Mindig, amikor megy a hörgés (és most megy igazán), egyetlen, csendes mondatot tudok mondani:
Az én gyerekeim sose bántottak senkit.
Hát a tieid? Vagy mit rugózol rajtam?
Mert én gyarló vagyok, túlterhelt, traumatúlélő. Nem mindig működik a fűtés, szétrág dolgokat a kutya, olyakor számszakilag nem jön ki a hóvége; küzdök a reggelekkel, a renddel (ez nem jó szó, nincs rend), az időjárással, a múlttal, a legkisebbel, néha Julival is, mosson hajat, ne vagdossa szét a méregdrága selyemanyagot babaruhának. Továbbá 2010 óta világos, hogy nem tudom úgy csinálni a szülőségemet, ahogy azt a mórickák elképzelik, akik gyereket közelről még nem láttak. Attól olyan szentek. Nincs annyi erő. És küzdök Lőrinc korán jött – amúgy pozitív tendenciájú – felnövésének hordalékaival. Vágja már le a haját. Ne késsen. Kupival küzdök, csekkekkel, hivatallal, lassan érkező honoráriumokkal, betört ablakkal. Ahogy mindenki.
Külön küzdök az ítélkezőkkel, az intoleranciával, a más ízlésűekkel, az azt normának gondolókkal, az erkölcsi alapon, de névtelenül fenyegető, képmutató, rámerőltető, beleszóló okosakkal, sajnos, családtagokkal is.
De végül, at the end of the day, ahogy a művelt ausztrál mondja, meg kell néznem, mire jutottam, mérleget vonni, és egyvalami számít: hogy a gyerekeim jól vannak. Tiszta az erkölcsi érzékük, nem sunyik, nem agresszívak, helyes az értékítéletük.
Soha senkit nem piszkáltak, aláztak, bántottak. Nem engedtek közhangulatbnak sem, mert erős bennük az, hogy mi helyes. Nem kellett erről prédikálni, csak sokat beszélgetni, együtt-rezdülni, poénkodni.
Amúgy van baj, persze. Azzal, hogy ugyane tartás miatt nem stréberek, nem törekvők, igyekvők. Szóvá teszik, jelzik (Juli egész finoman), ha kiáltó igazságtalanság van. Kritikusak. Nem illeszkednek eléggé. Lőrinc is renitens a maga módján: oviban nem akart aludni, elsőben, épp járom hónapja járt oda, megszökött. Erről itt olvashatod az ő lenyűgöző beszámolóját:
Amikor ezt megírta, még nem volt tizenkettő, amikor szökött, hét. Csakis a rendszert játszotta ki, azt, amelyiket a moslékszagú menzájával és magolásával, ünnepségeivel mindannyian utálunk, nem bántott senkit. Nem csinált veszélyes hülyeséget, nem rombolt, nem ártott senkinek, egyszerűen vagány volt. Kalandot kezdeményezett és hajtott végre, amellyel lázadt a Rend ellen.
És akkor az ottani, erőalapú igazgató kifejezte, hogy nem működik ez így, hogy én kvázi büszke vagyok a gyerekemre, vagánynak tartom a szökését, mert ez kettős nevelés. És szerinte az, hogy Lőrinc elgondolkodva rugdalt egy kavicsot az udvaron, rongálás, mert felpattanhatott volna egy autóra vagy valakinek a homlokára. Ennyiben maradtunk. Nyilván úgy gondolta, én fogom az intézményi érdekhez és militáns elvárásaihoz igazítani a saját szülői gyakorlatomat.
Azt nem tudom, ezt a szerepe mondatta-e vele, vagy privát is komolyan gondolná. Később egy bajszos igazgatóhelyettesből sikerült kicsiklandoznom az igazságot. Képzelje el, osztálytalálkozó lesz, tizenöt év múlva előkerül ez a sztori? Ön szerint ki lesz akkor a jó fej ebben a történetben, és kit fognak kinevetni? Az ördögpatron veszélyes, halláskárosodást okoz, ez komoly? Nem koholt bosszú ez? És elnevette magát. Vittem neki az évzáróra egy blogkönyvet, dedikálva.
Akkor még Lőrinc is félt: megbüntetnek, tömlöcbe vetnek, mi lesz. Neki ezért idejében elkezdtem tanítani a polgárjogoknak, a jogbiztonságnak, jogszerűségnek megfelelő, méltó polgárhoz illő viselkedést. És ami a túloldalon van: hogy nem ügyeskedünk, nem magunknak kaparunk, nem maszatolunk, nem válunk korrupció részesévé, nem vagyunk megvesztegethetőek, sakkban tarthatóak, és kiállunk a mindenkori áldozatok mellett.
Gondolj Jánosra. Ő hatévesen, amikor előkelő polgár volta és okossága miatt bántották a maszatosabb társai, elhatározta, hogy indián lesz. Hallgatag, méltó, nem veszi fel a bántást. Dávidban látom most ezt a viselkedést, nem áll be a harsányak, agresszívak közé (hajaj, de tudják egymást szavakkal alázni a “csibészek”. “Istenem, hát ő se szent. Fiú. Arra nevelem, védje meg magát”. Ez a fedőszöveg). És aztán, ugye, Jánost gyülekezésért bevitték. 1973. március 15-én. Rabtársai között ülve pennát ragadott és levelet írt Kádár Jánosnak. Hoyg rossz a koszt a börtönben.
Tisztelt uram!
Így kezdte a levelet. 1973-ban. Kádár Jánosnak. Volt is éjjel sorakozó, ordítás, ki írta azt a levelet? Úgy szoktam mesélni, hogy másnap megjelent a fügével töltött őzbélszín francia óborral a menüben, mert a népmesének vigaszfunkciója van, de nem tudom. Mindenesetre ezt holtig lehet mesélni, a levél pedig megvan. Tény, hogy János hős volt. Tény, hogy sokkal nehezebb hősnek lenni, ha mindenki élvezi a Rend előnyeit, és nem kézzelfogható a diktatúra.
Egyre könnyebb lesz hősnek lenni.
Ne félj, fiam. Koholmány az egész. Semmi nincs a kezükben. Van jogorvoslat. Csak maradj emelt fejű, ne törj meg. S ha nincs jogorvoslat, akkor is ők válnak nevetségessé, rossz fejjé. Egyszerűen kiröhögjük őket.
Így járunk el azóta is. És Lőrinc is lelkes rajongója a magányos ellenállókról szóló filmeknek, a Mátrixtól a Csillagok közöttön át a Három óriásplakát…-ig és az Izlandi amazonig. Tökéletesen működik a morális érzéke, nem önös. Kiáll amellett az osztálytársa mellett, akivel baj van. Aktívan, cselekvően segít rajta.
Később is volt hasonló feszkó, felsőben, a bántalmazó tanárnő kapcsán, a lényeg ebben a posztban van. Akcióztunk. Ott magoltak is szorgosan azok, akiknek más képességet nem fejlesztett ki az evolúció. Megtudtuk, hogy ha Lőrinc nem tanul, az utcán végzi, utcaseprő lesz belőle. Ez külön kínos volt, mert már akkoriban is olyan módon élt remekművekbe ágyazva, mint egy-egy igényesebb kulturális rovatvezető.
Nos, ez a gyerek most (ő az egyetlen hosszú távú kísérletem) belülről vezérelten küzd az álmaiért, tanul, szerveződik, önálló. Az a matektanárnő, aki a gimnáziumból igazgatóhelyettesnek ment amoda, ahol Lőrinc volt felsős, külön odament hozzá, és mondta, hogy büszke rá, hogy taníthatta. Közben, persze, a rendet, keretet jelentő kordonokkal ütközik. Bennfelejtik magukat filmvágás közben a suliban, ilyenek.
De embernyi ember lett, különösebb szorosan fogás meg magántanárok nélkül is, kevés veszekedéssel. Csakis a széthagyott zoknikon meg a kutyasétáltatáson.
Olyan jó érzés ez utólag. Még akkor is, ha nem veszik fel az álomszakra.
