esetleg magadra ismersz. vagy a férjedre
Ó, tudom én, hogyan értik általában az igényes meg az igénytelen mellékneveket. Dologiasan: kinek mije van, hogy néz ki, milyen helyekre jár, mekkora kocsi kulcsát pörgeti. Ez az igénytelen emberek igényességfogalma, akiknek sznob az, aki nem így igényes.
Ápoltság, ez is: műszempilla, körmös, csiricsáré ruhák, tárgyhalmozás. Kacatdús vagy épp sivárminimalista lakberendezés, feng shui, hivalkodás, high life.
Spirituális nyünyük, ez a legkellemetlenebb talán, leszólni azokat, akiknek nem pálya az ezó, a jóga, az előző élet, a számmisztika.
Én a tartalmas életre, a sknadináv típusra, a műveltségre, elvekre gondolok. Utánajárok annak, amiről beszélek. És értem a derékszögű háromszöget, a periódusos rendszert, a szatmári békét, mert ugye leérettségiztem.
Meg a jólétre is gondolok. Arra a tudati és anyagi szabadságra, hogy ha valamire szükségem van, mert szenvedéllyel akarok csinálni valamit, akkor megveszem, és akkor kifizetem az árát, nem nyavalygok, nem érdekel, ki mit szól, és nem akarok jól járni. És rendszeresen lázba hoz valami kaland, utazás, tevékenység.
Igényesnek azt gondolom, hogy teljes életre törekszel, élményeket szerzel, nem tompulsz bele a kötelességbe vagy a középkorúságba, családba, vallásba, hagyományba. Sokoldalú vagy, innen is, onnan is betámadod a fásultságot, a rutint, mert tudod, milyen veszélyes. Izgalmas, életszagú tevékenységek, megrendítő élmények által érted meg önmagad, a sorsodat, és kapcsolódsz más emberekhez.
Azért csináljuk ezeket, mert e tevékenységek által, kíváncsiságunk és kreativitásunk karbantartásával emberebb emberré leszünk, érzékenyek és értőek maradunk. Nem azért vannak hobbijaink, hogy elteljen az idő két munkanap között. Ellenállunk a nyomásnak, nem süppedünk bele a hétvége cukros-kajálós-képernyős “pihenésébe”. És ez fontosabb, mint a hagyománykövetés, az otthondekorálás, a rokonlátogatás.
Ha te is ilyen vagy, akkor tudd: aki ezeket az élményeidet leszólja, aki megpróbál érvekkel lebeszélni, hogy ez drága, meg hogy van neked időd erre, miért nem fontosabb a kötelesség, illetve túlzásba esel, vagy azt magyarázza, hogy “neki nincs szüksége arra, hogy az interneten mutogassa” a nem tudom, mit, az egyszerűen örömgyilkos és sivár az élete. Nem kell neki magyarázkodnod. Nem kell, hogy rosszul érezd magad, ha a saját pézedet, idődet te osztod be, ha saját céljaid és szenvedélyeid vannak.
A blogon is alapélményem, hogy a kommentelő eleinte szimpatikus: az intellektuális, protestáns hajlamomhoz meg az ökovonalhoz kapcsolódva leírja, hogy ő szereti az egyszerű dolgokat, nem költ hülyeségekre. Ez a láb az ajtórésben. Később már engem kritizál és terelne: ő nem vesz drága dolgokat, tud jobbat. Olcsóbbat, okosba’. Vagy környezetvédőbbet.
Aztán kiderül a valóság. Racionális, fölényes, bratyizó hangnemű, tanácsokat osztogató haverunk fixért dolgozik egy unalmas irodában. Van családja, szép szabályos. Nyáron nyaral, télen telel, rokonlátogat. És ennyi az élete. Életközépi válságnak nevezzük azt, amikor ezt már megunják, és porckorongsérvük is van. Rohad bele a középkorúságba, szarul öltözik, meggörnyed, pecsétes trikóban veri a gépet és a farkát. Érzi, hogy lemaradt az életről. Ezért figyeli ferde szájjal, ha valaki nem éri be ennyivel. Persze, hogy irritálom. És ugrik is ezekre. Magyarázza nekem, hogy én is autózzak, túl sokat sportolok, miért ilyen a kávégépem, erőltetetten pukkasztom itten a polgárt.
Ha tudná, miféle punkságok vannak még! Devianciák és feltűnősködés, szubkultúrák. Hogy én mennyire szabályos életet élek.
Régebben mindig arra figyeltem csak, amit írtak, és az ki volt találva, érvnek hangzott, okosnak tűnt. De aztán kirajzolódott a kép: ők nem utaznak, nem sportolnak, nem művelődnek, unalmukban vádaskodnak. És mindig az olyan posztok alatt zendítenek rá és bonyolódnak vég nélküli kommentelésbe, amelyek kényelmetlenül érintik őket: hétköznapi egyenlőtlenség-nőlenyomás, unalmas irodák, szerelemélmény, kultúra.
És akkor ő most aspergeres, meg kockás inges IT-fejű, vagy ez is csak kifogás, hogy ne kelljen fejlődni, ne lehessen tőle várni azt az emberi gazdagságot, amiért megéri valakivel ágyat-asztalt megosztani, vagy csak egy netes beszélgetésre időt szánni?
Meg aki szerint ez a sok elmászkálás, mozi, vacsora a nő heppje csak:
Egyáltalán mégis miért gondolod, hogy egy palinak az a szórakozása, hogy téged elvigyen moziba, vagy vacsorázni, meg az igényeidet lesse? Nem tűnik fel, hogy ha mondjuk te lennél a férfi, akkor ezeket te is fölösleges erőfeszítésnek és munkának éreznéd? Attól, hogy nektek nőknek kellemes, a férfiaknak ez nagyon nem az. Jó lenne, ha már az elején se kéne csinálni. Ez legalább annyira kihasználás, mint amikor pénzügyileg használnak ki. Csak itt az erőnket, energiánkat kell olyan dologra fordítani, ami nekünk gagyi és kellemetlen dolog.
Egyáltalán nem akarunk sem moziba járni, sem bulizni, sem drága éttermekbe, egyszerűen kettesben szeretünk lenni azzal, akit szeretünk.
Nagyon megdöbbentem, hogy ő ezeket a tevékenységeket a nő kedvéért való, nyűgös vállalásnak gondolja, és nem élvezi önmagában. Amiből persze kiderült, hogy nincs rá pénze sem, ami nem gáz, csak az a gáz, ha ezt az okot nem ismeri el. Emberünk telesírta a netet azzal, hogy a nőknek milyen magasak az igényei. Valójában sivár lélekkel, kényelmesen, minél kevésbé megnyílva-vegyülve-kapcsolódva és olcsón maga alá akart gyűrni valakit, és ejakulálni. Rettegett az élettől. Semmilyen hobbija, érdekes vonása, témája nem volt, neki a folyóparti séta is borzalmas. Netfüggött, agyalt és nőgyűlölő, áldozati ideológiát kreált. A pornó volt az egyetlen szexuális élménye. És nem értette, miért nem kíváncsiak rá a nők.
Hogy lecsukod a laptopot, felnézel a telefonodból, egyáltalán: hogy azon is csak azt szervezted, hogy mikor, hol menj bele az élménybe, az nem férfi–női kérdés, hanem emberi, agyi, életmódbeli, érzelmi igényesség.
Nagyon könnyű eltompulni, kiszáradni és elhízni a polgári életformában. Munkahely, család, rendezett látszat. A mélyén depresszió, menekülés, keserűség. Nem ápolják a személyiségüket, az élményeiket, mert “nincs rá idejük”. A feleségüket vádolják a boldogtalanságukért.
És az incelek, akik szerint a nők hibája, hogy ők nem tudnak mit kezdeni magukkal. Azt gondolják, a nő dolga megszínesíteni, élettel megtölteni a létezést, pedig kifejleszthetnék magukban is az értelmes cselekvést és érzelmi gazdagságot. Rengeteg fiatalt láttam a tanítványaim között, akiket semmi nem érdekelt, féltek az élettől, kütyübe és virtuális ingerekbe rejtőztek.
Menekülj, ha számítógépre, játékokba ragadt, “jó nekem itthon” férfira akadsz, vagy ha az embered ilyenné válik. Ha nem sportol, ha nem szeret beszélgetni, ha nem érdekli a kultúra, a természet, a bármi. Ha a kanapén él. Ha őt nem zavarja pocak, a koszlott ruha, a rossz fog.
Ezt is mondogatják: a kultúra túl van értékelve! A sok sznob ott tolong a premiereken, a művészet lila, Alföldi pedig buzi, ennyit tudnak róla. Elvből nem néz ilyeneket. Valójában: soha életében nem járt színházba, és filmet is csak akkor néz, ha megaprodukció, és a gyerek kiköveteli, vagy ingyen letölthető.
Minden legyen neten, otthon, kényelmesen. Lehessen belesüppedni a normalitásba, kis hírolvasással, kommentelős finnyogással, hogy azért mégis okosnak érezhesse magát. Én meg mit feltűnősködöm.
Aki sivár, az rossz ember is. Irigy, tompa, vak és keserű. Hiába agyas, ő elvesztette az életet. Ráfügg a netre, és unalmában piszkálódik.
https://www.facebook.com/maradjotthon/
csak az olvassa. én szóltam 
További portrék:
https://csakazolvassa.hu/tag/portre/
KedvelésKedvelés
És ha csak sportol, de mintha más nem is lenne a meló/család mellett? Nekem, aki sok ilyet lát, ez is furcsának tűnik.
KedvelésKedvelés
Szerintem a sport olykor teljes embert kíván, egész-élményt biztosít, és az legalább valami. Már az is ritka, aki egyáltalán, és ha jó neki úgy, ki vagyok én, hogy makramézni rángassam? Ha nem szidja nagypofájúan és tudatlanul Alföldit vagy Schilling Árpádot, engem nem zavar.
Úgy érted, jó lenne az egyensúlyhoz zene, kultúra, más hobbi? Igen. De itt nem arról van szó, hogy álmaink férfia mi mindent csináljon. Hanem aki mindenestül, testtel, szokásokkal, elmével, lélekkel belerohad az átlagosságba, mindezt kvázi jólétben, nős, elvan, rohadt unalmas, és emiatt kötözködik és vádolja azt, aki nem rohadt bele. Én még olyannal is elvagyok, aki csak minimálsporttal tartja karban a testét, de mondjuk olvas és jókat lehet beszélgetni vele.
KedvelésKedvelés
Az biztos, hogy az átlagossághoz képest az már jobb, ha sportol. Vagy, ahogy írod, minimálsport, de más érdekli. Most ahogy végiggondoltam, bármelyik jó, de legyen leginkább skandináv lelkületű.
KedvelésKedvelés
off lesz az első hozzászólás. hogyan hol lehet neked privát üzenetet küldeni?
KedvelésKedvelés
Facebook:
https://www.facebook.com/gerleeva
E-mail:
csakazolvassablog@gmail.com
KedvelésKedvelik 1 személy
A poszt születésének előzménye, hogy átolvastam sok régi posztot, hozzászólásokkal, és megtaláltam ezeket a férfiakat, akiknek ez a bajuk velem, a bloggal, illetve dehogy velem, hanem a fos életükel és a sörhasukkal, és ezért démonizálnak engem.
Én igazi balek voltam, nem is mindig olvastam el a kommenteket. 2014 nyarán például nem érzékeltem a viharfelhőket, a szemét célozgatásokat. De amikor olvastam, mindig azt néztem, amit állít, az érvet, mert nem személyeskedünk. Kicsit pedagógusként is: ugyan nem tudsz sokat a női szemszögről vagy a konkrét témáról, játsszuk azt, hogy te is okos vagy, meghallgatlak, van vita, parancsolj.
Soha nem gondolkodtam arról, milyen életük, munkájuk, nívójuk, kinézetük van a kommentíróknak. Többé-kevéssé ápolt helyesírással, fórumozós-netfüggő rutinnal mindenki tűnhet okosnak.
Az igénytelen férfiak (az ide kommentelő hasonlók) írnak gyűlölködve azokról, akik nem a bloggert basztatni járnak ide. Vagyis hogy behergeltek, takarítónők, teszkópénztárosok, gyenge jellemű, bukott életű, összezavarodott, megrogyott nők, akik vezérnek kiáltanak ki, de bezzeg ők nem dőlnek be, ők szuverének, és nekik joguk van, mert ez egy nyilvános blog.
Én akkor még nem gondolkodtam azon, a fölényes kiosztóknak vajon milyen nívójú az élete, énje. Pedig pont ezért csinálták, bosszúból.
A mechanizmus így néz ki:
okosférfivagyok-deunatkozom-netenlógok-olvasgatok,
eltalál valami (hogy behíztam, hogy nem humán a szexualitásom, hogy unalmas vagyok, hogy a munkám egy erőszakszervezet szolgálata vagy túlfizetett, lusta kockaság, és igazából szégyellem, hogy az irodai semmittevésem mégsem az önmegvalósítás csúcsa) – az nem lehet! egóm nem sérülhet, kommentek özöne
alapdolgokat megkérdőjelez, beszólogat, tulajdonít
visszajelzés tőlem és olvasóktól: gáz vagy, érvelj rendesen, néha gúny
élvezi, hogy foglalkoznak vele (szofisztikált troll)
érvek fogytán, nevetségessé válva áldozati hiszti, őt elnyomják, akinek ellenvéleménye van, azt a szektás olvasók kicsinálják, csak a bólogatókat látja szívesen a blogger, megszervezve-kitalálva előre, hogy úgy reagáljanak, hisztiket generálvanekiugranak az igaz hit aki ki meri mondani
zaklat, erősködik, néha sértődötten megígéri ekkor már tiltottam,
visszajár négy-öt évig.
A valóság: sose voltak bólogatók, akik ezt játszották, a drukkercsapatot, lojalitást, azoktól kényelmetlenül éreztem magam, leginkább nem is reagáltam rájuk. Kínos, nem felnőtt, annyira sem tudom becsülni, hogy az jusson eszembe: de legalább előnyös, tolja a blogot. Az biztos, hogy nem a hízelgésből építkezem, sokkal szigorúbb a mércém (szöveg).
Később ők árultak el, egyébként.
Amikor én egy kommentelőt valahova rakok, abban sose az egyetértés, hanem az értelmes hang számít. Hogy valaki képes önmagát vagy a témát manipuláció, célozgatás, frusztráció nélkül, de legalábbis őszintén megfogalmazni.
KedvelésKedvelés
Szóval én mindig azt hittem, hogy mi valóban a női–férfi viszonyokról/párkapcsolatról/ökotémáról/pénzkereseti stratégiáról/értékrendről beszégetünk emberekkel, akiknek nyilván van bizonyos hátterük, életük is
De nem, soha nem a témáról volt szó, hanem erről az (igénytelen) háttérről és az ő kompenzálásukról.
Ezért is vádaskodtak.
Férfi kommentelő valódi mondandója:
“ő miért igen, ha én nem? Pedig csak nő!” (sportol, nem törik be, nem irodában rohad, vannak céljai, akármi)
“Unalmas az életem, beszáradtam, eltohonyásodtam, lusta vagyok!” – erről vall a komment. Mindig.
És bosszú, az én kielemzésem, minősítgetésem, tanácsok, hogyan éljek, írjak.
Két példa. Mindkettő évek óta itt, és mindkettőt kértem, szálljon le rólam, ne elemezgessen, nem okés a stílus, végül kitiltottam őket.
1.
Akinek mások fájnak, úgy vádol engem, pedig valójában őt találja el a poszt. Azt állítja, hogy MIVEL egyes támogatóim irodában dolgoznak, és az állami juttatást is az irodaiak termelik ki nekem, ezért nem korrekt, hogy kritizálom az irodai munkát.
A poszt az irodai munka, kötött munkaidő, reggeli dugók városéleti-ökoszempontú fenntarthatatlanságáról és az irodai alkalmazottság egészségtelen, lélekölő, ki nem teljesítő jellegéről szólt.
Én a saját munkámból élek, nem mások munkájából, egy nem szabályos/szokásos, de átlátható, korrekt működésben, rengeteg melóval.
“Könyöradomány”, eközben ő orrát túrva munkahelyről írogat.
Mit tesz Isten, irodában dolgozik, halálra unja, netfüggő huszonöt éve, munkaidőben kommentel napi 30 helyre nagy fölényesen, “elgurult a gyógyszer”, “ööö, ez a szó nem azt jelenti”, “súlyos beteg vagy” rajtakapósdiként, támadóan, gúnyosan, 120 kilósan.
“az alany mindenhol lecserélhető lenne emberre, lévén nem nemspecifikus a dolog, talán szerencsésebb lenne emberről beszélni, mint kifejezetten férfiról.”
Hoppá, ez a téma is talált. Az érzelmi fagyottság szerintem igénytelenség, és én a faygott férfiről írtam, mert ez női blog, női szemszög. A nők házasságbeli elsivárosodása viszont reakció a túlterheltségre és a tohonya, önös férfire. Ők mindig többet akarnak, de mártírkodnak, nem unatkoznak, mint a férjek. Agymosógépnek LENNE ideje, tere és pénze arra, hogy jobb élete legyen!
A sport lenézése, relativizálása:
“…mindenki valamilyenista. Te most éppen fitnesz tálib lettél a feministából. Vágod, hogy ugyanaz vagy hupililában, mint a többista?:D
Ugyanúgy és ugyanazt csinálod, meggyőződésed szerint nyomod a nünükédet és lenézed, megveted a többieket, akik nem úgy, nem azt, vagy csak máshogy.”
Vagy hát, ne maszatoljunk: ő sehogy, és meg is látszik. És ez az ő baja, nem más. Így lettem én tálib.
Mindegy, mi az “eszme” vagy a szenvedély, mindegyik hülyeség szerinte (ha ő irigyli). Egyenlő távolság minden értelmes cselekvéstől!
“Ez a leskelődés para meg ultragáz, nem érzed?:) Egy nyilvános, netes blogon nem lehet leskelődni. Fogalmilag kizárt. Olvasok, ugyanúgy mint bárki, aki erre jár és ha eszembe jut valami, írok.”
(ekkor már többször kérve, kitiltva)
A stílusom azért megtetszett neki, így kezdi a kioktatást:
“Ööö……was?”
Én sem fogom elkerülni a mosogatógépet és az autót, hiszen ő se:
“Későn érő típus vagy. 🙂 Meglesz az a mosogatógép is, nyugi. Aztán jöhet az autó, mert tíz év múlva már nem lesz vicces hegynek fel tekerni… 😀”
Négy és fél év telt el, és én még mindig tekerek. Jobban, mint akkoriban.
Így nyitott még anno:
“Ami viszont a kapszulás kávét illety, két szempontot ajánlok a figyelmedbe. Egyrészt így kb. 15-20000 forintért veszed a kávé kilóját, másrészt folyamatosan termeled a szemetet. Amit jó szívvel ajánlok, az egy darálós kávéfőző. Kb. 70000-től kezdődnek, szóval adott esetben lehet, hogy nem is sokkal drágább, mint egy kapszulás szerkezet.”
Nem válaszoltam. A többieknek:
“Ja, bocs, azt hittem, hogy nem szeret szemetelni. Valamiért így képzeltem.”
passzív agresszió
“Nem néztem hülyének, pusztán a figyelmébe ajánlottam valamit, ami szerintem jó.”
behúzás kísérlete, sugalmazás, okoskodás
Vagyis egy olyan személyes döntésembe, mint a kávézásom, akart beleszólni, elvekkel rajtakapni vadidegenként, számolgatta a kávém árát.
Vajon az ilyen férfira otthon hallgatnak, számít a szava, mer szólni, és ha igen, okosnak tartják?
Amire ugrik: nők egyenlőtlensége (az nem létezik, csak egyének vannak, ne beszéljünk róla, mert attól csak súlyosabb…), irodai munka, iskolai kiállásom, szociokártya. Minden, amihez ő gyáva vagy ami révén jó embernek tűnhet. És neki joga van. Az igénytelenség elképesztő dölyffel is jár. Játssza a kompromisszumkészet, aki nem harcol, hanem megalkuszik, milyen hülye vagyok én, ugyanakkor meg morálisan fel van háborodva rajtam, és nagyon ellenzéki.
Pedig eleinte:
“Mert tetszik, amit írsz. Mert azt gondolom, hogy alapvetően egy oldalon állunk, ugyanazt akarjuk.”
A lényeg: unalmas az élete, a házassága is, elhagyta magát, középkorú depiben van nyakig.
2.
Aki feladta, hogy valaki legyen, meg kevés is hozzá (ebben a bloggerhez viszonyít), és megmagyarázza: ő boldog, elégedett, velem szemben, akinek játszanom kell kifele.
“emberből vagyok, belefér némi kockaság”
(behízott átlagJoe dühösen kirakatéletnek nevezi az én valós életemet és diktátorságnak a blogolást)
és:
“Hát, most mindenki megkapta rendesen, hogy szexel aki humán. De ,mi legyen azzal akinek nem humán szexuális működése van a leírtak alapján?”
(Az háljon varacskos disznóval.)
ugyanő:
“alapból negatív, szőrszálhasogató, hiperrealista ember vagyok”
(unatkozol te)
“a férfi tohonyásodás a női elhidegülés következménye” (ezt is értjük…)
2014-ben írta, hogy akkor ő readonly lesz. Utána még 150 kommentet ír, egy idő után már kitiltva.
2018 júniusában beleköt a Norvégia-beszámolómba.
KedvelésKedvelés
Ha pedig visszajelzést kap, hogy ez a kicsinyesség nem okés, vagy bármit csinálok, amit ő nem/neki sok/nem érdekli (!), akkor én GYŰLÖLKÖDÖM, ERŐSZAKOSAN HIRDETEK DOLGOKAT és ROHAMOM VAN.
KedvelésKedvelés
“Egyáltalán nem akarunk sem moziba járni, sem bulizni, sem drága éttermekbe, egyszerűen kettesben szeretünk lenni azzal, akit szeretünk.” – jézusom, a szerencsétlen igazából egy felfújható gumibabára vágyik, meg talán jól jönne emellét egy nem túl interaktív takarító-főző robot mellé. Isztenkém, a tegnap elhunyt macskámmal többféle és árnyaltabb interakcióra voltam képes, pedig szegényemtől nem várhattam el, hogy színházba meniünk.
Vajon a gyerekeknél hogy érjük el, hogy ne váljanak ilyenné? A példamutatás is kevésnek tűnik olykor: ismerek sokadgenerációs értelmiségi családot, ahol nem kötelességből vagy hagyományból olvastak vagy zenéltek a szülők-nagyszülők, és az unokák mégsem.
KedvelésKedvelés
Ez a csávó RETTEG az élettől, unalmas és buta, mint a síkföld, szar meló, alig pénz, netre tapadtság, erős asperger, nem ismer filmeket, helyeket, semmit. Ugyanakkor a kultúra üzenete elhitette vele, hogy szex és nő neki is jár, hiszen ő férfi, és ha nem, az a csúnya feministák hibája.
KedvelésKedvelés
Nagyon megkapó ez a kis válogatás.
És az 1. illető minden kommentjét ezen a nevén írta? És te tiltottad? vagy akkor még nem?
Énazon, detényleg, hogy ha emberünk annyira élvezi az anonim netet, ahol aztán bármit lehet, hajjaj, majd kitiltják, akkor miért nem létesít másik accountot? Mér erőlteti ugyanazt a nevet? Így becsületes, vagy mi?
KedvelésKedvelés
Talán ez valami szabadságharc, igen. Ő is úgy ír, mint én, ő is olyan, “vállalja magát”, és akkor ő nem sunyi zaklató. Ami nem zárja ki, hogy más néven is írogat, azon esetleg másképp, a jobb eloszlás érdekében.
A sűrű megmagyarázás, hogy mit lóg itt folyton:
“nyilvános a blog”
“Én úgy járok ide -és egyébként általában az internetre- mint a zsiráfházba a viccbéli parasztbácsi, aki nem hisz a szemének. “Ilyen állat márpedig nincs!”:)”
KedvelésKedvelés
És az olyan férfi, aki morogva várja el otthon a tökéletes rendet, miközben fogalma sincs, hogy hol vannak a cuccai? A sportolása azzal indul, hogy “láttad, drágám, hogy hol a biciklis nadrágom/kesztyűm/cipőm/zoknim/ alá- és föléöltözőm/fülhallgatóm/kulacstartóm/csuklóvédőm/szorító száram/esővédő szemüvegem?”
Ő akkor igényes, mert igényli a rendet, és nincs sörhasa?
KedvelésKedvelés
Ő egy másik típus, életet, melót nem vállaló, nőt felélő, önző és irritáló. De legalább nem pocakosan netezik meg tévézik napi húsz órát, és feszkózik, nőgyűlöl nick mögül.
KedvelésKedvelés
A leírásod tűpontos, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Egyébként lehet olyan olvasat, hogy “szegény” Agymosógép/szövetszöcske/VLaci a nyomoréletéből csak azért “volt kénytelen” agresszíven kommentelni évekig, mert én mindig nagyon is megmondtam nekik, hogy átlátok rajtuk, siralmasak, kiosztottam őket, úgy, ahogy (ez a személyes elem) a bátyámékat nem. Na de akkor még nem volt nekem se blogom, se erős énem. De szerintem egyrészt nem kell idejönni/ittragadni nagy gúnyosan a bloggert basztatni, aztán az erre adott válaszból következtetni arra, hogy monomániás, diktátor, beteg, nárcisztikus, és a többi, másrészt legyen életed, hiteled, ne azért támadd a sportot, a kultúrát vagy a menő cuccot, mert te puhány, kultúrirtózó és igénytelen szarrágó vagy, harmadrészt kösd föl a gatyád, ha ilyen nőt akarsz lenyomni. Tessék erőseket írni, ha már kritikád van, és nem hüppögni. Nem az a legény, aki adja…
Ja és nulladik: tartsd be az emberi normákat és ha az nem megy, a blogszabályzatot, hiszen ez nem “az” internet, mint azt mindig leírják nekem. És nem te fogod értelmezni, hogy itt neked mihez van jogod. (Ezt csinálja amúgy az önkény is: kitalálja, hogy neki mindent lehet.)
KedvelésKedvelés
https://m.facebook.com/IgenyesFerfi.hu/?hc_location=ufi
KedvelésKedvelés
Hű, ez is milyen jó, mint az összes többi. Mennyire tudok örülni, ha ilyen emberrel találkozom. Lehet nő is, férfi is, de ha van emberi gazdagsága, élmény vele lenni. Élni meg csak ilyennel tudnék. Lehet, hogy hülye vagyok, de legyen minden nap egy kaland. Nekem a munka mindig tartogat meglepetéseket, és szeretem, ha van otthon is valami meglepetés. Tök mindegy, hogy egy beszélgetés, amiben egy élményét meséli el valaki, vagy azon kell röhögni, hogy pont ugyanazt vettük vacsorára, vagy kitalálja, mi legyen hétvégén, és azt lehessen tervezgetni. Ehhez minimális műveltség kell szerintem, hatalmas élni akarás, kalandvágy, kíváncsiság, életerő, dinamika.
Azt hiszem, azért is szerettem bele ebbe a férfiba, mert messziről lehet érezni rajta, hogy eddig volt neki nagyon szar, és most ő is pont úgy pezseg, ahogy én, hihetetlen életerő dübörög benne, és nem tűnik úgy, hogy bele akarna fáradni. Évek óta dolgozik nagyon keményen, de keresi, hogyan tudna ő maga is színesebb lenni, meg a gyereke hogyan tudna szélesebb spektrumon gondolkodni. Nagyon bírom, hogy ha nem is vagyunk gazdagok, arra mindig költünk, amire fontos, és akkor nincs szarrágás. A skandináv nyitottságtól és elfogadástól azért még messze vagyunk, de folyamatosan nyílnak ablakok, alakulunk, formálódunk. Én is.
KedvelésKedvelés
“minimális műveltség kell szerintem, hatalmas élni akarás, kalandvágy, kíváncsiság, életerő, dinamika” azt hiszem, a házasság mint munkaközösség és szerveződés, ahogy ma szokás érteni, ezt öli ki az emberekből. Sajnos, a gyerekezés is, annyira nehéz jó fejnek, lazának maradni, amikor mindenki nyom, hogy munkafüzet, ünnepség, mindenféle.
KedvelésKedvelés
Igen, pont így. Akkor is nehéz, ha jó a házasság. De olyan üdítő, mikor a kollégám arról lelkendezik, hogy a kamasz gyerekek már elvannak pár napig egyedül otthon, ők meg végre mehetnek olyan helyekre a férjével, ahova mindig is vágytak, csak a gyerekeket nem érdekelte. Kis dolgok ezek, de úgy lehet nekik örülni.
KedvelésKedvelés
Nekem ez a hónap posztja. Egy igénytelen nő vagyok az ingerszegény környezetemben. Életközépi válság vagy gyesbetegség, a nap végén csak arra vágyom, hogy nézegethessem este a telefonom.
Viszont annyira még mindig nem vagyok beleszürkülve, hogy a nálam jobban beleszürkültek ne találjanak rajtam belekötnivalót.
Szóval ez úgy volt tegnap előtt, hogy nagyon nyomorultul éreztem magam, úgyhogy kisminkeltem magam és színes ruhát vettem, és aztán elmentem felvenni a gyereket a másik gyerekkel, aki nem akart jönni, úgyhogy mire odaértem elkéstem, megizzadtam, sárosra össze voltam rugdalva, és még a gyerek is vörös és maszatos volt a sírástól. És akkor meglátott a másik magyar anya és gyorsan odaügetett hozzám, hogy valami ünnepnap van, mertmarhogy miert vagyok kisminkelve, nem túl sok ez, ő nem is érti, meghat kinek van erre ideje (annak aki nem jön időben a gyerekéért).
Én azt érzem, hogy megfulladok. Nyáron volt egy nagyon tossz időszakom, bementem a városba a lányommal és véletlen belefutottunk a prideba. És hirtelen a hasonló érdeklődésű saját korosztályom között voltam. Megdöbbentő volt, hogy milyen leharcolt és szürke vagyok közöttük, pedig ugyanaz voltam aki itt túl sok.
Este amikor elolvastam a posztot, valahogy kitisztult ez az egész.
KedvelésKedvelés
Én is megdöbbenek néha magamon. Nemrég a Trafóban néztem nagy szemekkel a velem egyidős nőket, rettenetesesn leharcoltnak éreztem magam mellettük. Pedig nem is. Mert magamat látom reggel-délben-este, nyűgös gyerekkel bajlódva, ingerülten, őket meg csak akkor, szombat este, kiöltözve, eseményre készülve
KedvelésKedvelés
Megnyugvás tölt el…
Szerintem a többség (átlag) ez. Brrr…
Hát hüpp!
Még jó, hogy mindig is elvoltam egymagamban, illetve pár emberrel, sosem hiányzott a társaság. 😛
KedvelésKedvelés
Kedves próbálkozók! Ezen a blogon elvárás, hogy a kommentelő saját szöveget írjon, magáról vagy a gondolatairól, magyarul. Ha idézel, azt illik jelölni. De ez a poszt az eltunyult-butult, önös férfiról szól, akit nem érdekel semmi, és ettől taszító. Tudom, hogy rossz érzés ezt olvasni, frusztráló látni igényes, önlényegű nőket, meg azokat is, akik kiszálltak ebből a gyűlölködő követelőzésből, ahogy ti a férfi-női viszont elképzelitek.
Legyél vonzó, dolgozz magadon, éld az életed, ne kelljen ehhez mindig nő. És ne használd ürügynek a posztot és agymenésterjesztési felületnek a blogomat. Hála!
KedvelésKedvelés