A minap azért alaposabban megnéztem az új Apple Watch-ot, amíg töltötték a szerkezetemet (a macbookomat, szívességből, pár percig), mert én úgy vagyok puritán és minimalista, hogy közben nagy rajongója a menő és drága tárgyaknak is, csak nem szoktam a tárgyakat lefotózni.
Van ilyen geek típus, aki jól keres, és imád érdeklődni, elmélyedni abban, ami pénzért megvehető és az adott tevékenység köré van építve. Az ideális fogyasztó. Rájuk épül az iparág.
Dagadt Köcsög például írja is, hogy amikor futni kezdett, vágyott sokat költeni valami új hobbira, azon az igazi geek, kütyümániás módon, izgatottan nézegetni a műszaki adatokat: az egyik mit tud, de bezzeg a másik!, fórumozás és csoportok, fogyasztói vélemények, mi mennyibe kerül. Vitatkoznak, szakértenek.
Biztos vagyok benne, hogy nem nehéz ezekbe beleborulni. Az önimádó adatokba, az edzések digitális dokumentálásába, nézegetni, kiposztolni. Nekik az egész futás, edzés csak ilyen kontrollálva értelmezhető: csak akkor “érvényes”, ha tudja a pulzusát, tudja, hány kilométer, merre… és ő tényleg azt gondolja, hogy ez így egyszerű, kényelmes. Mindig legyen valami segédvonal, adat, beszédtéma, kielemzendő. Nehogy unatkozzon ám az edzőteremben vagy a félmaratonon. Pulzusszámhoz igazítja a tracklist ritmusait az app. Hát jó.
Én tudom, hogy ami a sportban élmény, az nem a tárgy, nem a technikai csoda, nem is a módszer, hanem az, amit megszereztem, agyamba-lényembe-testembe pakoltam. És azt is tudom, hogy ha kiszervezem technikába, tárgyakba, akkor valami elemi nem történik meg, ami pedig a lényeg volna.
És megfigyelnek.
Szóval nem lesz Apple Watchom, sose fogom tudni, mennyi a pulzusom (a futópadozás végén ránézek azért, de a múltkor 210 volt, úgyhogy hagyjuk ezt). A Watch amúgy a MacBook Airhez nem csatlakoztatható, okostelefonom meg tutira nem lesz, de nem csak ezért.
A klotyón olvastam a nyári, Marázzsuzsis Rnners’ Worldöt, amelyben szerepel egy amerikaicikk-fordítás az űrtechnológiájú fotós appokról és futópadokról. Egy ilyen futópad egyelőre Amerikában is innováció, igazi luxus egy magánszemélynek, baromi drága is, négyezer dollár plusz szállítás.
Tartozik hozzá edző, igazi sztár. Együtt futsz épp sokakkal a nagyvilágban, mármint virtuálisan együtt, a menő edző pedig az adataidat látva dicsér, diktál (téged nem lát amúgy, csak az adatokat), esetleg a neveden nevez, úgy dicsér, és akkor büszke lehetsz. Hatalmas kaland!
Nem jártál még Utah-ban? Akkor kivetít neked a szerkezet egy ottani tájat, útvonalat, és annak megfelelően változtatja az emelkedőt. Látod a hegyet, míg csapod a lábad a szalaghoz. Így már voltál Utahban! Nehogy unatkozzál! Elkényeztetett fogyasztók. Őket le kell kötni, mint a kétéves gyerekeket. Mert megunják esetleg. Aztán elmegy egy ultrára esetleg, ami nagy menőség. És ott aztán van koppanás, mert a forgalom miatt tilos zenével a fülben futni. De legalább a táj szép. (Vagy dühöng a ciklon.)
A magamfajta, aki csendhez szokott, agyát több évtizede nem szennyezi tévé, sorozat, háttérzene, kereskedelmi rádió, aki órákig elvan a gondolataival, nem is érti, hogyan lehet sport közben unatkozni. Annyi minden történik: testi érzetek, lépésszámlálás és a számokra koncentrálás, tudatállapot-változás, alkudozás magammal, erő-optimalizáció, emlékbetörések, tervek, jóleső hormonok és bagolysikoly. Író is így lettem: 2010-től futottam igazán hosszúakat, és elindultak bennem a posztok, jó mondatok, fél regény.
Akit nagyra becsülök, mind minimalista. Egy szál avéttos pólóban nyomja. Se óra, se app, se csodakompresszió. Ez a kezdők gyerekbetegsége: tárgyak, dolgok, iIlyen érem, olyan felső, amolyan chip. Aztán ez elmúlik – és marad a futás.
Aki unja magát a futást, az miért fut? Hogy képes rá? Biztosít magának még és még több ingert? De hol a határ – és minek ez? Az ugyanis illúzió, hogy az edzés öröm és élvezet. Sajnos, nem az. Ami nem csapatsport, labdajáték vagy ló, az mindig kemény, fegyelmet igényel, monoton. A hatása, az öntudat, néha a testi érzet, az igen, az öröm. De sportolni úgy, hogy fejlődj tőle, csak szívás árán lehet. És megtanuljuk ezzel együtt szeretni.
Pont az a lényeg, hogy megtaláljuk a motivációt ahhoz, hogy rendszeresen kényelmetlenséget vállaljunk, sőt, amikor kezd nehéz lenni, fokozzuk. Egy idő után felnövünk egy olyan állapotba, amelyben megszokjuk, később megszeretjük a monotóniát, a veríték szagát, a fájdalmat. A lépések ritmusa elringat, agyilag bebágyaszt. Az erdő elég inger. Számok se kellenek, tudja azt az ember, agyban kalkulál esetleg, matekozik, hogy akkor a két és fél percben megy-e négyszáz méter. Elbarangol a tudat.
És van egy érzés: a menőség érzete, az intenzív jelenlét, éntudat, ami csak a magányos súlyzózásban és futásban jelenik meg. Én vagyok én, jó vagyok, erős vagyok, szép a testem, érzem a szagát, kitartok. (Ilyen élmény az, ha az ember visszatér a rendszeres, nagy súlyzós edzéshez. Ez hiányzott nekem. Olyan szép lettem egyszer csak, újra.)
Ti használtok kütyüt, zenét, appot sporthoz? Jelent-e ez kompromisszumot? Milyen tudatállapotban vagy, amikor zúzol? Mi segít kitartani, amikor nehéz? És: bánod-e, hogy adatot gyűjtenek rólad? Tudsz-e erről?
https://tldr.444.hu/2020/06/27/nem-te-dontod-el-hogy-rakattintasz-e-erre-a-cikkre
csak az olvassa. én szóltam 
Kedvenc témám 🙂
Nyolc éve kezdtem futni, nagyon utáltam, nehezen ment. Zene kellett hozzá, pörgős, különben megállt volna a lábam. Lassan fejlődtem, sokat kihagytam, három éve csaptam bele intenzívebben, egy kisebb válság miatt. Menekültem, aztán erősödni akartam testben és lélekben. Aztán elköltöztem faluba, erdő közelébe, azóta gyí :)))
Ha csak tehetem, erdőben futok, olyankor nem bírnám elviselni a zenét, az más tudatállapot. De az legalább 15 km-es kör. Ha erre nincs lehetőségem, marad a napraforgó-és búzatáblák közötti könnyű terep, sáros időben (ezt az egyet rühellem), az aszfalt. Na, ahhoz kell a zene, ha nem vagyok a topon, vagy túl meleg van, túl nagy a forgalom, vagy valami. Szinte mindig Punnanyt hallgatok.
Órát fél éve vettem, egy Polar m400-ast. Nekem tökéletes, pár hónapig teljesen elbűvölt, most már csak használom. Pulzust nem mérek (nekem is magasabb a kelleténél, de nem érdekel, lihegés nélkül számomra semmi értelme nincs), a tempóm érdekel, mert abban jó vagyok, 5:30 a kényelmes tempóm aszfalton, amit tartani tudok sokáig, az igazi szerelem viszont a mecseki erdős terep, hat ott hagyjuk a tempót 😀
KedvelésKedvelés
Pulzusmérő: nekem van, korábban magas pulzusra szedtem gyógyszert, át nem gondolt dolog volt, aztán lett a sport, és felezgettem a gyógyszert és elhagytam, ehhez mértem. Edzés közben meg sosincs rajtam, mert pont szétütném a girjával 10 perc alatt. Az érzést, amikor a lépésszámláló jelez 10 ezernél, nem tudom, miért, szeretem, pedig többnyire a nap első felében megvan, és akkor még nem voltam edzésen stb.. Valószínű, azért jó még mindig, mert volt, amikor súlyosan-betegesen nem mozogtam, és arra emlékeztet, hogy azt ne.. Zene van a teremben, de nem én vagyok az, aki szól, hogy legyen más, tulajdonképpen meg se hallom, nem húz, de nem is idegesít. A legnehezebb a technikatanulás, a technika tökéletesítése, idegesít, hogy még mindig béna a swingem, még mindig túl sok benne a kar, és nem is érzem, csak mondják. Mondja Csaba, az edzőm, de a testem is érzi, ha rossz.
Aztán vannak csodás megdöbbenések: a minap 1 óra folyamatos snatch, nem is álmodtam, hogy nekem ez menne, 1160 technika. Nem is ez volt a terv, hanem, hogy megpróbálok fél órát, aztán még éltem, legyen még 15 perc, és akkor meg már az, hogy toljuk bele még azt a 15-öt. ettől tök menőnek éreztem magam, és az előző heti kettlebell-pentathlontól is, úgy is, hogy tudom, mi nem volt jó, mi lehetne jobb, mit kell javítani. Motivál, amikor rácsodálkozom, hogy megy a manmaker, össze tudom rakni, igaz, fáj. Meg is húztam magam, de elmúlt már. Motivál, hogy egy éve milyen kilátástalan volt akár 8 kilós bellel bármit is csinálni, és imádom, hogy simán dolgozom (jóval) nehezebbekkel is. Vagy a kétkezes technikák. Büszke vagyok magamra, hogy a HIIT-, Tabata-típusúakat is bírom már.
Jó dolog, hogy hazahozom simán az ásványvizet, kartonnal, dinnyét, sütőtököt, fél kézzel fogom meg a vízzel teli nagy fazekat, elbírom, jó a fogáserősségem, stabil vagyok. A monotónia riasztott, de mára meditatív is, megszerettem. Az edzőruha nem érdekel, imádom a százéves cuccaimat. A terem sem kell, hogy szép legyen, sőt, szeretem, hogy otthonos, kicsi, a klíma nem a legjobb, de ezt inkább tudom, akkor nem érzem.
Ami zavar: még mindig nem szép a testem. A teljesítményem, az erőm, az állóképességem túlzás nélkül hónapról hónapra jobb, a vállam, combom, vádlim csupa izom, a hasam nagy. Jobban kellene enni, ami ment ám valaha, aztán most megint nem – ezt gyengeségnek érzem. Ilyen jellemhiba, falánkság. Az edzés alatti akaraterőt áthozni ebbe is – jó lenne. Vagy visszahozni, amikor tudtam, mit, miért eszem… “És van egy érzés: a menőség érzete, az intenzív jelenlét, éntudat, ami csak a magányos súlyzózásban és futásban van. Én vagyok én, jó vagyok, erős vagyok, szép a testem, kitartok. (Ilyen az, ha az ember visszatér a rendszeres, nagy súlyzós edzéshez. Ez hiányzott nekem. Olyan szép lettem egyszer csak.)” – nos, ezt a szépet még várom.
KedvelésKedvelés
Nagyon menő, amiről írsz! Snatch milyen súllyal?
A menő érzés: a szépség egy érzés, emelt fő, feszesség, látható izmok, izmok munka közben, feszülve és bedurranva, csatakos futás utáni eufória, nézik és látkják, hogy kihajtottam magam. Én is nézem őket, már amin van mit, elismerően. Meg néha egymást.
Én nagy elszánással, akaraterővel és önbizalommal vagyok benne, és ezt visszaadja a tükör. Azt is látom, hogy nem sporttal foglalkozók körében ritka az, hogy valakin nagyon látszik az edzés. Én szeretem a letisztult, de extra, máson nem látható edzőcuccot, mint ami a spanyol befutós képen van.
Méresd meg a testösszetételed komoly gépen (DEXA, InBody, Tanita), és akármennyi is a szénhidrát az étrendedben, felezd meg! Az nagyon meglátszik, már csak azért is, mert kisebb a béltartalom, nincs annyi vízmegkötő rost és híg étel, lapos hasad lesz.
KedvelésKedvelés
A 60 perces a legkisebbel (vagyis a nálunk legkisebbel) 8-assal, a pentathlonban a kötelező 108-at (half snatch) megcsinálom 10-essel, de épphogy, és nehéz is volt, itt is a technika javításával kellene emelni majd. De rém büszke voltam ám így is, egy óra mégiscsak egy óra, és annyira bámultam azokat, akik képesek rá, nem is csak fizikailag, mentálisan. A press típusúak jobban mennek nagyobbal, valahogy ott kevésbé kell figyelnem a technikára, magyarul: erősebb vagyok, mint ügyes. 🙂 Szeretnék majd beiktatni egy heti 5. vagy 6. edzést, szombat délelőttönként van girjasport, nem akarok versenyezni, de jót tenne heti egy “hosszú lengetés”, gyakorlás, légzés rendbetétele stb.. Most minden olyan kb. megvan, használható, nem vagyok önveszélyes, de javítani, javítani, javítani…
A testem látványisága, vagy inkább a viszonyom hozzá: megtanultam sokkal jobban szeretni, mármint, hálás vagyok neki, hogy heti 4-5-ször ilyen jól helytáll(ok)…nagyon ritkán van “szar” edzésem, sőt, ha valami közérzeti gondom van, szinte mindig elmúlik. De hiába dicsérhetem a testem, nem tetszik, az egész nem tetszik, csak részek.
Szénhidrát: sajnáltatom magamat, pedig tudom ám, hogy körülbelül 50 grammnál érzem magam jól, sokáig számoltam, nem tűpontosan, de kb.- aztán lement 20 kiló és elbíztam magam. Most sincs 120 felett, de a kalória is sok (elkurvultam), helyesebben sok benne a szemét (még mindig kevesebb, mint szinte bárkiébe, amit látok – de nekem ez is sok) – tulajdonképpen csoda (vagy az edzés), hogy nem hízok. Januártól (nem fogadalmasság, praktikum, egyedül-kettesben könnyebben belefogok, mint nagy családos napokon) az IF-et szeretném kipróbálni, régóta olvasom, blogot meg tapasztalatokat, szerintem az inzulinszintem durva emelkedéseit is helyretenné, és mentálisan is jó volna kevesebbet foglalkozni a kajával. Ment ez már néhányszor, most is fog.
Kicsit off: az edzésért basztatás permanens – az így sem vagy vékony, akkor meg minektől a már túl izmos vagyig, és a meg fogsz sérülnin keresztültől ha nem lenne ennyi időd, nem bohóckodnálon át a ki tudja micsodáig, minden van. Nem gyengít, és szerencsére megvan az edzős társaságom, akikkel tudjuk értékelni egymás teljesítményét is, látjuk ki, miben fejlődött… Edzőcucc: én is megnézek egy-két szépet, de még nem tudom elengedni a fekete futónadrág, fekete trikó kombót, majd, talán…nem kardinális. Testösszetétel: tervezem, mióta, de vélhetően lesújtó lenne. Hiába az izom, sok a zsír (162/68-70).
KedvelésKedvelés
Mit nevezel szemétnek?
Én is elkurvulásnak éreztem ketoszempontból, amikor Bartha Ákosék javaslatára bevezettem a rizst, meg néha van egy banán, ananászkarika, bogyós faygasztott gyümölcsből meg sok. Vagy futás előtt tésztaparti. Mit keresek én ott? Másnap lefutottam 30 km-en kalóriában a tízszeresét.
Aki ennyire durván edz, erősportot vagy tempós futást, és már adaptálódott, az vidáman ehet többet, mentesül a ch ártalmai alól. Főleg ha végigcsinálta az adaptációt, és karban tartja a zsírfelhasználós képességét böjttel, hideggel, ketós napokkal, rendszeres, hosszú zsírégető mozgással. Nem kell, nem szükséges, de lehet. Tegnap lecsúszott nem kevés baracklekvár diós sütivel, agyongyötört izmaim felhörbölték, regenerációra fordítják, semmi nyoma, se vércukorban, se kilóban, semmiben. Este már nem akartam, tudtam enni, ennyi volt. Ma ketonap, böjt és zsírok, este zöldség és kis alkohol is kinéz.
Most írom a könyvet, és hangsúlyozom:
a tuti eü katasztrófa a lusta, üldögélő élet sok feldolgozott étellel, sok zsírral és ch-val.
Aki sokat, igazán sokat edz, és nem károsodott az anyagcseréje, vagyis nem egyoldalúan cukorfüggő, nem a vércukor leesése okozza az éhségét, az a saját igényei (vagy az alkalom, társadalmi szokás szerint stb.) szerint emelheti a ch-t.
Nem a ketózis a fárasztó, hanem az örök tudatosság, odafigyelés, én meg a gyerekeimmel is küzdök, akik tök mást esznek.
Az fontos, hogy amikor több a ch, visszavegyük a zsírt és az összkalóriát, tehát az nem igaz, hogy bármennyit lehet enni. De semmi tragédia nincs, ha arnyában több a ch, az adaptált szevezett zsírt is fog használni.
Neked a nem tetszés, az háj? Akarsz-e most/mostanában akutan fogyni? Ha igen, vegyél vissza az erőedzésekből, mert ennyit erőedzésből nem lehet kalóriadeficitben csinálni, és mozdulj rá a kardióra.
Rajtad is azt látom, amit sokakon: elenállhatatlan, hogy ennyi edzés mellett többet együnk, csak az elején, megszállottan megy az, hogy rengeteg sport és kalóriadeficit. És aki sokat edz, hatékonyan, az megvastagszik, és azon még zsír is, nem néz ki jól.
Amúgy te a minimál ch-t közepes vagy sok zsírral csináltad?
A Tanita megmutatja a test arányait, hogy régiónként hol több a zsír, és besorol testtípusba, 3×3-as táblázat: kevés, közepes és sok zsírszövet, kevés, közepes és sok izom. Ezt talán csináltasd meg, és ne nyugodj meg addig, amíg alacsony zsírral közepes vagy magas izomtömeg nem jön ki. Én azért nem bánom a 2 kilókat, mert ugyanabban a kockában vagyok mindig, ami a cél volt, és ápolom az izomzatomat.
KedvelésKedvelés
Éva, ez pedig a tiedre 🙂 Szemét: a reggeli zab gyümölccsel, amit csak a szám kíván, a testemnek a sült sonka jó tojással, retekkel. Egyik után fél óra, másik után fél nap múlva vagyok éhes. Nem mindegy. A light gyümölcsrizs (röhögök most kicsit) “kevés cukortartalmú” – ez a legújabb. A fornettis/bármilyenes sajtkrémes párnácska, jó, ez tényleg ritka, vagy mindenféle manipulált, ch-csökkentett, de semmi szükség rá péksüti (lipóti dia cuccok pl. vagy a diós, tökmagos barnára festett kenyér). Túl sok gyümölcs. Sós mogyoró. Az alkoholt kiiktattam, most ünnepekkor lesz majd, de aztán visszatérek a nullához, nem elvből, de egészen kicsi ivás után is rosszabb edzeni, mentálisan is gyengít, és nem is jó korszakokat idéz: iszunk és beszélgetünk éjjel-nappal (túlzok, persze). Szemét a túl sok is, 5 deka sonka és egy tojás helyett a duplája. Károsodott anyagcsere: szerintem velem valami van. 2 éve a reggeli cukrom se volt már jó (6), a 120-as meg 4, inzulint nem nézettem, de valószínű magas az inzulinválasz. Megnézethetném, de akkor is egy út lenne, a ritkább étkezés és kevés ch, a 160 grammos cuccban nem hiszek. Gyógyszer semmiképp.
“Főleg ha végigcsinálta az adaptációt, és karban tartja a zsírfelhasználós képességét böjttel, hideggel, ketós napokkal, rendszeres, hosszú zsírégető mozgással” – No, én egy nagyobb fogyás után, de nem az optimális állapotomban kezdtem ezt az edzést. Először fogyás szempontból is sokat vártam tőle, de nem lett, pedig nem csak erőedzés van ám… Úgy néz ki, nem szentírás, de kb: egy nap konkrét erőedzés, deadlift, fej fölé nyomás rúddal, invertált evezés (mert húzódzkodni nem tudok) – ismétlések, körök száma változó. 2. nap: girja technika, most már esetleg hosszabban, girja komplexek, mondjuk létrában… 3. nap: HIIT, intervall, tabata, ahogy nevezzük, ez általában 50 perces: ugrálókötél, lengyel box, purpee, köztük golyós cuccok, trx-es dolgok, 4.-és ha van 5., változó. Egy edzés van, hogy csak nettó 40 perc, de van, hogy 2 óra, persze, azért megszusszanok közben.
“Rajtad is azt látom, amit sokakon: elenállhatatlan, hogy ennyi edzés mellett többet együnk, csak az elején, megszállottan megy az, hogy rengeteg sport és kalóriadeficit. És aki sokat edz, hatékonyan, az megvastagszik, és azon még zsír is, nem néz ki jól” – na pont ez. Mondjuk vastagodni nem is, de vékonyodni sem. A hasamon viszont kifejezetten csúnya, hogy a zsír alatt ott az izom. Mármint gondolom, hogy ott van, mert szépen tudok dolgozni hasizomból, amikor kell, felhúzom magam vele, nem zuttyanok vissza török felállánál se. De a zsír ott van, meg a derekamon is, hát bleh, igazán. Az sem kárpótol, hogy a combomon ott van az a jó kis nagy izom, ami mondjuk ízlés dolga, de nekem tetszik. Vagy a beletett meló tetszik, nem tudom különválasztani. (Ja, a hasamon meg a beletett kaja)
Amúgy te a minimál ch-t közepes vagy sok zsírral csináltad? – Közepes zsírral, inkább fehérjetöbblettel. Sok hús, de nem csak szárnyas, ha úgy volt, oldalas is, savanyúkáposztával pl. Komolyan 90-ről könnyebben lettem 68-70, mint innen lenne a 65. Persze 90 kilóval az 1200 kalória komoly deficit volt, most lemegy rosszabb napokon a 2000 is. Ahogy írom, lehet hálásnak kellene lennem, hogy nem hízom.
“A Tanita megmutatja a test arányait, hogy régiónként hol több a zsír, és besorol testtípusba, 3×3-as táblázat: kevés, közepes és sok zsírszövet, kevés, közepes és sok izom. Ezt talán csináltasd meg, és ne nyugodj meg addig, amíg alacsony zsírral közepes vagy magas izomtömeg nem jön ki.” – köszönöm, ennek utánajárok. Szerintem sok zsír és közepes izom vagyok.
KedvelésKedvelés
Jó lenne tudni az izomtömegedet (lean mass), abból alapanyagcserét, mert ilyen izmosan, ennyi edzés mellett a 2000 kalória, az bizony deficit. Én néha összeszámolom, 2800-3500-akat eszem, minden ruhám jó rám, remekül érzem magam, futásban gyorsulok, látszanak az izmaim. Nem vagyok olyan balettosan vékony, mint 2015 őszén, de akkor 16-os volt a zsírszázalékom, ami amatőr, negyvenes nőként elég abszurd.
KedvelésKedvelés
Vékonyság-jó alak-izmos test:
Aki kemény edzésekkel fogyott le és tartja magát karban, súlyzókat is használ, rákap ennek az örömére, az sose lesz homokóra vagy pláne balettvékony, csontozattól függetlenül. Kivétel: fitneszversenyzők, de mostanra már tényleg rengeteg sztorit láttam, tudom, mit nézzek, és ők a lezsírtalanodást, formakergetést nagyon megszívják hosszú távon. Tönkremennek, kiégnek, megbetegszenek, főleg azok, akik a clean eatinget nem is gondolják komolyan, kiéhezetten verseny utáni dőzsök, “szemét kaják”, és az bizony nem zab meg gyümölcs, hanem oreó, meki és a többi. Meg amikor nem bírnak ellenállni a szénhidrátnak, akkor ők most tömegelnek (én is mondogattam ezt). De csak duma. Nincs lelkierejük jól kajálni, szenvednek. Dávid Petra, Dudás Lili, Gökler Kriszti is sajnos, de komoly versenyzők is.
Lehet még örökkardiózni/futni, megnézni, abból milyen test lesz – szerintem a futóversenyeken látható, hosszabb távra képes, csak futó futók teste nem szép, nem arányos, nincs az az atletikus jelleg. A futás nem viszi le a zsírt a hasról, combról, leviszi/nem hagyja felépülni viszont a feneket. Mindehhez ülőmunka, gyenge core, rossz tartás, csúnyán is futnak.
És lehet csak kalóriadeficittel fogyni, az eredmény szintén aránytalan, lötyögős, izmát vesztett test, ráadásul a sport örömélménye is hiányzik.
Asszem, “mi” jártunk a legjobban még, hiába mondogatjuk, hogy “csak ezt az 5/3 kilót kéne lefogyni”. Ez az élet, lehet, hogy nem fogjuk lefogyni. Nekem se kéne, csak fotózáshoz, DEXA-hoz, narancsbőrtelenséghez.
Aki ennyit edz, mint te, az igenis szeresse a testét, a beletett melót, azt, hogy kiismerte a határok közelében. És ne álljunk le a sporttal. Igyekezzünk csak éhségből enni, a bevált dolgokat. Nincs új módszer, mindent tudunk. Ennyi.
Habár, van ilyen későbbi megtáltosodás, van egy szemszög, amelyből nézve én már 2010-től igen sokat edzettem, akkor krízis volt meg kisgyerekes beleőrülés, menekültem, nekem is jár valami, és squasholtam, kardióztam meg body artra jártam. Nem volt nagy sikerélmény, nem is volt naponta, de azért jóval több, mint az átlagemberé. Futottam is sokat, feszítettem magam, másfél órákat voltam futópadon 8,5-ös tempóval, nyolcvansok kilósan, amikor még Lite volt az edzőterem neve itt. Aztán 2014 őszétől naponta, komolyan csináltam, és fél évvel később kajaodafigyeléssel: nem csak kevesebbet ettem, hanem minőségit. És akkor, a ketogéntől jött elő az igazi testem. Szóval már sportolva is lehet még rebootolni a motivációt. És kevesebbet foglalkozni a kinézettel. Jól öltözni, böjtölni, edzeni.
KedvelésKedvelés
Olyan jó olvasni most ezt. Nos, igen, én is úgy vagyok jobb napjaimon, hogy inkább ez, mint az 58 kilós izomtalan testem, ami volt anno. Az izomtalan 90 kilóst meg nem is mondom… És igen, bár panaszkodok a hasamra, sokszor hangsúlyozom, ha a sportról beszélgetek, hogy annyira jóleső érzés, hogy nem azért megyek, hogy lefogyjak. Már. De elkezdeni azért kezdtem el: szar lesz, gondoltam, de a bell tuti leviszi a felesleget. Nos, felesleg maradt, izom jött, és nemhogy nem lett szar, hanem az utóbbi éveim egyik legnagyobb élményévé vált, az életem szerves részévé. Nem úgy megyek le, hogy lamentálok előtte, hogy van-e kedvem, vagy nincs. Van, hogy nehezebb elindulni, de mindig van kedvem, szinte, de ha még sincs, ott megjön. A lefogyásnak mellékterméknek kell(ene) lennie, de így is épp elég örömöt ad a teljesítmény. Igazi, napi öröm és nem tudom megunni. Most a reggeli edzéseket próbálgatom, egyelőre tetszik, egy jó indulás, és éhes sem vagyok sokáig. Amúgy – bár már másképp gondolom – ha nem vagyok hízékony, SOHA nem mentem volna sportolni, úgyhogy ebben is van jó.
Nagyon jók azok a képeid, amiket a másik posztban tettél fel, ahol azt írod, te is meglepődtél rajtuk, és lehet túlgyúrtad magad, de.. Szerintem szépek kifejezetten.
KedvelésKedvelés
Köszi. És örülök, ha segít.
Nem csak képeim vannak, és leszoktam arról, hogy a kinézetet tartsam elsődlegesnek, hanem van közérzetem (főleg), képek és visszajelzések, meg teljesítmény és testélmény több éve, 36-38-as ruháim, S-es farmer, soha be nem vágó derék, és vagy kilenc mérés, amely mutatja, hogy az izom–zsír arányom több mint rendben van. Hiába nem ez a divat, hiába basztatnak, mert ugye meg vagyok nézegetve folyton, hiába tart egyik túl vékonynak (!), másik túl izmosnak, a harmadik zsírdisznónak nevez, nem ez számít (hanem a saját sportolásuk).
Bárki, aki nem tudja, jó-e már ez, menjen el, méresse meg, abból induljon ki.
itt, ha nem tükörképként rakja fel, akkor a jobb szélső táblázatban van a testtípus, meg még a sejtvíz, meg a zsigeri zsír számít.
Zaziról/val készül az interjúm, ő jóféle hős.
KedvelésKedvelés
Na, igen, te rendben vagy, érzed meg látod is magadat. A te teljesítményed nekem csak álom, de nem is hasonlítom, inkább az én korábbimhoz, az a reális. Közérzetben én is rendben vagyok, teljesen, ég és föld az egy évvel ezelőttihez képest (pedig akkor már sokkal jobban voltam mint előtte, sportolgattam is, heti 3-4-szer 30 percet, nem itt, nem ezt) – fura is visszaemlékeznem, hogy mi mindentől el tudtam fáradni, hogy kín volt egy bevásárlás (nehéz a cucc, leszakad a karom és a többi), hogy 2 megállónyira is villamosra szálltam, nem futottam busz után, kifulladtam felfelé az aluljárólépcsőn, meg lusta is voltam ám. Ezekkel érvelek a nincs időm/kedvem/pénzem sportolni barátaimnak (hozzáteszem, nekem tényleg több időm van a többséghez képest, most, de próbálom tapasztalgatni, ha netán hivatali munkaidőben kell majd dolgoznom, sose tudni, melyik időpont lenne a sporté: a reggel vagy az este) és pont azért gondolnám különösen hitelesnek magamat, mert én tényleg az ő világukból jövök, az ő korosztályuk vagyok (46) – nem huszonöt évesen, sportmúlttal próbálok valamit rájuk beszélni, ami irreális, hanem, hogy helló, együtt ettünk-ittunk éjszakákon át, tizenévekig, eleinte bírtuk és jó volt, aztán már nem és meghíztunk/betegek lettünk/ellustultunk (kire, mi igaz), de figyeljetek, szupermodell nem lettem, nem is leszek, de baromira jól érzem magam, soha nem éreztem ennyire, hogy élek, hogy mozogni jó, és a mozgással megszerzett akaraterő (meg tudom csinálni) mennyi más nem mozgásos tevékenységnél is visszaköszön (mentalitásban).
KedvelésKedvelés
Igen, ez, amit a végén írsz, nagyon így van.
Én se láttam mindig magam, kemény meló még a látás is, és engem nagyon sokan maceráltak, taglaltak. De csak erősebb lettem tőle.
KedvelésKedvelés
(Lorenza, nem tudom, aláteszi-e)
Jé, én is kilencven kilósan kezdtem, és én is nagyon beleszerettem ebbe a sportba. Pedig azelőtt el sem tudtam képzelni magamról, hogy súllyal dolgozzak… Most már ez egyértelmű. Látszik is rajtam. Persze az is, hogy “honnan jöttem”, nem vagyok kibékülve, de nincsenek rossz érzéseim, vagy nem általánosak. Sok a zsír a combomon (meg alatta izmos is), nem tetszik, hatalmasnak látom, de ha 36/38-as nadrágba beleférek, akkor ANNYIRA csak nem lehet óriási! Ezzel nyugtatom magamat.
Meg hát a kinőtt izmaim eléggé tudnak boldogítani, és az is segít, hogy tudom, látom: a többség, a környezetemben lévők töredéke végez bármilyen sportot, nem hogy súlyzósat… Tényleg ufók vagyunk.
Igen és ez az a terület, ahol már nincs szorongás, nincs kifogás, nincs halogatás, mert valahogy megértette testem-lelkem, hogy ez jó, és ez megy. Más területekre valahogy jóval nehezebb átvinni ezt az egyértelműséget, de azért átszivárog valamelyest… 🙂
Most már, hogy én is a “túloldalon” vagyok, látom, nagy a baj.
KedvelésKedvelés
Szia, cris – Igen, ez nagy ajándék, ha az ember megtalálja a maga sportját. (Én 90 kilósan még nem ezt csináltam, de az volt a legnagyobb súlyom: 87) Onnantól kezdve tényleg nem küzdelem, hanem egyértelműség, öröm. Néha még így is nehéz, de már közben is tudok örülni neki, hogy csinálom, nem csak utána, hogy megcsináltam. Tulajdonképpen célképzetem sincs, csak megyek, mert szeretem, mert jó, mert jól vagyok tőle. Ha nem fogyok egy grammot se többet, akkor is. Újabban kardiósabb edzéseim voltak: ugrálókötél-snatch 50 perc folyamatos, 2 perc szünet az egyharmadnál. Meglepődtem, egész jól bírtam. Gyűlöltem a kötelet, erről írtam is már, most átfordult, nem fulladok ki (annyira), rögtön tudok váltani snatch-re és vissza. A derekam viszont szarakodik, ennek nem örülök: többet nyújtok, hengerezek, megyek masszázsra, sajna ezeket sokszor elhanyagolom, ami hiba.
KedvelésKedvelés
Jaj, vigyázz magadra!
Menni kell, csinálni, mert anélkül szar. Legalábbis nekem ez van a fejemben. Aztán, mikor mit, ahogy jólesik, ami éppen eszedbe jut… csak csináld.
És olyan jó, hogy csinálod.
Nekem a szüleim elég fiatalok (anyám idén lett ötven), de borzasztó állapotban vannak. Sosem sportoltak (némi bringázás volt kényszerből anyámnál, de régen), cigi, szittyó (alkohol), másokra mutogatás, vérnyomás-problémák, anyám harmincéves kora óta szed rá gyógyszert. El is hízott már, nem hiszem, hogy meg fogják érni mondjuk a hatvanat… Ha igen, az eléggé fog fájni nekik. Apám negyven évesen úgy nézett már ki, mint aki hetven… foga sincs már ép. És nem egy zsákfaluban laknak…
Hatalmas NEM ők nekem, több szempontból is. És úgy örülök, mikor valaki ebben az egymást dögönyöző tehetetlenségben akar és tud valamit magával kezdeni.
(Pedig ott aztán tényleg lehet nyomasztás, egymás gúnyolása, ha valaki kezdeni akar magával valamit…)
Ja, és hadd tegyem hozzá, hogy a szüleim már negyvenéves korukban úgy viselkedtek, mint akik legalábbis a nyugdíjas éveikre készülnek, fejfogós ám… Mintha nekik “már minden mindegy lenne”. Atyaég. Én ötven évesen még azért szeretnék élni…
KedvelésKedvelés
Érdekes, anyu közel 70: szívből gyűlöli a sportot, az enyémet is (pedig annak idején ők vittek el teniszezni) – aggódik stb.. de ő nem roncs, amúgy. Igaz, pia, cigi sem játszott nála (nálam igen), se kemény munka. Szóval fizikailag ő jól van. Fejben azonban látszik, hogy nincs, vagy nem annyira, mint lehetne, ha valaha is tett volna erőfeszítést… Vigyázok magamra: persze.. és általában nincs is bajom, de amit elcsesztem az üléssel, hízással már nem tudom meg nem történtté tenni. Most írta ki az edzőm a januári edzéseket: kezdőknek 2019 másodperc, haladóknak 2019 darab snatch. :)) Azt hiszem a kettő között vagyok. De mivel a snatch most volt, én a push presst (mint alternatív gyakorlat) célzom meg magasabb ismétlésszámban. Ezek szerint viszont te tök fiatal vagy: én közel ötven, és nagyon is élek. Szerintem soha nem éltem ennyire, vagy nem így. A testemben soha, másként persze. Mindig intenzív voltam, de nem mindig szolgálta a javamat az intenzitás. Könnyen önpusztítás lesz belőle.
KedvelésKedvelés
Azért hoztam fel a szüleimet ellenpéldaként, mert óriási a kontraszt, és baromira elszomorító is. Remélem, nem baj.
Jó arc ez az edző… 😀
Én nagyon kétségbe estem annak idején, de most már azt gondolom, hogy amíg tudok edzeni, addig minden rendben van.
KedvelésKedvelés
Dehogyis, csak meglepődtem, hogy mennyire fiatalok, és.. Valójában szinte az egész korosztályomat felhozhatnám (vagy az én sport előtti önmagamat): nem is annyira, aktív, inkább passzív önpusztítás okán (külön lehet ezt így választani? :D) – mozgás nulla, szemét kaja dögivel, sarki közértbe kocsival, a gyerekek is dagadtak és a többi… A deréktémára én is rá tudok parázni, teljesen kiszámíthatatlanul fáj, általában több napos gép előtt munka után… holnap (vagy ma este) edzésen tesztelem.
KedvelésKedvelés
Azóta volt egy nagy váltás, ők még Kádár-koriak, én vagyok az (42), aki épp nem. Akkor némi tanulás, péályaválasztás, esküvő, gyerek, -nevelés, gyarapodás, kiskert, szülők ápolása, nyugdíj, halál. Ez volt az élet rendje, mindenkinek. Nem váltottak ötven évesen szakmát, nem futottak maratonokat a negyvenévesek, nem mentek és nem is mehettek külföldre.
A fogakról írok majd posztot, tök jó téma. Mennyit költenek rá emberek. Milyen stratégiákat választ, egyáltalán, mit tehet az, akinek romlékonyak és nem is vigyázott rájuk, majd ott áll hiányos fogazattal és pénztelenül negyvenpár évesen, és a társkeresős randija egy kicsit jobban aggasztja, mint a munkahelyi vélemény. Lehet, hogy túl magasak a standardjaim? De hogy okostelefonja is előbb van bárkinek, mint ép foga, ez elgondolkodtató.
KedvelésKedvelés
Meg fogom nézetni, hát úgy néz ki, hogy 162 centi vagyok 70 kiló (plusz, mínusz 2). De tökre meg vagyok ám zavarodva. Azokat a ruhákat hordom, amiket sport nélkül évekkel ezelőtt ( a nagy hízás előtt) 65 kilósan. De mégis nagyobb vagyok most. És tényleg nem csak ott, ahol szépen látszik az izom, mert azt nem is bánom. Egyébként igen, igazad van, a 2000-et én is deficitre lőttem be agyban, de mégsem működik, és komolyan, az, hogy amorf vagyok, nem ilyen nyafogás, hanem tényleg. De ennyi edzés mellett nem tudom az 1200-at tartani. Amúgy én is jól érzem magam. Amúgy.
KedvelésKedvelés
Hát vagy nem 2000 az. Hogyan számolod? Mit jelent az, hogy amorf? Hasat?
Miért kellene 1200-at tartani? IF-fel mondjuk 1800, és több lassú, nyugis kardió? (emelkedőn séta, kocogás, bringa)
Van, akinek a kortizol (edzésstressz) hekkeli meg a fogyását.
KedvelésKedvelés
Nem több 2000-nél, inkább kevesebb. Csomagolásról számolom, húst meg tudom, hogy egy kiló hányadát ettem, az szemre megy, de durván nem lövök mellé. Amikor fogytam, az 1200 kalóriás volt, azért csípődött be az a szám: akkor laza edzésekre jártam, és rengeteget sétáltam. Órákat. De most is megyek ám mint a ló, többnyire gyalog és gyorsan. Az amorf persze a hasat jelenti, derekat, a többi részem előnyére változott…
KedvelésKedvelés
De jó volt ezt olvasni!! 🙂
Megállás nélkül egy órán át? Te jó ég!! Nagyon kemény!
Szép emlékek jöttek elő: mi is csináltunk manmakert, de már elfelejtettem, mi van benne (persze gugli, de ha elmeséled, annak is örülnék).
Igen, nagyon menő érzés, és óriási meglepetés a számomra, hogy jé, megy, és nem csak megy, de nem is halok bele, hanem felpörget esetenként.
KedvelésKedvelés
Nagyon aggasztott, amikor lesérültél és leálltál.
KedvelésKedvelés
❤
(Innen üzenem: ne féljetek, nem áll meg az élet, és a mozgás nagyjából minden szarból kihoz.)
KedvelésKedvelés
Hű, annyira béna vagyok, hogy nem tudok mindig választ nyomni az adott hozzászóláshoz… Látod, én meg a szép, szabályos swingért “irigykedem”, szerintem ezer pluszba bele is halnék, de valószínű azért, mert már túlságosan a fejembe vettem, hogy nem szeretem csinálni. Amúgy dettó, gerincproblémák: porckorongsérv – évekkel ezelőtt (ülő munka, nagy túlsúly) nagyon szenvedtem vele. Azt nem mondom, hogy mostanság soha nem érzem, de nem veszélyes, igyekszem úgy csinálni mindent, hogy ne legyen bajom. Húzok is edzeni, most a reggelit próbálgatom néhány hete, hogy bizonyos napokon reggel megyek, aztán visszaolvaslak rendesen és írok is még… 🙂
KedvelésKedvelés
Nem vagy béna, túl sok a leágazás. Három szintig lehet válaszolni. Régen hat volt, de mindenki újabb alboxokat nyitott, elkeskenyedett a válaszmező, szóltak érte, ezért most csak három van. Ha valaki alá szeretnél kerülni, keresd meg _fölötte_ az első általa írt, Válasz gombbal is rendelkező kommentet, vagy válaszolj a legfelső, legszélesebbre, tehát ne a lenyílóakra. Ha nem egyértelmű, kinek írsz, szólítsd meg az illetőt a nevén. (Én máshonnan, máshogy tudok bármire válaszolni.)
KedvelésKedvelés
(Lorenza) Á, biztosan nem halnál bele annyi swingbe. Meg tudnád csinálni, ebben biztos vagyok. Miért nem próbálod ki egyszer? 🙂 (Nyilván nem kell a legnagyobb súllyal csinálni, amivel swingelni tudsz, és hidd el, nagyon jót tesz, ha kicsi súllyal csinálsz sok szabályos gyakorlatot. Még a kivitelezés módján is tudsz ezzel javítani.)
Porckorongsérv – nekem majdnem lett, férjemnek lett, először nagyon kétségbe voltam esve, aztán rájöttem, hogy ez a probléma meglepően általános. És lehet vele együttélni, mozogni, sőt, sok mindent csinálni.
KedvelésKedvelés
🙂 köszönöm, örülök, pláne, hogy jó emlékeket hozott fel. Keményebbnek tűnik, vagy tűnt, amikor csak láttam, mint volt. De ez köszönhető a kis súlynak, meg annak, hogy nem az egy óra volt kitűzve célnak, hanem a fél, és nem volt nyomasztás benne, inkább játék, hogy nem KELL, de meg is lehet akár… Mondjuk, ott, reggel az is olyan elképzelhetetlen volt, pláne sérült tenyérrel, de érdekes módon (és megint a kis súly miatt) nem is sérült tovább, az utolsó 10 percben éreztem, hogy a kézváltás már fáj. Most a hosszú ciklusból (clean és press) tervezek egy hosszabbat, először nyolcassal azt is.
Manmaker: renegade row egyik kéz, egy fekvő, hogy a golyófülön támaszkodsz, újabb renegade, fekvő másik. Beugrasz, kicsit terpeszbe, hogy a golyókat dupla cleannel fel tudd venni (rack pozi) – ebből guggolás, majd guggolásból a golyók fej fölé nyomása. Fú, nem tudom, értelmes-e ez.. 🙂 A fekvőtámaszom szar amúgy, így nem is a kedvencem, de az egyik szintfelmérőnk része, amit már nagyon meg kellene csinálnom.
Az első szint:
30 perc áll a teljesítésre.
25 burpee
100 snatch ( golyó lerakás nélkül, szabad kezváltás)
10 manmaker
60 dupla high pull ( 3 golyó lerakás engedélyezett)
50 libikoka fekvenyomás. (Kezenként 25-25)
15 dupla rack squat. ( Egyben megállás nélkül)
Lányok 65 kg alatt 8-as felett 10-es Girja (65 felett vagyok 😦 )
Fiúk 75 kg alatt 12 felett 16-os Girja.
Nem akkora halál, röhögni fogsz, de a 25 burpee riaszt leginkább. :)))
KedvelésKedvelik 1 személy
Drága vagy, köszi, hogy leírtad. Áááá, most már emlékszem, rémlett, hogy állati vagánynak éreztem magam tőle. :DD (Lehet, hogy nemsokára kipróbálom újra.)
Nekem valamiért gyerekként, kamaszként, túlsúllyal is ment a fekvőtámasz (nagyjából semmi más viszont nem 😛 ), most meg már pláne, és ennek nagyon örülök.
A burpee-nak utána kellett néznem. Attól én is tartanék. :DD Megfulladok, de persze jobban bírom már az ilyesmit, mint annak előtte (négy évvel ezelőtt még volt rajtam plusz harminc kiló, és hosszú évek óta).
Dupla high-pullt sosem csináltam, mindig csak egy kézzel, de menő lehet.
Mondjuk, mióta (derékbántalom miatti hosszú kihagyás után) újrakezdtem, kisebb súllyal dolgozom, és egyelőre nincs clean, snatch, de sok swing, squat van (bocs hogy nem magyarul írom, nem mindig jut eszembe, meg akkor már legyek következetes), meg némi press is.
Most a kihagyás után tesztelt engem az edző: mennyi swing megy ötven perc alatt. Én nagyon óvatosan inkább a négykilós (hatalmas, vicces, sárga) cuccal nyomtam, nem megállás nélkül, ezerháromszázat. Az nekem óriási löketet adott, mert meg voltam győződve róla, hogy nekem a több hónapos kihagyás a formám jelentős hanyatlását okozta (hiszen a zsírpárnák is nőttek). De nem. És ez a bébisúly pont arra volt jó, hogy teljesen feszesen tudjam nyomni végig, ez a derekam védelme miatt nagyon fontos. Végül nem is fáradtam el annyira a végére, mint azt vártam volna, na meg állatira feldobott az egész.
(Arról nem beszélve, hogy izzadok, mint állat, büdös vagyok, és ez tök jó: amíg izzadok, addig jó.)
Az az érdekes, hogy sosem szerettem/tudtam futni, aztán a kettlebell miatt olyan formám, állóképességem lett, hogy amikor egyszer csak futottam valamilyen oknál fogva ( 😀 ), meglepődtem rajta, hogy nem fulladok ki.
KedvelésKedvelés
Ehhez igazán tudok kapcsolódni. Én terembe járok edzeni, és legtöbbször úgy, hogy fogalmam sincs, mit fogok csinálni, csak kb van meg, hogy milyen testtájat. Aztán ott, helyben szoktam érezni, hogy most mi fog jót tenni. (Csütörtökön például forgatós vállazás, meg ilyen rotátorköpeny- izé, meg felhúzás, mell, fekvőtámasz, plank, tricepsz, válltól nyomás, mert azt éreztem, hogy arrafelé kell rendbe tenni a dolgokat. Meg egy has a végén. Előtte a szokásos futás.) Szoktam “lesni”. így hívom azt, amikor edzés közben fülelek egy-egy általam jónak tartott edző instrukcióira, új gyakorlat esetén, amit nem csináltam még, vagy olyannál, amit már csinálok, de érdekes, hogy ő mit mond, aztán vagy követem, vagy nem.
Kütyü annyi, hogy van stopper a telefonon. Azt a plankhez (-hoz? -höz? -hö’?) használom, meg amikor nehéz jógapóz van.
Az segít kitartani, hogy MEGCSINÁLOM. Akkor is.
Ami nekem teljesen kínai, az az edzés közben beszélgetés. De érted, nem úgy, hogy pihenés közben, vagy előtte-utána (mondjuk nekem az se), hanem GYAKORLAT KÖZBEN. Az milyen edzés már? Ha én elkezdek egy gyakorlatot, akkor azon túl, hogy figyelek a légzésemre, meg hogy ne bukjak vagy essek el (sok egyensúlyelem), semmire nem tudok figyelni. Nemhogy beszélgetni. Ráadásul a legtöbbször kajáról, receptekről…
KedvelésKedvelik 1 személy
-Hö’! :DDD
Én számolok, faliórát nézek, edzéstárs mér, ha van, plankben, spárgában. Csendben, panasz nélkül.
Majdnem lent van a jobb spárgám, ma több hüledező elismerést kaptam az akrobatika miatt, és Rogán Antal is velünk edzett.
KedvelésKedvelés
Két évig jártam csoportos kettlebell-edzésre, aztán költözés, sérülés, majdnem egy év kihagyás után tornázni kezdtem (másik kettlebell-edzésen), azt hónapokig, de valahogy nem volt kerek a dolog, túl későn volt, fáradt voltam, nem volt elég ez a mozgás. Ettől fájt a derekam, jobban terhelni viszont féltem a testemet.
Végül úgy döntöttem, újra edzek én is a többiekkel, de baromira zavart a dumálás, mivel sokszor a gyakorlatok közötti szünet nyúlt így meg (egyébként leszarnám, mert csak arra koncentrálok, amit csinálok), sőt eleve késve kezdtük az egészet (és nekem így is elég későn volt már a negyed kilences edzés), úgyhogy a tököm tele volt, nem lehetett normálisan zúzni, mert mindig ment a blabla, nyivákolás (egy ideig poén, de utána már baromira elege van az embernek: most edzeni jöttél vagy sírni?). Az előző helyen sem szerettem a hasonló hozzáállást, edzeni megyek, nem társasági életet élni.
Végül lett megoldás, egészen véletlenül, az edző leadta a csapatot (kapott egy jobb ajánlatot a lakóhelyéhez közel), és az új edző, bár folytatta ugyanazt az edzést esténként, mint kiderült, majdnem minden délután öttől nyolcig bent van a komplexum egyik termében, és tulajdonképpen egyéni edzéseket tart, egyszerre többeknek, jó áron, ami szintén szempont. Nagy öröm nekem, hogy tudok edzőhöz járni, de emberi időben, munka után már mehetek oda. Három hete a férjemet is viszem magammal (neki sérve lett tavasszal, ő is kihagyott hónapokat), de észre sem veszem, mit csinál, nem érzékelem a többieket (legfeljebb négyen-öten vagyunk a helyiségben összesen), ha van beszélgetés, nem zavar, mert mindenki mást csinál, nem kell senkihez igazodnom.
Van egy tábla, amire filccel felrajzolja István a feladatokat (igen, rajzolja, mókás), melléírja a számokat, oszt “gyí” (valaki itt írta nemrég, nevettem rajta, köszi 🙂 ), csinálom, élvezem, izzadok, büdös vagyok mint állat, ez megnyugtat, mert akkor talán hatásos is. (Nekem ennyi elég, nem kell, hogy minden mozdulatomat lesse az edző, az viszont kell, hogy ő mondja meg, mit csináljak, mivel én magamnak, úgy érzem, nem tudnám hatékonyan kitalálni a gyakorlatokat és azok sorrendjét.)
Jó, mert ezen a helyen van keret (?) (mi annak a neve, amin lehet lógni meg van majomlétra is?), tudom nyújtani a gerincemet, de egyébként is van ilyen gyakorlat rajta, hogy lábfelhúzás, illetve húzódzkodás (gumival – hö, anélkül nem megy).
Istvánt az első perctől nagyon kedvelem, jó szakember, nem dumál sokat, érti a viccet is, és bár csak pár hónapja járok hozzá, nemrég olyan dicséretet kaptam tőle, amilyet soha senkitől. Azt mondta, olyan pontosan végzem a gyakorlatokat, mint egy svájci óra. :DD (Ő is szokott mellettünk edzeni egyébként. Jógát is tart még, plusz időseknek tornát. 🙂 És fő szempontja, hogy ne legyen sérülés, de nehogy azt gondoljátok, hogy nem hajtja szét a belünket. :DD)
KedvelésKedvelés
Cris, írtam reggel, meg akkor olvastalak is, valahol benne van a rengetegben, béna vagyok kezdettel. (…) Ezt a lábfelhúzóst én is szoktam, amikor érzem, hogy valami nem jó a derekamnál, de érdekes módon, ha tényleg rendesen odafigyelek a deadlift is jót szokott tenni (pedig ki gondolná)… Én egy kis egyesületbe járok, nem is kettlebell, hanem girja (versenyfelkészítés sokaknak, miegymás) – sok a nem golyós gyakorlat is, ami eleinte nekem nagyon jó volt: mozgáskoordinációs dolgok (még mindig vannak vele bajaim, de összehasonlíthatatlanul jobb lett) pl. Többen vagyunk, akiknek van vagy volt már gondjuk: elhízás, térd-, gerincproblémák, Csaba nagyon jó, figyel ezekre… Mondjuk a térdemnek eleinte nagyon nem tett jót az egész, de én voltam a hülye,m nagyon akartam és nem szóltam egy gyakorlatnál, hogy fáj, csak hónapok múlva, azóta az most nincs, de talán már menne újra (erősebb combizmok stb.) – Én sem vagyok mindig tök egyedül, van egy szinte állandó edzőtársam, Tomi, imádom: ő evezett korábban, versenyszerűen, csak valami lett a vállával, de már alakul. Az ellentétem, amit én jól bírok, press, plank, azokat ő nem, viszont úgy ugrálókötelezik, burpee-zik mint az állat és relatíve kevésbé erős, de jobb a technikája, sokkal. Azért szórakozunk is egymáson, de mindig eljön az a pont, amikor már nem nevetünk (annyira)… Ti sissyt anno csináltatok? Nekem az még egy ilyen teljesítendő mostanában. 25 burpee, 1 amerikais swing, 24 b., 2 am. swing és így tovább, amíg a swing lesz 25 és a burpee 1. :))) – A derekad már teljesen jó?
KedvelésKedvelés
(Lorenza – nosigen, nos, most tudok normálisan válaszolni, megjelöltem korábban a kommentjeidet 🙂 )
Ööö, látod, mennyit tanulok, a sissy-t sem ismertem, most utánanéztem. Nagyon érdekes, egyben ijesztőnek tűnik. 😀 Nem, nem próbáltam még soha.
Mi itt, ezen a helyen úgy vagyunk, hogy a férjem jön velem, most már heti háromszor (mit össze nem lamentáltam azon, hogy a kettő kevés, a háromra meg sajnáltam a pénzt – aztán úgy döntöttem, leszarom: a heti három edzés teszi kiegyensúlyozottá a hetemet és engem is), és van az edző, rajtunk kívül meg legfeljebb két-három ember, de senki sem tolja olyan céltudatosan, mint mi. Igazából, ha edzek, akkor általában azt sem látom, mit csinál a férjem, sokszor észre sem veszem, hogy ő ott van.
Most volt két vállalkozó, ők később jöttek, mint mi, és előbb is mentek el (egy-másfél órás edzésről beszélünk, bemelegítéssel, nyújtással együtt). 😀 Beszélgetnek, gondolkodnak az élet nagy dolgairól (azaz hogyan lehetne megúszni ezt a rendszeres edzés dolgot, illetve hogyan tudnék továbbra is annyit és azt enni, amit eddig, úgy, hogy közben fogyjak és jobb legyen az alakom :D). Fejemet fogom… hát, emiatt nem nagyon beszélgetek senkivel.
És már nem is magyarázom senkinek a mozgást, bár kevesen kérdezik. Csöndben vannak…
KedvelésKedvelés
Szerintem, Cris, most én is a tieid alá írok, most látom, hogy néhányat nem is olvastam, bocsánat. Szóval, sissy_ én sem csináltam meg még soha, de idén mindenképpen. Én az ugrálós dolgokban vagyok gyengébb, nem fogom szeretni, de azt hiszem fizikailag képes vagyok rá.
Pénz, edzésre: én elég sokat fizetek, holott már nem lenne szükség a személyi edzésre (egy éve volt, tényleg) – szóval ezt is átértékelem idén. Persze edzőt, helyet nem váltanék, ez a kis terem nekem full otthonos, imádom, a többieket, az edzőmet, mindent. Megtaláltam itt a helyemet. Elvileg egy órásakat edzek, de az lehet, hogy 50 perces intervall, de előfordul, hogy köredzés jelleg és 2 óra lesz. Ma például 36 török felállással indítottam (6szor 3-3 – 10 goblet a körök között) – ez például időigényes, nem nagyon lehet és nem is kell sietni vele. Amúgy anno ez volt az álomgyakorlatom, nehezen tanultam meg, de ma úgy örültem, hogy Csaba (edzőm) azt mondta, gyönyörű. Néha fontos ez is, pláne, hogy a technikáimmal – ahogy írtam – esetenként van baj.
Derékfájás: ahha, mosogatás. De egy csomó hétköznapi dolognál ma már simán a guggolást választom. Kipakolni közértben a kosárból. Biztos viccesen néz ki, de nekem így jobb. Vagy egyik kezemmel tartom a szajrét. 😀
Súlyok: nem tudom, mi nagy. Hosszú szériákat kicsivel (8), erősítést nagyobbal. És igen, nálam is ez a derékból-hasból a határ, az edzőm is látja, de már én is érzem. Van, hogy nem megy az, amit kitaláltunk, akkor áttervezzük. Felhúzás helyett, mittomén ugrálókötél-snatch. Egóból azt hiszem néha tolom, de talán nem sérülésig. Van, hogy izomból simán oké, de ízületből nem: alapból gyengék, kiugrálósak, bár amióta “kengurucombom” lett, jobb.
Csapni kellene egy lengetős partit :))) – mondjuk tavasszal kint valahol, vagy valami.. 🙂
KedvelésKedvelés
Ja, nem válaszoltam: a derekam szokott fájni egyes mozdulatoknál (mosógép, begyújtás, mosogatás), tudom, mikre kell vigyázni, de az edzésnél ez nem vet vissza. Megtanultam, illetve rájöttem, hogy lehet emellett is élni, keményen edzeni. Nem használok nagy súlyokat, nagyon a biztonságra megyek, de így is jól megdolgoztatom magam. Na meg, ha egy órát végigedzek, akkor én alig állok meg, van benne vagy tíz-tizenkét fajta feladat, és nem öt-tíz darabokat kell ezekből megcsinálni. Edző is mondta, emeljem a tétet, de tudom, mit csinálok, érzem, mikor a gyakorlatot már derékból csinálom, nem hasból, és akkor meg kell állni, vissza kell venni. (Magyarán, egészséges akarok lenni, maradni, tanultam már abból, milyen az, amikor nem figyelek a testem jelzéseire, és egóból tolom a nagyobb súlyokat. Megfizettem az árát.)
Egyébként meg nem tudom, mit izél (haha), néha magam is megijedek, milyen széles a mellkasom, mekkora tricepszem van.
HEHEHE!
KedvelésKedvelés
Még valami: a gerincre nagyon vigyázni kell, és ezt úgy tudom elérni, hogy mindig, rendszeresen nyújtok. Iszonyú buta, egyszerű dolog, mégis, csak ennyi kell.
KedvelésKedvelés
Hűha, köszönöm! Pont holnap megyek a Budai trailre. És töredelmesen bevallom, amint megjött a számlámra az idei ruhapénz, megvettem ezt: https://www.fnboutique.com/product-page/freeride-woman-by-frei-sein Normál esetben egy decathlonos felsőre is sajnálom a 4000 forintot, mondván, hogy van otthon másik, de ez!!! És kompressziós száram is van. De amiért csinálom, az az elemi érzés, hogy élek. Régebben csak a lakáskulcsot vittem magammal. Most már viszek telefont, fotózni. És 9 hónapja magamnál tartok egy energiagélt, amit versenyen kaptam. Lehet, hogy ő a kabalám.
KedvelésKedvelés
(elkezdtem írni egy hosszút és véletlenül kiléptem brühü – de pótolom)
“-hö?” – ezen szakadok! 😀
KedvelésKedvelés
Itthoni edzéshez használok zenét, jól jön az elején, amikor még meg vagyok győződve hogy ebbe ma belehalok. A motivációm az emlék, amikor csatakosra izzadva fekszem a tornaszőnyegen és sírok a végén, mert megcsináltam és kiment belölem minden feszültség. Szeretem ezt a ragacsos istennő érzést.
Appet futáshoz ha egyedül megyek, főleg ha fáradt vagyok, segít kitartani. Ha másokkal megyek, akkor elvisszük egymást enélkül is. Apple watchot kaptam, muszáj figyelni a pulzusomat. Szeretem a jó funkcionális ruhákat is, de nincs belőlük sok.
Igazán büszke nem is a távra vagy a sebességemre vagyok, hanem hogy az elmúlt évek összes fizikai csapása után újrakezdtem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Izék, kütyük? Persze. Kb. 15 éve futok hosszabbakat, bár néha abbahagyom. Ami most érdekes, hogy mostanában változik megint. Zenét hallgatok néha, meg nekem is van kompressziós száram, de már nem használom, meg mindig ugyanazt a műanyag palackot viszem hónapokig, meg nem veszek speckó kaját, mert ehhez a szinthez minek. A ruhák sokáig jók szerencsére, van olyan cuccom, ami 15 éves és tök rendben van. A cipő, az elvásik néha.
Órával, vagy telefonnal méregetek, néha pulzust is, gyakran nem, mert kb. tudom a tempóimat. Azok pedig egyre lassabbak és szemlélődősebbek. Egyfajta tisztulásnak élem meg a futást, igen, néha jönnek gondolatok, néha csak nézek… de én is sokat vagyok csendben és ezer éve tévétlenül és a csend kellemes. Valahogy már a versenyek sem érdekelnek, érdekes.
KedvelésKedvelés
Te is, virezma is futólegendák vagytok, hozzám képst biztosan. Bevallom, a kompressziós szárral melléfogtam, az nem kütyü meg dekor, Simonyi Balázst utánzom itten, aki minden posztjában tesz egy megjegyzést a paradicsommadárnak öltözött futókra.
Speckó kaja nem kell, hanem a Superstarch istenkirály. Pompás intervallokat nyomok vele, amúgy éhgyomorra. Gyorsulok.
KedvelésKedvelés
A kompressziós egyénfüggő. Volt ugye a gumiharisnya a munkásnőkön, ez ugyanazt tudja. De van, aki felveszi és nem érez semmit, azaz neki a vádlija pont jó. Szerintem oda nem kell.
Tök jó ez a gyorsulás! Készülsz most valamire?
Én meg lassulok. A sok kitartós statikus gyakorlás, a hosszú jógás ülések, valahogy békésebb lettem, megyek, csak nincs kedvem és energiám rohanni, meg talán a tél is teszi.
De visszamentem mászni és azt nem szabad(na), mert súlyosan rá fogok függeni 😀
KedvelésKedvelés
Csak nem falmászás? Azt egy ideje szeretném kipróbálni. 🙂
KedvelésKedvelés
En teremzenevel padon kezdtem a futast, aztan sokaig csendben odakinn. Aztan egy versenyen probaszerencse alapon zenevel felmaraton: meglepetesre kozel het percet gyorsultam az elozo napi eredmenyhez kepest. Azota tobbnyire zenere futok, horgos sztyeppemetal, klasszikus rockzene, ilyesmi. Legnagyobb elmenyem az, amikor a tromsoi hidon felfele husz kilometernel megszolalt a Linkin Parktol az Easier to run cimu track. Ludbor azota is! Es elso hoban Margit-szigeten Metallicat leggitarozni…! 😀
Kutyuk: van okosoram, impulzusvasarlas volt, szeretem, de sokszor elfelejtem bekapcsolni. Telefon a zene miatt, vegre nem holtsuly: baratno maraton-ajandeka volt a gumis futoov, pont meret. Szoktam utolag terkepen nezegetni, merre jartam: nemreg koltoztem uj kornyekre, meg ismerkedem a lehetosegekkel.
Zuzas? Harom ev hot iron utan is nagy elmeny latni, hogy birok annyit, sot, mint “a fiuk”. Es a tukorkepem, es a szagom. Es joga uran az izmaim korvonalai, az egyenes derekam, a masfajta testerzet, hogy mindenem kulon-kulon mozdithato, es megis egyseges.
KedvelésKedvelik 1 személy
Es a ruhak: edzotrikot en meg sose koptattam el, nadragot idonkent azert sikerul, melltartot szinten. Futocipot termeszetesen cserelni kell. Edzokesztyu fogyoeszkoz. A heten megtanultam, hogy a futokesztyu is: a beton nem tesz jot neki (sotet volt, jott a bucka, elhasaltam, nem maradt tenyere). 😀
KedvelésKedvelés
Nekem a két év (heti két kettlebell edzés) alatt nagyon bevált, hogy reggeli, ebéd (legkésőbb egy órakor), utána már semmi, és este hét-nyolc órakor edzés. Semmi bajom nem volt.
Most, hogy kihagytam, visszajött sok szar kaja, meg rászoktam az esti kajáláshoz, amiről nagyon nehezen jöttem le úgy, hogy csak tornáztam.
Aztán, láss csodát, mikor újra elkezdtem rendesen edzeni (persze kicsi súllyal), azonnal elmúlt a kaja (szénhidrát!) utáni vágy, egyszerűen a testem nem kívánt semmilyen hülyeséget. Ha kívánt valamit, az nagyon határozottan tojás volt, vagy virsli savanyú káposztával (ami éppen otthon volt). Ezt nekem nagyon érdekes volt észrevenni. Persze, mint minden, az én esetem is egyedi, én irodában dolgozom, nem mászkálok (nem is ülök már másfél éve, hanem állok, és soha többé nem akarok órákat ülni sehol), nem fizikai munkát végzek.
(Én nem ketogén, csak elhagytam már évekkel ezelőtt a kenyeret, tésztát, krumplit, rizs van néha – olykor túl sokszor. Úgy érzem, túl sok a hús is, azon változtatni akarok, csak még keresem, hogyan legyen gyorsan és könnyen meg a kaja, mert kevés időm, energiám van vele foglalkozni. Főzök tojást. Egyébként zöldség a köret már régóta. Pedig én toltam ám a lángost meg a bundás kenyeret annak idején kilószámra. Most már, hogy lement harminc kiló, ismét megeszek olykor ilyesmiket, nem rettegek attól, hogy visszahízok. A két év alatt – azalatt ment le a harminc kiló – nagyon szigorúan nem ettem kenyeret, semmit, mert iszonyatosan féltem, hogy visszaesem. Mára ez elmúlt, biztos vagyok magamban, nem félek, még ha látok is egy kis visszaesést. Már nem az vagyok, aki voltam.)
KedvelésKedvelés
Csendben nyomom, legfeljebb szenvedek a többi spori által benyomott music fm-re. Amit viszont megfigyeltem, hogy nagyon sokan azt nevezik edzésnek, hogy lejönnek a terembe, és minden öt percből négyben a telefonjukat baszkurálják. Csinál két-három akármit tessék-lássák, aztán jöhet a jól medérdemelt fészbúk. Ez micsoda önátverés, te jó ég. Voltam gyúrni, ja, persze.
KedvelésKedvelés
Ugyanők mindent megtesznek, de – minő borzalom – sajnos mégsem jön a várt eredmény.
KedvelésKedvelés
most nem tudom, a poszt kifejezetten futasra vonatkozik-e, mert en nem futok, a maganyos sulyzozas a mufajom, meg a sajat sulyos edzesek is most mar, es szerintem semmifele ketyerem nincs, en is csak a telefont hasznalom stoppernek plankhez meg mas hasonlo kitartos gyakorlatokhoz, de jobbara inkabb nem idore, hanem darabra csinalok gyakorlatokat, vagy ha elfelejtem bevinni a telefont, akkor a faliorat nezem, csak mindig fel kell nezni, es kicsavarodik a nyakam 🙂
a zene, ha jo, engem kifejezetten porget es motival, es ha szar, mert a teremben nem mindig lehet valogatni, akkor meg kurvara idegesit. vagy nagyon eros basszussal operalo elektronikus zenere szeretek gyurni, ha valaszthatok, sokszor kifejezett primitiv minimal technora meg house-ra, vagy meg elegge tud a hiphop is motivalni, ha olyan a helyzet, ha mar itt szerepelt masnal is kedvenc, nekem eminem till i collapse-ja az egyik legerosebb edzos szamom 🙂
bringazni tudom, hogy veszelyes zenere, de allati hangulatos tud lenni nekem, egyaltalan nem mindig rakok be, van, hogy elvagyok a gondolataimmal remekul, de ha sietek, jol meg tud porgetni barmilyen gyors szam, abbol is foleg house vagy mas hasonlo suttyo, sot egyszer bringaztam nagyon felgyorsitott mulatosra, sajnos kurva jo volt 😀
bringazni kifejezetten utcai, sot szep ruhaban szeretek, nem szeretem a bringas ruhakat, maximum turara megyek edzonadragban. egy-ket pet-palackot mindig tartok magamnal, amiket folyton toltogetek, szerintem edzeshez is van kb ket decathlonos kisgatyam, polobol meg azt hordom, amit utcara mar nem szeretek, mert ami jol nez ki, azt meg ugyis elhordanam utcara is. igazabol szivesen vennek mindenfele szep cuccot, de sajnalom ra a penzt, szoval igazabol asszem, engem is inkabb csak az elmeny erdekel. nyilvan a legjobban az motival, hogy hogy erzem magam utana, meg a latvanyos izmok.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nekem a futás öröm, felszabadulás (és még: ki- és el- …) Közben unatkozni? Az én fejemben ilyenkor egy egész képzeletbeli világ kel életre, minél monotonabb a tevékenység, annál jobban szárnyal a gondolat, éljen az egyhangúság! Ezért például azokat sem értem, akik utálnak mosogatni… de az is lehet, hogy virágnyelven épp most ismerem be, hogy nem vagyok normâlis 😁
Lépés- és kilométerszámlálót viszek, nekem a végén kijelzett szám jelenti a këpzeletbeli edzö vállveregetését, hogy: ‘Jól csináltad!’
KedvelésKedvelés
Rádióműsor és némi látvány. 2016 nyara.
KedvelésKedvelés
Fentre már nem tudok írni, de a fogas témát nagyon-nagyon várom!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: bé betűs bárosaim | csak az olvassa — én szóltam
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: én, a futó | csak az olvassa. én szóltam.
Visszajelzés: hogyan kezdjek bele? | csak az olvassa. én szóltam.
Visszajelzés: hogyan használ a rendszer? | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő
“2010. január Cipő megvan, méregdrága futóóra megvan, chip megvan, téli futónadrág megvan. Csak el kellene kezdeni valahogy. Próbáljunk meg futni egy kerítésnyit. 50m. Nem megy. Basszus. Gyalogoljunk. Az megy.”
KedvelésKedvelés
Lenne mit kérdezni attól, aki írta…
KedvelésKedvelés
Dagadt Köcsög írta, az elején.
KedvelésKedvelés
Hát engem mostanság pont semmi sem érdekel, az sem, hogy külső szemmel futás-e vagy gyaloglás, ami éppen van. Csak megyek. A dilemma: mennyi látok közben? Kéktúráztam a Dél-Dunántúlon, nekem új tájakon, ott csak néha futottam, mert akkor nem láttam meg annyit a tájból, mint gyalog. A legutóbbi hosszú menetemen (Kohász Kék teljesítménytúra) sem mértem már semmit, sőt, kiszálltam a 70 kilométeres résztáv céljában, mert jött az éjszaka, és úgy éreztem, túlságosan szétcsapna, plusz nem élvezném, nem látnék semmit a sötétben úgysem. Büszke voltam magamra, hogy végre időben abbahagyok valamit, ami nekem nem jó 😀 Amúgy valahol életkor kérdésnek is érzem ezt a lassulást magamban, végül is ezer éve futok már, de a testem picikét fáradtabb, mint tíz éve, több idő kell, hogy a hosszúakat kipihenjem…
Az ingerkeresés is megvan még bennem, erre kitaláltam a tájfutást. Nekem vadonatúj hobbi, kellett hozzá egy tájoló, de szerencsére nincs másra szükség. Ezt sem nevezném futásnak, mert a térképet bújom közben, meg amikor nem úton megyek, hanem az erdőben keresgélek, hát ott nem tudok futni – mások igen, és olyan tempóban, ahogy én aszfalton sem (respect Monspart Sarolta!). Iszonyú szórakoztató viszont ez a keresgélés, leköt, megmozgatja az agyam. Vannak városi versenyek, akár a panelek között, az könnyebb.
De azt érzem, hogy futni jó, nagyon jó, nagyon alap, olyan szabad közben. Ha méregetek, az korlátoz. De ugyanúgy érzem már egy ideje, ha vezetett edzésre, tornára mennék, az is korlátoz, kevésbé tudok magammal foglalkozni. Így hát otthon jógázom, trx-ezem, végül is megtanultam, hogyan kell ilyeneket tartani – és tartok is, csak most keveset, jófajta más melók vannak.
Én a kezdőket az edzős vonallal kapcsolatban is óvatosságra inteném… ha tudunk magunkra figyelni sport közben, az már fél siker.
KedvelésKedvelik 1 személy
“Álomalak program
Elmész edzeni, megkapod az étrendet, edzéstervet, majd miután fizettél, elengedik a kezed és senki nem kontrollál. A motiváció csökken, helyetted már csak a terembérlet jár le.
Ha velem tartasz, az idei éved sikeres lesz!”
Kálmán Csilla
Az átlagnemedző átlagnők ilyeneket vesznek meg.
KedvelésKedvelés
Már van okostelefonom, 5s iPhone, mert ez volt használtan a közelben, de annyira régi, hogy nem lehet rá szinte semmilyen appot rakni!
KedvelésKedvelés
Megint update:
Forerunner Ármint (Herminát – FEHÉR!) vett nekem az én rózsám szülinapomra, melyet a telefonhoz is hangoltunk, úgyhogy sokszorosan kiszálltam a kütyütlenségből.
Nem mintha ettől ne lennének igazak a fenti érvel és tendenciák, magam is szem előtt tartom őket, annak ellenére, hogy örülök ennek a kis ékszernek (:DDDD), és vágytam rá.
Ezt azért írtam, mert két éve megpróbált rajtakapni egy nézelődő, hogy haha, mégis Garminnal futottál, látod-látod (amit nem értettem, mert én edzettem és háromhavonta használtam Maci Garminját, neki meg volt Garminja, ami szuper, de nem edzett. Aztán mérges lett, mint mindenki, aki nem igazán érti a szövegeket és sara van. Épp ettől a szelíd kérdéstől: “te amúgy edzel?”).
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: mégis kütyüvel edzek! | csak az olvassa. én szóltam