és ha te volnál a feleség?

Nagyon manipulatívan ír és aki nem kritikusan olvassa, annak árt. Lett volna ő a feleség szerepében, egész máshogy írna. Úgy állítja be, hogy a szerető mindig az értékesebb nő, akire végre rátalált a férfi, csak hát az unalmas, a férjeikhez tulajdonképpen csak érdekből, tulajdonosi pozícióból ragaszkodó nők nem akarják engedni a csodálatos szerelmet kiteljesedni. Úgy állítja be, hogy tőle egy férfi csak a konvencióknak engedve megy vissza a feleségéhez, az fel sem merülhet, hogy ő maradt alul a megmérettetésben. Tini korban még elmegy, hogy valaki ezzel dicsekszik, hogy ők a szerelmével végigcsókolózták a várost, kiöltözve, szép ruhában és mindenki őket nézte az utcán. Az újdonság erejét persze sehol sem említi, ami a szerető malmára hajtja a vizet. Hányan mennek vissza a kezdeti fellángolás után, amikor rájönnek, hogy a hétköznapok az új partnerrel sem jobbak mint a régivel? De persze szerinte a házasság mindig posvány, kivéve ha vele jön össze valaki.

E sorok névtelen írója magát okosabbnak hiszi másoknál (mert ő kritikusan olvas, mások megvezethetőek), miközben ő az, aki nem képes az életére és a magyar társadalmi helyzetre kritikusan nézni. Mások sorsát nem ismeri, de rajtam persze át kell látni.

Érvelni kellene, de az nem megy. És persze azért olvas, hűségesen, kívülről tudja a blogot. Megtisztelsz!

Én nem írtam a házasságról általában. Én a szerepalapú, kifele remek, képmutató, sövénynyíró jellegű házasságról írtam, amelyben vergődnek az emberek, például itt, itt és itt. Ezt tipikusnak gondolom, bármennyire fájdalmas is sokaknak a szembesülés. Emellett igen sokat írtam a jó házasságról, itt és itt. Jártam ott. Volt nehéz. De őszinték voltunk. Nem kívülről beszélek.

Az pedig egyáltalán nem véletlen, hanem pont a lényege az érvelésnek, hogy én nem lettem ilyen szürkebuta feleség. Voltam a feleség szerepében, de nem így léteztem benne. Mindannyian választjuk az értékrendünket és a sorsunkat is.

Az sem véletlen, hogy nem függtem anyagilag, anyaságra hivatkozva az embereimtől, nem megélhetési, életeltöltési céllal lettem anya. Nem lettem unalmas, birtokló, némasággal játszmázó, férjet infarktusba toló, elváró feleség, nem engem “csaltak meg”, és nem engem akartak otthagyni. Nem is választottam olyan párt, akivel ez lett volna a sorsom, és szerepekben léteztünk volna.

Volt helyette bántalmazóm, aki nagyon is akarta, hogy maradjak, rád íratom a lakást és a többi. Inkább kiszálltam.

Én már a ti szavaitokat sem értem. Nem szokásom senkivel összejönni. Vagy heves szerelem történik, vagy nincs semmi. Nem illegetem magam, nem keresek társat, és szexpiac sem létezik. Nem birtoklok, nem nyomozok, és nem vagyok váll, amelyen feleségről lehet sírni. A szerelem szuverén, egyedi, felcserélhetetlenek benne a szereplők. A miénk 2014-ben azért volt annyira kivételes, mert teljesen ketten tudtunk benne lenni, nem volt senki más az eksztázisban jelen.

És én azt akartam, azt mondtam, hogy addig tartson, ameddig tart.

…iszonyodom azoktól a mondatoktól, amelyeket a férfiak a házasságukról mondanak, pedig ezek a mondatok nem egyfélék, de én mindtől iszonyodom. És semmit nem akarok tőled, ami nem árad belőled felém, és ezt az egészet addig akarom, amíg árad. Semmilyen nyűglődést nem akarok, csak élvezni, nem akarok súlyos se lenni, én szét akarok esni a lazaságtól, nagyvonalúnak lenni, játszani. (Ez közelség vagy cicus?) És nem akarom, hogy ez az intenzitás, amelyet a mai e-mailedben belőttél, szétszedje a te életedet (avagy illékonynak bizonyuljon), se azt, hogy az enyémet szedje szét, hogy mindig csak sóvárogjak, és ne legyen más örömöm. Én nem vagyok fegyelmezett. Ezért, ehelyett tartok ellen, és ezért nem írok eksztatikus sorokat neked. Soha nem tartottam ellen. Furcsa érzés.

Az jogosít fel erre a beszédmódra, azért írhatok ilyen blogot, ilyen témákról, mert szuverén vagyok, meg merem kérdőjelezni a hiedelmeket. Tudom: a lapokat nem osztja senki, magunk választjuk helyzeteinket, szerepeinket. Van döntés, van kiszállás. És valóban végigcsókolóztuk a várost, és ez pont azért fura, mert bőven nem voltunk már tinik. Valószínűleg a régimódi neveltetésem meg a romantikus olvasmányképzeteim miatt nekem sose volt nem-szerelmem. Sosem volt pasim. És a sorozatpasizók meg a látszatházasságban vergődők ezt nem értik. Ne rám haragudj.

Nekünk soha nem voltak közös hétköznapjaink. Nem is nagyon forszíroztam ezt. Nem én voltam a fontos: neki erősebben volt baja az ottani életével, mint amennyire velem elköteleződött. Megpróbált borítani, eljönni, de ő, sajnos, papucs. Akinek a legfontosabb, hogy csak le ne bukjon. Az önmagának hazudozó fajta, aki még évekkel később is jeleket ad, közös edzésről fantáziál, sunyiban ketogénezik, aztán átkozódik a hátam mögött.

Ha én mindenkinek tekintettel lennék az egyéni érzékenykedésére, akkor nem írhatnék fontos, értékeket deklaráló szövegeket. Nem én fogok változtatni, bármilyen “sértő” is a poszt. A gondolatoktól, az igazságtól nem kell félni. Ha mégis rossz neked itt, egyszerűbb, ha te keresel magadnak megfelelő olvasnivalót.

Mindent el lehet torzítani és nickeken, névtelenül taglalni, nekem öröm, hogy ennyire hű és szoros olvasók vannak, akik pályám egészét ismerik, csak az a kár, hogy fel nem fogjátok a posztokat, mert akkor önkritikusnak kéne lenni. A düh és az értetlenség uralja el a tudatokat.

Másnak is döntése, hogy mit választ, abban, amit választott, hogyan él, marad-e, játszmázik-e, érti-e, ha nemet mondtak rá, mire tartja magát, mennyire számít neki a külvilág ítélete. A játszma rombol. Nyilván fájdalmas ezt megérteni, az egész elszúrt életeteket, egyszerűbb másra haragudni, érdekalapon mondogatni az erkölcsös mondatokat, és még évekig a gyűlölt nő blogján leskelődni.

Aki le se szarja a férjét, nem beszélget vele, duzzog éves távon, majd amikor a férj lépne (szintet), akkor cirkuszol, mert az ott az övé és ő szereti, és még ő játszik évekig bűntudatkeltő, vesszőfuttató erkölcsi műsort, hogy “rendbehozzák”, az megérdemli a sunyiban máshová kívánkozó papucsférjet. Egy biztos: mivel én mindig őszinte voltam, én jól alszom. Nem én tettem tönkre az életét.

Itt is szeretném leírni azt is: nincsenek álprofiljaim. Van másik profilom, menekülőhely, de soha nem alakoskodtam, adtam ki magam másnak, nem írok zaklató dolgokat, és régi embereknél sem görénykedem. Nem írtam levelet “a feleségnek” soha. Ő azon aggódott annak idején, hogy én majd odamegyek az utcájukba balhézni, és megtudják a szomszédok… most erre mit mondjak? Kurvára, iszonyatosan immorális, ciki, gyáva, ahogy most rám akarják kenni a bűneiket, elégtelenségüket, kimondani nem mert szaraikat. Ahogy a szerelmem vadidegen mocskolódókkal leáll engem szidni, ahelyett, hogy sűrűn hallgatna. Én képes voltam rá. Aztán nem érti, miért kering netszerte kárörvendően, amit írt, hogy én dögöljek meg. A prognózis mellettem áll, Tamás. Nem is én élek elfojtásban. Örülök, hogy segíthettem neki, mind orvost keresni, mind abban, hogy most olyan remek és erős a házasságotok, és mindenki elégedett. Véletlenül sem netfüggsz meg acsarkodsz meg húzol el otthonról vagy ki a házból a mindenféle hobbijaid miatt.

További írások a házasságról:

https://csakazolvassa.hu/tag/hazassag+kepmutatas/

A szeretőségről:

https://csakazolvassa.hu/tag/szereto/

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.