a testen is túl

Testügyben már mindent elmondtam, azt hiszem. Kevesebbet írok róla, az edzéseket itt követheted. Csinálom, amit eddig, most már inkább csak fenntartó jelleggel. És nem csak a magamét: ez már rég közösség, és ekként pezsgő, éltető.

Tudom, mit várnának tőlem az elvek bajnokai: kiállást az elnyomottnak tekintett kövérekért, testpozitív, elfogadó posztokat, ítéljem el a testszégyenítést és hirdessem ki, hogy ők nem tehetnek semmiről, a kövér test ugyanolyan szép (mintha ez volna a kérdés!), ők nem ettek túl, ők ilyen alkatok és efféle trendi deklarációkat – csak az a baj, hogy ők sem ezeket hajtogatnák, ha ők maguk jól lennének. És akkor tőlem sem idegenkednének ennyire. Én az ilyen érvelést hamisnak, ravaszkodónak, a lényeget kikerülőnek, megúszósnak és ezért mélyen immorálisnak tartom.

Ma már konszenzusnak gondolom az itt, velem együtt alakuló, tudatosodott olvasókkal a következőket (gyorsan felsorolom, aztán jön az, ami a testen túl van):

Nincs külön test, olyan test, amely nem én vagyok. Hülyeség az, hogy nem egy szám vagy, meg hogy több vagy, mint a tested, hiszen szerves egység vagy, mindenestül, és a tudatod szoros összefüggésben van a testi állapotoddal, a tested pedig azzal, ahogy érzékeled, megéled, amilyen érzéseket okoz. A test nem választható le az énről.

Az izom sem mumus. Ne félj tőle, ne gúnyold. Vagy zsír, vagy izom tud lenni a lágyszövet. Ha elveszted az izomtömeget, akkor nem csak annyi történik, hogy nincs bikinitested, vagy nem néznek folyton olimpikonnak (mondjuk egész sokan vagyunk, akiket már ez is megvisel!), hanem megnyomorodsz. Gyenge leszel, fájni fognak a tagjaid, minden borul: gyengülés, nehézkes járás, mozgásszervi panasz, romló immunrendszer, sérv, gyulladás, túlterhelés.

A korlátozó sztereotípiák ellen érdemes küzdeni (teszik is rengetegen), de a tényeket ezzel együtt, emögé bújva tagadni nem kéne: igenis probléma a passzív életmód, az ülőmunka, a stresszevés, a rossz kajálás, az elhízás, az önkizsákmányolás. Nem érdemes ezeket mentegetni. Nem jó és kész. Kurva gáz a szar életet, saját felelősséget mentegetni ableism, healthism, classism, ageism felkiáltásokkal. Ezek nem azt jelentik, amikre használják őket.

Engem a sportolással (vagy épp a színházba járással, jó ruhákkal, kajálással) basztatni külön érzéketlen. Kaptam eleget eddig, kell az erő, az hiányzik még csak, hogy szarul is legyek. Nem iszom, nem dohányzom, nem fecsérelem az életemet és nem más pénzét költöm.

Nem érdemes, ellenben iszonyúan átlátszó azt támadni, bántani, ekézni, célponttá tenni, kipletykálni, aki jól van és tesz is érte (privilégium! nem szolidáris! azt hiszi, szép! bezzeg neki könnyű! gyáván megfelel a szépségeszménynek! felszínes! nem a test a lényeg! másokat nyomaszt!). Ez csakis arról vall, aki mondja. Ő szarul van.

A romlott, rontott állapottól óvakodjunk és óvjuk meg a gyerekeinket is. A mozgás jó spirál, ha csinálod, beindul, ha nem, akkor minden nyűgös és elkenődött. Aki nincs jól a testében és a testképével, annak nagyon nehéz lesz az önismeret, az aktív, energiadús, produktív lét, a jóféle emberi kapcsolat, az elégedettség, a jó élet. Külön a testképet, a test állapotától függetlenül nem lehet, nem érdemes rendbe hozni vigasztalgató mantrákkal.

Ami az elveket illeti, a strukturális szemléletet nem tudom alkalmazni ebben: szerintem a kövéreket nem nyomják el, ők a kövérség szomorú következményeivel és önmagukkal küzdenek, a kövér szolidaritás, közösségi fellépés nem polgárjogi mogalom, és problematikus elbitorolni az elnyomottak szóhasználatát, érveit, mi több, igen sértő az elnyomottakra nézve.

Miután megértettük, mitől nehéz nekünk nőknek (ez nagyon fontos: ez a feminista megértés), utána már az én fő kérdésem az, hogy mi a jó élet, és mit tehetünk érte jelen állapotunkban, mire mondjunk nemet, illetve ami ártalmat, hátrányt nem lehet elkerülni, azt hogyan kezeljük. Én nem vagyok olyan botor, hogy azzal az ambícióval lépjek fel, hogy mi majd ezt az egész női alávetettséget, a “Rendszert” megváltoztatjuk – pedig de, lassan és hajszálrepedések okozásával, mégiscsak ezt tesszük, egyénileg, mindenki magában, illetve közösségileg is, az új beszédmódok, értékrend terjesztésével, továbbá és főleg: éppen azzal, hogy nemet mondunk arra, amilyen sorsot nekünk szánnának (nekünk, nőknek; nekünk, magyaroknak; nekünk, egyedülálló anyáknak; nekünk, negyveneseknek), és csakazértis jól élünk: edzünk, találkozunk, új utakat keresünk, színházazunk. Pedig mindenki dolgozik, gyerekeink is vannak. De ami rajtunk múlik, megtesszük. Nem toljuk másra a felelősséget, vállaljuk. Felszabadító rájönni, mennyi mindent tehetünk mi magunk a jó életért.

Azzal is sokat tehetünk a szebb jövőért, hogy nem baszogatjuk és tesszük ellenséggé azokat, akik valamit szebben, okosabban, tartalmasabban, sikeresebben csinálnak.

Rettentően visszás, igazi szemétség a valódi elnyomottakkal, amikor azok nyávognak, hogy nekik nehéz, ők nem tudnak edzeni, nem tudják, mit egyenek stb., akiknek meglenne a lehetőségük, erőforrásuk, hogy jobban legyenek, de inkább másokat hibáztatnak és sajnáltatják magukat. Én ettől ideges leszek, és tiltakozom. A wmn vicceskedő “jaj, de nehezen veszem rá magam” cikkeitől kezdve a kommentek edzőtermet ekéző, idegenkedő moralizálásáig. Szomorú élet és értékrend az, amelyben luxusnak számít az edzésre költött pénz, ráfordított idő. És egyszerűen nem engedheted meg magadnak ezt. Az edzés nem valami bonyolult vagy majd-ha-módom-lesz-rá opció, nem hobbi, nem plusz. Nem érdemes túlhangsúlyozni, csak a kezdők szokták. Edzeni alap. Valamit, bármit, heti többször. Olyan, mint fogat mosni. Nem a világért, nem nekem teszed, csakis magadért.

A test karbantartása nem jelent cicomázást, hiúskodást. Annyit jelent, hogy vigyázol arra, ami adatott, nem herdálod el. Ez mindenkinek meló. Lehet, hogy neked még további nehézségeid is vannak, mint az átlagos nőnek, de ne vádaskodj. Minél jobban elhanyagoltad eddig a tested, annál nagyobb meló. Ne hidd, hogy másnak könnyű, hogy más nem csinál semmit, csak ragyog és szelfizik.

Nem arról beszélünk, amiről ők, teljesen más a kérdésfeltevés is. Sunyi relativizálási, normatizálási kísérletnek gondolom azt, hogy “sokféle test van, vékonynak és daginak lenni is oké”. Ez csak játék a szavakkal. Nem egyenrangú a két opció. Az egyik volna a normális, a szóra sem érdemes kiindulási pont, ha nem lenne ennyire torz a világunk, a másik pedig a rontott állapot. Senki se bánt, ne is bántson érte, de az elformátlanodás nem oké, és az sem, hogy nagy mozgalmi harsány nő létedre kiakadsz egy ilyen kifejezéstől, hogy elformátlanodás, ami tény.

Ha nem gondolkodsz, ha az elfogultságod miatt félretetted a józan eszed, akkor meggyőző, jó ügynek tűnik a kövérségpárti, azt normalizáló beszédmód. Így is jó, lehetsz így is egészséges, jógázhatsz, modell lehetsz, a társadalom legyen az, amely nem diszkriminál és a többi. De ha meg akarod érteni, mi zajlik, nézd meg, mi történt Amerikában. Az egész világot (repülők, lépcsőházak, liftek, székek…) nem lehet átépíteni.

‘I Can’t Magically Shrink Myself To Accommodate Others.’ Why I Called Out A Fat-Shamer On A Flight

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ó, bazmeg. Tényleg azt hiszik, a repülőn ők szenvednek.

Komoly, kompetens emberek vagyunk, ezért megnézzük és tudjuk korrigálni magunkat, majd pedig cselekszünk. Nincs szükség kifogásokra, vádakra, magyarázkodásra, elméletgyártásra.

És ennyi. A testtel kapcsolatos attitűd értékrendbelivé, lelkivé, elvivé teszi az egész testtémát, hiszen gondolkodó emberek vagyunk.

Ami nagy feladat, és most jön a második rész: megmaradni épnek, alkotónak, el nem romlani. Mert telik az élet, középkorúak lettünk, leszünk, vagyunk. A lélek, az emberi kapcsolatok, a szellem is öregszik, fakul.

Öt éve egy ilyen posztot azzal kezdtem volna, rendkívül lelkesen: legyél jó. Ma már tudom, a túljóság veszélyes, korlátoz. A jóság mára az ellenségem lett, mert rengeteget gyötörtem magam, hogy én, mindig én, korrektebb, tisztább, őszintébb legyek. Ma már csak annyira, hogy maradjon nekem is a jóból.

Nem lenni keserűnek, gyanakvónak, rosszhiszeműnek, ennyit megtehetek. Tudni hallgatni, hírt, élményt nem szétkürtölni. Milyen édes és szép egy titok, amiről tényleg csak ketten tudnak!

Merni áradni, kezdményezni. Nem félni.

Villa Bagatelle, Spingár-Westerlund Anita

Nem félni a valóságtól, az életkortól, a test romlásától, a hibáinktól. Levetni a képmutatást, a feljavító igyekezetet.

Vállalni a kockázatot és megfizetni az árát. Érzelmileg is vállalni – de nem belemenni teljesen, önkifosztva a kapcsolódásba, amint jön gyomortájtól a jelzés, hogy ez nem jó. Mindig jön a jelzés. A gyomortájadban, ha figyelsz, megbízhatsz.

Ront-e rajtam a stressz, a rosszindulat? Ilyen az élet, elfér az is, sokféle helyzet és ember van, ne nyafogjunk. Bizonyos mennyiségű stressz belefér – ha/mert erős vagyok, lettem. De nem kell túl sok. Elkerülöm az ilyen helyzeteket, és hogy elkerülhessem, hogy ezt megtehessem, az az a szabadság, amelyet érdemes építeni. Amit nem tudok elkerülni, arra erőt adó módon reagálok: emelt fejjel, hangosan, felülemelkedve. Nem hagyom magam. Ha ez sem megy, becsukom a szemem, és várok.

Fun fact, ezen komolyan megdöbbentem, most jöttem rá: az önismeret nem azt jelenti, hogy folyamatosan szarul érzem és basztatom magam, akkor is, amikor vagy jelentéktelen a téma, vagy mások hergelnek olyan helyzetet körém, hogy abban csak rosszul lehet reagálni. Szállj le rólam, kerülj el, és nincs probléma. Vagy szeress, de legalábbis legyél alapértelmezetten olyan jó fej, mint én veled, ne pakold rám a terhedet, és akkor én is jó fej leszek. Hozd ki belőlem a jót, vagy hagyj békén!

Van az életemben több visszatérő, ismétlődő történet. Fogom a fejem: már megint ugyanaz. Konfliktus, csalódás (ráadásul, basszus, ugyanaz a sztori ugyanazzal az emberrel!). A fejlemény: rövidül a regeneráció. Tisztán látom magam, ezért nem őrlődöm. Döntök, nem bánkódom, nem hezitálok. Jól alszom – vagy már csak egy fél éjszakát rosszul.

Tudnak bántani, persze. Baj is lenne, ha semmi nem tudna megkarcolni. De tisztán látom a másik fél, közeg motivációját (ez néha vicces és erőt ad… rájönni, hogy én rajthoz álltam akkor narancssárgában, pálmafák alatt, ő meg ugyanabban a pillanatban tesped valami kupis rettenetben, és görbe nyakkal netezve engem basztat). És őt magát is látom. Aki szintén csak boldog akar lenni valahogy, csak ezt most ilyen hülyén csinálja, negatívan, ártalmasan használ fel hozzá.

Basztatnak? Vizsgáld meg a helyzetet, tudatosítsd, mit érzel, és azt is, milyen a másik, miből beszél. Te basztatsz másokat, kéjjel hazudozol? Akkor tudd: ez szer. Némi ellenérzés jogos, szabad vagy kifejezni, de ha rákaptál a rosszindulatra, életvitelszerűen tolod, Seleanu Magdalenának hívnak, akkor nincs tartalmas életed. Ez a problémád. Gyere le a szerről, és dolgozz a saját életeden! Még nincs minden veszve.

Sokkal jobban megbecsülöm már a jóságot, az önfeledt pillanatokat, az értelmes ügyekért való közös cselekvést értő, érzékeny emberekkel, mint régebben, amikor ezt természetesnek vettem.

Aktív szeretnék maradni, szép mozgású. Ha nem megy már úgy a futás, akkor nem futok. Maradjon méltó minden.

Ne legyek kicsinyes, hanem lényeglátó.

Egyszerűsödni szeretnék életvitelileg, túl sok a tárgy, az apróság. Ugyanakkor a C-vitaminos szérum, a csodafaszom apróságok, ilyen-olyan trükk most kezdenek bejönni.

Jól lenni magamban. Sok csönd, kevés passzív birkulás. Nekem az a nehéz, hogy legyen elég szabad és magányos órám, mert különben fuldoklik az íróságom.

Ne terheljek se rosszkedvet, se elvárást a gyerekeimre. Lehessen jönni hozzám, de ne kelljen. Ne hajtogassam rituálisan ugyanazokat a mondatokat, ne legyek paródia. (A kelj már föl! elmúlik, két hét, és vége. L. magántanuló lesz jövőre.) Legyenek “mindketten éles elmék vagyunk és ugyanazon röhögünk” fajta beszélgetéseim a kamasz gyerekeimmel.

Látom magam a húsz év múlvában, tetszik, amit látok.

7 thoughts on “a testen is túl

  1. “Nem félni a valóságtól, az életkortól, a test romlásától, a hibáinktól. Levetni a képmutatást, a feljavító igyekezetet.”

    Mennyivel könnyebb és derűsebb úgy, hogy már nincs önigazolási kényszerem. Elmúlt, amikor elkezdtem felelősséget vállalni magamért.
    Hibázni sem akkora stressz, ha nem tapad rá vastagon a bűntudat.

    Az van, ami, vállalom, már nem gondolom sokkal rosszabbnak magamat másoknál attól, hogy ember vagyok és halandó.
    De a hibáimból igyekszem tanulni.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.