a jó élet

Közzétéve Szerző:

a hetedik te magad légy!

Ildikónak, szeretettel

A blogom ma, hinnétek-e?, hiszen nem volt semmi csinnadratta,

hét éves.

Boldog szülinapot, blog!

2012. április 16-án jelent meg az első bejegyzés, ez:

invokáció

Egy időben ezt viccesnek, meghaladottnak éreztem, de ma már újra nem (nem annyira).

Nem kezdek most komoly összegzésbe, de annyit el kell mondanom, hogy az életemben a blogom – és mögötte a sűrű mocsár, az internet – döbbenetes tanítás volt. Nem hittem volna, hogy az emberi szellem, tisztaság, jóság, illetve az árulás, az aljasság, a kicsinyesség ilyen amplitudói közé vet majd az a nyughatatlan és elhallgattathatatlan törekvésem, hogy írjak. Teltek az évek, és én még mindig hüledeztem, pedig a neheze az első két-három évben megvolt.

Voltak tapasztalataim fórumozó koromból arról, hogy amit írok, arra figyelnek, az megosztó. De kezdő bloggerként semmiféle tervem, konkrét célom, kiforrott mondandóm, támpontom nem volt. Csak a mindenkori. Nem akartam szándékosan provokálni, pontosabban nem gondoltam provokációnak, amit írok. Mentem az után, amit éreztem, hittem, a többi pedig csak történt, és általatok történhetett. 2012 tavaszán nem hittem volna, hogy az önkifejezésem bárkit is érdekel, pláne azt, hogy sokakat. Nem remélhettem, hogy lesznek, akik várják, igénylik, naponta elolvassák a posztjaimat, vagy újra a régieket, az egész blogot az elejétől. Nem számítottam arra, és nem is helyezkedtem soha semerre azt remélve, hogy léteznek a világban olyanok, akiket a szó, amilyet én tudok, csendesen megérint, akiknek segít, megváltoztatja az életüket, kapaszkodó a számukra. Akiknek leesik és üt a poén. Akik képesek figyelni, kihallani az árnyalatokat. És azt sem tudtam, hogy vannak, akiket irritál vagy értetlenséget vált ki belőlük, amit írok, vagy dühös önigazolást – és mégis ideragadva olvassák, és rendre magyarázzák nekem, hogy miért olvassák (nevetnek rajtam, megerősödnek, hogy ők a jók, a szépek, a tehetségesek. Igen). A leghökkenetesebb reakciókat itt találod:

best of kommentelők

Olvasom a régi blogmagam, olvasok másokat is, közben élem az életem és a gyerekeim életét is, és biztos vagyok benne, hogy én (ma, már) elsősorban a jó életről szeretnék írni. Ez érdekel, ezt tartom fontosnak. És nem az önlobogtató, high life módon, idenézzetek-debezzegén módon, hanem csak az értékrendről, mert másról nem érdemes. Minden más, a tisztánlátós, múltelemzős, önkínzó poszt csak előfeltétele a jó élet posztjainak. Nem panaszkodunk többé. A magam magyarázásának pedig legyen vége, hogy de igenis, én nem azért és én nem vagyok olyan. Mert már tudom, ki vagyok. Soha többet nem hagyom, hogy más akarja nekem megmondani, mit érzek, mi a motivációm, mit miért tszek – ugyanakkor más, alkotó embereknél sokkal jobban tudom, hogy nem vagyok azonos az öndeklarációimmal. de nem törődöm vele: az, hogy minek, milyennek érzékelnek, az ő területük, oldják meg ők. Még azt se fogom elmondani többet, hogy ne projektáljatok, hanem tegyetek a saját jó életekért.

Mindez teljesen, tökéletesen nyilvánvaló volt az elejétől: az én szándékom, az értő olvasók és a rám vetítés, áttolás, vádaskodás is.

Ezért, ehhez a felismeréshez volt jó pár napig megint teljesen mást csinálni. Eltávolodni, kitisztulni, valódi világot hörpinteni, habzó éggel a tetején. Belevetettem magam az észak-olasz szeretetbe. Vegyültem, figyeltem, oldódtam, gondolkodtam, autóban ültem, ettem, gyalogoltam, csodálkoztam, futottam. Szellő fújt, magam és önmagam lehettem. Az otthoniak felől is nyugodt voltam, nagy köszönet ezért B-nak.

G. Ármin testnevelő segítségével pedig igen szép eredményeket érek el újabban a hosszútávfutásban. A mostani, a Lago Maggiore félmaraton 2 óra 16 perc 43 másodperc lett, aminek, egy héttel a berlini félmaraton után (2:26:38) igen örülök, de mivel nem szeretek üresen ujjongani, sem vetíteni, hangsúlyozom, hogy ez könnyű pálya volt (fel nem torlódó, senkit nem kerülgetős, kisebb létszámú, sima aszfaltú, több helyen enyhén lejtős), továbbá a tempó tartásában a sportórás monitorozás (aki a testnevelő, a képen a bal csuklómon látható) nagy segítségemre volt. Mindenhol a rövid íven (a valós távon) futottam. Mindig is így kellett volna, és ez metafora.

Én annyit szívtam, kínlódtam, vállaltam át fölöslegesen. Balekságból, elvből, mások helyett, ön-nemszeretésből. Nem merek dörzsölt lenni, nincs pofám. De mi ebben a dörzsöltség: a valós távot futni – és nem többet?

Sőt: élvezni! Belelazulni. Én úgy éreztem, valamiféle penitencia kell legyen a hosszútávfutás. Nagyon, nagyon nehéz, lemenni az aljáig. Pedig nem feltétlenül az. Lehet repülős, haladós, belefeledkezős is, amikor a szenvedés nem áll közém és az élmény, a táj közé.

Most két-három enyhén válság-kilométer volt, mondjuk 16 és 19 között. De közben rikító virágok, ódon villák, meredek sziklák, sziget, túlpart, havas hegyek, nagy víztükör. Nem lehetett szenvedni. A legszebb félmaratonom volt.

Soha, soha nem állok meg, nem gyaloglok, nem sérülök. Egyenletes tempóban haladok. Ez is metafora. Ez a mostani már futásnak is nevezhető. Életem legjobb versenyen futott tízese (5:50-es tempóval, 58:28 alatt), a teljes távon a tempóm 6:28. Pedig nem hajtottam, csak olykor szemeztem G. Árminnal! (Akit későn kapcsoltam be, és kicsit mást mért.)

Most, a hatodik félmaratonomkor tartok ott, ahol az első félmaratonnál tartani kellett volna – de ehhez le kellett futnom ötöt (meg még egy teljes maratont, és egy harmincast is). Már tudom a futásomat. Hiányzik a… heroizmus.

Hétfőn Milánó:

Repülök épp haza, torlódunk a beszállásnál.

Közben megérkeztem, az éjszakai buszon írok nektek:

Drága olvasóim! Tartsatok ki, maradjatok még évekre, míg világ a világ és blog a blog, csakis amiatt, ami miatt nektek jó itt lenni. És ne fecséreljétek el egyetlen, drága életeteket. Annyi szépség van – akarjátok és cselekedjétek a jót, a jó életet!

66 thoughts on “a jó élet”

  4. A terapeutám szabadságon. Vissazestem.

    Csak ez a köztéri pojácáskodás ne lenne… Nagyon ügyes vagy, hogy le tudsz menni hídba, de miért kell ezt úton-útfélen a világ tudomására hozni?:) Talán arra vársz, hogy felavassanak? 😀 (kopirájt gesztipeti)
    A berlini rajtszám átvevős fotográf különösen obszcén és kínos volt, én kérek elnézést. 🙂
    Amit egyszer az élénk, nagymintás leggingsekről írtál, az utolsó szóig igaz. Szerencsés lenne, ha magadra is vonatkoztatnád. 🙂

    2014-ben 8már öt éve, istenem!) imígyen kezdtem a kommentelést:
    “Mert tetszik, amit írsz. Mert azt gondolom, hogy alapvetően egy oldalon állunk, ugyanazt akarjuk. Csak ebben sajnos nem tudunk együttműködni-gondolkodni. Ez van.”
    Felléptem a blogger mellé a magától értetődő jogosultságéreztemmel. Így lettem fontos netes szereplő. Csak hát nem vette be senki.

    “az elmúlt években-évtizedekben nem fejlődött, hanem egyre inkább leépült a kommunikáció férfiak és nők között… szép lassan ott tartunk, hogy szóba sem áll egymással a két nem, csak gyanakodva méregetik egymást?
    Ne haragudj, de ez tényleg nem tetszik. Én nem akarok háborúzni, szerencsére a magánéletemben nem is kell, de elkeserít, amit magam körül látok ezügyben.”
    pedig troll vagyok… bosszúéhes, nőgyűlölő, akit már a második felesége is megunt.

    Nem azt kaptam, amit vártam. Nem működött a kis manipulatív hímsovénségem, nem tudtam a blogger mellé lépni, hogy Én Is Mekkora Agy Vagyok. Ezért hülyeségeket, agresszív dolgokat irkálok neki bosszúból.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A tehetséges és jókedvű ember nem pojáca.
      Te bármit bárhogy csinálnál, bármiben futnál bárhol, bármit írnál, bárhogy viselkednél, az nem érdekelne senkit. Te csak követni, ragadni vagy képes, autentikusan kitalálni a dolgaidat soha.
      Ezért próbálsz ünneprontani, a saját soraimmal rajtakapni, büntetősdit játszani, mert te semmit nem csinálsz, se ötleted, se ízlésed, se energiád, csak rohadsz bele az öregedésedbe. Igazodsz, követsz másokat, leskelődsz és reagálsz.
      Mindig álnév mögül gonoszkodtál és oktattál ki, mindig rólam írtál, engem akartál nyomni.
      Egyszer írtál magadról: bő húsz éve netfüggő vagy, 190+ centi és 120+ kiló. Mostanra van az több is. Értjük, nincs több kérdésem.
      Rugalmatlan, kocka, unalmas és dühös vagy. Szeretnéd, ha én is átlagos lennék, egység sugarú, autózó, meg szalmaláng. Pitiáner dolgokon kötözködsz, jó érzékkel a blog születésnapján. És megfigyelsz, 2013 óta, mindent. És ugye a házasságodról, de jelen párkapcsolatodról is megírtam az igazat…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Úristen, hogy te még mindig itt.
      Obszcén??? Micsoda?
      A pojáca az, aki csak a feltűnősködésre törekszik, üresfejű, ripacskodó, és (ugyan szigorúan véve nem része a jelentésének, de általában) férfira mondjuk.
      Hm, ismersz ilyen embert?
      Hogy lehet, hogy te mindig a szélen evezel, szemetet vadászol, soha nincs semmi mondandód a posztok fő áramlatáról? Csak ahhoz szólsz hozzá, amit ki tudsz szedegetni magadnak, mert a gyűlölködő, bosszúéhes, kioktató agendádhoz jól jön.
      Ebben a konkrét esetben kicsit sem érzed kínosnak az ünneprontást? Ugye Csakazolvassa blogger, a neten van, _tehát_ neked nem kell semmiért felelősséget vállalnod, sunyin és agresszíven ütheted, rákényszerítheted magadat. Erkölcsöt csinálsz az fintorgásodból, és csakis azért kattintasz ide, hogy ehhez anyagot gyűjts, tudjál gyűlölködni. Ezt tákolgatod szorgosan. Te hány éves vagy?
      Éva megírta, hogy nem kommentelsz már, előtte pedig azt, hogy kellemetlen vagy, menj máshová, ostobaságokat írsz. De te csak azért is megmutatod. Tényleg itt tartasz?
      Nem Évának ártasz ezzel. Magadat nevetteted ki.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ha “nem volna”ez a “köztéri pojácáskodás”, akkor mi volna? Keresne mást, amin sisteregni tud.

        Én látom benne az embert.
        Aki szeretne jól lenni, beszélgetni, társaságot, utazni, fitt lenni, de annyira mélyen van, hogy nem csak ezeket nem csinálja, hanem direkt zavart akar, megszégyeníteni, bántani. Aki nem érzi cikinek, hogy még abba is beleköt, hogy valaki fut, örül. Mert ő elhatározta: gyűlöl. Mint egy visszautasított, hiú, beképzelt szerelmes, olyan.

        Kedvelés

  5. “Drága olvasóim! Tartsatok ki, maradjatok még évekre, míg világ a világ és blog a blog, csakis amiatt, ami miatt nektek jó itt lenni.”

    Köszönöm a kedves szavakat, igazán jólesik.:)
    Apropó, Ármin. Akkor a kütyüellenesség is megy a lomtárba, a többi “meghaladott” “elv” közé?:))
    Lesz még itt mosogatógép és autóteszt, úgy érzem…:DD

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Rosszul érzed. Én nem vagyok olyan gyáva és megalkuvó, mint te, Andris. Nem vélketlen, hogy én lettem a blogger, te meg az a kommentelő, akin átnéznek, mert csak kellemetlenkedni tud.
      Ha már az elveknél tartunk, te is hatalmas szabadságkedvelő liberális voltál mindig is! És ez nem egy tárgy vagy egy hétköznapi szokás, hanem világnézet: sorkatonaság!
      Ezt 2002-ben írtad, másik nickről:
      “egy évig voltam katona és semmi olyasmi nem történt velem, aminél 100-szor rosszabb ne történt volna velem azóta.
      Amikor a reggeli tornához keltettek 5,30-kor,megfogadtam, hogyha leszerelek,az életben többet nem kelek ilyen korán.
      Most éppen 3 műszakban dolgozom és 4-kor kelek:-).

      Ami a megaláztatást és engedelmességet illeti.
      Semmivel nem kell több megaláztatást elviselned és engedelmességet tanúsítanod, mint bármelyik buzi multi buzi főnökével szemben.Legfeljebb nem a vállalati indulót énekeled, hanem valami katonanótát:-).

      Fél évet,arany kis csillagaim, guggolva-értitek?-guggolva ki kell bírni.
      A “polgári” életetekben is így menekültök, bujkáltok a kellemetlen,muszály feladatok elől?

      Na,csók a puha pöcsötökre:-).”

      MUSZÁLY
      három műszak (azóta is)
      nincs kérdésem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. A blogod maga is lehet “döbbenetes tanítás” sokunknak. Mi, akik olvassuk, mi is fejlődhetünk általa, miatta, azért, ahogy értesre “kényszerít” olykor, sokszor és figyelemre, engem egy mélyebbre. Emlékszem, honnan indultam, mint olvasód és hová jutottam. Ezt is köszönöm neked. Ahogy azt is, hogy írod, hogy odaadod, érzed, tudod.

    Soha ne tedd le a tollat. Vagy az almát.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  9. Isten éltesse a blogodat, meg téged is még nagyon sokáig! Még biztos nem dörzsöltem ki a szememböl az álmot, mert amikor a füvön fekvös képhez értem, elsö, de még második pillantásra is úgy tünt, hogy a melletted guggoló valaki a lábadat masszírozza és épp azon tünödtem, vajon az ottani fëlmaratonhoz jár-e ilyen extra szolgáltatás, mert akkor megyek én is… aztán felébredtem😁

    Nagyon várom a blogkönyvet is!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Ugye tudjátok, hogy ti NYALTOK és csak azért NYELITEK BE KRITIKÁTLANUL AZ ÖNTÖMJÉNEZÉSEMET és TAPSOLTOK A NÁRCIZMUSOMHOZ, mert MÉG NEM ISMERTEK, és nemhogy tehetséges nem vagyok, de egy 55-nek kinéző, középszerű, proli háziasszony, aki többeket MEGÖLT és csak az özvegykártyát rántja folyton elő?
    :DDDDDDDD

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Egyébként erre meg: persze, fontos a hiteles személyiség, de egy írás, publicisztika, stb ereje nem abban van, hogy a szerző összes hajszálát számon tartjuk… ó, bakker, soha nem fogják megérteni…

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • Én tényleg nem tudom, 1. a neten keresztül 2. rosszindulatúan nézegetve mit jelenthet a hiteles személyiség, és vajon mit és hogyan írhatnék, hogy ne kössenek belém ezen a színvonalon, pitiáner dolgokon megsértődve (margarin, kockás ing, tejeskávé, Wass Albert…).
        Mit kezdjek azokkal, akiknek a “nem elég a sport” című posztból annyi esett le (vagy úgy tesznek), hogy “GERLE ÉVA SZERINT A SPORTÓRA ROSSZ, PEDIG ÉN SZERETEM”
        és akiknek érdeke is így olvasni, érteni, hiszen ők edzés helyett garminoznak és nem jutottak sehova, rég feladták (pont mert kiszervezték – erről szól a poszt)…
        Ma többen kísérelték meg abszolút módszeresen elrontani a jó kedvemet és egyben a blog születésnapját. Az egyik egy aljas, görcsös, erőszakos troll, ismerjük, de nem csak ő. Egy jó szavuk soha nem volt, de távol sem bírtak maradni, ők itt vannak, beszólogatnak, használnak, mindezt olyan stílusban, mint valami részeg kamasz az osztálykiránduláson a felsőbb évesnek. És megfigyel azért, nézeget. FÚJ.
        És: “azt kellett volna írnom, hogy ez nagyon szép, Éva” Miért? Igen, azt, vagy hagyjál békén. Ne önigazolj a rovásomra.
        Ehhez emberileg, érzelmileg nagyon ott kell lenni… a mocsárban, hogy valaki így direkt összegányolja másnak az örömét, eredményét.
        Majd még húsz sorban írja nekem a kifogásait, hogy miért nem sportol. De amúgy AKAR.

        Kedvelés

      • Azt akartam írni, hogy ahhoz, hogy egy szöveg hasson ránk, szeressük, stb nem kell feltétlenül ismernünk a szerzőt. Tök mindegy. Ebből a szempontból értelmezhetetlenek ezek a “nárcisztikus” meg “benyelni” meg “mert még nem ismertek” kitételek. Engem egyébként egy csomó mindenféle szupertitkos háttérinformáció egyszerűen nem érdekel. 🙂 Olvasni járok ide, nem személyes infókat turkálni – na, ez az, amit nem ért az, aki ilyeneket ír.

        Kedvelik 1 személy

      • Igen, ez fontos, pontos.
        És kell határt tartani is. Olvasónak a szerzővel, szerzőnek az olvasóval, olvasóknak egymással. Nem őriztünk együtt disznót pusztán azért, mert sokat volt itt. Nem vagyunk haverok.
        Sokaknak jól és könnyen megy ez a fajta tisztelet, nyugalom. Mások mindenkiben ellenséget látnak, mindenkinek ki akarják javítani, amit mond, és ezen a tahó, féltrágár, beszólogatós módon beszélnek.
        Mindig mondom magamnak: ők szarul vannak, szar nekik. Velük irgalmasnak kell lenni, nem nagyon kiakadni.
        De ők használnak, manipulálnak, öntik rám a szart.
        Én nem kérem a szart.

        Kedvelés

      • Meg: ő nem vette észre, milyen vagyok, de a kamasz gyereke (akit nagy mézesmázoskodás, “ugye, szabad?” után magával hozott a blogszülinapra, amúgy nem sok közöm lenne hozzá) azonnal kiszúrta, milyen vagyok… rá kellett volna hallgatni…

        Kedvelés

  11. Nekem nem csak Kosztolányi ugrott be a poszt címéről, hanem Jay McInerney is. Ez az a hely, ahol értve van, hogy ez miért és hogyan öröm.
    Tudod, mi mindent köszönhetek a blognak, nem mondom el újra. Mondjuk az eltűnő mesterembernek megmutatnám egynémely bejegyzésedet. Képzeld, kiderült, hogy szerelmi dráma van! Szóval a volt nőjét már elértem. Őt magát még nem, de dolgozunk rajta, hátha novella lesz belőle.
    A blogszületésnapot úgy ünnepeltem ma, hogy vért adtam. Éljen a blog. Annak mondjuk nem kell vérátömlesztés.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  13. Tele vagyok élménnyel, süt a nap, örülök.
    Hétéves ma a blog.
    És megtalálnak keserű, elakadt, unatkozó, rosszakaratú emberek, akik képtelenek megcsinálni a saját jó életüket, és évek óta semmi mondandójuk nincs, csak a belekötés, “de a múltkor azt írtad”, fecsegés, leszólás.
    Mi bajotok van nektek?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Őszinte önreflektív szándékkal megvizsgáltam ezt a nadrágot.
    Pont az a lényege a napsütéses helyszíneknek, a fiesztának, az életörömnek, a tömegeseményeknek, hogy belefér a poén, a jelmez, az excentrikusság, a kézenállás. Főleg ha valaki nem másokat majmol.
    Konkrétan a nadrágomról: minthogy nem a hányásmintás-galaktikus-terepmintás-optikailag agyoncsíkozott verzióról és nem is a Decathlon szintjéről van szó (hanem egy egzotikus helyekre tervezett Hurleyről, amilyet senkin nem látsz), ez a nadrág életöröm és telitalálat. Íves a fenekem, combom, valamint kellően magas vagyok, ezért vehetem fel.

    Köszönöm a figyelmet! Dolgozz a SAJÁT cuccaidon, fenekeden, blogodon, futásodon, Agymosógép! Ne itt károgj.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Pont az a lényege a napsütéses helyszíneknek, a fiesztának, az életörömnek, a tömegeseményeknek, hogy belefér a poén, a jelmez, az excentrikusság, a kézenállás.”
      Na, aki ezt nem érti, az még nem volt futóversenyen, nemhogy É-Olaszországban, de még a Városligetben a családi távot sem futotta le. 😀

      Boldog blogszülinapot!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A kézenállás, és belőle a híd, az Milánóban volt, és megkért a vendéglátóm. Ezt álmodta, hogy kézenállok a dóm előtt. Nem annyira feszengtünk.
        Emberek pörögtek a bika pöcsén is az átjáróban… háromszor. Volt, aki nevetett, egy férfi fütyörészett. Hogy mik vannak!
        És hogy mitől obszcén egy erős, funkcionáló, boldog női test egy blogon, amelynek lényege a megmutatás, azt (a frusztráció mélységeit, a nézegetés, idejárkálás motivációját) nem szeretném tudni.

        Kedvelés

  16. Még sok-sok boldog blogszüpetésnapot! Jó, hogy vagy, a blog nélkül màr rég inzulinrezisztens lennék. Nagyon fontos az amit elmondasz az életmódvàltàsról, sportról, jó életről.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Boldog szülinapot! Sokszor tűnődöm el, milyen sok problémát kell megoldanom, mennyire megvisel a napi rutin, hogy mindig történik valami ordas, de aztán arra gondolok, amiről régóta írsz, hogy JÓ ÉLET, és rájövök, hogy tulajdonképpen van. Élünk, vagyunk, együtt vagyunk, szépek a gyerekeim, él az anyám és segít, van szerelmem, egészségem, érdekelnek dolgok, fejlődöm, tudok főzni, van, aki megeszi, dolgozom és jövök-megyek a világban, nem kell több. Minden más csak intéznivaló. Vettem idén egy piros ruhát, egy piros nadrágot, egy piros tornacipőt és egy piros blúzt. Pont leszarom, ki mit gondol róluk. Meg rólam. Hajrá, virágos futónadrág! Semmi vizsgálat, neked még tükör se kell!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Mostanában érkezek el ide, ehhez a gondolathoz… Érlelődik, dédelgetem. Alig merek hozzáérni, nehogy tönkretegyem (nem tudom, nem lehet). Figyelem, meg a tükröt is. Gyakorlom, milyen lehet a poén kedvéért úgy csinálni (=gondolkodni!), hogy az nekem jó legyen.
    Meglepően könnyen tud menni olykor. Amikor rájövök, hogy a láncokat akár le is tehetem.
    Ezt így is lehet?

    Sokat köszönhetek ennek a blognak abban, hogy itt tartok.
    És magamnak is. (Most vállon veregetem magam. Ilyet sosem csinálok. Most már igen.)

    ❤

    (Nagyon szeretem, ahogy néha ilyen szépen, párhuzamosan megérkezünk egymás mellé: a blog meg én. Olyan "tartozom valahová"-érzést nyújt.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Még sok boldog blogszületésnapot kívánok én is! Úgy 2014-2015 óta olvaslak, egy személyes válság utáni újraépítkezésem során bukkantam a blogra, sokat segített a “provokativ” jellegével is – számomra ez inkább gondolatébresztő (thought-provoking) , nem indulatkeltő. És igen, a jó (a tartalmas, a nem giccsesen szép) életről meg az arra törekvésről szól.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “ez inkább gondolatébresztő (thought-provoking) , nem indulatkeltő.” Ez (így olvasni tudni) az intellektuális emberek sajátja. Jó ezt olvasni, és nem értem azokat, akik nem értik, akik szerint durva, miért nem kedves, finom.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Sok tabuval, traumával terhelr, érzékeny témákról írsz, sokaknak ez trigger, nert olyasmivel és úgy szembesülnek, amivel nem biztos, hogy akarnak vagy tudnak. Kell az is, hogy az olvasó valamennyire tudatában legyen a veszteségeinek, hiányainak, gyenge pontjainak, hogy ne rezzenjen össze vagy ugorjon mindenre. Meg hát olyanok is vannak, akik bizonytalanok az ízlésükben, szokásaikban, értékeikben, és mindenkitől megerősítést várnak. Őket meg tudom érteni, voltam én is hasonló. Én igazából csak azokat nem értem, akik direkt azért járnak ide, hogy jól felbasszák az agyukat meg számonkérjenek.

        Kedvelés

      • Én is megértem. De akik módszeres, hideg rosszindulattal magyarázgatják, hogy én NEKIK írtam azt, hogy fostestük van (egyébként tényleg az van, és ezért ugranak rá…), vagy hogy megtámadom a margarinnal sütő nagyikat, a nem Illy kávét ivókat vagy a tévéújságbeli jelölgetéshez filctollat használó nyugdíjasokat, azok annyira kicsinyesek és buták, esetleg szándékos feszkóhergelők, hogy nem jár nekik semmilyen megértés.

        Kedvelés

      • “Én igazából csak azokat nem értem, akik direkt azért járnak ide, hogy jól felbasszák az agyukat meg számonkérjenek.” Sokan úgy érzik, lemaradtak valamiről, nehogy már nekem jobb legyen, és az én álnév mögüli, biztonséágos basztatásomból remélik az erőmegélést, fölényszerzést, hatalmat.

        Kedvelés

  24. Utolag boldog szulinapot. Kb egy eve talaltam veletlen a blogodat, ket dolog valtozott az eletemben. Az egyik hm, talan kicsit felszinesnek tuni, de buszke vagyok ra, van seggem. Majdnem egy ev volt kijavitani a tartashibamat, kb ket honapja rendesen tudok emelni, 20 kilorol folmentem 70re (squat), es 50re (deadlift), es hirtelen nem ferek el a gatyamban, ujat kell venni.

    A masik, hogy eloszedtem a hetlakat alatt tartott kepeimet (minden nap festek es titkolom, nehogy meg kelljen mutatni valakinek), megprobalom feldolgozni a kreativitassal osszefuggo patologias szegyerzetet, es kozben megdobbenve tapasztalom, hogy emberek meg akarjak venni amit festek. Ettol egyenlore meg gyomorgorcsom van, ugyhogy mindenfelere hivatkozva odazom ezt a reszet. Meg attol is leizzadt a tenyerem, meg hiperventillalok, hogy ezt ide most leirtam, de egeszen pontosan emlekszem, hogy a Normalisek cimu irasod inditotta el ezt a lavinat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Melyik? A masodik? Elmondod? Nem nagyon ismerek senkit hasonlo problemaval, nincs kivel tapasztalatot cserelni sem.

        Kedvelés

    • Erre gondoltam.
      Kettlebell, ❤ fantasztikus.

      De ami nagyon ütős volt, és számomra is érzékeny pont, az a művészet. Nagyon megérintett, ahogyan írtál arról, hogy alkotsz, és gondosan titkolod. Én ugyanis még az alkotásig nem jutottam el, évek óta csak tervezem, sóhajtozok, ábrándozok róla, és közben rettegek a kudarctól. De ez is most kezd változni jelentős mértékben. A szégyent nagyon jól ismerem.

      Óriási ezeket meglépni, köszönöm, hogy ezeket leírtad, mert nekem nagy erőt ad a saját elakadásomhoz való kapcsolódásban.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • sziasztok bibithurzo es cris256!
      en is rajzolok a magam oromere, teljesen aterzem a szegyentol es kudarctol valo felelmet. nalam az attorest az hozta, amikor csoportba kezdetem jarni: megneztuk, megbeszeltuk egymas rajzait, sot neha modellt is ultunk a tobbieknek. masik nagy aha-elmenyem a david bayles es ted orland “art and fear: observations on the perils (and rewards) of artmaking” cimu konyve volt. bar hivatasos muveszeknek irodott, lelkes amatorkent is nagyon hasznosnak talaltam. angolul olvastam, nem tudom van-e magyar forditasa.
      https://www.goodreads.com/book/show/187633.Art_and_Fear

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

  25. Boldog blogszületésnapot! 🙂
    Én mostanában néhány hetente olvasom az eközben megjelent posztokat, ezért csak most értem ide.
    Legyen még kedved, erőd, időd sokat írni, mert még mindig nagyon szuper a blog!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Visszajelzés: az én liberalizmusom | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .