mószerolják a sportot

Közzétéve Szerző:

Hol a hiba az érvelésben? Törzsolvasóim jól tudják.

Ez az egészségmánia egy hatalmas üzlet.És a szépségipar is.Képzeljük el, mi lenne, ha mindenki elégedett lenne magával?Mi lenne a több ezer billió dolláros üzlettel?Ha elfogadnánk az idősödést,a ráncokat, az ősz hajszálakat,az alakunkat,a méreteinket,vagyis önmagunkat.Fontos az egészség,de szerintem azok az emberek az igazán szépek, akik nem harcolnak önmagukkal.Ne a médiának,mások elvárásainak akarjunk megfelelni, mert az egy nagyon hamis kép.Egy nő sokféleképpen meg tudja mutatni az egyediségét: sminkkel, öltözködéssel,frizurával,stb…Merjünk egyediek lenni, ne akarjunk tömeg lenni, mert az unalmas.Ne az internet mondja meg nekünk, hogy mi a szép, lássuk meg a szépséget mi magunk és ne a trendekhez viszonyítsunk.Ennyi

Vajon mi ellen kell így védekezni? Milyen testből, életmódból beszél az, aki a sportot nyomasztásnak és mesterséges kavarásnak gondolja? Milyen lehet az életminősége? Miért említ költséges, külsődleges, jó közérzetet nem okozó praktikákat, és mi baja a fiatalsággal és a jó alakkal?

Miért tartják mindig csak ízléstémának, esztétikai kérdésnek a testet?

Én például nagyon is elfogadom az öregedést. Csak nem hullok tehetetlenül a karjaiba neki. És nem magyarázom, hogy szép az, ami csúnya.

Level up, “fogyás”, ami után én lenézem azokat, akikhez hasonló voltam egykor, írja egykori nagy rajongó. Tavasztündér, te csúnyán lemaradtál valamiről. (Frissítés, 2020: most meg hajtod már, dicsekszel vele, de ugyanúgy nem tartasz sehol.) Bizony, vagyunk néhányan, akik három gyerek mellett, nehézségek közepette, folyamatosan firtatva-taglalva is kezdünk valamit az életünkkel, cseppet sem fogyást, mert az csak egy hozadék, hanem teljes testi-lelki átalakulást, örömelvet, megértéseket, jellemfejlődést. Egyszerűen azért, mert jobb életet akarunk, mint ami jutna ilyen kondíciók mellett. Vagy mint amit normálisék élnek. És kiverekedjük magunknak, kitapossuk. Emiatt néhányan úgy érzik, főleg ha nincsenek mentálisan rendben, hogy lehagytuk őket, ellenük van ez az egész.

Mutatok még néhány ilyen álelvi, valójában lemaradt, mószeroló, gyanakvó vagy irigy megnyilvánulást.

How dare these men have an opinion on who they want to date?
by infatlogic

Ez a részlet konkrétan beszarás: véres verejtéknek, méregdrága hiúskodásnak és irreális, hétköznapi életbe beleilleszthetetlen teljesítménynek próbálja beállítani a test karbantartását, az örömmel (és céllal is) végzett mozgást – miközben a szerző egyszerűen kajafüggő, durván túlsúlyos és lusta, egy súlyosan elhízott, tunya, túlevő, “obezitogén” társadalomban, ahol a világtól követeli, hogy ő így is jó legyen. És moralizál. És úgy tesz, mintha ő válogathatna, holott az a gond, hogy nem akad senki. You can’t have the cake and eat it too.

Rendben van, ha a fat acceptance jegyében azt kéri, ne bántsák. Az is, hogy az ő teste az ő döntése – nem kell senki kedvéért se vékonynak, se fittnek lenni. De amikor elkezdi mószerolni a sportot, akkor én nem leszek szolidáris. Amikor fejtegeti, hogy a diet culture milyen ártalmas, nyomorító, és így bárki, aki edz, tudatosan eszik, betart valamit, fogy, a diet culture-t szolgálja ki. Ha meg merészel a fogyásáról vagy a sportról beszélni, azzal azt érezteti, hogy az ő teste sem jó, nyaff. Vagyis: az elhízottságot akarja normalizálni, szíve szerint szabotálná mások jóllétét. Neki ne kelljen semmit csinálnia, sem szembesülnie, és ezt az önérdeket érzékenykedésbe csomagolja. Zsarol: nem vagy érzékeny, morális ember, ha örülni mersz a lefogyott testednek! A “jogom van mindenkinek tetszeni” követelőzést, a surranópályán érvényesülést, ingyen öntudatot össze próbálják mosni a feminizmussal.

Komment:

Man FUCK those people. Seriously. How up your own ass do you have to be that, even when no one’s bothering you directly, you have to get in other people’s way who are clearly healthier and more active than you? It’s not the bodies, it’s the attitudes of these people that disgust me.

 
Figyeljétek meg, hogy ha egy híres “plus size” jelkép lefogy, kicsinálják.
 
 
Aztán. A függő, aki Már Megértette, Hogy A Sport Nem Jó, és lejött róla. Sosem is élvezte. Ennek megint a Wmn dőlt be, gratulálunk.
 
 
Teremben futni naponta lélektelen élmény (habár, mostanában pont ezt csinálom, és baromira élvezem, gyorsulok és szétcsapom magam, ömlik rólam a víz). Aki megunja, az kimegy az erdőbe, a futótársak közé, meg a szigetre – mit szólsz, kedves cikkíró? Ez is egy lehetséges vég. Bár ez lenne a probléma, hogy túl sok időt töltenek a népek a futópadon. Bár attól kéne tartani, hogy túlzásba esnek!
 
Tízezrek és százezrek kínlódnak a kövérség, a korlátozott mozgás, a tanácstalanság és a lehetőségektől való megfosztottság poklában, és a mosolygós, jómódú, szponzorált nők mindenféle elveket fabrikálnak, hogy miért nehéz vagy túlzás a sport, nem becsülik meg, hogy van módjuk, infójuk, egészségük sportolni, sőt, azzal foglalkoznak, hogy határidőre szállítsák az úgymaradós önigazolást. Ti a probléma részei vagytok. Egy maroknyi edzésfüggőre és anorexiásra mutogat több millió önelhanyagoló, lusta ember.
 
Hogy a picsába’ lehet, hogy ennyire nem élvezte? Oké, ő nem teljes lényével edz, nem büszke, nincs fejlődés. Na de az endorfint se…?

Valahol persze mindannyian tudják, hogy a sport menő, hasznos, fontos és nekik is jót tenne. Hacsak nem tekintik forradalomnak, szabadságharcnak azt, hogy ők aztán leszarják:

Amúgy jól hangzik. Csak azok nyomják, akik szarul vannak, és nem tetszik nekik, hogy mások meg jól vannak. Akik bebuktak a testtémával, hogy aztán személyük elleni támadásnak vegyék, ha nem férnek el a repülőgép-ülésben.

A test mindenkinek nehéz ügy. Van, akinek nehezebb, de mindenkinek van feladata vele, és mindenki szenved, ha nem teszi meg a tehetőt a jó állapotáért. Ne hidd, hogy vannak szerencsések, akik azt esznek, azt csinálnak, amit akarnak. Úgyis mindegy, ők mit csinálnak: neked csak a saját, egyetlen tested van.

Ők nem olyan fajta emberek, nincs kedvük sportolni, nem érnek rá, különben is, senkinek semmi köze hozzá, magánügy – de belekiabálják mindezt a világba.

Elszokott, passzív testtel egyébként nagy szenvedés a sport. Nem lesz öröm azonnal, meg kell érte küzdeni. Látni, hogy mások gyorsabbak, erősebbek, jobban néznek ki, az meg lelkileg is nehéz. Beszerezni a megfelelő méretben az edzőcuccot – a nők amúgy is megfelelési kényszerben élnek, folyton találnak valami aggódni-, szoronganivalót, ezek közül a “nincs ruhám” könnyen előkapható.

Vagy már túl vannak több nekirugaszkodáson, de leálltak. És bekapcsol a kifogásgyár: nekem most ez nem fér bele, nem ment jól, nem lettem dögös, nekem a gyerekeim fontosabbak… és máris moralizál és burkoltan vádol. (“Tehát neked nem fontosabbak.” Ezt pont a fat activist beszédmódból tanultam: ha magáról beszél, akkor azzal normát érvényesít, így engem is minősít. Amúgy a dilemma hamis, nem kell választani.)

Az önigazolás pedig hamar gyanakvássá, ítélkezéssé válik, és akkor már rosszízű megjegyzéseket tesznek azokra, akik viszont kimennek futni a hideg hajnalokon. És máris beszólt valakire, aki valami építőt csinál, akiben buzog az életöröm vagy épp az elszántság, egyben sikeresen lebeszélte magát. Nem is vág bele ő sem.

Hányan mondták, hogy elkezdenék ők, csak a kondibérlet drága. Meg is kerestek, mert a vegán konfliktusig én több tucat jelentkezőt vittem edzeni. Ott volt az alkalom, jöhettek volna ingyen.

És nem jöttek el. Mert ez csak kifogás volt.

Kövérnek lenni nehéz, kívül a stigma, belül a rossz érzés, a kövérség egy ponton és életkoron túl már csupa fájdalom, nyilván nem nekem a szarabb, én fájdalom nélkül élek, kussoljak. De higgyétek el, drága barátaim, azt nyomasztják csak igazán, aki jól mer lenni. Azt, aki magán segít, aztán az isten is megsegíti, aki felelősen, lelkesen nekikezd, makacsul halad előre, és örülni mer. Megy a moralizálás, a gúnyolódás, kielemzés, részleteken rugózás, évekkel később kiabálnak utánam a “csalódott olvasók”, pedig az üzenetem építő, életminőség-javító, senkinek nem árt, nettó boldogság, még csak nem is cicababás, mainstream-szexi test lett belőle, nem túl sovány, csak hát te lusta vagy, ragaszkodsz a szarjaidhoz, tavasztündér (ő közben észbe kapott, megszállottan edz, mutogatja, hiúskodik, beszólogat – rettentő vicces).

És milyen könnyű a józan ész és az örömelv helyett valami olcsó vigaszt és közösségérzetet találni, abba kapaszkodni. Hiszen ez feminizmus! Néhányan, nagyon is sokan, meglátták a piaci lehetőséget a kövér nők dédelgetésében.

Barátságos, vigasztaló világ ez. És csak magyaráznak, szövögetik az elméleteket, a miodelleket, a vádakat, miközben senki nem nyomja el őket, ugyanis a teljes jóléti világnak ez a baja, hogy túleszik, irreálisan sokat foglalkozik az evésével, silány minőségben, és nem mozog.

És maszatol unalmában és kínjában. Úgy megráznám őket.

View post on imgur.com

Kis összeállításomat ezzel zárom, de még merengek egy kicsit.

A body positivity-Health at Every Size-intuitive eating tábor egyik érve a set point weight: egyedi ideális súlynak fordítanám, amelynél a test magától megállapodik, ha nem gyötröd, és amelynek létezése azt bizonyítja, hogy a test makacs, a test nem akar fogyókúrát, nem szabad ilyesmivel megerőszakolni. Tegyük fel, hogy van ilyen, és a foigyókúrák attól sikertelenek hosszú távon (visszahízzák), mert nem veszik ezt figyelembe, hogy a test úgyis akkora akar lenni. Na de létezik-e, hogy valakinek ez a set point 135 kiló, 70 százalékos testzsírral? Létezik-e, hogy a set weight 1970 óta negyven kilóval magasabb lett? Szerintem nem létezik. Lehet, hogy az intuitív evésnek nevezett megközelítés pusztán ártalomcsökkentés, azok kompromisszuma, akiknek már fitt testük úgysem lesz soha, de legalább nem gyötrik magukat, lenyugszanak, csökken a stressz?

Lexi bő százhatvan kilót fogyott kizárólag edzéssel és mértékletes, maga kitalálta diétával, megmutatta a lógú, megereszkedett bőrtömegét is, majd október utolsó napján nagy insta-figyelem közepette megműttette.

Van valami nagyon szomorú Lexi történetében: azt mutatja, hogy a károkat nem lehet helyreállítani. Ebben a pici 29 éves lányban ekkora lelkierő van, ennyit küzd, tízezer dollárokért és rengeteg fájadalom árán műtik (még áll előtte legalább két nagy műtét), és tele lesz hegekkel, soha nem lesz olyan teste, mint ha nem hízott volna el. A fenti magyarázatok kiötlői sosem említik az eredendő bajt, kulturális vakságban szenvednek. Azt, hogy mitől híztak el, miért vannak most ennyire szarul, mi ez az átok. Az elhízás nem univerzálé, a világ más helyein gyakorlatilag nem is létezik, jóléti államokban sem okvetlenül tömeges. De nem, nem nézik meg idő és tér kontextusában, a dolgot megérteni vágyva, hogy miért tartanak itt (csak Amerika van, csak a jelen létezik), nem járnak terápiába sem az esetleges lelki okok miatt, és nem illetik kritikával sem a modern kori tévénézős-autókázós életmódot, sem a junk food kultúráját, a választásaikat, sem az esztelen ételpazarlást. A kövérség, a testen való gyötrődés, mentális zavarok csak azokben a társadalmakban fordulnak elő, ahol ez a rettenetes táplálékbőség, szabad piac, jólét, iparias ételek, és a természettől eltávolodott, passzív, gépesített életmód az általános.

Bármilyen kritika az életmódjukkal szemben, de akár csak a fittség, az egészség mint érték hangoztatása healthism és elitism, ableism, vagyis: egészségesek, egészségmániások, épek és elitek hatalmi csoportjának elnyomása és gőgje. Pedig az elhízás oka ugyanaz, mint a lefogyni nem tudásé, és ennek a problémának a hihetetlen makacsságára alapoz az oly sokat (és joggal) szidott, ám virágzó diétaipar is.

Ne magyarázd meg a kövérséget. Ne vádold azt, aki tesz ellene. Neki se könnyű, neked se nehéz.

Kapcsolódó posztok

elfogadni a kövérséget (itt is van a kommentek között hízelgésnek induló mószerolás, baromi tanulságos)

…at every size?

ne merj erős lenni 1.

ne merj erős lenni 2.

és akkor nem magyarázkodtunk többé

192 thoughts on “mószerolják a sportot”

  1. Villő?
    Jajjjj. Ne.

    Ez a wmn cikk pedig szánalmas, ősszefércelt, ócska, silány és még ellentmondásos is.
    Én itt vagyok megint 84 kilósan és fáj a bokám. Ez világos. Egyszer, pár éve írtad le, Éva, azt a mondatot, hogy “senki nem cipelhet magán 5-10-20 pluszkilót büntetlenül” Innentől tényleg nem értem, mit kell maszatolni. Nem az internet, nem a Tjnder, nem a fatacceptance fb oldalak kommentelői fognak neked visszapofázni, hanem az ízületeid, a csontjaid, az inzulinod. És velük már nem állhatsz le érvelgetni.
    És nem értem, miért ne lehetne valaki gasztrocsaj vékonyan.
    Eeee. Nem értem.
    Én stresszevő vagyok, gyenge jellem, rossz a kudarctürésem, foghatnám persze a bánatevésem a 2 hónapnyi inkubátoros szeparációra, de ennél azért több eszem van. Talán egyszer nekem is ma lesz az a holnap. De addig is túrázgatok 20-35 kilométereket, mert imádom.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Lesz! A kicsi gyerek más mentális állapot. (Nekem most négy éves és sokkal több kapacitásom van a mozgásra) Csak maradj nagyon mozgékony addig is. A túra nagyon jó.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Igen, Villő. Random nyilvános kommentekben zendít rá minden előzmény nélkül, nagyon fáj neki a “lefogyásom” (hehe, elkerülte a figyelmét, hogy egy sportolói test és életforma van itt, innovatív elemekkel, infókkal, ügyességekkel és örömökkel, hatalmas motiváló hatással, és mindez 3 gyerek után/mellett, csak ha felmerülne, mire vagyok büszke).
      Nekem semmi bajom azokkal, akiket nem érdekel a blogom, vagy kritizálják (mondjuk engem ne zaklassanak a kritikáikkal, mert az nem vita, hanem parasztság, csinálják máshol).
      Nekem az a gyomorforgató, hogy egy ideig imád, aztán a legaljasabbul ekéz, hogy ennyire nincs neki tőkesúlya. Mindkettőt ő kezdeményezi, lóg vagy pozitíve (bár az sem az), vagy negatívan. Nem tudta, hogy imádjon, hónapokig rajongva pörgött itt rajtam-körülöttem, egyetértett, védett, aktívkodott, beállt provokálni bárkit, mert akkor ő is hős lesz, majmolt, ő is feljelentést tett (nem saját ügye), és kellett volna a rá vetülő fénypászma, és ezért gyűlöl, mert őneki nincsenek hiteles ügyei, befutottsága, megérkezése, ő egy gyökértelen, dundi, fontoskodó senki ma is, és baszott boldogtalan.
      Aztán meg kibeszél, összekacsint, de jól nyilvánosan, hátha látom.
      Így áll bosszút.
      Ez a kettősség, szélkakasság, ettől hányok. hozzá borzalmas feljogosítottság, fontoskodás, kavarás, mindenhez köze van, ő mindent tud.
      És ehhez tartozik az is, hogy nem tudja, mit akar. Ő mennyire egészséges, ezt hirdeti (vegetáriánus), aztán amikor ez nem elég menő (nem lehet vele szerepelni), akkor ez orthorexia volt, mégse jó, akkor húsáruk forgalmazása és bizniszelés (ezt is az én közösségem leuralásával és kihasználásával), okoskodás jógáról, fikázása a sportnak, kotorászás utánam, tapintható fájdalom: neki ez nem megy.
      Egyszer tanácsokat ad, hogy fussak (nem kérdeztem), aztán lefogyásnak és lenézésnek titulálja az én teljesítményemet, melynek célja és eredménye, hogy “már nem csak a 65 évesek akarnak megdugni”. Hát ennyire aljas.
      És ehhez bólogat a bloggazda, miszerint szerencsére őt sosem.
      Egy fős rajongói tábor, azt is innen basztam ki, ugyanilyen irigy időmilliomos, Villő is lenézi. Undorító.

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • Engem senki. Te sem. De ezt már amott is leírtam. Egyszerűen amikor megtudtam, hogy Villővel egy sorba állítottad Esztert is, aki az évek során az egyik legjobb barátnőmmé vált és sose tudnám elképzelni róla, hogy bárki ellen kavarna vagy uszítana, legkevésbé ellened, megijedtem. Akkor úgy éreztem, bárki bármikor akaratlanul az ellenségeddé válhat, és akkor nincs pardon. És ez megijesztett. Csak ennyi.

        Kedvelés

      • Nem történt ilyen. Eszterrel nem ez volt a távolodásunk oka.
        De ő később otthagyta azt a kommentet, nem szólt rá, hogy tán ilyen módon halott férjet, sportolást nem kéne gyalázni. Kettőnk konfliktusának gondolta az egészet.

        Kedvelés

      • “+úgy éreztem, bárki bármikor akaratlanul az ellenségeddé válhat”
        ez az állításod/érzésed
        hazug
        értetlenségen alapul
        rosszindulatú
        és ezért ne írj ilyeneket, kérlek.
        Az a sok ártatlan olvasó, ugyebár.
        Akik
        nem a szövegekért, a tartalomért jöttek ide, hanem engem megnézegetni/megítélni/ugráltatni/rajongani/magukat frusztráltan hozzám méregetni/saját le nem fogyást, lustaságot, műveletlenséget, szabadsághiányt valahogy rajtam megbosszulni/ingyenpszichológusnak használni annak ellenére, hogy szabályzatban, szívhez szóló posztokban több tucatszor kértem, hogy ezt ne tegyék.
        Senki nem válik ellenségemmé akaratlanul. Senki nem áldozat. Egyszerűen nem figyeltek oda.
        Ahhoz ide kell jönni, tőlem ferde, felemás dolgokat akarni, a blogot és a posztokba tett munkát nem tisztelni, irigykedni, saját nyomort rám terhelni, projektálni, hogy nekem valakitől elmenjen a kedvem, butának tartsam, a beszélgetést vele időpocsékolásnak – de még ő sem ellenség.
        Ellenség a nyíltan rosszindulatú, hatalmaskodó, majmoló kavarógép. De azt sem én csináltam.
        Tolod át rám annak a felelősségét, hogy nem figyeltek oda, bután rajongtok, nincs életetek, kifogásokat gyártotok, visszaéltek a nyíltságommal, használtok, nem tartjátok a határokat, nem értitek, mit képviselek, követelőztök.

        Kedvelés

      • De miért van az, hogy aki nem pletykaközpontnak meg idolnak használ, azzal nekem soha nem volt semmilyen konfliktusom? Itt lesznek a válaszok.

        Ha meg megijeszt, akkor nyilván vagy megkérdezed, hogy hogy s mint volt a dolog (lehet, hogy nem tartozik rád), vagy okulsz abból, hogy ezek szerint én azt a viselkedést nem tolerálom, vagy elmész máshova. Nem tetted. Ellenben profitáltál egy csomót a blogból. De amikor lehet, belém rúgsz. Nyilvánosan. Beszállsz a nemtelen gyűlölködésbe, aztán idejössz.

        Gyerekes, szánalmas, lelki sérült viselkedés.

        Miért teszel úgy, sugallod azt, hogy az én problémám, ha te “megijedsz”?

        Ez a te problémád.

        Kedvelés

      • Szerintem meg az, hogy én azt sugallom, az a te prekoncepciód. Sose akartam nyomást gyakorolni senkire a saját nyakatekert gondolkodásmódom miatt. Leírtam az érzéseimet. Online felületen amúgy is könnyebb félreérteni egymást.

        Kedvelés

      • Nem, ez nem igaz, ez egy ordas, önfelmentő közhely. Kb. 10-15 éve netezik mindenki napi szinten. Elemi fogalmazáskészséggel és figyelemmel, jó szándékkal mindenkinek sikerül a pontos értés, ha meg nem, vissza lehet kérdezni. Nem kell zavarosnak lenni, abszurd elvárásokat támasztani, érteni kell, ha a másik szól, és az önreflexió sem árt. Nem kell nekem villőt, Gumiszobának engem szidni, mert ez hányás. Nem kell le nem fogyás miatti frusztráció miatt “eltávolodni”.

        Tervezel tartalmilag is kommentelni a blogon, vagy csak arra használod a felületemet, hogy bizonygasd: nem is gáz az, amiről világosan jeleztem százszor, hogy gáz?

        Kedvelés

      • “amikor megtudtam” Rohadtul nem korrekt mások (vélt) konfliktusait vadidegenként, kíváncsian, kívülről megítélni. Ezt nem érzed? Mi közöd hozzá?

        Nektek nincs saját életetek?

        Kedvelés

      • Villőt mellesleg azóta kezelem fenntartásokkal, hogy egyszer virtuálisan szétboncolta Esztert valami állatokról/állattartókról szóló írása kapcsán, annyi kivetített frusztrált rosszindulattal, hogy arra nincs szó. Bár úgy tudom, időközben tisztázták, de…….. de.

        Kedvelés

      • Az is korrekt, hogy ide jársz visszatörleszkedve Villőt szidni (neki is megírod?), Gumiszobánál meg engem elemzel ki (valójában: a saját kisebbségi érzéseidet), miután megbeszéltük privát, hogy eltávolodsz, elég volt, én is erre kértelek.

        Kedvelés

  2. Lesz! A kicsi gyerek más mentális állapot. (Nekem most négy éves és sokkal több kapacitásom van a mozgásra) Csak maradj nagyon mozgékony addig is. A túra nagyon jó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Nem hiszem, hogy csak nekem vannak kövér, idősödő hozzátartozóim, ismerőseim. Nem öregek, csak idősebbek, mondjuk ötvenesek, hatvanasok. Én meg nem húszéves vagyok, láttam őket már húsz évvel ezelőtt is. Például láttam, amikor rálegyintettek az életmódváltásra, fogyásra, sportra, bármire, esetleg megpróbálták, majd feladták. Valami magyarázat is volt hozzá. Lényeg, hogy akkor ők olyanok voltak, kövérkések, talán mozogtak valamit, de nem sokat. Amúgy nem volt sok bajuk, akkor még. Kicsit fájt ez-az, de megmagyarázták. Sorra csúsztak fel a kilók. Most ők nagyon betegek. Kövérek is.
    …áhh, erős az indulat bennem. Azok, akik nem tudnak lefogyni, akik anno, kicsit fiatalabbként “nem gyötörték magukat” meg “elfogadták magukat”, meg jobb dolguk is volt, mint ilyen flancolással foglalkozni, meg fognak halni. Hamarosan. Bármikor elviheti őket valami. Tényleg, komolyan betegek, ők is tudják, orvosok is mondják, az életminőségük is olyan. Fiatalok még ehhez. Nem ostoba emberek, nem különösebben gyenge jellemek, nem rossz emberek. Úgy érzik, dolguk lenne még az életben.

    Közben látni az utcán tényleg idős embereket is. Ugyanakkor az utcán nem látni hetven feletti kövér embereket.

    Amikor most a méretek elfogadásáról beszélünk, ezt nyomjuk, akkor a fiatalon meghaló emberek új nemzedékét gyarapítjuk. Lehetnék köztük én is (éppenséggel még lehetek, a sporttal csak kockázatot csökkentek, és eleve nincs kizárva, hogy ér valami hatás és feladom). Látom a rokonaimat, emlékszem, milyenek voltak fiatalon, aztán az én koromban, meg hogy milyenek most. Szép, egyenes vonalat tudok húzni. Nem kell túl sokat tennem azért, hogy én is olyan legyek, elegendő, ha “elfogadom a méreteimet”, meg “nem kínzom magam sporttal”, meg “normálisan étkezem”, közben pedig valahol mélyen elhitetem magammal, hogy én a kivétel vagyok, oké, most egy kicsit fáj ez-az, de amúgy nincs baj. Később meg majd válthatok, és elmagyarázhatom mindenkinek, hogy ez a korral jár, én nem tehetek róla, mások meg szerencsésebbek, jobb genetikájúak, gazdagabbak mint én, meg amúgy is hülyék.

    …persze, itt vannak még az apró részletek, hogy a testsúly nem minden, meg vannak étkezési irányzatok, meg vannak esztétikai kérdések, kinek mi tetszik. Vagy hogy ha már nagyjából rendben vagyok, akkor mik a prioritások. Hogy élvezem-e az életmódomat, vagy csak erőltetem, szorongok tőle, vagy pont hogy felszabadult vagyok. Hogy elfogadom-e a testemet, ha nincs kockahasam.

    …azt próbálom mondani, hogy lehet, hogy ettől én tömeg leszek, nem egyéniség (fenéket) meg kínzom magam, meg megfelelek a médiaeszménynek, meg nem élvezem eléggé az étkezéseimet, rendben, tegyük fel. Viszont élni fogok, talán. Nagyobb eséllyel. Én hatvanöt évesen is szeretnék élni. Ez nem esztétikai kérdés. A szorongást meg az önelfogadást majd megoldom valahogy, vagy nem. De ha nem érem meg, akkor tényleg teljesen mindegy.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “itt vannak még az apró részletek, hogy a testsúly nem minden, meg vannak étkezési irányzatok, meg vannak esztétikai kérdések, kinek mi tetszik” Mindez nem érdekes, ez magyarázkodás, a finnyogók kedvéért mondjuk. A lényeg, hogy jól vagyunk, szeretjük ezt. Ha így van.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  4. A mozgás = élet. A mozgás öröme pedig életöröm. Ez az, ami engem most elhagyott, mióta a múlt héten leâlltam a futással (beâllított viszont helyette hívatlan vendégem, a depi). Igazából fogalmam sincs, mit szúrtam el, múlt szerdân még nagy boldogan lefutottam a magam 10 km-ét. Éreztem én már közben is, hogy nem úgy szuperál a bokâm, ahogy kéne, na de nem vagyok én lekvárból, azért sem hagytam abba. Aztán másnapra úgy bedagadt a bokám, hogy alig tudtam lábraâllni. Azóta is csak a bicegés megy, még a járás sem, nemhogy a futás. Sokkal idegesítöbb, mint amennyire fájdalmas, a falat kaparom, hogy nem tudok úgy és annyit mozogni, ahogy és amennyit szeretnék. Ma már aztân nem bírtam tovâbb, a sok kanapékoptatás utân elvittem a kölköket a trambulinparkba (abba, amelyik a múltkor majdnem kicsinálta a térdem, na de az akkor is tuti hely). Az volt a terv, hogy amíg a csemeték ugrálnak, én majd a müanyag asztalnál iszom a müanyag kávét. Aztán ahogy megérkeztünk, gondoltam, a pokolba vele, gyerünk vadulni a kölkökkel, boka meg majdcsak nö másik. Egy kicsit ugyan fájt, de alapjâban véve zavartalanul végigugrâltam az egy órát. Ó, áldott endorfin, de hiányoztâl, mi mindent el nem fedsz és feledtetsz… már csak a boldogító önazonosság miatt is megérte, mert én nem akkor vagyok én, amikor a kanapét koptatom, hanem akkor, amikor tudok hajladozni, ugrâlni, bohóckodni, bukfencezni… enélkül az én nem én, csupán az árnyéka, a depi meg nagyokat röhög a markába.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “enélkül az én nem én, csupán az árnyéka, a depi meg nagyokat röhög a markába.”
      Igenigenigen.
      Nekem a depi ilyenkor azt is jól elmagyarázza, hogy ne menjek edzeni, minek az, úgyis szar minden. Rohadék lefele menő spirál. (hozzá kell tenni, hogy én még csak fél éve sportolok, előtte eszembe sem jutott, hogy ilyesmi nekem segíthet, fél év meg kevés egy teljes kognitív terápiához.) Neked nem magyaráz ilyet a depi? Ha nem, régen igen? Túl lehet ezen jutni?
      (trambulinpark: tök jó ötletnek tűnik)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az én depim inkább az egész életem elcseszettségröl magyaráz úgy általâban, a sportról nem mer szólni, mert a mozgás nálam annyira összefonódott az örömmel és a testi-lelki jóléttel, hogy tudja, úgyis hiába tenné 🙂 Túljutás? Nem, csak tüneti kezelés. Amíg nem szorongat túlságosan és megmarad bennem valamiféle kontroll-érzet, ennek is örülök.

        Kedvelés

  5. Nagyon brutális volt hallgatni és ráismerni a jelenségre, ami napi szinten mindenhol ott van, a szándékos vakság. Pál Feri beszélt elég sokat arról, milyen következményei vannak társadalmi szinten annak, hogy nem akarjuk meglátni, ami az orrunk előtt van. Azt hiszem, a kismamák röntgenezéséről mesélt, hogy a doktornő, aki rájött, hogy ártalmas a magzatnak, évtizedek alatt érte csak el, hogy ne csinálják. Pedig 2-3 év kutatás után már megvoltak az eredmények.

    Ugyanez az elhízás, vannak eredmények, vannak kutatások. Lehet tudni, hogy mik a halálozási arányok. Én ezt a szintet, amin ezek az önigazoló amerikai csoportok mozognak, egyenesen parazitának nevezném. A társadalom egészséges, munkaképes része viszi a hátán azokat, akik egy idő után lerokkannak, kezelni kell őket, és lehet, hogy más a társadalmi biztosítás rendszere, de ha tömegesen kieső munkaerő van, aki kórházi ápolásra szorul, miközben minden bajáról ő maga tehet, az egy élősködő életmód.

    A magyarokról talán most is azt mutatták ki, hogy az Unióban eléggé elöl járunk az elhízás tekintetében. És nálunk mindenkinek egyformán vonják a tb-t. És orvoshiány is van. Én fizetem a súlyos tagsági díjakat a gyerekek sporttevékenységeire, mert azt gondolom, most kell megalapozni a mozgásos életet. És igyekszem én is velük járni erdőbe, koripályára, bringázni, ha tudok. Soha eszembe nem jutna a lusta élet mellett kampányolni. Remélem, nálunk el fog halni ez a fajta életellenes hozzáállás. Bár nem látom, mitől…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Amerikában minden politika és érdekképviselet. Magyarországon ez így nem létezik, és nincs annyi 40 fölötti BMI-jű itt, mint ott (szarabb az eü, előbb belehalnak, enny pénzünk nincs az ittenieknek enni, és ennyi szar kaja sem ömlik minden sarkon, ennyire olcsón).
      És mindenen megy a hiszti, az eü, a közteherviselés meg a weight neutral követelés, a fat bias ellenesség (olyan kezelést ajánljon, amilyet egy vékony betegnek!) csak az egyik hot téma.
      Ott van a vidámparkok, hogy ők is körhinta-hullámvasút-kilövő nem tudom, mi (halálos balesetek, belső vérzés, mivel ezek négyzetes hatások a súly arányában),
      a repülés: nagyobb ülések, ne kísérjék már ki a be nem férő, műs ülésére átlógó utast szégyenszemre, hát miért nem oldják meg,
      divat: választék, méretezés anomáliái (összeesküvéselmélet: a plus size ruhák direkt silányabb anyagból készülnek ám!)
      munka: nem alkalmazzák őket olyan szívesen, mert kirekesztés megy
      stb., stb.
      Jó, hogy felelősséget vállalsz!
      Elsők vagyunk az euban, és negyedikek a világon:
      https://index.hu/techtud/egeszseg/2018/12/26/gyermekkori_elhizas_vs._szulok_aggalyai

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Köszi ezt a cikket, nagyon durva, nem is gondoltam volna, hogy ekkora itthon a gáz. Vávávává!

        ***

        Tegnap “elaludt” az edző-helyettes, potyára mentünk a helyszínre a megadott időpontra, de most elvileg ott lesz… Szedem is a cókmókom.

        Kedvelés

      • Igeeen, bár nem csináltam végig a teljes programot, hatvan helyett ötven percet, de most ennyi elég volt. Jólesett. Végül csak két edzés lett a héten, de nem rajtunk múlt.

        Kedvelés

      • De durva. Tényleg, ezt olvastam én is. Ugyanakkor időben észbe lehet kapni, ha valakinek van esze.
        A fiam osztálytársa hatodikos korában elképesztő kövér volt, és hiába a sport, meg otthoni diéta, úgy maradt. Idén önmaga felére fogyott, mert a szülei még drasztikusabb fogyókúrára fogták, és a suli menzán kértek neki cukormentes kosztot. Most, hetedikes korában néz ki normálisan, de sok munkája van benne, és remélhetőleg még sokat nő, úgyhogy a bőrén se fog talán durván meglátszani. Fogalmam sincs, mi volt a túlsúly oka, de nem kell megvárni, míg felnő, lehet előbb is lépni, csak az fáradsággal jár.

        Kedvelés

  6. “és a férje úgy szereti, ahogy van, ha kell „gusztusosan“, hiszen a csontokkal játsszanak a kutyák…”

    Kicsit bizonygatni hogy a ferje igy szereti (miert kell bizonygatni, ha a csontokkal ugyis csak a kutyak jatszanak?) majd biztonsag kedveert rugni egyet azokba a kurva sovanyakba…azt a zorgocsontu anyjuk keservet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • I have thigh gap… és tényleg! Mert ólábam van!
        Én ezen a thigh gap-on úgy röhögtem, amikor bejött a közbeszédbe. Akkor még kevésbé volt kitelt a combom, de én sosem voltam szupervékony, viszont frankón görbül a lábam kifelé. Nekem sosem dörzsölődik a belső combom, még most sem, hogy van rajtam túlsúly.
        A vaginámról nem nyilatkozom.

        Kedvelés

      • Persze hogy nincsen. De a thigh gap is inkább anatómia, mint vékonyság kérdése, szerintem. Legalábbis nálam. 🙂

        Kedvelés

      • Nagyon gaz. Az intimtornasoknak szoltak mar?

        Azert en am lelkiismeretesen rakerestem es semmit nem talaltam. Ugyhogy majd a loose vaginamat massal orvoslom nem hizassal.

        Kedvelés

    • Én kövéren sem tudtam azonosulni ezzel a “fikázzuk a vékonyakat”-stílussal.
      Annyira mérhetetlenül kisszerű az egész, és hogy az emberek többségébe még csak egy pillanatra sem nyilall bele, hogy ez gáz… szomorú…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem is a vekonyfikazas a gaz ugy onmagaban. Ha valaki leseprunyelez mert ugy altalaban nem bir, az ok. Kell hogy mondjon valami sertot, megertem, olyan mintha azt mondana hulye picsa. Ami rombolo az az, amikor a masikat lenyomva lesznek jobbak. A legalabb rajtam van mit fogni, curvy girl, stb, amivel folyamatosan, rejtetten sugalljak, hogy ok azert NO-k mert en nem vagyok az. Hozzam kepest nok. En igy nottem fel, es total elhittem. Bele is nyugodtam. Aztan rajottem mi van, es azota elegge megorroltam rajuk. Milyen lenne forditva? Ha en posztolnek fotokat a vekony combjaimrol olyan kommentekkel, hogy en attol vagyok NO mert legalabb nem kell szethajtogatni. Es IRL is megy a foldbe dongoles. Szerencsere nem altalanos, de nagyon zavaro. Mostmas csak zavaro. Regen tenyleg tudomasul vettem es belenyugodtam, hogy en ilyen fel-leny vagyok, aki sosem lesz NO. Es ehhez kepest viselkedtem, onertekeltem, oltozkodtem (zsakba…) stb.

        Kedvelés

      • Ez nagyon durva. Aki vékony, annak buli az élet, nincs elnyomva, KIVÉVE ha nincs melle, feneke…
        Amúgy az elmélet az, hogy azt nem shamingeljük, aki el van nyomva, az elnyomott, az “jogosan harap vissza” vagy van elege a privilegizáltak parádézásából, hogy ezek itten átnéznek rajtuk, kétely nélkül vesznek bikinit, kosztümöt és kapnak állást, találnak pasit, komolyan veszik az eü panaszaikat. De ez nagyon félrevisz, vissza lehet vele élni, és szoktak is, durva tagadás megy.
        Nem jó megosztani a nőket, hogy a vékony/férfielvárásnak megfelelő/fitt nőknek de bezzeg buli az élet, mert nem. Senkinek nem buli.
        Mindenki tolja itt a netes térben a maga érdekeit, felháborodásait, ügyét, szépíti, amije van. Jelzem: én nem érzem elnyomottnak magam, nagyon nem vagyok én mint fitt meg edző meg akármi elnyomva, csak pitiáner módon mószerolva, és inkább mulatok ezen, amit művelnek. Nekem erős az énem és a testem, nem kín egy melltartó, semmi nincs, ha elfelejtettem cserét hozni, az én problémám az, hogy ha tornadresszben bógnizom egy fotó kedvéért, vagy lelógok a guggolókeretben fejjel lefelé, az nagy normaszegés-e a teremben. Viszont róluk, a megfosztottakról hű és jellemző kép az ekézés, kikezdés, és szeretném, ha ezeket a folyamatokat, okokat más is átlátná, és le merné szarni az ilyen “nem tudom, ki vagyok, mi a célom, nem is csinálok semmit, de fikázok másokat” embereket, akkor sem tolerálnánk ezt, ha jóindulatba csomagolja.
        Sokkal jobban vagyok, mint ők, csupa bizodalom, erő, örömteli érzet, nekem elég ennyi, őket meg egyrészt sajnálom, másrészt nem érdekelnek. Az utam nem volt igazán nehéz, persze sok, kemény és folyamatos meló, de csak annyira, mint az élet.
        A reménytelenség, a megfosztottság a legnehezebb, ebből aztán lesz a hárítás, düh, ellenséges érzület, mások (az eredményesebbek) baszogatása. Nekik szar igazán, testalkattól fóüggetlenül. Ezek már mentális zavarok, beakadások is.
        Durva, makacs táplálkozási zavarral pokol az élet, abból nehéz kijönni. Ebből a szempontból persze sokkal könnyebb, ha ez nincs. Vagy ha van egy tested, amelyik nem fullad ki kettő lehajolás meg öt lépés után, akkor nem szenvedés a sport eleje sem.
        Lexinek és DuciDiának ezek ellenére sikerült, és ezért fontos az ő szavuk. Ők olyasmit tudnak, olyan erőt mutattak be, amit én nem.

        Kedvelés

      • (a forma alapján “igazi nő vagy nem” témához)
        A relatív duciságnak van egy másik, nem durva, de számomra zavaró oldala: annyian, de annyian mondják (férfiak, akiknek tetszem, akik akarnak valamit, akikkel kedves vagyok, akik ismerkednének): aaannyira nőies vagy. Sugárzik belőled a nőiesség. A lényedből. Te egy igazi Nő vagy. (ezt élőbeszédben is lehet nagybetűvel mondani) Ezen nagyon béna dolog vitázni, de amúgy én nem vagyok nőies nő, nem feltétlenül vagyok férfias sem, de nőies aztán tuti nem. Nőnek is csak azért mondom magam, kisbetűvel, mert test és kromoszóma stimmel, ettől nő vagyok, nyilván igazi, mi más, a személyiségem meg olyan, amilyen. Az identitásomat nem ez alapján címkézem.

        Szóval én ilyenkor nagyon bután nézek, aztán megkérdezem, vagy nem: te amúgy figyeltél eddig? Tudod, amiket meséltem magamról, hogy milyen vagyok, mi érdekel, hogyan állok a dolgokhoz. Ha megkérdezem, akkor a válasz valami olyasmi, hogy jó, persze, de akkor is, a kisugárzásod, én érzem. Hörr. A plusz pontos verzió, ez csak egyszer volt: te csak keménynek mutatod magad, belül lágy vagy, igazából arra vágysz, hogy egy erős férfi megvédelmezzen. Szemem keresztbeáll, tovább magyarázza: ezt ő onnan tudja, hogy az egyetemen fél évet tanult pszichológiát, ott azt tanították, hogy a nők ilyenek. (ha én minden tárgynak szakértője lennék, amit fél évig tanultam, hajjajj) (az én véleményem magamról az ehhez képest nem ér? Mert én azért már ismerkedem magammal egy ideje, ő meg velem ehhez képest töredék ideje.).

        Szerintem ez egyszerűen arról szól hogy ő egy férfi, ő vonzódik, a saját énképe azt mondja, ő a nőies nőkhöz vonzódik, valójában meg tetszik neki a kerek seggem (nekem nem tetszik) és összesen ennyit lát belőlem. Lepöcc és vége, de előtte még bosszant egy kicsit.

        Ha már úgyis dolgozom magamon, szeretnék a végére egy olyan testet, ami nem vált ki ilyen triggereket, amivel azonosnak érzem magam,. A piszkafa is megfelelne, meg az atletikus is megfelelne. Inkább legyen az utóbbi, az jobban tetszik, egészségesebb és erősebb is.

        Kedvelés

      • Volt valami fura eleinte abban, hogy ennyit írsz magadról, de egy csomó mindent megértettem, összességében köszönöm.

        Közben belefutottam egy igazi unatkozó, trollkodó, kellemetlen férfiba, minden van, műszakiság, bajusz, igénytelenség. Maradok itt.

        Kedvelés

  7. Fú, kínomban (hasznosat kellene csinálni, halogatom) elolvastam a wmn cikket. Jézusom. Így sorban:
    “Ugyanígy kezdtem el, majdnem napra pontosan négy hónappal ezelőtt, hogy egy kicsit fogyjak, mert már túl „gusztosos“ voltam.” aztán “Tulajdonképpen „sportőrültként” nem is voltam túl hiteles” Tényleg nem lehetett az, négy hónapnyi, kizárólagos teremben futással, semmi mást nem kipróbálva, az nagyon kevés egy sportőrültséghez. Minden szempontból.

    “Az állandóan bizonyítani akaró Anna, aki nem képes tudomásul venni, hogy már 39 éves, és a férje úgy szereti, ahogy van, ha kell „gusztusosan“, hiszen a csontokkal játsszanak a kutyák…”
    “ha kell”, a szeretéshez? Ez a kettő így egy mondatban? De aztán meg már jön a beszólás? Most akkor “kell”, meg beletörődés, vagy szeretés? Milyen kapcsolat ez?
    Anna rosszul csinálta, de nyilvánvaló, hogy rövid ideig nem kellett a férjének beletörődni semmibe, hiszen Anna képes volt elérni azt, amit akart. (amit a férje akart? A férjének akkor most mi tetszik igazából? És Annának? Megkérdezte magától bármikor, hogy neki mi tetszik? Nem az, hogy mi kényelmes, hanem hogy mi tetszik. Milyen test. A válasz után kell eldönteni, hogy mennyit vagyunk hajlandóak “fizetni” a célért. Aztán meg érdemes kitalálni egy olyan módszert, amivel nem szenvedünk, és az is lehet, hogy a végén nem is kell fizetni egyáltalán, hanem csak nyerünk vele.).
    Szomorú, hogy egyetlen dolgot próbált ki, amit közben utált is, aztán még erőltette sokáig, aztán utána meg ebből csinál ideológiát.
    “Üdv újra a normális, valóságos nők között!” ….. khm. Beszólogatunk. Nekem mondjuk mindegy… De Anna négy hónapon keresztül nem érezte magát normálisnak, meg valóságosnak, csak mert futni járt? Neki ennyin múlik?

    “Imádtam annak idején, hogy egy elfogyasztott „nemtúlegészségesdefinom“ sütik után nevetve tudtuk mondani, hogy „na, majd holnaptól”… Amiből persze semmi nem lett.”
    Ízlés dolga, de én kínosan élem meg, ha fogadkozom, aztán meg nem csinálom. Ha ilyen egy valóságos, meg normális nő, akkor ide tényleg nem akarok tartozni. Még jó, hogy nem kötelező egyetérteni.

    “Egy ausztrál fitneszedző mondta, hogy figyeljünk a 80/20-ra, 80 százalékban táplálkozzunk egészségesen, 20 százalékban jutalmazzuk magunkat, élvezzük az ízeket, mert ez is az életünk része.” Nem lehet, hogy mondott még mást is? Ha már fitneszedző. Valamit a mozgás fontosságáról, vagy arról, hogy nem nagyon lehet megkerülni a témát. Jó, ha kedved is van mozogni, de ha egyáltalán nincs, és nem is teszed, akkor annak megvan az ára, akárhogy szereted magad közben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tényleg baromi érdekes a valódiság, én akkor élem meg a legénebb énem, ha futok. Mondjuk nem futok sokat, nem céllal futok, nem kényszeresen, ez is igaz.

      Nagyon szomorú, ha erre alkalmas, nem fájós, beteg nők sem élik meg örömként a sportot, és vekengenek, hogy a nyomás meg a szépségipar meg minden, mert akkor mit mondjunk az igazán szarul levőknek?

      Na mindegy, eltelt több év, elég embert láttam ahhoz, hogy kijelentsem: akiben pislákol a vágy, aki jobbat akar a jelelegi életénél, az úgyis sportol, sportolni fog, megtalálja hozzá a példaképét, motivációját.
      Aki meg nem, az nem. Csak ne kezdje rá a vádaskodást, hogy őt bántják meg nyomasztják meg mellőzik, amikor ennek következményei vannak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Egyébként az a förtelmesen manipulatív ezekben a “nemet mondok a szépségnyomasztásra” egy kaptafára írt cikkekben, hogy a normális élet, annak élvezete, a valós nőség, az nem más, mint süti, elhízás, hájak tudomásul vétele és nem sport.
      És pont ezért mutatnám, hogy sportolni és (elég) jól kajálni nem megvonás meg gyötrelem (illetve, persze, attól függ, mi van a fejedben, biztos van, akinek az is lemondás és akaraterő, hogy nem iszik Fantát meg cukrozott-dobozos kávéitalt), hanem közösségi, pörgős, örömteli.
      Most többen írnak privátban túlevésről, függésről. Meglepett.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Most az igazán szarul lévőkért haragszom, személyes motivációból. Azokért, akiknek már késő, és néhányan annyira erősek tudtak lenni egyébként, annyira harcosok. Közben meg rossz neveltetés, szarul evés, aztán az ő idejükben is az szólt mindenhonnan, hogy a sport és az egészséges étkezés az flancolás, picsáskodás, külső szépségeszmény (nem így, hanem ennek a harminc évvel ezelőtti változata), lila belvárosi majomkodás, elvárásoknak megfelelés, és akkor az amúgy kemény akaratú, saját útját járó, sőt, azt kitaposó ember pont ezt elhanyagolta, így jött ki a matek. Most pedig már tudja, hogy késő, aztán emberfüggő, hogy feladja és megmagyarázza, vagy próbálja menteni a menthetőt, ami nem sok, és innen már sokkal nehezebb is.
        És akkor most itt van ennek a nyomatásnak a mai verziója, nekem meg összecsikordul a fogam.
        Örülök, hogy te is írsz a témáról, van másféle hang is.

        Kedvelés

    • Nekem van egy olyan elméletem, hogy ez a beszédmód, hogy például, amit idézel: “Imádtam annak idején, hogy egy elfogyasztott „nemtúlegészségesdefinom“ sütik után nevetve tudtuk mondani, hogy „na, majd holnaptól”… Amiből persze semmi nem lett.”, hogy ez a Bridget Jones szó szerint értelmezéséből adódik. Mert szerintem a BJ egy amolyan igazi angolos önirónia eredetileg, ilyen gázok vagyunk, megmutatjuk magunknak önmagunkat, és röhögünk, miközben üt. Aztán népszerű lett, és (mert??) egy csomóan elkezdték szó szerint érteni. Ebből aztán az lett, hogy milyen cuki, hogy valaki rosszullétig meg emésztési problémáig zabálja magát, hogy iszik és bagózik és nem tudja abbahagyni, hogy nem ismeri magát még annyira sem, hogy tudja, mit tud megfőzni egyáltalán, hogy nem ért ahhoz, amit a munkahelyén csinál, hogy műveletlen, hogy semmi nem érdekli igazán, hogy semmi pénzügyi kultúrája, hogy hülyén naiv és bárki átbassza. Hogy akkor mostantól “szabad” ilyennek lenni, sőt, ez jópofa. Nem az, hogy ebben magamra ismertem, röhögök egy jót, de úgy, hogy közben tudom, hogy kaptam egy jó nagy pofont. Nem, a pofont egyáltalán nem ismerem fel, csak röhögök, és még affektálva rá is játszok, mert azt hiszem, mostantól ez a menő. És ahogy elnézem, (cikk! és még más cikkek!) valahol tényleg.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Pár éve meg ilyen filmek voltak, nem tudom elfeledni az egyik sikerfilm fő mondatát: “There is no food that would equal the feeling that I look gorgeously slim every day.” Most meg the other way round…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Tudom, hogy ez anorexiás mondat, és Kate Moss a Nothing tastes as good as skinny feels szállóige eredete, de ez így van, idegesek azért leszünk tőle, mert rég nem vagyunk, soha nem is voltunk vékonyak, így persze pofán csap.
        A kövérség normalizálása zajlik.

        Kedvelés

  9. https://hvg.hu/itthon/20181230_Legy_karcsu_legy_sikeres

    “A közösségi média oldalait ellepő, edzőtermekből küldött szelfik üzenete az, hogy „tökéletes a testem, sikeres vagyok, társadalmilag elfogadott vagyok.””

    “A másik nagy tünetcsoport a kalórialeadást célozza, intenzív testedzést végez, állandó mozgáskésztetése van, naponta több órát tölt testmozgással, bűntudata van, ha nem edzhet.”

    Mószerolja ő is.
    Aztan meg a mekdóban mindig nagyobb a sor, mint az edzőteremben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Nem marad tehát más, önmaga által kontrollálható felület az életében, mint a saját teste, dönteni életről-halálról.”
      Ez egyszerűen nem igaz.
      Sokat gondolkodtam ezen, de egy kamasz nem csak a nemevéssel, a testével kontrollálhat, sőt.
      Egyedül járnak suliba, nem alsósok már.
      Arra gondol, amire akar. Az agya szabad elsősorban, lehet véleménye, kedvenc témája, tanára. Barátkozik, vágyakozik, filmeket néz, zenét választ.
      Kifejezi magát az öltözködésével, hajával, választhat stílust, lehet extrém alter vagy csinoska vagy leszarós. Számolja a villanyoszlopokat. Mehet gyalog, busszal, bringázhat, netezhet, sminkelhet, olvashat, amit kitalál magának. még érdekes iskolák, tanárok, tantárgyak is lehetnek, programok, osztálytársak. Átrendezi a szobáját. Kitalálja, hogy mi az identitása, szubkultúra, kis devianciák, tervek a jövőre. Nemet mond a szüleire. Vagy épp nagyon is lojális. Szexel vagy nem, önkielégít vagy nem. Énekel, orvos akar lenni, színész vagy énekes. Ez mind döntés és autonómia. Kinek jutott eszébe, hogy csak a kajával tud kontrollálni, minden más meg van szabva neki? Az agya szabad.
      Én azt gondolom, az anorexia válasz lehet a túlzabáló, pörköltbe fúlt, dundi szülői létre, az előző generációra.
      És nem kéne a sportot meg a fitt, karcsú testeket mószerolni, így se, főleg ha csak 1 százalék anorexiás. Mert közben 30-40 százalék meg túlsúlyos/elhízott és kólán, energiaitalon él.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egy általános kamasz esetében igazad van, de a túlkontrollálás egy más eset. Illetve a rejtett bántalmazással összekötve, amikor valakit annyira agymosnak, hogy elhiszi, hogy nem tehet semmit.

        Nekem van saját sztorim, én nem voltam anorexiás, más módon kompenzáltam, de akár az is lehettem volna. Nem kell, hogy a szülő minden lépést kontrolláljon, az enyémek például leszarósak voltak, annak látszottak, kivéve, speciális eset, amikor valami számított volna nekem. Változtattam volna az életemen, hogy jobb legyen. Nyomi voltam, nem voltak barátaim, a szüleim kiszámíthatatlan módon átnéztek rajtam vagy aláztak, néha barátságosak voltak, de annál nagyobb volt a pofáraesés, amikor elhittem. Ennyi volt az összes emberi kapcsolatom. A szüleim nyominak akartak tudni, azt hiszem, ez az ő egójukat fényezte, illetve erre lehetett hivatkozni, ha rajtam vezetnek le egy indulatot. Néha akartam valamit változtatni, csinálni, hogy legyen plusz önbizalomforrásom. Ártalmatlan vagy nem ártalmatlan dolgot próbáltam csinálni, mindegy volt. Egy idő után észrevettem a mintát,. hogy nekem egészen sok mindent szabad, de ez csak a látszat. Megtanultam, hogy ne is próbáljak belefogni semmibe, ami fontos nekem, ne próbáljak változtatni semmin, mert nagyon megszívom. Meg lesz indokolva, de igazából mindegy, nem az benne a logika, lényeg, hogy a helyemen maradjak. (egyvalami megmaradt: ha iskolai teljesítményt akartam javítani, például egy szakkörrel, azt szabad volt. Illetve egy szakkör szabad volt, több nem, mert otthon kellett lennem, hogy sokat tanulhassak. De szabad volt például rajzolnom a szabadidőmben. (hogy aztán a titkos, eldugott, frusztrációlevezető darabokat előkeressék és aztán azzal gúnyoljanak)) Féltem tőlük, tudtam, hogy ki vagyok szolgáltatva. Nem fizikai fenyegetést éreztem, de például voltak tárgyaim, azokhoz kötődtem, emberek helyett. Előtte, gyerekként alakult már úgy, hogy a kedvenc játékaimat kidobták és elégették, büntetésből. (gondolkodtam, hogy az összeset beteszem egy dobozba és eldugom valahol messze, de szükségem volt rájuk, hogy közel legyenek) Maradtam, vártam a végét, egészen kellemetlen ember lehettem közben, a rengeteg felgyűlt frusztrációval. Sok mindent csinálhattam volna, véletlen, hogy nem csináltam, illetve tudtam, hogy nemsokára nagykorú leszek és elmehetek. Talán ez volt a szerencsém, nem kötődtem, el tudtam menni. Nem tudom, hogy érezhetik magukat azok, akik nem hiszik el, hogy elmehetnek.

        “És nem kéne a sportot meg a fitt, karcsú testeket mószerolni, így se, főleg ha csak 1 százalék anorexiás. Mert közben 30-40 százalék meg túlsúlyos/elhízott és kólán, energiaitalon él.”
        Igen.

        Kedvelés

      • Azért 1 százalékot mindig biztonságosabb tâmadni, mint 30-40-et… gyöngyszem a közelmúltból: túlazóperenciân hösiesen családlátogatásra vâllalkozik. Ebéd utáni punnyadás a konyhaasztalnâl. Megérkezik a vendéglátóim felnött lânya a 23 hónapos kisfiával. A kicsi nyügös, rosszkedvü, a szemét dörzsölgeti. – Álmos – konstatálja az anyja – de most nem alhat, különben késöbb nem bírunk majd vele, ennie kéne inkâbb. Asztalhoz ültetik, a kicsi ekkor mâr ordít a fáradtságtól. A nagyanya ekkor egy ügyes mozdulattal a kitâtott szâjába töm egy jókora adag tortât, a gyerek abba is hagyja az ordítást, becsukja a száját (az enyém valszeg ekkor maradt tátva), kénytelen rágni és nyelni, ha nem akar megfulladni. Amúgy ez a nagyanya a családom legszeretetreméltóbb tagja (nem vicc), gondoskodó, melegszívü, mindenkinek csak jót akar… a saját hisztaminérzékeny fiânak is megveszi a mükaját, amitöl aztân kegyetlenül viszket a kölök, de hât ‘szegényke azt szereti…’

        Kedvelés

      • Tényleg, ez remek szempont, eszembe sem jutott: mennyivel biztonságosabb látszólag a többség mellett egy kisebbséget démonizálni. Höhö.
        Jaj, de egysíkú.

        Kedvelés

    • “…a tökéletes test ideája most a kamaszok után a középkorú nőket érinti. A társadalom tőlük is várja a tökéletes testet, mint a sikeresség jelképét. Elképesztő nyomás van a negyvenes-ötvenes nőkön. Épp a minap hallottam „az ötven az új harminc”, s ez nagy teher. Nem lehet megfelelni ennek az elvárásnak. Ha ötven éves testből harminc éveset akarunk faragni, ott elkerülhetetlen a kényszeres sportolás, a plasztikai sebészeti beavatkozások hada, a restriktív táplálkozás, a hormonok és a többi.”
      A nő szerint tényleg nem lehet megőrizni az ideális testösszetételt?
      Restriktív táplálkozás?
      Úgy érti, az ideális testösszetétel eléréséig megszorítás, utána izokalória? Legyetek erősek: MINDEN MÁS TÚL SOK.
      Miközben mindenki sír, hogy lelassult az anyagcsere, meg ő hízik, meg így ünnepek, úgy sütik?
      Én Budán élek, itt van egy csomó jómódú, külföldi, ráérő ember, akikről beszél, az a korsztály az iskolatársak anyukái, és nem látom azt a sok kifacsart, tökéletes testet. Hol vannak a harmincnak kinéző ötvenesek, ha itt sincsenek? Rengeteget dolgoznak, autóznak, nagyokat esznek a családok, és ez látszik is.
      Műanyaganyuka sem 30-nak kinéző 50-es, hanem egy szarrá manipulált 50-es, főleg hajban, ajakban, körömben erős.
      És van egy csomó skinny fat, rengeteg enyhe elhízott, sok durvább is.
      Mintha az enyhe elhízottságot tekintené normálisnak PBea. Azt a nyomást érzem, hogy legyen anyukatestünk, az is jó. Honnan veszi ezeket? Miért nincs kritikája a függőséget okozó kajákkal, a silány minőségű ételekkel és a semmit nem sportolással kapcsolatban?
      Hogy beszélhet ilyeneket szakemberként? Mindenki gyanús, aki jól néz ki, edz, vagy mi van?
      Miért ne lehetne valaki 20-22-es BMI-jű, nem hasas, nem lapos/lógó fenekű 45 évesen? Ez mitől tökéletes? És miért ekkora mumus a “tökéletes” test, a kitartó sport, ha egyszer minden adott hozzá, és pont csak a mentális zavarok gátolnak benne: érzelmi evés, depresszió, iddogálás, negatív testkép, szégyen a kötényhas, lógó mell, a szülés nyomai miatt?

      Ha pedig nyomasztás: azt a kissé kínos tényt miért felejti el az összes lélekszakember, hogy a szépséghajszolás, a plasztikamánia, az öregedéspara elsődleges oka nem a fitneszőrület, hanem az, hogy e korosztály férjei (is) naponta lesik a 16-20 éves, feszes testű pornós szereplőket?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • …teher?!

        Ez beteg… Sehol nem látom, hogy egymást nyomasztanák az emberek azzal, hogy “figyelj már, haver, azért huszonöt évesen pókhassal járni igencsak ciki”…
        A nők is egymást licitálják abban, hogy a kifogásokat sorolják, előkelő helyen áll az iksz gyereket szültem, és akkor már vége mindennek, kész, az előtte lévő több évtizedben már nincs remény…

        Ez tök beteg, olyan dolgokról beszél, ami nem is létezik. És ezt a hávégén, baszki.

        Inkább az a nyomás, hogy te csak ne beszélj arról, milyen jót edzettél a minap, hallgass tapintatosan, ne nyomaszd szegény többieket a sportolásoddal, még a végén kényelmetlenül éreznék magukat!

        Beteg ez a világ. (Hú, de árnyalt tudok lenni!)

        Kedvelés

      • Teher, bizony, és elvárás, és kívülről jön.

        Nem ám lehetőség és poén és régi kategóriák lebontása.
        Az nagyon kellemetlen, amikor egy rangos lélekszakemberben, aki rengeteg mindent látott, elemez, mögé néz, értelmez, felismer, rutin és szakirodalom, protokollok, fel se merül, hogy ő is csak tolja kifelé a saját testével és öregedésével kapcsolatos szar érzéseit.

        A facebookon írta négygyerekes, nálam fiatalabb, eüben dolgozó kommentelő, hogy ha megfeszül sem lesz harmincéves teste, az nem megy sporttal és kajával.

        Kedvelés

      • Nem mintha különösebben megfeszült volna valaha is… Tanulság: tehát ne is csináljunk semmit. Várjuk a fájdalmas halált, ücsörögve, pogácsát és kólát majszolva. Írjuk egy kis füzetkébe takarosan, miért nem mozdulunk meg… Majd forduljunk fel alig hatvanévesen. Legalább addig “kényelmes” volt az élet.
        Bár nem tudom, mitől kényelmes az, hogy valaki nem tud két emeletet lépcsőzni vagy száz métert futni fuldoklás nélkül. Ízlések és pofonok, ugyebár… Hiszen ha jól érzi magát a testében, ha tetszik a férfiaknak, akkor minden rendben van. Ez az egészség mutatója, objektív tényezők nincsenek, hiszen minden szervezetnek más a jó… Nézzük meg például az eszkimókat! – Ez komoly, utóbbit egyik edzett vállalkozó mondta a másiknak…

        Kedvelés

      • És:
        “I want and need to lose weight, but I live with family. I do not do the grocery shopping, so my MiL buys mostly junk food. My BMI is 31 and hers is 50. I do buy my own healthy foods, but with her buying cakes, cookies, and chips every week it is really discouraging. Most of the time I feel like she is trying to sabotage me because she buys all my favorites and points it out saying “look what I bought you.” She has so many weight related health issues and can barely make the walk up and downstairs anymore. We have talked several times about her wanting to eat healthy and lose weight, but she just won’t start. It’s always “on Monday” or “after the holidays.” I’m legitimately worried she will die in the next two years if she doesn’t make a drastic lifestyle change. My question is, what can I say to get through to her? Is there anything I can do or do I just need to come to terms with her possibly dying soon? :(“

        Kedvelés

      • Egy ismerős száz körüli kilósan lett terhes. Családtag kérdezte tőle, hogy nem lesz ez így sok? Válasz: most nem az a fontos.
        Lefordítom: a súly, az kizárólag esztétika.

        Kedvelés

    • Megnézném a hasát annak, aki ezt írta… amúgy tetszik a költemény, csak hiânyzik a cím pl. Óda a hájhoz… mondjuk lehet, hogy a müfajt nem talâltam el…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  11. Még a Hvg.hu cikkéhez:
    hogy lehet, hogy az interjúkban megszólalók ennyire nem értik ezt a mai világot, annak jelenségeit, és mégis ők beszélnek róla, elemeznek, aggódnak?
    És megy a net, a média, a konditerem, az instagram mószerolása, fejcsóválás, de közben pl. a középkorú megbízhatóak “vágyait”, a pornót, ami többféle, komolyan ártalmas jelenség gyökéroka, soha, soha nem merik megpiszkálni.
    Ki dönt erről, és miért ilyen szarul?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Nekem bőven van miből fogyni és ez a cikk iszonyatosan felbaszott! Gyakorlatilag azt mondja, hogy ha túlsúlyos vagy, az sem baj, sőt, kicsit ciki is, ha nem vagy ezzel elégedett, hiszen a sporttal majd a családodtól veszed el az időt. Valahogy úgy néz ki, hogy minden idő, amit egy nő önmagával szeretne tölteni, az a társadalom szemében valami ördögtől való tevékenység, szégyellni való. Kifogásgyár support az egész cikk. Egy rosszabb passzban lévő, épp kellene-e sportolni gondolatokkal játszadozó túlsúlyos ember ezt elolvassa és azt mondja, hogy hát igen, akkor inkább hagyjuk is ezt úgy, ahogy van, hiszen a férjem/párom szeressen így, ha mégsem teszi, az ő k.anyját. Még szerencse, hogy nem korábban olvastam, így teljesen más hatást váltott ki. Ma csekkolom a helyi edzőtermet… a wmn olvasó időmet pl. erre fordítom 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez…
      fatphobia = (neologism) Fear and dislike of obese people and/or obesity.
      Fatlogic szerint tehát “fear and dislike”-nak minősül, hogyha elmondja, hogy örül a saját egészséges súlyvesztésének.
      Ez pontosan az a fajta viselkedés, mint amikor például KÉRDÉSRE elmondom, hogy miért váltam el (én!! a saját történetemet!!), és a társaságból valaki azt mondja, hogy ő kikéri magának, ő boldog házas, ne mondjam már, hogy mindenki boldogtalan (nem mondtam). Facepalm. Csak kövérségtémában ezt az amerikai közbeszéd már rendesen legitimizálta. Téboly.
      “you have the right to be happy about it” fú, de rendes. Szegény kommentelő meg persze örül, hogy de jó, akkor meg van engedve, hogy örüljön.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, mert interiorizáltad a fat phobiát és nem nézed a kontextust és nem látod, a te sportörömöd hogy hat másokra, mit triggerel…
        Az ilyenekre a fatlogicon első komment mindig ilyemi:
        MMMmmmmmmmmmmmmmmmeeeeeeeeee
        most is…
        És:

        Kedvelés

      • Amúgy az ilyen érdekképviseleti csoportok rendőrségként is működnek. Magyar verzióban engem ugyanígy vont felelősségre “mi ez a sok sport, nem avagy érzékeny, többet kéne everydayfeminism-et olvasnod” üzenetben Antoni Rita, és most, bő három évvel később bájosan mosolyogva tudom jelezni:
        nem vagyok testgyűlölő, -szégyenítő, a saját testem érdekel, sose gyűlöltem, viszont cselekedtem érte, hogy jobb legyen,
        ez az én testem és az én blogom, szálljatok le róla, én döntöm el, mi a felelősségem és mit terjesztek, engem a feminizmus sem fog használni,
        ne moralizáljatok, ne nézegessétek a zsírszázalékomat, ha nem érdekel a zsírszázalék,
        a lelke mélyén minden nő egy kislány, aki arról ábrándozik, hogy kézenáll a gerendán és hidazik (LoraxNagyÁgnesben volt annyi gerinc, hogy a nagy kavarás közepette ezt elismerte)
        a többiekéről nincs véleményem, csak egy kicsit mosolygok, hogy mennyire megy a normalizálása az önmegtagadásnak, a rossz életminőségnek és a lustaságnak,
        az elhízásjárványról és annak megmagyarázásáról meg lesújtó véleményem van, Nótár Ilonától a wmn.hu-ig, siralomvölgy
        WMN! Elárultátok a nőket, az igazi életminőséget, felelősségvállalást ezzel, hogy engedtetek a trendiskedő gyáva önfelmentősdi “elég volt a testőrületből” trendnek – hát eddig miért csináltátok? nem voltatok kislányok előtte sem. Tényleg hírértéke van annak, ha egy 30-40 éves nő egy napig nem sminkel???
        kb. ‘a’ Szentesinek bocsátják meg a fitnesz 1.0-át, hát hadd csinálja meg menőzzön vele, neki elnézik.
        Elképesztő, ahogy ezt a többgyerekesek magyarázkodnak, hogy úgyis hiába minden, egy kis has természetes, a férjem így szeret, nem leszünk már szexik, hagyjuk a témát, a mellünk úgyse lesz feszes (de igen, eleve nem lógna, ha célszerűen sportoltál volna, testtartás és mellizom, ez lányainknak tanulság), és fuldokolnak a keserűségben,
        a többiek is így lefagytak, írogatták nekem, hogy de ők is sportolnak ám, ezért nem lájkol, neki ez nem nagy dolog (wtf?), mifasz van veletek? miért nem lehet örülni, lelazulni? mi bajotok nektek?
        aki másra tolós, azon nem ront, hogy Gerle Éva mit ír, de persze prüszköl és rajtam vezeti le ezt is,
        aki vállalja a felelősséget, felnőttként viselkedik, annak drasztikusan javult az életminősége.
        EZ a feminizmus, nem az infantilis tutujgatás meg a neszülj agresszió.

        Kedvelés

  16. Éva, engem nagyon érdekel, hogy véleményed és meglátásod szerint, azok az amerikaiak (jellemzően arrafelé olvasol, ha jól gondolom, ugye?), akik a saját kövérségüket ilyen vehemensen védik az interneten és támadják a nemkövéreket, azok mutatnak-e valami statisztikai közösséget: származás, életkor, tanultság, lakóhely, ilyesmik. Vagy a társadalom minden szegletében ez elfogadott viselkedés? Én ezt nem látom át, de ha már szó van róla, felmerült bennem a kérdés.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A fat acceptance egy obezitogén társadalom netező, tumblizó tagjai közül bárkit megérinthet, aki könnyű azonosulásra vágyik, és nem nagyon igényes a gondolkodása (vannak csúnya csúsztatások a tényekben is). Nagyon elterjedt, már a mainstream média is harsogja, hogy nem lehet lefogyni, a diéták hizlalnak, visszahízod, HaES és hogy a curvy a szép, a vékony nők pedig basszák meg. Tulajdonképpen a túlhajtott modelles soványság, fitneszkultúra és Hollywood ellenáramlata is. Gyakran izolálódott, egyszemélyes háztarásban élő, passzív, sokat netező emberekről van szó, szerintem kevésbé értelmiségiek a követők. Nagyobbrészt nők, a feminizmus és az identitásalapú gondolkodásmód leágazása is a Fat Acceptance, átveszik az áldozati és elnyomott narratívát, a sérültek nemtehetekróla magyarázatát és esélyköveteléseit (amitől a mozgássérültek rohadt idegesek, hiszen fogyni egyszerűen lehet, de pl. bénulást megszüntetni nem). És vannak külön az interszekcionális, többszörösen elnyomott kövér fekete nők, akik körében amúgy is gyakoribb az elhízás, mert az a szocioökonómiai státusszal negatívan korrelál, meg szexibbnek, normálisabbnak is számíta “curvy” test, illetve nekik szarabb az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük.
      A forró témák az egészségügyi ellátás, a megfelelő méretű és divatos ruhákhoz való hozzáférés, a reprezentáció (filmekben, sajtóban), a munkahelytalálás, a repülés és jegyárak, a csúfolás-kirekesztés.
      Ezt a Reddit tartalmai, több ezer kövérségmagyarázó-mentegető tartalom átböngészése után mondom, plusz a reakciókat is olvastam (sűrű beszéltangol-nyelvgyakorlás!), és az is látható, hogy virágzó biznisz épül rá (előadások, konferenciák, könyvek, módszerek, cioaching), követőik politikai mozgalomként gondolnak magukra, akik ellenállnak.
      Legismertebb publicistájuk Virgie Tovar, az első számú hős Tess Holliday, a második számú a (nem elég telt) Ashley Graham, elméletalkotójuk és a legfontosabb könyv, a HaES-t megalapozó munka szerzője Linda Bacon, a legvisszásabb “fathlete” blöffművésznő pedig Ragen Chastain, nem túl nagy érdeklődés közepette, de egyébként elég jól ír.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  17. Mondjuk világéletemben hiányoltam egy jó írást arról, hogy mennyire jó elhízni és vállalni ennek az összes egészségügyi kockázatát…meg is írnám, csak nem szeretnék skinphobicnak tűnni (feltéve, ha ez egy létező fóbia).
    Rákerestem erre a zsírfóbiás őrületre amúgy és meglepődve tapasztaltam, hogy létezik. Nekem régóta nagy félelmem, hogy megharapom az ujjam almaevés közben. Szeretném, ha ezért nem diszkriminálna senki… azért csinálhatnánk egy szavazást arról, hogy mi legyen ennek a jelenségnek a neve 😉

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Ez mar lehet, hogy osszeeskuveselmet, de en azt vettem eszre, hogy szep lassan valtoznak a ruhameretek. A testsulyom miota felnottem valtozatlan, regen 10-es volt a meretem, meg a 12-es is elment. Par eve aztan mar a nagyobb 8-as is ramjott, mostmar a 6-os is jo ha nyulik, a 10-es sokszor tul nagy, a 12-es sator.

    @KA, ez meg egy regebbi hozzaszolasodhoz, en ugye piszkafa vagyok, eshat muszaj magamert szeretni nem a domborulataimert, de egyszer voltam hasonlo helyzetben, es abszolut megertem, Amikor terhes lettem eloszor csak a mellem nott (ki..), de nagyon, szoval par honapig vekony voltam, hatalmas dudakkal. Teljesen mashogy viselkedtek a pasik. Folyton segiteni akartak, beszelgetni, meg total osszefuggestelenul bokoltak. Kb ugy, hogy ha kertem egy kilo kenyeret az elado biztos elragadtatva megjegyezte hogy milyen okos vagyok. Marmint, hogy miert? Mert tudom, hogy kenyerert jottem? En nem vagyok ehhez hozzaszokva, fogalmam sem volt, hogy kell reagalni, zavaro volt. Na a lenyeg, hogy akkor ereztem milyen az, amikor a melyen a szemembe nez helyett, melyen a mellembe nez valaki. Biztos sokan elvezik ezt a fajta figyelmet, de aki nem annak baromi faraszto es degradalo lehet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Wow ezt nem tudtam, le vagyok maradva.

        A mellem transzformacioja halad, mar egesz felismerheto. Total rockingolom az uj melltarto nelkul szabadon iranyzatot, habar inkabb lustasagbol es kenyelembol mintsem divatbol, de egy eve meg ezt nem tettem volna. Nem lettem az uj 30 (illetve meg csak uj 24) de szerintem igy is tok jo. Nem tudom, hogy az izom segitett, vagy a tartasom, mert azon is sokat dolgoztam, valoszinuleg a ketto egyutt. A mellem nem lett (meg) kisebb, amitol feltem, habar a legnagyobb suly amit ki tudok nyomni 30 kilo ha nagyon jo napom van. Az nem valami sok.

        Kedvelés

    • “ha kertem egy kilo kenyeret az elado biztos elragadtatva megjegyezte hogy milyen okos vagyok.” Hát, ez haláli. Nagyon szánalmas ez a viselkedés, ilyenkor – bocs, de – csúszómászónak látom a férfiakat.
      Persze ahhoz, hogy észrevegyem ezt a viselkedést, kell a (leginkább itt szerzett) tudatosság, megerősödés.
      Én (is?) láthatatlan voltam mindig a számukra (meglehetős túlsúlyom miatt), aztán, mikor “”””lefogytam””””, akkor sem hordtam túl izgi ruhákat (és hát a mellem sem volt sehol úgy már), de egyszer-kétszer tapasztaltam ezt a – látszólag ok nélkül – vigyorgó, segítőkész attitűdöt, és ma már nagyon élesen látom, mennyire hamis, képmutató, hogy egyáltalán nem rólam, nekem szól.
      Nagyon veszélyes, a kamaszlányt, aki hosszú combú, növekedő mellű, őt rendszeresen “oktatom” arra, hogy nem kell elájulni attól, ha valakinek tetszik és kedves vele… Elkalandoztam, bocsi. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nagyreszenek en is lathatlan vagyok, plusz szerintem ram van irva, hogy bena vagyok flortolesben es tuti nem dugok ma egy idegennel sem. De kivulrol megfigyeltem, hogy csinaljak a felnottek, es ugy tunik a legtobb nonek ez a fajta viselkedes imponal. Vagy ugy tesznek udvariassagbol? Nem tudom. En veled ertek egyet, kicsit szanalmas. Olyan tok atlatszo es miert nez mar ennyire hulyenek? Meg a torekeny noi szerepbe kenyszerites is gaz, legalabbis miota nem puszta kezzel kell elejteni a mamutot vacsorara. Legalabb olyan magabiztosan tudok bevasarolni, tomegkozlekedni, tv-t bekapcsolni mint egy pali.

        Kedvelés

      • Bírom, amikor a szar megszólja a parfümöt 😀 Szóval csúszómászónak látod őket, de vajon hányszor köszönted meg, hogy kényelmesség, élhetővé tette számodra a világot? Na látod, az hiszti, meg a kultúránk lelakása megy, az okoskodással karöltve, de többre valahogy nem futja :/

        Bocsánatot kérek. Egy suttyó incel vagyok, aki nőkre vadászik a neten, mert szar az élete. Senki életét sem én, sem férfitársaim soha nem tette kényelmessé.

        Kedvelik 1 személy

      • Azt a mindenit, nekem aztán nagy a szám, mondjuk így neten keresztül bármelyik sunyi kommentelő lehet erős, itt még én is, de a valóságban inkább már csak a hát mögötti sunyi fröcsögés megy. Én ezért ellenzek minden jogot, ami a pornó előtti recskázáson kívülre mutat… Én csak az igazat írom meg magamról… mit tudnál tenni, amit én nem tettem még magammal? Megalázol? Rávilágítasz, mekkora unatkozó előítéletes gyökér vagyok? Megrúgod a csüngő fél tökömet azzal a kisportolt lábaddal?…

        Kedvelés

      • Mmm, ennyire azért ne emészd magad. Tudom, egyforma méretű a kommentdoboz mindenkinek, de nem kell ennyire, tényleg. Tudjuk, milyen vagy, mi hiányzik és mi hajt.

        Kedvelés

      • Én ugyan egy sunyi tahóvagyok hatcentis fasszal, és mindent ebből vezetek le, de nekem azt mondták az incelklubban, hogy a férfiak találtak fel a mindent, és tőlük kapsz meg kaptok mindent, amit használtok, például, ugye, a saját jövedelmet, a gyerekszülést, az ingyen házimunkát is, köztudott, hogy férfiak szülnek, ápolják a betegeket, takarítanak és szervezik az élet apróságait, ELLENBEN soha nem tunyák, nem isznak, basáskodnak, tatatják el és szolgáltatják ki magukat, és költenek a családi kasszából szeretőre. Csak azért nem veszem tudomásul ezt, mert ostoba lusta követelőző vagyok, aki nem átall munkaidőben itt őrjöngeni, egy 11 éves gyerek szintjén vagyok, mert a szexuális eres, oppardon, ÉRÉS után nem kell tovább fejlődni, minden megvan, ami a nők szipolyozásához kell 🙂 Ha nem lennék így ráragadva arra, hogy a szex nekem jár, akkor lehetne értelmes életem, hobbim. Amúgy a faszom is eres, ha eleget dolgozom rajta, küldjek róla fotót, amíg nem sorvadt el?

        Kedvelés

      • Cicó!

        Az ilyen hozzászólókat én személy szerint jól kiherélném, szóval ha van kedved (merszed) beszéljünk meg egy találkozót, és véglegesen enyhítem a fájdalmad! 😉

        Kedvelés

  19. Egyébként még repülőgépre sem kell ülni. Nálunk a vonaton, ill. a vonatkozó fb-csoportban gyakori téma, hogy sokan nem férnek el a vonat ülésén sem, és milyen gáz már, hogy nekem (meg az előző “sokan” csoportba nem tartozó másik “sokaknak”) kell összehúzódni azért, mert ezek leültek. És tényleg probléma, simán nem zavarja őket, hogy lenyomnak az ülésről.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Bocsi, csak itt tudok válaszolni.

      Akkor mégegyszer el kell olvasnom ezt a posztot.

      Ez a fatlogic nekem nagyon nem logikus. Annyira szembemegy azzal ahogy én gondolom

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szóval:
        még az eredeti posztoló (akit a kommentelők kielemeznek) sem állítja, hogy csak vékonynak kell lenni. Nyilván nem. De ő onnan ennyit lát, hogy amazok vékonyak ÉS nincs személyiségük, itt van ő viszont, a nice girl, aki érzékeny, de történetesen bigger.
        Mindannyian tudjuk, hogy nem elég csak vékonynak lenni még akkor se, ha a párkapcsolat valami magasztos főjó volna, akkor se, mert nem ezen múlik. Szóval igazad van.

        Kedvelik 1 személy

  21. Jól jegyezzétek meg: mindig mindenki magáról beszél.
    Ha cinikus és profi, akkor meglovagolja a közhangulatot.
    Az újságírók is lusták, szétfolytak, és megmagyarázzák.
    A mainstream média a nyávogással és kifogáskereséssel átveri és elárulja a nőket.

    https://www.nlcafe.hu/gasztro/20190112/eletmodvaltas-egeszsegesetkezes-fogyas/?fbclid=IwAR0LNoQyuSlIlOeGXaX_bR92Tb-Xqa6-7Vtho231qg_niY1P_mrIfFSALIg

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Írtam kommentet is. A ráncfelvarrás posztot is Hajni írta:

      ráncfelvarrás, ragyogás, sóhaj


      és azt is cáfolom, nagyon ártalmasnak tartom a saját példából projektált, lehúzó, úgyismindegy üzeneteket. Ezek az emberek rosszul éltek fiatalon, szétcsúsztak, tele vannak rossz szokással. Most lett egy gyerek, miatta konszolidálódtak, és most meg mindenre a gyerek a kifogás.

      “Megint az a bajom, ami a mainstream női médiával: a körülményeket taglalja, azokban lát minden okot és gátat. Sodródó lényként ábrázolja a nőket, akikkel csak megtörténnek a dolgok. Akiknek nem volt más választásuk.

      Szinte rosszul érzem magam, hogy nincs panaszom. A nagy vigasztalásban, amelyet szembenézésnek hisz, hallgat a legfontosabbról, az igazi womanpower tényezőről: a felelősségvállalásról, a tudatosságról. Pedig hát olyan nincs a mi javakkal megáldott, világlátott, diplomás miliőnkben, hogy jaaa, én nem tudtam. Ha gondolkodsz, ha elvégzed a belső munkát, akkor igenis választhatsz. Azok bólogatnak, akiknek a “nem tehetek róla” jól jön, most, hogy már elszúrták. Az ő bajuk nem a rideg világ és nem az, hogy negyvenesek, hanem hogy zavaros megalkuvásokba mentek bele. Olyasmit vártak diplomától, partnertől, munkahelytől, gyerekvállalástól, ami képtelenség. És nem bírják el a valóság súlyát, azt, hogy igazából semmi se jár. Ezért esik nekik ilyen jól a kúl pesszimizmus, a széttört illúziók közül.

      Nektek nem voltak igazi veszteségeitek, kiáltok föl. Beázott a kabrió…”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én aztán elsöként érzek együtt szinte bárkivel, aki küszködik a fogyással, amíg a kudarca(i)ból nem kovácsol érdemet és erényt. Hányingerkeltö írás. Nem tudom eldönteni, hogy úgy általában a sajât neméröl van ennyire lesújtó véleménye a szerzönek, vagy pedig a saját önutálatât vetíti ki. És vajon hogyan hangzana a cikk, ha férfiak lennének a címzettjei?

        Kedvelés

      • És:
        “Mi nem lesz, ha végre lefogytál? Nem leszel nőiesebb, legfeljebb jó tested lesz – ideig-óráig –, mutogathatod magad az Instán, lesz új profilképed a Facebookon, és amikor feltöltesz egy-egy egész alakost, akkor azt gondolod, na, most megpukkadhat mindenki.” Hogy lehet valaki ennyire felszínes?

        Már miért ne lenne nőiesebb az, akinek előtte nem volt dereka, körvonalai, formás combja, izmos feneke?
        Mi ez a düh ebben a nőben?
        És miért az az első, ami eszébe jut a fogyásról, hogy mutogatni az instán, és pukkadjon meg mindenki?
        Én amúgy mutogatom – azt, ami komoly teljesítmény, az akrobatikát, a lefutott félmaratont, ennek örömét, nem az after alakomat.

        Kedvelés

      • Nem olyan rég óta nem eszem semmi cukrot, se cukrosat, édeset, semmit. Egy zavaró enyhébb betegség miatt. De lett egy nem várt következménye, és teljesen egyértelmű az összefüggés: két nappal a kezdés után eltűnt a beteges szorongásom. De úgy, hogy volt, nincs. Pedig pont akkor ütött be egy kisebb-nagyobb gond. Teljesen le voltam magamtól hidalva, hogy hogy reagáltam. Igen, aggódom, és igen, ekörül jár az agyam, de a már cselekvést is néha akadályozó szorongásroham nincs. Vártam, hogy majd jön, és nem jött. Azóta se, pedig jó idő eltelt. A krach az volt, hogy parkettát akartunk javíttatni, és feltártunk egy brutális, nagyon durva beázás + vizesedést. Rondán néz ki, de semmi olyasmi, amit nem akartunk amúgy is megcsináltatni. Egy hónappal ezelőtt még… nem is tudom. Sírógörcs. Napokig nem alvás. Eszeveszett hívogatása szakembereknek, kritikátlanul. Belemenni buheramegoldásba is.

        Akkor viszont, két nappal azután, hogy elkezdtem cukor nélkül étkezni, a krach estéjén együtt homokoztunk a szobában. Hiszen mondj még valakit, akinek tuti minőségű vizes homok van a nappalijában! Beach feeling.

        Építettem egy homok-hóembert. Én!

        És közben és most is az járt a fejemben: basszus, ez én vagyok? Higgadtan keresem a megoldást, de közben meg röhögök a helyzeten. Soha, úristen, soha nem voltam ilyen. Ez a nagy sokk, nem a fogyás vagy bármi más.
        Amúgy az eredeti problémát is megoldotta, de tudjátok, mikor fogok megint cukrosat enni. Ezzel az aggyal akarok élni mostantól.

        Kedvelés

      • De jó, hogy ezt elmesélted! Örülök neked. Nagyon jól tudom, miről beszélsz. És a döbbenet is ismerős: jé, lehet így is élni?! Nem dől össze a világ, milyen érdekes! 🙂

        Kedvelés

    • Úristen, ez talán az eddigi legdurvább poszt a témában. E/2-ben leír mindent, ami vele történt meg, hogy majd veled is ez fog, léccilécci?? Még azt a kurva bridgetjones-t is beszúrja, persze.
      Nemrég kezdtem teljesen kiiktatni cukrot és fehér lisztet (konkrét oka volt, de régóta érik). Én komolyan nem értem, hogy ezen mi olyan rohadt nehéz. Nem eszem ilyesmit és kész. Értem, hogy másnak gyereke van és a gyerek meg eszik. Hát akkor ő eszik, te meg nem. WTF ennyire nehéz ebben?? Nem értem.
      Persze hozzá kell tenni, hogy talán én alkatilag vagyok ilyen, és a cigit is úgy tettem le, hogy akkor mostantól nem gyújtok rá, és ennyi. Nem gyújtottam rá. Azóta se, és nem is hiányzik, már másnap se hiányzott, én nem tudom, mi az, hogy elvonási tünet.
      Na de basszus.
      “ha csirkemell helyett heti egyszer halat eszel, az anyagi csőd.” ???? ez meg végképp wtf, mi van?? Milyen anyagi csőd? Heti egyszer hal CSIRKEMELL helyett? Nézett ő már valaha árat bármin?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “Komoly, hogy heti négyszer akarsz sportolni, amikor mindig utáltad a tesit, utálod, ha izzadsz és vörösen lüktet a fejed? Azért akarsz sportolni, hogy lefogyj, vagy azért, mert a mozgás jót tesz a testednek? Biztos, hogy reális cél a júniusi félmaraton, ha utoljára tizenöt évesen futottál, mert majdnem lekésted a buszt?” Ehhez is gratulálunk. Ment a trendiskedés, bulizás, pasizás, nőciskedés, ondón poénkodás, gasztronómia, de hogy valaki itt tartson életminőségben, igényességben, és ehhez kap hangszórót is, ez botrány. Hogy annak is könnyű önigazolást szállítson, aki önsorsront, azt is visszarángassa, aki esetleg belekezdene, ezt mivel magyarázza? Lusta, depis, nagyképű tehén. Az nlc még mindig a fő női portál ám.

        Kedvelés

      • “Én komolyan nem értem, hogy ezen mi olyan rohadt nehéz.”

        Én sem. De nekem ez kicsit elvi kérdés is. Különböző vélt és valós betegségek miatt végigdiétáztam a gyerekkoromat, és úgy vagyok vele, hogy ha háromévesen gond nélkül megértettem, hogy bizonyos ételeket nem ehetek és kész, akkor elég gáz lenne, ha ez felnőtt fejjel nem menne. Akár nekem, akár másnak.

        Kedvelik 1 személy

      • Tényleg mélypont ez az iromány. “Gasztrobloggerből lett újságíró”, aki amúgy ha receptekről van szó, nem tartja túl drágának se a halat, se az oszztrigát, és úgy gondolja, összességében mégiscsak megéri karácsony előtt 4 órát szánni habkarika készítésére 😀 (rákattintottam a nevére a cikknél) Mintha a hentes írna a vegetarianizmusról, vagy a az autógyáras a biciklizésről. A szerkesztő meg csak azt nézi, mire jön a kattintás meg a helyeslő bólogatás a nassolgató olvasóktól.

        Kedvelés

      • Én megőrülök ettől a mentalitástól. De komolyan.
        Tele van velük a net. Telesírnak mindent.
        Tőlük jön, hogy a futógép/konditerem öngyötrés, minek ez, fogadjuk el magunkat (de még ha elfogadná!, de az se megy), a diéták nem működnek.
        Mindenben mindig a trendiskedés, nagyszájú véleményhangoztatás, nem is úgy van az, ő okosabb.
        Közben semmit sem vesz komolyan, a saját jóllétét, céljait sem!
        A mélyén lustaság, urbánus netfüggés, káros szenvedélyek, az életteli dolgoktól, testhasználattól, a mértékletesen jó kajálástól való idegenkedés és középkorú elakadtság, párkapcsolati csőddel.
        Semmi alázat, maga komolyanvétele, derűs justdoit, eredmény – ezek hol példaképek? Miért náluk van a megafon? Miért kell kihangosítani a tanult tehetetlenségüket, frusztrációjukat, kifogásaikat és irigységüket?
        Ha nem mutat jól a cikkben/instán, ha nem kecsegtet azonnali jó érzéssel ÉS eredménnyel, akkor inkább ne is csináljunk semmit!

        Kedves olvasóm!
        Aki arról panaszkodsz privát vagy közösségi oldalon, hogy neked ez nem megy, elbuktál, nem tudod, kinek higgy. Aki hetedszer rugaszkodsz neki!
        Neked kell választanod, kinek hiszel. Nem tolhatod másra.
        Nem fog semmi se sikerülni, ha csak a fogyásért csinálod. Ha megsértődsz, amiért nem sikerül helyrehozni pár hét alatt, amit húsz év alatt rontottál el.
        Igenis lehet az megoldás, ha veszel egy kutyát. És semmi túlzás nincs heti négy edzésben. De akkor hajtsd meg magad, mert a tötyörgésnek nincs látszatja. Tedd bele a melót, fejleszd az állóképességedet, akaratodat, mentális erődet, ügyességedet, legyen izomzatod, és akkor meglepő mennyiségeket lemozogsz egy óra alatt. És még jól is esik! Mert ügyes vagy.
        Ne faksznizz az edzésen! Nem bonyolult. Menj be, figyelj, csináld. Járjál, ne dumálj meg magyarázz annyit! Ha van egy kis eszed, és tényleg akarod, akkor simán összerakod magadnak a gyakorlatokat. Kis súlytól nem lehet végzetesen sérülni, ez tévhit! Van egy csomó elronthatatlan, biztonságos gyakorlat.
        Gyere le a kajamániáról. Az igénytelen “megkívántam” junkfalásról, a gasztronómiának nevezett drágább változatról, Szafiról és az egészségesétel-mániáról, dobozolásról is! Ezek mind a túlevés, a rögeszmés kajafüggés formái!
        Ne tervezz annyit! Légy puritán, ritkásan egyél, egyszerűeket! Ne törődj az evéssel! Hagyd ki az aknákat (acelluláris szénhidrát, növényi olajok, cukor, gabona), egyél tojást, zöldséget, halat! Ne nyavalyogj annyit, ne királylánykodj! Ne dőlj be a vegán propagandának!
        Kezdj el alázattal sportolni! Ha nem teszed, ne óbégass és főleg ne szóld le azokat, akik csinálják.

        Kedvelik 1 személy

      • Van ott szarvasgomba és pisztráng is. Az nem is drága, csak a magyar ember a korlátolt! Ha gasztrocikk, ha le lehet szólni a tömegízlést, akkor nem drága. Ha fogyni kéne, akkor meg de.

        Kedvelés

      • Ez a cikk annyira sok baromságot tartalmaz töményen, hogy simán bevinném magyarórára érvelést elemezni rajta, ha most tanítanék magyart. De angolt tanítok, és pont most tartunk ott, hogy healthy diet, rögtön le is vetítettem nekik a TED-ről a Jamie Oliver Amerikában c. kalandot, ahol egy egész város iskolai menzáját akarta megreformálni, részben sikerült is, ennek a tanulságairól beszél. Döbbenet, miket fedezett fel, milyen statisztikák vannak, mik a reakciók a reformszándékokra. És hogy mekkora tulkok ottan az emberek. És hogy mennyire mélyen, három generációnyira visszamenőleg gáz az egész.
        Az itteni írásoknak és belinkelt cikkeknek köszönhetően vitáztam egy gyerekkel, aki azzal jött, hogy jó, jó, de a túlsúly egy csomó betegségnek is lehet a következménye. Voltak érveim, nektek köszönhetően.

        Kedvelés

  22. Mostanában nem megy annyira a kondizás meg a tudatos étkezés, de ez sima depresszió és annak a következménye, nálam a depi egyenesben a saját életem tönkretételére ösztönöz, igyekszem kimászni a spirálból. Szóval perpill nem hízok és időnként elmegyek edzeni, közben meg igyekszem nekirugaszkodni újra. Ha sikerül, pl fenntartom egy hétig, közben elmúlik a depi is, meg a vigaszevés is, ezt tudom, csak azt az egy hetet húzzam ki valahogy.

    Most erre jutott eszembe valami:
    “Tőlük jön, hogy a futógép/konditerem öngyötrés, minek ez, fogadjuk el magunkat”

    Pár hete (szilveszter estéjén, amúgy) voltam egy sráccal közösen edzeni, nekem jól jött, mert ha neki megígérem hogy megyek, akkor megyek is, tuti nem fogom ellógni. Amúgy csak ismi, de úgy tűnik, barátkozna. Rég nem találkoztunk. Edzés közben egyre inkább ellógta a gyakorlatokat, csak sétálgatott, oké, én azért csináltam ettől függetlenül, de zavaró volt. Én azt szeretem, amikor a másik keményen nyomja, maximális erőbedobással, az engem is ösztönöz, nem jó, ha csak úgy vonszoltatja magát. Aztán tett egy vicces megjegyzést (úgy gondolta, hogy majd mindketten mosolygunk és egyetértünk, és ezzel bevágódik nálam) hogy ezek az edzőgépek igazi kínzóeszközök, nem? Totál ledöbbentem, mondtam, hogy baszki önként vagy itt, nem? Kényszerített valaki? Ja nem, de akkor is, ilyen önkínzó eszközök. Mondtam, hogy én nem vagyok mazochista, te igen, vagy hogyan? Mert én önmagamért vagyok itt, a testi jóllétemért, amitől meg lelkileg is jobban vagyok, ráadásul közben még élvezem is, és mindig jobb a kedvem a végén, mint az elején volt. (ezen már sokat gondolkodtam régebben is, ezért jutott eszembe a válasz azonnal, nem csak utólag, másnap) Erre már nem mondott semmi érdemlegeset. A végén igyekezett hamarabb távozni, de megvárt, hazahozott (neki van autója), egész jó volt a hangulat, de valami azért megakadt bennem. Azóta próbál írogatni, tovább barátkozni. Én nem válaszolok, mostanáig nem gondoltam bele, hogy miért, de szerintem főleg emiatt a megjegyzés miatt. Meg persze a hozzáállás miatt. Ez az egész… nem tudom… ilyen birkacucc, panaszkodunk egymásnak és ezt élvezzük. Hibáztatunk minden(ki) mást. Biztos vagyok benne, hogy nem csak az edzéshez áll hozzá így.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

      • Olyan lelombozó, ha valaki nem talâl a mozgásban örömet… nem kell persze, hogy mindenkinek bejöjjön az edzöterem, de akkor miért nem úszik, lovagol vagy focizik inkább? Amit a motivációdról írtál, hogy miért jársz, azt szóról- szóra én is írhattam volna🙂, azzal a különbséggel, hogy nekem a nyavalygás is tök hatékony depressziócsökkentö, ha épp van kinek😁, olyan, mint a mézes krémes, nem ideális és nem is mindennapi betevö, de néha-néha jólesik…

        Kedvelés

      • @tulazoperencian: Nem is csak az, hogy nem talál örömet. Voltaképpen jogos is lett volna, ha nem jön be neki, hiszen az én javaslatomra volt ott, magától nem jár edzőterembe, vagy nem így, mittudomén. Ekkor lehetett volna ezt mondani, hamarabb elmenni, beülni a szaunába/kávézóba megvárni engem, bármi. Ez így más, több… (vagy én látok bele túl sokat egy rövid párbeszédbe)

        Szóval van az, amikor az ember nyavalygással vezeti le a feszkót, és van úgy, hogy ez ilyen közösségteremtő dolog. Mondjuk lehet együtt szidni az időjárást, a tömegközlekedés rossz tervezettségét. A kötelező közoktatásban résztvevő diákoknak közösségteremtő erő, hogy szidják az iskolát, a tárgyat, hogy ez micsoda hülyeség, semmi értelme. Az ember általában olyasmit szid, ami kívülről van rákényszerítve, nem tud semmit tenni ellene, és akkor szidja a többi elnyomottal/áldozattal közösen, és ettől kicsit jobban érzi magát. Iskolásként a gyerek trükközik is, kijátssza a rendszert, megússza, amit lehet, ez érthető is valahol.

        Az adott helyzetben két felnőtt, negyvenhez közelítő ember volt jelen, akik önként, sőt, pénzt fizetve választottak egy közös programot. Egy ilyen szituba behozni ilyen összekacsintást, mint a kisdiák a matekórán…. gondolom ugyanilyen elven játszotta a megúszós, vonszolódós dolgot is, és nem érezte hülyén magát tőle, talán még büszke is volt rá valahol. Ha kapcsolódni akarnék vele, nekem is át kellene venni a hozzáállást, vagy esetleg felvenni egy ilyen kényszerítős tanár-szerepet, hogy én vonszolom, ő meg élvezettel ellentart, jajgat kicsit, hogy ez milyen nehéz, illetve behódol nekem. Fujj.
        Gyanítom, hogy nem ez a pasi a kivétel, és ez így eléggé veszélyes. Mondjuk közösséghez akarsz tartozni, együtt sportolni, de még a környékbeli sportolók körében is ez a hozzáállás az elterjedt. Visszahúz. Miközben esetleg tényleg nem szereted a mozgást, rossz tapasztalataid vannak, épp elég lenne megküzdened saját magaddal.

        Kedvelik 1 személy

      • Pozitív, keményen toló, optimista edzéstársak körében lenni, ilyen erők közelében edzeni jó, megerősítő érzés. De az igazi sportolói lelkület nem ujjong (vö.: nem ujjong, nem rinyál c. poszt). Illetve néha, ha különös siker van, úgy gyakorlat, hely, akkor lehet. De az alap az, hogy se nem nyavalygunk, se nem ujjongunk: természetszerűleg, kicsit közönyösen csináljuk, már rég legyőzte az ellenállást, nem most küszködik vele. Nem agyal, nem magyarázza, csak tolja. Innen tudod, hogy komolyan gondolja.

        Kedvelés

    • Az én volt férjem személyi edző. Végignéztem, amit végigdolgozott azért, hogy ez a végzettsége meglegyen, nagyon keményen, nagyon sokat edzett, nagyon erős lett. És persze, én is elkezdtem erre az egészre vágyni. És egyszer levitt a terembe, odaültetett egy géphez, fölrakta nekem a súlyt, és én meg se bírtam mozdítani. Mások ezekből sorozatokat csinálnak, én meg ott erőlködtem, és egy icipicit se mozdult meg, az első se. Azt mondta, akarat kérdése lenne, csináljam. Aztán föladtam és elmentünk. Utána nem vágytam a terembe. Hanem lefogytam huszonvalahány kilót öt hónap alatt úgy, hogy kevesebbet ettem. Állandóan azt hallgattam közben, hogy ez milyen tudománytalan, egészségtelen butaság, és biztosan tényleg nem volt nagyon egészséges dolog, elállt tőle a menstruációm, nem voltam jól, de meg tudtam csinálni akaratból. És aztán a férjem felvetette, hogy ő se boldog velem, én se vagyok vele, váljunk el. Ez volt az én nagy lázadásom :). Ha nem csinálom végig, ma is férjnél lennék.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “egyszer levitt a terembe, odaültetett egy géphez, fölrakta nekem a súlyt, és én meg se bírtam mozdítani. Mások ezekből sorozatokat csinálnak, én meg ott erőlködtem, és egy icipicit se mozdult meg, az első se. Azt mondta, akarat kérdése lenne, csináljam. Aztán föladtam és elmentünk.” Ez nagyon szakszerű… Úristen.

        A fogyásoddal az volt a baja, hogy nem ő kontrollálta, hanem egyedül csináltad? Személyi edzőként nem tudja, hogy a kalóriacsökkentés alap? “Tudománytalan”???

        Kedvelés

      • Hogy valójában mi volt a baja, azt sejtem. Az volt, hogy kiderült, hogy valamire én is képes vagyok mégiscsak. Kimondva eleinte az volt, hogy mit akarok ennyi idősen. Ha nem mozgok, semmi értelme az egésznek. De ha mozgással próbálkoztam, az bohóckodás, hülyeséget csinálok, rosszul. Csak ártok vele magamnak. Próbáltam például dvd-re tornázni, azon röhögött a gyerekkel együtt és rágyújtott mellettem. Csak annak van értelme, amit ő csinál és pont úgy, ahogy ő csinálja. De amikor tőle kértem tanácsot, hogy akkor mondja meg hogy kell, abból lett az eset, amit leírtam. Aztán amikor elkezdtem fogyni, akkor jött az, hogy ez nem esztétikus,neki nem tetszik, tönkretettem magam, meg is hülyültem tőle, lám. Nagyon nagy erőfeszítés volt ez, és óriási jutalom volt a végén, hogy megszabadultam tőle.

        Kedvelik 1 személy

  23. Szomidotittinek fentre: ez komoly? Szemelyi edző. Ebből él. A teste a cégére. És rágyújt??? És pont az éppen sportoló felesége mellett??? Ezt így hogy?
    Erről az jut eszembe, amikor az egyik futóverseny kiírásában külön szerepelt a következő: “Megkérjük dohányos futótársainkat, hogy csak a kijelölt helyeken gyújtsanak rá.” Hogy a tökben lehet futni ÉS dohányozni? És aki dohányosként versenyez, annak nem jut eszébe, hogy füst nélkül mire lehetne képes? Szívtam én is sokáig és sokat, tudom, milyen folyton köhögni és szusszal nem bírni. Hát futni úgy hogyan?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ő nem gondolta sportolásnak, amit én próbáltam csinálni. Nem is volt az. És igen, ő dohányzik, én sose dohányoztam, de nem is sportoltam, ezért aztán nem is tudhatom a különbséget, amiről írsz. És nem is azért hoztam fel ezt az egészet, hogy őt szidjam, vagy hogy panaszkodjak. Vagy nem csak. Hanem mert ettől az nlc cikkttől ugyanúgy kezdtem érezni magam, mint amikor ő mondta nekem, hogy mekkora butaság, amit csinálok. A hangsúly nem az érveken van, hanem azon, hogy kinél van a fölény. Ha nincs fölény, nem várható el senkitől, hogy elfogadjon egy olyan érvet, hogy “ne fogyókúrázz, mert drága az édesítőszer”. Hiába tök egyértelmű a válasz, hogy lehet élni cukor ÉS édesítőszer nélkül is, a te válaszod nem érvényes, mert te hülye vagy amúgy is. A hülyevagy a lényeg, az összes érv csak illusztráció.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Világos, értem, hogy a dinamika a lényeg. Ugyanakkor fel nem foghatom, hogy hogyan nem tűnik fel neki (és az nlc írójának és a többieknek) az ordas ellentmondás… Legalább akkor fogná be a fölényes száját, nem hogy még visszarángatná a másikat.
        Sajnálom, hogy át kellett élned mindezt, és veled örülök, hogy sikerült kilépni! 🙂

        Kedvelik 1 személy

      • Én akkor döntöttem el végleg, hogy elválok, amikor egy tévéhíradóbeli hírre tett kommentáromra egyszerűen csak odavetette, hogy “ez a legnagyobb hülyeség, amit életemben hallottam”.
        Akkor koppant, hogy de hiszen mindig ez van.
        Ez bántalmazás…

        Kedvelés

      • “Sajnálom, hogy át kellett élned mindezt, és veled örülök, hogy sikerült kilépni! ” Köszönöm, ezt jól esett olvasni. Nem sikerült kilépnem, nem is lett volna hozzá erőm, ő ment el.

        Kedvelik 1 személy

    • A HAES poszt alá akartam. Na.
      Hogy miért olvasom, szedem le, teszem ide ezeket?
      Nagyon eleven, progresszív közeg, okos kommentelők vannak, eleven netes angolsággal, napi friss dolgokkal kaja, sport, testkép, nőiség ügyében.
      És a döbbenet, főleg. Hogy én ezt nem tudtam. Hogy engem átvertek.
      Az a három-négy feminista, akit becsülök, elhitette velem, hogy a Body Positivity valami okos, jogos ügy.
      Hát nem. Inkább egy sírásó ásójához hasonlítanám.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  26. Ühümm, ühümm, beleszülettünk, semmit nem tettünk érte, látszik ez a fejlécképen is.
    Kétféle érvelés van:
    1. Nem tehet semmit, genetika, predesztináció.
    2. Tehet, de az privilégium: edzőterem, személyi edző, biokaja.
    MINDEKETTŐ HAZUGSÁG.
    TE KELLESZ HOZZÁ.
    Keményen sportoló emberek ellen nem fogod tudni bevetni a társadalmi igazságosság-érvet,és itt főleg azt látod, hogy én három, ágas-bogas gyerek plusz bőventöbbmintnettónyolcóra napi meló mellett csinálom, és edzettségem nagyobb része a gépesítetlen házimunkából, bringával járásból és dermesztő cipekedésekből áll.

    People born into thin privilege didn’t do anything better or different
    byu/msbeaver83 infatlogic

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ahhoz azért nem kell sok ész, hogy felfogja valaki, hogy a jó test nem pénz kérdése. Ráfordított energia és akaraterő kérdése. Ha nem eszünk többet, mint amennyit a szervezetünk igényel, ha az otthonunkban megcsinálunk naponta sok fekvőtámaszt, guggolást, felülést, kitörést, mittudoménmit, akkor lesznek izmaink. Ha legyalogolunk naponta 4-5 kilométert, lesz kondink. Ez mind ingyen van. A nem evés ingyen van, a saját súlyos bármi szintén ingyen van, egy padló kell hozzá. Meg tudás. Vagy legalábbis egy agy.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A szándék, tudás, motiváltság nincs ingyen, vagyis: nem hozzáférhető. Mit tudom én, mivel magyarázzák, mindig megmagyarázzák valahogy.

        És ezek a sunyi Mihálynék (a reflektálatlanabb) meg Balázs (az okoskodó, aki társadalomtudományba csomagolja a pocakos frusztrációját, 22 éves): úgy fogalmaznak, mintha nekem volna egy Ügyem. Mondjuk aláírást gyűjtenék a republikánusoknak, rábeszélnék valamire, ezért írnék. Mintha nekem bármi jobb lenne attól, hogy ők edzenek, kilábalnak. Mondjuk jutalékot kapnék érte.
        Mintha az én utamat, életmódomat el kéne fogadtatni: naaa, légyszi, ne legyek fura, szeressetek.

        Nem kell elfogadtatni. Nincs mit. Mert jó, nekem jó, és pont az a lényeg, hogy más nem érdekel. Nem függök a jóváhagyásuktól.
        Nem akarom, hogy ők is eddzenek, jól legyenek – közömbös, nem számít, ismeretlenek.
        A nők hátrányait tagadni ezzel az ürüggyel, az mondjuk egészen döbbenet.

        Kedvelés

      • Hüpp-hüpp.Döbbenettel fedezek fel nap mint nap jobbnál jobb edzős videókat, még olyat is, ahol a hasizmozást állva csinálja a csaj, az igazán nekem való. Még szőnyeg se kell hozzá…:))) Most, hogy rákaptam a jógára, ezen a területen is egy egész univerzum tárul fel a neten, és még nyelveken se kell beszélni hozzá…Meg általában semmilyen mozgáshoz se. Vagy mondjuk salsázni is tanulok, a spanyol meg grátisz. Mennyi energiát beleölnek magyarázkodásba, netes kutatásba, aztán csak egy edzésvideót kéne nézni napi 20 percben, csinálni, aztán sok gond meg lenne oldva. Beteg ez a nyugati és amerikai jólét.

        Kedvelés

      • Még csak külön sportolni sem kell. Legalábbis ha nem akar kimondottan sportos alakot, pusztán nem akar kövér lenni. Menjen mindenhova gyalog és ne zabáljon. Ez nem kerül pénzbe, sőt.

        Kedvelés

      • Igen, ez a legviccesebb az egészben, hogy nem csinálni valamit (nem zabálni kenyeret két pofára meg a fornettit meg a pizzát) rohadtul nem kerül semmibe.

        De hát ezt lehet ragozni, az infó megvan, világos minden, nincs kérdés, ha magától nem jön rá az ember arra, ami nyilvánvaló, akkor ott az internet. Nem erről van szó, csak hát az ember logikusan próbál érvelni, ha már ellenérvekkel találkozik – a gond éppen csak azzal van, hogy ezek nem valódi ellenérvek.

        Kedvelés

    • egyszerűen annyira nem értem, hogy hogy lehet ez a sok nyögés, komolyan, én annyira érzem ezt, hogy ha egyszer megérezted az egész sportolás témát, akkor ez egyszerűen kell, akkor nem szövegelsz, akkor tényleg csak mész és nyomod. én nem nevezem kifogásnak, amiket emberek mondanak, mert az olyan, mintha én akarnám, hogy sportoljanak, én sem akarom senkitől, de basszus, nekem is magyarázkodnak emberek, pedig ki kérdezte. csak nekem olyan jó, hogy ilyen közérzetem és erőérzetem tud lenni, és ennyiszer vagyok boldog és egyszerű lelkiállapotban ahhoz képest, hogy munkarend, meg hogy mennyi mindenen lehetne nyafogni. nekem nem nehéz, mint neked, de keménynek kemény, és mégis szinte folyton jól érzem magam, és ezt nagyban innen eredeztetem. vagy legalábbis innen is. valahogy én is ilyen bőségtudattal élek, és úgy örülök a napfénynek meg más ilyen kis hülyeségeknek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez egy mentális művelet, baromi érdekes: oka, feltételei, működése, eredménye, szereplői. Játszmaelemzés.
        Az alap az önsorsrontás, önszabotálás, negatív attitűd. Eltelik ezzel egy egész élet: ugye, mondtam én, hogy minden szar, nincs értelme semminek, nem tehetek róla, nem vagyok hibás, nem lehet semmit tenni, na ugye, igazam lett, a körülmények áldozata vagyok, beteg vagyok stb.
        Segít ennek fenntartásában, hogy mindent, amit csinálnunk kellett és ami a javunkra vált, tekintélyszemélyek akarták tőlünk: szülő, edző, tanár, főnök. Néha erőből, lélektelenül, szar módszerekkel.
        Kiszervezték emberek a lényüket, boldogságukat e tekintélyszemélyekbe, függésekbe.
        A tekintély nyomott, préselt, elvárt, büntetett, ellene lehetett lázadni, sunyiban szabadnak lenni. (De azért a jót elfogadtuk tőle.)
        Most átmenetileg te vagy ez a tekintélyszemély a sport miatt, pedig közben felnőttek, szabadok, és ezért jönnek ezekkel, mintha te akarnád, hogy sportoljanak, hogy “ezzel nem fogsz meggyőzni”, “ha el akarjátok terjeszteni a sportot/színházba járást/feminizmust/ezt az érvelést, nem biztos, hogy így kéne nekikezdeni, ezzel csak elijesztitiek az embereket”, sőt, mihályné: “nem tetszik, hogy mindig a saját tökéletességedről írsz, én egy kalap szarnak érzem magam (meglehet, az is vagy, én nem azért vagyok, hogy téged megvigasztaljalak, ingyen megúszós köreidet kiszolgáljam).
        NEM AKAROK TŐLED SEMMIT.
        A saját sportommal foglalkozom. Nem várom el, hogy sportolj, nem is érdekel, nem nekem lesz jó.
        Ugyanakkor lesújtó látni ilyen tömegben a fogadkozó, majd-én-is, olykor magamutogató, de nem komoly (patrícia!), engem méricskélő, izmot rólam lekívánó, “de neked nincs melled” savanyúszőlős, rossz véget jósló, függőségező, lusta embereket, akikben annyi önállóság nincs, hogy milyen cipőben, hova, mit, akik innen “inspirálódnak” (blogkoppintók hada), de rám haragszanak a rossz érzéseikért, és nem a saját döntéseikre.
        Nem akarom elfogadtatni sem a sportomat senkivel, nem szorulok rá, mert ÖNJÓ. Nem önzés. Nem vesz el senkitől semmit. Nem érdekel a véleményed (irigykedésed, megfosztottságból eredő mihályné-dührohamaid), nem függök a jóváhagyásodtól, nevetséges vagy, barátom.
        Több év kellett, hogy ezt tisztán lássam.
        Oké, ők nem szerettek meg attól, hogy sportolok és látványos az eredménye. (De miért kell mószerolni, hazudni, fröcskölve tiltakozni a tények ellen?) Én viszont megszerettem magam, mert megismertem és kifejlesztettem azt az önmagam, aki ennyire kitartó, nem fél a kellemetlenségtől, határhelyzettől, izzadságtól, belemegy, megcsinálja, nem csak mondja, és nem csak pár hétig lelkes, és igenis büszke vagyok erre, ti pedig bekaphatjátok a fostestetekkel.

        Kedvelés

      • Amúgy a sport közjó és ekként norma és elvárás is, ezt egy kicsit mindenki érzi is, ahogy a lelke-tudata mélyén tudja a fizika és biológia törvényeit: mitől hízott el ő, miért fájnak az ízületei, miért nem tud tíz métert futni vagy két emeletet lépcsőzni, mitől roskadt be az ikszlába és így tovább. Van prominens extrémkövér szereplő is a feminista környéken, és ő is nyíltban magyarázza, hogy miért, mik okozták a túlevést (bármi okozta, megnyomorít), hogyan sújtja őt a rendszer. Megdöbbentő, meg a thin allyk is. Mostanában kiismertem a témát, és szeretném, ha jelen lenne az amerikaias, import hazudozás ellen a magyar cáfolat: én szóltam.

        És még: kifogás. Emberek keresnek önmaguknak is kifogást, a bennük levő “edzeni kéne, jól tudom én” kínt orvosolják a szövegekkel. Te csak egy felület vagy, az átmeneti-aktuális “tekintélyszemély”, akivel lehet ellenkezni, érdemeit, erőfeszítését leszólni, kisebbíteni, láthatatlanná tenni, megkérdőjelezni, saját mulasztást kimagyarázni.

        Kedvelés

      • Kérdés az is, egy barát, jó ismerős esetében ez mennyire empatikus húzás. Hogy ott vagy te, edzésből jövet, nem erőlteted rá, és akkor nekiáll NEKED mószerolni a sportot, leszólni, nem örülni, magyarázni, hogy nem jó a túl sok izom.
        Vagy van egy izmos pasid, ahogy ugye nekem, és egy barátnőszerű nekiáll fejtegetni, hogy neki nem tetszenek az izmos pasik. (megtörtént) Ez milyen lelkület, mennyire óvodás már, milyen frusztráció van benne? Eleve, miért nézegeted meg, hogy “neked kéne-e”?
        És ezek a mélyben zajló dinamikák. A beszélegtések, az empátiátlanság. Ha kimondanánk, amit gondolunk, ez lenne:
        Ő: A sport nem jó, ez mánia, ez túlzás, már elszálltál (ELSZÁLLT A LÓ), nem szabad, hogy egy nő olyan izmos legyen stb.
        Én: Ezt a véleményedet kinek mondod, mit akarsz tőlem ezzel, ha látod, hogy élvezem, szeretem, nekem ez tetszik? Beszólok én a hárfázásodra, üvegékszer-hobbidra, tévéfüggésedre, iszogatásodra? Nem az a te bajod, hogy te nem edzel, és sajnálod tőlem is?
        Ő: De engem idegesít, hogy dicsekszel… kisebbségi érzést keltesz… ARCOMBA TOLOD (arghhh…)
        Én: Nem én keltem. Nem tolom. Te nem csinálod azt, amitől jobb lehetne az életed (ugyanez melóval, válással is). A kisebbségi érzésednek amúgy megvan az alapja, jogos: aki nem csinálja elkötelezetten a melót, az tényleg kisebb, és tényleg meglátszik rajta, neki szarabb az élete, ne ragozzuk.
        Ő: De hogy mindig erről van szó…
        Én: Én nem hoztam szóba. Nem küldök neked bloglinkeket. Te nézegetsz, taglalsz, akadtál be. Hadd eddzek már szankciók meg beszólogatás nélkül, örülhessek, ha jól megy. Ne viccelj. A gyerekednek milyen életmódot szeretnél? Sportosat vagy nem?
        Ő: …vagyis, ahogy kinézel, az mindig arra figyelmeztet, hogy nekem is kéne, de én depis vagyok, sok a stressz, nincs időm, nincs pénzem menő leggingsre, leszívnak…
        Én: És most megtaláltál engem, a ragyogó, boldog izmaimat, hogy mindezért valahogy én legyek a hibás?

        Kedvelés

      • Azt akartam mondani, hogy rájöttem, az egész játszmának, hisztinek az a háttere, hogy az emberek többsége hiába töltötte be már akár évtizedek óta a tizennyolcat, kurvára nem nőtt fel. Nem vállal felelősséget a saját életéért, (nem)döntéseiért, érzelmeiért, testéért, szerepeiért. Önismeret? Ugyan.

        (Én sem így születtem, hanem dolgoztam – és dolgozom, és dolgozni is fogok – magamon, jéé, nahát!)

        Pontosan, a rossz érzéseink általában belőlünk fakadnak, a saját elakadásaink miatt érezzük találva magunkat. Csak ezt munkás lenne megpiszkálni és tudatosítani.

        Sokkal könnyebb ötvenévesen nyafogni, hogy “jaj, eddig úgy bírtam az írásaidat, de most már nem olvaslak, bibí, mert személyes sértésnek veszem azt, hogy teszel magadért, és jobban nézel ki nálam”. Hát hüpp. Ezt gondolni is ciki, de hogy még le is írja, baszki! Tényleg, mint egy óvodás.

        Az a durva, hogy itt aztán tényleg nem sütireceptekről meg sminktanácsokról van szó, mégis sokan olvasnak itt rendszeresen olyanok, akik csak az előbb említett színvonalat fogják fel. És hasonló gügyögést, jóváhagyást, tutujgatást várnak el még itt is.

        Nőjetek már fel, basszameg…

        Kedvelés

  27. Itt a blogon nem szerepel, talán valaki belém szállt, akinek volna dolga a testével, és a facebookon írhattam le a szót, hogy fostestű.
    Erre a szóra hisztisen, hörögve lecsaptak névtelen indexes kommentelők.
    Találva érzik magukat, állati szórakoztató, ahogy magyarázzák, vádaskodnak.
    Most én lettem a fostestű, ez volt a korona – ennyire fáj nekik, hogy magukra ismertek.
    Közben én az említettek közül az egyetlen vagyok, aki több éves távon fotókkal követhető, testösszetételméréssel látszik, látványosan izmos és komolyan edz.
    Nem normális, hogy itt szaglásztok, keresgéltek, szidalmaztok, taglaltok. Ez bully akkor is, ha én pont kiröhöglek titeket, mert tudom, honnan fúj a szél. Szánalmas frusztrációlevezetés engem ócsárolni, lenárcisztikusozni, kisebbíteni az edzés értelmét, építő voltát, eredményét, csakis rólatok vall. Get a life.
    Az, hogy “neked nem tetszenek az izmos nők”, egyrészt nem igaz (hanem frusztráció, mert szorongsz, amiért te tunya és puha vagy), másrészt senkit nem érdekel.
    Aki nem edz, nem érti ezt az élményt, a szavakat, nem tudja az anatómiát (leírta, hogy nem jó test az, amelyiknél szélesebb a váll, mint a csípő – de, az a jó, az az edzett forma, az ellentéte a kólásüveg, csapott vállal, nagy hassal, csípőtájéki elhízással, az rettenetesen néz ki, gyenge), aki irtózattal viszonyul az edzéshez, izmokhoz, vagy szerinte “ez semmi”, az tegye már meg, hogy e témában befogja a pofáját, mert senkit nem érdekel, neki ki tetszik, nincs abban a helyzetben, hogy válogasson. Arról van szó, ha igazságos volna a beszélgetés, hogy az ő teste milyen, ő mit tesz magáért. Ha egyvalaki (egyén, nem) lesz a célpont, a kielemzendő, ők meg közben nick mögött lapítanak a fostestükben, az mindig gáz, ott valaki nagyon béna, ezért hegyezi ki a dolgot másokra.
    Vállaljátok ti is magatokat! Röhögnénk.
    Ha valakinek tetszik ez a blog, akkor legyen itt, figyeljen, kapcsolódjon értelmesen, beszéljen tisztelettel. Ha nem, akkor meg ne legyen itt. Nem kérünk “látókörtágítást”, ideológiát, gyűlölködést, nekem senki ne akarjon beleszólni, mit gondolok, milyen a világnézetem, ne kellemetlenkedjen, kritizáljon, taglaljon, ne járjon ide feszülni unalmában.
    Átlátszó ez a műsor, hogy “nem bírod elviselni a kritikát”, “jogos kritikaként” próbáljátok elsózni a sértettséget, frusztrációt, provokálni, másrokra erőszakolni a kellemetlen, ellenséges lényeteket, buta hadakozásotokat.
    Sajnos, buták és érzéketlenek is vagytok, fal van a fejetekben. Annyi szellemes, élményről, emberségről, szépségről, irodalomról, gyerekekről, életérzésről szóló, érzékeny poszt van itt, de szerintetek én csak az edzésen lovagolok, függő vagyok (megint miért vagyok én a függő? mert ők semmit nem mozognak, és ez a téma talál be nekik).
    Fogalmatok sincs a blogomról, csak ne keressek vele pénzt, ömlik a gyűlölet. Nagyon átlátszó ez is. Titeket nem is érdekel semmi, nem tudtok érvelni, leszarjátok a témákat, csak fontoskodni meg vetíteni akartok, fölényeskedni büntetlenül, és kell valaki, akit felkoncolhattok. Mert kínos, hogy nem vittétek semmire, szar a melótok, ismeretlenekkel ostobán pletykáltok évek óta és nem edzetek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Fuggo……
    Ha nem mozgok szarul erzem magam, ha igen akkor jol. Ellentetben a kajafuggokkel akik ha nem esznek muffint szarul erzik magukat, ha igen, akkor meg szarabbul.
    Ordito a kulonbseg a ket fuggoseg kozott nem?. (Biztos van sportfuggoseg, de durva ferditesnek erzem lefuggozni azt aki tudatosan el. Egyre altalanosabb. Gaz.)

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  29. És a szöveg, érvként, hogy ő mit szeret, mit nem. “Nem szeretek futni.” Hát azt ki kérdezte?
    Aki nem szeret sportolni, nem képes megszeretni, az bajban lesz. Nem bonyolult.
    Az imént írtam le a “nem szeretem a húst” érvelésre:
    a ketogén diétát, étrendet és a hozzá kötődő sportolást nem a kellemessége miatt követjük. Panaszokkal, öregedve, elhízottan nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elsődleges szempont legyen, hogy mi a legkellemesebb. Ennek érett felismerése nélkül nincs sikeres ketogén.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Olyan jó, hogy egy csomó kellemetlen kényszert le tudtam dobni az itt olvasottak segítségével!

    Olyan jó, hogy tudok örülni magamnak, a teljesítményemnek, és nem érzem úgy, hogy nekem kellene igazodnom azokhoz, akik nem akarnak szembenézni a tényekkel.

    Olyan jó, hogy lehetek öntudatos, lehetek büszke arra, amit elértem, bűntudat nélkül.

    Köszönöm!

    ***

    (Csak ennyi volna, lehetne, ha nem kennéd oda a saját nyifogásaidat azokhoz, akik munkát tesznek az életükbe. De ha kóstolgatsz, belepofázol, kisebbíteni akarod a másik teljesítményét, ha öncsalást végzel, nem nézel szembe a rút tényekkel, mi több, a másikra hárítod a saját életed iránti felelősséget, akkor ne számíts semmi jóra. Mit gondolsz, mit képzelsz, ki vagy te? Felnőtt ember vagy. Nem felel érted semelyik blog(író), sem anyuci, sem apuci, sem a férjed/feleséged vagy a főnököd. Egyedül te vagy a felelős azért, amilyen vagy. Lehetsz másmilyen is, de ahhoz a melót magadnak kell kitalálnod, elvégezned. Senki más nem fogja.
    Hogy van pofád még másokat basztatni azért, mert annyira nyomoronc vagy, annyi önismereted, önkritikád sincsen, hogy ki merd mondani az igazságot MAGADRÓL? Mit kened másokra a saját szarjaidat?
    Szánalmasak vagytok.
    Én pedig baromi dühös.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. “beszolok-e en a te harfazasodra” 😀
    pont tegnap valamit beszelgettunk anyammal, es derusen megjegyeztem, kkicsit rohogve az egeszen, hogy tobbszor szolt be eletemben amiatt, hogy edzeni jarok, mint hogy dohanyzom, ami azert megiscsak abszurd. mire o maga szinten kicsit mulatva a helyzeten egre emelte a tekintetet, es azt mondja, “na de hasznalt-e barmelyik is”?, mondom, most komolyan az a kerdes, hogy melyik hasznal nekem tobbet? azt mondja, nem, a beszolas. erted, hasznalt-e, tehat jartam-e kevesebbet edzeni a beszolas hatasara, hat na ez mar tenyleg nagyon vicces volt azert.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  32. Visszajelzés: nyílt levél D. Tóth Krisztának, a wmn.hu főszerkesztőjének | csak az olvassa. én szóltam.

  33. Visszajelzés: “nem leszel boldogabb, csak vékonyabb” | csak az olvassa. én szóltam.

    • Mert csipobol le lehet hazugozni barkit aki azt mondja, hogy gyerekkel sportol. Erdekes modon a kommenteloknek sport nelkul feszesebb a felkarja mint a foton szereplo lanynak (hee?), ami valojaban stockfoto, de a poszterbe gondolkodas nekul bele kell rugni. Lett vagy negyszaz komment, ennyi ido alatt inkabb mentek volna ki a napra… A BA kommentszekcioja kezd az internet segglyukava valtozni… Es igen, bevallom toredelmesen, katasztrofaturista vagyok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Rákerestél, azért mondod, hogy stock?
        Én úgy örültem, hogy hétköznapi nő képe volt ott, erre lehúzták.
        Engem is taglalnak ugyanott, egy-egy ember elég gonoszul.

        Kedvelés

      • Az ott nem a facebook, névtelenül kommentelnek, természetesen. Attól még nem kéne bunkónak meg irigynek lenni.

        Aki szerint nyomasztó, hogy másvalaki gyerek mellett (vagy akárhogy) sportol, meg aki szerint neki az arcába tolják a sportot vagy a szép testeket, hogy őt NYOMASSZÁK (holott a valóság: önként kattint, sőt, a legszebb modelleket is követi instán), az egyéb aljasságokra is képes.
        Fú, de nem cserélnék velük, és tök vérlázító, hogy apu eltartja őket, ők meg nyafognak, sajnálják magukat és unalmukban ilyen made-up problémákban, érzékenykedésekben dagonyáznak.

        Kedvelés

      • Értem. Mindenesetre beszédes a névtelenség és az arctalanság is.
        “Voltak jó posztjai” – akik ilyen baromságokat írnak, azok két mondatot sem bírtak értelmezni az itt olvasottakból.
        Érezhetően élvezik a fikázást.

        Meg az is döbbenetes, hogy mennyien képesek a gyerMek elleni bűntettként feltüntetni, ha az anya sportol. Mintha a gyereknek az kellene, hogy a szülő folyton a seggében legyen, nem számít, milyen lelki/érzelmi/idegi/fizikai állapotban van. Végül is csak ő(k) a példa a gyerek számára, mit számít az!

        Kedvelés

      • Én amúgy sokszor mondom és élem ezt, hogy na, most már leszálltok rólam, én a saját dolgaimmal foglalkozom, húzok színházba meg sportolni, aztán van ellátás, meg este mese és közelség, néha intenzív, elmenős közös élmény vagy sütisütés. Ezt, hogy saját életem van, én kivívtam, mert nem akartam az összetapadtságot, nem bírtam volna, nem akartam agyonnyomni sem őket. Elborzadva láttam egykés egyedülállókon, hogy mennyire szívja őket folyamatosan nyafogva a gyerek, lelkizz velem, szórakoztass, állandó problémázás, érzékenykedés, önállótlanság, na és tudtam, hogy én ezt nem bírom, inkább felvágom az ereimet.
        De ugye nekem nem kicsik már, a bezzeganyások a csecsemők és totyogók miatt ilyen idegesek és feszültek.

        Kedvelés

  35. Nem kerestem, az egyik kommentben volt, hogy stock. Amugy tenyleg egy teljesen atlagos, de jo allapotban levo no, mely teny tobb mint elegseges az egyszeri netezo anya haragjanak kivivasahoz… :(. Igen, valaki linkelte az egyik bejegyzesedet, elszomorito, ami utana tortent.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .