butábbak-e a jobboldaliak?

És ha nem, miért igen?

Sietsz változat:

Igen. Tendenciaszerűen, sokkal butábbak, mindig is azok maradnak, definíció szerint.

Szép keddet mindenkinek!

Ráérsz változat:

Ki is a “jobboldali”? Ez ernyőfogalom.

Mindenki, aki nem mélyen, értően demokrata.

Aki nem is tudja, ki lehetne még, mik vannak még, csak azt, hogy amazokkal szemben de ő bezzeg egy rendes ember.

Aki csak az hallotta, hogy fújgyurcsány, fújátkos, meg hogy a kommunizmus az az Andrássy út 60-at jelenti és nem egy eszmét.

Aki szerint egyáltalán feltehető a kérdés, hogy hány áldozat, miféle rémtett itt meg ott, aki ezeket versenyezteti (és szerinte a kommunisták rémtetteit hallgatják el, “a zsidók” meg túl vannak tematizálva.

Aki szerint egy lapon emlegethető a politikai ellenségek üldözése, kinyírása, a paranoid hatalmi harc meg üzemszerűen, halálgyárakban származási alapon gyerekeket, beteg embereket milliószám gyilkolni, a saját szövetségesek civil lakosságát kivégezni (mindezt a felvilágosodás örököseként, keresztényként, Wagnert hallgatva). Hát SZOT üdülő volt Recsk Bergen-Belsenhez képest. (G. megfogalmazása)

Aki nem bánja a rétegzettséget, a hierarchiát, az egyenlőtlenséget.

Aki a maga erényének, teljesítményének gondolja azt, amibe beleszületett.

Aki visszasírja a régi szerepeket, az úri világot, a régi családmodellt, vagy ezeket tudatlanul romantizálja.

Aki Wass Albertet jó írónak tartja.

Aki úgy szidja Konrád Györgyöt, Esterházy Pétert, Petri Györgyöt, Korniss Mihályt, Nádas Pétert, Spiró Györgyöt, hogy soha egy sorukat nem próbálta felfogni, csak harmadkézből hallott róluk rágalmakat.

Akinek egyáltalán nincsenek esztétikai szempontjai, csak világnézetbeliek, amikor egy provokatív művészeti alkotást fogad befele.

Aki nem érti, mit jelent és miért baj a xenofóbia, homofóbia, rasszizmus, de ő “megmondja őszintén”, és még azt sem ismerte föl, hogy ez nem az ő véleménye.

Aki csak a legközvetlenebb érdekeiért, saját előnyeiért áll ki, másokért soha.

Mindenki, akinek a szavazatát félelemmel  (EU, Soros, migránsok) lehet megszerezni.

Aki szerint prostitúció mindig is volt, tehát okés, sőt, szükség van rá, szabályozni kell csak. Miközben emberi jogi botrány és az uraknak kellene egy kicsit mást gondolni arról, hogy nekik mi jár (pénzért, ami meg csak nekik van).

Akinek Szabó Ervin meg Jászi Oszkár a mumus, a “kommunisták”, miközben kettő kérdésből kiderülnie, fingja nincs, kik ők és mikor éltek, milyen ellentétei voltak a szocialista, a kommunista, a szocáldemokrata mozgalmaknak, vagy mi a különbsé például a francia vagy dél-amerikai kisállami baloldal meg az államszocialéista próbálkozások között, és nem is akar olvasni, művelődni, csak mondja, mondja.

Akik szerint “amazok” léteznek.

Nekem rengeteg energiám ment el arra, hogy azt gondoltam, ők is gondolkodnak ám, csak másképp. Győzködtem magam, hogy nekik is kijár a tisztelet, ők is árnyaltak, csak én nem értem, amit beszélnek. Nem szabad ítélni. Csak más a véleményük, másképp látják.

De feladtam, mert tudatlanok.

Aki okos, az nyitott és kíváncsi. Aki okos, látja, mi van, és annál jobb világot akar. Nem szorongatja a régit, akkor sem, ha az épp kényelmes neki. Van egy nagyobb horizontja is. Aki okos, az gondolkodni, fejlődni akar. Fogékony az újra, a jobbító újra, és a megőrzendő régit is átértékeli, újraértelmezi.

