Hétkor én ledőlök, nem megy tovább a verkli. Azt mondta a Garmin, nagyon kiütöttem magam, a legdurvább fokozatú aktivitás volt ez, hogy futottam 22,36 kilométert (tehát nem csak félmaratont, az 21,1 km volna). De ha nem szólt volna is, érzem én: kell a regenerálódás, húz az ágy. Kiteszek nekik mindenfélét, majd esznek, mert ők még pörögnek. Később szólok is nekik, mi még a dolog (holnapra előkészülni, fogmosás, nekem keressék meg a telefontöltőt és hasonlók). Olvasok, Lucia Berlin novelláit: színek, ízek, madarak, csillagfürt, halál, alkohol, szerelem, Mexikó, Chile, fájdalom – katarzis.

Aztán odagyűlnek. Dávid mellém is bújíik, remélem, cicamosdott legalább, nem firtatom. Amőbázunk a kis, Madridban vett kockás, matekozós füzetébe. Juli felolvas. Előtte csak mondta. Járt-kelt és mondta A piros alsó meg a pikk dámát meg az Urbánus költő a virágoskertbent:

Jártomban-keltemben szétnézek kertemben…

Innen jönnek a völgyben a virágok, amelyeket Varródani megidéz:

Mind a kertben nőnek, gyanítanám őket

kerti virágoknak,

bár hát azok nőni, azt írta Petőfi,

hogy a völgyben szoktak.

Milyen igaz. És ebből jött a Szeptember végén, mert meg akarja tanulni.

És mondom neki élvezetes ritmizálással a versszöveget, és amikor kérdeznek (szemfödél, bérc), akkor azt is. Petőfi, a rég ülepedett verstudásom dől belőlem. Juli figyel, memorizál. Verseket akar tudni és elmondani majd versenyen. Aztán mondom, milyen szép, szónokilag hatásos ez a sok ellentét, ősz–tél, ifjúság–halál, már–még, szerelem–halál, és mi mindenre jó egy textília: gyászfátyol, lobogó, zsepi és kötszer. Megállapítják, hogy ez mekkora görénység, szegény nő, és az életrajzi párhuzamot, hiszen Sándor tényleg odalett másfél évvel később, előbb halt el. A zsarolásjelleget maguktól felismerik persze, én is írtam már erről:

olvassuk újra 6.: ne zsarolj szeptember végén

Az ellentétekből következik aztán a Befordúltam a konyhára és Megy a juhász szamáron, ezeket Karinthytól idézem, most Berlinben felolvastam az egykettedes és a háromnegyedes dolgozatot:

Egy másik költeményében még inkább kidomborította az egyszerűséget, midőn a juhász oly szamáron megy, melynek alacsonysága következtében a juhász lába a földig ér. Egyszer csak hallja, hogy haldoklik a juhász babája, s hazasiet azonnal, hogy még életben találja, de azonban csak halottat talál. Elkeseredésében mi telhetett a juhásztól, tehát botjával nagyot üt a szamár fejére. Mily csodaszépen látjuk itt ugyebár az egyszerűséget, mellyel a juhász a szamár fejére üt elkeseredésében!!…

Vannak Petőfinek viszont költeményei, melyekben ő ellentétet állít be, például “Befordultam a konyhába…” című költeményében, midőn azt írja, hogy az ő égő pipája kialudott, míg ellenben alvó szíve meggyulladott. Míg előbb pipája égett, most szíve ég, mely viszont azelőtt aludott. Már ezen is láthatjuk az ellentétet.

És akkor megjön a csepűrágó, beszél a készülő premierről. Hallgatja közben a verseket ő is, alattunk van, a galéria alatt a piros fotelben ül. Felolvasok neki is, gyakorlásra alkalmas szövegeket Sándortól (Színbírálat, búcsú a színészettől).

Aztán már álmos mindenki. Lassan afelé haladnak, hogy belesüppedjenek ők is a mézbe.

Aztán csend lesz. A csepűrágó vizet ad a kutyának. Három portrá a Lázadó lányokból: az afroamerikai orvos-űrhajós, a dominikai aktivista testvérek, Misty Copeland. Én még egy Berlint elolvasok, azt, amelyikben megnézi a ködben a darvakat, de szép!

Aztán alszunk. Mélyen, igazul, úgy, ahogy a tévénézők, a zajban lakók, a rossz lelkiismeretűek és a gyűlölködők nem tudnak sose.