ez az értelmiségellenes, bizonygatós, csajoskodó, laposalföldi jellege. Ő tényleg úgy gondolta, hogy nem kell itt senkinek semmit írnia, Évát kell olvasni, Éva mindent megírt. Aztán meg másképp.
    Van aztán Barna Zsuzsanna, ő nagyon rebegtette a szempilláját Tamásra, hatalmas művésznő beront a randinkba és jogi tanácsot kér. Ő is rászervezett egy csakazolvassás kismamaklubot a hátam mögött a blogra, ő de szépen énekel, fellép, neki is rakjam ki a színházi projektjét… elvárások, használat (és közepes alatti nívó). Aztán fúr álneves cikkben, amiért ő nem tudott lefogyni, hogy én nem vagyok vele szolidáris, mert már nem vagyok kövér.
    Aztán ők mekkorát csalódtak. Valójában irányítani akartak, beleszólni a magánéletembe és a blog működésébe, eluralkodni a blogon, sztárrá válni a hátamon. Figyelmet, embereket, szereplést, nagy méretet, irigyelt státuszt, regényes létezést. Több kísérlet is volt, hogy a kommenteket XY kezelje, engedjem be, más itt majd saját rovattal, rendszeresen publikál, “segít” (erőszakmentes kommunikáció, nevek és levédett tartalmak használata végzettség, engedély nélkül, “kinek van arra pénze?, de a tudás megvan”). Ezekre következetesen nemet mondtam.
    Villő csak fölényesnek és okosnak tűnt akkor, már akkor mutatta a haját, meg tanácsokat adott edzésügyben (???), illetve igen intruzív módon jegyezte meg többek előtt, hogy ő amúgy bi, és rám volna izgulva, ha nem lenne olyan nyúzott a szemkörnyékem. A Kozma-háborúban (amelyet légióvá és csoportos basztatássá Hajnalkám szervezett) nagyon szeretett volna áldozattá, hőssé válni. Figyelmet, hősnőszerepet, felületet. Kozmáék ellen döbbenetes, öv alatti aljasságokra is képes volt, pedig őt nem bántotta senki, csak addig ugrált (ironikus módon a barátnőmnek, fő szövetségesemnek és gyerekeim gazdag, támogató keresztanyjaként őrizte meg őt Kozmáék emlékezete, pedig úgy ült bele abba is, ahogy kibic a pisilni menő játékos székére).
    A dühük egy része annak szól, hogy ezt a személyazonosságot, korábbi rajongásukat el kell fedni, letagadni, ne derülhessen ki az új naivák előtt, hogy mi az eredet, honnan jön az ihlet, ötlet, barátság, erő. Akik meg már itt voltak, azokkal átírni a múltat, egymásnak bizonygatni, hogy én milyen voltam, miket csináltam ellenük. Ezeket egyrészt nem csináltam, másrészt képtelen elvárások voltak női szolidaritásra és barátságra, rajongásra hivatkozva, pl. én rángassam ki a lazán kapcsolódó olvasót a depressziójából.
    Soha nem bántottam E. Katha Barant, Foxitrollt, Schiffrich Katát, Milánkovics Kingát és egy csomó mindenkit, akire nem is emlékszem, mert le vannak tiltva.
    Azt se kellemes felidézni, hogy ötven randink alatt szó nélkül mindent én álltam, igen drága helyeket is, meg ne érezze a szent család költségvetése, miközben egy 44 éves, saját keresetű férfiról van szó.
    És mivel az árulás ciki, nagyon ciki, a pokol legalsó köre, ezért kell utólag kitalálni, én milyen vagyok, miket tettem, mennyire gonosz vagyok, én vagyok a zaklató, ezért kell feljelentést hamisítani a nevemben (!) vagy csak simán gúnyolódni olyasmin, amit ők is megtehetnének, ha lenne ötlet, erő, kitartás, valódi minőség bennük, a blogírástól a ketogén diétán át az ügyek melletti kiállásig.
    Tehát ezért kell átírni a történteket és engem vádolni azzal, amit pont ők tesznek. Ők alkották meg a gonosz Gerle Évát. Noha én még akkor sem lettem gonosz, nem férgeztem, nem hazudtam, amikor már rákapcsolt a gyűlöletgenerátor és ipari irigykedés. És nemhogy nem furkáltam-turkáltam, faggattam ki az érzékeny részletekről semelyiküket, hanem a legkényesebb, bizalmas korukban megosztott mozzanatokról hallgatok, mint a sír, pedig nagyon is támadhatóak volnának. Csak hát ilyet nem csinál az ember.
    Meg annyira nem is érdekel az ő életük.
    Akik extra rosszul esnek: a velük hajdan haverkodók, akik ide visszajöttek, néha kérnek jelszót, és nem szólnak rájuk, lapítanak. Félnek.

    Kedvelés

    • Ez most megrendített. Sok minden összeállt a fejemben arról a korszakról. Kommentekből meg innen-onnan kiderült sok minden, de azért ez így már elég világos.
      Én amúgy megértem azt, amikor valaki szégyent érez valamilyen múltbeli viselkedése miatt. Nekem nagyon sok minden miatt van okom szégyenkezni, néha csak úgy bevillannak képek, hogy mit csináltam ekkor-meg-akkor szerepjátszó koromban, és ilyen flashback-szerűen erős, jelenből kirángató érzés, és olyankor semmi mást nem akarok, mint hogy felejtődjön el, mindenki felejtse el, ugye, a többiek nem emlékeznek? Ugye??? De persze tudom, hogy emlékeznek. Szóval megértem ezeket az érzéseket, de csak úgy, mint ahogy az anyagyilkost is meg lehet valahol érteni, és hát mondjuk nekem eszembe sem jutna emiatt szidni meg kápózni meg nőgyűlölőzni (ez külön wtf) meg férgezni azokat, akik emlékeznek, hogy milyen voltam. Az amszterdami átverés pedig olyan, mint egy terrorcselekmény, mert többet nem tudsz ugyanúgy megbízni olvasók gesztusaiban, most már mindig ott lesz, hogy de mi van, ha ez ő. Gondolom. Vagyis nálam így lenne.

      Kedvelés

  6. Sok esetben jelentek posztot, kommentet, ha olyan és rászólok bárkire, ha kegyetlenkedik, bántó stb, már évek óta, nem kell ismernem a szemelyt, aki ellen szólnak a bantasok. A bullying eszrevetele szerintem nem függ ettől. Azóta teszem, amióta engem nyilvanosan szemelyeskedve megalazni próbált egy számomra tök idegen költő (verseket író inkább, a költők számomra mások ) Facen, a sajat nyilvanos oldalan egy posztjában, és senki nem szólt vagy 60 kommenten at, hogy a poszt nyílegyenes genyáskodas semmi alapja nincs, feltetelezesek, kitalalas es rosszindulat. Rohogtek, itelkeztek es bantottak vadidegenek egy posztom kapcsán, kurvaztak es olyan kovetkezteteseket vontak le a maganeletemre nezve, hogy csak pislogtam, végül a költő anyja jott es írta nyilvánosan, hogy ő nem így nevelte a fiat, elnezesemet keri.

    Szóval szólok.

    Csak tudod fáradt vagyok, fárasztó, hogy felnőtt emberekre rá kell szólni, mert nem veszik észre milyen alsó szintet ütnek meg 1-1 megnyilvánulásukkal. Meg igazából aggasztó, hogy sokakat mennyire nem érdekli, hogy teljesen kifordulnak magukbol az online vilagban, csámcsognak, hörögnek, dagonyaznak sajat frusztrációjuk szétfröccsentett ürülékében. Borzasztó, amiket olykor látok a kommentek világában a Facebookon es blogoknál.

    De szólok, ha valaki seggfej, jelzem, mondjuk rákérdezve, ha valami komoly szemetkedest látok. Az sem zavar, ha érvelés hiányában tilt az illető, nyilván nem fogok sírógörcsöt kapni és egy sarokba bekuporogni ezért.

    Ahogy rákérdeztem Guminal is, a nemi szerveddel foglalkozó hashtagekre, amiket láttam. Döbbenten néztem, hogy felnőtt nők ilyenekkel szorakozgatnak, hogy röhögnek rajta, tolják es nem veszik észre mi a gáz ezzel és miért. Total paradoxon volt egy önmagát “női oldal”-nak tituláló oldalon.

    Az internetes zaklatás, mások megalázó, méltatlan bántása, másnak bántalmazást/erőszakot kívánni posztokban, kommentekben úgy vélem nem elfogadható és semmire, semmilyen privát és személyes konfliktusra két ember között, semmilyen ellenszenvre nem lehet helyes válasz, reakció. Másokat toborozni a bántásra, összejönni fórumokon és támadni egy másik embert, ilyen fórumokat létezni hagyni, támogatni, részt venni benne, belinkelni ilyen fórumot egy saját Facebook poszt alatt, hogy ott lehet tovább folytatni a csoportos utálkozást, kibeszélést, gúnyolódó videókat gyártani, káros mémeket és hashtageket felhasználni egy másik ember bántására, kárára, gúnyolásra, nem vicces, üldözni valakit, bántani bárkit akarattal, szándékkal, célul kitűzni tönkretételét – bármiért nem szeretjük azt az embert – én úgy vélem rosszindulatú, káros és toxikus viselkedésre utal. Az ilyen embereket meg kell állítani.

    A gyűlöletre buzdítás, annak szítása posztokban, mások uszítása, kommentekben megalázni, szemelyeskedve minősíteni, ócsárolni embereket, bármilyen ellenszenv is van valakiben a másik iránt, bármilyennek is ítéljük meg őt; kegyetlen dolog szerintem.

    A netes zaklatás, a csoportos online ‘bullizmus’ borzasztó és nagyon is valós probléma, raadasul sokszor nem marad csak online, önbántalmazást, öngyilkosságot (nem csak gyerek, tinik körében, nemrég egy nő felkötötte magát, mert az exe a szakítás után közös szexuális videójukat, amiről azt mondta törölte, feltoltotte online meghurcolas, gunyolodas céljából) okozhat az áldozatoknál és bántalmazást, megfélemlítést, nemi erőszakot is eredményezhet, mert van, hogy a zaklató kilép az online térből és fizikailag is üldözi áldozatát.

    Ezekre rá kell mutatni,  beszélni kell róla, nem  rálegyinteni, hogy “hát van ilyen”. Írni ezekről a dolgokról, felhivni ra a figyelmet, altalanossagban is, a jelenséggel foglalkozni, beszélni róla, szerintem nagyon fontos dolog. Ahogy kiállni magunkert és másokért is.

    Kedvelés

    • Világító kivétel vagy azzal, hogy szólsz, és nem nyomod ezt a “nem akarok belekeveredni” gyáváskodást soha. És tudom és köszönöm is, hogy szólsz.

      Murinai Angéla nagy gúnyosan (?) lájkolgatja Lőrinc Instagramját, és más módokon is próbálnak provokálni.

      Kedvelés

      • Nem kell köszönni, tudod jól, hogy miert nem. Ismersz, hogy ki vagyok, mi vagyok, hogyan látlak, hogyan látok. Legalabbis szerintem.

        Az fasza (pardonmyfrench… én nem merem likeolni, követni, hisz nem ismerem, és a te gyermeked, hogy jövök én ahhoz, hogy barmilyen online profiljat nezegessem, persze lehet ez a hozzáállás furcsaság sokaknak).

        Szerintem mas gyermeke az szent, nem megyek oda az online profiljára, főleg nem, ha az anyjarol lesujtó velemenyemet hangoztatom a neten szerteszet (finoman fogalmaztam).

        Kedvelés

      • Róla is azt hangoztatja, rajta is döf, állítva, hogy én teszem tönkre a gyerekeimet, rántom őket magammal. Csak mert láthatóak vagyunk, nem tűnünk el a szeme elől, amit zavarunk.