Aki okos, az nem vagy-vagyban gondolkodik. Aki okos, az nem akar minden áron szabályos, rendes embernek tűnni, az tudja és elviseli védekezés és rémült-hirtelen öndeklaráció nélkül, hogy vannak melegek, máshogy élő kulktúrák, vannak csonka családok, válás, de még plasztikai műtét is, és mindenféle. És figyel és megismer először is – de utána sem ítél.

Nem, aki tudatlanul ítél és magyaráz annak, aki viszont olvas (Wass Alébertet is olvasok), az kívül helyezi magát a demokratikus, érdemi párbeszéden. Ő döntött így. Ma Európában, a 21. században ez nem pálya. Aki férgez, vagdalkozik, annak megértésébe nekem nem kell melót tennem.

Aki műveletlen, zsigeri félelmeit engedi célponttá tenni, aki hőbörög, spekulál, önigazol, hatalmaskodik, azokba rúg, akiknek nehezebb, nincs kritikai érzéke, azzal nem lehet és nem is kell beszélgetni.

És akkor még keresztény is a tetejébe, borzalmas.

Ebben nőttem fel, erre mondtam nemet.

Igen, butább. Sokkal.

Ez ennyire egyszerű. És (ezt is minek mondani) mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne más felismeréseit bután átvevő, vérostoba az is, aki magát baloldalinak, alternak, progresszívnek, liberálisnak mondja.

38 thoughts on “butábbak-e a jobboldaliak?

  1. Kedves Éva,

    első hozzászólásom itt, mert kedvenc kutatási területem.

    Akikről a poszt szól, nem par excellence jobboldaliak, hanem egy többnyire éretlen személyiségű és/vagy iskolázatlan, ebből fakadóan érzelemvezérelt, és ezen az alapon (jelenleg) nacionalista beállítottságú egyedekből álló, amúgy heterogén tömeg, akik a szavazóbázisként való irányíthatóságukon túl nem mellékesen egy egész iparágat (fogyasztói szubkultúrát) eltartanak.

    Egyáltalán nem reprezentatív személyes tapasztalatom szerint az errefelé orientálódó emberek az életük jelentős hiányterületeit igyekeznek – korábban ellenzékben kevesebb, jelenleg kormánypártiként több sikerrel – kompenzálni azzal a közösségi élménnyel, amelyet jelenleg ez a politikai oldal tud biztosítani az arra fogékonyak számára. Lásd még: focimeccsek és szurkolóik világa.

    A szorongás, az önbizalomhiány, a beszűkült önismeret, az érzelemvezéreltség, a külső megerősítés igénylése és interiorizálása – jelentős hatalmi ágensek által is működtetett – össztársadalmi tünet, és nem is ma kezdődött, bár attól tartok, az utóbbi néhány évben legalábbis nem javult a helyzet. (Nem tudom, mennyire tipikusan magyar jelenség ez.)

    Nem akarok itt belemenni a “jobboldaliság” lehetséges fogalmi tisztázásába, mert ezen a szinten ez nem több címkénél. Tapasztalatom szerint a 90-es években a “liberális” bölcsészfiatalok ugyanezt tolták pepitában (még sokkal kirekesztőbb, elitistább módon), a 80-as években az utolsó “kommunista” tanítónénik ugyanezt az attitűdrendszert adták elő. Előtte pár évtizeddel meg a “nyilasokból” lettek ÁVH-sok, és erre szokás azt mondani, hogy kis ország, csak egy csőcseléke van.

    Kedvelik 1 személy

    • Szia, kösz, értékes komment! Metaforaként használtam, jobb enne a nem-balos vagy a konzervatív? “a 90-es években a “liberális” bölcsészfiatalok ugyanezt tolták pepitában (még sokkal kirekesztőbb, elitistább módon” de legalább voltak köztük okosak, szellemesek, jó ízlésűek! Magyarnarancsot olvasni igazi, mély megértés nélkül is igényessé tesz. Pedig én aztán a belterjességet, fontoskodást, Bojárt, Sissót szívből rühellem.

      Kedvelés

      • Én nacionalistának hívom ezt a politikai attitűdöt, minthogy ez a vállaltan közös nevező (“nemzeti oldal”).

        Ez a történeti fogalomhasználat alapján eleve kizárja, hogy jobboldalinak lehessen őket tekinteni, és akiket én ismertem, nem is szerették a jobboldali jelzőt (emlékezzünk a MIÉP-re: “se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”).

        Az meg egy külön poén, hogy a nacionalista mítoszrendszer függetlenségi (történelmileg Habsburg-, jelenleg Nyugat-ellenes) vonalának hivatalos kialakítását alapvetően a kommunista Révai Józsefnek köszönhetjük.

        A Narancsot én is szerettem.

        Kedvelik 1 személy

      • Szerintem ma kétféle jobboldaliság a tipikus, a nacionalista mellett ott az alt-rightos libertáriánus vonal is (nincs semmi nemzeti pátosz, csak a pofázás, hogy az én adómból nehogymár mindenféle nyomit támogassanak, zavarják az autózásom, nők önérzeteskedjenek, migránsok jöjjenek stb stb. Ez a fajta is szeret “libsizni”, baloldalazni, pedig csak a szociálliberalizmust meg a nyugati demokráciák liberális minimumát utasitja el (illetve ezt utasitja el az ezt a vonalat kitaláló, fenntartó média, mert az átlag ilyen jobboldali nem ismeri e fogalmakat).

        Kedvelés

  2. Nem akarom agyonflémelni a blogot, de még eszembe jutott egy tanulságos vonal.

    Szóval a “liberális” bölcsészfiatalok tényleg okosak, szellemesek, jó ízlésűek voltak, de legalábbis az akkori átlagnál tájékozottabbak, műveltebbek (szélessávú internet előtti időkben járunk). Így például az én “liberális” köreimben nagy divat volt az akkor újrakiadott Hamvas Bélát olvasni, akinek az életműve egy része legalábbis autentikusan jobboldali, tradicionalista szemléletű. Persze nem a szakrális orientáció ragadta meg őket, hanem az erről leszakított elitizmus; maga a Hamvas-olvasás is egy roppantul elit kultúrafogyasztásnak minősült akkor.

    Ezzel szemben a mai nacionalisták jellemzően nem csípik a jobboldali Hamvast. Pedig az esszéírói munkássága nem nehezebb olvasmány, mint Wass Albert – csak hát utóbbi nem késztet folyton kellemetlen önreflexióra a világ lerohadásában játszott egyéni felelősségünk kapcsán, helyette lehet kényelmesen mutogatni a románokra, zsidókra, szóval általában a gonosz külső ellenségekre, akik mindenről (is) tehetnek.

    Kedvelik 2 ember

  3. Kedves Éva!

    “Aki műveletlen, zsigeri félelmeit engedi célponttá tenni, aki hőbörög, spekulál, önigazol, hatalmaskodik, azokba rúg, akiknek nehezebb, nincs kritikai érzéke, azzal nem lehet és nem is kell beszélgetni.”

    A fenti mondattal teljesen egyet tudok érteni. Ugyanakkor ennél a blognál kirekesztőbb, egy kalap alá vonóbb definíciót még nemigen olvastam. Aki elolvassa, arra a következtetésre jut, hogy aki szereti a hazáját, Wass Albertet olvas, ugyanakkor például Eszterházyt, Nádast, stb. kevésbé, az bizony nyilvánvalóan egy bunkó senki, akivel művelt ember nem érthet egyet, sőt, akivel nem is érdemes szóba állni. Ezt az állítást meg is fordíthatnánk, amit most nem teszek, mert bízom az olvasó logikai érzékében.

    Árnyaltabb megközelítést javaslok. Sőt, merem állítani, hogy aki másképp gondolkodik, mint a blog írója, az még nem biztos, hogy megveszekedett, önző, kirekesztő, gyűlölködő, könnyen megvezethető senki. Lehet az itt mélyen elítélt oldal gondolkodásában is igazság.

    Kedvelés

    • Nem, nem fordíthatnánk meg, mert a két oldal nem egyforma, nincsen szimmetria. Erről szól a poszt. Bibibí, nem is te vagy a hülye, minden érv nélkül, ez az oviban szokás. Én olvastam, olvasom a népi és a rendszerhű írókat, szellemi elődöket, Wasst, Csurkát, a Demokratát, Bayer Zsoltot is. Te viszont nem tudod leírni helyesen Esterházy (és Magyarország legnagyobb főnemesi családjának a) nevét. Pont erről beszélek. Sértett, érvtelen, kioktató, buta.

      Javasolnál te, ha volna honnan. Nem kevesebbet olvastál, hanem semmit, és azt sem értetted.
      Milyen igazság, a sértődésen kívül?
      “nem biztos, hogy megveszekedett, önző, kirekesztő, gyűlölködő, könnyen megvezethető senki” béna, sértődött, teátrális, üres reflex. Érvet!

      És:
      Mit láttál színházban az elmúlt két hónapban? Mit olvastál? Ki a kedvenc íród? Ki a kedvenc rendeződ? Kiállításon jártál-e?

      Kedvelés

  4. Szerintem itt az ok-okozat összefüggés fel van cserélve.
    Nem a jobboldaliak butábbak, hanem a butábbakból lesznek inkább jobboldaliak.
    Aminek persze a látszata a végén csak az, hogy a jobboldaliak a butábbak,
    de így fogalmazva akár azt is hihetnők, hogy a jobboldaliság elbutít, noha épp fordítva: a butaság lök a jobb oldalra.
    Hiszen a hagyományok tiszteletéhez és mantrázásához nem sok ész kell, míg a kritikus és empatikus gondolkodáshoz, ami a baloldaliság alapja, annál több.
    . http://tortenelemcikkek.hu/node/457

    Kedvelés

    • Szuper igényes vélemény, bár úgy látom, eltekintesz attól, hogy én – számos “másik oldali” személlyel ellentétben – ismerem, tanulom a magyar és az európai kultúrát. Továbbá figyelmen kívül hagytad az érvelést, amely röviden: a nyitottság, a változás igénye, a progresszió, a kritikus, tabutlan gondolkodás értékesebb és okosabb, mint az elavult, hatalmaskodó, díszletté vált, poros régiségek önigazoló szorongatása, bűneink lehazudása, kínos elfogultság és idegenellenesség, mindez hazaszeretet címén.
      De bármely demokratás, mandineres publicisztikát, kulturális ajánlót is összehasonlíthatsz a Hvg, a Narancs, a 168 Óra írásaival, és akkor világos, mitől frusztráltak ők.

      Ha erre van érved, írj, de vedd olyan komolyan a kommentelésedet, mint én a posztot, mert ez nem firkafal.

      Kedvelés

      • Ugyan mit tanulsz te? Olvasatlan vagy ez teljesen lejön az eredeti posztból, réteg dolgokaz olvasol és ettől úgy érzed több vagy de csak magadat ámítod nyílván a környezeted ezt elég gyorsan levágja(segítek ezért nincsenek barátaid). Hála az égnek ebbe nem kell energiát fektetnem az ilyen primitív szinten létező embereket nem érdemes győzködni ezzel egyetértek,. De mégegyszer annnyira de annyira vicces ahogy bizonygatod, hogy olvasott vagy 😃😃😃

        Kedvelés

      • Egészen konkrétan fent van a blogon, miket olvasok, a kultúrnaplóban és posztok tucatjaiban. Semmit bizonygatnom nem kell, a nyelvhasználatomból is kiderül, miket olvasok. Ideológiát, ostobaságot, lektűrt nem olvasok, ez tény, és tévét sem nézek, a popzene sem érdekel.

        Kedvelés

      • Persze hogy több vagyok, de ez szillogizmus. Nem tudja a tévézombi harminc év könyveit, színházait behozni. A műveltség mindig több, mint az ostobaság, az alkotás több, mint a reakció, a saját vélemény több, mint a szajkózott divatszöveg, igazi blogot írni értékesebb, mint lájkokért leszopni bárkit. Nem csoda, hogy idegesek lesztek, figyelgettek, jöttök falkában és mocskoltok vesszőhibás, dagályos mondataitokban. Fönt lenni följebb van, mint a lent.

        Kedvelés

  5. Ki is a “baldoldali”? Ez ernyőfogalom.
    Mindenki, aki nem mélyen, értően demokrata.
    Aki szerint annyi okosnak lenni, hogy ő nem jobboldali, mert a jobboldlaiak per definitonem buták.

    Aki nem érti, hogy a kommunista eszmékből egyenesen következik a Gulág , Rákosi és a szemkilövető Gyurcsány .

    Aki megpróbálja letagadni, relativizálni, elsikálni, hogy a kommunista diktatúrák nagyságrendileg több emberrel végeztek, mint a nácik.

    Aki különbséget tesz aközött, hogy valaki a Gulágban halt meg vagy Birkenauban.

    Aki nem képes megérteni, hogy a rétegzettség, a hierarchia, az egyenlőtlenség az emberek munkához, tanuláshoz, élethez való hozzállásának különbözőségéből fakad.

    Aki szerint csak azért sikeres valaki, mert beleszületett, nem pedig azért, mert szorgalmasan tanult és dolgozott..

    Aki szerint három együttélő férfi és egy kutya az család.

    Aki Konrád Györgyöt jó írónak tartja.
    Aki semmit sem tud a magyar harmadikutas mozgalomról, aki életében nem hallott a Napkeletről, vagy ha igen, elvből nem olvasott bele ebbe a faisszta mocsárba.

    Aki nem érti, hogy a tények, – bármennyire durvák is – nem xenofóbok, homofóbok, rasszisták, hanem az objektív valóság feltárásának alapkövei.

    Aki kiáll a szír transszexuális leszbikusok jogaiért, de a magyar dolgozó emberekért soha.

    Mindenki, akinek a szavazatát félelemmel (Putyin, Rettenetes Orbán, határontúli magyarok) lehet megszerezni.
    Aki szerint admnisztratív úton meg lehet oldani a prostitúció problémáját.

    Aki soha nem mer azzal szembenézni, hogy a kommunizmustól – bár számtalan álarcot ölt magára, nem várhatunk mást, csak vért, nyomort és elnyomást.

    Kedvelik 1 személy

  6. “meg hogy a kommunizmus az az Andrássy út 60-at jelenti és nem egy eszmét”

    Komolyan, az “az nem igazi kommunizmus volt” érv? Hány millió embernek kell még meghalnia, mire felfogjátok, hogy ameddig nem lesznek a közember számára elérhetőek a robotok vagy ameddig nem lesz transzhumanizmus, addig nem lesz működő kommunizmus sem? Egy idő után ki kellene nőni az idealizmusból, mert egy idő után csak bajt okoz. Amúgy újabb bizonyíték is van arra, hogy még nem megvalósítható (Venezuela). A szalmabáb kép amit a jobboldaliakról itt leírtál számomra nevetséges, mert régebben én is baloldali voltam.

    Kedvelés

  7. Kedves Éva!
    Jobboldali – baloldali.
    Jobboldaliak nincsenek, mert akiket jobboldalinak stemplizünk, azoknak a legnagyobb része ellenbaloldali. Jobb híján én is.
    A jobboldaliság kihalt. Magyarországon kipusztították. Újjáéledés? Álmodsz öregem? Konzervativizmus? Mit konzerválsz? A mintennatyonszépet? a Trianon utáni ellenbaloldali autoriter világot? az álbalos diktatúrát? a rendszerváltás szabadrablását? látsz-e ebben a katyvaszban jobboldaliságot? És most ne kezdd a fasizmussal, mert összakarmolom magamat. A fasizmus és a nácizmus is ellenbaloldali rendszer volt politológiai értelemben. (a baloldal ellen jöttek létre és baloldali eszközökkel operáltak).
    Tudományos szocializmusból (neked már nem volt részed benne, azért vagy baloldali – bocs vicc akart lenni) úgy szereztem jelest, hogy a két világháború közti autoriter rendszerekről kellett referálnom egyórás előadásban – nagyjából emlékszem. Cankovtól Pétain-ig.
    Bocs, lázam van, azért ragadtam itt.
    Egyébként a blogod tényleg jó, maradjon is ilyen. Ahogy Te is.

    Kedvelik 1 személy

  8. Nem kevertem a két hsz-t, Te kezdted.
    Félelemről és szavazásról.
    Eu – hosszú ügy, a másik kettőt röviden el lehet intézni.
    Soros egy büzhödt antiszemita, kezdte hitsorsosainak vagyonával, amit vidáman segített széthordani, most pedig az iszlámot telepíti Európába, ami akár egy újabb holokauszthoz vezethet. Bár tévednék. Miért hallgat az európai zsidóság? Nem értem, és kétségbe vagyok esve.
    Migráció. A Korán több fordításban hozzáférhető. Olvassátok el, ha tájékozottak akartok lenni. Az első három oldal után meg is állhattok. Ha ez nem visszatartó erő, akkor mi?
    Én nem félek, hanem törekszem megismerkedni azzal, amiről szavazok, azért szavazok mellette vagy ellene.
    Bár nem vagyok (nem lehetek) jobboldali, csak ellenbaloldali, ahogy fennebb írtam.

    Kedvelés

  9. Elgondolkodtató poszt. Már, aki elgondolkodik rajta. Mert a határvonal talán nem is ott van, hogy jobb- vagy baloldali, hanem az árnyaltan gondolkodni képes és a merev gondolkodású, sztereotípiákban gondolkodó, bele gondolni sem merő, utánanézni nem akaró, billogot mindenre rásütő között. Aki felháborodik ezen a bejegyzésen (vagy bármelyiken), ahelyett, hogy továbbgondolkodásra késztetné.

    Az sem árnyalt gondolkodó, aki rögtön azt mondja, hogy “van arany középút a jobb és bal között”, ő egyszerűen csak lusta gondolkodni ezért mindenre reflexszerűen rávágja, hogy “arany középút”. Sokáig én is ilyen voltam, tudom, milyen folyton a konfliktust kerülni, meg döntés helyett középutas megoldásokat találni. Nincs ilyen. A legtöbb kérdésben igenis van sokféle nézőpont, álláspont és mindegyik valamelyik oldal felé mutat. Dönteni kell, de saját álláspontot kialakítani, megérteni a tőlünk távol állókat is. Választáskor elolvasni mind a két oldal programját (én most is megtettem, érdekes volt :)), megismerni az álláspontokat és aszerint dönteni (itt nálunk vicces volt most a választás, a jobboldal gyümölcslevet, krumplit, édességet, tanszercsomagot osztogatott, az emberek jól felvették az ajándék cuccot, aztán nagy arányban nem rájuk szavaztak 😀 ).
    Beleolvasni a szélsőjobbos könyvbe meg meghallgatni a genderelméletről szóló előadást is, megnézni mit mondanak az abortuszpártiak és az -ellenzők, mindkét oldalról hallgatni tapasztalatokat, megérteni döntéseket és sorsokat. Felismerni, hogy a “keresztény” nem egy címke és nem egységes, hanem van ott is sokféle ember és irány (pl. létezik baloldali katolikus és kisegyházi vonal is és vannak, akik saját döntésből, átgondolva vállalják és élik a hitüket).

    A határvonal ott van, hogy valaki utánamegy, a mélyére ás, igyekszik megérteni, saját véleménye van, vagy egy kicsit gyerek marad, aki egész életében rohangál köldökzsinórral a kezében és keresi, hova dughatja be. Vannak mindkét oldalon ilyenek, bár a többség most éppen a jobb oldalon áll.

    Kedvelés

  10. “butábbak-e a jobboldaliak?
    […] Igen. Tendenciaszerűen, sokkal butábbak, mindig is azok maradnak, definíció szerint.”

