…a trotechnikus, az mindig elek-!

Kérdezz valamit s én megfelelek,

Nyáron nyaralok, télen telelek.

Mackó

Színházba vinném az anyukámat/páromat/bernáthegyimet. Ajánlanál valamit?

A jelenleg műsoron levő, újabb bemutatók közül:

Örkény, Tartuffe, Nagy Zsolttal és Znamenák Istvánnal, továbbá a hökkenetes Kerekes Évával

Radnóti, A művésznő és rajongói, Lovas Rozi, Bálint András, Börcsök Enikő és Rusznák András nagyon jók

A régebbiek közül:

Katona, A két Korea újraegyesítése (leveszik a napokban, állójeggyel esetleg még)

Örkény, József és testvérei (Aschertől bármi!)

Radnóti, Futótűz

Szkéné, Kohlhaas Mihály MUST HAVE, Nagy Zsolttal. Ejtsd: ‘kolhász’

Szkéné, Caligula helytartója (február 7-én csak) EZ IS MUST HAVE, életem öt legjobbja között a jellemezhetetlenül elemi Nagypál Gáborral, és magyar dráma, az egyik legnagyobb kortárs szöveg. Másodszor is nézzük.

Nyáron (május): Stúdió K (nagyon elkél nekik a bevétel), Peer Gynt, szintén Nagypál Gáborral

Átrium, A félelem megeszi a lelket, Hernádi Judit!

Átrium, Az Őrült Nők Ketrece

Nagyon meg fognak drágulni a TAO elvonása miatt a függetlenek jegyárai, és csak a legjobbak maradnak meg. Te is támogathatod ezt a talpon maradást: vegyél színházjegyet, ajánld fel nekik az egy százalékodat!

Összességében: két hely van, ahol mindig minden jó, az egyik a Katona (és a Kamra is), a másik (újabban) az Örkény (egyik sem független). Nagyon sok nívós előadás van az Átriumban is (független). Érdemes nagy színészeket és kedvelt rendezőket is kikeresni. Nekem nagy élményt jelentő színészek: az atipikus-zseniális Sodró Eliza és Patkós Márton az új két kedvencem, és megdöbbentett most a velem egyidős Nagypál Gábor két alakítása is. A régiek közül Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Nagy Zsolt, Jordán Adél, Bán János, Hegedűs D. Géza a kedvenceim. Rendezők: az örök Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás mellett Hegymegi Mátét fedeztük fel. Alföldi Róbert és Szikszai Rémusz is csodálatos darabokat rendez.

Életem legnagyobb színházi élményeiről itt olvashatsz. Ez mind archív. Jelenlegi élményeimet itt követheted, de ott kevésbé értékelek.

Jó film a BÚÉK?

Igen, jó. Ahhoz képest (hogy remake) is, és anélkül is. Közönségsiker lesz.

Milyen lett életed legjobb DEXA-ja?

Próbáltam több helyen is írni, hogy ezt bizony most eltoltam, Madrid miatt, ahol nem tartottam az étrendemet, és a félmaratonon kívül nem is sportoltam, mindjárt utána pedig műtöttek, ami után három hétig nem edzettem. Voltam viszont Madrid előtt egy InBodyn, ott jöttem rá, hogy ez így nem lesz jó. Pár olyan hónap alatt, amikor a futás volt a fő sport, és hetente vagy kéthetente jártam csak terembe, de amúgy naponta sportoltam (squash, akrobatikus edzések, úszás, futás), lement izomtömegem, és szemre is laposodtak a formáim. Pedig előtte úgy éreztem, örök fáradtságban és fájdalomban, hogy egy kicsit túlgyúrtam már magam, sok ez. Szóval a súlyzós edzést nem lehet abbahagyni, már ha számít a testösszetétel, és nekem számít. Nem kell naponta és maximális terheléssel tolni, de a fenntartáshoz a közepes, rendszeres terhelés kell. (Március végén megyek.)

Mi van Julival?

Jól van. Két hónap gyógyulás és szervezés után újra jár iskolába és itt nem alázza meg senki. Ugyanakkor még edzésén (teljesen máshol, jóval később) is előfordult, hogy régi, eredetileg nem gyűlölködő osztálytársa odalépett hozzá, és az arcába sziszegte: geci. Ez a börtönök működésmódja. Senki nem kért bocsánatot.

Valami nagyon elromlott, ezek a gyerekek nem tudják, mit cselekszenek, de az biztos, hogy életük egy pontján Juli rutinszerű megalázását, a játszmázást, az unalomból elkövetett erőszakot majd megértik és szégyellni fogják. Most is e szégyen csökkentéséhez kellek én, egyelőre a szülőknek, mint ellenségkép, ezért lettem népmesei figura. A tanítónő, ezt hangsúlyozom, a másik osztályéval szemben nem rosszindulatú vagy erőszakos, egyszerűen tehetetlen, a fejére nőttek a kis modern gyerekek. Ő valami meg nem magyarázott idegenkedéssel kezelte azt a helyzetet, hogy Juli magántanuló volt, de gondoltuk, kihúzzuk. Ebből is azt vették le a gyerekek, hogy ki lehet közösíteni Julit, aki egyébként mindent velük csinált, nem feltűnősködött, nem kapott kedvezményeket (azon kívül, hogy a dolgozatait nem osztályozták, hanem vizsgázott). Ő az, aki ne üljön oda, nem fér rá az osztályképre, az ő rajzát nem továbbítják a pályázatra, ilyenek. De nem csak őt bántották, maradt még célpont. A bully ilyen: ahol elkezdődik, ott elterjed, az érzelmileg szegényes gyerekek minden lehetőséget megragadnak, hogy valakit piszkáljanak, így erősítik az énjüket, és ezt a felnőttek szeme elől rejtve, minden következmény nélkül csinálják. Aki szól, azt meg még jobban megalázzák. Erre írtam, hogy börtönviszonyok.

Mást, konkrét részleteket az elmúlt két hónapról nem tudok írni. Elképesztő, milyen aktívan hazudoznak emberek, nincs bennük békítés, enyhítés, sem törekvés a konfrontatív, ám nyílt beszédre. Nekik is kell a szenzáció meg az ellenség, persze, hogy a gyerekük is folytatja a sunyi piszkálódást. A sértett anyukák látványosan gyűlölnek, amiért a gyerekük bántotta az enyémet, meg külön a blogért is (veszélyes, ha a dolgoknak nyomuk marad). Ezt látom (fizikailag, ott a suliban), és mosolygok. Edzeni kéne, csajok.

Dávidot is elvitted?

Nem, Dávidot nagyon szereti az osztálya, a volt ovistársak, matekból remekel, kreatív, jól érzi magát. Műanyaganyukára egyszer rászóltam nyomatékosan, hogy a leánya ne macerálja Juli helyett Dávidot.

(A gyerek bátyja, mint azt nemrég megtudtam, azt hazudta, hogy ő LÁTTA, hogy én MEGRÁNGATTAM a testvérét, és ezt elhitték neki. Kis kavarósok ezek, de persze szülői elvárásra. Az ősbűn az, hogy műanyaganyuka exe (aki az apa) májusban sorra lájkolta a képeimet, és egy közös ismerős is mesélte, hogy teljesen odavan. Venezuelai sorozat.)

Te, amikor írsz az életedről, számolsz azzal, hogy a konkrét érintett olvassa, és ennek tudatában írod?

Nem. Azt tudom, hogy egy-két beteg, felbőszült lélek ittragadt. De a többiek…? Itt lesnek, ez komoly? Még csak ki se teszem a facebookomra a posztokat. Harmincból egyet. Tudom, hogy olvashatja, de nem gondolom, hogy olvassa, hiszen ahhoz ide kell jönni, megkeresni, nem vagyok én nagy példányszámú napilap. Ezt a mohóságot viccesnek tartom, nem vagyunk már hatodik cések, elvégre. Úgy vagyok vele, hogy nyilván mindenkinek megvan a maga élete, azt nagyon nyomja a facebookon is, na, azzal lehetne foglalkozni. Ki vagyok én, végül is, mi van akkor, ha valahol, pláne név nélkül, megírom, mi zajlik, ők tartanak csak félemetesnek, hatalmasnak – vagy nem is engem, hanem az igazság kimondását?

Nem számolok a pletykakörrel, nem gondolom, milyen kotnyelesek, unatkozók az emberek, mert nekem az előző esti színházzal, a gyerekem dolgaival, az emberi kapcsolataimmal, a mosással, az edzésemmel van tele a fejem. Én azt gondolom, hogy az emberek azt olvassák, ami tetszik nekik, ami jó nekik, amit szeretnek. Nem értem ezt a nagy vitakényszert, kavarást, sunyulást.

De azt is tudom, hogy gyakran vesznek magukra olyasmit, ami távolról sem nekik szól. Vagy rossz a lelkiismeretük az adott témában, vagy általában ingatag az önbecsülésük. Nem az én hibám egyik sem.

Most erre is jön majd a hörgés, vicces, hogy ennyire biztos lehetek abban, hogy a zaklatók itt vannak, ugranak, kombinálnak. (Kommentben jelzem, amikor.)

Gumiszobával ez most…?

Az ő élete minden szerencsétlen fordulatáért, csapásáért más a hibás. Hogy én ellenség lettem, az azért döbbenet, mert ők mind itt szívták fel magukat, sokat köszönhetnek a blognak, gondolatokat, élményeket, kapcsolatokat, és bő egy évig napi sok órát pörögtek, buliztak itt. Rejtett identitással persze könnyű egyenesnek, eredetinek tűnni (így sem sikerült), de ezek ugyanazok az emberek, akik itt tapsoltak, kínos módon sztároltak és egymás sarkát taposták a blogszületésnapokon. Ami nem vall érett jellemre, nem vagyunk már tizenhat évesek. A múltat homályban hagyva éhesen keresik a befutás lehetőségét, ami jelenthetné azt is, hogy velem már nem foglalkoznak, de ők továbbra is itt figyelnek, visszaszólogatnak. Sárgák, hogy ők nem kellettek ilyen elemien, királynőként senkinek, hogy nincs kedvük edzeni, nincs bennük szenvedély, nem találták ki magukat, hogy mindenük utánzás vagy erőltetett ügybuzgalom, minden közéletiség arra megy ki, hogy Angéla elismerést szerezzen, díjakat, hírnevet, és a többi. De csak nem.

A kavarás célozgatásokban ment eddig, most viszont névvel említ, ezen sokan felháborodtak (én nem láttam). Erre jeleztem, amit. Ez aljasság. Nem szeretnék olyanokat a közelemben, akik ott is lelkesednek, és nem értik ezt a helyzetet erkölcsileg. Nincs kedvem ezzel fogallkozni.

Kozma Szilárddal mi van?

Nem tudom, de nem tűnik úgy, hogy prosperál az élete. Rögeszme lettem. Egyébként meg az lett, ami várható volt. A nem tehetséges, hazug, agresszív, kavarós emberek lejtőre kerülnek. Reméljük, meggyógyult az aranyere.

Teljesen ellehetetlenülve, elszegényedve két feljelentést tett, mindkettőbe belekevert engem és másvalakit is. Az elsőt jogerősen (Kúria) lezárták, az a blog, amelyet a feljelentés illet, nem bűncselekmény, ezért nem is nyomoztak. A második miatt, ami egy facebookoldal, megyek kihallgatásra januárban. Azt hiszem, pénzt akar. Ki lehet ezeket (a részleteket, a vádjait, a facebookoldalt) keresni, ha valakit érdekel,  de annyi értelmes dolog van, én úgy vagyok vele, hogy aki erőszakosan provokál, figyelmet akar, arra csak azért sem figyelek.

Nem érezted, hogy most a beteg gyerek témával túllőttél a célon?

Én meg tök régóta azon filózom, hogy a harsánykodó jóembervagyok-igazamvan -énvagyokazokos magánszámaikhoz embereknek miért van rám szükségük. És hogy utána még miért kell visszajárkálni, rám célozgatni. Akár évekig. Miért?

Értelmes ember nem fél az igazságtól, engem pedig nem lehet tabuk felvetésével bekussoltatni. Nyilvánvaló, hogy át akarjátok nyomni másokra az életetek kudarcait, passzív mulasztásaitokat, süppedni akartok, fenntartani a jól ismert önfelmentéseket. Engem megtenni bűnösnek – és nem magatokon dolgozni. A mindenszidás gesztusait általában bátornak tartják, de valójában nem az. Mindent szidni a legkönnyebb, egy automatikus NEM minden elé, és kész is.

Gondolkodni, becsületesen ítélni nehezebb. A szegénypártiság meg az elviség kamu, emberünk ugyanúgy elteszi, ami jár, és nem érdekli őt más, csak hogy hatásosan höröghessen valahol.

A “magas az adó” siránkozás is nevetséges: a háromnegyed ország bő két évtizede adóelkerül, feketén keresi a nagyobb pénzt, költségekkel és más nevére szóló számlákkal trükközik, elvált apukák százezrei voltak ama adómentes minimálbérre bejelentve, és persze ennek megfelelő az adókulcs is, hogy mindenki okosba’ nyomta. Alacsony adót sem fizettetek be, számlát vagy nyugtát kérni egyenesen botrány. Ez ugyanúgy van a magukat különbnek hívő “ellenzékiekkel”, mint azokkal a döbbenetes emberekkel, akik harmadszor is hatalmora szavazták a Fideszt.

Egy beteg gyerek történetét felhasználni, mert “erre majd nem tud mit mondani”, ezzel provokálni, az a ciki. Nem tudom, hogy akinél én “kiverem a biztosítékot”, az miért jár ide. Tán pont ezért? És továbbra sem értem, miért gondolja bárki, hogy ha 1. felháborodni, engem rajtakapni, feszültséget kelteni, ellenemben hűdeokosnak (sportosnak, műveltnek) tűnni jár ide, 2. nem érti a mondataimat, nem is érdekli a téma, csak ontja a dumát magából, akkor hogy várhatja, hogy én (vagy a többi olvasó) majd őt komolyan veszem.

Ismét kiderült, hogy én diktátor vagyok, aki másokat elnyomok. Ez már volt Minden Árontól is, zseniális. Ez az ember rám verte a cerkát, minden elképzelhetőn túlmenve, a legaljasabb módokon manipulált és zaklatott, majd kikérte magának, hogy erről nem hallgattam. Egy álnév!

a blogerina cenzúrázza-kitiltja- átírja-meghamisítja ,elemi és alapvető jogait, tehát a védekezés , a helyreigazítás jogát vonja el-diktatórikusan . És a szabad akarat végrehajtásának megakadályozása miatt megélt kudarc , egy cél elérésének ellehetetlenítése, bántó-agresszív, durva, támadó módon történő megakadályozása miatti felháborodása nyomán, akár még frusztrált is lehetne. ( frustratió-csalódás hiedelemben, várakozásban , hasztalan tett ) De nem az. Ezt onnan lehet tudni, hogy képtelen lenne egy olyan értelmetlen, magyartalan fent idézett mondatot leírni, mint az íróagyú tanárnő. Vagy tanáragyú írónő.

És most:

Teljes döbbenet…
De nem baj, nyomjad csak, mint drága minielnökünk a kisvasútját. Hajrá, hosszabítsd meg Bicskéig…

Kis szépséghiba, hogy ez nem közös tér, nem közpénz, én nem vagyok döntéshozó, és amit én csinálok, az közvetlenül nem hat az olvasóra. Ahhoz bizony ide kell jönni, olvasni, megfigyelni. És az se árt, ha érted az érveket, elolvasod a posztokat, érdekelnek a témák – ha nem csak a fölény lehetőségeit vadászod.

Ez az ember arról ír, ki, mi a kultúrember minimuma. Annyira átlátszó, hiszen ellenem akar okos lenni, bassza a csőrét a blog, bosszút akar állni, amiért ki van tiltva. Így mindjáért nem akkora erkölcsi ügy az érvelése, inkább kicsinyes frusztrációnak tűnik.

A kommentdoboz feliratát jó lenne komolyan venni: a kommentelés lehetőség (értsd: nem kötelesség és nem is jog), nyitott és jó szándékú olvasóknak. Ezt még el kell majd néha mondani, mert a pitiánerség, a gyenge jellem örök.

Lehet kapni a könyvedet?

A 2016-ost, mármint. Nálam még tizennégy példány van, szívesen küldök. A Libriről és hasonló honlapokról is rendelhető. Csakazolvassa – én szóltam a címe.

Még mindig a (konkrét hely) edzel?

Nem. Tizenöt hónapig jártam oda, a legjobb terem a fővárosban. Most egy közeli terembe van bérletem. Nagyon fontos, hogy szellős legyen, ne billegjen a futógép, legyen fény, ne legyen büdös, tisztességes legyen a szauna, és hogy ne legyen messze. Így döntöttem.

*

Kérdezzetek.

31 thoughts on “…a trotechnikus, az mindig elek-!

  1. Egyszer az egyik osztálytalálkozónkon az egyik srác megkérdezte tőlem, hogy hogy voltam képes túlélni azt a sok bullyzást, amit anno az ellenemre elkövettek. Vagyis van ilyen is. A társaság nagyobb része viszont szerintem a mai napig nincs azzal tisztában, hogy miket művelt, néha nem is emlékeznek rá. Ezt csak arra írom, hogy írtad, hogy Juli volt osztálytársai meg fognak világosodni felnőttkorukban. Attól tartok, nem fognak.

    • Lehet, hogy a bullyk sem egyformák. Lehet, hogy tudják a te agresszoraid is, csak nem mondják. Te nem csináltál botrányt, így el lehet felejteni, mi volt. Ha némán tűri az áldozat, akkor nagyobb esélye van, hogy elsikálódik az egész.

      • Engem is csak te tartasz aspergeresnek, senki más 🙂 Bár azt többen mondták már, hogy ha eleget beszéltek velem élőben, akkor sokkal jobban tudják hova tenni az írásos hozzászólásaim hangsúlyait, és úgy teljesen másképp értik, és sokkal kevesebb konfrontáció születik belőlük.

      • Itt most arra utaltam csak, hogy Juli nem fura, nem kell neki semmi külön megértés, még csak nem is introvertált.

        Bocs, azt hittem, te mondtad magadról. Nem diagnosztizálok akkor. De nekem nagyon furák a reakcióid.

        Van olyan bántás, amit ma már átértelmezek. Amikor “mindenki bánt” élményem volt, akkor nehéz volt, de volt olyan, ami következménye volt a viselkedésemnek, és nem kirekesztés, és ezekben az esetekben én is szenvedtem az olyanságomtól. Van egy magát okosnak és extrának tartó, senkivel soha nem egyező kamaszlánytípus, ők sokat szenvednek.

        Vagy az is lehetne, hogy te tanulsz meg írásban jobban fogalmazni? Nekem az a bajom, hogy földhözragadt tanácsadással csaptad agyon a teljesen másról szóló posztokat, miközben okos vagy. Vicsorogtató, tehetetlen érzés: annyit dolgoztam a szövegen, neki meg ez a lényeg, nem érti? Ne vigyem tisztítóba a kabátot, hol wifizhetek, meg ilyenek?

        Nem fog mindenki ennyi időt beletenni, hogy utánajárjon, megértse, mit is akarsz, nem tolhatod át a felelősséget.

    • Az iskolai bullyzásról meg annak felnőttkori hatásairól egy svéd filmet láttam egyszer “Osztálytalálkozó” címmel. A legtöbben, akik gyermekként bántalmazóak voltak, lekicsinyelték tetteiket, és felnőttként is folytatták azokat.

  2. Az Örkény stúdióban nagyon jó az Üvegbura, én a kisregényt is nagyon szerettem. A Hattyú csodás volt. A Katona viszont egyre inkább csalódás. Több mint húsz éve járok oda és az utóbbi időben sorozatosan olyan előadásokat láttam, hogy kezdek kiábrándulni. Ami nem baj, mert új utakat keresgélek. De a Borisz Godunov, a Nők iskolája, az Ürgék kifejezetten untattak.

      • Rettenetesen. Nekem az egész előadás, a rendezés és Kovács Lehel sem jött be.

      • Aki mélyre megy, annak szeretnie kell a szöveget is, és bízni a (jó) rendezőben, és sokat tűrni, monotóniát is. Ahogy az operát is az nem unja, aki már hallja. A Peer Gynt és a Napszállta kifejezett állóképességgel való csak bárkinek.

      • Én láttam az utolsó előadást, a Mephistót, és azóta többet nem megyek. Akik maradtak, azokat árulónak gondolom, nem politikailag, hanem művészileg. Volt egy igazi, nagyszerű Nemzeti, és már nincs, és olyan soha sehol nem lesz. Szégyen, hogy nem álltak ki mellette, ellenben beleültek.

      • Az Alföldis Nemzeti óta én is most voltam először, konkrétan Zsótér, Trill és a kis Vidnyánszki miatt. Sajnos Törőcsik Mari már nem szerepelt az előadásban, ami azonban így is nagyon jó. Az már egy másik világ ott, de ezek az alkotók bárhol vannak, mindenütt nagyon tudnak.

  3. “Kis szépséghiba, hogy ez nem közös tér, nem közpénz, én nem vagyok döntéshozó, és amit én csinálok, az közvetlenül nem hat az olvasóra.”

    Minő szerencse ez!:) Ne beszélj mellé, tudod jól, miről van szó. Egy rugóra jártok, egy srófra jár az agyatok, mondhatni lelki társak vagytok.:) A különbség annyi csak, hogy a felcsúti Ramszesz “többre vitte”. Ha te is többre vitted volna, nüansz eltérésekkel ugyanazt nyomnád, ebben elég biztos vagyok…

      • Nem üzemeltetek fórumot. Ez nem fórum. Nem hordó. Nem írhatsz rá akárhogy, szabályok vannak, amit KULTÚREMBER tiszteletben tart.
        Amúgy fórumon is lehet kérni, hogy hagyjál békén, ott is vannak szabályok, másikra rászállni, egózni, bután fölényeskedni meg szabályok nélkül is kínos. Én is kértem, miért nem elég? Azért, mert fölényes és erőszakos vagy, és folyamatosan személyeskedsz, mert irritállak.
        A blog az én helyem, az én szellemi teljesítményem. Nem személyes sértésnek veszem, hanem szomorú látleletnek a kommentelőről.
        A zaklatásra nincs mentség, mély a te mocsarad. Nem érdekel, mit gondolsz erről, persze, hogy azt gondolod, ami az önös agressziódnak megfelel, de itt az nem számít.
        Úristen, ez a gyerekes csakazértis. És facsart logika, erőltetés, órákig itt sasolsz.

      • Nem esett rosszul, hanem nem párhuzam, kamu. Erőltetett. Nem világított rá semmire. Nincs olyna értelmes kontextus, amelyben bárki leírhatta volna azt, amit te leírtál, van viszont olyan kontextus, amelyben a blogíró állítja:

        Ha anyagiakról beszélünk, akkor a fekvő, magáról nem tudó beteg életéből egy csomó költség kiesik. Legalább ennyivel könnyebb. Mivel az emberek, akiknek nehéz és/vagy panaszkodnak, nem szeretik elismerni azt, amikor könnyebb, mert az ellentmond a narratívának, ezért én leírom, mert pont arról volt szó, hogy lásd reálisan, ne csak panaszkodj. Nem kell annyi pénzt keresni rá.
        Ugyanígy voltam “érzéketlen”, érzelmileg nem zsarolható egy olyan esetben, amikor a gyerek szülői gondatlanság, egyéni veszélykeresés miatt, tudhatóan viharos időben tengerbe fullad, és az anya hírnévre és népszerűségre áhítozva ezzel, meg a felelőssége letagadásával végigturnézza a sajtót.
        Nagyon megérint a dolog, de nem úgy, ahogy a nő szerette volna. Pedig itt lesték, hogy “na, erre mit lépsz” (egykori törzskommentelőről van szó).

        Nem, nem mindenki konkrét személy, hiszen több emberről (magatehetetlen betegek/gyerekek) beszélünk, egyikről sem tudható, kicsoda, nincs kirakva, exponálva, csak magára veszi azt, amin meg akar bántódni. A férjem nem valakinek a valakije állítólag, hanem a blogíró életének főszereplője, névről is tudható személy, akiről én mindent tudtam, vele éltem. Engem nem kell hogy érdekeljen a random kommentelő sztorija, a kommentelőt (aki idejött a posztra) viszont ab ovo érdekli a blogíró története, sorai, mivel – dermedten figyelj – ez nem fórum, vegyes unalmak szemétdombja és görénykedés, hanem alkotói hely, saját törvényszerűségekkel, lélekkel, tartalommal, koherensen. Fura, hogy ezt nem érted. Mondjuk aki az olcsó, unatkozó kommentelésre és balhézásra így rákapott, az miért értené.

      • Idézetek a maestro munkásságából, amikor még nyalt.

        “Mert tetszik, amit írsz. Mert azt gondolom, hogy alapvetően egy oldalon állunk, ugyanazt akarjuk. Csak ebben sajnos nem tudunk együttműködni-gondolkodni. Ez van.” Finom kis “egyenrangúak vagyunk, én is fontos vagyok” önpozicionálás, atyai stíl. Mi ketten, csak ő nulla melóval és képességgel. Miközben egy unatkozó, gyengén érvelő, rossz helyesírású, mansplainingelő, behízott szerencsétlen. Ő nem tehet semmiről, “ez van”, érv nincs.

        “Azt hiszem, inkább read only-ba kapcsolok. Sajnos kommunikációképtelenek vagyunk egymással, amit nagyon sajnálok, de van ilyen. Be kell látnom, hogy szándékom ellenére szítom a feszültséget, miközben pont az ellenkezőjét szeretném.”

        De nem tette, nem kapcsolt és szított. Megint mi az alany, nem ő, aki feszkózik. Ez van…

        “Amióta sok endorfint termelsz – gondolom az edzés miatt:) – és leszálltál a gyűlölet vonatról, sokkal jobban tetszik, amit írsz.
        A megszállottság maradt, de az önmagában sosem baj.”

        Ez után jött az a korszak, ami miatt tiltottam: vádak arról, hogy tudatosan hergelem az olvasókat, előre elztrevezem a reakciókat, számolok velük, anyagi hasznot hoz, csinálom a drámát. A blogbevétel fájt neki. Kioktatások.

        Mindig őszinte voltam, azt írtam, ami volt, soha nem írtam más céllal.

        “Szendi szcientológus. Ismerve az egyháza hozzáállását a pszichiátriához, finoman szólva sem releváns a véleménye a témában…” (Szendit Lenkeivel keverte, nagyon alapos elme)

        Hát, ez vagy te, Agymi. 2015-ben raktalak ki, ment a maszatolás, magyarázkodás akkor is. Azóta jött 197 komment, benne sok nyílt agresszió, vádak, feszülés, és ez csak az, ami nem lomtári, mivel azok eltűnnek. Ritkán kommentel. Szánalmas semmittevő, ugrott az irodai dolgozós posztra persze.
        Szomorú, ha valaki ennyire nem tud mit kezdeni azzal, hogy a netfüggőség és a “vélemény” nem menti fel, ha buta és kellemetlen.

  4. Nekem valami azt súgja, hogy az iskolai zaklatókból lesznek késöbb a felnött névtelenül – vagy akár névvel – mocskolódók, kavarók, saját életük kudarcâért felelöst keresök (hát nincs ezeknek tükrük…). Sajnos én sem hiszem, hogy majd késöbb belátják és megbânjâk… hacsak nem találjâk magukat hirtelen a mâsik oldalon, célpontként – de lehet, hogy akkor sem. Remélem Julinak is sikerül, ami neked, hogy megerösödve kerül ki a másik oldalon. Az én elkeserítö megfigyelésem az, hogy aki független, erös, és nem fél a saját útját járni, kiâllni, az mindig célpont. Mindig. Mindegy, mi az ürügy. Ha írás helyett sziámi macskákat tenyésztenél, akkor szenvedëlyesen védenék ellened a kutyák jogait, állatkínzással vádolnának, valamint mégiscsak disznóság, hogy nem lehet töled tengerimalacot venni…

    • Az a durva, hogy egy kis nőtől elszenvedett sérelem, unalom, netfüggőség, a bloggerre való rákívánás, imponálás igénye is elég ahhoz, hogy kifejlődjék a zaklató. Ha valaki megszokta, hogy okos, igét hirdet, fontos a szava, akkor lesz Kommentelő, ami egy olyan beszédmód, hogy abból nehéz kijönni, rálátni, miért paraszt, miért inadekvát, nevetséges, indulatos.
      És akkor hiába a kérés, amit amúgy mindenki, aki nem pörgött ebbe bele, figyelembe vesz.
      Ha győzni akar, mindig, az is lehet ok. Ha nem valósította meg magát. Ha megszívta a válóperét. Ha világos, hogy nekem soha nem kellene az a szint, aki ő, de (haha!) nem látszik a feje, szar élete, csak a sorai, melyek jótékonyan demokratizálják a lényét. És ha erre kap visszajelzést, tükröt, amely sérti az énképét, tombolni kezd. Sok lélektan van a háttérben. Neten át nagyon könnyű kötődni, rajongani beteg módon is, bosszút állni akarni, önbecsülést szerezni mások megalázásával. Végtelen az idő és a tér. Könnyen beleborulnak.
      Ezek voltak az IT fejű, mindenhez IS értő férfiak, akik nagy férfiasan a megmondó pozíciójára akarnak törni, engem onnan letaszigálni.
      A nők részéről a fel nem számolt házasság, az ön-megnemvalósítás, a csajos dolgok (kreatív hobbitól főzőcskézésen és pasizáson át az álöko, álminimalista, feng shuis faszkodásig, amiket én bírálok), a naiv világmegváltósdi és az elhízás, lustaság szokott lenni a tényező.
      Mindkét nem esetében a gyenge önbecsülés, az érvelő vagy esztétikai szövegek szokatlansága, infóhiány, a posztok szó szerint vétele, a bárhonnan-megoldáskeresés, a leutánzás és a bebukott élet is előfordul.
      Tehát ők nem bully alkatok, nem is macerálnak másokat, csak engem. Magukat értelmes, gondolkodó embernek hiszik. Néha csak magukban sértődnek, néha meg is írják, olykor rám szállnak.
      Aki nem ilyen, az a törzskommentelők jobbik része: tud távolságot tartani, eleget olvasott, nem fél se a saját problémáitól, se a kimondástól, nem keni másra az elégedetlenségét, nincs gyenge pontja vagy sara, amiért ugrik és ordibálni kezd. Rászánja az időt az olvasásra, utánanéz, érdekli az is, ami nem vitatéma, hanem élmény, személyes dolog, kultúra.
      És utálom még, aki nem bully és nem is buta, viszont agyoncsapja első kommentben a témát valami “hogy a lényeget ragadjam meg” tanácsadással, merőben jóindulatúan jobban tudja, ismer valakit, megváltozott a törvény stb., miközben mondjuk metaforikus, elemelt volt a poszt.

  5. Annyit hozzátennék, hogy Trafó! és Jurányi!, mert a tao kiesés miatt sajnos nem csak művészi és minőségi szempontok fogják eldönteni, hogy ki éli túl. Szóval ha pl. ezekre a helyekre vesztek jegyet, akkor nem csak egy konkrét független társulatot támogattok, hanem valójában sok másikat is.

  6. “Gerle Éva megsértődött”
    Most többen tesznek meg a mondatuk alanyává.
    Nem én vagyok a lényeg, nem az érzéseim.
    A lényeg az, hogy amit csináltok, ciki. Nem azért ciki, mert nekem fáj vagy dühít, hanem abszolúte ciki.
    Belerondítani más szuverenitásába, gúnyosan taglalni a szóhasználatát, életmódját, bevételeit, ekézni, macerálni, taglalni, sugallni.
    Mert leírta, hogy te vagy a viselkedésed gáz.
    Hogy kompenzálsz, hogy bebukott az életed, azért bírálod a bloggert.
    Koppintani is ciki. Nem engem károsít, hanem neked ciki.
    “Nem bírja az ellenvéleményt”
    Nekem nem számít, hogy te miről mit gondolsz, az az érdekes, hogy miért akarod ennyire idetolni a véleményt, velem beszélgetni, miért olvasod a posztokat.
    Én írok valami általánosról, te találva érzed magad, illetve te is szeretnél okos lenni, erre nekem esel. Hogy kéne reagálnom?
    Te vagy az alany, nem én.
    Csak idekensz valamit, nem érted azt, amire reagálsz. Nem érvelsz, maszatolsz, hiányosak az információid, túlzol, hergelődsz, nem olvasol, összekeversz embereket, belém mászol, érzelmi alapon és anekdotikusan érvelsz.
    Szerepelni akarsz, okoskodni. Ez se sértő, hanem vicces.
    Érthetetlen, hogy ha tele vagy ellenszenvvel, ha nem tartod tiszteletben a többieket és a szerzőt, akkor mit akarsz itt.
    Te vagy az alany.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.