Nálunk nincs olyan, hogy alja munka. Munka van.
Mindegy, mit csinálsz, de szeresd, csináld lelkiismeretesen és akkor nem fecsérled el a napjaid felét.
Hát persze, hogy mindegy. Azért mennek tönkre a fogaid, azért vagy csupa stressz, reflux, autoimmun kórság, és azért veszed a legsuttyóbb készkajákat akcióra vadászva. Azért rettegsz a hóvégétől meg hogy lerohad a kocsid. És akkor te ezt szereted.
Mit is? Ennek az idézetnek a forrásában a TAKARÍTÁSt.
Tudjátok, amikor valaki arról beszél öntudatosan, ami jó nem lehet, és úgy állítja be, hogy az valami tudatos választás, értékalapon, akkor senki nem akarja őt megbántani, az orra alá dörgölni, hogy te áltatod magad, és nyilvánvalóan szar neked, nincs ezen mit tisztelni. Értjük, hogy milyen helyzetből, miért deklarálja magát így. Az udvarias lájkok és a hallgatás miatt viszont elhiszi, hogy akkor ő most pont akkora jóban van, mint amit akkor választana, ha szabadon dönthetne.
Hogy mindegy az.
Nem mindegy. Alkalmazottnak lenni a kapitalizmusban szar. Eredendően, mégpedig. Nem szégyen, nem ciki, hanem szar – ami ciki, az az ezzel kapcsolatos hazudozás, önáltatás, romantizálás, érzelmi élet. Esélyfosztott, elvileg nem helyeselhető, kiszolgáltatott és testileg-lelkileg erodáló, egzisztenciálisan (létszinten) és anyagilag is szar, és erről a sírva vigadók maguk is pontosan beszámolnak. Senki nem szeret dolgozni, ha más profitját hizlalja. Ennyire bamba nem lehetsz, és nem is vagy. Közhivatalban, állami finanszírozásban is szar, de a versenyszférában lenni alkatrésznek meg aztán végképp, még akkor is, ha “karriernek” nevezhető. Az alibimunkák, a végzettség-tudás-kreativitás-képesség kihasználatlansága, a monotónia, az elidegenítő környezet, a formális és kényszeredett kollegiális viszonyok, az ambíció és a szellemi függetlenség elfoszlása, a mesterkélt lojalitás, a porckorongsérv, hasi hízás, rossz étkezés mind forradalomért kiált, és erről olyanok beszélnek nekem, akik zseniközeli képességekkel, lelkesedésre, életörömre képesen, kiemelkedő műveltséggel sínylődnek évek óta disszociációt és kiégést okozó irodai robotban, egyébként versenyképes fizetéssel. Ők legalább nem hazudnak.
Mert el is kell játszani, hogy te ezt szereted, becsülöd! Azonosulsz! Hiszel benne! Ez a legócskább műsor.
Sóhajtunk: hát ilyen az élet, a munka. Valamiből meg kell élni. Igen. A megélhetésednél, a gyereked jövőjénél fogva rángatnak!
És minde helyzetek legszívszorítóbbika: a fizetett cselédé, a túlnyomórészt nők által végzett szolgáltatói, gondoskodási, egészségügyi munka, az ország nyelvét törve, bevándorlóként, az ottani árakhoz képest éppúgy szánalmas fizetésért. Amelyben nem lehet kiteljesedni, legfeljebb ártalomcsökkenteni és részgaranciákat kicsikarni, csakis a piac logikája, nem pedig magasabb elvek szerint.
Hogy én elitista és lenéző vagyok? Volna itt egy súlyos félreértés. A baloldal (az eredeti™!) tőkeellenessége és szegénypártisága nem azt jelenti, hogy a szegénységet, a lecserélhetőséget, a szívást kívánja sorsul mindenkinek, valamint hazudja ezt boldogságnak. Épp ellenkezőleg, kiáltozik: így nem lehet élni! Az egyenlőbb viszonyokat, az összjólétet kívánja megteremteni: a tőke koncentrációját és a profit logikáját szétzúzni, a szegénységet eltörölni. A jognak asztalát, a bőség kosarát akarja. És a szellem napvilágát. Meglep ez valakit?
Ahogy mindenkit hülyének néztek, haláli. A megható, elvinek szánt, hamisságtól csöpögő szövegeitek. Ahogy felmagasztaljátok pont azt az életállapotot, amelyikről a legtöbb bőrt lenyúzhatja a tőke. A kiszolgáltatottságot.
Csakis azért, mert ti rossz döntések sora miatt itt tartotok, az érettségi után tíz meg harminc évvel, mindezt nagy újrakezdésnek és bulinak állítva be.
Vagy például. Mert nem csak itt megy a fancy hazudozás. Angolszászéknál feszes, karcsú nők (Jameela Jamil) bizonygatják megható posztokban, hogy az egészség és a súly nem áll összefüggésben, és sokféle szépség van.
Hozzá egy hasra végzetesen elhízott, de előnyösen öltözött, fotózott, életet élvező, fiatal nő fotója, egymást ölelik az őzgidára emlékeztető posztolóval – de gyönyörű! Ajánlom a kövérség valóságáról ezt a posztot, a Redditről.
Nincs optimális-univerzális kiló, de a te saját eszményi testsúlyod-testösszetételed bizony szoros összefüggésben van a szervezeted fitt, ízületkímélő, jó keringésű, zsírokkal nem agyonnyomott belső szervű állapotával. Ezért kezdtek vadul fogyózni meg sportolni azok, akiknek én “beszóltam” (amiért az én testemet és életmódomat minősítgették nagy gúnyosan, a tévé előtt elheverve).
Engedd el a hazugságot!
Aztán: jó vidéki pletykás módra kielemezni mindenkit, bárkit, aki megél valami nagy szenvedélyt. Kelteni ellene a hangulatot. Nem lehet azt elviselni! Morált és elvet hazudni abba, hogy magányos vagy. Neked nem kell pasi, illetve: neked rendben van a magánéleted, csak nem beszélsz róla. Beszélsz a másikéról: hogy biztos nős a pasi, nem is szereti, a nő csak mutogatja, és majd rájön az a madár is. Mindezt úgy, hogy semmit nem tudsz az illetőről, és semmi közöd a sztorihoz.
Ha valaki boldog, az az egész világ összboldogságát gyarapítja. Nincs plafonja. A boldogság nem véges méretű torta, neked is jut!
Bár jutna! Örömgyilkosok. Én öt évig kussoltam. Nem fúrtam senkit, nem elemeztem mások szerelmét, nem faragtam elvet a nyomoromból.
Az is szuper érvelés, hogy nem ökó a gyerekszülés, mert túlnépesedés van és égnek az esőerdők – mondja az, akinek épp nem úgy alakult az élete, és erősködik, hogy ez bizony tudatos, saját és organikus (biológiailag lebomló, klímaaggályos, bolygómentő) döntés volt. Hősnőm! Repül, nagyfogyaszt, márkamán, cuccokat halmoz, jön-megy. Rendkívül hiteles.
De a kedvencem “a munka becsülete” című sláger. Az önszenttéavatás. Nem ám henyélés, más pénzéből élés, fujj! Glóriát von körétek a robot. Jobb is, ha minket elvakít. Még esetleg kérdeznénk ezt-azt.
A munka: szívás, összeszorított fog, kínlódás, állandó fluktuáció és konfliktus, rosszul fizetett vergődés. Élvezni a munkát tilos, csak az ér, ami unalmas, lehúz, megaláz. De néha kínunkban röhögünk, és összekacsintunk a többi elrontott élettel. Mekkora buli! És lájkdús, mert magukra ismernek sokan.
Ti önigazoltok: eltékozoltátok az életeteket, és most már bánjátok. Próbáljátok ezt átromantizálni, kelteni mások ellen a hangulatot. Nem kell a duma, tudjuk, miért csináljátok. Ez az az erkölcsösködő, trükkösen bűntudatkeltő, aljas beszédmód, amely megfojtja a teljesítményt, invenciót, kitörést. Ez a munkáshatalom rákfenéje is: lehúz, gyanússá tesz minden kiemelkedést.
Ha neked “karriered” van, meg pénzed, gyereked meg nincs, úgy helyeselsz, hogy hát igen, a kemény munka, de jó, az külön hányás, mert fogalmad sincs, miről beszélsz, és az ő rovásukra fitogtatod magad.
Miért is lenne, lehetne, legyen másnak olyan az élete, hogy nem szakad bele? Élvezi, kiteljesedik, vagy nem szorul rá. Elvett ezzel valamit tőled? Egy másik nő, érted. Ilyenkor hol a szolidaritás? Csak lefele működik, sajnálkozva?
És szerinted neked is ott kéne tartanod. Ha meg nem tartasz, akkor én basszam meg, akkor én nem dolgozom. Mert te is író vagy ám, tehetséges – csak közben ilyeneket írsz, hogy “A szolgálólány meséLYe”.
Nem minden nő szív ma már, és ezért küzdött a feminizmus évtizedekig. Vannak szerencsések, akik jól forgatják, amit megkerestek vagy kaptak, és vannak, akik keményen dolgoztak addig, amíg mára könnyebb az életük. Esetenként sorscsapások között, gyerekhad mellett. Ez fáj nektek?
Ha nem figyelsz, elragad ez a meló-jópofi és acsargás. Könnyű sodrása van. Pedig mindenki megküzdi a magáét, kár méricskélni. Viszont igenis legyen a tanulásnak, a tudásnak, a jól élt életnek rangja, következménye.
A tesztkérdés, megint: Ha kívánhatnál a lányodnak jövőt, mit kívánnál? Kéthavonta új helyen vergődést, szakképzettséget nem igénylő melót, nyomorgást? Vagy tisztes, képességeket kibontakoztató, kreatív, alkotó munkát, amelyhez sokat kell tanulni és/vagy szikrázóan tehetségesnek lenni? Szabadságot, esetleg?
A nyitó idézet forrása. Nem ír rosszul a nő, de ne csináljátok már.
csak az olvassa. én szóltam 
azt hiszem az elvvel egyetértek, de igazság szerint én is aljamunkat végzek éppen, saját elhatarozasombol, mert nyár elején még muszakvezeto voltam, és pont ugyanilyen okból fokoztam le magam önként targoncássá/sofőrré, nevezzük ahogy akarjuk, hogy kuss legyen végre, hogy szellemileg ne legyek teljesen kifacsarva, hogy új dolgot tudjak tanulni mellette, és maradjon lelkileg erőm más dolgokhoz, így a munkába jarasomat körülbelül mellékes körülménynek érzem jelenleg. és azért nem mondtam, hogy akkor inkább három hónapig nem dolgozom semmi, mert hát ez lehet hülye dolog, de én tényleg szeretek oda bejarni, és így hogy a munkám most nem igényel egész embernyi szellemi-lelki odarakast, nagyon jól tudom rendezgetni a gondolataimat arukiadas közben. sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. akkor is, ha nem örökre szánom ezt, hanem atmenetinek az új szakmám megszerzéséhez, és akkor ez is egy ujrakezdes. szerintem nem szükségszerű, hogy az ember utaljon valami kétkezi tevékenységet, és az sem, hogy ne legyenek ujrakezdesek, elvégre nem lehet mindenki olyan kiforrott 18 évesen, hogy pontosan tudja, merre vezet az út tovább, és még az se biztos, hogy totális tévedés volt amit előtte tizen, huszon évig csinált az ember, lehet hogy csak lezárt egy szép korszakot és belekezdene egy másikba, akár egy házasságnál vagy kapcsolatnal.
KedvelésKedvelés
Biztos vicces is furgonosnak meg pásztornak is lenni. Saját döntésből, átmenetileg, céllal.
De ez a hiszti meg hangulatkeltés, a büszke turnézás, a jobb munkák cikizése, ez valami iszonyat.
Volt itt valaha egy eszes és hálás kommentelő, oda meg vissza volt a szövegektől, mennyit adtam neki stb., soha semmi konfliktus nem volt. Egyszer csak, több év hallgatás után egy kommentben kiborult, hogy basszam meg, hogy a mandulavajamon lamentálok, milyen problémáim vannak nekem, ő meg éhezik, micsoda blog ez.
Nem az övé.
Kiment ugyanis egy gyerekkel és magyar jogászdiplomával Németországba, nem talált állást, és éhezett. És ez persze legyen a mi gondunk, nekünk téma, tiszta sor. Akkor megkezdődött az ő lelkének a masszírozása, az adománygyűjtés, a nyomorúsággal való érzelmi zsarolás az én oldalamon, akit gyűlölt. Akinek épp a ketogén gyógyító hatásáról és különféle zsíros kajákról volt mondandója.
És aki nem mentem ki magyar szakos diplomával se Németországba, se sehova, hogy ott aztán sírjak, hogy milyen nehéz.
KedvelésKedvelés
ezt értem, én most kifejezetten a linkelt posztra gondoltam, mert az egészen pozitív volt, én nem érzékeltem benne sírást meg a jobb munkák leszolasat, az valóban gáz lenne. vagyis talán annyit, hogy nem lehet mindenki mérnök, de ebben most nem éreztem a szőlő savanyúságát. szerintem más ez, mint odarwpulni más posztjara és eloadni, hogy bezzeg én éhezek. csak annyira azt írtad, hogy a robotabb munkákat nem élvezheti az ember, mert az önátbaszás, és csak erre értettem, hogy szerintem van az a helyzet, és én most nem is gumira gondolok, hanem a facebookrol linkelt írásra.
KedvelésKedvelik 2 ember
És akkor az is igaz, hogy nincs alja munka, csak munka van és szeressük, ennyi a titok?
Azért nincs forradalom, mert így áltatják magukat tömegek (vö. szar házasság, suttyó szolgáltatói vagy eü bánásmód, lesöpört panasz).
Attól, hogy sírás nélkül viseli, ami épp van, még tudhatja világosan, hogy az nem jó, vagy legalább ne hirdesse, hogy mindegy.
Nem az ember, hanem a munka becsülete c. beszédmód.
A legjobb az, aki folyton sír, de azért ő mekkora arc és milyen jó neki.
KedvelésKedvelés
Az idézett nemanyablog Facebook-oldal íróját közvetve ismerem, huszonéves, értelmes, talpraesett, jó humorú lány, aki a Londonban dolgozó szerelméhez költözött ki, itthon kereskedelemben dolgozott, eleinte ott is, csak besokallt a hülyéktől. Szerintem pár hónapnál tovább nem fog takarítani, úgy tűnik, azért írta ezt a kissé közhelyes tanulságú írást, mert elege lett a “minek memtél Londonba alja munkát végezni” beszólogatókból. A takarítás egy-egy életszakaszban jó mentőöv lehet, de nyilván neki sem karrierálma. Egy régi barátnőm még diákként takarított egy ideig Németországban, volt előtte nyelvtudást, jogosítványt, jó szervezőkészséget igénylő “jobb” munkája, azért hagyta ott, mert elege lett, hogy hülyék miatt szívjon. Ő szabadfoglalkozásúként takarított, magánszemélyeknél meg kis irodákban, azért csinálta, mert ezt jobban össze tudta hangolni a tanulmányaival és lényegében csak rajta múlott minden. Olyanoknál dolgozott, akik értékelték, hogy megbízható, diazkrét és hatékony. Én is ezt értékelem a takarítónőmben, ő ugyan nem diák, hanem középkorú családanya, ha nem külföldi lenne, talán nem ezt csinalná, de jó kedélyű, csinos,vidám dél-amerikai nő, és úgy tűnik, nem a munkája határozza meg az önbecsülését.
Másfelől viszont egy barátnômék pár éve tettek egy kísérletet Angliában, és ő azt mondta, miután pár hónap múlva hazaköltöztek, hogy bármilyen szarok is a körülmények az állami szférában Magyarországon, 40 fölött ők már nem akarják legalulról kezdeni.
KedvelésKedvelés
Köszi. Én nem konkrét embereket, hanem beszédmódokat, érveléseket elemzek amúgy, és ezt például nagyon károsnak tartom.
KedvelésKedvelés
Igen, értem a posztot, azért írtam le pár konkrét dolgot, mert easternsugar kommentjéről jutott az eszembe, hogy vannak hasonló vonások a helyzetükben. Én azt önmagában nem tartom nagyon károsnak, hogy egy alapvetően személyes élményekről, sztorizásról szóló Facebook-bolgba becsúszik néha egy-egy ilyen közhely – azt már igen, ha ilyesmi megjelenne valami női portálon “újsagcikként”, a “tanulságot” csupa nagybetűvel kiemelve.
KedvelésKedvelés
Hát meg akik lecsaptak rá, a munka becsülete című elitellenes nóta, meg a végre ilyen ember is van, meg az ingyen blogoló karrierzseni “én legalább dolgozok” (!) és ennek minden értelmiségellenessége és irigykedése.
KedvelésKedvelés
Egyetértek, tényleg szívás alkalmazottnak lenni és már a közszférában is egyre inkább az. Nem véletlen, hogy nagyon sok vállalkozó nőtt ki a földből. Azt veszem észre, hogy azok a nők, akik otthon voltak gyeden, gyesen a gyerekekkel sokszor inkább vállalkozni kezdenek és nem mennek vissza dolgozni az előző munkahelyükre. A takarítás akkor is alja munka, szétmegy a kezed a sok vegyszertől, amivel dolgozol egész nap, idegenek váladékaiban turkálsz, utánuk takarítasz. A saját pereputty váladékai az elmegy, a gyerek után ki ne takarítana, de más fikáját vakarni a zuhanytálcáról vagy épp a székletét a wc-ről, nah az alja munka, akkor is, ha higiéniai szakasszisztensnek hívják. Ugyanez a helyzet a munkatársak, főnökök szellemi okádékával, amit sokszor odahánynak mindenki elé az asztalra. Szagolod, ha akarod, ha nem. És innentől kár hivatástudatról meg a munka szépségéről beszélni nah meg arról, hogy de szeretem én. Ebből a szempontból nem hazudtam magamnak sosem – máskor általában hazudok és önáltatok – de a beosztotti munkát mindig szükséges rossznak tartottam, sosem gondoltam róla, hogy felemelő lenne. Persze, ettől sokan szerethetik, amit csinálnak, ezt nem vitatom el tőlük. Egyébként felfedeztem azt a típust, amelyik okos, de nem kreatív. A munkájában jó, megnyugtatja, hogy a megszokott folyamatokat csinálja, általában reálos végzettséggel, kicsit magasabb pozícióban, de nem túl magasban, hogy a sok felelősség agyonnyomja. Ők idegenkednek mindentől, ami spontán, nem szokásos, alternatív. Végiggondolja, és az esetek 90%-ban a megszokott mellett teszi le a voksát. Nem az átlagról beszélek, hanem arról, aki tényleg átlátja, átgondolja, több szempontból megnézi, de egész életében biztonsági játékos marad teljes meggyőződéssel. Szóval ez a típus elégedett a beosztotti pozíciójával.
KedvelésKedvelés
Szamomra kissé bizarr ez a “mások váladékára” összpontosítás… ezen az alapon az orvosi meg ápolói munka is “alantas”. Amennyire én belelátok, a takarítói szakma is hierarchizált, az alja a szórakozóhelyek takarítása, a hotel köztes műfaj, és a legkevésbé rossz az irodatakarítás meg a stabil, jól megválogatott magánügyfélkör (sokan vagyunk olyanok, akik nem hagyunk magunk után mocskos wc-t, mosdót csak azért, mert majd más úgyis eltakarítja), . A nagyüzemi takarítást megfelelő védőszerelésben csinálják. Képesítést nem igénylő, közepes nehezségű fizikai munka, közepes rizikóval. Ahhoz, hogy valaki ne az alja részét kapja, ahhoz inkább altalános emberi kvalitások kellenek. Sok függ attól, ki milyen célokkal, hozzáállással fog neki Betti (nemanyablog) hozzáállása szerintem rendben van, ő nem fog ebbe beleragadni. Az írása a végén kicsit elmegy a populáris vigasztaló-önmegnyugtató irányba, és olyan közhellyel zárul, amit érdemes kicsit megpiszkálgatni.
Ami a gyesről, gyedről visszatérő magyar anyák nagy vállalkozókészségét illeti, azért ne felejtsük el, hogy ilyenkor általában azért arról van szó, hogy van már egy fix jövedelem a családban, a magyar munkaerőpiacon viszont elég nehéz részmunkaidős vagy rugalmas munkaidős, akár távmunkában is végezhető alkalmazotti munkát találni, sokan kényszervállalkozók (időnként az alkalamzotti lét minden hátrányával, de annak előnyei -fizetett szabadság, tb – nélkül) vagy “hobbivállalkozók”.
Az, hogy ki milyen munkat választ, szerintem az egyéni lelki alkatánál jobban meghatározza az általánosabb társadalmi, gazdasági, munkaerőpiaci helyzete, ami persze a képességeitől, végzettségetől, se független.
A hivatástudatról beszélni szerintem is porhintés, vagy az a célja, hogy még többet zsigereljen ki a dolgozóból, vagy önvigasztalás.
KedvelésKedvelés
“ezen az alapon az orvosi meg ápolói munka is “alantas”.” Úgy van, beteg testek közelében nagy felelősséggel létezni egész nap rettentő nehéz, még helferszindrómával is. Mondják is, hogy mennyire megterhelő. Csakis megfelelő fizetéssel, ranggal, megbecsültséggel és erős munkaszerződéssel, munkavállalói jogokkal, illetve hálapénzzel ellentételezhető. A betegközeli pályát is hagyják sokan, és inkább a kutatói, konferenciás, gyógyszercéges, plazmaközpontos helyekre mennek pár fiatal idealista év után.
KedvelésKedvelés
Mindenben igazad van amúgy, de ettől az alapállítás igaz marad. Ha a lányodnak választhatnál főfoglalkozást, az idegen országban takarítás lenne?
KedvelésKedvelés
A váladékokra összpontosítottam, ennek egyik oka, hogy én magam irtózom tőlük. Mármint azokétól nem annyira, akiket szeretek, de sokáig pl. azért nem jártam strandra, mert hányingerem lett a tudattól, hogy abba a vízbe ázik bele mindenkiről minden. Mióta gyerekem lett vérben, piszokban azóta egészen jó közegem az uszoda, strand medence. A másik ok a váladékok felhozásának az az átvitt értelem. “Aki a piszkomat takarítja az a szolgám”. Sajnos sokszor fordult elő az iskolában, ahol tanítottam, hogy direkt össze pisilték, kakálták a wc-t a tanulók, a takarítónő pedig ott sírt, hogy neki nem dolga ezt feltakarítani, mire az egyik fiú hozzávágta: de pont ez a dolgod. Nyilván lettek következményei az esetnek, de a férfi húgyát takarítani női munka, mert a férfi magasabb rendű és a nőnek mindent szeretnie kell, ami egy férfi farkából kijön. Úgyhogy a váladéktakarítás mindig az alacsonyabb rangúak, lenézettek kiváltsága. És pont erre írtam a “szellemi okádékot” amit sosem a beosztott szokott a főnök asztalára hányni, hanem fordítva.
Furcsa ez – bár nem akarok genderspecifikus lenni, de megkerülhetetlen – ahogyan a tanári pálya elveszítette a presztízsét úgy lett egyre inkább női munka az is. Valahogy a legkevésbé megbecsült, mentálisan megterhelő, mindenféle szempontból felőrlő munkák nagy részét nők szokták végezni, mintegy a nyakukba varrják, “ez úgyis semmi, csináld csak” alapon. És ezt rózsaszín púderezni, kb olyan, mint a rossz pornó: “kéééérlek, lődd a számba a gecidet, a geci olyan finom”. Aztán végül a reflektálatlanok el is hiszik, hogy a geci finom, mert ami finom, annak ilyen ízűnek kell lennie. Valahogy Így megy ez szerintem.
KedvelésKedvelés
Lazán kapcsolódom, az utolsó részhez.
De még a váladékokról is: nem lehet, hogy trauma is van ebben?
Beszélgettem nemrég egy férfival, nem mondanám pornóagymosottnak, és ő sértőnek, elutasítónak érzi, ha valaki (partnere) nem kér a direkt, egész testéből, ha viszolyog a nemiség váladékaitól. Kicsit talán sajnálja is azt, akinek nem természetes ez.
Szerintem csak az ápolatlanság és csúfság taszító. De akiért odavagyok, az nekem még büdös is lehet, meg kicsit ronda is, a végére úgyis _olyanok_ leszünk, és minden olyan lesz. Szeretetből, rajongásból, vágyból, vagy sehogy.
Furák ezek a felárak, amikről a túlélők beszéltek a bordélyok világából, csókért, másik pózért, barátnőfílingért, miközben a szopás és az arcba lihegés meg alap. Olyan leplezetlenül mutatja meg, hogy semmit, de semmit nem akarnak, kívánnak, bírnak elviselni, és ez nemi erőszak. De aki nem élte át ezt, aki kölcsönösségben éli meg a szexet, az is bólogat. Hát igen, anál, szájbaélvezés, nagyon durva! Ööö. Azért csinálok bármit a másikkal, mert imádom. Mert az izgat fel.
És azt miért gondoljuk, hogy a mi puncink, az meg bezzeg vágytárgy és gyönyörűség? Mit tudnak a férfiak, amit mi nem? Bennünk, ha ez biológia, miért nem működik a vonzalom a szeretett partner nedvei, szagai iránt? Hol romlott ez el? A mi női testünkön nem lehet zavaró semmi? Mivel jobb az ondónál (az volna a csúcspont, a legnagyobb bizalom) a nyál, a veríték, a hüvelyváladék, az arc/lehelet közele? A pornó mocskolta be ezt?
Csak teljes testi elfogadásban jó a szex.
Különben elröhögi magát az ember, vagy semmi kedve hozzá.
Volt nekem egy egyalkalmam nemrég. Igen technikás, virtuóz és adakozó férfi volt, olyat tett velem, amit még soha senki, de OCD-s volt keményen. Nem akartam elhinni. A lehetőségek határáig került minden kontaktot minden, bármely nedvvel, a sajátjaival is. Sajnos, nem tudom itt elmondani, a valóságban ez mit jelentett. Különféle technikái voltak: leszigetelte, nem nyúlt oda, és az eksön közben, egyes alfejezetek határán mászkált ki kezet is mosni. Mindez az ő otthonában. Ha már ott volt, letörölte a csempét és kiakasztotta csipesszel a rongyot a teraszra, ezen beszartam. Nem értette, miért röhögök. És hatalmas öntudata volt, bizonyos értelemben jogosan.
Paradox módon akinek gond a szájba élvezés, az aztán moshatja a lepedőt vagy a ruhát (és ez szintén a nő lesz). Ja, tudom, van óvszer is, sok örömet kívánok hozzá.
KedvelésKedvelés
Kétdiplomás, nyelvet tökéletesen beszélő, talpraesett, nem nyafogó, tíz éve kint élő, erős munkamorálú, kellemes személyiségű ismerős sem jut egyről a kettőre. Iszonyú káros az a beszédmód, ami azt üzeni, hogy ó, ezt csak ki kell bírni, ez átmeneti és buli, és “keményen dolgozom”, határ a csillagos ég, miközben auz egész egy vergődés. Nagy pr-ja van ennek a kimenésnek, de azért dezinformálni nem kéne. A dilemma hamis: előfordulhat, hogy olyan a sors, a személyiség, hogy soha nem lesz sehol nyugalma, de még nyugdíja sem.
Vagy eltartott helyzetből írogatják, hogy nekik milyen jó és milyen szép a táj stb. Arghhh.
Azért ez nagyon nagy döntés. Orvos, matematikus, ápolónő az, perfekt nyelvismerettel, akinek a váltás jövedelmező. De hogy boldogító, azt ők se mondják.
KedvelésKedvelés
Én keverem a kettőt, mert egyrészt van beosztotti munkám is, meg itthoni, vállalkozós is. Ami az előbbit illeti, nem cserélnék a főnökeimmel, mert óriási felelősség és lelki teher van rajtuk, ami rajtam nincs, tehát korrektnek érzem a felállást, nem akarok ott ennél többet. Sokat takarítok pisit, szart, hányást, vért, amit akarsz, sok gusztustalanság van a napjaimban, de én az aljamunkát semmiképpen nem ebben mérném, hanem abban, ahogyan viszonyulnak hozzád a munkád során. Ha megaláznak, lenéznek, semmibe veszik az erőfeszítéseidet, na az az alja munka, nem a vér felmosása.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én is gond nélkül felmosok, belenyúlok bármibe. Ápoltam beteget eleget, semmi gondom nem volt ezzel, lusta sem vagyok. De most arról beszélünk, ki mit tart munkának, jó életnek. Mennybe meneszteni azt a tevékenységet, ami sima életkudarc, meg morált hazudni bele, közben mószerolni azt, aki jobb életet harcolt ki magának, inszinuálni, tagadni tehetséget, erőfeszítést, ez hányás. Romantizálni se szerencsés a lúzer életet. Neki is lehetne karrierje, legalábbis azokhoz méri magát, akiknek van, csak elbambulta az életét. Szembenézni ne kelljen.
KedvelésKedvelés
a fentebbire nem tudok választ írni: nem voltam egyértelmű szerintem. Amikor valakiért odavagyok, akkor az más, ugyanúgy más, mint flowban csinálni valami nagyon érdekes munkát vagy bejárni egy lélekölő munkahelyre, csak mert az az élet rendje. A kiszolgáltatottságról próbálok beszélni, amikor minden ondó, minden helyzetben kell, hogy jó legyen, vagy legalábbis azt kell mondani, gondolni róla, hogy jó. Amikor nincsen benne a döntés, hogy ehhez nekem van kedvem vagy nincs éppen.
A váladékoktól nem konkrét traumám van, hanem az egyik rokonom, aki nagyon sokat foglalkozott velünk kicsinek, nagyon vallásos volt, és minden tabu volt számára, ami a testiséggel kapcsolatos. Tehát ez inkább az ő átörökített traumája (megpróbálták megerőszakolni fiatalkorában, ő azt állította, hogy ez végül nem sikerült, én utólag visszagondolva ebben egyáltalán nem vagyok biztos).
Egyébként a nemiség váladékainak élvezetét a pornó nagyban eltorzította. A pornó nekem steril, csak az van benne, aminek az aktusban szerepe van. Mintha a kakaós csigának mindig csak a közepét látnád és elhinnéd, hogy a kakaóscsiga csak a pihe-puha közepe és a ropogós széle az nem hozzá tartozik, az a szükséges rossz.
Egyébként az lenne a méltó élet ha a munka flow lenne, kreatív és kiteljesítő, ugyanúgy a kapcsolatok és kapcsolódások is, és a helyén lenne kezelve az, ami se nem flow, se nem pozitív, viszont van és sokszor tudatos döntés miatt van.
KedvelésKedvelés
“a kiszolgáltatottságról beszélek” a prostitúcióról és az érdekalapú kapcsolatról beszélsz!
Tudok a traumákról, értem, hogyan hatnak.
De aztán mégse leszünk boldog nőkommunában élő leszbikusok vagy emelt fejű remetenők. Tehát heteró módon, szexszel, férfival élünk.
Ott a férfi, ott a szeretet, a vágy az életünkben, és ott az ondó, ami az ő legeksztatikusabb állapotának, nemiségének jelképe, és egyébként az élet forrásának a fele, nélkülözhetetlen összetevője annak, hogy jövő, gyerek, születés.
Kicsiot a szégyene is. Nagyon sok férfi megtanulta, hogy az ondó a valós partnernek probléma, gáz, és szabadkozik.
Van egy férfi tehát, aki partner, aki kell, akit szeretünk, akivel azt akarjuk, hogy jó legyen neki, aki hiszi, hogy vonzó, akivel lefekszünk, és ettől magunknak örömöket remélünk. Ebben nincs kétely. Van? Nem kell az egész? Akkor kivel van itt a gond?
Mindenkinek van férfiakkal feldolgozandója, nyitva a pszichológus.
Nem az összeöntött világnagy ondó ez, vagy bármilyen testi jelenség mint olyan, hanem az övé, az ő ondója és az ő ugyanúgy sérülékeny szexusa.
Teljesen jogos a fapinavád, ha itt is megjelenik az, hogy ondó, jaj, ne.
Hogy hol van kedvem, hol nincs.
Hogy miért szeretik oly nagyon nem-kívül, nem külön? Praktikusan azért, mert melegen marad pont a végén, és megszakítatlanul mehet, enged belefeledkezni, és mert nincs vele probléma, hogy látszik vagy mit ken össze, lelkileg és a beteljesülés szempontjából pedig azért, mert azt éli át, hogy teljesen elfogadják őt, a testét, a szexualitását.
Ez akkor is így van, ha a pornó durva visszaélés és torzít. A nagy része, az alapja nem torzítás, hanem a létező, egyetemlegesen izgató mindenféle, ami miatt senkinek nem volna szabad bűntudatot éreznie (csak megfelelően rezonáló, ezt is élvező partnert találnia), és azt facsarja ki és teszi üzletivé, erőszakossá, tárgyiasítóvá és megalázóvá, emberi jogi botránnyá.
Azt, ami szép lehetne és szép is, átitatja nőgyűlölettel.
Nem sok jót árul el ez életörömről, ha nők tömegeinek van mindig vagy gyakran problémája a saját partner elemi testi működésével, és azt hiszi, hogy ez attól van, mert rá van kényszerítve, el van várva, illetve hogy az ondó undorító, és nem megy el vele terápiába vagy tartóztatja meg magát akakor teljesen.
Egyáltalán nem csodálom, hogy ekkora a szexuális frusztráció.
Nem, nem kötelező, de mivel mindig ott van, elég érdekes, hogy nem sikerült hozzászokni. Mihez is? a látványához? a tudathoz?
Most elmeséltem az attitűdömet, de engem ez mint probléma és gondolkodnivaló érdekel, és tudom, hogy te is elemző agy vagy. Csak ez olyasmi, amiről nem beszélünk soha.
KedvelésKedvelik 1 személy
“minden ondó, minden helyzetben kell, hogy jó legyen, vagy legalábbis azt kell mondani, gondolni róla, hogy jó” Nincs olyan helyzet, amiben nem jó, mert te döntesz, kiével találkozol. Nem állnak sorba a férfiak, nem találkozol az ondójukkal, neked az van, akit választottál, és vele a flow, vagy nem, de az akkor baj.
Vágyból. Csakis.
Amúgy ha nincs flow, a fejük, a lényük, a hangjuk is undorító.
KedvelésKedvelés
A Mércés cikk nagyon pontos erről a világról. A rendszer átlátása, pláne minden, különböző országokban (is) ülő főnöknek való szóvátétele után nem nagyon van maradás. Mert hiába építkezős, újító eleinte a meló, az átszervezési hullámok és az unalom utolérnek, kimossák az értelmet a napokból. A működés ugyanaz minden cégnél. És ez itt egyre inkább az ssc-k országa. Az utolsó időben annak a pár embernek, akinek főnöke voltam (szakmailag is) összefoglaltam a dolgok állását, bocsánatot kérve, hogy felvettem őket, de én elmegyek, mert nem bírom, gondolkodjanak ők is, nálam ügyesebben lépjenek. Hazugság, butulás, unalom, zsákutca. A huszonévesek még bírják, de egyre fiatalabbak ismerik fel, hogy szar ez alles zusammen.
Erre van egy olyan válasz, hogy akkor freelance, digitális nomád (online marketing, szövegírás, webfejlesztés) meg start-up, lehetőleg értelemmel megspékelve, ami a társadalmi haszon. Nyüzsgő közeg, mindenki networkingel meg pitchel, és nagyon műanyagmentes. És a multik megjelennek pénzzel, arculatot szépíteni, jó ötleteket megvenni, túlélni. Mert náluk kihalt a kreativitás rég. Vannak opciók kiutat találni a multiból mégis, rengeteg emberrel beszéltem, interjúztattam szinte. De mellbe vágó volt azzal szembesülni (már 1 éve volt), hogy valójában nincs szaktudásom, csak soft skilljeim, elfelejtettem az anyanyelvem, kiégett az agyam, a lelkemen egy szürke folt. Kitalálni, megtalálni, miben vagyok, lehetnék mégis reálisan jó, mi érték, mi lenne élhető, hogy lesz ebből pénz. (Nem coach, nem gyöngyfűző, nem gyerekkönyv illusztrátor, nem táplálkozási tanácsadó, nem pék, nem app fejlesztő, nem is fészbuk marketing). Hiteles kapcsolatokat létesíteni, elviselni az emberek gyakran unalmas reakcióit az élethelyzetemre, titkolózni. Kurva nehéz, és sokkal lassabban haladok, mint szeretném. Talán majd megírom egy év múlva, mi lett. A kudarcokat is.
A másik topikhoz is lenne, de azt nem merem ideírni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon megindító, fontos, ahogy ezt írod. Ha megjárod a kígyós sötétet, akkor ki fogsz jönni utána, mert a hajadba van fonva egy szál napsugár. Én látlak, ilyennek látlak.
Buli, poén alkalmi munkákból is el lehet lenni addig, na, tudod.
Mi a másik topik? Mi a téma?
Nem tudom, miért rakja spambe.
KedvelésKedvelés
Ó, köszönöm, ez nagyon szép. Igen, tudom, vagyis értem.
Valamit összekutyultam a telefonomon, és wordpress fiókos bejelentkezéssel kommentelnem. Mert van egy szép nick-em is, de nem azt sikerült használni.
KedvelésKedvelés
A munkám kapcsán alacsonyan iskolázott, több szempontból hátrányos helyzetű középkorú nőkkel találkozom, akik közül sokan tíz-húsz éve takarítanak, meg is élnek belőle, mondhatni szeretik is. Egy beszélgetés közben felmerült, hogy az egyikük lánya most végzett a középiskolában, nyárra munkát keres. Kérdeztem, hogy miért nem mennek együtt takarítani, mindig keresnek munkaerőt. Az anya rávágta hogy nem, a lánya túl jó ehhez.
A kérdés: kívánnád-e ezt a lányodnak?
Én egyébként semmilyen munkát nem gondolok szégyellnivalónak, lennék bolti eladó, takarító tartósan is, ha ezen múlna, hogy eltartom-e a gyerekemet, de egyáltalán nem lennék büszke rá.
KedvelésKedvelés
Nem egyszerű ez, Én magam kiszerveztem az ápolást, a testi szükségletek 24 órás készenléti állapotban történő ellátását, a valamikori fizetésem (amit lélekgyalázó, testamortizáló irodai munkáért kaptam) duplájáért, pedig el tudnám végezni, de akkor nem lenne életem. Egyikünknek se lenne élete és morálisan semmivel nem indokolható a döntés. Mégis halálosan boldog vagyok, hogy végre élvezhetem az életet – a magam módján – és “tekergőzhetek a napon” .
KedvelésKedvelik 1 személy
Elég érdekes dolgok jönnek itt elő.
Magam részéről olyan munkát, ami nélkül alapvető folyamatok nem működnének (aka takarítás-vécépucolás, testi szükségleteket kielégítő betegápolás, útkarbantartás, kertészet-mezőgazdaság, főzés, sírásás, akármi) én nem tartok se alantasnak, se megvetendőnek. Lehet nehéz, lehet piszkos, lehet büdös, szeretni se kell. De nem alantas, megvetendő, mindenképp elkerülendő. Hahó, ez (is) az élet. Nem úgy, hogy ez CSAK az élet, de ez a része. A szüléssel, a halállal meg ilyen alap dolgokkal együtt.
Ha én megvetek munkát és alantasnak érzem, az olyasmi, mint: fizetett trollkodás és karaktergyilkosság, erőszakszervezetben mások testi és mentális épségének tiprása (mindegy hogy maffia vagy zsoldoshadsereg), szervezett átverések (kamugyógyítók, kamuüzletek). Vagy bármi, ami ellen amúgy a szellemünk lázad és helytelennek, ártalmasnak érezzük, de csináljuk mégis-pénzért. Ez rombolja igazán a testet-lelket, nem a takarítás. A takarítás akkor, ha napi tíz órában, túlhajtva, vegyszerekkel, alulfizetve, reménytelenül. Egyébként az agysebészet is rombolja, ha túlhajtva, alulfizetve, rossz körülmények közt. A lányomnak-fiamnak azt kívánnám, csináljon bármit, de örülve, flow, értelemmel és nem túlhajtva, nem a fizikai-mentális egészsége rovására. Takarítani meg kell, mert megesz a kosz. Láthatóbb valahol az eredménye, mint a marketing-kampánynak.
Szóval sírt ásni, súlyos beteget ápolni, hullát szállítani, vécét takarítani is lehet oké, ha nem kell egy egész életen át, folyamatosan. Én nem szervezem ezt feltétlenül ki azzal, hogy „akkor nincs életem”, amikor megszülettek a gyerekeim, akkor se volt „életem”? De, épp az volt az életem. Addig, míg kellett. Ha anyám leesik lábról, akkor egy ideig az lesz az életem – az már a társadalmi szintű probléma, hogy ebbe konkrétan belekeserednek és éhen halnak azok, akiknek évekig, évtizedekig ez és csak ez jut, egyedül küszködve, pénz és támogatás nélkül, ennek nem szabadna így lennie. De ha eltávolodunk egy rakás földszagú tevékenységtől, akkor más natúr cselekedetektől is elvadulunk majd – igen, ki lesz sterilizálva a szex vagy a gyereknevelés is.
KedvelésKedvelik 2 ember
Hát hogy mi jár az élettel, azt nekem nem kell magyarázni. Ahogy én felnőttem, amennyit szívtam, szültem, ápoltam. Minden nap van most is pókháló, penész, szar, komposzt, klotyó, vízkő, szemét, ételmaradék, kézzel mosogatás, kutyaszőr ma is, és még haldokló is van. Semmitől nem távolodtam el én se, és más anyák se. De ha mondjuk csak az izzadságszag meg az ondó maradna, egy ideig nem bánnám azt se.
A poszt pedig arról szólt, hogy ez megterhelő és melós és semmiképpen nem teljesít ki, pénzért csak jobb hiján csinálja az ember, kár romantizálni. Ha már tisztánlátás sincs, semmi nincs. Pláne karriernek beéállítani, meg újrakezdésnek, és azt sem bírni sehol pár hétnél tovább, és azt döfködni, aki keményebben nyomja, vagy sikeresebb, arra mondani, hogy “nem dolgozik”, fújjj.
KedvelésKedvelés
Nem is rád gondoltam, de találkoztam emberekkel, akik szerint ez mind kerülendő és “jajnembírnám” – de valakiknek valahol valamennyire mindig kell bírni, és nekem jobban tetszik, ha kicsit egyenlőbben van elosztva, mintha valakik folyton, mások szinte soha, semelyiket. Nem romantikus és nem karrier, vallást se érdemes csinálni a házimelóból se, és tökéletes a kettővel lejjebbi kommented, nélkülözhetetlenek, mégis lenézettek, rossz érdekérvényesítési lehetőséggel, képességekkel.
KedvelésKedvelés
Amúgy valami bulvárfaszom helyen olvastam, hogy a középnyugati országrészben volt sírásóverseny.
https://www.szekesfehervar.hu/szekesfehervaron-rendeztek-a-iv-mtfe-orszagos-siraso-versenyt
KedvelésKedvelés
Minden alkalmazotti kiszolgáltatottság rombol, ahogy írtam. De főleg a szakképzettséget nem igénylő, bevándorlókra tolt, fizikai, vegyszeres melóknak nincs becsületük, és tényleg nélkülözhetetlenek, közben rossz az érdekérvényesítő képességük, szívszorító.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, ez így van sajnos.
Ha külföldiként, nyelvtudás és helyismeret nélkül csinálod, akkor azért rossz ar érdekérvényesítő képességed egy ilyen munkahelyen, ha meg helyiként, akkor meg azért, mert ha nincsenek meg a képességeid, végzettséged jobbhoz, akkor valószínűleg az érdekérvényesítő képességed se jó (nem tudsz jól kommunikálni, nem tudsz eligazodni a hivatali packázásokban, mint a Nevem Joe szakmunkás főhőse). Ilyenkor jön rá az ember, milyen sokat számít a szakszervezet meg a kiharcolt munkavállalói jogok, de hanem tudod, hogy élj vele vagy nincs energiád, segítséged utanajárni, nem sokra mész vele.
Az ilyesmit úgy lehet kibírni, ha tudod (és a munkaadód is tudja), hogy csinálhatnál jobbat is, ha akarnál, tudod, hogy átmeneti megoldás csak, vagy valami egyéb cél vagy magánéleti helyzet miatt vállalod.
A takarításnál sztem a mezőgazdasági nagyüzemi meg a szalag melletti gyári munka rosszabb, pláne, ha darabbérben dolgozol Egyetemistaként csinaltam egy hónapig nyáron egyfaja munkaerő-kölcsönző egyesületen keesztül, sokféle helyen voltunk, sok szar helyzetet kipróbálhattunk. A kisebb helyeken néha jobb volt, akkor, ha a tulaj maga is dolgozott és jó fej volt (pl. az üvegházas kertészetben palántázás ezért volt jó élmény a derékszaggató testhelyzet meg a dögmeleg ellenére is). A helyi gyári munkások mindennapjai többnyire elég elkeserítőnek, eldurvítónak tűntek.
A teljesítménybér ilyen alacsony szintű munkánál a legnagyobb kicseszés, lenyegében a minimálbér kikerülése, az összes szervezési,vezetési probléma kockázatának a munkásokra hárítása (ha áll a gép, az is a te béred rontja), meg a munkások egymás ellen fordítása (egy kicsi kis helyzeti előnyért is egymás torkának esnek). Nem tudom, legális-e meg egyáltalán. Mindenesetre a lenygel diákok mar akkor is megmutatták, hogy velük nem lehet akármit megcsinálni – a szemét művezető meg az alacsony darabbér miatt sztrájkoltak a hagymamezőn.
KedvelésKedvelés
A lengyelek tök öntudatosak, erősek, lásd Solidarnosc vagy a mostani abortuszos utcára vonulások.
KedvelésKedvelés
Az úgynevezett életemben jelenleg is bőven van sírásás, hullaszállítás, wc takarítás, kaszálás, egérfogás, betonozás, nem erről van szó. A gyereknevelésen már túl vagyok (3 + 1) egyetemre jártam mellette nappali tagozaton, csak 4 óránként hazaszaladtam szoptatni, meg főzni a 8 tagú családnak, persze, hogy az volt az életem, mi más. Anyám már 10 éve öntudatlanul vegetál, nekem még lehet pár jó évem, miután leültem a kötelező 40-et. Én ezt választom. Nyomasztó így is, hidd el.
KedvelésKedvelik 3 ember
Tisztelet érte.
KedvelésKedvelés
Nem annyira az alkalmazotti-nem alkalmazotti léthez kapcsolódva, de: nekem mindig fontos volt, hogy ha kívülről ránézek az életemre, akkor a tevékenységeimben legyen lehetőség, kifutás, lássak benne potenciált, még akkor is, ha anyagilag így rosszabbul járok, de legyen a pályámnak egy íve és lehetőleg minden vállat munka erre az ívre illeszkedjen rá vagy a közelében legyen legalább. Én csapdának érzem, ha nem így van. Ebből a szempontból pénzért takarítani csapda, az az idő “lyuk” az ember életében, nem mozdulsz előre benne, legalábbis én így érzem, még ha (tegyük fel) jól is fizet. A szakmai önéletrajzba sem írunk bele olyan dolgokat, amiket ugyan munkaként végeztünk, de nem a megpályázni kívánt szakterületbe vág. Nem most hátrány a takarítás, a jövőre tekintve hátrány. Nem tudom, érthető-e, amit írok. Persze értem, hogy sokféle élethelyzet van lelki-test-anyagi elmozdulásokkal. Én diákként mindig törekedtem arra, hogy olyan munkát tudjak vállalni (szarabb pénzért!), ami valahogy mégis profilba vág szakmai szempontból. Soha nem értettem, amikor valaki halmozva felsorolja, mint egy dicsekedve, mennyi sokféle melója volt (pl voltam takarító, mütyűrárus, szobafestő, vízibicikli-kölcsönzős) és ez poén, izgalmas, vagy nem tudom mi. Nekem csak az jön le, hogy egyrészt nem voltál céltudatos, nem tudtad, mit akarsz, ki vagy, másrészt akkor mihez is értesz vajon, mibe ástad bele magadat, miben vagy kitartó, harmadrészt, ha ezek nagy része tök nem releváns a jelenlegi életedben, munkavállalásodban, akkor minek emlegetni (kivéve, ha nem egy életrajzi mélyinterjút készítünk, na, de hát az azért ritka). Én így gondolom és ezt fogom a gyerekeimnek is javasolni, ha majd nagyobbak lesznek.
KedvelésKedvelik 1 személy
“Sok minden érdekli”
“Számos területen kipróbálta magát”
“Semmilyen munka nem volt büdös”
“Volt hullamosó, favágó, rockzenész”
Sokan vannak, és baloldali szívünk értük dobog, nekik kéne jobb élet, biztosabb képzettség, világos cél. Ez sodródás.
Ugyanakkor tudom én: kiváltság íves pályát bejárhatni, mindig a szakmában dolgozni, hát még ha jól is fizet, nem nyomorgós, és ha elégedetté teszi az embert, akkor végképp. Vagy csak egyszer váltani éleset.
És van még az, aki csakis fancységből “vált”, mert ő ékszert tervez, író lesz, meg személyi edző, régebben a lakberendező volt ilyen. De menő! Nem racionális a döntés, és nincs meg a képzettség, a tehetség, az ízlés, a kitartás, de nagyon mondva van a facebookon, hogy az ő álma ez.
KedvelésKedvelés
Ó igen, külföldön időnként nyelvtanulás címén sínylődnek jobb sorsra érdemes értelmes, képzett fiatalok olyan munkákban, amiben meg se kell szólalni. Ezt én se nagyon értettem, az más, amikor az én generációm népe mindenféle devizahitelek, bántalmazás, kilátástalanság elől szalad idősápolni olyan helyre, ahol ebből meg lehet élni, előre lehet lépni, vagy legalábbis valami méltóbb, élhetőbb lesz belőle, mint itthon lett volna.
És igen, ha valaki most mondjuk visual designer, akkor tök mindegy, árult-e fagyit korábban nyáron.
Viszont vannak helyzetek és életszakaszok, amikor egy Václav Havel ablakot mos megélhetés végett, vagy Hrabal tényleg sörgyárban melózik, és abból egyszer irodalom lesz. Hrabalhoz hozzátartozik a sörgyár, ahogy a macskák.
KedvelésKedvelés
” én generációm népe mindenféle devizahitelek, bántalmazás, kilátástalanság elől”
Igen, ez azért talán más és az is más, amikor politikai, származási vagy világnézeti okokból valaki nem tanulhat tovább, nem tölthet be bizonyos munkaköröket, mondjuk ki, pária lesz és mehet rakodómunkásnak, meg ellehetetlenítik, kitelepítik. Vannak fincsiségek közép-kelet-európai régiónk történelemében, de azért itt (még?) talán nem tartunk.
KedvelésKedvelés
Engem az itigy agresszió döbbent meg, amikor másokat fúrnak az ilyen kevésb, hogy d eők igazán dolgoznak bezzeg, más meg henyél…
nem a takarítás. Hogy más munkája akkof nem munka, és gyűlölködni kell nyilvánosan, meg életmódot lengetni.
Angéla, fő például, mindig másokat hibáztat a saját döntései következményei miatt, és úgy állítja be, hogy neki alanyi jogon járna az, amiért más megdolgozott.
Vele mindig kitolnak, és valahogy mindig az, akiről korábban lelkesedett, szívességeket kért, kezét nyalta. De ha nem, akkor Orbán, a rend, a patriarchátus.
Hogy ha az ember nem segít neki, nem áll szóba, nem ad gyorssegélyt (szó nélkül), akkor előrébb van. Mert most mindenért én vagyok a hibás. Én jelentettem fel (nem), én lehetetlenítem el(nem), én igyekeztem tönkretenni (nem). Nem ő, ő soha.
KedvelésKedvelés