minden nap egy kérdés 2.

a blogger válaszol

az egész internet harsogja felé, hogy beteg, de soha nem fogja elismerni

Ezt Gumiszoba, Murinai Angéla írta rólam.

Ööö, Angéla, az internetnek nincs igaza. Nagyon fontos, hogy értsd: a tömeges, a névtelen, az ellenséges kommentelés, a figyelgetők, a szaglászók, a szöveget elemi szinten sem értők, a felületesek ítélete, a gagyi okoskodás, sőt, a lájkszám nem olyasmi, amire egy igényes ember hagyatkozhat. (Utóbbit lehet manipulálni, megvásárolni, ezért sem.)

Aki világosan látja, régóta tudja, mit akar és merre megy, az nem figyel ezekre. Még ha bajban lennék, sem a hőzöngőkre és elfogultakra hallgatnék. Sosem tettem. Én nem vagyok beteg: ami hajlamot hoztam kényszerűen, ami traumám van, azt nagy erőkkel évek óta tartom rendben, pont az oly sokat gyalázott sporttal és a ketogénnel. A ketogén, az kitűnő szorongás, depresszió ellen, megemel, igazi zen! Csak hát csinálni kell, azt nem lehet megúszni. Így van ez, ha az ember eredményt akar, nem lehet ide-oda kapkodni.

A tömeg Barabbást kiált, és sosem mond igazat. Egyre több szó van arról okos emberek beszélgetéseiben, hogy maga a net mint üzem, a csoportos, arctalan, felelősséget nem vállaló hergelődés, a rosszindulat, a post truth társadalom mennyire kártékony és beláthatatlan. Én szóltam. Már 2012-ben is.

Én másképp élek, mint azok, akik engem megítélnek és le akarnak járatni. Kell egy bokszzsák nekik. Nem cserélnék velük. Jól vagyok. Csinálom a dolgom. Ki merek állni kétrészesben, vállalva az idő nyomait és a hibákat, nem csak mondogatom, hogy milyen vagyok.

A normatív ítéletek szerint aki más, az rossz, azt kivetjük a közösségből, gúnyoljuk, alázzuk. ez szánalmas, ha földön fekszik, de ha jól is van, ha jobban él, mint a rugdosó, akkor meg felfoghatatlan is.

Amit írsz, az azért is fura, mert liberálisnak gondolod magad, amíg ezt távolról teheted. Amely értékrend elsődleges pontja a szabad életvezetés, a másik békén hagyása, a másság mint önérték tisztelete. Személyesen pedig nagyon is elvárod, hogy a te atipikusságaidat, életed egzotikus kanyarjait mások méltányolják, fogadják el, tekintsék értéknek.

Hogy is van ez? Ha valaki más, ha nem fér bele a normatív kertitörpés csokizabálós világba, azonnal vélelmezed, hogy őneki nem sikerült az élete, vagy egyenesen őrült?

Ha téged is így mérnének meg, az milyen volna? Ami különösen szívszorító: te, aki azért sok mindenről hallgatsz közben azt írod, meg akarsz halni, depressziós vagy, nem bírsz kikelni az ágyból…

Kezdj új életet, gyűlölet nélkül! Van kiút. De szembe kell nézned azzal, aki vagy.

Mindenkinek szívből kívánom, úgy éljen, ahogy szeretne, erre legyen lehetősége, és azt aztán élvezze is. Nézegetés, dühök, beszólogatás nélkül.

5 thoughts on “minden nap egy kérdés 2.

  1. Nekem van egy ismerősöm, akivel kapcsolatban tele voltam ambivalens érzéssel tavaly. Akkor kommeteltem a minek szül méghez annyit. Őróla beszéltem, ővele kapcsolatban voltak igen heves érzéseim, mert bevállalnak még egyet, de hát mire fel, meg nem is fog már soha dolgozni, hogy gondolja ezt. Már akkor is sejtettem, és le is írtam, hogy ez az egész nagyon kevéssé szól őróla, sokkal inkább rólam. Azóta átrágtam magam ezen. Egy meglepően sima és megfelelően bensőséges személyes viszony is kialakult ennek folytán. Én, a lelkes útkereső, és ő, a kényelmesen konzervatív otthon levő családanya tudunk kapcsolódni, de ennek feltétele, hogy megértsük, hogy minden, a másikkal kapcsolatos ambivalens, iszapos érzésünk valójában a saját problémáinkból fakad. (Neki is vannak énfelém. Ki hitte volna.)
    Szóval elméletben eddig is tudtam, de a gyakorlatban is megtapasztaltam, hogy amikor másokról beszélek, akkor mindig, kivétel nélkül mindig magamról beszélek. Ha rosszindulatúan teszem, akkor pedig különösen sok dolgom van ezzel kapcsolatban.
    Egyébként emlékszem is, hogy milyen ez. Olyan, mint a drog. Muszáj csinálni, muszáj újra és újra elmondani, átrgáni, kérődzni a szavakon, kéjjel ismételgetni, ami olyan jó kis önigazolás, hogy majd hogy megbánja, meg milyen rossz lesz neki, meg hogy könnyű neki, gyerekstátuszban ragadva. És ha ehhez még társra is lel az ember! Abból nagyon nehéz kijönni. Miközben a társ, akivel együtt lehet kérődzni, valójában szintén csak a saját gyomortartalmát rágja. (Már elnézést, de ha metafora, legyen kövér.)
    Így aztán nagyon jót tett nekem itt, hogy amikor kommenteltem, senki nem simogatta meg a kis buksi fejemet, hogy de mennyire igazad van, hát az az ember hogy meg fogja szívni. Így hamarabb jöttem tisztába magammal.
    Az ehhez kapcsolódó történet, a korongos, ugyanezért rendít meg nagyon mélyen. Tudom, érzem, hogy milyen lehet, amikor ennyire szükséglet a valaki más sarazása. Tényleg, mint a drog, nem lehet vele leállni. Minél nehezebb a saját belső probléma, minél nagyobb a szenvedés, annál gyakrabban kell az egyre nagyobb dózis. Viszont a drogos is felelősséggel tartozik azért, ha bűnöz az anyagért. Ha tönkreteszi a környezetét.

    Kedvelik 1 személy

  2. “A létezés egésze mindenki számára állandóan és tökéletesen nyílt, és mindenki annyit él belőle, amennyit akar.” (Hamvas Béla)

    Nekem mindig ez jut eszembe, ha arról gondolkodok, miért nem élnek úgy az emberek, ahogy szeretnének. De, úgy élnek. Aki folyton csak vágyakozik jobb életre, de nem tesz érte semmit, az nem is akarja a jobb életet, mert jó neki a langyos. Vagy a rossz. Ennyi.

    Kedvelik 2 ember

  3. Annyira nehéz kijönni ezekből egyébként, nyitni a másik nézőpontja felé, miközben tisztában vagy a saját érzéseiddel és tiszteletben is tartod azokat. Nevetséges, de amikor az emk-ról tanultam, van egy sarkallatos lépése: nézd meg mik a saját szükségleteid az adott helyzetben és milyen érzéseid vannak. Itt meg is akadtam, mert listákat kell olvasnom róla, hogy milyen szükségleteim lehetnek. Most kezdem el tanulni, hogy mikor mi az, amit igazából érzek. Eddig fogalmam sem volt, adott helyzetekben miért reagálok úgy ahogy. Azt, hogy ebből mikor lesz emk, nem tudom. Itt tanulok én is nagyon sokat!

    Kedvelés

    • “Amit írsz, az azért is fura, mert liberálisnak gondolod magad, amíg ezt távolról teheted. Amely értékrend elsődleges pontja a szabad életvezetés, a másik békén hagyása, a másság mint önérték tisztelete. Személyesen pedig nagyon is elvárod, hogy a te atipikusságaidat, életed egzotikus kanyarjait mások méltányolják, fogadják el, tekintsék értéknek.”

      Szomorúan gyakori tapasztalat, hogy azok többsége, akik lépten-nyomon emelkedett, mindent megértő-elfogadó liberalizmusukat reklámozzák, valójában vaskalapos, agresszív véleményterrorista, akinek a “szabadelvűsége” feltételhez kötött: ahhoz, hogy a másik hiánytalanul elfogadja az ő – hát hogyne!: eleve nemes, magasabb rendű elveit/szempontjait és…..szentenciáit. Utóbbiakat főleg. Ha nem teszi, a “liberális” gyűlölettel fordul ellene. Megveti, hitelteleníti, őrültnek nevezi – ha tehetné, kiiktatná az emberek sorából. Mi indítja erre? Talán a tudattalan rettegés, hogy ha “életben hagyja”, az a – más voltából semmilyen nyomásra nem engedő – másik egyszer még ráolvassa: az a “liberalizmus”, amelyben tetszeleg, a terrorizmus egyik válfaja. És…terroristának lehet-e igaza terrorizálttal szemben?! Sehol és soha..

      Kedvelés

      • Bocsánat, de nem értem ez hogyan kapcsolódik a hozzászólásomhoz? Meg az elején az idézet sem tőlem van.

        Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.