    Na, és most egy pillanatra gondolkodjunk el, hogy ezt a mondatot leírta volna-e például egy Tamás Gáspár Miklós.

    Kedvelés

  11. Visszajelzés: kultúrharc | csak az olvassa. én szóltam.

  12. Szerintem nálunk nem létezik a klasszikus értelemben vett jobboldaliság. Nem született meg a polgárság utódja. Nyomokban fellelhető fejlettebb vidéki városokban, Bp-n alig létezik.

    Én mondjuk enyhén konzervatív liberálisnak érzem magam, abból kiindulva, hogy mit és, hogyan gondolok, csak jóval nagyobb hangsúllyal a szabadságjogok, a vallásszabadság terén, de nem leírva ezzel egyidejűleg a közösségi jogokat sem. A képviseleti demokrácia vicce is akkora utópia, na.

    Ebbe a ‘kategóriába’ tudom leginkább besorolni magam, ha be kell, miután olvastam a témában. Alapvetően polgári értékrend, aminek megvannak a maga korlátai, ahogy nekem is. Meg még meg is keresztelkedtem, azt is azért, hogy kerete legyen a dolognak, szükségem volt rá, ott volt a határom, beláttam, megtettem, most jobb. Ennek mondjuk semmi köze a politikai irányzatokhoz, sokkal inkább a belső hitéletem (Istenhívőségem, mely nem vallásgyakorlás) megerősítése. De mondjuk sosem találtam – értékeltem másét kevesebbnek, rosszabbnak, vagy bizonyítandónak. Nem is értem ezt, hiszen ha létrejött, van létjogosultsága ahogy, egyes tanok pusztulásának is van. Nem zavar a másé, azért mert nekem is van sajátom, sőt! Épp azért tudom elfogadni.

    De volt olyan, amikor minikommunista leányka voltam én, húszas éveim elején, bár akkor ez nem tudatosult bennem, utólag láttam át, hogy azok bizony kommunális berendezkedésre való igények voltak (hogy nevettek rajtam a friss fideszesek) – amúgy ezt most sem tartom elvetendőnek. Egy pár évig őszintén hittem, hogy az egyén szabadságjogainak totális kiterjesztése rendet szül. Lehet ez így van, nem tudom. Mostanában annyi vicsorgó embertől hallom az anarchia meg lámpavas kifejezéseket egy mondaton belül, hogy olykor megriadok. Ezért is írtam a könyvajánlónál, hogy egy pillanatra kivert a víz. 🙂 Afféle bevallása volt ez a riadtságomnak, semmiképpen sem ellenvetés.

    De nagyon érdekes, amikor valami libsikajának, valami más meg kádéenpés hobbinak van titulálva, és persze azért mert az adott oldalon tömegesen jelenik meg. Onnantól kezdve pedig, a tömegessége révén nekem jobbára kerülendő, hacsak nem ragad meg úgy igazán mélyen. Ha viszont megragad, leszarom a címkét. Ezért járok templomba is meg Trafóba is meg Artusba is meg meccsre is. 😀

    Kedvelik 1 személy

  13. Az eredeti interjú és benne a perelt állítás (a Narancsot perelte):
    https://magyarnarancs.hu/szinhaz2/nem-tartozunk-egymasnak-131136

    Két link:
    https://szinhaz.online/szinetar-dora-valaszlevelet-kuldott-apati-bencenek

    https://www.origo.hu/itthon/20210121-apati-bence-szinetar-dora-hazugsagai-es-a-birosag.html

    Ki-ki döntse el maga az érvelés minőségét, a gesztusok, hivatkozások eleganciáját, ki itt az agresszor, kinek van szüksége aljas vagy irreleváns ön-megtámogatásra.

    https://magyarnarancs.hu/interaktiv/apati-bencenek-is-turnie-kell-a-rola-szolo-velemenynyilvanitast-235197

    Kedvelés

  14. Visszajelzés: tiltott szavak | csak az olvassa. én szóltam

  15. Visszajelzés: miért baj a szavak átírása? | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .