a tények makacs dolgok

Közzétéve Szerző:

És ez jó hír! Akinek jó, annak nagyon jó.

Lehet kenegetni, enyhíteni, megmagyarázni, rejtegetni, de végül csak a valóság marad.

Rendezgetheted a trendi határidőnaplódat, megszámolhatod, hányszor voltál edzeni, írhatsz tíz legjobb pillanatról és kitehetsz kilenc álomszép fotót, lehet menő a cipőd és minimalista a garzonod – ha az alapproblémádat nem tudod megoldani, ha még mindig beteg és édességfüggő vagy, mindez csak pótcselekvés marad. Melegházi rózsa. Künn havazik.

Fotózkodhatsz optikailag, szenvedhetsz lábujjhegyen, de az igazság az, amit mindenki lát: hogy rövid a lábad, és szorongsz miatta.

Lehet lobogni tetoválásért, belenyúlni mindenféle felszínes menősködés érdekében a tested integritásába, hosszú távon mindig kiderül, hogy ez káros.

Meg lehet magyarázni, hogy a médiából sajnos ömlik a tökéletesség, a szépségeszmény relatív, túl nagy a nyomás a nőkön, és nem mindenki élvezi a sportot. Remek, egyetértünk. Viszont a tested elhanyagolásának következményei téged is elérnek. Ha gyenge a hasfalad, szétreped a terhességben a bőröd. És ha nem tudod megszeretni a sportot, szar életed lesz húsz éven belül.

Öltözködhetsz eredetien, ízléssel, feltűnő, dögös cuccokba, sminkelhetsz hajnalban –  egyszer lekerül a ruha, akkor pedig ott lesz a nettó tested, és lesírod, lealszod a mázadat.

Kikiálthatod a 30 perc futópados sétát sportnak, szelfizhetsz az öltözőben, ragadhatsz ugyanazokba a kímélő köreidbe, életmódváltó forradalmárt is játszhatsz, de ha nem lépsz ki a kényelmesből, csak elmegy az időd, nem fogysz le, és egyetlen karácsony szétveri az eredményeidet.

Megteremtheted az instagramodat eseményekből, híres barátokból, jótékony akciókból, és körbeveheted magad gondosan nálad mindig dundibb, rosszabbul öltöző, idősebb nőkkel, használhatod őket fotóháttérnek a tündöklésedhez, összeszedegedheted az ötleteket innen-onnan, de ha más képességed, igazi erőd nincs, soha nem leszel sikeres.

Szidhatod Magyarországot, az önkormányzatot, a nők helyzetét, a szüleidet, az anyaságot, az nem segít azon, hogy még mindig nyomorogsz, eltelt az életed, és ötvenévesen nincs öt szó, amellyel le tudod írni, ki vagy.

Mondogathatjuk azt is, hogy nincs semmi probléma, csak idő kell az osztályközösség összekovácsolódásának, valamint természetesek a súrlódások: ami mérgező, az felforr, aztán robban. Hazudhatjuk, hogy normális az, ha valaki a saját élete helyett folyton mással foglalkozik, fontoskodik. Meg hogy a kis Rozalinda határozott, meg szókimondó, mindig is ilyen volt, azért ő csupa szív ám, és segítőkész – nem ő fogja kapni a szerelmes levelet, és az osztály kiveti magából, ha folyton piszkálódik.

Sorolhatod, hogy te mi mindent tettél, hány helyen kerested a megoldást, mindent kipróbáltál, de ha semmire nem jutottál, ez mind nem számít. Az eredmény a lényeg. Ki lehet találni, hogy más hogy jutott előnyhöz, terjeszthetsz hazugságokat is, te ettől nem leszel előrébb.

Követelheted az igazságosságot, a jogaidat, ha nem érted, hogy nem jogok alapján vagy igazságosan dől el a lényeg. Sorolhatod, hogy a szüleid, a gyerekkorod, a rossz döntésed, a traumád, de azért inkább tedd bele a melót, a döntést, mert negyven körül azért már választ kell adnod magadnak a fő kérdésekre.

És hogy a picsába lehet, hogy szuper autód van, de filléres gondjaid, rendszeresen?

Pörögni is jó, jönni-menni, szeretni a társaságot – mókus, alkoholista vagy.

És tolhatod a mai felszínes nőkre, a finnyásságukra azt, hogy nem vagy vonzó, viszont szexuálisan frusztrált vagy.

Szeretetről, összetartásról beszélni is lehet, sőt, népszokás.Jjobb a békesség alapon engedni, miközben a dinamika rombol, minden családtag mérgező, neheztel, dühös. Belebuktok.

Kavarhatsz, az nem a másik, az te vagy.

És vádolhatsz engem, hogy én monomániás vagyok, túlzó, hatalmaskodom, feszültséget keltek, de a lényeg nem én vagyok, hanem a saját életed. Hogy azzal mire mentél. Arról beszélj, azért cselekedj.

A látszat, az öndefiníció elpereg, a hesteg elfeketedik, a festék mögött rohad a fal. Csak a lényeg marad és hat hosszú távon.

Mi a te valóságod?

24 thoughts on “a tények makacs dolgok”

  1. A dallamáról ez jutott eszembe: “Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. ‘Pörögni is jó, jönni-menni, szeretni a társaságot – mókus, alkoholista vagy.’

    Most ezen nagyon hangosan felnevettem. Pedig nem is annyira vicces, közben meg tömegek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én is felnevettem ezen a mókuson, de magamra is ismertem, a néhány évvel ezelőtti énemre, nem is annyira vicces. De akkor hogy lesöpörtem magamról.Hogy mikre mentek el energiák, mert szerettem pörögni, ugye. A szétesett reggelek, nappalok, estig. De erre gondolok ám sokat magamtól is, amikor reggelente fitten kelek 5 órakor, sokszor fél 10-re már túl az edzésen, piacozáson…

      Pearl: “A nettó test meg olyan képlékeny” – ugye? De nem csak az, hogy valóságosan változik, hanem a saját látásomban is változik. Mondjuk órák alatt. Reggel kilenckor megállapítom, hogy alakul, aztán 12-kor meg jézusmária. Amúgy legjobban edzésen a nagy tükörben tetszem magamnak. Valahogy élesebb, kontúrosabb minden (a hibák is, van bőven) – az edzőruha olyan meztelen dolog, meg önmagában a mozgás is azzá tesz lelkileg, de nem a sebezhető, hanem a vállalható értelemben. Ezek a mondatok viszont nem tudom, vállahatóak-e. Bocsánat, ha kusza.

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • “Amúgy legjobban edzésen a nagy tükörben tetszem magamnak.” Én is. (És az ott készült fényképeken is, valószínűleg kell a duzzadó izom.)

        A nettó test nem csak azt jelenti, hogy meztelen, leplezetlen, hanem hogy az anatómiája rendben van, nem sérült, nem visszaélések nyomait őrzi. Tartás, arányok. Nincs aránytalan, elleplezendő, túlbugyogó része. Olyan, mintha mindig is jól bántál volna vele. Mindenki tudja, hogy a fornettivel, nem mozgással, cigivel, görnyedéssel árt, ez csak duma, hogy a szépségeszmény relatív.

        Kedvelés

  4. Most elgondolkodtam, milyen öt szó lenne nekem… Fogalmam sincs.

    Tegnap olvastam bulvárcikkeket, jókat röhögtem rajtuk. Az egyikben egy kétszer plasztikai kés alá fekvő nő ecsetelte (valami tévés celeb), hogy szülés és szoptatás után nem volt megelégedve a melleivel, ezért megműttette, de csak azért, mert NEKI ez így szebb, semmilyen NYOMÁS nem nehezedett rá, csakis MAGA miatt csinálta. Olyan átlátszóak ezek, de csak nekünk?

    A nettó test meg olyan képlékeny. Mármint hogy mi a viszonyom vele.
    Van, hogy annak is örülök, hogy egyáltalán volt erőm elmászni az ágyamig este, és hálás vagyok a testemnek, hogy mindenhova elvitt, és van, hogy zavar a kidudorodó ez-az, de amit tudok tenni, az nem valami radikális jelenleg. És van, hogy kiderül, milyen sokat tud, mint pl ma is jógán. Aztán olyan is van, hogy nem tetszik a termálfürdő tükrében, amit fürdőruhában látok, de ugyanez a test vonzónak tűnik, mikor belenézek egy egész alakos tükörbe ruha nélkül, szex után. És olyan is van, hogy visszasírom a két évvel ezelőtti testemet, ami rövid ideig megint fitt és erős volt, de akkor hetek álltak rendelkezésemre, hogy durván igénybe vegyem, és semmi mással ne foglalkozzak. Ez most luxus, mert nincs ilyen. És minden nap végén örülök, hogy makkegészséges vagyok, minden évben rendben van a vérképem, bármilyen betegségből kilábaltam eddig, nem is volt sok. Most nekem ennyi elég, de tudom, hogy romlani fog, ha nem foglalkozom vele.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Nettó test: voltak visszaélések, olyan már nem lesz, amivel legalább 80 százalékosan elégedett lehetnék. Azt hiszem, ez realista látás, nem pesszimizmus, mert mindeközben szeretem, ahogy tanul. Most már hiába mondogatom, hogy bár 15 éve is… A mostból “kell” kihozni a legtöbbet, és ez nem is olyan nagyon kevés. “És ha nem tudod megszeretni a sportot, szar életed lesz húsz éven belül” – sosem gondoltam erre, ma pedig már micsoda egyértelműség. Ha néhány éve nem kezdek bele (valamibe: valamicske sport volt akkor még és elég nagy fogyás), ma 46 évesen izzadva vonszolnám magamat a buszig. Most: ha lehet, buszra se szállok, ott vagyok pik-pakk gyalog, nem ügy, ha elromlik a lift és a többi (vásárlás). Kicsit sírvanevetek most, hogy “áldásnak” nevezem azt az állapotot, ami természetes lenne (de sokak valóságában nem az) – aztán látom, hogy még azok is fennakadnak a kora reggeli edzésen, akik már az edzés(em) tényét és evidenciáját nagy nehezen elfogadták. “Mi a f@szt lehet ott hajnalban csinálni, én biztos nem kelnék fel, ha nem lenne muszáj”.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azért fogalmaztam így a 20 éven belült, mert kora harmincas nők még mindig mindent ütő ellenérvként írják, hogy de hát ők nem szeretnek sportolni.
      Mindezt úgy, hogy nem akarok tőlük semmit, csak “őket nyomasztja”, nézegetnek, keresik a felháborodás lehetőségét.
      Ja, jó! Bocs, ha nem szeretsz, akkor nem is úgy van, akkor oké!
      Kb. olyan ez, mint a légópincében, elzárt vízvezeték mellett azon merengeni, hogy te csak a bodzás Fantát szereted.
      Még nem tudják, hogy ez nem ártatlan preferencia. Ha nincsenek elhízva, sokáig nem is fognak rájönni.
      És azt se értik, hogy valamit (bármit) csinálni, fejleszteni és nem csinálni nem egyenértékű opció, erkölcsileg sem, és ezért ne tegyenek megjegyzést azokra, akik sportolnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A “nem szeretek sportolni” – kérdésről jutott eszembe ez-az.

        Azt sose felejtem el, mikor az egyik ex, aki parasport edző volt, megnézetett velem egy videót, kerekesszékes kosárlabdások meccsét. Azt mondta, szerinte mindenkinek látni kéne életében legalább egyszer, hogy küzdenek a labdáért, a mozgás öröméért azok, akik nem tudják úgy beletenni magukat, ahogy szeretnék. Tudom, hogy senki sem fogja megszeretni a sportot azért, mert másokat nézve rájön, hogy nekem de jó, van ép kezem-lábam, de azért engem helyre tud tenni időnként. Most meg van az indexen egy cikk a vakfociról, ez is ad egy-két gondolatot.

        Eszembe se jutna nyomasztásnak gondolni vagy prüszkölni arra, hogy más sportol. Életem egyik legkatartikusabb élménye volt, mikor egymás után hatszor megnéztem azt a videót, ahol egy bostoni apuka triatlonozott súlyosan sérült, kerekesszékes fiával. Team Hoyt, ez a nevük, már szobruk is van a városban, apu lenyomott vagy harminc Boston maratont az önálló mozgásra képtelen fiával, és ilyen dolgokról sose gondolkodnak azok, akik finnyognak és a nyilvánvalóan éltető dolgokra mutogatnak, hogy nyomasztás.

        Szerintem meg a beteges, lépcsőképtelen, nyomorék öregkor, na az a nyomasztó igazán. Ezt látni mindenhol. Hatvanas nők sírnak azon, hogy itt kopás, ott kopás, ilyen reuma, olyan csípőprotézis, és közben van, aki 55-60 éves kora óta, mióta nem dolgozik, semmi mást nem csinál, csak otthon tévézik, piacra jár, főz, takarít. Ennyi. Ettől lehet igazán szarul lenni. A háziorvosi rendelőben várni egy influenzával minimum egy órát, mert a betegségek jó része, amit odavisznek, abból származik, ahogy élnek. Ennek a levét mi isszuk, mi fizetjük, mi várunk miattuk. Ennél szerintem ebben a kérdésben nincs nyomasztóbb.

        Kedvelés

      • És magyarázzák, hogy mindez elkerülhetetlenül a korral jár, ettől ordítani tudnék.

        Kedvelés

      • Aha … Meg ha valamim éppen fáj, akkor rajtakapnak: “háhh, neked is fáj, PEDIG edzel, akkor semmi értelme, ugyanoda jutsz (és akkor nekem se kell, bibibi)” – az nem számít, mitől fáj, éppen izomláz, nagyobb terhelés, vagy csak egy rossz mozdulat: elmúlik, semmi gond, nem bánom. De hogy rá tudnak repülni az ilyenekre! Persze nem mondok már ilyet. Meg mást sem nagyon… Minek. De azért vicces.
        (Eszembe jutott az ugrókötelem, elővettem, örülök neki. Ez hiányzott.)

        Kedvelés

      • Ó, hát ezek vannak – mennyit edzel, mégsem lapos a hasad, meg, igen, a neked is fáj… Előfordul, de össze nem hasonlítható azzal, amikor nem sportoltam (és igen, ezek a fájdalmak a folyamatos üléssel járó “betegségek” következményei – nem a mostani sporté)… Viszont tavaly télen olyan büszke voltam magamra, hogy amióta edzek, nincs nátha, nem fázok meg, tök jó.. idén meg október óta másodszorra nátháskodom. Az elsőnél egy darabig edzettem, az nem biztos, hogy okos dolog volt, most lehet, a hét közepéig kinyúlok inkább olvasni, ilyesmi.

        Kedvelés

      • Tényleg röhögnöm kell, ahogy próbálom elképzelni: betöltöd a tetszőleges életkort, és egyszer csak hirtelen összegörnyedsz, a derekadhoz kapsz, meg a térdedet fogod, és jajgatni kezdesz. Életszerű!

        Kedvelés

  6. Kilépni a kényelmesből egyszerűen létszükséglet – nekem ez volt életem eddigi talán legjelentősebb felismerése. Arra rádöbbenni, hogy ha nem kezdek el változtatni, beleállni, túlmerészkedni határokon, akkor az út csak befelé visz, a határok egyre összébb mennek, a mozgásterem mind kisebb lesz. Minden téren. Ezt látom magam körül, már negyvenes embereknél is: az életük egyre kiszámíthatóbb, egyre kevésbé hajlandóak változtatni, kizökkenni a megszokott ritmusból, és hamar eljutnak arra a szintre, hogy ma kedd van, akkor este tésztát eszünk, és ha valami miatt ez nem jön össze, szoronganak. Megszűnik bennük a spontaneitás, félnek minden újtól, képtelenek változtatni. És öregkorukra még ilyenebbek lesznek, szinte mindenkin ezt látom. Ez egyszerűen rémisztő. Nekem sem könnyű a változtatás, most kezdtem valami teljesen újba, kezdő vagyok, nagyon fárasztó és sokat szorongok, de tudom, hogy szükség van erre és hosszú távon kifizetődő (nem anyagilag). Nem akarok úgy járni, mint Giza a Macskajátékban, akinek téli álom volt az élete, mert félt a hidegtől.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • Bele lehet azért rendesen rokkanni, ha nincsenek erőforrások, ha nincs nyugalom otthon, ha annyit kell dolgozni a sima megélhetésért, hogy kilóg a belünk. De aki ezt csinálja, az nem is rinyál a neten, mert nincs rá ideje. Én is ki tudtam volna készülni, 3 éve csinálom egyedül két gyerekkel, de nekem van segítségem, nincs lakáshitelem, és hihetetlen igényeim se, hogy két állás daráljon be. És minden fő és maradék energiám arra megy, hogy jó legyen az élet. Rinyálni bárki tud – ezt mondom a gyerekeknek is, mert nem vagyok kíváncsi itthon sem arra, hogy mit miért nem csinálunk, amit kéne.
      Egyik példaképem a barátnőm anyukája, lassan a hetven felé közelít, és mióta nyugdíjazta magát (könyvelőként kb 65 éves koráig működött, és akkor hagyta abba, mikor megunta), meg előtte is, rendszeresen járt túrázni. Bírja a tempót, bejárta Magyarországot és Európát, vannak emberi kapcsolatai, és masszív 15 évet letagadhatna. Szerintem később kezdene lihegni egy emelkedőn, mint most én.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Kérlek szépen, felcsaptam állatorvosi asszisztensnek. Eddig itthon dolgoztam majd tíz éven át (részben megtartottam ezt is), monitor előtt, és már muszáj volt valami teljesen mást csinálni. Pár hónapja kezdtem kitanulni, lett egy állásom, ott most kezdenek kiképezni műtősnek is. Rengeteg sikerélményem van, minden nap tök sok új dolgot látok-tanulok, nagyon kellett ez.

        Kedvelik 1 személy

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .