történetek a fogasról

Tavaly ilyenkor kiraktam egy  semmi különös, minőségileg is értelmezhetetlen fotót. Mert vicces.

Jött is az érzékeny vércsemegjegyzés gondos anyukáktól, hogy Dávidon kifordítva van a nadrág, kilóg a címke, és aztán ezen ment a kommentelés (nem volt, nem lógott, és ha igen, kit zavar?).

Rend a lelke mindennek. Porszívózzunk a sivatagban, és lehetőleg ismeretlenül szólogassunk be lényegtelen apróságok miatt. Én ilyenkor eltűnődöm: ők mit látnak, mi van a fejükben? Szólnak Adynak is, hogy szóismétlés? Mi a fontoskodás, korrigálás mozgatórugója?

Itt is. “Kosz van a teraszán, minek nem söpör föl”. A fotó témája a darázsirtás. Sőt, annak esztétikája. Tényleg kosz van. Mi közöd hozzá, miért zavar, mi ez az utálkozás folyton?

A föld megindul, olyan találkozója volt a héten a prostitúció-abolicionistáknak, és a szemünk kifolyt, annyit dolgoztunk Rachel Moran könyvén. Nőkről írok, akik túlélték a poklot és a liberális “sex worker” nyomással szemben nem félnek képviselni, hogy a prostitúció erőszak, és ez nem érdekli az olvasót. Felfogja-e, mi a téma? Mert az önkéntesek elírták a szórólapot, felcserélt valaki, aki talán disz, a piros alapon két betűcsoportot. Mennyi időnk elmegy azzal, hogy miközben mindent értünk, ilyeneket korrigálunk.

Saját legszebb friss élményem a tárgyban: szerda este ülök a fogaskerekűn, olvasom a Sakknovellát. Lenyűgöz, a fordítás is. Mindig ülök, mindig olvasok.

Középkorú úr odalép. Áll, én ülök. A fejem így faszmagasságban.

Azt mondja:

A szvatika nincs betiltva?

Kis tűnődés.

Hogy micsoda?

A szvatika, ejti ki még egyszer. Nem tudja, mi az?

Rettentő kínban érzem magam, másodlagos szégyent érzek. Nem tudom, mondom végül. Ez még elegáns is. Ő is kap valamit, én is tudom, amit tudok, béke van.

Leszálláskor sikerül rájönnöm a tökéletes válaszra: menjen haza, és nézze meg ezt a szót a szótárban.

Persze ez csak lépcsőházi gondolat.

Amúgy:

335. § Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon a) terjeszt, b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy c) közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.

2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.

Ez a régi törvény szövege, amelyet az Alkotmánybíróság megsemmisített. Az új, lelazult törvény csakis a kegyeletet, túlélőket zavaró megjelenítést szankcionálja, 2013 óta.

De nagyon okos voltál, barátom, és csakis ez a fontos. Ha mondjuk be lenne tiltva valóban, vagy a fogas nagy nyilvánosság lenne, a könyv címlapja nem egy sokszoros ellenőrzésen átment, stilizált ábrázolás, akkor én erre mit csináljak? Kihajítsam a könyvet?

Meggugliztam a szót amúgy, ne legyek igazságtalan. Hátha már így mondják. De nem.

A legdurvább, hogy ő ezt a beszélgetést csajozási céllal kezdeményezte. Engem, Isten látja lelkem, nem idegesít, ha megszólítanak, ez a fogason helyi, meghitt szokás, én igen könnyen vegyülök, diskurálok, olyan is van, hogy élvezem, vagy csak információt kérnek (a bringám vagy az izmom tetszik nekik). De ha valaki vérostoba és helyre akar tenni, felülről beszél, így kapcsolódik, attól kikészülök. Hogy nem talál egy értelmes témát. Hogy minek egyáltalán olyasvalakihez szólni, aki olvas.

Hogy fogalmatlan, rossz ízlésű, elemi viselkedési szabályokat nem értő emberek mi a bánatnak tesznek rám megjegyzéseket, és miért kéne nekem ehhez jó képet vágnom.

5 thoughts on “történetek a fogasról

  1. Az első törvényszöveg érthető volt, az újat meg se merem keresni. – Lehet, hogy a pasi csak alkalmat keresett a megszólításra, hátha…? Volt ilyen, hogy beszóltak nekem (elsőnek az apukám), hogy miért így csinálok valamit, miért nem amúgy. Közben fogalma/fogalmuk sem volt róla, mi is az a dolog, hogy kell csinálni. Kis sanda negyedmosollyal a bajusz alatt, hátha mégis igaza van és ő tudja jobban? (Félek, ezt már megírtam régebben. De az az első eset aztán akkor rögzült bennem, amikor később más pasik egészen más dolgokkal kapcsolatban ugyanilyeneket mondtak, mint a papa.)

    Kedvelik 1 személy

  2. Igen, nézze meg 🙂 Szvasztika. Így mondjuk érthető. Legalábbis jógás vonalon nevezik így, és ez nem a horogkereszt, hanem egy jóval korábbi szimbólum. Nekem is rendszeresen beszólnak, vagy véleményeznek, kérdezés helyett, mintha bizony mindent csak egyféleképpen lehetne. Te hogy viseled? Én ideges leszek, és valahogy azt érzem, jobb lenne nyugodtnak maradnom, mert ezek olyan lényegtelen epizódok.

    Kedvelés

    • Aki nagyon meg akarja magát védeni, és kétségbeesik bennem, az a gyerek.
      Nem vagyok gyerek.
      Aki védekezik és megmagyarázza, hogy de ez nem is olyan ábrázolás, nem azért, és egy nagy író, az a rémült kamasz. Az sem vagyok már.
      Aki elvárja, hogy emberek, ha már beleszólnak, tudják, ki az a Stefan Zweig, majd nekiáll, hogy fáradhatatlan energiáival elmagyarázza, mi az igazság, mély hittel feltételezve, hogy mindenki eszes, jót akar, való neki az igazság, a megértés a célja, az az idealista tanár.
      Nem vagyok már idealista tanár.
      Aki ideges lesz, felháborodik a belepofázáson, manspainingen, az egy olyan énem, akit értek, értékesnek tartok, de nem szeretek vele lenni, mert ez a sztori VICCES.
      Aki begyűjti ezt mint sztorit, és mosolyog, és ennyit mond, amennyit nem mondtam sajnos, vagy képes hallgatni, mert már nem akarja deklarálni a tényt vagy azt, hogy nem ő a hülye, majd, tudva, hogy a szerelme kettő szóból érti, mulatozik vele ezen, na, az én vagyok.
      Aki elolvassa a törvényt, ellenőrzi, hogy nincs a szónak ilyen változata (amit pontosan tudott a “hogy micsoda?” kiejtésekor, na de hátha), aztán megírja tömören, lássátok, feleim szümtükhel, az meg az író.

      Kedvelik 2 ember

      • Igen. Bár ne jönne elő bennem annyiszor valamelyik reagálás az előbb felsoroltak közül, ne kezdenék egy képzelt felelősségrevonás közepette kényszeresen magyarázkodni magamban, amire úgyse figyelnének oda. Mikor a lépcsőházban jut eszembe, mit kellett volna mondanom. El kéne már hagyni ezeket, nem lehet mindent a múltra fogni – szóval ezért is jó az olvasónak, nem is kell elgondolkodni, hanem azonnal felszívódik, bőrön át 🙂

        Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.