Hát dehogynem leszel boldogabb!

Azt szokták mondani, hogy a lefogyás nem oldja meg a problémáidat. Mert folyton oda kell figyelni, és ez stressz, mondják.

Ki mondja? Azok, akiknek reménytelen, azok, akik feladták.

Mert gyötröd magad, megvonod a kalóriát vagy a szénhidrátot, hajtasz az edzéseken, elfáradsz a nagy befeszítettségben! Aztán úgyis feladod. És visszahízol…

De ha nem, akkor meg rápörögsz és semmi más nem fog érdekelni.

Emellett, akár sikerül, akár nem, rengeteg időt elvesz, és drága. Nem marad időd másra. A barátaidra! Hovatovább nem marad időd a duci barátaidra (ami fatphobia:

A belső bizonytalanságaid nem múlnak el tőle, nem leszel elégedett. Az eszményi testet nem éred el, egyre újabb hibákat találsz magadon, a tökéletesség utáni hajsza boldogtalanná tesz, ezt mondják.

Mert hiányállapotok léphetnek fel a diéta miatt, az orthorexiába hajszolódsz bele, elveszted a realitásérzékedet. Ezt mondják.

Mondanak mindenfélét.

Ezek a lehúzó, hitetlenkedő szövegek. Azok szövege, akiknek nincs kedvük, információjuk, erejük, kitartásuk, hitük. Én ez ellen küzdök. Legyen mindenkinek ereje, kitartása, információja! Beszéljünk a lényegről végre a sok maszatolás helyett. Biológiáról, kémiáról és fizikáról.

Nem szeretném az ő realitásérzéküket, mert ismerem ezt. Amikor nem nézem a testem, jó az úgy, ne basztasson senki – de azért sok kis kényelmetlen érzés van, “majd egyszer” derengés a tudat mélyén. Nem vidám élmény se a strand, se a szex, se a próbafülke, se a fotózás. Hát még az öregedés!

Én ezekkel a fenti szövegekkel és aggodalmakkal szemben azt mondom:

Ez nem lefogyás. Amikor ezt ragadják ki belőle, az rövidlátás, haszonelvűség, megúszás, és félrevisz. Lehet csak fogyni is, de az én verzióm, amiről ennyit írok, jóval több ennél. Már rég nem fogyok.

Az angol nyelvű érvelésben terjedt el, hogy az egészség és a vékonyság nem morális kategória, és ételekhez se kapcsoljunk jót-rosszat. Én nem teszem. Felelősséget vállalni és cselekedni, kitartónak lenni mégis erkölcsi tett; kifogásokat keresni és önmegtévesztésben élni pedig gáz. Az ételek viszont igenis jók és rosszak, de nem erkölcsileg, hanem tápértékük, hatásuk szerint.

Az életmódváltástól, a fogyástól, a sporttól azt kell várni, amit az tud. Nem a Mikulás, ez tény, nem hoz bármit, amire csak vágysz, ez igazságtalan és gyerekes elvárás. A fogyás nem old meg párkapcsolatot, szerelmi bánatot, súlyos lelki zűrt, munkahelyi stresszt, anyáddal a konfliktusodat. Ha ázik a fal, azt mindenképpen szigeteltesd, ne a szénhidrátcsökkentéstől reméld a kiutat.

Az is lehet, hogy problémákat hoz a változásod: átélheted, hogy a szeretteid nem értenek, és téged egy idő után elkezdenek bosszantani azok, akik üldögélősek, akikkel szombat este csak enni lehet, akik nutellát vesznek neked, akikkel nem jönnek túrázni, vagy pofákat vágnak, amikor a súlyemelést taglalod. Akik nem örülnek veled, megjegyzéseket tesznek. (Ők milyen fóbiások? Fitphobia.)

Nem veled van a baj. Majd ők is rájönnek!

Ha reális vagy, és ha teszed, amit kiszabtál magadnak, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, túlbonyolítás nélkül, akkor nem csak megizmosodsz, megszépülsz, hanem meglepően sok váratlan kellemesség is ér.

A könnyűséget, az erőt nagyon lehet élvezni. Megszokhatatlan. Ahogy megyek, és érzem a derekam, hasizmom, combom, fenekem munkáját. Mert megerősödtek, közel vannak a bőrömhöz, és mert tudatosan is használom az izmokat.

Elmentem laborokba, nézem a vércukrom, mérem magam mérlegen, méretem a zsír-izom arányt, és ezáltal megtanultam nem félni az igazságtól. Lényeglátónak lenni, nem elszubjektívkedni a dolgot.

Régen nem néztem magam, ez igaz. És nem is bánkódtam annyit a részleteken. Most viszont már oda merek nézni! És épp negyven fölött, nem érdekes?

Életemben nem ettem ilyen jó minőségűket, ilyen egyszerűen és kedvvel, vissza nem élősen. Agyam, bőröm, hajam, endokrin szerveim mind hálásak érte.

A hormonjutalom egy futás vagy súlyemelés közben – és utána! Gyönyör a fájós-megterhelt izom is. Enni, aludni is csodálatos edzés után. Levetni az edzőtermi szigort, ahol valóban élesen látszik a tükörben és a többiekhez képest a fejlődnivaló, de azért vagyok érett ember, hogy elbírjam. Nem nyafogok: aki sokat edz, megtanul nem nyafogni. Viszont ruhában, “civilek” között, színházban meg jól nézek ki. És vissza is jelzik.

Amit Simonyi Balázs ír mindig: a sport demokratikus és összehoz. Együtt vagyunk senkik, nem számít a rang. A teremben is, a futásban is a teljesítmény számít, nem lehet csalni, nincs vetítés, kivagyiság. Segíteni egymásnak, sorstársnak lenni ismeretlenekkel.

Elmúlik a rengeteg apró kényelmetlenség, amiről nem is tudtad, hogy az elanyukásodás, az out-of-shape következménye, megszoktad: végre nem fáj a térded, nem fulladsz ki, felszaladsz a lépcsőn, jobban alszol, nem érzed, hogy feszülnek, dörzsölődnek, felcsúsznak a ruhák. Vissza lehet csinálni a romlást!

Megváltozott az öltözködésem is. Az imádott cuccaim mind a sporttal kapcsolatosak, illetve az izmos tagokon néznek ki jól.

 

 

 

Rendszert visz az életembe az edzés, új célt ad olyankor, amikor már belefárad az ember a régebbiekbe, vagy életszakasz-változás van. Mentálisan is erőssé tesz. Megértettem általa, hogy felelősséget vállalhatok, és enyém a döntés, nem vagyok tehetetlen. Ez antidepresszáns hatású. Csodákat hozhatok ki a testemből, ha dolgozom érte. Erre mondják, hogy “görcsösen akarod kontrollálni az étkezésedet”, meg “manipulálod a tested”, de ők nem ismerik ezt. Én pedig nem szeretnék olyan testet és bajokat, sem olyan attitűdöt, amilyen nekik van.

Ha egy kicsit kiesel a ritmusból (én most estem ki, az anyajegyműtétem miatt, szűk három hétre, mert nem feszíthettem a nyakamon a heget), akkor is megvan az attitűd, az alapállapot. Már ismerem, tudom, akarom újra! Jó érzés újra futni, nem reménytelen visszaerősödni.

Új dolgokat tanulni is lelkesítő, rugalmassá teszi az agyadat is. Játékos sportot, vagy akár egy technikát, akrobatikus dolgokat! Most spárgázni tanulok.

Élmény a futóverseny, a közösségi edzések, főleg az olyan extrák, mint amilyen a Szabadság-hídi volt. Megnézni városokat, egy félmaratonhoz igazítani az utazást, az meg aztán a legmenőbb!

Kapcsolódni tudok általa más, újfajta emberekhez, összehoz az élmény. A kis spontán edzős csoportunkban hatvanan vagyunk! Végignézni, ahogy a gyanútlan olvasós-zenélős hivatalnoklányból futózseni lesz!

Újságíróilag pedig aranybánya ez az egész: állandóan olvasok, angolul is, sok felkérést kapok, és szabadon választhatok témát. Már egy súlyú a jövedelmemben a sporttémájú cikk és a blog+szerkesztés, fordítás.

 

 

Ne hagyd, hogy lebeszéljenek a kicsinyhitűek. És ne is ostorozd magad, soha. A sportból az élményt, a büszkeséget tedd el, a poénokat. Annyi vicces helyzet van! Én már túl vagyok az ellentmondásos érzéseken, beállt az egyensúly. Ezekről is írtam, itt:

tíz pro és tíz kontra

Örömmel, egyszerűen, magától értetődően gondoskodj a testedről! Senkinek ne magyarázkodj, ne is tanítsd őket. Nem kell velük vitatkozni. Húsz és negyven év múlva nagyon hálás leszel jelen magadnak, hogy megalapoztad a méltó öregkort. És érik, ők is megértik, mi a különbség a kifogáskeresés meg a derűs, lelkes edzés között.

Teljes boldogságot nem hoz, de ki beszélt erről? Milyen elkényeztetett ötlet ez, hogy mindent megold! Nem, a testet meg a kedélyt oldja meg, és csak akkor, ha vallóban szokásoddá teszed, csinálod, nem csúszol vissza. A sport “csak” sport, de ez a “csak” is nagyon sok, és főleg azoknak hoz óriási változást, akik elkenődöttek, szétesettek, motiválatlanok, lomhák voltak (nagyjából a kismamák). Varázslat nincs, van viszont munka, öröm, aktív életmód, amelynek még a kis problémái, elakadásai is értelmesek, izgalmasak.

A hosszú, egészséges életre sincs garancia – ilyennel csak a kárörvendők jönnek, akik reménykednek a rákomban –, de ha te mindent megtettél, akkor nem kell szoronganod, amikor mégis beüt a baj. Sokkal könnyebb elfogadni, hogy ez tehát egy rejtélyes, sorsszerű, kivédhetetlen betegség, baleset. Nem tehettél többet ellene!

Egy következő posztban összeszedem, hogyan és miért feketítik be a sportot, milyen hangok, érdekek vannak efféle irigy-sóvár viselkedés mögött, és hogyan fabrikálnak erkölcsi talapzatot, amikor kedvük van nettó rosszindulatúskodni. Érdekes ezeket tudatosítani. Az eredetileg tudatos, okos ember a maga ellensége lesz, és akkor már mástól is sajnálja  az örömöt – nem érzi, nem érti az élet szavát.

mószerolják a sportot