Szóval mielőtt ítélkezünk más szülő fölött, esetleg nézzük meg, nem tűnik-e ez nettó ürügykereső basztatásnak. Nézzünk a saját szülői gyakorlatunkra. Nincs is gyerekünk, úgy ítélünk? Remek. Vagy felnőttek serege gondozza az együnket-kettőnket, de úgy is csupa harc az élet? Netán magunk is súlyosan elbasztuk, és reméljük, másvalaki is rosszul jár? Tudd, kedves anyatárs: egyedül a kimenet számít. A saját gyereked saját jelleme, teljesítménye, megküzdési stratégiái. Hogy milyen ember lesz az, akit feladatul kaptál, és hogy te rontottál-e rajta a potenciáljához képest.
csak az olvassa. én szóltam 
Jó volt olvasni, és eszembe jutott egy gyerekkori emlék is. Mikor még kis pisis voltam, és minden kijött a számon amit gondoltam, azt találtam mondani a napközis néninek, aki megkérdezte tőlem, (már nem tudom miről) hogy most mit csináljon? Én meg, hogy akassza fel magát. Lett is nagy balhé belőle. És szülők előtt kellett sírva bocsánatot kérnem.
KedvelésKedvelés
Szerintem az rendben van, hogy ilyenert bocsánatot kér a gyerek, mert ilyet nem mondunk.
KedvelésKedvelés
Bocsánatkérés ügyében mindenki nézze meg a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című filmből Mácsai Pál egyetlen, negyven másodperces jelenetét. Besírtam. Annyira leleplező, olyan árnyalatokat érzékeltet, döbbenet.
KedvelésKedvelés
🙂 ez a listán van
KedvelésKedvelés
Majd írd meg, ha láttad!
KedvelésKedvelés
Igen, igen! Csak a kimenet számít. Sose bocsátkoztam vitába gyerekneveléssel kapcsolatban, pedig lehetett volna, de annyival zártam le (talán kétszer életemben), hogy oké, tizenöt év múlva meglátjuk. Örülök, hogy mindenki jól van.
KedvelésKedvelik 1 személy
‘milyen ember lesz az, akit feladatul kaptál, és hogy te rontottál-e rajta a potenciáljához képest’
Hát ez pontosan az, amin én napi szinten marcangolom magam. Emlékszem, újszülöttkorukban csodálattal bámultam az enyéimet, arra gondolva, mennyire tökéletesek, de már nem sokáig, mert nemsokára én úgyis elszúrom. De igazából, ha elszúrnám, sem tudnám meg soha, hisz annyi hatás éri öket, szerintem a személyiséget nem lehet kizárólag a szülöi hatásra visszavezetni. Ha valamelyik kölyköm x év múlva leordítja a saját gyereke fejét amiért az a tejszínhabot a vadiúj szönyegre borította, nem feltétlenül azért teszi, mert tölem ezt látta, lehet, hogy egyszerüen stresszes nap áll mögötte, vagy éppenséggel éhes volt, és ö maga akarta a tejszínhabot megenni (persze lehet, hogy csak én önigazolok ezzel)
Komolyra fordítva a szót, öröm olvasni, hogy jól vannak a gyerekeid, nyilván nem véletlenül, süt a soraidból a szeretet, ahogy írsz róluk. Engem mindig inspirál, hogy más hogy csinálja, és ha olyasmit látok, ami tetszik, akkor arcátlanul koppintok….ha pedig olyasmit, ami nem, arra gondolok, vajon ugyan mit tudok én az illetöröl, ami feljogosítana arra, hogy ítélkezzek…föleg azóta gondolkodom így, amióta én voltam az az anya, aki egy pokoli napon nem szíjazta be gyerekeit az ikerbabakocsiban, mert minek; ez a nap már úgysem lehet rosszabb. Buszra fel, kanyarban babakocsi borul, gyerekek nekirepül az üvegnek. Bömbölés, mindenki bámul. Kivéve a marcona, szakadt, ‘kisebbségi’ tinit, akiböl – legyünk öszinték – semmi jót sem lehet kinézni. Szóval fent nevezett egyén odalép hozzám, felállítja a babakocsit, segít a gyerekeket összeszedni, még pár kedves szóra is futja. Csók az összes ítélkezönek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Erről nekem is eszembe jutott egy kicsit másjellegű: látványosan terhesen wc-t kerestem egy vidéki buszpályaudvaron. Elég sürgős volt, nekem is, és a busz is csak néhány percre állt meg. A pályaudvari WC csak százassal működött, nekem meg persze csak kétszázasom volt. Kétségbeesetten szerettem volna pénzt váltatni az ott várakozó konszolidált banyákkal, de mindenki félre fordította a fejét. (Csak ez után lettek banyák.) Egyszercsak egy hajléktalan odajött, és megkérdezte, hogy mi a gond. Mondtam neki, hogy állatira szeretnék pisilni, nevetett, és adott egy százast. A kétszázast nem fogadta el :-).
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem nem ezek az igazi traumák, amit a szőnyegről írsz. Néha leordítjuk a gyerek fejét. Ha jól vagyok, ritkábban.
A megfogalmazásom nem állítja, hogy csak mi vagyunk a felelősek a gyerek kifejlődéséért, és nem is szeretném a szülői szorongásokat fokozni senkiben. Én mindig egyszerűen fogtam fel, csak a legfontosabakban voltam eltökélt, és az nem a különóra, a magániskola, de nem is a közös játék, a rendre szoktatás, vagy az úgynevezett teljes család. Hanem például a szoptatás, a testközelség, a mozgásra ösztönzés, az antibiotikum mellőzése, vagy hogy nem hagyom benne erőszakos iskolai közegben, meghallgatom, komolyan veszem. Csak a lényeg stimmeljen, mi is emberek vagyunk, nem dolgunk beleszakadni, minden apróságon őrlődni, minden miatt szégyenkezni.
Nagyon fontosak a gyerekeim, nagyon jó a kapcsolatunk, őszinte, egyenes, sallangmentes és szívbéli, de nem vagyok klasszikus, szubmisszív, gondoskodó-aggódó, facebookon puszilgató anya.
Viszont (tegnap kiborultam) nem is az én gyerekem üvölt az úszás után az öltözőben, hogy kapd be a faszom, te pöcs. Konfliktus nélkül, heccelődésből, merő dominanciavágyból, leuralásból, tisztes gazdag családok gyerekei, nyolcévesen. Csöndben ül. Öltözik. Véleménye van, de megtartja. Azért hazahozza, és este ugyanazzal a hangsúllyal oltja le Julit: nem tudod, mi az a végtag? a végtagokat alsóban tanultuk, te pöcs. Szóval mégis az én gyerekem is az. Az lesz.
Nagyon szép a történet. Semmi komoly baj nem lett, ugye? Jobb, ha az egész babakocsi borul fel?
KedvelésKedvelés
Köszönöm… nem, nem lett baj, nekem valószínüleg nagyobb megrázkódtatást okozott, mint nekik. Azért vannak napok, amiket nem felejt el az ember. Nekem különben nagyon tetszik a szülöséghez való minimalista, ‘szorítkozzunk a lényegre’ hozzáállás, csak nálam azért befigyel egy jókora adag neurózis is…ami a testvérek közötti hangnemet illeti, megnyugtató olvasni, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ez megvisel, mert a környezetemben elök szerint az ilyesmi ‘természetes’, ‘nem kell neki különösebb jelentöséget tuljdonítani’, ‘majd kinövik’ stb. stb. míg én kínomban a falat kaparom, hogy ‘neee…hagyjátok már abba…’
KedvelésKedvelés
Gyerekkoromban sokat költöztünk, négy általánosba is jártam, sok beilleszkedési élményem van. Az elsőben népszerű voltam, a másodikban egy ideig intenzíven bántalmazott. A harmadikban megint népszerű voltam, és (bár előtte sem bántottam senkit), innentől együttérzésből tudatosan felkaroltam minden kiközösített gyereket, én mentem velük hazafelé, melléjük álltam a sorban, bevontam őket a közös játékokba. Gyerekként arra jöttem rá, hogy a csendes üldözött jógyerekek kétfélék: az egyik tényleg jó, őszintén kedves. A másik azért jó, mert elnyomott, a jósága, nem ártása addig tart, amíg hatalmi pozícióba kerül. Néha évekig jó marad, mert sosem érzi magát elég erősnek, de ha a helyzet úgy alakul, ugyanolyan üldöző, kirekesztő, direkt bántó lesz, mint ahogy vele viselkedtek. Ahogy teltek az évek, egyre óvatosabb lettem, egy idő után nem voltam reflexből terézanya már. Annyi maradt, hogy most felnőttként is ugrok a gyerekek kicsit is kirekesztés felé hajló játékaira (pl mikor élvezet, hogy x vagy y nincs benne valamiben). Már az oviban látszik,hogy valaki nagyon szeret kirekesztősdit, hatalmaskodósdit játszani.
KedvelésKedvelés
A szökéses sztori gyerekszempontból vagány, de igazából nem értem. Ha az a hely, szellemiség olyan, ami ellen örülünk, ha lázad a gyerek, büszkék vagyunk, hogy el akar és el is tud szökni, akkor miért küldjük oda vissza újra és újra? Vagy ez egy kényszerhelyzet?
KedvelésKedvelés
Az egész intézményes iskolarendszer ilyen. A poroszossága, a keretei, a militáns reflexei. Ez csak egy csíny volt, gesztus az unalom ellen, csehszlovák ifjúsági film, nem felnőtt lázadás. Nem utálta az iskolát, talán egy kicsit azt a napközis tanárt, vagy a délutáni unalmat, de nem volt trauma.
Miért hiszitek azt, hogy nekem tökéletesen szabad választásaim vannak, semmi kényszer nincs az életemben, azt csinálok, amit akarok? Azért, mert világosan látom, ami torz? Különösen az apja ellenében semmit nem csinálhattam szabadon. Még hittanra is járt szerencsétlen. Ma már értékelem azt a pedagógiai munkát, amit az ottani osztályfőnöke beletett, írás, olvasás, matematika terén, nagyon látszik a világértelmezésén, versenyindulásain, intellektuális hajlamokon a biztos és korszerű alap (megjegyzem, az a kiváló tanítónő ott magányos harcos, alulértékelt, mellőzött személy volt). A jelen iskola, amellyel küzdünk, a kanyarban nincs ehhez képest.
KedvelésKedvelés
Utcaseprő… pedig az utcát is el kell söpörnie valakinek. Ha nem tenné, elég nagy szarban lennének azok, akik a szűk utcában a lassan haladó kukás autó mögött türelmetlenül nyomják a Lexus dudáját, mert haladnának a magánsuliba mind az egy gyerekkel.
KedvelésKedvelés
Itt Budán ez durva sértés. És az utacseprők nem keresnek valami jól, nem kvalifikáltak. Az apja Széchenyi-díjas tudós, kandidátus, tanszékvezető-helyettes… ezért groteszk a sok megfélemlített, lihegő pedálgéptől ez, jelzi a korlátoltságot.
KedvelésKedvelés
Most eltekintve a konkrét esettől (miért megfélemlítéssel akar motiválni egy tanár?), azért számomra az az ideális, ha a tanár véleménye nem függ attól, kik a gyerek felmenői. Szerintem nem jó, ha valaki valakijeként külön bánásmódot kap akárki (gyerek, házastárs, rokon stb.). Úgyis megkapja otthonról a kulturális és társadalmi tőkével járó előnyt, aki olyan helyen nő fel. Miért jó, ha ez még ezen felül is bármilyen szerepet kap az iskolában?
KedvelésKedvelés
Szándékosan magyarázod félre, amit írok? Te rendben vagy a rétegeddel, mobilitásoddal, identitásoddal? Nem NAGYON vicces az, hogy az egyik legkiválóbb értelmiségi szülő folyamatosan versenyző, kémiát és matekot, de magyart is kenő-vágó gyerekét basztatják azzal a tufa stréber szorongók, hogy utcaseprő lesz?
KedvelésKedvelés
És szerintem nem okés, ha irigyen basztatják azt, aki más, vagy jobb, okosabb, érzékenyebb. Én nem látom, hogy nálunk előny lenne, mármint az iskolai téren, ott az agresszív érdekérvényesítő átlagosan törekvő gyereké az előny.
KedvelésKedvelés
Nem tanár mondta ezeket (nem csak). Nem számít, ők nem is vették figyelembe, mi ezzel nem vetítettünk soha, de ennek ismeretében vicces a dolog, hiszen a szülői háttér predesztinál, a szülők által biztosított lehetőségek, környezet jelenti a kulturális tőke kényelmesebbik részét, és a fiam kétévesen kis tudós volt, négyévesen olvasott, tízévesen tudta a periódusos rendszert, hatéves korától több premiert látott, mint én, levezeti neked, mi a különbség Rosencrantz–Guildenstern és Bassanio–Antonio barátsága között. Azt nem értették, mi miért nem félünk, güzülünk, mitől vagyunk ilyen magabiztosak, miért nem a jegyektől függünk. Hát azért, mert a gyerekeim molekuláris szinten vannak az alkotó jellegű, jeles értelmiségbe ágyazva. Ez nem elsősorban beleszületés, hiszen a mondott embereik halottak, a legjelesebb 1989 óta, hanem döntés, életmód, aktív tett. Ahogy itt a blogon is látszik.
KedvelésKedvelés
Nem szégyen utcaseprőnek lenni. Nem mindenki indul intellekutális háttérrel, s nem mindenki ambíziózus és/vagy agytröszt. Az adott kontextusban viszont alázó sértés volt. Ha jobban belegondolok, bárkinek is mondod, ez csak sértés lehet.
KedvelésKedvelés
Csakhogy az én fiam, akiről meséltem ezt, viszont be volt ágyazva, és úgy gúnyolták azok, akik ma sem tartanak ott intellektuális igényességben, ahol ő akkor.
Ez most inkább rólad szól, nem? Tényleg nem érted?
Van erre egy tesztkérdésünk.
Van egy csomó hasonló állítás:
a kövér test is strandtest, lehet szép
vakon is lehet teljes életet élni
én is kibírtam, hogy bántottak/használtak/vertek/önfeláldoztam/szétszabtak a szüléskor, ember lett belőlem/nem is olyan nagy az a heg
az utcaseprők hasznos munkát végeznek
nem kell ez a sok diplomás, nagyon jó OKJ-s szakmák vannak
Jó, ez mind igaz, de:
kívánnád ezt a sorsot a saját gyerekednek?
Ez a tesztkérdés, a válasz eldönt mindent, kiderül belőle, hogy azért inkább más legyen utcaseprő.
Ez képmutatás.
Ők ott az iskolában (tanárok, diákok vegyest) mindenesetre lenézően, kirekesztően mondták, azért, hogy megalázzák a fiamat, az érveire ne kelljen figyelni, ne korrekt módon kelljen osztályozni, lehessen basztatni, apróságokért mint deviánst igazgatói irodába hurcolni. Ez az eredeti említés lényege. Kérem, térjünk oda vissza.
Bocsássátok meg, de én művelt, szívük szerinti diplomával rendelkező gyerekeket szeretnék, illetve ehhez adok meg minden támogatást, az ő szándékukat is figyelembe véve. Az is fontos, hogy kulturált helyen lakjanak, ne kelljen nemtelen kompromisszumokat kötniük kapcsolataikban vagy munkában csak azért, hogy fizetni tudják a lakhatásukat, a hitelt. A diplomások jobban keresnek, a szabadság jobb, mint a beszorítottság, a tartás az emberi lét lényege és alapfeltétele, műveltnek lenni pedig jó. E téren nincs módom tekintettel lenni azokra, akiknek még nálunk is nehezebb, a kedvükért nem tartani ezeket értéknek vagy lemondani ezekről az előnyökről, amelyek egy csomó áldozat árán elérhetőek nekünk is.
Ti most elfelejtitek, én miben élek. Tök vicces, ha engem bárki sznobnak vagy elkényeztetett jómódúnak állít be.
Én tanár akartam lenni, jó ügyért cselekedni, hivatást. Ugyanilyen hátterű rokonaim nem okvetlen így gondolták, ők pénzt kerestek és élték világukat, én abban az életszakaszban lyukas cipőben jártam, és könyvtárban töltöttem az estéimet. Anyám a testvéreimre a sokszorosát költötte, a befektetések, vagy minek mondjuk, nem mindig hoztak eredményt. Igen gáz fejezetek vannak az életükben, mégis mindent mindig elkentek, és én lettem a fekete bárány.
A felvetéstől ideges leszek. Jött ide magát sajnáltatni, engem fúrni olvasó, aki egyszerűen lusta volt edzeni, hogy jaj, őnáluk milyen a helyzet, neki nem telik ezekre a drága kajákra és konditeremre. Akkor komolyan ingerült lettem. Két koraharmincas, gyermektelen, saját lakással rendelkező értelmiségi, munkahellyel, család segíti őket, vidéken élnek, én meg egyedül nevelek özvegyen három gyereket, megtakarításaink nagyobb részét megette a rák, a család áskálódik, nincs segítségem, és ő nyom a helyzetével engem?…
KedvelésKedvelés
Valószínűleg egyik itt író-olvasó ember sem szánja a gyerekét utcaseprőnek s nagyobb összegbe mernék fogadni, hogy nem is lesznek azok.
Én arra írtam, hogy a TE fiadat utcaseprőzték le, az a megalázó-de nem azért, mert értelmiségi és okos, hanem mert a szemétkedésen kívül nincs más célja. Gyengébb láncszemnek meg azért nem mondunk ilyet, mert belesodorja a tanult tehetetlenségbe, az úgysem érek semmit-állapotba, mely bugyorba amúgy is besorolják már elég korán pl. tanárok, szülők.
Mint ahogy rólad sem látszik, milyen megfeszített munkával vagy az, aki, egy utcaseprőről vagy bárki másról sem mondhatjuk el azt. Lehet, hogy a másik alternatíva a munkanélküliség vagy a drog volt. Lehet, hogy lesz neki még jobb is. Én megpróbálok mögé látni és belátással lenni, mert valószínűleg nem könnyű az az élet sem, akinek ez a piszkos, alulfizetett munka jut.
És ez teljesen más lapra tartozik, mint az, hogy a saját gyerekemnek mit szánok. Nyilván én is tartalmasabb, gazdag életet, de attól senkinek nem lesz jobb élete, ha más életét kategorizálja. Aki tisztességgel elvégzi a munkáját, azt én nem nézem le soha. Másrészt meg, én szívesebben sepernék ucát mint pl. ennek sokszorosáért átbaszni embereket valami atkamentes ágynemű eladásával, vagy pénzcsalással, tehát bármi becstelen munkával.
S még a témához kicsit szorosabban: azokat a gyerekeket se írjuk le, akik bántottak valakit. Nem állandó és bully jelleggel, meg csonttörésig, pl. ha egyszer odarúg vagy verekedést provokál. Nem biztos, hogy a szülői elhanyagoltság ennek az oka vagy hogy nem jut neki szeretet. Minden gyereknek más a trigger, más kulcs kell hozzájuk, más az erőssége, gyenge pontja.
A szökésről meg az a véleményem, hogy évtizedekkel később valóban jó sztori, de az óvópedagógusnak biztos nem volt az, akkor meg pláne senkinek nem lett volna az, ha a szökése közben elcsalja valaki a fiadat vagy elcsapja egy autó. Még akkor is, ha a szökés jogos volt.
KedvelésKedvelés
Ezt most tenyleg nem ertitek? Vagy inkabb felremagyarazzatok.
KedvelésKedvelés
Szerintem félreérted. Én a fiadat védtem meg, hogy neki alázó ez a sértés, hozzátéve, hogy másnak is az. Gyengébb láncszemnek meg azért nem mondunk ilyet, mert önbeteljesítő jóslat és hallja ezt eleget tanároktól, szülőktől is. Gondoljunk csak arra, hogy milyen stigma rossz tanulónak, pláne bukott gyereknek lenni.
Azt lefogadom, hogy az ide írók-olvasók egyike sem szánja utcaseprőnek a gyerekét és nagy valószínűséggel nem is lesz az. Én sem szeretném, ha ilyen munkája lenne, de attól még látom, hogy rosszabb ennél a munkanélküliség, a drogfüggés. Meg azt is látom, hogy aki ezt végzi, azt valószínűleg kikezdte az élet több irányból, olyan gyerekszobája volt, amilyen, olyan szülőkkel akik nem olvastak naponta esti mesét meg vettek jegyet bábszínházba. És van nyakkendős-kosztümös munka is, aminél jobb, pl szenilis néniknek méregdrága atkamentes ágyneműt eladni és abból gazdagodni, vagy bármilyen más simlis meló, ami után nem aludnék nyugodtan.
Most én nem értelek: rajtad sem látszik első blikkre, hogy mennyi munkával jutottál oda, aki ma vagy. Ugyanúgy máson sem látszik meg, miért tart ott, ahol-akár jó, akár rossz értelemben.
Ezzel visszakanyarodok a témához: azokat a gyerekeket se írjuk le, akik bántottak valakit. Itt most nem a bullyra meg a visszatérő agresszorra gondolok, hanem aki egyszer megütött valakit. Nem következik belőle, hogy nem szeretik vagy nevelik otthon. Mint ahogy a fiad szökéséből sem következik, hogy renitens, antiszociális és képtelen alkalmazkodni.
KedvelésKedvelés
“rosszabb ennél a munkanélküliség, a drogfüggés” Ez hamis dilemma. Logikailag nem okés, a lényegi témáról nem mond semmit. Ők sértésnek szánták, ez tuti. Megalázó, megasemmisítő sértésnek, egy náluk okosabb, érzékenyebb gyerekkel szemben.
Asszem, én most nem szeretném jobban vagy különösebben megérteni az agresszorokat. Mindenki őket mentegeti ugyanis körülöttem. Nem írtam le őket, nem erről van szó.
Áldozattól/közvetlen családtagjától trauma után nem sokkal később toleranciát, megbocsátást kérni a bántalmazónak, az érzéketlenség és relativizálás. Nekem nem ez a dolgom most, nem várható el. Joggal utálhatnám őket. Mégse utálom, de az tuti, hogy nem velük foglalkozom.
Nem a gyerekekkel van a bajom. Az őket ilyenné tevő közeggel, azzal van bajom, hogy ez megtörténHETett, hogy nem kapunk elégtételt a nem fizikai bullyktól, és főleg az iskolával van a bajom, a szemhunyással, a tanítói erőszakkal.
KedvelésKedvelés
“rajtad sem látszik első blikkre, hogy mennyi munkával jutottál oda, aki ma vagy” Tényleg nem? Csupa szerencse mondjuk színházba járni, olvasni? Egyetemet végezni nem meló? Itt a blogon vagy a fb-on vagy az ismerőseim körében nagyon is jól látszik. Nagyjából ezt a melót dokumentálom hat éve. De nem kell engem közelről ismerni. Ha valaki pl. izmos vagy művelt, vagy gondolkodik, vagy mondjuk tudatosan nem autózik, hóban és vízszintes esőben is bringázik, én szoktam gyanítani, hogy tett bele melót.
KedvelésKedvelés
Én még kicsi agressziót sem mentegetek, főleg nem azokat a durvaságokat, amik veled történtek. Azzal a gyerekkel, aki tolakodni akar aztán ha nem engedik még rugdal is, súlyos gondok vannak amiket a családjának, ofőnek, igazgatónak kell kezelni, más ha akar, sem tud segíteni. Anikó néni sem százas és nem tudom, mit tanult meg pedagógiából, pszichológiából, a gyerekekhez nem ért az tuti.
Arra céloztam, hogy akit mondjuk fű alatt szekálnak és aztán odaüt egyszer, az még nem agresszor és bully.
A fiad lenti válasza nagyon tetszik, mit szólt hozzá a tanár?
Az utcaseprőhöz: az, hogy nem alázom meg és látom benne az embert, az nem jelenti, hogy követendő példának tartom az életét. Fenntartom, hogy a tisztes munka érdemel némi tiszteletet. És igen, több évig tanulni nehezebb, mint seperni, de ahol ez volt a minta, és van hozzá segítség, háttér, onnan könnyebb, mint egy proli családból kitörni, pláne még egy zsákfaluból.
Nem a műveltség és a test nem látszik, hanem a mögöttes munka. Pl. hogy milyen áldozatokba került ez neked, miről mondasz le, hogyan lehetséges ez három gyerekkel egyedül. Mert enélkül csak azt látja az ember, hogy ó, van rá ideje és pénze, így könnyű.
Mint a sulis eseted is, kívülről azt látni, hogy te vagy az összeférhetetlen, te fújod fel, még a pszichológus sem adott igazat, holott teljesen igazad van és nagyon gáz dolgok folynak a háttérben.
Na, ugyanígy gondolkodom másról is, egy címke valakiről nekem nem elég, hogy besoroljam ide vagy oda.
Így már talán érthető, nem akartalak megbántani.
KedvelésKedvelés
A történetben a fiamat, akit, köszönöm, nem kell védeni, évekig és tömegesen, tanárok-diákok vegyest, nem túl okos és érzékeny emberek basztatták elit budai iskolában azzal, hogy szegény és bukott ember lesz, ha nem száll be az ottani magolós, semmit szóvá nem tevő, lélektelen rivalizálásba.
Nekünk ez azért volt meglepő, mert a gimnáziumi-áltisk igazgatót progresszív, européer, minőségelvű, érzékeny embernek ismertük.
KedvelésKedvelés
Én senkit nem neveztem egyszer odaütésért agresszornak, bullynak. Nem értem, mire írod.
KedvelésKedvelés
Bárki belevághat abba, amitől jobb az élete, bárki felismerheti és leteheti a tanult tehetetlenséget, erősítheti az önbizalmát. Ha igazságtalanság éri, mint engem bringásként (megtámadtak), vagy a lakbérmegállapításkor, vagy a gyerekeim iskolájában, belemehet ő is, igényelhet jogorvoslatot. Kockázat és meló. És kirekesztettség. De én végigcsináltam, és eredményt értem el, és onnantól, hogy kimondták: iagzam van, bíróság is kimondta, éspedig önkormányzat ellenében is például, én kiröhöghetem a gyáva mószerolókat.
Magyarember másokat szid hát mögött, lelesi másról a cuccát, és azt taglalja, hogy ja, bezzeg a szerencséseknek könnyű.
Nem elég kitartóak, elszántak, okosak. Nem bírják az életet, inkább ingerülten, sunyin dohognak.
A kilencvenes-kétezres években, tehát a mi huszonéveinkben ingyenes volt a felsőoktatás. Ma már nehezebb, bejutni is, végigcsinálni is. De sok a lusta, kifogásokat kereső ember, aki máson köszörüli a nyelvét, ahelyett, hogy kitalálta volna magát. Én nem fogom szégyellni, sem önzésnek vagy sznobizmusnak tartani azt, hogy magamnak és a gyerekeimnek (csak értük és magamért vagyok felelős) esélydús, minőségi életet szeretnék. Nem nyomok el ezzel senkit.
És nem én szoktam prolizni, de azt rossz néven veszem, ha valakinek a nyitottság, a tanulás, a műveltség, a felelős életmód nem érték, és nem vélelmezi, hogy meló. Olyan meló, amit ő is elvégezhetne.
Annyira vicces, hogy városi, tanult, netező emberek mindig a zsákfaluval jönnek, csak hogy jó éles legyen a kontraszt. Meg az éjjel krumplit pucoló, hétgyerekes falusi asszony is volt egy időben, akit én “lenézek, mert nem jár konditerembe”. Írta ezt kibélelt életű, autós, teljes budai családban élő, diplomás, LUSTA és KÖVÉR anyuka.
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Nagyon kevesen mondják magukról azt, hogy ők szándékosan akarnak bántani.
Mégis, ignorancia megy, félreeviszik a témát, burkolt módon engem hibáztatnak, kezdenek ki. Most főleg Millefolium. Amít írtok (nem tehet róla, beleszületik a közegbe, nem látszik a teljesítmény, szegény utcaseprő stb.), az mind a ti saját meg-nem-valósítottságotokról, kifogás- és hibáskeresésetekről és belső bizonytalanságaitokról szól.
Én nem tartom cikinek, nem fogom szégyellni meg letagadni, sem magyarázkodni csak amiatt, mert másnak más a háttere, hogy számomra ez a bullying azért döbbenet, mert mi (apja, anyja, nevelőapja, barátaim is) mindenestül és egyértelműen, jól láthatóan kultúrába ágyazott, értelmiségi életet, értékrendet élünk, és ez mindig is így volt. Az értékrend, az igényesség hat és átadható, ahogy a szabadság is. Mi fáj ezen nektek? Nem érdem, bár szerintem van benne meló és vállalás is, de tény. És pont őt szúrták ki, és pont azért, mert autonóm. A kis leendő könyvelők.
És én nem alkudtam meg vagy sodródtam vagy mentem tönkre úgy, mint sokan, ellenben kiteljesítettem magam.
És támogatom, hogy mindazok, akik hasonlóan dolgoztak, legyenek csak büszkék, mondják ki, megérdemlik. Szarják le a károgókat. A kellemetlenkedő károgóknak intsenek be. Mert ez a magatartás és minta romboló, kicsinyes, provinciális.
Mindenkit ellenségnek gondolnak és irigyen figyelgetnek, aki jobb náluk, és névtelenül adják a tanácsaikat (ez se te vagy, csak ebből van elegem).
Engem a blog miatt sokan megtalálnak, és beszélnek hozzám jóakaratúnak álcázott értetlenséggel, kioktatóan, évek óta.
Nem arról a problémáról írnak, amiről én, nem is magukról, hanem nekem adnak feladatokat, bennem próbálnak rossz érzéseket kelteni, taglalnak, elemeznek, kikoktatnak. Ezt persze nem ismerik fel.
De én szólok.
NEM ÉN bántottam az utcaseprőt, és a fiam sem. Nem tőlem kell megvédeni az utcaseprők méltóságát. Nekik mondd. A történetben nem is szerepel utcaseprő. Kirekesztő, érzéketlen bullyk (tanárok is) szerepeltek a történetben, akik a fiamat basztatták, egy jelképes utcaseprőt felhasználva.
NEM DOLGOM mások hátrányait kompenzálni. Nem én okoztam őket.
NEM DOLGOM kevésbé lenni büszkének a saját erőfeszítéseimre, teljesítményemre, vagy szégyenkezni ezek miatt.
Amiről beszélek, azokat nem mástól veszem el: számukra is elérhető a tudás, az edzettség, a döntés, a lemondás a punnyadós hobbikról, a tudatosság. Nem kerül pénzbe. Nekem sem az ölembe hullott. Mennyibe kerül kimenni a parkba, erdőbe és futni? Otthon emelgetni a súlyzót? Piacra menni és tojást, zsírt, spenótot venni, enni? Ingyenes blogot indítani, és arra írni, mondjuk sorozatnézés vagy társkeresőzés helyett? Bringázni, nem iddogálni, nem dohányozni?
És komolyan mondod, hogy nem látszik? A műveltség vagy az edzettség, az valami fertőző valami, amit, ha jó helyen vagy, véletlenül elkapsz vagy genetikaként örökölsz? Ugyanarról az ingyenes netről tájékozódom én is. Fillérekért megkapod a legjobb könyveket antikváriumban. 1000 meg 500 forintokért be lehet jutni színházakba.
DÖNTÉSEK vannak.
Ha zavarja őket, amit írok, ha félreértik a blog céját, rám nyomják a belső bizonytalanságaikat, rám neheztelnek, akkor keressenek más olvasnivalót, nem tartozom nekik semmivel, ez nem lelkisegély.
A legundorítóbban hosszú távon velem, konkrétan ártva, fúrva azok viselkedtek, akik itt jaj, végre megtalálták a helyüket, segítenek rajtuk, értő a közösség, elmondják a történetüket, hogy ők miért NEM tudták jól élni az életüket szakmailag, barátságaikban, anyaként, apaként, a testükkel. Jaj, de megértettük őket.
Zsaroltak a nyomorukkal, aztán támadtak, kavartak. Undorítóak és megérdemlik a bebukott életüket mind.
Te nem vagy régi kommentelő, ez egy több éves folyamat, és én ezt már nem hagyom.
KedvelésKedvelés
Akkor félreértettem az agresszoros dolgot, külön ki volt emelve a mostani posztodban, hogy a tiedék azok, akik senkit sem bántottak. De most már értem, ez a sulis traumára volt visszacsatolás.
Sajnálom, hogy a lentiekhez hasonló beszólásokat kapsz, ezek szerint évek óta. Szerintem is munka fenntartani az értelmiségi életmódot, sportolást, ezek csak kemény munkával látványosak.
Arra a húszas éveim végére rájöttem, hogy az emberek többsége ilyen: kifogásokat kereső, kényelmes, másban hibát kereső-addig sem kell a saját nyomorával foglalkozni. Én túllépek rajta, mert tudom, neki szarabb. Van bántás, amire én is rezonálok, de tartom a szamárordítás nem hallik az égbe-mondást. A gyerekeimet pl. én sem hagyom, de mindenki véleményére egyszrészt nem vagyok kíváncsi, másrészt két füle van az embernek…
Minket aztán nem vetett fel a pénz, mégis hatalmas előnynek érzem, hogy mindkét szülőm sokat olvasott és az iskolai színházbérletre is mindig összetolták a pénzt. Szerintem millefolium is erre utalt. Mert ahhoz kell alap, kell az a fajta ingerkeresés, amitől az antikváriumba tévedsz be és nem az amerikai akciófilmet nézed sorozatban, vagy a limonádé sorozatokat. Az nem úgy van, hogy a három műszakban soron dolgozó ember egyszer csak homlokára csap és kiváltja a könyvtári jegyét. Hiába elérhető neki, hiába lenne még érzéke is hozzá, ha nem ebben nőtt fel, nem fogja érdekelni, nem tud felnőni ahhoz a fajta szellemi éhséghez, ami elvezeti a magasabb kultúrához. Akinél már többedik generációban folyik ennek a továbbadása, az igenis hatalmas előnyben van. Én is, pedig még pénzünk sem volt nagyon, de a hozzáállás, a tanulás és a könyvek tisztelete, a nagypapám zenehallgatása kiemelt jó korán mindabból, ami nélkül lehetnek proli vagy plebs, pénztárcától függetlenül.
Keresem a jó szót, azt hiszem, megvan: alázat. Szerintem ez mindenképp kell a jogos büszkeség és magabiztosság mellé, hogy egyensúlyban legyen az önértékelés. Nem rólad írom, ennyire nem ismerlek, magamról. Hogy ahogyan öregszem, látok más sorsokat és néha megrendít, milyen szerencsém volt, hogy elhúzott az életem felfelé már kicsi koromban, mikor naponta olvastak nekem azzal szemben, aki csak nőtt, mint a dudva-és akkor még nem is a nagyon hátrányosakról beszélek.
Azt nem írtam, hogy öleld kebledre az összes hátrányos helyzetű embert, én emberségről írtam. Hogy nem nehezítem az életét, nem szólom meg, belátom, hogy nem feltétlen a butaság meg a lustaság miatt seper utcát és hogy míg én hatalmas fórokkal indultam már gyerekkoromban, ő lemaradhatatlanul hátrányokat szenvedett. Ehhez nem kell semmi extra az empátián kívül.
Aki meg belefeccöli azt is, pl. az Igazgyöngy alapítvány, annak mély tiszteletem. Mert ők meg úgy teszik, hogy az elején tudják, nem mindenki élete fog gyökeresen megváltozni. Úgy segítenek, hogy számolnak azzal, hogy lemorzsolódik és visszaesik sok belőlük, a rengeteg segítő kéz ellenére nem rudnak megharcolni azzal, ahonnan és ahogyan jöttek.
Szép vasárnapot és várom, mit intézkedik a polgármester!
KedvelésKedvelés
Ez a komment véletlenül, valamelyik letiltott szó miatt került a lomtárba, nincs benne szándékosság. Mindig megkeresem és beengedem azét, akié tévedésből került oda.
Te abban a tévedésben vagy, hogy nekem mindenkivel szemben aktívan, cselekvő módon kell empatikusnak, jó fejnek lennem, nem ítélhetek el senkit, nem lehetnek indulataim, segítenem kell, csak mert erősnek látsz, és jaj, nehogy igazságtalanok legyünk, vagy valaki rosszul érezze magát.
Legyél te ilyen, ha ez fontos neked!
És ne állj ki, ha nem tartod fontosnak, nem hiszel benne, félsz, nincs erőd, nem stílusod. Én kiállok azokban az ügyekben, amelyeket fontosnak érzek. Neked nem kell csinálnod semmit. Tudom az életem. Nem kérem a jóváhagyását még engem ismerő, általam tisztelt embereknek sem.
Ez amúgy a blogom (úgy könnyű legyinteni a véleményekre, hogy nem hozzád tódulnak okoskodni, ártani, közhelyeket írni!), semmi különösebb kiállás itt nincs, megírom néha, mi történt, amúgy kommentekre válaszolok, közhelyeket nyesegetek. Nem bírom, amikor nem gondolkodnak emberek, és azt különösen nem, amikor az én lényem, életem, történeteim autonómiájába gázolnak.
“három műszakban dolgozó a homlokára csap” Semmi dolgom azzal, ő mit tesz az életével, nincs is véleményem. Hanem ha ő támad engem, vagy jön ide levezetni a frusztrációt, lebecsülni az én teljesítményem, ha erre használ, akkor azért tükröt kap.
Most épp minket bántanak, űznek, és én legyek az empatikus? Én ne tartsam értéknek azt a műveltséget, amely nálunk nem volt a gyerekkor része (papíron diplomás, velünk keveset foglalkozó, mentalitás szerint nem intellektuális szüleim vannak), és amiért keményen megdolgoztam, miközben azok kritizálnak, akik nem tették ugyanezt?
Az életem az enyém, nem a kommentelőké. Eldönthetem, ki érdemes a türelmemre, segítőkészségemre, mihez van kedvem, erőm, mit érzek igazságosnak.
Amit helyesnek látsz, azt csináld te a saját életedben, ne ródd másra.
Elég melóm van, ahhoz pedig jár pihenés és az eredményeknek örülés. Nem nyígok, nem város sült galambot, nem drámázom. Háromgyerekes, egyedülálló özvegy vagyok, onnan álltam fel. Nem dolgom ismeretlenek nyavalyáival foglalkozni. Nem dolgom mindenkivel jó fejnek lenni, és ez felszabadít. Nem dolgom kíméletesen kerülni az igazságot, csak mert valaki erre jár és esetleg fáj neki. Járjon másfele, olyan helyre, ahol elringatják neki tetsző mondatokkal.
A világmegváltás, önmarcangolás, önkifosztás időszakának vége.
Én ne konfrontálódjak, vagy ne ennyire, mert ne nem mertél/nem akartál/nem sikerült?
Polgármester stb. konkrétumokat amúgy nem fogok itt megírni, idejárnak kavarni sokan.
KedvelésKedvelés
Nekem sokat segítettek többek között a lényegretörő anyaságról szóló írásaid is a minden fronton ráfeszülő anyaságom lefaragásán, inkább élhetővé alakításán. És mióta a férjemtől is külön élek/élünk, azóta minimálstressz van csak és az életem más területein is látom a változást, a testreszabottságot. Nagyon jó érzés. Köszönöm!
KedvelésKedvelik 1 személy
Ennek nagyon örülök, láttam, hogy mennek azok a posztok, de közvetlenül csak kevesen jeleznek vissza. Köszönöm én is!
KedvelésKedvelés
Nem akartam nem passzoló tèmàjú poszthoz odaírni. Meg kellett idö is, mire komolyan el mertem hinni. Most az újrakezdés témájú posztjaid jönnek 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Hosszu tavon a kulturalis toke, a beleszuletettseg hatalmas elony, szociologiai kutatasok vannak erre. Talan ezert sem erzem elegansnak az erre valo hivatkozast, hasonloan a gazdasagi tokevel valo villogashoz. Mit ertettem direkt felre?
KedvelésKedvelés
Hogy úgy fogalmazol, mint ha itt mi éltünk volna vissza bárki ellen. Nem hivatkoztam erre, a fiam, aki okos és nem bántott senkit, HÁTRÁNYT szenvedett, őt utcaseprőzték le és nyomták a negatív jóslattal, kárörvendve. Lehet, hogy előny, ahonnan jön, de az irigységet, értetlen, intoleráns, lehúzó közeget kezelni sem vidám. Akinél előny van, az hagyja magát bántani, kussoljon, ne létezzen emelt fővel, jogos öntudattal – így gondolod? Biztos, hogy rendben vagy a saját identitásoddal? Hogy lehet, hogy nem érted, amiről írok?
Lőrinc nagyjából nyugodtan tűrte éveken át a piszkálást, úgy, hogy sokkal okosabb, szuverénebb és műveltebb volt, mint a társai, és érzékenyebb, nyitottabb, igazságalapúbb a tanárainál, egy-két kivétellel. Ez utóbbiak teljesítmények, nem beleszületés.
Amire most utalsz, amivel megpróbálsz nyomni, az egy általános viselkedés, nem egyszer tapasztaltam már meg. Elvitatás, leszerencsésezés, sőt, volt lekápózás, csak mert nem álltam bele a gyűlölködő, önigazoló agresszióba, vagy azt képviseltem, hogy felelős vagy a tested állapotáért. Én sem tehetek arról, hova születtem, és nem tűrtem eddig sem, hogy csak mert valaki faluról jön, vagy alig volt elérhető számára a felsőoktatás, vagy éppen éhezik, ezt a frusztrációját rajtam vezesse le, akit egyébként “használ”, kap tőlem, ő jár ide olvasnivalóért, én pedig nem tartozom neki semmivel. Nem vagyok szociális munkás, sem semmilyen segítő, a gondolataimról és az értékrendemről írok. Nem tudom megoldani mások problémáját. Nem igaz, hogy ne volnék érzékeny.
Amiben most vagyunk, az vállalás és cselekvés eredménye. Nem tévézni, nem bedőlni buta időtöltéseknek, birkaságnak, nem lektűrt olvasni, kockáztatni a szabadúszósággal, Tenerife és kocsi helyett színházra és sportra költeni, bringázni, vagy hajnalban elmenni futni, ennek eredményeként a tájékozottság, a fittség és a gyorsabb városi haladás, az bizony döntés, nem szerencse. Ismerem a társadalmi, hátrányra hivatkozó érvelést. De amikor lehúzóan, teljesítményeinket kisebbítendő alkalmazzák ellenem, és a nyomorral próbálnak lefegyverezni, azt elutasítom és meg is vetem.
KedvelésKedvelés
Mindenki jarjon emelt fovel es legyen buszke a sajat teljesitmenyere – igen. De arra, hogy kinek a kicsodaja miert legyen buszke? Az hol az o teljesitmenye? Abbol o profital es epitkezhet, de az nem teljesitmeny. Kulonben lehet, hogy tenyleg nem ertelek.
KedvelésKedvelés
Én büszke vagyok a nagyapámra, mindkettőre. Miért ne volnék? De nem használom fel őket. Nem úgy tekintek magamra, mint az ő valakijükre. De azt tudom, hogy a genetika jó.
KedvelésKedvelés
Azt pedig már leírtam, hogy
1. nem ő villogott a családdal
2. miért volt abszurd, hogy pont őt basztatták
3. mi ebből a teljesítmény, vállalás, tudatosság
KedvelésKedvelés
Egyszer a TESTNEVELŐ mondta neki, hogy BKV ellenőr lesz, és ő erre: vagy ami még rosszabb, testnevelő.
Nem tudom hibáztatni vagy elitistának tartani ezért, ellenben örülök, hogy nem hagyta magát.
A motívum ismétlődik: nekem is testnevelő mondta, hogy nem lesz más belőlem, mint egy nagyseggű titkárnő. Akkor lettem másodszor OKTV döntős. A nagy segg is stimmel.
Baromi frusztráltak.
Én tanárként sose jósolgattam, nem láttam el intelmekkel senkit, hogy mi lesz belőle.
KedvelésKedvelés
Millefolium, bocs nem ismerlek, csak nekem is elég basztatósnak tűnik a stílusod. Talán rájössz ha kipihentebb állapotodban visszanézed magad(?)
KedvelésKedvelés
“rontottál-e rajta a potenciáljához képest” – na, ez egy baromi fontos mondat. Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Ahol én felnöttem, ott ha valaki okosabb volt a többinél, vagy csak többet vagy mást akart, az szégyellni- ill. letagadnivaló defektnek számított. Az öndicséret büdös. A jó teljesítmény gyanús. Mér’ nem jó neked, ami van? Talán lenézel minket, he? A jótanuló, példás magaviseletü gyerek, akit érdekel a történelem, és mindig kész a házija szabad préda. Stréber, és tuti, hogy még buzi is, megérdemli, nem? Soha senki nem menözött azzal, hogy mennyire szereti a kémiát, és fejböl tudja pl. a periódusos táblázatot, annál inkább azzal, hogy ‘én aztán magasról leszarom a …’ Szóval nagyon finoman fogalmazva nem azt szívtam magamba gyerekként, hogy a tanulás, a müveltség, az okosság, vagy akárcsak a becsületes, tisztességes viselkedés érték. Mégis szeretném, ha a gyerekemnek lenne diplomája egy jó egyetemröl, hasonló okok miatt, amiket leírtál, viszont ugyannyira fogok örülni és leszek büszke, ha egy szakmáját értö és szeretö mübútorasztalos, vagy cukrász lesz belöle. Azokat is lehet müvészi szinten csinálni. Utcaseprö? Nem. Kivéve, ha ö Beppo a Momóból, mert akkor tán még az utcasepröséggel is kiegyeznék 😁
KedvelésKedvelés
Ja, kimaradt és nem tudom, hova tartozik, de imádom a mostani fejlécet! Az a tündéri, varázslatos-bölcs szempár a Julié? Én így képzelem el a mesebeli jó boszorkányokat, vagy a tündérkeresztanyát…🙂
KedvelésKedvelés
Ez Raffay Zsófi művészi képet 2011 augusztusából. János még él, nekem pedig nagy hasam van.
KedvelésKedvelés
Én is akartam mondani, hogy igazán remek látvány, ahogy Juli, a csontig hatoló, tiszta tekintetével most egyenesen mindenki lelkébe néz, aki ide kattint…
KedvelésKedvelés
Komment.
“Te nevelted úgy a gyerekeidet, hogy ne tudjanak beilleszkedni, itt az eredménye. Az pedig, hogy azzal dicsekszel, ki az apjuk, számomra olyan, mint amikor a kölyökkutyát árulják, hogy fajtagyőztes tenyészállattal fedeztették az anyát. Miért olyan nagy szám neked, hogy színházba, jársz, olvasol, sportolsz stb? Tényleg ettől érzed különlegesnek magad? Van akinek ez olyan természetes, minhogy reggel felkel a nap. Elgondolkodtató, milyen nyomorult életed lehetett, ha ilyenekkel vágsz fel. Pont olyan összeférhetetlen gyerekeket neveltél mint te magad vagy. “
KedvelésKedvelés
Reflektáljunk erre a remekműre.
Hogy mennyire nem értik emberek, amit én képviselek, és ha ehhez még valami zavaruk vagy frusztrációjuk van, akkor mennyire röhejesek a reakcióik.
Ez az ember engem évek óta les és gyűjtöget infót, “bizonyítékot”.
Most:
vesszőhiba, mindenekelőtt
a mindenki által kedvesnek-eszesnek-szelídnek tartott lányom mószerolása, az agresszorok támogatása, befeketítés gyengus kísérlete (hát persze hogy az az összeférhetetlen, akit zaklatnak és összerugdosnak!, és milyen remek a klikes miliő, világos!)
álnévről való kérkedés saját kulturáltsággal, életminőséggel (ugyanígy: virágzó vállalkozás, magas jövedelem, Bécsben van lakása, a Holmes Placesbe jár, és álljunk egymás mellé a lakásában /meghív kávára, vágyja a találkozást láthatólag/ levő tükör elé, kinek van jobb teste! true story) – rivalizálás, mindez álnév rejtekén
sportolni (I mean, keményen és eredményesen), (minőségi) színházat-könyvet fogyasztani ANYIRA tömeges, hát még az iskolai közegben hát dehogyis a hetvenezres márkás cipővel dicsekszik a rugdosó, hát olvas és színházba jár az egész család, világos
“Inez” drága, említs meg öt rendezőt, akit jelesnek gondolsz, és a legutóbbi öt könyvet, amit olvastál, lektűr nem lehet, se musical, operett vagy hasonló szemrágógumi. Azért kíváncsi volnék a te híres ízlésedre, szuverenitásodra, ahogy “felkel a nap”. És hogy ez tömeges volna szerinted. Látszik, akárhova nézek, a sok érzékeny és művelt ember.
Meg a gyerek egyedül nevelése és a mégsem-tönkremenés is annyira általános. Nem is ők mószerolnak, hanem ti, a kiszáradtak.
Valami azt súgja, ha módunk volna meglátni egy átlagos napod folyását, életkörülményeidet, szabadidős tevékenységeidet, kinézetedet, nagyon szánakoznánk.
Így aztán nem is haragszunk.
Annyira látszik, hogy innen nézegeted ki, mi a menő élet, itt gyűjtögeted az infókat, “bizonyítékokat”, és nem bírod elviselni se a blogot, se azt, hogy támogatnak, hogy jogom van a saját narratívámhoz, hogy nem kell behódolnom. Se azt, hogy nem félek, nem futamodom meg, se azt, hogy minőségi életet élek és nem hízelkedem, elegyedem a buta birkákkal.
KedvelésKedvelés
Nem arról van szó, hogy én mire vagyok büszke, vagy mit tartok értéknek.
Aki erre fókuszál, az irigy.
Arról van szó, hogy kevesen vagyunk, akik a dolgok mögé látunk, elemzően gondolkodunk, igényes kultúrát fogyasztunk, átgondoljuk azt, amit látunk, ki tudjuk magunknak találni az életünket ( “Inez”zel ellentétben, akinek nagyon fáj, hogy ő nem). A döntéseink sajátak, gyakran ellenzékiek, nem trendtől ihletettek.
Ezt a magatartást elnyomják, üldözik.
És a hangunk nem hallgathat el.
KedvelésKedvelés
Ez egy “mucika”.
KedvelésKedvelés
Nyehh. Mégis mire kellene büszkének lennie, szerinte?
KedvelésKedvelés
De nem érted?
Ez neki ALAP.
Neki viruló vállalkozása van, sikeres blogja, menő konditerembe jár, és színházba is, és olvas. Squashol is, újabban. Mindent tud.
Gyűjtöget…
KedvelésKedvelés
Jó, azt értem, hogy mi nem nagy szám, de akkor mi az? Más életében turkálni, fröcsögni ott, ahol senkit nem érdekel az ő véleménye, ártani ész nélkül… ezért kár színházba járnia.
KedvelésKedvelés
Amúgy vannak emberek, akik olyannyira rettegnek az egyedül-állástól, a saját úttól, az önálló gondolatoktól, hogy úgy érzik: ők bezzeg jól beilleszkedtek, őket szeretik (és sikerrel titkolják, leplezik a defektjeiket, kínos szokásaikat, olykor persze névtelenül leírják magukról). Őket bezzeg elfogadják! Ez okés, de hogy engem lődöznek az akolból, az komikus.
KedvelésKedvelés
A minap olvastam, már nem emlékszem, ki mondta, de jót nevettem rajta: “A konformizmus ára, hogy mindenki szeret téged, csak te nem szereted magadat.”
KedvelésKedvelés
Mi irigyelni való van benned, szerinted? Az árvaellátás, a neten kunyerálás, aztán ha valaki megszán és utal pénzt, villogsz, hogy milyen jól élsz? Hogy nyolcvan kilósan úgy pózolsz, mintha negyven kilós balerina lennél? Annyi kecsesség van benned, mint egy vizilóban, már elnézést a vizilótól a hasonlatért. Hogy nyolc perc alatt futsz egy km távot? Az nem futás, vánszorgás. Hülyét csinálsz magadból mindenhol, csak nem veszed észre, mert beteg vagy. Nem kicsit.
KedvelésKedvelés
Mindegy, hány kiló ez a test, de még a 16-os zsírszázaléka is mindegy.
Olyasmit csinál, amit te soha a büdös életben nem tudtál és nem is fogsz.
Nem pózol, edz.
Ahogy viharos norvég éjszakában maratont futni sem fogsz soha, végig futva, fel nem adva.
Rögeszméd lettem, igaz-e?
Sokan “szánnak”, sokan utalnak. 🙂 Az a foglalkozásom, hogy blogger vagyok.
KedvelésKedvelés
Ja és én soha, sehol nem írtam, hogy ezek nagy dolgok. Annyit állítok, hogy jól érzem magam, magamhoz képest mit fejlődtem, és hogy ilyeneket szoktam csinálni.
Zavar?
A te irigységed mondja azt, hogy én dicsekszem, mert te is látod, hogy soha semmi ilyenre nem volnál képes, se arányos nem vagy, se kitartó, se ötleteid nincsenek, de még csóró és frusztrált is vagy.
KedvelésKedvelés
🙂
Minden blogon ezt csinálod, vagy csak ez lett a mániád?
KedvelésKedvelés
A kérdésedre: a blogot, a figyelmet, az önfelvállalást, a vagányságot, az intellektust, az életminőséget irigyled, a kitartó és kemény sportot (számolgatod, mi mennyibe kerül), azt, hogy én veled ellentétben nem a neten unatkozom és aljaskodom.
De amúgy, amilyen pitiáner vagy, nem csak az árvaellátást, de az edzőnadrágomat is irigyled. Bármit, ami neked nincs, ami nem jutott volna eszedbe.
Kérlek, küldd már át a futóeredményeidet, versenyeidet, vagy valami edzésfotót, amelyen látjuk, milyen hajlékony és ügyes vagy.
13 évesek nem futnak maratont, súlyemelni se szoktak.
KedvelésKedvelés
Vicuska szórakoztató:D negyvenes nő és úgy viselkedik mint a 13 éves kamaszlányok. Azt hiszem, túl sok pöttyöskönyvet olvasott kislányként:D romantikus hős, aki megmenti a világot a pusztulástól mert biciklivel jár:D a gyerekeit is meg kellene kérdezni, jó-e nekik, ha ráfagy a takony az arcukra mire beérnek a suliba. Vicces ez a nő, na:D
KedvelésKedvelés
Mégis milyen érdeklődéssel követed a blogját! Micsoda szenvedélyek és milyen régóta!
Micsoda gyerekbántalmazás, biciklivel járni! :DDDDD
Autó (Lada vagy Octavia), lakáshitel, tévé, az a normális. De legalábbis neked az való.
KedvelésKedvelés
Írjál már saját blogot, légy szíves, nem kell itt kaffogni 😀
KedvelésKedvelés
Vajon hány éves korig szabad sportolni, azt lefotózni? Blogot írni? Taníts minket, jó Violetta…
KedvelésKedvelés
Ini, gondolom más is mondta már, ritka nagy F*SZ vagy!
Csak így tovább az életben! Szép ívben vagy! Csak utódjaid ne legyenek.
KedvelésKedvelés
Mint botcsinálta pszichológus, a következöket diagnosztizálom: egyesek nagyon szomorú sajátélet-hiányban szenvednek, hogy nem kevés idöt, energiát és eröfeszítést ölnek olyanok vegzálásába, akiket állítólag lenéznek/megvetnek/sajnálnak (vagy mégsem – csak nem tudják máshogy kifejezni a csodálatukat 😂? biztos erre is van szakszó) Amúgy pótcselekvésnek ez nem rossz, hisz addig sem kell a saját nyomorunkkal foglalkozni és még el is szórakoztatunk vele másokat. Win-win. Ha már így rámjött ma reggel a pszichologizálás, azon is elgondolkodtam, vajon utállak-e, amiért pimasz és dicsekvö módon feltettél magadról egy képet olyan tornagyakorlat közben, amit én nem tudok megcsinálni. Hiszen mi másért tetted volna fel, ha nem azért, hogy galádul nyomassz vele. De aztán arra jutottam, hogy nem, még mindig nem utállak. Ha ez valaha változik, és én még mindig ide írogatok, szerintem az lesz az isteni jel, hogy igazi pszichológusra van szükségem😁.
KedvelésKedvelés
egy ilyen mozdulatert irigyellek, de nem ugy, rossz szajizzel. Hanem az a “barcsak egyszer en is” erzessel.
KedvelésKedvelés
Hát pedig ezek nem nehezek. Lám, nekem is megy “nyolcvan kilósan, és ez nem a legnehezebb. Csinálni kell, sokat, meg valaki, aki lefotózza.
KedvelésKedvelés
Jót tesz neki, ha tükröt tartanak neki.
Nekem pedig elégtétel, hogy pukkadozik az irigységtől a bebukott életében.
KedvelésKedvelés
Felek, hogy fejre esek. Nem eleg eros a karom. Egyszer sikerult egy alkartamaszos fejenallas, mert egy jogaoktato megmutatta a helyes kivitelezest, de elotte meg fejenallni sem tudtam. Most meg mar megint nem tudok.
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
ezt is ugye bárki
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
én nem prolizom, drága rajongóm.
de amiket te felrósz nekem, döbbenet. olyan pitiáner vagy, olyan sunyi, annyira hiányzik valami az életedből.
mi lenne, ha egyetlen bikinifelsőm volna, a fehér pánt nélküli?
az mit vonna le a teljesítményemből, kitartásomból?
te, gondolom, a legnagyobb sportolók testén is finnyognál, hogy nem tetszik, miért annyi kiló.
közben sehol nem vagy a sajátoddal.
aki szerint az izom “nem szép”, az buta, médiabirka.
nem szép akartam lenni, hanem jól.
harc nélkül, örömmel dolgozva jól.
és az lettem.
akik engem utálnak, azok fideszbirkák, agresszorok szülei, kavarós életű semmit el nem ért okoskodó irigyek és az olvasni nem tudók.
semmi dolgom velük, kitűnő emberi kapcsolataim vannak, stabil régiek, eleven újak.
nem tudod elrontani.
beszédes, ahogy az iskolai üggyel kezded, mintha tudnál bármit, kukkoló, meg a gyerekeimet próbálod mószerolni, aztán már a blogbevétel, a sportfotóim a téma, meg a bikinifelső.
ezekre vagy irigy.
muti, milyen színházban voltál, mit olvasol, kikérdezlek.
muti, milyen minőségű a “párkapcsolatod” és az “anyaságod”…
muti a bevételeidet és a ruháidat, ha már ez a rögeszméd.
muti, kiért tettél te jót valaha, mi volt az.
és muti a versenyeredményt, a sportteljesítményt, bármelyik pózt abból, amiket én tudok.
nos?
KedvelésKedvelés