        Kedvelés

  7. “Az internetes zaklatás, mások megalázó, méltatlan bántása, másnak bántalmazást/erőszakot kívánni posztokban, kommentekben úgy vélem nem elfogadható és semmire, semmilyen privát és személyes konfliktusra két ember között, semmilyen ellenszenvre nem lehet helyes válasz, reakció. Másokat toborozni a bántásra, összejönni fórumokon és támadni egy másik embert, ilyen fórumokat létezni hagyni, támogatni, részt venni benne, belinkelni ilyen fórumot egy saját Facebook poszt alatt, hogy ott lehet tovább folytatni a csoportos utálkozást, kibeszélést, gúnyolódó videókat gyártani, káros mémeket és hashtageket felhasználni egy másik ember bántására, kárára, gúnyolásra, nem vicces, üldözni valakit, bántani bárkit akarattal, szándékkal, célul kitűzni tönkretételét – bármiért nem szeretjük azt az embert – én úgy vélem rosszindulatú, káros és toxikus viselkedésre utal. Az ilyen embereket meg kell állítani.

    A gyűlöletre buzdítás, annak szítása posztokban, mások uszítása, kommentekben megalázni, szemelyeskedve minősíteni, ócsárolni embereket, bármilyen ellenszenv is van valakiben a másik iránt, bármilyennek is ítéljük meg őt; kegyetlen dolog szerintem.” – írja Ildiko J. Kis, akivel mélységesen egyetértek. Hozzáteszem: minden nem csupán kegyetlenség, hanem aljasság – és bűncselekmény.

    Van európai ország, nem is túl távoli, ahol napról napra magasabbra csapnak a netgengszterizmus keltette felháborodás hullámai. Energikus televízós kampány folyik annak érdekében, hogy a névtelen gyűlölködők célpontjai, áldozatai azonnal tegyenek feljelentést a rendőrség Postai és Kommunikációs Felügyeleténél, amely nem ismer pardont: késedelem nélkül. rövid úton, felderíti a delikvens személyazonosságát és hivatalból eljárást indít ellene. Számos “hater” végezte már bíróság előtt – és a hűvösön, fele annyiért is, mint amennyit ámokfutók ellened és mások ellen hónapok (évek!) óta folyamatosan elkövetnek.
    A magyar rendőrségnek tudomásom szerint nincs ilyen szakszolgálata, pedig égető volna rá a szükség. Azért, hogy megszűnjön egy olyan állapot, ami botrány és szégyen. Az egyetlen fórum, amely – elméletben – megkereshető, az Országos Informatikai és Hírközlési Főügyelet, amely vagy eljár – vagy nem. A cyberbullying kérdésében egységes jogértelmezésre volna szükség, és olyan hatóságra, amely egyszer és mindenkorra letiltaná az internetről – például – az Index fórum feminista(?!!) topikját, legyen bármennyire is kereskedelmi vállalkozás. Az egyéni vagy társasági haszonszerzés nem írhatja felül a törvényességet.

    Ildiko J. Kis így folytatja:

    “A netes zaklatás, a csoportos online ‘bullizmus’ borzasztó és nagyon is valós probléma, raadasul sokszor nem marad csak online, önbántalmazást, öngyilkosságot (nem csak gyerek, tinik körében, nemrég egy nő felkötötte magát, mert az exe a szakítás után közös szexuális videójukat, amiről azt mondta törölte, feltoltotte online meghurcolas, gunyolodas céljából) okozhat az áldozatoknál és bántalmazást, megfélemlítést, nemi erőszakot is eredményezhet, mert van, hogy a zaklató kilép az online térből és fizikailag is üldözi áldozatát.”

    Pontosan erről van szó. A hater megszállott, a megszállott pedig kiszámíthatatlan.

    A “social network” különböző platformjain nem vagyok jelen, így ott tiltakozni sincs módomban. Megteszem itt, másokhoz csatlakozva. Az, hogy elvadult gyűlölködők zavartalanul garázdálkodhatnak, egy civilizált ország szégyene.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .