Mi az, amit elvárhatok a világtól?
Döbbenten figyelem azokat az embereket, akik a belső bizonytalanságaikat, problémáikat, igényeiket másokkal, az egész világgal oldatnák meg, és ha nem kapják meg, amit akarnak, verik az asztalt és hibáztatnak másokat.
Persze mindenki szeretne érdekes, fontos, vonzó lenni. Tiszteletben tartva lenni az érzékeny pontokkal együtt. De mi történik, ha nem kapom meg?
Jár-e nekem az, hogy elismerjenek? Jár-e az, hogy ne mellőzzenek? Hogy megkönnyítsék a dolgom? Hogy a közösség segítsen nekem? Vagy azt ki kell érdemelnem?
Ha identitásnak nevezem a furaságomat, és kisebbségi leszek tőle, akkor nekem védelem jár? Ha fétisnek gondolom a 35-ös térdzoknik iránti gerjedelmemet, ami már egyben identitás, akkor azt tiszteletben kell tartania mindenkinek, és akkor nem ciki, ha tizennégy éves lányokra csorgatom a nyálam… Milyen könnyen bejár az ajtón a farkas.
Elvárhatom-e, hogy ne traumatizáljon, sértsen, triggereljen senki?
Egyszer egy nő, akit kedveltem és aki csúnyán megváratott, mire is mondtam neki, hogy három gyerekem vár otthon, azt állította, hogy én ezzel őt triggereltem, mivel neki még nincs gyereke. Azóta gondolkodom ezen. Mindketten áldozatnak éreztük magunkat. Én, mert húzta az időmet, ő, mert szerinte neki szántam ezt a mondatot, vagy nem, de mégis úgy érintette, miközben én nem tudtam, hogy gyerektéma neki fáj.
Kinek dolga azon őrködni, hogy bárkit hogyan érint valami? Ráadásul nem is jelzik vissza, nekik “rosszul esett”, évekig hurcolják (főleg a nők), akkor is, ha senki nem akarta sem őket, sem a csoportjukat, sem a konkrét ízlésüket bántani, csak épp mondott valamit – és ezt jól tudják. Volt olyan olvasó, akinek az volt a sok, hogy én mellesleg, még csak nem is ontopik, valami gúnyosat írtam a neszkávéról, mert ő azt issza. És sokan mások isszák. Akkor én írjam csak azt, hogy nekem mi a finom kávé, hansúlyozva, hogy nem vagyunk egyformák, de számomra, az én szememben, az én személyes véleményem szerint… illy (mindig sóhajtok, amikor így magyarázkodnak a bloggerek, ennyire nem merik a választásaikat deklarálni).
Én adom is, de állom is. Tegnap amerikaias helyen kaptam gúnyos beszólásokat a ketóra, amit nem taglaltam egyébként. Nem tudnak megingatni, nem fáj, és nem vált ki belőlem magyarázkodási kényszert sem. Az önbizalomról van szó.
Fejezzem ki, hogy minden tiszteletem a neszkávéivóké, mint embert nagyra becsülöm őket, de azért vanank gyártásbeli, minőségbeli, etikai aggályok, és ők vajon a talpukon hordják az ízlelőbimbóikat? Én a teamániásokat sem értem, és azokat sem, akik cukorral vagy tetemes tejjel isszák a kávét, és nem gondolom, hogy ettől normatív volnék, egyszerűen a preferenciámról írok, amely nem szentírás.
A minap olvasom, de kezdek durván elkanyarodni, mondjuk nem baj, mert szeretitek, hogy vannak örök divatnormák, ilyen az, hogy színes hajgumit nem hordunk nyolcéves korunk után. Nem jöttem zavarba.
Máshogy kell írnom? Vagy máshogy kellene engem olvasni?
Ami drága, az mindig érzékeny a megszomorodott országban, tudom. Vagy épp támadási felület. Valakit nyomaszt, hogy nem tudja rászánni magát a sportra, és beleköt abba, hogy nekem “almás gépem van” és kirakom, hogy de bezzeg én Madridban futok. Pedig ő sem szegény, de ez a kifogás kéznél van.
Érzéketlen vagyok akkor, amikor bármilyen minőségi, pénzbe kerülő jóra (“jav”) voksolok? És: tűnődnek-e ezen a “sikeres énmárkák”, a pálmafa alatt pózoló, feszes hasú instagramlányok? Vagy magyar utánzóik, akik ráadásul keményen promózzák az edzőjüket, kozmetikum-partnerüket, kedvenc éttermüket?
További érzékenységek: van egy hitem, meggyőződésem. Vegán vagyok, kirúgtak, perelek:
https://www.bbc.com/news/uk-46385597
Sült hús szaga terjeng a kertváros fölött. Egyesek húsosfazékot, zsíros melót és hasonló metaforákat emlegetnek. Változzon meg a nyelv!
Hogy ne sértsenek meg, ezt elvárhatod? Ezt például igen. Jogod van nyugalomban létezni, de nincs jogod figyelemre, külön bánásmódra, extra kíméletre az interperszonális kapcsolataidban. Egyenlő bánásmód – ez a politikai közösség, az állam és intézményei kötelessége, nem a magánembereké. A magénember válogat, és joga van. Bántani nincs joga.
A szólás, szóvá tétel joga érvényes? Igen. Ha gond van, nagyon is. Csak az asztalverés a mókás.
És azt megtehetem-e, hogy beszámolok az érzéseimről, arról, hogy – fiktív példa – milyen rossz azt hallani sebes, ekcémás bőrrel, hogy a szép bőr a nőiség fontos fegyvere, és akkor majd az emberek megértik, érzékenyednek és nem mondanak ilyeneket?
Nem, nem várhatod el. Jelezhetsz ezt-azt az embereidnek, de én nem gondolom, hogy érdemes kijelölni az ilyesmit ügynek. Nem írhatod át a szokásokat, a nyelvhasználatot, ne legyél dühös a világra. Mindannyian lavírozunk, kanyargunk benne, nem csak te.
Ugyanakkor az amerikai, angolszász kommentelők szépen leszoktak például a kövériszonyos megjegyzésekről, a nyílt szexizmusról, a nőhibáztató beszólásokról és a transzfóbiáról is. Szélsőséges kis helyeken megy csak a gyűlölködés, mert erős a nyomás, hogy nem macerálunk senkit ezek miatt. Viszont az érzékeny csoportok mintha vérszemet kaptak volna erre, és szerintük az is sértő és mikroagresszió, ha egy teremben csak szabványméretű és karfás székek vannak (mert a kövér nem fér bele), vagy ha valaki a facebookon edzőtermi fotókat posztol, mert ezzel a fitneszipart tolja az illető. Vagy trigger: ők, akik már gyógyulnak a diet culture kórságából, vissza fognak esni (újra lemennek edzőterembe)! Vagy csak fáj nekik más sikere, kinézete.
És a mellőzöttség? Elvárhatom-e, hogy ne legyek láthatatlan privát embereknek, privát ízlésük szerint? Hogy észrevegyenek, vonzónak tartsanak? Ööö, nem. Fejlesztened kell magad, kitalálni aktív, közösségi stratégiákat, elmenni fodrászhoz, rájönni, hogy esetleg mi a gond veled. Nem pedig szidni a társkeresőt, ahol felszínesek és érdekvezéreltek az emberek és mindenki türelmetlen.
Túl sokat hallottam már a sztorikat. Valaki akart valamit másvalakitől, aztán csalódott a várakozásában, és szidta, hogy a másik lenéző, nem veszi őt emberszámba, “manipulál azzal, hogy nem ír vissza”, “hol ilyen, hol olyan jelzéseket ad”, “egyszer egész közel jött, tudom, mit akart, de az utolsó pillanatban visszahőkölt”.
Mi történt? A másik határt húzott, nem tett energiát a kapcsolatba, elzárkózott. Zavarban volt, udvarias volt legfeljebb. Nem volt kedves. Miért? Mert a kezdeményező fél sok volt, terhes vagy érdektelen. És erre kitalálta, hogy ő akkor áldozat.
Ha te mész oda, tied a felelősség. Ez a netfogyasztásodra is igaz: te azt döntheted el, mit posztolsz te, és miféle tartalmakat engedsz a hírfolyamodba. Azt nem kontrollálhatod, más mit tegyen ki. Hiába nyavalyognak a wmn.hu-n, olyan nincs, hogy egy influenszer téged megszégyenít a kockahasával, “arcodba tolja a fogyását nagy kevélyen”. Nyugodtan kikövetheted az összes fitspo csajt, ahogy nem olvasod a bonsainevelgetőket sem.
Válogasd meg te, milyen tartalmakkal veszed körbe magad! Nagy a választék, és ma már személyre szabhatod. Van reklámmentes tévé is. Ne a világot vádold, nem az a dolga, hogy a te igényeidet szolgálja.
A SJW azt jelenti, hogy social justice warrior, általában az interneten nyomják, és elég meghökkentő megnyilvánulásokat láttam. Például a fat activistok követelése a tisztelet és méltányos bánásmód, a kellő méretű, kényelmes repülőgép-ülés (ugyanannyiért, világos), és persze oldják meg nekik – a méretügyben igen kényes, fizikai törvények miatt korlátos – hullámvasutat, kórházi ágyat, hordágy-szállítást. Kétszáz meg annál is több kilós emberekről beszélünk. Továbbá legyenek ők is szépként és normálisként megjelenítve. Reprezentálja a modell, a média az ő testét is. Legyenek ikonjaik. Könnyítse meg vásárlásukat a divatcég. Gyártson olyan méretet! Igazodjon a világ a kövérséghez, ami szerintük egyféle, normális testverzió, ártalmatlan és amúgy sem lehet ellene tenni – mert ha nem igazodik, az elnyomás.
I respect and celebrate my body. I love my rolls, my cellulite, my wounds and marks.
Mi az, ami jár? Tényleg jár?
Nem várhatod el, hogy béleljék ki az életed. Ne legyél naiv és lúzer, panaszkodó üzemmódú. Ne pakolj másra terheket. Ne ravaszkodj, ne zsarold erkölcsileg, hogy ő csak akkor jó ember, ha az elvárásaid szerint viselkedik. Gondoskodj az igényeidről! Vállalj felelősséget!
Te is legyél abban a helyzetben (hozd magad olyan helyzetbe), hogy megértsd: aki türelmetlen, nem elfogadó veled, az miért teszi. Milyen ez a másik oldalról. Ne horgonyozz le az áldozati tudatban! Erre nekem jó volt a blog. Fiatalon én fantáziáltam egyoldalú kapcsolódásban, csodálattal. Annyit mondok, a túloldalon lenni nagyon durva. Bocsánatot kérek.
Elutasítottam, nem szépen beszéltem vele, írta az egyik komoly rajongó. És még hányakkal viselkedtem így! Majd bánni fogom. Beléjük martam.
Hüledeztem: hát az nem számít, hogy nekem mi az igényem, mi bírható? Én köteles vagyok viszonozni a kezdeményezést, pont olyan komolyan venni valakit, ahogy ő engem? Aki aztán a minimálkedvességet benézi, és utánam mászkál, elhalmoz, érzelmileg nyomaszt?
(Ezek reménytelen rajongók voltak. De még az egyéjszakásokban is, kölcsönösségben is, a nagy szerelmek után is igaz: ha nem keres, ha eltűnik, érts belőle. Könnyebb eltűnni, mint egyenesen fogalmazni és hallgatni a szemrehányásokat, kielemzéseket.)
Szóval nekem nem dolgom fű–fa–virággal kapcsolódni, segíteni, lelki támasz, reménység, megértő fül lenni. Mert a kapcsolódásból zaklatás lett.
Jogod van viszont a saját talpalatnyi helyedhez. Ha más lép be oda, ha ő akar valamit, és nem hivatalból dolgod ő, akkor jogod van az integritásodhoz. Ahhoz, hogy megválogasd, ki lehet a közeledben. A nyugalomhoz is. És nincs ilyen, hogy de őt kitaszították és milyen magányos, és bízik benne, hogy te majd megérted. (Tibi!)
Nem megyünk túl sokra ezzel persze, hogy jogod van, mert mire mész egy kikényszeríthetetlen joggal? Mi van, ha senki nem viselkedik e tisztelet jegyében, röhögve használnak? Mégis fontos. Hogy tudd: ha valaki zavar, ha időrablónak, negatívnak érzed, akkor nem te vagy a bunkó, nem neked kell akrobatikáznod, sem őrlődnöd ezen. “Tilts le.” Bazmeg, inkább ne írj, ilyen egyszerű. Elemi jogom, hogy ne nyaggass.
Lehet szólni, jelezni. Nem, nem elég ignorálni, udvariasan hárítani. Nemet kell mondani, Megkérni, ne írjon.
Viszont nem kell megmagyarázni. Nem kell érveket felsorakoztatnom, és nem kell, hogy ő arra rábólintson, hogy “ja, így értem, igaz, megyek is”. Én bedőltem ennek, hogy akkor lehet csak igazam, jogom, ha megindoklom, ő pedig elfogadja. Dehogy fogadja, hiszen ő nyomul. Akar valamit, tőlem vagy a környékemen. Nem biztos, hogy szerelmileg, hanem mondjuk egózni, legyőzni, önigazolni. És ezért nem fogadja el, amit kérek, vagy nem vesz róla tudomást. Bekussol, aztán újra ír.
Azért, mert csak. Nem vagyok ettől rossz ember, és nem baj, ha utálom a nyaggatókat meg a behízott, öntelt fejüket. Nem vagyok gonosz, ha nem akarom azt, amit nem akarok. Nem jár tőlem semmi, nem vagyok anyu, ezekkel az emberekkel csak rosszabb lesz, egyre arrogánsabbak. A rossz érzés jelez, érdemes neki hinni.
Gyógyító ezt tudni.
csak az olvassa. én szóltam 
“szélsőséges kis helyeken megy csak a gyűlölködés” A redditen 2013-ban tiltották a fatpeoplehate nevű subot, amely aztán a voat nevű oldalon indult újra, és kifejezetten bánt, mocskol, aláz.
A redditen fatlogic van, és a kövérséget igazoló hiszékeny, buta, defetista, infantilis, egózó, kompenzáló megnyilvánulásokat célozza, tegnap óta pedig nem szabad embert/testet ábrázolni rajta, fotót egyáltalán nem, karikatúrát, rajzot egyedi elbírálás után.
KedvelésKedvelés
Nagyon durva.
KedvelésKedvelés
Hanem a fat activist csoport nyomásra egyre több üzleties egészségügyi szolgáltató veszi át a “weight neutral” és a “Health at Every Size” szemléletet, melynek jegyében nem fókuszálnak a páciens testsúlyára, nem mérik meg, nem törődnek a BMI-vel, és nem tekintik okvetlenül betegség okának vagy tünetének a kövérséget, nem is a fogyást javasolják, amely amúgy is “lehetetlen” szerintük. Egyre többen vannak, virágzó üzemnek tűnik.
A legélesebb szakmai vita az étkezési rendellenességek szakembereivel dúl, akik között szintén egyre több a fat activist. Ők nem ismerik el, hogy a hízás baj, hogy a falásrohamos állapot és a túlevés is étkezési zavar, hogy bármit tenni kellene az “egészséges testsúly”, “mértékletes evés” érdekében, és nem tartják problémásnak a gyorsételeket, a mekit, az édességet. Ne moralizáljunk az étellel kapcsolatban, ezt mondják.
KedvelésKedvelés
Öhh, én még mindig nem tudom felfogni, akármennyit olvasok itt erről.
KedvelésKedvelés
haha, kicsit félek, hogy én lehettem a neszkávés, még mindig azt iszom, nyenyenye 😀
kicsit vitatható példám, de az én talpalatnyi helyem otthon meg a kocsimban az a talpalatnyi hely, ahol lehet dohányozni a kanapén (na jó, a kocsimban nincs kanapé, de amúgyis bérbe adtam hétköznapokra 🙂 ) anélkül, hogy hülye megjegyzéseket hallgatnék erről. étteremben, kocsmában nem verem az asztalt, ha egyszer tilos a dohányzás, és nemdohányzó baráttal inkább elmegyek máshová, lehetőleg kiülős helyre (jó, szabadtéri helyen kicsit verem az asztalt azért), ha zavarja, ne jöjjön fel, mivel társadalmi-egészségügyi értelemben velem van a baj, és nem vele, ezért hozzá fogunk igazodni, de azt nem szeretem, ha feljön, és aztán azt hallgatom, hogy cigiszag van. mert ez itt az én talpalatnyi helyem, és mindenhol máshol én igazodom másokhoz. nem várom el, hogy rá lehessen gyújtani az étteremben meg az irodában meg a repülőgépen (bárcsak 😀 ), de a lakásomban hagyjanak békén, és nem akarok egszségről szóló közhelyes kommenteket hallgatni a kétszázhúsz kilós, lavórból étkező kollégától sem (ez megtörtént). ez vajon elvárható?
KedvelésKedvelés
Nem te vagy, mert akkor össze lennénk veszve!
KedvelésKedvelés
Nem áll módomban, hogy bólogassak dohányzásügyben. Ami nekem ilyen, bár nincs ilyen, azt én magányban űzöm, és nem dohogok rajta. Szerintem nem okés, ha a “hagyjon mindenki békénnel” pusztító szokásokat akarunk igazolni (hogy a francba’ lehet káros szokásból identitást és jogkövetelős hisztit csinálni?), de persze jogod van, valamint előfordul ez is, és ettől emberi. Lesz benned egyszer egy lény a még talpalatnyibb helyeden, aki szívni fog.
KedvelésKedvelés
nos, jelen elethelyzetembol szemlelve a jovot, ez utobbi pillanatnyilag valoszinutlennek latszik 🙂
nem is identitast kovacsoltam, de azt mondanam, hogy jogkovetelo hiszti az lenne, ha azon vernem az asztalt, hogy ragyujthassak a kocsmaban, mint regen, a mindenki hagyjon beken akar heroinozni vagy fankot zabalni tizesevel szerintem legitim, ha valoban a sajat talpalatnyi helyedrol van szo. mar maskor is beszeltunk errol, es biztos nekem ez a vakfolt, de azt gondolom, kello onreflexioval es -ironiaval tudom nezni ezt, es egyaltalan nem gondolom, hogy egy nemdohanyzo egeszseghez valo joga egy szinten lenne azzal, hogy en hol akarok ragyujtani, na, szerintem ez lenne a parhuzam a fatlogiccal meg a minden test szep, minden szokas jo-gondolatkorrel. en csak azt mondom, hogy tudom, hogy rossz, es en alkalmazkodom masokhoz, es a sajat teruletemen is lehet valasztani, hogy bejovunk vagy nem, es ha de, akkor nem kerek szajhuzast. es en nem fogom huzni a szamat, ha nem, akkor menjunk bekevel mashova. es sztem ez hasonlo, mint hogy a szobam maganyaban zabalom a fankot tizesevel, vagy asztalverve kovetelek nagyobb repulogepulest/dohanyzo ettermet.
KedvelésKedvelés
Hasonló, igen, és ez már nagyon érett, örülök. Amit kifelejtesz, hogy mindkettőnek súlyos következményei vannak, amelyek nem csak rád tartoznak, hanem a szeretteidre, a vállalásaidra és a társadalomra is. Ezért morális tett jól kajálni, sportolni, nem dohányozni, felelősséget vállalni.
KedvelésKedvelés
“Mit várunk az emberektől?” – kérdi a posztnak már a címe is. Nos, légyszi, Gerle Évától, aki tudhatólag rühelli a cigit és undorodik tőle, túl a racionális érveken is, ne várd, hogy bármilyen módon igazolja, helyeselje.
KedvelésKedvelés
A szüleim láncdohányosok voltak. Én fulladoztam. de az a lakás az ő talpalattnyi helyük volt… Persze, ha valaki tök egyedül él, akkor ez a hozzáállás még elfogadható is lehet. Viszont sokszor van, hogy hívnak kollégák, menjek ide vagy oda velük, és én nem megyek, mert tudom, hogy lesz dohányzás. Tehát a dohányzás mint tevékenység kizár a barátokkal való együttlétből, és ez nem tetszik. Persze nem megyek, én ezt választom, de közben ott motoszkál bennem: persze ő, a dohányos ott lehet, és jogában áll dohányozni, és fog is.
KedvelésKedvelés
Sajnos, az igazságosság nem dönt ezekben a kérdésekben. A többség dönt, és aki nem igazodik a többséghez, azt hátrányok érik.
KedvelésKedvelés
vallalasaim = gyerekeim? 🙂
KedvelésKedvelés
Bárki, bármi, aki a dolgod, akkor is, ha nem rajongsz érte.
KedvelésKedvelés
mit varunk az emberektol? – pontosan, egyaltalan nem vartam, hogy barki, plane te, hiszen tudom, hogy mit gondolsz errol, ezt helyeseld, es pontosan nem is ez volt a lenyeg, hanem mondtam valamilyen peldat arra, hogy az egyeni nyugot, rossz szokast, benasagot, furasagot stb illetoen szerintem is mit varhatunk embertarsainktol, mi az, ami megkovetelheto, es mi az, ami nem. es nagyjabol egyet is ertek, hogy elvarhato az, hogy amit a sajat teredben muvelsz, azert ne baszogassanak, meg ha az nem is szep, de az nem, hogy a te kulon igenyedhez, szokasaidhoz stb szabjak a vilagot, vagy masok kenyelmet, esetemben egeszseget, stb.
azert vannak mas esetek is, ugye a dohanyzas meg a zabalas meg a drogozas az az ember sajat beakadasa, es hirtelen mas ezzel analog peldat nem is tudok, ez nyilvan egyertelmu, csinald a negy fal kozott, es ne kovetelj jogokat, ez oke.
de sokban ugye ilyenkor a pc-safe space vonalon gondolsz / gondolunk arra is, hogy elonytelen kulseju fiukent ne kovetelj jogalapon baratnot, de pl mi a velemenyed arrol, ami inkabb erzekenyites tema lenne? hogy pl melegkent verje-e az ember az asztalt, hogy mondjuk a moziban nincs reprezentalva, mert az osszes szerelmes film, vagy az osszes noi magazin heteroszexualis viszonyokrol szol, hiszen az a tobbsegi norma? mert mondjuk az, hogy legyen a metro akadalymentes, azert igenis lehet verni az asztalt, de ez tenyleg jogszerusegi, egyenlo banasmod-ugyi kerdes. de az, hogy mirol szolnak a filmek, magazinok, az mar nem egeszen, viszont nem is a fat acceptance temakorhoz hasonlo, mert lenyegileg mas melegnek lenni (mondjuk). ez szerintem peldaul egy erdekesen homalyos terulet a ketto kozott ebben a temaban.
KedvelésKedvelés
“elvarhato az, hogy amit a sajat teredben muvelsz, azert ne baszogassanak” Most nem azért, de szerintem az sem korrekt, hogy dönteni kell az illetőnek, hogy beled akar lenni a lkakásodban, de akkor dohányfüst és egy szava se lehet, vagy csak máshol. De főleg magadat szívatod ezzel (a kérdés feltevésével), nem szerencsés jognak/identitásnak/csoportnak értelmezni olyasmit, ami káros.
Meg ugye a net az átjáróház, a lakásodba tényleg ne jöjjön, nem is megy senki, akit te nem engedsz be, de ettől még a blogom nekem személyes, pontosabban: saját tér, és aki paraszt, annak em az a szankció, hogy nem jöhet, hanem nem tiudom komolyan venni. Ennek néha hangot is adok.
A cigi és a kövérség eszkalálódó, romló, függőséghez hasonló vagy azon alapuló, önös állapot.
Filmek, érzékenyítés, reprezentáció:
Lőrincnek a tavalyi és tavalyelőtti oscaros jelöltek közül már herótja volt a melegtémától, talán kompenzációképpen vagy az idők szavát megérezve rányomultak, díjat és közönségsikert remélve.
Igen, szerintem van értelme a reprezentációt elvárni, ezért lobbizni, nem csak a casting miatt, hanem a forgatókönyv miatt, a filmek témája érdekében (ne csak komikus mellékszereplő, legjobb barátnő legyen a dagi lány, például). De hisztizni, hogy meleg karaktert vagy kövér karaktert olyan is játsszon, vagyis mindent ennek a szempontnak alárendelni, az nem biztos, hogy szerencsés. Mert mondjuk a felkövérített Gary Oldman milyen eszméletlen tökéletes volt Churchillnek, nem tudom, volt-e valóban kövér jelölt, hasonló kaliberrel. És aztán ott van a művészi szabadság is: ha engem csakis a pókok párzása érdekel, ha nem tudok érvényeset mondani transzügyben, akkor ne kelljen már (vö. “mikor csinál xy olyan filmet, amiben végre…”).
Érdekes téma mindenképp.
KedvelésKedvelés
@easternsugar (a legutóbbi kommenthez): nekem úgy tűnik, ez választhatósági alapon dől el. Az, hogy cigizel vagy sem, hogy kövér leszel vagy sem, egyéni döntés(ek sorozatának) következménye, de nem dönthetünk úgy, hogy mostantól akkor mégsem leszünk mozgássérültek, melegek, feketék, romák, stb. Vagy hogy mostantól akkor azok leszünk, akár.
Ettől kezdve utóbbi csoportba tartozók teljes joggal várnak pl. filmes, tévés reprezentációt ugyanúgy, mint esélyegyenlőséget a mindennapokban, de a választható életmódok képviselőitől ugyanez nem tűnik jogos igénynek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem a szülők dohányzása a lakásban, ahol a gyerek is él, a bántalmazás egyik formája. A terhes nő mellett cigizés (apa), illetve a terhes nő cigizése meg, hát nem is tudom. De nekem ez tyúkszem. Jó példa, amit írsz, arra, hogy hiába van a gyereknek joga, a szülőnek meg kötelessége arra nézve, hogy ne okozzon a gyerekének egészségkárosodást, ha egyszer a gyerek nem tud élni a jogával.
KedvelésKedvelés
Én ebből a szempontból rajtakapom magam azon, hogy én is várok kedvességet ott, ahol ez nem feltétlenül elvárható, vagy az illetőnek lehet, hogy csak rossz napja volt. Nem esik jól, ha nem rendesek/kedvesek velem. Mondjuk ez olyan minimálkedvesség, amit én szeretnék: köszönés egy üzletben, ha én mint vevő előre köszönök. Vagy hogy a doki ne fapofa legyen (háziorvos, nem valami világhírű szívsebész).
Mélyen tud érinteni, ha én mosolygok, segítőkész, figyelmes vagyok és ezt nem kapom vissza legalább alapszinten. Amikor kiszolgáltatott helyzetben vagyok, akkor is értékelem, ha információt adnak, emberként kezelnek. Ez persze mindenkinek mást jelenthet. Én mégis átérzem azt a felelősséget, hogy pl. amikor a munkám során emberekkel beszélek, igyekszem egy segítőkész attitűdöt felvenni. Nem vagyok bunkó senkivel, se nem ignorálok senkit, csak mert épp nekem rossz napom van. Lehet, hogy azért van ez, mert nincs elég önbizalmam? Ezen még el kéne gondolkodnom.
De én valahogy mindig abból indulok ki, hogy lehet, hogy ma ő mond egy hülyeséget vagy ő tesz fel hülye kérdést, de lehet, hogy holnap én csinálok egy oltári nagy hibát, és akkor ma mire legyek olyan nagy mellényű.
Igen, én is ismerek olyan embereket, akiknek minden megerősítés, bíztatás, pozitív visszajelzés kevés, és még jönnek, és még kérdeznek, és érdeklődnek. Szerencsére olyan tapasztalatom nincs, amikor ez már durva, erőszakos kommunikációba csap át. De velük nyilván gyorsan meg kell szakítani minden kapcsolatot.
A másik, hogy szoktam magam sűrűn áldozatnak is érezni, amikor cipőt kéne vennem egy ruhához, de igazából már a ruhavásárlásig sem jutok el, mert tudom, hogy úgysem fogok hozzá passzoló cipőt találni, mert az én méretemben nincs. Ez diszkrimináció!
KedvelésKedvelés
Ha hivatalból dolgod az, amit csinálsz, vagy ha az állam intézményeinek kell egyenlően kezelni mindenkit, az más, mint egy lokálban ismerkedni, vagy egy közösségben elvárni a szimpátiát, jófejséget. Utóbbi azért veszélyes, mert az incelek, nyomik is arra hivatkoznak, hogy nekik jár a kedves bánásmód, ők jó fiúk stb. Miközben bármilyen kedvességre vércseként csapnak le, ígéretnek veszik, zaklatni kezdik a gyanútlan illetőt.
KedvelésKedvelés
A cipő lehet diszkrimináció, de amúgy a kereskedelem nem jogok alapján működik. Vásárlói igény alapján viszont nagyon is!
KedvelésKedvelés
Szerintem a sértés vagy bántás elöfeltétele a szándékosság . Még a legjóindulatóbb, legérzékenyebb, legtapintatosabb ember is mondhat/tehet olyasmit akaratlanul, ami valakit szíven üt. A megsértödést hobbiból üzöktöl és a ‘triggereléssel’ vagdalkozóktól csak annyit kérnék, hogy legalább legyenek következetesek. Szép, hibátlan az arcbörük? Hát hogy mernek maszk nélkül az utcára lépni, nem gondolnak a sok pattanásos kamaszra, meg az ëpp ráncosodni kezdö negyvenesekre? A túlnyomó többséghez tartoznak talán, akik egy pár ép lábbal születtek? Az lenne a minimum, hogy legalább egy pár mankót beszerezzenek botladozás céljából, milyen kegyetlenség már az egészséges végtagjaikat egy esetleg épp arra járó kerekesszékes képébe tolni…
KedvelésKedvelés
Na, azért van olyan beszólás, például a szexizmus jóindulatú változatai, finom cigányozás, zsidózás, kövérfóbia vagy pont fitfóbia, ahol az illető kerek szemekkel néz, hogy de ő nem akart rosszat. Vagy: ő csak viccelt. Vagy: ez csak bók. Az ilyen ember csak érzéketlen, nem reflektív. De az is lehet, hogy tudja ő jól, hogy bántó, de ezt mondja, mert kényelmesebb neki bántónak lenni.
Én se veszem fel a sötét mondatokat, nem azért, de siralmas, milyen tudati, érzékenységi szinten léteznek emberek. Ha nem jelzem, méga zt hiszi, haverok vagyunk, és írogat, hogy “nem értem, miért utálsz, nagyon sok a közös bennünlk”. A blogon szoktam jelezni. Ez az illető arról értekezett, hogy a nők erőszakja a szobanövény-túltengés, a csúnya DIY tárgyak tárolása, a hűtőmágnesek, a sok duma, nyaggatás, a férfié meg a pofon. És megmagyarázta evolúciósan. Hiába nem akar rosszat, ha vérostoba, és ilyeneket mondogat meg erre neveli a gyerekét.)
Nagyon romboló az önkéntelen, öntudatlan előítélet vagy kirekesztés is. Sok-sok rejtett, áttételes klutúrába ágyazott formája van. A csiklókimetszés elkövetői sem rosszindulatúak. Az se akar rosszat, aki leuralja a teret, a beszélgetést, későn jár haza, vagy költi a közös pénzt a kizárólag a saját igényei szerint. Mégis erőszak és leszarás, amit csinál, és nem lát rá, miért baj ez.
Persze az érzékenység iránti igényt ne használjuk már fel önzőn a kényelmünk érdekében. Az inclusivity meg a weight neutral beauty mögé már belátok, sima önfelmentés, jogkövetelés, lustaság és tagadás.
KedvelésKedvelés
Két generáció közötti evolúció! Azóta se tértem magamhoz.
KedvelésKedvelés
Lusta, önös, dölyfös igazolása az informatikus kockaságnak, filmlopásnak, jogosultságnak, szvingernek, suttyó műveletlenségnek, érzelmi analfabétizmusnak, durvább hímsovinizmusnak (a hűtőmágnes és a ronda lakber tárgy a nő erőszakja, a megcsalás és a pofon a férfié!), vetítés a karrierről és jövedelemről, érezhető külvárosi frusztráció, “a gyerekvállalás nem racionális, mert ha nem lenne gyerek, az összes szoba az enyém lenne), a valóság: egyszobás kőbányai lakás; evolúciós, gyatra elméletfabrikáló önigazolás, alig leplezett nyálcsorgatás, nőgyűlölő állítása annak, hogy a gyerek kijön 59 ezerből, spórolás a gyereken, de a gyerek lombikgyerek, vitorlázik és kocsival fuvarozza edzésre, a kajaköltségről pedig fogalma sem volt, szóval hazudik, maszatol, és amikor megkérem, hogy ötödször szólok, ne írjon, akkor ő nem írt nekem kommenteket, “nem érdekli, nincs erre ideje, nem ő volt” (valójában ötöt írt).
KedvelésKedvelés
Keveset várni az emberektől az egyik legfelszabadítóbb érzés a világon :)))
Megtanultam, hogy nagyon kevés dolgot szabad magamra venni, mert nem is nekem szól. Mindenki mondja a magáét, mindenkinek van VÉLEMÉNYE, és az én szabad döntésem, hogy eldöntsem, kié érdekel.
Ma egy kollégám gúnyos megjegyzést tett az elvált szülők gyerekére, majd észbe kapott, gyorsan bocsánatot kért. Nevettem egy jót. Hát mégis miért kér bocsánatot? Ez a véleménye, jó. Az én életem, az én gyerekem ettől nem lesz se jobb, se rosszabb. Olyan pillekönnyű dolgok ezek, nem kell mindenen besérülni.
KedvelésKedvelik 1 személy
“…the world does not owe you comfort and convenience.
If you want a bigger seat on a plane, buy business class.”
De akkor az hátrány, és ő amúgy se keres jól, a munkáltatóknak csak 15 százaléka vesz fel (értelmes, előnyös pozícióba) kövér embert, fogyni pedig lehetetlen, mindenki visszahízza.
KedvelésKedvelés
“Ne ravaszkodj, ne zsarold erkölcsileg, hogy ő csak akkor jó ember, ha az elvárásaid szerint viselkedik.”
ez tök jó – kérdésem, hogy ez nem vonatkozik a transzgender/queer identitási mozgalom ravaszkodásaira, erkölcsi zsarolásaira, “nem vagy jó ember,ha transzfób vagy” nyomasztásaira? és a genderkritikus feministák megbélyegzése, kiutálása, fenyegetése és zaklatása?
KedvelésKedvelés
Ez egy ilyen provokatív kérdés? Kifejezetten a bloggerhez, vagy mindenkihez? Csak én érzem, hogy ez ilyen “ehhez mit szóltók, libsik” jellegű kérdés? Manipuláció, ha úgy tetszik, ravaszkodás?
Miért ne vonatkozna?
KedvelésKedvelés
Én nem érzem provokatívnak, az a feltételezésem, hogy ő is utálja, ha belekényszerítik abba, amiket nem hisz, azzal a felkiáltással, hogy tolerancia, sisterhood, érzékenység.
KedvelésKedvelik 1 személy
Úgy veszem, hogy másokhoz is szólt, mert amúgy a stílustól (ami lehet, hogy csak engem idegesít) eltekintve a kérdés fontos. Mert tényleg vannak durva dolgok, nemrég volt ez az eset, hogy transzneműnek mondta magát a fickó, női börtönbe rakták, ahol aztán több szexuális visszaélést is elkövetett, aztán átvitték a férfi börtönbe, de aztán közölte, hogy ő nemet akar váltani, és az állam fizette (-i?) is a műtétet. Ez tényleg visszaélés, és tök nehéz mit kezdeni vele, főleg, ha jön az erkölcsi nyomasztás, hogy neked morális kötelességed pl transz emberrel is randizni, akkor is, ha nem akarsz. A munkahelyemen konkrétan volt olyan eset, hogy egy dolgozó közölte a legfelsőbb vezetővel, hogy homoszexuális, a felső vezető azt mondta, ez engem nem nagyon érdekel, nem is értettük az egészet, és aztán kiderült, hogy azért csinálta, mert a munkájában voltak aggályos dolgok, és arra készült, hogy ha kirúgják, akkor felnyomja a céget szexualitásalapú diszkrimináció miatt (mármint hogy azért rúgták ki). Meg megy a tévébe, meg minden. Aztán ebből nem lett semmi végül, de akkor nagyon rosszul éreztem magam, mert ha én lennék homoszexuális, én nem örülnék, ha a csoportom egy tagja ezt használná visszaélésre.
Ez nem sokban különbözik attól, amikor a kövérek nem csak elfogadást követelnek, hanem azt, hogy lássuk őket szépnek. És ha nem, akkor kövérfóbok vagyunk.
KedvelésKedvelés
Válaszolhatnék érintettként?
KedvelésKedvelés
Szóval, nem tudom, ezt miért nem írtam bele a posztba, én úgy gondolom, hogy semmi gond azzal, ha valaki nem kedves azzal, aki bele akar szólni az integritásomba, aki kioktat, dúlni jön, lefikáz, vagy atyáskodva tanácsot ad, személyes dolgaimat firtatja vagy véleményezi, kielemez, negem tesz meg okként amikor nyilvánvalóan engem/minket bántottak (ezt rengetegen csinálták, hogy zaklatásügyben engem terelgettek-nevelgettek, mert “pesrze elítélem, neki nem tudom megmondani, veled beszélgetek, hogy te mit tehetsz). Annak nagyon határozottan megmondom ezt. Lehet Bandi bácsi, lehet rokon vagy jóakaró, aki “jobban rálát” vagy “ismer olyan embereket”, én ezt a lekezelő fontoskodást, amely gyakran csajozással ötvöződik, nem tolerálom előnyökért cserébe se (ti. “jobb vele jónban lenni”).
A minap egy férfiú azt mondta az én tündéri squashpartneremnek (aki 40 elmúlt), hogy “ne úgy fogd az ütőt, nem úgy kell, ha még egyszer meglátom, rácsapok a kezdere”. Mindkettőnknek edzőnk van, a fickó nekünk senkink, nem is edző, nem játszik jól, nem vagyunk jóban. Én tényleg nem értem, és ha nekem mondta volna, elég durván reagáltam volna.
KedvelésKedvelés
Igen, szerintem arra is vonatkozik. De talán egyszerűbb, ha eleve TERFként azonosítjuk magunkat (Trans-Exclusionary Radical Feminist), és deklaráljuk, hogy elismerjük ugyan a genderüket, nem okvetlen önös, pornóihlette fétisnek tartjuk, de nem dolgunk transzokkal “előítéletmentesen” randizni, potenciális partnernek és vonzónak tekinteni őket, bármennyire is ez volna nekik az érdekük (ez egy híres vita volt angolul és magyarul is). Ahhoz van jogod, hogy nyugodtan együtt lehess azzal, akit szeretsz, hogy emiatt ne piszkáljon, diszkrimináljon senki, és hogy elismerjék: te az vagy, ami a műtéttel vagy az identitásod szerint vagy – amíg nem élsz vissza ezzel, mint a brit csávó a börténben, vagy egynémely kukkoló, aki a női identitására hivatkozva osont a női öltözőbe. Ahhoz nincs jogod, az kikövetelhetetlen
Ennek ellenére jó, ha mindenki azon dolgozik, hogy igazságos legyen, ne ítélkezzen, bántson, már amennyiben mozgalmár és közszférában hallat hangot e témákban. (Én nem tekintem magam mozgalmárnak, nagyrészt amiatt és azóta, ahogy láttam, hogy 1. nekem body positive-nak meg Fat Acceptance activistnek kell lennem, ha feminista vagyok, mert különben tetsszégyenítek és megbántom szegény dundi sistereimet, akik csikorogva próbáltak lefogyni egyébként, csak feladták, de azért folyton nyafogtak, és ne is mutogassam az edzésemet, ne beszéljek edzésről, életmódról, mert az magánügy és kérkedés, annak ellenére, hogy a szememet kiböki az elhízás nyomorúsága és női életminőséget korlátozó volta, 2. hat évvel ezelőtt Antoni Rita valami lebujba drag queen showra invitált, amikor háromhetes gyászban voltam három gyerekkel, persze önköltségi alapon, ezt így hárítottam, aztán jött a letolás, hogy nem vagyok nyitott és érzékeny, de amúgy nem hivatkozom gyászra, nem dolgom mindenkivel elmenni mindenhova, nem érdekel a dolog, a szexualitás nálam privát ügy, 3. nekem estek a korábbi lelkes rajongók a blogjövedelem-szerelemélmény-sportolóvá válás miatti irigységben, álelvi alapokon, és erkölcsileg engem is zsaroltak, hogy köteles vagyok beállni az engem lekoppintók, fúrók mesterkélt zászlaja alá félrfigyűlölni és áldozatot játszani. Mondjuk őket nem tolerálja a hazai feminizmus sem. Érdekes és néha elkeserítő vadhajtások vannak.)
És:
KedvelésKedvelés
Ilyeneken én csak hüledezem. Mármint a normatív követelőkön. Olyan békésen el lehet olvasgatni egymást, és azokon a pontokon találkozni, ahol közös témák vannak. Ha valami különbözik, az csak azt jelenti, hogy más emberek vagyunk. Nekem egy csomó politikai érvelésben is az sántít, hogy el kell fogadnom azt, ami szerinte elfogadható, a szlogenje az, hogy mindenki egyformán értékes, de ha én mondok és gondolok olyat, ami neki nem tetszik, akkor azonnal kirekesztő vagyok. Hol van akkor az én értékességem? Az én véleményem tisztelete? Súlyos érvelési hibák, súlyos gondolkodásbeli felsőbbrendűségi érzet ez, mindig van benne bukkanó, úgyhogy ilyen vitákba már nem is szeretek belemenni.
De attól még lehetne figyelni arra, ami közös, és értékes, nem? Én pl néha iszom nescafét, néha nem, de illyt szinte soha. Érdeklődéssel olvasom a kávékultusz mementóit, nekem a kávé csak kávé, semmilyen érzelmi szál nem fűz hozzá. Társkeresőztem is egy időben, mert semmi másra nem volt lehetőségem, és igen érdekes tapasztalat volt, de aki erre finnyog, azt is megértem, nem fogok vitázni róla. És néha két pofára zabálom a virslis paprikás krumplit, ha jól van megfőzve, és pont leszarom, ki mit gondol róla. Miért nem tud ez magánügy lenni? Annyira influencálódni akarunk már, annyira el vagyunk bizonytalanodva a saját értékességünkben, hogy vitatkozni kell róla? Biztos naiv vagyok.
KedvelésKedvelés
Szerintem a traumáidért te magad felelsz, nem várhatom és nem is várom el, hogy bárki tekintettel legyen olyasmire, ami nincs rám írva. Meg nem is felnőtt az, aki elvárja.
Ami látható és ráadásul nem választott, az más. Arra kötelességünk tekintettel lenni és szerintem például a punk-anarchista alapú igénytelenség nem tartozik ide. Utálom a raszta hajszagot, felfordul tőle a gyomrom, persze nem bántom érte egyik ismerősömet és idegeneket sem, de nagyon kellemetlen, hogy esős időben én öklendezem tőle a sűrű buszon. Mert ő ellenmegy épp a normáknak. Jó: elveidet értem, következményeit meg viselem.
Ismerős magyarázta, hogy van aki nem érzi a saját testszagát, míg másnak kellemetlen. Ez szerintem óriási csúsztatás, azt a bűzt éreznie kell, egyszerűen nem érdekli. Szarik magára, és másokra is természetesen. Ugyanez az ismerős kérdezte, hogy homofób vagyok -e, amikor mondtam, hogy nem kedvelem Jonah Hill-t.
Tapasztalataim szerint az életüket működtetni nem tudók ordítanak leghangosabban a jogokért, az szidja a legrosszabb stílusban a kormányt, akiről általánosságban elmondható, hogy alig tesz valamit magáért, nem használja a lehetőségeit, és az sír a leghangosabban, aki egyébként egyáltalán nem él rosszul, sok a forrása, vagyona van. Drogmámorban fetrengő, egyébként jó képességű goa-punk ismerősök élnek segélyből Németországban, rendszeresen ordítják a nácizmust, mert nem sikerült évek alatt sem megtanulni németül, miközben tombolnak, hogy márpedig soha nem jönnének ide vissza. Hát oké.
Nem, nem azokról beszélek, akik megfelelő platformon kiállnak a jogokért, akik élnek a jogorvoslat lehetőségével vagy odaállnak valami mellé, alkotnak és küzdenek. De azokról igen, akik szerint érthető, hogy ellopták a biciklijüket, hisz szem elé tették, de dögöljön meg az egész kormány. Az ennyire butákról, az ennyire következetlenekről, akik szerint kicsiben minden oké csak nagyban nem oké, azért már lámpavas jár. Az önmagukra vakokról, ti vagytok a többség, ti vagytok az igazi fidesz-szavazók, akárkire is tettétek a voksot, ti termelitek ki ezeket, életetek talaján nő a korrupció.
KedvelésKedvelés