nincs veled baj

Közzétéve Szerző:

Olvastam régi posztokat régi kommentekkel, és régi kommentelőket, akik nekem kicsit egybefolynak, csak olyan zavaros volt mindig az egész, hogy mit akarnak itt. És annyi mindent megértettem!

A minap meg valamin nyűglődtem squash előtt, nem voltam derűs, basztattak épp, és erre E. hirtelen (ő a partner), erősen a szemembe néz, és ennyit mond:

Éva, szükséged van arra, hogy valaki azt mondja, hogy a világon semmi baj nincs veled?

E. nagyon erős a találó, azonnali egymondatokban. Barátságunk titka, hogy egymásban azt nézzük, ami jó. Én átlátok a szőrős rózsaszín pulcsin (nincs neki, csak ha volna), nem zavar semmi benne, mert E. elemien jó. Ha volna neki rózsaszín szőrös pulcsija, átlátnék rajta, nem érdekelne.

Gyógyító volt az a mondat.

És G., amikor épp bíráltam a szanaszét konyhámat:

Ne legyél olyan szigorú magaddal.

Azzal a jellegzetes flegmasággal. Mindent elpoénkodik, mindenből erőt nyer, magának. Boldogan és viccesen önös, és vele és általa én is merek az lenni. Kimondani, ha valami úgy van, vállrándítva. Mit játsszam az etikust, a szociálisat, a liberálist, a példásat? Emberek vagyunk. Soha nem szégyenkezik, legfeljebb önkarikíroz, és soha nem sértődik meg.

Rábámultam. Eddig mindig mindenki csak tapintatos volt az én lakberendezési és háziasszonyi teléjesítményemmel (ez sem egészen így van: voltak rajongóim, amikor jobb korszakaimat éltem). Úgy látszik, vannak emberek, akik előtt nem kell szégyenkeznem. (Még akkor se, ha nála viszont ingert érzek, hogy letöröljem a pultot.)

És E., másik E.:

Ne háborodj fel nagyon, hogy mit mondanak emberek. Meg ha nem értenek. 95 százalékuknál intelligensebb vagy.

Anyukája mondta ezt neki. Tény. (A százalék lehet több is, kevesebb is, még a húsz is ér!)

És egyre inkább csak olyanokkal vagyok interakcióban, akikkel minden elemien jó. Én döntöm el, kivel töltöm az időm a személyes életemben.

Ez persze így normális, nincs ebben semmi különös, még abban sem, ha a manipulatív, ideologikus, gyanakvó családtagjainkkal nem érintkezünk. Csakis azért írom ezt, mert régen a blog miatt sokkal többekkel érintkeztem privát, mint akiket őszintén szerettem és akikben megbíztam. Azt gondoltam, ez a dolgom. Balek voltam.

Most pedig továbbdobom ezt a labdát. Neked írom, kedves olvasóm, hogy:

Nincs baj veled, ha néha kiakadsz. Más is kiakad.

Nincs baj veled, ha hibázol, és aztán, vagy később, ezt észreveszed, és revideálsz.

Nincs baj azzal sem, ha nem gondolod, hogy hibáztál, ha szerinted igazad volt, és a konfliktus maradandó. Nem biztos, hogy kár azért az emberért, mert vele konfliktus nélkül is volna nem-egyezés, amit csillapítgatni melós.

Nem biztos, hogy harag, nagy dráma az, amiért nincs már ő. Így alakult. Ne légy teátrális. Ha tudnánk, mi van másokban, lehet, hogy meglepődnénk. Van, hogy durvább és másfajta az, amit rólunk gondolnak, mint hittük, máskor viszont tök fölösleges a para, nincs gond, csak a fejünkben zajlott a dolog, és az illetőnek magával van baja, vagy semmi baja, csak nem látta, hogy írtál neki.

Nincs baj azzal, ha haragszol, ha fura vagy indulatos gondolataid vannak. Sőt, hogy ezeket kimondod magadban, az olyan, mint aki terápiára járt, és megszokta ezeket felismerni és kimondani. Gyógyító. Lefojtani nem érdemes. Másnak viszont ne mondd, vagyis, gondold át egy kicsit, mit és hogyan. Fuss. Mire hazaérsz vagy emberek közé kerülsz újra, kisül az agyad, elmúlik a hév.

Nem baj az se, ha unod a párkapcsolatod, ezzel mások is így vannak. Valamiből mégis van, lesz, legyen hited, hogy emellett is tudj boldog lenni, és ha nagyon gáz a helyzet, akkor kilépj.

Figyeld, ő például ezt írja:

Néha, mikor megtorpantam, két gondolatod visszhangzott bennem erősen:
Az egyik, hogy a lélek kiált. És valóban, nem lehet elnyomni meg megúszni, mert az a legnagyobb szívás. Ha kiált a lélek, annak mindig oka van. 
Másik, hogy a rossz érzéseinket mindig egyedül intézzük, mint a készpénzfelvételt. Sok erővel vértezett fel ez a mondat. És tartással. 

Lehetsz fáradt. Neheztelhetsz a terheidre, és mivel összefügg velük, a gyerekeidre, szeretteidre is, és emellett is képes vagy, maradsz arra, hogy felelős legyél. Amennyire tudsz.

Nem a te hibád, ha különbözöl, ha ezért mindenfélét mondanak rád, és nem találod a helyed. Mit ér meg neked a különbözésed? Jól vagy vele? Akkor na látod. Ha nem vagy jól, tanulj belőle! Tudsz változni.

Nincs baj azzal, ha gödörben vagy. Ha van valami defekted. Akár orvosi, lelki. Másnak is van. Ezekkel élünk. Nincs ideális élet. Van viszont jobb élet. Ne vedd el a jobb élettől az energiákat azzal, hogy tipródsz olyasmin, amin nem tudsz változtatni.

Nincs baj azzal, ha idősebb vagy, mint tíz éve. Tíz év alatt mások is annyival lettek idősebbek.

Nincs baj azzal, ha mégse kezdted el az életmódváltást, és azzal se, ha elkezdted, de kis eredmény után leálltál. Majd elkezded. Ha egyre csak nem, akkor neked úgy jó. Ebben a fatalizmus működik. Több éve nézem a nekibuzdulókat.

Ha nem megy, egyre csak nem megy, azt se bánd.

Nem baj, nem ciki, ha magányos vagy. Ha nem szexeltél nem tudom, mióta. Ne engedd, hogy ezt bárki vádként előhozza! Ami lehetne, az neked nem éri meg, vagy nem jött lehetőség. A gyenge, erőltetett szexnél nincs rosszabb.

Akkor se legyél kiakadva, ha belementél mégis. Ez van. Legyél tudatosabb legközelebb.

Ha kapcsolódni akarsz, netezel, társkeresőzöl, az se gáz. Ha neked igényed ez, ha jó neked, akkor ki a blogger, hogy érvekkel magyarázza meg, hogy nem jó? Ne hagyd magad. Te te vagy!

Ha nem vagy valami jó háziasszony, vagy kupi van, ha bizonyos dolgok nem mennek könnyen, azzal sem vagy egyedül. Nem kell, hogy szégyelld magad.

És bár én viccesnek tartom, nagyon is örülj annak, ha van csendes, molyolós, női hobbid. Legyél büszke rá. Nem vagyunk egyformák.

Én ostorozom és nem kedvelem, de amúgy nem gond, ha tévézel vagy sorozatot nézel, ha elterülsz a kanapén. Gondoskodj róla, hogy ne ez legyen a legigényesebb szórakozásod.

Baj akkor van, ha nem tudsz neheztelés nélkül nézni magadra, az “én ilyen vagyok” könnyedségével igyekezni, hogy még jobb legyél.

Ha szégyelled magad egy csomó mindenért, amit más nem is érzékel, nem létezik, az baj.

Akkor van baj, ha az, amilyen vagy, téged zavar. Akkor változtass!

26 thoughts on “nincs veled baj”

  3. ‘Soha nem szégyenkezik, legfeljebb önkarikíroz, és soha nem sértődik meg.’

    woah, de jó karakter 🙂

    Nemrégiben mondtam ki magamnak és a barátaimnak, hogy nem csodálom már, hogy nem értenek meg, hiszen sok embernél vagyok intelligensebb. És ez olyan felszabadító volt, és megnyugtató, mert ez az igazság és nem kell többé elfednem, elhazudnom és igyekeznem megértetni magam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ennyi.
      Megpróbáltam rövidre zárni a történetet, mert a 13 éves fiamnak is elmondtam, hogy ne szenvedjen feleslegesen később. Kisfiam, te okosabb vagy a kortársaid többségénél, ahhoz a kisebbséghez fogsz egész életedben tartozni, aki használja az agyát, de ezt csakis úgy teheted, hogy másokat nem fikázol, nem tehetnek róla. (De igen, de ezt még nem kell tudnia.)

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

  4. Hát ja.
    Azért azt szánalmasnak tartom, hogy értelmes, tettrekész, lelkiismeretes anyáknak kell ilyeneket mondogatni, magamat is beleértve. Baszki, annyira dühös vagyok még mindig, hogy miért neveltek minket ennyire jókislányoknak. Mennyivel egyszerűbb lett volna úgy elfogadni és szeretni minket, ahogy vagyunk, ahogy voltunk! Nem kéne felnőtt korunkban önbecsülést szerezni, szorongani, bizonyítani.
    Azért az is jó, hogy gondolkodás útján ezekre mind rá lehet jönni, lehet változtatni. Meg főleg a gyerekeink életén.
    Durva, hogy mikor pszichológus barátnőmnek a nyáron kezébe adtam egy füzetet a negyvenedik szülinapjára, tele olyan vezetett (általam kitalált, kézzel írt) naplóbejegyzéssel, sok üres hellyel, ami mind arról szólt, hogy adott napokon mit csinált jól, mire büszke, mivel javított aznap épp az életén, milyen fasságot engedett el, mitől volt szabad stb, egész egyszerűen elkezdtek potyogni a könnyei, mert ő sose gondol vissza nap végén ilyenekre, mindig csak arra, hogy mit rontott el. Két hét után felhívott, hogy mennyivel jobban indul minden napja, mert arra gondol, este mit írhat bele, ami jó volt. Döbbenet, hogy ez így megy, és csak most.
    Én épp erőm végén járok, tíz kiló felesleg van rajtam, minden nap úgy dőlök be az ágyba, mint akit megvertek, az egészségem záloga a gyümölcscentrifuga és a heti egy jóga, ennél többre nem telik az időből, de minden reggel egyenes derékkal megyek el itthonról, mert pontosan tudom, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy jó életünk legyen.
    Most már elég a jó érzéshez, ha hajnalban a lányom átmászik hozzám, és még egy órát együtt alszunk, mint pl ma, és ha kávézás közben a fiam ágya szélére ülök, és ő betolja a kezem a pólója alá, hogy vakargassam a hátát, amíg fel nem kel, mert kevés testi érintés kell neki részemről, de ezt nagyon szereti. És közben mindent megbeszélünk, tudjuk, mi lesz délután meg holnap meg jövő héten. Ez hihetetlen erő, akkor is, ha semmilyen külső forrás nem erősíti meg, hogy jó vagyok. Most már tudom és kész.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Rád különösen sokat gondolok ezek kapcsán.

      Az igazi erőnek része, hogy már nem érzed magadat szarul mások bűnei miatt, nem gondolod, hogy korlátlan a hatóköröd, hogy neked kéne mindent csinálnod, vagy mentegetőzni, szégyenkezni olyan miatt, ami bárki mással előfordul, enm nagy ügy.

      Ezek a szégyenek és öngyötrések energiaigényesek.
      Érdekes ez az új énem nekem is, mit enged el, mit szar le, miért tud keményen és sugárzó arccal küzdeni, és min háborodik fel.
      A zen mint cél, ez a neten gerjedt pozitívság, szeretet szerintem hazugság. Erős, építő emberek egy csomó mindenre nemet mondanak, leszarják, elítélik.

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • Igen, valami olyasmi érzésem van, hogy abban is van erő, amikor esendő, elgyötört, kudarcos vagyok. vagy amikor nyígok. mert közben meg úgy tudok leszarni sokmindent, hogy már fel sem tűnik – csak mások mondják, hogy ‘ja, te nem…?’ hát én már rég nem, és vizsgálgatom magam, hogy tényleg nem? és tényleg nem érdekelnek dolgok, amik régen felzaklattak. mondjuk most eléggé össze vagyok zuhanva sok szempontból – de valahogy ez is megengedhető, bár valóban szorongok, és végtelenül kimerült vagyok. tegnap iszonyú lelkifurdalással tudtam csak megvenni egy új (bolti, de olcsónak számító) télikabátot magamnak – a feladat abszolválása után el is gondolkodtam, azért ez gáz, ennyit tipródni 😀 rég volt ilyen. de most ez van.

        Kedvelik 1 személy

  8. Ez a blog nem léleksimogató típus. Sokszor éles, máskor önszaggat, vagy egzotikus dolgokról beszél.
    Körbenyalásként, napi pozitív-csöpögtetésként ez a poszt gáz volna.
    Zord vagyok, nem egyezem, nem értek egyet, nem vagyok gyerekesen érzelmes, sem “finom”, nem szeretem a puszizkodást.
    Emiatt lehet biztos abban a privát életem szereplője, hogy igazán szeretem, amikor ennek bármi jelét kapja.
    Az olvasó pedig azt, hogy komolyan gondolom ezt, amikor ilyet írok. Magamra is, másra nézve is.
    A zordság a fedezete annak, hogy ezt komolyan veheted.
    A kemény, rendszeres meló pedig annak, hogy na, én ugyen nem macerálom magam minden apróság miatt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A felénél elkezdtem gyanakodni, hogy a végén jön a csavar. De nem jött. Még emésztem.
      Én sok dologgal kínzom magam még mindig. Kupis vagyok, a talarítást 14 éve nem sikerül belepasszintani a napirendembe, hetirendembe, mittudomén. Ha úgy van, hogy jön valaki, akkor pánikszerű takarítás, vagy amikor épp nagyon kipihent vagyok vagy nagyon ráérek. Vagy ha olyasmit kellene csinálni, amihez annál is kevesebb kedvem van.
      Ami viszont furcsa, hogy van pár dolog, ami régebben nagyon felzaklatott (elvárások, mások véleménye) és most teljesen hidegen hagy. Nem agyból csinálom érzelmileg nem jut el hozzám. Egyrészt tök jó, másrészt félek, hogy nehogy elmúljon.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Van csavar, az egész blog a csavar, másról sem írok, mint hogy ne nyafogjunk, a kifogáskeresés nevetséges, ne told másra, nem várhatod el a világtól, hogy kiszolgálja az érzékenykedésedet és a többi.
        És én tolom, amit jól tudok tolni, de nem dolgom elvárásoknak megfelelve tolni, és nem tartozik senkire az sem, ha épp megoszthatatlanul mély az öröm, vagy nincs mit róla beszélni (az ezerötvenedik edzlésről mit?), meg az se, ha és amiben nem megy annyira, nem kell magyarázkodnom, se a posztomat, se hogy mit miért írok vagy kivel mi van, mert az enyém az életem.
        Mástól én ilyen vigasztalást nem várok, mint amit a poszt ír, de megkaptam kéretlenül, és hát ők ismernek. És megadom magamnak is, mert elég sok téren állom meg a helyem.
        Nem kell tökéletesnek lenned, ha jó vagy. Ez feloldja az ellentmondást. A hibáinkhoz önbizalom kell, akkor nem visel meg annyira senkit.

        Kedvelés

  12. Jó írás, jó volt elolvasni, köszönöm! Örülök, hogy itt vagyok még, bár ritkán szólok hozzá.
    Voltam én itt szanaszét-kommentelő is, még más nicknéven. Ma már némelyik régi kommentemtől a fejemet fogom. Félrenéztem a blogodat én is, csoportterápiának véltem, ahol időnként kötelezően enyém a szó, és nem lehet félbeszakítani. Viszont nagyon nehéz a rossz érzéseket egyedül intézni. Én a pénzfelvételnél sem takarom annyira el a számokat, mint kéne (és tényleg nem). És kiírtam a homlokomra, és tényleg nem jön le.
    Baj van velem. Meglendülök, elesek, meglendülök, elesek, egyre nehezebben állok fel. Felelős vagyok magamért, senkit nem hibáztatok, de a bénultság akkor is tény.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Azt gondolom ha làtsz egy jól működő barátot, aki úgy egyben van és olyan erővel viszi az élet dolgait, és a gyerekei jól lètèt, az egy csoda. Persze lehet egy megtorpanás, egy hirtelen jött probléma – és akkor jól jöhet egy jó mondat kívülről. Hogy nyugi minden oké! Vegyük körül magunkat olyanokkal, ha lehet,akik építenek minket. Egyáltalán nem muszáj mindent elviselni. Már azzal is sokat teszünk magunkèrt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Mennyire máshonnan indulhat az, aki azt tanulja meg gyerekként, hogy a világon semmi baj nincs vele…felnöttként is valószínüleg megtanulható, de tuti, hogy sokkal keservesebb.

    ‘a rossz érzéseinket mindig egyedül intézzük, mint a készpénzfelvételt’

    Engem ez eltávolít másoktól. Mert intézem én persze, jól vagy rosszul, mi mást is tehetnék. De ha jól és sikeresen – akkor alapjában véve mi szükségem van bárkire is? Az örömeimet akár egy idegennel is meg tudom osztani. Ha pedig rosszul, akkor küszködés és magány a végeredmény – így megint mi szükségem bárkire is, ha ‘azokban a pillanatokban’ úgysem állnak mellettem?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .