Egyszer már írtam egy teljes posztot arról, és szoktam emlegetni amúgy is azt a megfigyelésemet, hogy vannak üzemek, amelyek mindenképpen megváltoztatják az életünket. Olyan minőségi ugrást jelentenek az életmódunkban, hogy nem lehet őket okosan, mennyiségi korlátozással, mértékkel használni, mert az életvitelünk léptékét, távlatát, jellegét változtatják meg. Az okostelefon, a facebook lusta használata, a kézírás elhagyása, a légkondi, a háttérrádió, a házhoz hozatott étel, a városi életmód mint olyan (a természetközelihez képest), a pornó, az autóhasználat mind ilyen. Észre sem veszed, beszív, rászoksz, és többé már nem opció az, ami melósabb, ami nem annyira van kéznél, ami finomabb, ami emberibb.
Én nem nézek sorozatokat, semmilyet, hiába ez a trend most, és hiába ajánlják nekem, hogy ez is, az is milyen jó (elhiszem), és neten is nézhető.
Először is, bennem nincs és soha nem is volt a híres “jaj, le ne maradjak arról, amit mindenki ismer” érzet (FOMO: Fear Of Missing Out), ezt jelenti a szellemi szuverenitás, hogy merek kimaradni, mert nem a divat, a közeg határozza meg, vagy nem ennyire primer módon, hogy mit fogyasztok, mit eszem, vegánkodom–kézműveskedem-feng shuizok- minimalistáskodom-e, milyen a ruhám, hova utazom és a többi. Ezekre a posztokra amúgy igen sokan sértődötten ugranak, akik kevésbé kritikusak: ők attól még jó emberek, hogy Nespressójuk van, vagy margarint esznek, vagy jártak Tenerifén! Nem nagyon értem ezt az indulatot.
Az önálló, saját, személyes ízlésen alapuló döntések azért is fontosak, mert egész életemben aktív, kezdeményező voltam. Nem szeretek tartósan passzív, befogadó lenni, hagyni, hogy mások írjanak az agyamba.
Ráadásul a módszeresen, ördögien (értsd: képernyő elé ragasztó módon) kifundált fordulatos sztorival, profi vizuális megoldásokkal lekötnek hosszú órákra. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Ironikus meg minden, ahogy DTK írja, de ezt én nem akarom, főleg a “de csak néha” öncsalását:
Nem, én, nem vagyok lusta. Sok minden vagyok, de lusta, na, az nem. Hiszen mindig csinálok valamit, egyfolytában jövök-megyek, dolgozom, szervezek, megoldok, segítek, teszek, veszek. Jó, néha leülök sorozatot nézni, mert az agyamnak kell a kikapcsolódás. Hétfőn Patrick Melrose. Csütörtökön Szolgálólány… A hét végén a régi kedvenceim. De csak néha, ha nincs más dolgom. Most például nincs más dolgom. Meló, házimunka megvolt. Megengedhetem magamnak, hogy leüljek a kanapéra egy kemény munkanap után egy órácskára. És ha úgy érzem jól magam, ha lehunyom a szemem, akkor lehunyom a szemem.
https://wmn.hu/wmn-life/49050-d-toth-kriszta-a-no-aki-fejben-fut-ujra
A helyzet súlyos: nem néztem meg azokat a filmeket sem, amelyekben szerepeltem, egyiket sem.
Film igen, de abból sem bármi, inkább európai, klasszikus. Must have szuperprodukció vagy amerikai animáció csak a gyerekek kedvéért, de azt is inkább nézzék nélkülem. És hát itthon ami equipment van, azon Lőrinc ül. Így csak G-nél filmezek, és neki pompás ízlése van.
És van még valami. Én nem attól lettem intellektuális hajlamú, hogy különösebben erre neveltek volna. Ez egy félreértés, hogy “persze, értelmiségi a család, úgy könnyű”. Ennél sokkal sivárabb a helyzet. Az én szüleim, a nagyobbacska testvéreim semmi olyasmit nem csináltak, csinálnak, ami nekem ma mindennapos és lételemem. Nem írtak kézzel, nem nagyon olvastak, nem diskuráltak éjszakába nyúlóan pengeokos és vicces emberekkel, nem jártak étterembe, nem utaztak belföldön se, nem volt baráti társaságuk, nem hallgattak komolyzenét, nem néztek filmeket, nem dolgoztak szabadfoglalkozásúként, nem voltak aktívak közéletileg a hőbörgésen és magyarkodáson túl, nem civilkedtek, nem voltak eszméik. Sznobok sem voltak, sem kifinomultak. Nem tanultak nyelveket.
Viszont: nekünk nem volt tévénk. Valaha volt, de elromlott. És, ahogy a Wartburg is úgy maradt, onnantól sok évig nem volt, és kész. Én nem láttam az Izaurát és a Szomszédok elejét. Nem néztem emmtívít sem. Ez persze hátrány is volt, de kellően alter volt a gimnázium és kezdetleges az akkori tévékínálat. Elfértem.
Rengeteget voltam egyedül. Nem nagyon foglalkoztak velem, nem is igen tudták, mi foglalkoztat, mi van bennem. Elvagyok, nincs velem gond.
Valami kellett. Ezért én olvastam, rengeteget. Nem beleszületve, hanem kínomban. Képzelődtem, kézzel írtam, belső életet éltem, egyre eltökéltebben, mint aki böürtönben válik erőemelővé. Mindenen agyaltam, mindent megfogalmaztam, mindent megalkottam, kiötöltem. És ezáltal szereztem egy olyan belső világot, olyan élményeket, képzeteket, kezdeményezőkészséget, közölnivalót, hogy úgy maradtam. Nem volt opció, hogy engem szórakoztassanak, én nézzem a képernyőt.
Önkéntelenül választottam a különállást, annak belső derűjét. És nagyon sokra becsülöm a csöndet. A befelé figyelést, a madárcsicsergésben írást, az észrevétlenül a szellővel telő órákat, és ehhez képest elég gyér minden más.
A blog folyamatos alkotás, döntés. Szellemi nagyhercegség, védővámokkal a határán, lenyűgöző tájakkal és sok-sok kinccsel. A blog révén pedig hasonló értékrendű emberekkel kerültem kapcsolatba, közös ügyeink, programjaink lettek, és nem merül fel, hogy mivel kössem le az agyamat, kéne valami inger. Nem is értem ezt az őrületet, nem azt, hogy szoktak az emberek sorozatot nézni, mert persze. Hanem hogy ennyire mindenki.
csak az olvassa. én szóltam 
Nem magyarázkodok egyáltalán, pusztán hozzáfűzném a témához: a sorozatok kiválóan alkalmasak nyelvtanulásra eredeti nyelven nézve, lehetőleg eredeti (vagy angol) felirattal. Elég menő érzés érteni a poént a svéd sorozatban norvég felirattal (természetesen a ropogós magyar télben hólapátolás után, hogy a napi sport is meglegyen) . 🙂
KedvelésKedvelés
“mint aki börtönben válik erőemelővé”
Ez nagyon kemény.
Nekem a túlélést jelentette kamaszkoromban a naplóírás.
És utólag jöttem rá, mennyire fontos volt dokumentálni az eseményeket. Bár a legrégebbi írásaim nincsenek meg, bizonyos soraimra élénken emlékszem.
(Amikor elköltöztem otthonról, akkor viszont ment a sorozatokba való menekülés. Valahogy úgy pihentem rá a kamaszkoromra. Később persze elkezdődött a valódi munka, de arra jól emlékszem, milyen érzés volt egy teljesen más világban élni addig.)
KedvelésKedvelik 2 ember
Az a baj, hogy aki nem kritikus, annak ezek a forgatókönyvsémák írják tele az agyát arról, hogy mit jelent a boldogság, szerelem, jó élet.
KedvelésKedvelik 3 ember
Ettől féltem a gyerekeimet. Nagyszülőknél néznek a tévében kanadai sorozatokat, Váratlan utazást meg Anne Shirley-t, mindenki szép, rendes, dolgos benne, és fő, hogy legyen férj, aztán boldogok.
Meg van valami esküvői műsor, az arák az anyjukkal meg barátnővel mennek, és sírnak, ha anyunak nem tetszik a ruha, hányás az egész.
KedvelésKedvelik 1 személy
Most nem azért, a Váratlan utazás az 1900-as évek elején játszódik, és egy lányregény az alapja. Ehhez képest tiszta womenpower benne Hetty néni és Olivia. Én nem félteném tőle a gyerekeket, kosztümös film, értik hogy ez régen volt. Ezerszer inkább mint Eperke és Napsugár, pedig azok rajzfilmek.
KedvelésKedvelik 1 személy
A Váratlan utazás olyannyira womanpower, hogy nőtörténet szemináriumon az egyik epizód (Janet néni lázadása – szüfrazsettek) szerepelt az ajánlott irodalomban. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Ajjaj… Lucy Maud Montgomery és az egész kompánia nekem vörös posztó 😀
De pont ezért nem is fejtem ki, egyszer-kétszer már megtettem itt a blogon.
Csak annyit most, hogy a gyerekek nem feltétlenül úgy gondolkodnak, hogy ha kosztümös film, akkor annak az üzenete már úgyis ódivatú. Nekem több ismerősöm van, akik az életüket úgy képzelték el, mint ahogy a Váratlan utazásban van, idillikusan, virágoskertet locsolgatva, sütikét sütögetve ( a farmon szénát hányás stb-n valahogy elegánsan átsiklottak), gyermekeik pedig olyanok lesznek, hogy ha csennek a testvérük sütijéből egy falatot, két hétig nem alszanak a bűntudattól. Van, aki nevetve meséli, van, aki meg kétségbe van esve, mert akkora a csalódás. Pöttyös könyvek dettó. Ha az iskolában megtanulnának szöveget+kontextust értelmezni az emberek, nem lenne ennyi döbbent nő, hogy de hát nem erről volt szó.
Na, de ez meg persze nem a mű hibája. Én ettől függetlenül idegrángást kapok, ha meghallom egy felnőtt nőtől, hogy “az Anne/Váratlan utazás a kedvenc könyvem!” 😀
KedvelésKedvelés
Rita kommentje:
KedvelésKedvelés
És még egy.
Amikor emberekkel beszélgetek, és teljes természetességgel mondják, hogy a vágyuk a család, a kertes ház, a szerelem, a hűség stb. És ezeket a fogalmaikat, képzeteiket nem a valóságból veszik, nem is a saját vágyaik ezek, hanem filmek sémái ivódtak mélyen az agyukba.
KedvelésKedvelik 3 ember
Sőt! Én azt szoktam mondani, reklámsémák. A családi autó reklámból, meg a mosópor reklámból, amikor a “suburb”-ban, a pázsiton (sövényileg nyírott kert) fehér ruhában ugrándoznak a családtagok, kutyával. Pár éve nagy beszélgetéseket folytattam erről, meg részt vettem tematikus témafeldolgozásban is és annyira ez volt a benyomásom a beszélgetőpartnerek többségénél, mintha előtte megnézett volna egy adag reklámot és azt mondja fel. Fel is írtam a jegyzetek mellé sokszor, hogy reklám!, amikor annyira erős volt a kép, amit megfogalmazott.
KedvelésKedvelik 4 ember
Ezen már én is gondolkodtam, hogy vajon most azért költözik mindenki ki a városból a zöldbe, mert tényleg ez a legideálisabb, a legjobb, vagy azért, mert a filmek/sorozatok szerint ez az ideális. A régi magyar filmekben, sorozatokban a budapesti, belvárosi lakásban való élet volt az ideális “minta”, akkor a vidéki rokonaink is ezt tartották a “legmenőbbnek” (emlékszem 30-40 éve nem értették, hogy Pesten nem mindenki él emeletes bérházban, nekünk már akkor is kertes házunk volt a város peremén).
KedvelésKedvelés
Kicsit olyan ez, mint amikor valaki azt hiszi, szinglinek lenni az olyan bulizós, divatozós, barátnőzős létforma, mint a Szex és New Yorkban.
KedvelésKedvelés
garzs, én azon röhögtem valaha, amikor valaki homokos tengerparton akart a romantikus klisék alapján …na tudod mit. A reklámban ugye nincsenek homoki bolhák, nem viszi el a dagály a cipődet, és a homok se megy be mindenhova. Képbe fogalmazva ütős, átültetve a valóságba meg kb. vetekszik egy jobb Monty Python-jelenettel.
KedvelésKedvelés
Nekem van egy nagyon keserű tapasztalásom a sorozatokkal kapcsolatban. Egyetem alatt nagyon rákaptam a helyszínelős, bűnügyi sorozatokra, a Gyilkos elmékre. És most évekkel később is az utolsó Gyilkos elmék rész megnézése után a világba vetett alapvető bizalmam ásta alá. Nem is magam miatt hanem a gyerekek miatt aggódom, sokszor irreális félelmekkel, amiket tudatosan kell kontrollálnom. Csak akkor ha távol vannak, fordul elő ilyesmi. Azért az iszonyú h olyan végletekig kihegyezett kegyetlenségeket néztem, mintha egy beteg pszichopata agyában élnék. Szerintem ilyen érzelmi terhelésnek még a bűnügyi helyszínelők sincsenek kitéve. Jó példája ez annak, hogy az időpocsékoláaon túl hogyan tudja megrengetni egy személyiség mélymagját a sorozatfüggőség. Alattomos is, mert nem akkor és ott jött ki, hanem az első gyermekem születése környékén.
KedvelésKedvelés
Még az egyetem alatt, egyfajta menekülésképpen kaptam rá a sorozatokra, én is hasonló bűnügyiekre. Ugyanez volt a tapasztalatom, úgy kellett leállítanom magam, mert észrevettem, hogy irreális félelmeim alakultak ki. Ez már sok éve, de még mindig macera, hogy minden ajtót gondosan bezárjak. Nyilván vannak/lehetnek ennek mélyebb pszichés rétegei is, de mégiscsak azt látom, hogy egy tévésorozat egy az egyben átültette belém a mondanivalóját és kritikátlanul befogadtam, holott “nem vagyok ilyen amúgy”. Ez elég ijesztő.
KedvelésKedvelés
Sorozatot én sem nézek egyáltalán és filmet sem, csak nagyon-nagyon ritkán, évekkel ezelőtt teljesen leszoktam róla és most már nem tudom elképzelni, hogy bármit is nézzek: a legtöbbje untat vagy megterhel, a sztorival is és maga a képernyőnézés is, engem ez tényleg nagyon fáraszt. De ezt olyan félve merem mondani, mert rögtön azt hiszik, hogy orrfelhúzás, felsőbbrendűség meg ideológia van mögötte, pedig ennél én következetlenebb lélek vagyok.
Egyébként szerintem jó filmeket nézni tök jó, de én egyszerűen ehhez fáradt és/vagy feszült vagyok és a saját hangomat is alig hallom, pláne nem akarom teletömni a fejemet máséval.
KedvelésKedvelik 1 személy
Engem az agyoncicomázott, nyakatekert műfantáziavilág, áltörténelem, látvány visel meg. Amikor űrhajó, de KARD, értelmetlenül bonyolult, életszerűtlen ruhák, építmények, minden ilyen fantáziasztori, scifi. Nem ringat el, nem ragad magával, hanem röhejes, zavaró. A sztori meg… az összes archetipikus mese, alaptörténet megerőszakolása, híg, gyenge, jellegtelen az irodalomhoz, az igazi mesékhez képest, nem is értem, hogy lehet valakinek, aki mondjuk ismeri tíz Shakespeare-dráma cselekményét vagy pár görög drámáét, vagy a mitológiát, ennyi elég, ilyen sematikus, felszínes jellemábrázolás, dramaturgia, hatásvadászat, műveletlen tömegeknek szánva, de olyan hatásosan és odaragasztósan megcsinálva, hogy azért behúzza az okosabbat is.
Ha már sorozat: a Vészhelyzet típus vagy retróként a Szex és New York nagyon érdekes újságíróilag. Értékrend, poénok, jellemzők. De az időt sajnálom rá akkor is, G-vel két részt néztünk az utóbbiból. (előtte soha)
KedvelésKedvelik 1 személy
Az ál-látvány valóban gáz és életidegen. Már a gyerek és tinisorozatoknál megkezdődik: csupa színes márkás ruha, menő cuccok, Nickelodeonos álomvilág, semmi köze a valósághoz. A nagyobbik fiamnak ösztönös szűrője van ezekre, ki nem állhatja őket, ő most éppen animéket néz japánul felirattal és elég válogatós a mozifilmekben is, szívesen néz régi filmeket, klasszikusokat. Történelmi ismeretterjesztőket néz még néha. Színházba viszont nehéz elvonszolni, de aztán ha már ottvagyunk élvezi.
A kicsinek nincs ilyen szűrője, ő szereti a csilivili álvilágokat, megnézi az ál-doku show-kat és lehet manipulálni az érzelmeit (egyszer megnézett pár részt az apjánál egy krimisorozatból és teljesen kiborult, mert nem tudta abbahagyni – túl izgalmas volt – de nem bírta a feszültséget sem, amit a film keltett benne, alig tudott esténként elaludni, hosszasan beszélgettük vele, mire elmúlt a szorongása, amiket a sorozat okozott és megbeszéltük, mik a sorozatok ártó hatásai, azóta nem néz olyasmit, ami nem neki való, viszont hajlamos bármilyen marhaságot megnézni, ami viccesnek tűnik). Nála alapból szűrni kell mindent és terelgetni ezen a téren, szerencsére most rákapott az olvasásra (Ropi naplója sorozat és az itthon felfedezett régi ifjúsági regények) és sokat rajzol, így most nem annyira vonzó a tévé.
KedvelésKedvelés
Ha rászánod az estéd, felöltözöl, találkozol barátilag, és elmész egy igényes kínálatú moziba, akkor az ünnep, esemény. én a sorozat- és tévéellenességem mellett rengeteget járok színházba, és szoktam alkalmilag filmeket is nézni. De több élmény, sors, narratíva, képzet nem fér el.
KedvelésKedvelik 1 személy
Van olyan társaság, ahol már nem is lehet egy jót beszélgetni, mert mindenki filmekből vett sémákkal jön. Az a téma, hogy melyik szereplő mit és hogyan – de ez még kevésbé nagy gond, mint az, amikor valaki azt vallja világképnek, amit egy-egy sorozatban lát.
Meg a Facebook/Insta profilok, amik mintha sorozatokat próbálnának rekonstruálni. Hobbi végigjárni kedvenc sorozathelyszíneket külföldön.
Nálunk volt tévé és néztük is sokat. Kamaszkoromban főként menekülésképpen. Anyám házimunka közben. Aztán pár évig éltem és nem néztem sorozatot. De a menekülőútvonal megmaradt. Divatsorozatokat nem követek, inkább egy-két kedvencet nézek meg újra és újra kifejezetten azért, mert jó egy-egy világban elidőzni. A csak az alapérzelmekre nyomuló szappanoperáktól kivagyok, meg a végeláthatatlan drámázós sorozatoktól, a fantasy sem az én világom. Van egy-két zseniális sorozatíró és rendező, aki nagyon alaposan dolgozik, utánajár a részleteknek, nyelvileg is alapos, a történetek is kidolgozottak, nem sematikusak, az ő munkáikat keresem, figyelem és követem (Aaron Sorkin pl.)
Ugyanezért olvasok újra könyveket is, hogy beléphessek a szerző által kreált világba.
Sorozatban nehezebb értéket alkotni, mint filmben, mert mindig ott a nyomás, hogy valamivel el kell adni a következő részt, valahogy le kell ültetetni az embereket a következő héten is a tévé elé, míg a film megengedheti magának, hogy rendesen vége legyen. Néha röhögök a cliffhangereken, máskor csak nevetséges az erőlködés és van, hogy öncélúvá válik (pl. a Lostban, amire az exem beszélt rá, rémes volt, sehova nem haladt az egész). Viszont egy sorozatban nagyon sok részletet el lehet mesélni egy-egy karakterről, meg lehet ismerni a hátteret, sorsokat, van idő megismerni az egyes szereplőket, ha egy sorozatíró (vagy egy forgatókönyvíró csapat) jól dolgozik, kifejezetten jól tud elsülni a dolog.
Amúgy időrablóvá tud válni, érzelemlevezetővé és igen, függővé is tesz. Rákapsz, melléktevékenység lesz, mint a háttérrádió, a háttértévé, észre se veszed és befurakszik a fejedbe, befolyásolja a világképedet. Ráadásul erre könnyebb ráállni, mint a filmnézésre (a filmnek hamar vége van, másfél-2 óra, míg egy-egy évad egy sorozatból legalább 600 perc) vagy az olvasásra (akár főzhetsz is közben, sportolhatsz, házimunkázhatsz, bár mindig eszembe jut gyerekkoromban, hogy olvastunk könyvet, vittük mindenhova, ebédlőasztalhoz, vécére – anyukámat mindig kiakasztottuk, hogy nem bírjuk abbahagyni, de hát már benne voltunk a sztoriban :D)
Néha 50-60 éves gyöngyszemekre bukkanok rá és meglepődöm, mennyire más volt. Múltkor belenéztem a Dallasba is, milyen mai szemmel, egyrészt szörnyen primitív a sztori, másrészt hihetetlenül hímsoviniszta beszólások vannak benne, jó kis korkép a hetvenes évek végéről (a nők csak csinibabák, feleségek vagy gazdag özvegyek lehetnek, ha valaki elválik, rögtön keres magának új pasit, mert egy nőnek nem jó egyedül lenni).
Hogy mennyire szippant be: volt egy tanítványom pár éve, aki úgy tanult meg németül, hogy elég visszahúzódó típus volt, a gimiben nem tudott barátokat szerezni, suli után minden idejét az RTL-es német sorozatokkal töltötte. Közben depressziós volt és nem volt élete a sorozatokon túl – igen, megtanult németül (nagy lyukakkal, de gazdag szókincse és jó kiejtése volt), de milyen áron?
Ismertem olyanokat is, akiknél ez volt a napi szintű beszédtéma (ki látta a tegnapi részt, mi történt, mi lesz most). Az új sorozatokról fogalmam sincs, csak a neten találkozom vele, hogy micsoda kultuszok nőttek ki egyik vagy a másik köré. És látom, hogy erősen megvan benne a szellemi rágógumi veszélye (meg persze nagy üzlet is a kultusz). Azért én kicsipkedem belőle magamnak a jobb darabokat, de egyre óvatosabb és válogatósabb vagyok.
KedvelésKedvelik 3 ember
Nekem nagyon tetszik, mert nem “szűz”, hanem okos, árnyalt, személyes, mérlegelő az álláspontod. Én sok tekintetben vagyok szűz, és elég könnyű döntenem (nem is kell): cigaretta, sorozatok, autóvezetés.
KedvelésKedvelik 1 személy
‘Valami kellett. Ezért én olvastam, rengeteget. Nem beleszületve, hanem kínomban.’
Hmm. Lehet, hogy mindannyian menekülünk, csak nem feltêtlenül ugyanabba az irányba? Nekem anno mindegy volt, mi ragad ki a pokolból, könyv-e vagy tévé, bár a könyvnek kétségtelenül megvolt az az elönye, hogy amíg a távirányítóért közelharc folyt, egy jó vagy épp vacak könyvvel zavartalanul el tudtam bújni a kis kuckómba, a kutyát sem érdekelte.
Sorozatok. Kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy emeljék a családban betöltött pozíciómat, ugyanis amikor esténként együtt néztük a gagyit, én voltam az, aki általában elmagyarázta a többieknek, mi is történik a képernyön😁 Különösen, de nem kizárólag, ha a családtagok a fent említett értelmes tevékenységet alvással is ötvözték. Istenem, én, a lelkes kis naiva de szerettem hasznosnak meg okosnak érezni magam…
Közben eltünödtem, vajon mi volt a szer a sorozatok elött. Vagy mondjuk inkább úgy, volt-e élet a sorozatok elött? Tehát: folyamatos (lehetöleg fülsiketítö) rádiózás, férfiaknak kocsmázás, nöknek szaftos pletyi?) Ugye ebböl senkinek nem derült ki, hogy falun nöttem fel 😁Azt is tudom szerintem, mi jön a sorozatok után. Feltöltjük majd a tudatunkat egy általunk választott testbe, hologramba vagy valami virtuális valóságba, amikor úgy érezzük, jólesne egy kis kikapcsolódás/agypihentetès. Ha valaki most levonta a következtetést, hogy valszeg túl sok Black Mirror-t néztem, úgy a következtetés helyes… és hát ez egy olyan sorozat, amit bárkinek jószívvel mernék ajánlani😁
KedvelésKedvelés
A DTK-s idézetben a “Szolgálólány” szónál lettem ideges, ugyanakkor szerintem ennek a történetnek a sorsa nagyon jól illeszkedik a sorozat-mint-metafora gondolatmenetbe, amit ez a szöveg felvet. Szóval én nem tudom, ezek nem olvasták azt a könyvet, vagy mi van? Mert hogy magából a könyvbeli történetből sorozat lett, hát, mondom, oké, kellően nyakon ragad az egész, aztán lesz egy kifutása, mindenki elgondolkodik, és hátha átjön az üzenet. Akkor viszont dobtam egy hátast, amikor meghallottam, hogy jön a második évad, aztán most meg már a harmadik, és nem arról van szó, hogy a könyvet nyújtják el, hanem FOLYTATJÁK. És akkor DTK, a nők intellektuális menedékének szánt, de arra végül is alkalmatlannak bizonyuló wmn.hu alapítója leül és KIKAPCSOLÓDÁS GYANÁNT nézi a szolgálólány “kalandjait” és “izgul érte”. Annak a könyvnek az volt az üzenete, hogy nem hagyhatjuk ezt megtörténni, nem mehetünk tovább ebbe az irányba. De még hogyha érdekes meg izgalmas Gileád “univerzuma”, azt mondom, jóvan, na de hogy az utolsó fejezetet se olvasta el senki??
Szóval, hogyan válik metaforává A szolgálólány meséjéből készített második-harmadik évad, és miért illeszkedik nagyon jól ehhez a szöveghez. Vannak történetek, amelyeket nem szabad folytatni, mert a történet szerves része és lényege, hogy vége van. Posztmodernül átvesszük és életben tartjuk, vendégszövegek, utalások mint kulturális referencia által, hogy soha ne felejtődjön el az üzenet. De nem ‘folytatjuk’. Oda érkeztünk meg most, hogy mindegy. A szinte perverz “szórakozásra”, “kikapcsolódásra” való igény felülírja az üzenetet, hogy NE, és folytatjuk a történetet, mert hú, milyen izgalmas, vajon mi lesz a sorsa, a következő részből kiderül! Így hát azáltal menetelünk simán Gileád felé, hogy leszarjuk az eredeti üzenetet. Izzadó tenyérrel és egy kis bizsergéssel követjük, hogy vajon mi fog történni a történetben, ahol minden megtörténik, aminek nem szabadna. Most jön az, hogy de arra tanítja a zegyszerű embert, hogy milyen szörnyű is lenne egy ilyen világ, nem hagyhatjuk! Könyörgöm, mit tanít az, hogy A szolgálólány meséje folytatható? Azt, hogy nem csak, hogy hagyhatjuk, de egyenesen akarjuk. Ez nem csak “de egy kicsit”, ez nyakig merítkezés abban, ami ellen állítólag kiállunk. Fú, de megtanultuk, olyannyira, hogy minden héten guvadt szemmel nézzük.
KedvelésKedvelik 2 ember
És te az értelmes nőkről írsz. De vannak ugye a perverz meg hatalmaskodó férfiak is. Akiket az eredeti regény felbőszített, innen meg ötleteket, narratívát merítenek…
KedvelésKedvelik 1 személy
De az a kép, hogy a nőknek szóló portál meg “a jó élet” propagálója hátradők, és kikapcsolódik vagy egyenesen relaxál A szolgálólány meséjére… komolyan, inkább nézne pornót.
KedvelésKedvelés
Számomra a sorozatnézés legnagyobb kockázata az, amikor egy jól induló, érdekes sorozatból félúton kidobják a forgatókönyvírókat és/vagy kiszállnak a szereplők és/vagy elfogy a sztori, és hirtelen azt veszem észre, hogy már valami rettenetes sz*rt nézek. Mert amúgy nem szeretem félbe hagyni, ha egyszer elkezdtem nézni, és inkább végigszenvedem úgy is.
Olyat ritkán nézek sorozatból is, filmből is, amit olvastam, mert kevés kivétellel csalódás, vagy egyenesen felmérgesít, hogy mennyire fel van hígítva.
Brit és skandináv sorozatok közt vannak tök értelmesek*, amik nem csak mosogatóléként hatnak az agyra*, sőt, néha egy-egy amerikai is, de tényleg nem sok, és egyik se kifejezetten mainstream cucc.
Amúgy igen, időrabló, addikt dolog, én kifejezetten akkor nézek csak, amikor tényleg el kell ütni valamivel az időt, és az olvasás valamiért nem opció.
Ennek megfelelően, van olyan sorozat, amit már vagy 7 éve nézek, és még mindig nem értem a végére. 🙂
*Szerintem
KedvelésKedvelés
“Valami kellett. Ezért én olvastam, rengeteget. Nem beleszületve, hanem kínomban. Képzelődtem, kézzel írtam, belső életet éltem, egyre eltökéltebben, mint aki börtönben válik erőemelővé. Mindenen agyaltam, mindent megfogalmaztam, mindent megalkottam, kiötöltem. És ezáltal szereztem egy olyan belső világot, olyan élményeket, képzeteket, kezdeményezőkészséget, közölnivalót, hogy úgy maradtam. Nem volt opció, hogy engem szórakoztassanak, én nézzem a képernyőt.” – hát igen, én is valahogy így voltam vele. Ismerős.
Sorozatból megnézném a Black Mirrort, a Csernobilt – nem épp kikapcsolódás, hanem érdemes tudni dolgokról vagy elgondolkodni rajtuk. Elképesztő ereje volt annak idején Attenborough természetfilmjeinek, talán ha az UK-ba születek, sokkal többet nézek tévét, a hajdani klasszikus BBC-t. Nyilván általában nem erre gondolnak “sorozat” címen…
Viszont beiratkoztam az Odeon tékájába, na ott tényleg vannak filmek amiket kár lenne kihagyni. nem mondom hogy sokat hozzájutok, de mégis – néha a kölykök is nyitottak valamire, és aztán megbeszéljük….
KedvelésKedvelés
Az okostelefon (igen), a facebook lusta használata (nem), a kézírás elhagyása (igen), a légkondi (igen), a háttérrádió (nem), a házhoz hozatott étel (nem), a városi életmód mint olyan (igen) , a pornó (khm…), az autóhasználat (igen).
Öszzességében puhány vagyok….Mármint az 1-2 vel ezelőtti generációhoz képest biztosan
KedvelésKedvelés
A most futó Csernobil-sorozat tetszik, igaz, főleg azért, mert előre tudni, hogy csak öt epizódból áll. Amúgy van, hogy sorozatot nézünk esténként, van, hogy olvasunk (és ebből is van értékes és értéktelen is), de a legjobb az, amikor ráeszmélünk, hogy nem kell háttérzaj (se tévé, se zene) ahhoz, hogy beszélgessünk.
KedvelésKedvelés
A doku-sorozatokhoz mit szóltok?
Morgan Freeman-es The story of God, az élelmiszeripari csalásokról visszaélésekről, kajálásról szóló Rotten, vagy Attenborough Our planet-ja?
Elég sznobnak hangzik, tudom, de mind Netflix és mindegyik hozzám tesz valamennyit, ráadásul angol anyanyelven. Bár az igaz, hogy egyiket sem néztem még végig időhiány miatt. Meg szerintem ezekből egy-egy résznek érnie is kell belül, ebből sok egyszerre nálam szellemi gyomorrontást okoz.
Én örülök neki, hogy vannak ilyenek is.
KedvelésKedvelés
Szerintem a több részes dokumentum- / ismeretterjesztőfilmek nem tartoznak a sorozat kategóriába.
KedvelésKedvelés
tulajdonkeppen teljesen egyetertek, en sok erdekesnek tuno sorozatba azert nem kezdtem bele, mert idorablo, meg konnyen ra is fuggok ilyenekre, es akkor inkabb hagyjuk.viszont volt nehany kifejezetten zsenialis rovidebb, pl a sved-dan sprozat, a Hid, az evadonkent nyolc resz volt, harom ev szunetekkel.meg az Aranyeletet szerettem nagyon, asszem ott is csak nyolc reszek voltak.azota sokaig semmit nem neztem, de most a Csernobilba belekezdtem, ezt nem tennem bele a hagyomanyos sorozat kategoriaba, ot resz az egesz, es nem is dokumentumfilm, hanem inkabb csak valosag-feldolgozas, de az ilyenrol kicsit azt gondolkm, hogy oke, hogy ezz szornyen nyomaszto, de errol egyszeruen kell tudni. pedig alaposan tonkretette a napomat 🙂 iszonyatosan durva, de nem hatasvadaszat, valoszinuleg meg talan enyhebb is a valosagnal.es ez itt volt, a szomszed orszagban, es mar majdnem eltem. nagyon rosszul vagyok tole, de valahogy azt is gondolom, hogy ez fontos, es lehet hogy csak egy sorozat, de ez peldaul valoban hozzatesz az emberhez, ha ilyenek alapjan elkezd olvasni, es tudomast szerez a vilag olyan szeleteirol, amirol addig nem. viszont altalaban a sorozatok karakterei, jellemfejlodesei valoban sematikusak, gyengek, udito egy-egy kivetel, es most meg csak nem os az isaura-tipusra gondolok, amik kifejezett idoelfolyatasok.
KedvelésKedvelés
Hú, a Híd, az nagyon ott van. Imádom.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, és a Borgen is pazar. Azóta érdekel a politika. 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Szoktam célirányosan sci- fi sorozatokat nézni.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: énmárkák | az igazi. hamisítják!