Június 20.

fontos poszt

A teljes figyelmű olvasók vagy a közeli ismerősök mindent tudnak, de legalábbis eleget, viszont a többiek kedvéért, akik privátban rendre ugyanazt kérdezik, rendszerezem most a bloggal kapcsolatos, valamint a személyes történéseket, információkat:

kinek tört el mije?

Dávidnak a könyöke, táborban szaladgáláskor, hétfőn kora délután. Nem vicces a gipsz ebben az évszakban, de egyrészt menőnek gondolja (-ta), másrészt a lehető legenyhébb törés ez, hamar leveszik majd. És mindenki álomjófej volt a Heim Pálban, komolyan megdöbbentem.

mi ez az angolcsoport?

Volt egy meghatározó beszélgetésem a hazai feminizmus egyik legfontosabb szereplőjével május végén. Ettől fellelkesülve megszerveztem a találkozást: összeülünk hetente egyszer vagy kétszer, és anyanyelvi, okos, pezsdítő angolságú feminizmust hallgatunk. Olyan, mint az egyetemen volt 22 éve. Eddig négy alkalom volt. Én a forgatás miatt lemondtam most az utóbbiakat, de a többiek robognak tovább. Önszerveződünk, senki nem vár sült galambot. Hatalmas élmény a női tér, az intellektuális erő, a téma, a hiteles tanár.

forgatás?

Filmekben szereplek statisztaként és sport extraként (ahogy eddig is, de most többet).

Miért? Mert izgalmas, agyat nem igénylő, változatos munka, hívnak, és mert elég jól fizet.

Két filmben is voltam, az egyikben (scifi gigaprodukció) tíz napot, a másikban (Enyedi Ildikónál) egyet.

Hogyan kerültem oda? Regisztráltam még két évvel ezelőtt a megfelelő ügynökségeken, és figyelem az oldalakat, hirdetéseket, de fel is hívnak. Nagyon sokan élnek így, szabadon, egy-két év, egy kis odafigyelés, és beindulnak a munkák. Az izmos nő egyébként nagyon ritka.

hogy vagy? hogy bírod?

Pár hete, kb. május vége (az első statisztanapok óta) egy felfokozott, repeső állapotban élek – ha lettem volna depressziós, azt mondanám: ez a mánia, de nem voltam. Külön megkönnyebbülés a tanév vége. Az alapélmény az erdő, a napfény, a poén. Élesen értem és élvezem, ami ér: a benyomásokat, élményeket, helyzeteket a legkülönbözőbb emberekkel. Színház, ihletlöket, önmegértés, úszás, napozás, kiegyensúlyozott, stresszmentes együttlét a szeretteimmel, és olyan fajta zsongás, amelyben évek óta nem volt részem.

Csend van, az az igazi néma, de átcikkan egy pele a teraszon. Csillagos ég alatt fekszünk. A jelenetbe lép kettő szentjánosbogár. Nem rossz a bor – sem. És valami olyan minden-rendben-van-érzés és közelség van, amelynek színeiről, jellegéről a blogon már nem, viszont a készülő regényben teljes nyíltsággal írok.

Azt élem meg, erős alapélményként, hogy én vagyok én, és nem baj, hogy ilyen vagyok, sőt. És persze nem csak én vagyok a világon, és nem csak nekem vannak tökéletlenségeim – meg erősségeim se.

Magamra figyelek jobban. Nem igazodom, nem félek. Nekem ez milyen? Mit érzek? Jó ez?

Jó. Maradok benne. Ami nem jó (ez a forgatáson volt), arra nemet mondok, egyszerűen.

Ez a mámor pedig úgy lehetséges, hogy – már írtam erről, nem először mutatja meg magát a lényeg – van egy ilyen csodálatos fordított arányosság. Ez egy nagyon erős kép: egy glóbuszon vagyunk, amelynek árnyas, mocsaras felén homályos, ártani akaró alakok dühödten vernek a földbe durva cölöpöket, karókat. A túlfelén a bolygónak, ahol én vagyok, a fényben, ugyanebben az ütemben és intenzitással dús zöld levelek, hajtások, virágos ágak sarjadnak.

Jó ezen a felén.

Most érik be annak a gyümölcse, hogy nem basztam el. Hogy nem kell kompenzálnom, sikert hajhásznom, talmival beérnem; önazonos maradtam. Egy kicsit az is benne van, hogy régen én rettentően szigorú, moralizáló, öngyötrő voltam magammal, és ebből lazulok most le: jé, ilyen is van? Ugyan már, buli van. Nem kell mardosnom magam, ha a saját szempontom az első, és nem kell nekem erkölcsileg emésztenem magam, ha egyszer csak egy léhán könnyű helyzetben találom magam, mert vicces, és nem ártok vele senkinek. Ebben sem kopok, züllök – és amikor kell, akkor meg tök jól képviselem magam.

