antonia mondja

Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.

Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.

Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.

Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, rengeteg könyv van körülöttünk, hatalmas belmagasság. Vizet iszunk, gyümölcsöt eszünk és repül az idő. Mindent, ami feladatlap, segédeszköz, félretettünk egy idő után, sőt, nincsenek előre tervezett témák sem.

Mégis dől belőlünk a szó, különböző szintjeinken, különböző kiejtéssel, és nagyon figyelünk egymásra. Jegyzetelek mindig, rengeteg új szót gyűjtünk és elevenítünk fel. Antonia gyakran javít nyelvtanilag, on the spot, főleg igeidőt, kiejtést, vonzatot és megfelelő árnyalatú szinonimát korrigál.

Egymást hallgatni is élmény. Vannak ismerősök, régiek, és lettek újak. Személyes, közéleti, feminista reflexiók hangzanak el, válogatottan értelmes nőktől. Sokan vagyunk anyák, és jellemzően sportolunk is. Még macskákról is szó esik (khm).

Viszont néha pendül valami, és ami olyankor történik, az istenbizonyíték.

Ezt, hogy istenbizonyíték, nem szoktam kollekviális fordulatként mondani, pedig jól hangzik. Most harmadszor használom, a harmadik csodára (és a második benne van a Legjobb történeteimben – hamarosan e-mailt kap, kedves érdeklődő!). Nem fogom már sokszor ellőni, mert akkor elvész a jelentősége. Ti se tegyétek, leányok.

Ilyen pendülés volt az Oscar Wilde-délután, amikor Antonia felolvasta A readingi fegyház balladáját, és sírtunk. Erről itt írtam.

Máskor racionálisabb a gyönyör. Antonia nagy gondolkodó, uncompromised intellectual, eközben remek, spontán szónok. Nagyon brit, nagyon művelt és baloldali, nem annyira kedveli az áldozatiságot, az identitáspolitika zavaros jelenségeit, az érdem nélküli különlegesség nyafogásait. Kész esszéket mond fel, hihetetlen szenvedéllyel – tegnap megint úgy éreztem, ezt most hangrögzíteni kellett volna.

Beszélt Kanadáról, hogy mennyire örült mindenki Justin Trudeau-nak 2015-6-ban. Erre tessék: ami lett, az ijesztő. Szép új világ, nőellenes. És mindenhol ez van, ez volt Tony Blairrel, Obamával, Macronnal. Milyen helyesek, emnnyire hittünk a progresszióban! Hogy végre. De nem ők irányítják a dolgokat, hanem a lobbisták, a támogatóik. (És, teszem hozzá, ez akkor realítv vigazs, így Trump is kevésbé szörnyű, akiről soha el se hittük, hogy bármi jót tesz majd.)

Ahh, azok a lábjegyzetek, önreflexiók, kiszólások! Amerika, amely gyarmatosít mindannyiunkat. Amerikaiak, akiknek túl bonyolult a present perfect. És a macskákat nem szabad elkényeztetni!

Ahogy elmeséli a béke- és más emberi jogi mozgalmakból kinövő feminista mozgalom eseményeit: personal is political. Az anekdoták, a nevek, könyvek, idézetek, amiket bedob. Új ösvények nyílnak, otthon leülök, begoogle-özöm, megyek egyre mélyebbre a dzsungelbe. Rengeteget olvasunk is, imádom ezt.

És amiket az életéről mond, az apjáról, Egyiptomról, a hetvenes évekről. Akkor mindannyian hippik voltunk, ami azt jelenti, hogy nem dolgoztunk, hacsak nem valami bakelitlemez-boltban, vagy könyvesboltban. Utterly useless, jellemez valakit.

Beszélek néha, ha személyes a hangvétel épp, vagy afterpartizunk, jelen válságomról: blog, zaklatás, emberi kapcsolataim, szerepkrízis. Angolul megfogalmazni ezeket, az jó. Segít rájönni, mi a lényeg. Mire vannak egyáltalán szavaim. Én egyre erősebben tudom: nem úgy van az. Dobom le a béklyókat, e nyelvleckék révén is. Elemi és friss az önfelismerésem, az a pár hónapos folyamat, amelynek írtam a forgatás által ihletett, mulatságos részeiről, céloztam az érzelmire-érzékire – ennek a privát jellegére már nagyon vigyázok –, de talán ez a legfontosabb, ezek az angolórák.

Antoniának van véleménye, van tanácsa, kéretlen is. Hiába mondja, amúgy, iktatom és élem az életem, szenvedélyes, független, fiatal nő vagyok. És nem neheztelek, nincs ebből válság. Pedig lobogóan szenvedélyes, felrázó jellegű útmutatása van. Sail on, honey. Let them barking behind you, mondja. A szolidaritásra int. A cselekvést hangsúlyozza. Ne legyen oszd meg és uralkodj. Lábaljunk ki a magyar sorsból, a balkánias vállrágatásból, a tanult tehetetlenségből. Értsük meg, miért marják egymást a nők, hol sérültek, mik az okok, hogyan szolgálja mindez, a kínjaink, elakadásaink, ellentéteink a patriarchiátust.

Figyelek, értem, de nem fogadom meg. Én nem tudok és ezért nem is fogok olyanokért cselekedni, akik mindent eltesznek, de aztán ledöfnek, ez morálisan nem megy. Egy ideje az énem kifejezése fontosabb a közös női fellépésnél, olyasformán fontos, mint az autonóm művészeké. Azt csak én tudhatom, az egy nagyon komplex, árnyalt világ, hosszú a története, nagyon személyes, oda nincs bejárása másnak.

Úgy érzem, évekig a feminizmussal voltam zsarolható, a sisterhood elvárásával tartottak sakkban. Olyanokhoz fordultam szeretettel, megértéssel és elvárások nélkül, akik aztán aljasul kibeszéltek. És ebből elég volt, én nem leszek többet balek, hanem megyek a belső hangom után. Akkor is, ha hibázom, ha elfogult vagyok, ha nem hatékony az írói vagy női üzenetem így. Mert védem magam.

De ez nem konfliktus Antoniával, nem érzek emiatt ellentétet, mert, az ő segítségével (a húsz, a tizenöt évvel ezelőttivel és a mostanival) is, ma már tényleg erős vagyok.

(Nem írok a jelen zaklatósdiról, sem ennek szereplőiről. De kerestem valamit, és találtam egy régi, döbbenetes levelezést. Nem bírják elviselni. El is felejtettem az esetet, mert ilyen vagyok. 2013-ban a nagyon aktív, nagyon szép, nagyon érdeklődő, csodáló, a magánéletét naponta, hosszas és kissé magamutogtaó e-mailekeben taglaló kommentelő megírta a hátam mögött a többieknek, hogy én luxusban élek, átverem őket, minek vettek nekem laptopot. És volt, aki kibeszélt vele engem, majd jött ide grillezni, mosolyogni lojálisan. Ezekről a nőkről, a magánéletemet, otthonomat, jövedelmemet, történeteimet firtatókról én azt gondolom, szégyelljék magukat, és menjenek a közelemből.)

1 thought on “antonia mondja

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.