Szóval tényleg olyasmiket művelek, aminek huszonévesen lett volna itt az ideje, ha akkor nem élem akkora komolysággal az értékteremtő, tanulós, anyai éveimet. Amelyek, ezt azért ne felejtsük el, jelen szabadságomat és alkotó jellegű munkáimat alapozták meg. Ezért van az, hogy ma nem kell megszakadnom a munkában, nem kell stresszelnem, megalkudnom, pláne nem alkalmazotti munkában ahhoz, hogy az általam elégségesnek tartott szinten éljünk.

És ezért nem érzem, hogy engem bárki rángatna, hogy KELL valamit csinálni, hogy ARRA KÉNYSZERÜLÖK, hogy. Én döntök. Nem tudnak provokálni. Sem a társadalom, a nyomasztó intézmények, sem egyes emberek. Én döntök, nem megyek bele a zsákutcáikba.

És ezért panaszkodnom sem kell.

Ez az a szuverenitás, amely értékes levadászandóvá tett a netes zaklatók szemében, és ők addig fogják emelni az inger erősségét, amíg el nem érnek vele. Itt jelzem: nekem az autonómiám mindennél fontosabb. Semmi sem vicces vagy érthető, ami csöpög a gyűlölettől és hazug. Én inkább belehalok, és ez nem metafora, de én maradok önmagam. Nem alkuszom, nem játszom az ő fegyvereikkel, nem tudnak belevinni ilyen szarokba. Meg persze ki is röhögöm ezt a kicsinyes, ostoba, névtelenkedő buzgalmat, amivel tolják.

mi ez az egész?

Nem tudom. Elfajult.

Azért fajult el, mert kiálltam, mertem szólni. Azért fajult el, mert gyűlölnek. Azért gyűlölnek, mert én kimondom az igazat a szar életükről és nem hagyom elkenni, elfelejtődni, hogy miket tettek és kik ők. Nem is fogom – de végig egyenes, jogszerű eszközöket használok, nem kavarok.

Azért fajult el, mert a net ingyenes és névtelen. Nagyon kevéssé okos, rettenetes emberi-erkölcsi állapotú, mélyen sértődött, csúf életű emberek meggyőző stílussal és következmények nélkül hihetetlenül magabiztosan és rosszindulatúan ítélnek, hazudoznak, ráadásul csoportban uszulnak, ami mindent fölerősít, és nem kritikusak ezzel a viselkedéssel.

Amit sokan félreértenek: az index fórumán eredetileg nem én voltam a célpont, nem magamért álltam ki, bár beszólogattak a blogomra és ott vannak a csakazolvassa 2013-4-es trolljai is. De itt több más áldozatról és rendszerszintű visszaélésről van szó, nem egyedi esetekről vagy vitákról. Nem ismerem őket egyébként. A petíció szövegében világosan írom, olvasd el és próbáld felfogni, mert megint hullanak a jó tanácsok:

https://www.ipetitions.com/petition/tiltakozunk-az-index-forumon-zajlo-zaklatas

Senkit nem kérek semmire. Ítéld meg magad. Nem kérem az aláírásodat, ha nem akarsz bevonódni. Nem számolgatom az embereket. Ez gesztus és nyilvánosság, ennyi az értelme. Nem arról van szó, hogy te kivel vagy, állj valahova, szimpatizálsz-e. Csak, légyszi, ne okoskodj erről a témáról, ha nem tudsz róla eleget.

Nem akkora talány a közös jegyeket megtalálni a hajsza résztvevőiben. Súlyos traumák, eltorzult személyiség, ideológia, gőg, borzalmas minőségű élet, betegségek, unalom, netfüggés.

Hozzájuk csatlakozott most hű rajongóm, epigonom, Angéla. Ki hitte volna? Annyira elítélte Kozmáékat és mindenfajta zaklatást annak idején. Annyit írt, beszélt a sziszterhúdról, szolidaritásról.

És… annyira éhezte, hogy ő legyen a sztár, a vezér…

Gumiszoba többedmagával, lelkes fegyverhordozóival itt volt hatalmas rajongó: blogon és blogbulikon nyüzsgő, kezemet nyaló, napi szinten érzelmes leveleket író vazallus. Ő Adél, ő Madár, ő Horn Mici is, és ő írta a szerető blogot. Szeretném, ha ez nem felejtődne el, ha mindenki tudná, hogy nem valami külön, független valaki, aki történetesen éppúgy női témákról ír, hanem egy áruló. A részleteket sokkal régebben, az első döbbenetek idején írtam meg, amikor először tapasztaltam, mennyire hígan, bután, inkorrektül bandáznak ellenem:

gumiszoba

Akárki akármit mond, Gumiszoba innen virágzott ki, innen leste el, hogyan, mit és kiknek a körében lehet vagányul beszélni a nőtémáról, amelyet unalmas, buta és önigazoló harsányságba fullasztott. Borzasztóan vágyott ő is rajongásra, pezsgő közösségre, díjakra, sajtómegjelenésre, csak neki nem volt hozzá kvalitása, kitartása és szerencséje sem, ezért csak a személyes ugrabugrák és az élete egyes eseményei miatt lehet vele találkozni itt-ott, a blogteljesítménye miatt sehol nem.

Az a baja velem, hogy én nem hagyom az árulását elfelejtődni, és silánynak, öncélúnak, hiúnak, harsánynak tartom azt, amibe a női blogolást fullasztotta. Ez a közre tartozik.

Ami nem a közre tartozik, azt, mivel felnőtt ember vagyok, nem kifele, hanem neki írom meg.

Ennek pedig előzménye, hogy a nyilvános posztjaiban évek óta célozgat rám, beszólogat a ketogénra, gúnyolódik rajtam kb. minden második posztjában (újságíróagy, mervanélete, nem fogok ketogént zabálni, népszerűnek mondott blogger, az internet királynője).

Mindaz zavarja, amit nem tudott megugrani. Neki én “gyomorideget okozok”, “öt éve van görcsben miattam”, és persze figyel.

Én meg élem az életemet.

Ez a blog soha nem lesz barinőzés meg hányóhely, pletykaközpont. Nyomatékosan kérek mindenkit, hogy ha nem érdekli a blog lényege, a téma, a minőségi szöveg, az elemző hajlam, akkor ne legyen itt.

Aki nem érti, aki eltávolodott, az azt gondolja (meg is írja), hogy én becsavarodtam, megőrültem, megváltoztam.

Én úgy látom, nekik vált egy kis felbuzdulás után kellemetlenné vált a könyörtelen igazság, mert nem tudtak az életükön változtatni, illetve ők értették félre, mi az én szerepem. Én nem változtam. Én írok. Egyre kevésbé alkuszom, egyre tisztábban látom a hazugságot, és sosem voltam még ilyen felszabadult.

Már nem vagyok leszarós-megértő rút maszatolásokkal szemben, mert bazmeg, tök világos, ki miért magyarázza a szarait, ne ködösítsünk már.

És már nem lehet engem sajnálni. Nem hozom a szomorú, egyedülálló anya szerepét, aki pont olyan, mint ti, mert nem vagyok pont olyan. Nem vicceskedem, hogy jaj, milyen nehéz nekem, mennyit kell küszködnöm. Persze hogy utálnak a középszerűek meg a bukottak. Onnan én is utálnám magam. Ha depis volnék, ha nem jött volna össze az anyaság, egészség, önmegvalósítás.

Előbb-utóbb mindenkiből kibomlik önmaga, nem rejtegethető, elfojtható. Harmincöt-negyven fölött már biztosan nincs vetítés, megmutatkozik az igazi én. Akkorra már, ha arra születtél, kreatív leszel, megcsinálod a tutit, ha benned volt. Nem leszel tüchtig Hausfrau, ha semmi ilyen hajlam nincs benned, nem leszel a gyereked személyi asszisztense, sofőrje, menedzsere, szobalánya és pszichológusa egy személyben, mert így nem lehet élni, ha mást is akarsz az életedtől. Nem leszel alkalmazott, feleség vagy idős szüleid szolgálója. A másik lehetőség a kibomlott önmagad helyett, és sajnos, a többség ezt választja, hogy elnyomod az éned, amelyről tudzs, mert találkoztál vele, de hogy ne kelljen az árat megfizetni, kifele helyes életet, szerepalapon élsz, igazodsz. Ez esetben száz százalékban toxikussá válsz, és erre jön még a klimax vagy a kapuzárási pánik, ami senkinek nem könnyű, a vége pedig minden esetben az, hogy másokat gyűlölsz a rossz érzéseidért, téves döntéseidért, emberileg eltorzulsz, örökké hazudsz, és ebbe bele is betegszel. Ez Gumiszoba története és motivációja, és, megszakad a szívem, de a szerelmemé is.

Amúgy kettő kommentből kiderül, hogy Gumiszoba fél tőlem és figyel engem (valójában a saját múltjától, silányságától fél), és hogy az ottani kommentelők egy kukkot nem értenek a szövegeimből, nem érdeklik őket a témáim, de azért utálnak. Most erre mit mondjak?

Kérlek, kedves olvasóm, újra és nyomatékosan: ha nem érzed elsőre, hogy a fórumos kavarás nagyon gáz (nem azért, mert most rám zúdul, hanem általában), ha nem érted, mi történt, ha nem ismered az előzményeket, ha “szerinted mindkét fél benne van”, akkor a közhelyes okoskodással ne fárassz engem, mert unom, megvetem.

Nem nézem, nem olvasom, mert az én agyam és életem ehhez túl értékes, illetve kíváncsi sem vagyok, de írják nekem szörnyülködve (és, sajnos, álszörnyülködve is), hogy mik mennek most.

Rejtetten és nyíltan is.