Hol kezdjem. Tegnapelőtt már tetőfokára hágott a hangulat, csak a szokásos: már albínó elefántot néztünk neten (Dáviddal), már Horváthpistát hallgattunk (Gergővel) a hatalmas benti térben, közben felfújtunk egy focilabdát is, hívtuk a többieket is, de nem jöttek, mert MATEKOZTAK. Ez őszintén meglepett. Juli Bólyaira megy, Lőrinccel kint ragadtak a levesmaradványok mellett, és a zrínyis gyakorlókönyvből (mert csak az volt Lőrincnek) oldottak meg feladatokat. Csak úgy, szenvedélyből.
Aztán bejöttek.
Mama, kérdi Lőrinc, egy áltisk tanító tud ilyen gimis dolgokat? Mondjuk, helyettesítenie kellene, tudna trigonometriát magyarázni nekünk? (Tizenegyedikes az elsőszülöttem.) Mondom, aki bármilyen módon matematikailag képződött, az a gimis anyagot tudja, legalábbis könnyen felidézi. Nyilván elsősorban a számfogalomhoz meg a mértékegységekhez, a legalapabb geometriához, a helyiértékekhez és ezek tanításmódszertanához ért. Attól is függ, milyen oktatást kapott. Aki jót, az érti a világot mint olyat. Utánanéz, önfejleszt, magától és lelkesen tanul.
Azt mondja: te meg tudnál oldani egy másodfokú egyenletet? Így fejből nem, de nem rettegek tőle. Mondom én. Tudom, hogy néz ki, mivé kell átalakítani. Tudom, hogy van megoldóképlet, és azt hol keressem. Jó iskolám volt. És nagyon sokat profitáltam abból, hogy nem magoltam, nem tekintettem halott, túlesős, teljesítendő feladatnak a tantárgyakat, dolgozatokat, évfolyamokat, vizsgákat. Nem vagyok az, aki megkönnyebbülten elégette a tankönyveit, miután levizsgázott.
Értem a periódusos rendszert és érdekel is, össze tudom rakni, mi mivel fordítottan arányos az elektromosságban, nem félek az állatrendszertantól, visszaköszönnek felnőtt ismeretterjesztő olvasgatásaimban a geológia fogalmai, tudom a fővárosokat, szívesen összehasonlítom ezredszer is a Himnuszt a Szózattal, és nem okoz gondot, ha törit, fizikát, németet kell gyakorolni valamelyik gyerekemmel.
Intellektuális közegben éltem. Jó tanáraim voltak. Nem égtem ki mint diák. A gyerekeimapjai szellemi partnerek voltak, ezért választottuk egymást, és én figyeltem. Lelkes és kíváncsi maradtam. Semmi nem szerez ma sem akkora örömet, mint a(z intézményen kívüli) tanulás, az olvasás, az írás.
És ezért baj az, amikor mindenki annyira teper, hogy ötös legyen. Amikor éjszakáig tanul, értelmezés és ámult olvasás helyett írók életrajzát, definíciókat bifláz, nem ért semmit és nem marad meg a fejében semmi, de semmi.
A plazmaközpontban is beszélgetnek a nővérek, hogy minek ez, gyötrik itt a gyerekeket a kötelező olvasmánnyal. Az egyiknek a fia a Kincskeresővel kínlódik, a másik A Pál utcai fiúkkal, egy harmadik szóba hozza Nyilas Misit.
Minek ez? Nem olvassák el. Nem érdekli őket. Nem fogják használni. Életidegen. Meg kéne nézni a Vígszínházban. Van ilyen rövidített változat. Csak hogy tudja, miről szól.
Hallgatok. De irritál. Sért. Annyira közhelyes, megúszós, igénytelen ez. Szórakozást várni attól, ami feladat.
Én magyartanárként tisztában voltam vele, hogy nem olvassák el. Még a Magosságos Toldy Gimnáziumban sem mindig mindent. Az olvasónaplót gyakran a szülő diktálja le. Értő olvasásra, kíváncsiságra a komplett könyvek olvastatása, önálló feldolgoztatása nem szoktat rá.
És nem is akármilyen szakmai rang mondja, hogy pár éve van még a tantervben például a Kőszívűnek. Fenyő D. György. Értem, tudom. Mai gyereknek rettenetes. Nekem még nem volt az, de akkor nem volt net, nem volt mindenhol vizuális inger, és én nem is tévéztem a legfogékonyabb koromban. Hanem olvastam. Eszement sokat.
És úgy maradtam. intellektuálisan túlfejletten, csodagyerekként, érzelmileg-szociálisan félbe-szerbe.
Innen ered világtól való elvontságom, idealizmusom, naivitásom, bánthatóságom és érzékenységem is.
Azon dohogni, hogy nem fogja használni és nem érdekli, eléggé antiintellektuális attitűd, és csúszós lejtő is.
Mert ezeket lassan semmi nem érdekli, amit nem lehet megenni vagy nem másodpercenként villódzik. Már bocsánat.
Ha nem olvasol, nem leszel nyitott. Olvasás közben, során válsz nyitottá. Olyan, mint az edzés: fegyelmezetten, ítélet nélkül kezdünk bele, szoros foggal, ez az első perceire és az első két évére is igaz. Nem nyafogunk, csináljuk. Ahogy fogat is mosunk, ahogy beágyazunk, ilyesmi.
Aztán ismerős lesz. Aztán lesznek kérdéseink. Aztán elkezdjük hallani a zenét. Főleg ha van, aki mutatja, segíti, jót kérdez. Egyszer csak felviláglik. De ha muszáj, ha csak az ötös számít, ha tompa a közeg, akkor aligha.
Ha nem vagy nyitott, akkor nem jutsz el oldáig, hogy felragyogjon, kialakuljon. Olvasni meló. Nem kell, hogy nagyon érdekeljen, lekössön – just do it. Nem is értem ezt az elvárást, hogy filmekéhez hasonló sodrást várnak el tizenkilencedik századi szövegektől. Az a rajzfilm meg a scifi. Nem lehet minden könyv annyira feszült, fordulatos, mint a Harry Potter. A Harry Potter vajkaramella. A vízigesztenye mást tud, tápláló és a maga módján finom. Jól teszed, ha nem ingerled magad agyon.
Ha nem olvasol, akkor nincsenek válaszaid, mert nem lesznek kérdéseid. És ha nyitott vagy és szemlélődő, akkor minden érdekel, minden jelentőssé válik. Küzdj meg érte!
Olyan gyerekekről van itt szó, akik nagyobb korukban is nehézkesen olvasnak, nem siklik a szemük, fárasztó agymunka nekik. Figyelemzavarról van szó, felszínes ingerekről, digitális stresszről. A túlesős, puskázós, közönyös diákattitűdről. Csontos, nem figyelmes, frontálisan támadó, büntető, fensőbbséges, “műveltség őre” típusú, egyben rémesen tudatlan és a netet ördögtől valónak tekintő magyartanárokról. És pletykaújságon meg sorozaton élő szülőkről, akiket csak a jegy érdekel.
A közoktatás még mindig az érdek nélküli tájékozottság, a kulturális közös nevező elsajátításának helye. A műveltség nem ehető. Az általános műveltség demokratikus jellegének persze vannak korlátai:
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
Hát, ez romantikus elképzelés. Gomolygó homály, nem áll össze, nem kérik. Még Varró Danin is kiakadnak, indulatosak, mert nem tanultak meg értelmezően olvasni.
Nem tudom, mi a megoldás. Varázslatos tanárok kellenének, akiket hallgatva nem igényel a gyerek “izgalmas” könyvet, hanem megtanul kitartani, figyelni, olvasni.
Az biztos, hogy a szülő nem képviselhet antiintellektuális attitűdöt, nem sugározhatja, hogy ez borzalom. Illetve, ezzel beágyazza a nem-értelmiségi létbe a gyerekét. Hacsak nincs valami zseniális pedagógus és istenáldotta intézmény, a gyerek se lesz érdeklődőbb, kreatívabb, kritikusabb, mint a szülei.
A nagy falta a könyveket – öt és tizenöt éves kora között. Aztán jött a Samsung Galaxy. Most azzal fal információt, és színházat, filmeket. Amióta netre csatlakozott életem van, én sem olvasok eleget. Ha a pincében, az alter előadásban haladva elmondom Lőrincnek, miért jelentős a hagymamonológ vagy a gomböntő figurája, nagyon figyel. A Varró Danis születésnap lázba hozta. Tud, tanul verseket.
Julit beletiporták a betűkbe, neki ez keserves, örömtelen drill. Sok a könyv itthon. Nincs tévé. Sokat játszanak spontánul, alkotó és közösségi módon (hét gyerekünk van a házban, meg a vendégek). Látnak engem olvasni, sokféle beszélgetés részesei, fültanúi. Eleven áramlásban élünk. Lőrincben nyilvánvaló intellektuális láz, szenvedély van, és nagyon pontosan lát dolgokat. Kritikákat ír, filmügyben véleményvezér a kortársai között. Nem mondunk triviális, közhelyes, hírérték nélküli, morális tartalmú mondatokat. Gyakran olvasok fel. Juli verseket is olvas, Petőfit, Varró Danit. Sokat tud kívülről. Írogat is, naplót. Nem gyakoroltatok hangos olvasást olvasókönyvből.
El tudom képzelni, hogy a műveltségnek és a világban való beválásnak más útjai is alakulnak már, mint az időigényes könyvolvasás. Viszont a jó szöveg élmény, és a jó szöveg elementáris, pofán csapó értését sok jó, de végigküzdős szöveg és sok közepes szöveg előzi meg és biztosítja. Olvasok, várok, remélek.
Felfalja a “mai fiatalok” agyát a sok képi és mozgóképi inger, az egymondatok, a pörgés. És mégis, mindig vannak, maradnak olvasós gyerekek. Hogy lehet ez?
Néhány tipp, ha szeretnéd, hogy a gyerek értő olvasó legyen és ne stressz és kudarcélmény legyen neki a kötelező olvastatás (ami szükséges, nem kiiktatható, és nem fog eltűnni az oktatásból).
Ha ráérsz, segíts a gyereknek. Ne gondold, hogy az adaptáció (film, színház, sztoriból írt mese) vagy a rövidített verzió segít, az nem szöveg. Ez a szakmai álláspontunk többünknek (noha Tamás maga munkássága utolsó korszakában részt vett klasszikusok rövidítésében): előbb az eredeti, teljes szöveg van, utána nézünk adaptációt. Hangoskönyv jöhet, nagy élmény, de azt többször is kell hallgatni, hogy olvasásnyi biztonsága legyen. Dráma esetén használhatsz korszerű fordítást (erről egyeztess a tanárral). Varró Dániel, Nádasdy Ádám pompás Shakespeare-eket fordított, Nádasdynak lenyűgöző a Dantéja is, Parti Nagy Molière-ben újított. Olvasd fel neki a regényt, nagyobb korában is (de ne olvasd nélküle és helyette). Kezdjétek időben. Világíts rá a kulcsmomentumokra. Lelkesedj! A ketelező olvasmányok a krém, veretes, jó szövegek. Mikszáth, Móricz, a rövidebb Jókaik (Sárga rózsa), Kosztolányi, Sánta Ferenc hatalmas élmény, de Balzac, Flaubert is. Üljetek neki, készíts jegyzeteket vele! Emelj ki fontos részeket, ugorj, ha sok, olvasd vele csak a fontos részeket (előre jelöld ki ezeket), és bízz rá egy-egy részt önálló olvasásra, de menjetek végig a könyvön. Beszélgess vele, kérdezz értelmeseket. Írd ki a szereplők és fontos helyszínek nevét post-itekre, és ragaszd tükörre, falra. Semmilyen módon ne éreztesd, hogy ez hülyeség. Te magad legyél igényes, állítsd szemrebbenés nélkül, hogy ezek értékes, fontos szövegek, és a szépirodalom olyasmi, mint a nyelvtanulás. Ne mószerold a klasszikusokat. Ha sok, ha fárasztó ennyit olvasni, akkor is gondold meg, mit mondasz, üzensz a viselkedéseddel. Olvasás alól kibújni, szabotálni? Neki szabad, azért diák. Én is hanyagoltam kilencedikesként az Odüsszeiát (pedig de jó is az!), a Werthertől hánytam, ma punknak tartom (olyan, mint egy MOME-ra járó, kordnadrágos, tetovált sráccal berúgni és szeretkezni), egyetemen még a Don Quijotét is szabotáltam, azóta is emlegeti a tanár. A középiskolai kötelezők: ma már nem kérdés egyik értéke sem, tanár koromban néha nyűglődtem az újraolvasásokkal, amikor mondjuk három évfolyamon tanítottam, de alapvetőek, nem véletlenül pont ezek a kötelezők, és minden újraolvasásnál felragyognak újabb részletek. (A gimnázium tananyagon kívüliek némelyikével vagyok még mindig bűntudatos viszonyban. Nem mondom meg, mit nem olvastam, ne faggass.)
Aztán előjöttek később, kíváncsi lettem, eredetiben is olvastam Poe-t, Wilde-ot, T. S. Eliotot. Van, amire harminc fölött értem meg – eljött az ideje, most csodálatos. Összeállt.
De csak azért, mert beletettem a melót.
Te sokat olvastál? A gyerekeid olvasnak? Hogy vannak a kötelezőkkel?
Kapcsolódó bejegyzés:
csak az olvassa. én szóltam 
Hű, de jó ez. Szinte szó szerint. Vártam ezt a posztot.
Nekem csak a kánonban ragadt, kevésbé színvonalas művek ülik meg a gyomromat. Ugyanezt gondolom, hogy akkor is nekifutunk a szövegnek, ha nehézkes, ha nem adja könnyen magát, de akkor az legyen jó annyira, hogy megérje. Tényleg nehéz Harry Potter és Percy Jackson után olyan klasszikust találni, ami fenntartja az érdeklődést. De a nyomornaplóknak, mint amilyen a Kincskereső és a Légy jó mindhalálig, már ki kellett volna hullani a kötelezők közül. Hatalmas felelősség kiválogatni, mit értelmezünk órán, mire szánjuk az életünk idejét. Szerintem az akkor ne Nyilas Misi legyen!
Mikor itthon babáztam évekig, végigolvastam Móricz összes regényét, mert szeretem. A Légy jó-t és a Forr a bort nem bírtam. Nem azért, mert nem tetszenek, hanem mert masszívan kilógnak a többi közül, de ez csak az én véleményem. Úgy örültem, mikor gimis felvételin azt mondta a kislány, hogy ő most a Pillangót olvassa. Szerintem ezek valók kamaszoknak. Minden nagy életműben meg lehet találni azt, ami ilyen életkorban befogadható. Biztos, hogy el fogom olvastatni a gyerekekkel a Szamárbőrt, Az ismeretlen birtokot, az Ábeleket, a Papírsárkányt, ha ott tartanak.
Mi is eléggé olvasós család voltunk, én még mindig. Hatalmas élvezet volt esténként az ovis gyerekeknek felolvasni a János vitézt meg a Toldit. Aztán görög mitológiát, kelta mitológiát, indiai mitológiát, ezeket faltuk a mesék után. Hatalmas élmény volt Zalán Tibor A rettentő görög vitéz c. könyve, ma is időnként elővesszük, ha röhögni akarunk. De idejekorán megnéztük DVD-n A Pál utcai fiúkat is, az Egri csillagokat is, a Liliomfit még most is, bármikor. Így, mikor kötelezők lettek, a sztori miatt már nem volt érdekes elolvasni. Nem tudtam rávenni a fiamat a vékonyka kis Molnár-könyvre, pedig addigra felfalt 14 kötet háromszáz oldalas kalandregényt. Maradt a hangoskönyv. Szünet nélkül, egy délután. Közben feltette a kérdéseit, elsiratta Nemecseket, együtt hallgattuk, együtt beszéltünk róla. Ugyanez az Egri csillagokkal. Azt már magányában, esténként, ágyban netről. Mindig elmondta, épp hol tart, arról is beszélgettünk. Most meg A kőszívű megy, ugyanígy, tudja a sztorit, a végén pedig felteszi a kérdéseit. De ahhoz már nem tudok kapcsolódni. Egyetemen olvastam először, addig nem kellett. Rettentően utáltam. Nem tudom hitelesen képviselni, hogy ezek a legremekebb remekművek.
De tegnap kérdeztem a hetedikes gyerektől, hogy mi van most irodalomból, mutatja, mit kell kívülről megtanulni. De hogy az milyen vacak. A Pannónia dicsérete volt. Mondom neki fejből, skandálva, ugyanúgy pislogott döbbenten, mint mikor megtudta, hogy beszélek franciául. Kedvet kapott, másnapra ő is tudta, és a reneszánsz öntudat is kipipálva.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az elmúlt év egyetlen és ezért legelsöprőbb színházi élménye Csőre Gábor és a Toldi volt. Zseniális.
KedvelésKedvelik 1 személy
“Nem tudom hitelesen képviselni, hogy ezek a legremekebb remekművek.” A posztban arra biztatom a szülőt, hogy erről hallgasson. Esetleg olvass utána, elemezz, gondolkodj.
Én sem szeretem Nyilas Misit, lúzerség, az egész debreceni hangulatot nem. Közben annyi zseniális műve van, mennyivel fontosabb a Sárarany vagy a Tragédia vagy az Úri muri. És még az olyan kevésbé ütősek is izgalmasak, mint Az asszony beleszól vagy Bródytól A nap lovagja. Ehhez persze az kell, hogy érdekelje a gyereket az a békebeli világ. Engem lenyűgöz. Nagyon jkókat lehet róla beszélgetni. A magyartanárom gimnáziumban versben volt erős, Ady, Szabó Lőrinc feledhetetlen. De nem sokat voltam ott, afféle fél-magántanulóként felmentést kaptam az OKTV miatt.
Lőrinc indul matekból, kémiából és nyelvtanból.
KedvelésKedvelés
Mi olvasós család vagyunk, rengeteg a könyv itthon. A könyvtárba járás pedig kiemelt apás program. A nagyobbik lányom szeret olvasni, naplót is ír, kézzel, füzetbe. Tavaly a Pál utcai fiúkkal megszenvedtünk, a mai gyerekektől az a világ már nagyon távol áll. Sok volt benne az ismeretlen szó, és azt mondta, hogy ez egy túlságosan szomorú történet. De becsülettel elolvasta és ennek örültem, mert az osztályban sokan nem. Idén egy Nógrádi Gábor könyvet és a Rab ember fiait olvassák. Szerintem ez így jó mert van klasszikus és modern is. Az elsőt élvezettel olvasta el kb két nap alatt, és a hozzá kapcsolódó feladatokat is örömmel csinálja. A kisebbik lányom pár hónapja kijelentette, hogy utál olvasni. Ő, akivel nem lehetett korábban úgy elmenni a könyvesbolt előtt, hogy ne menjünk be. Pedig nem a klasszikusokat kapta kötelezőnek. Most az Emil és a detektíveket kapták nyárra elolvasni. Hatalmas ellenállással olvasta, már az elejétől kezdve nem szerette. Ennek ellenére én hiszek abban, ha a gyerek azt látja, hogy otthon érték a könyv és olvasnak a szülei, akkor ő is fog.
KedvelésKedvelés
A Pál utcai fiúk nemhogy Molnár Ferenc, nemhogy a békebeli Budapest, de a Nyugat korszkának legnagyobb, legfontosabb regénye. Ráadásul vicces, érzelmes, izgalmas. Az Emil is jó, gyönyörűen fordítva (Bor Ambrus Lőrinc apai nagyapjának testvére, by the way). Móra a kanyarban nincs esztétikumban, prózapoétikában, éleslátásban Molnár Ferenchez képest, hiába “kuruc” meg nemzeti. De én is olvastam a RAb ember fiait, tetszett, hasonlóan, mint Verne, aki szintén nem egy zseni, inkább lektűr.
(Molnár Ferencet az antiszemita kritika nem szereti. Bródy is nagy író, Gárdonyihoz képest /egriek mindketten, volt rivalizálás/. “Csak hát zsidó.” Molnár Ferencről nemrég olvastam ilyen kritikákat, döbbenet. Ahogy átvették az állításokat olyanok is, akik pedig nem antiszemiták.)
Baj van, ha ezek is “unalmasak”. Akkor mi nem? A hepiendigény is olyasmi, amit kinövünk.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem is annyira unalmasnak találta a Pál utcait, hanem inkább nyomasztónak. És a nyelvezete miatt olykor nehéznek. Bevallom nekem is volt benne pár szó, amit meg kellett néznem, hogy mit jelent. Ezen nem segített a mellé adott feladatlap, amin olyan feladatok voltak, hogy nekem is égnek állt a hajam. Elnagyolt térképen jelöld be a regényben szereplő helyszíneket. Egyik másik utcát már rég nem úgy hívják, nem élünk Budapesten, nem volt könnyű. Szóval ezek se sokat segítettek. Negyedikben viszont a Tüskevárat könnyen vette, pedig az is más. Utána megnéztük a régi fekete-fehér soroztatot, ami készült belőle, azt mindkét gyerek nagyon szerette.
A másik dolog, amit írtál, hogy bizonyos olvasmányokra később érik meg az ember. Nekem ez nagyon jellemző volt, és szerintem ez több kötelezővel így van. A Szózat-Himnusz összehasonlító elemzés pedig a mai napig rémálmaimban jön elő. Gimnázium másodikban volt ha jól rémlik.
KedvelésKedvelés
Menekültem az olvasásba, így minden kötelezőt már 1-2 évvel korábban a tantervi időpontnál.
Megmaradt, egész életemben, most is lenyűgözőnek találom a szöveget mint alkotást.
De 4-5 éve borzasztó keveset olvasok, most szorítom vissza magam rá. Pedig regen loptam rá az időt, akármikor akarmibol képes voltam stikaban elvenni fel órát, vagy tiz percet is akar. Egy ideig a korral magyaráztam, és hogy kevesebb az, ami érdekel. De ez csúsztatás, valójában igénytelenség és felszinesseg jellemez, hisz nem két kiváló sorozatot nézek meg évente, hanem tizenkettőt, és ebből a tíz mástól veszi el a helyet. Például olvasastol meg színháztól meg tárlatoktol.
A szellemi kapacitasom nem végtelen és sem az eletfilozofia, sem a lehetőségek amik korulvettek nem hatottak tagitoan. Ami van, az ösztönösen alakult, de egyelőre elégedett vagyok a kepessegeimmel, mert mint írtam meg azokat sem használom ki egy ideje.
KedvelésKedvelik 1 személy
Tizen-huszonévesen sokat olvastam, a gyerekek születése után nem vitt rá a lélek, hogy magamnak olvassak. Úgy éreztem (néha még most is, pedig már 10 körüliek), hogy a könyv/film vagy nem mond nekem semmit, túl kevés, vagy pedig annyira sokkol egy filmbeli jelenet/mondat/szó, hogy teljesen kikészít. Ezt én úgy éltem meg, ill. úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy “van elég dolog, ami miatt stresszelek a gyerekek miatt és az élet miatt, nem hiányzik nekem még több stressz”. És tényleg nem hiányzott. Rosszul voltam tőle. Aztán az évek során kezembe akadtak olyan könyvek, amik tudtak valamit nyújtani, jó érzést keltettek bennem, de még ma is nagyon meggondolom, hogy egy könyv “megérdemli-e” a figyelmemet, és ha ilyet találok, boldog vagyok. Bár most épp már hónapok óta rágódok egy német könyvön, amit csak elvből olvasok, mert ha elkezdtem, akkor végigcsinálom, hátha megvan benne az az érték nekem is, amit a hátlapján írnak róla.
KedvelésKedvelés
Előttem van egy életkép, apám ül a szőnyegen a lemezjátszó előtt, hatalmas kipárnázott füles a fején, ütemesen bólogat révedő szemmel. (Lefogadom, hogy Tom Waits volt.) Anyám mindeközben a merőleges falat elfoglaló könyvespolc aljában tűnik el derékig, mert épp “azt” a könyvet keresi. Aztán megtalálja, és úgy megörül neki, hogy letelepszik a földre, a hátát apáménak támasztja, és elkezdi olvasni a kipakolt könyvek között. Ez egy konkrét emlék, de nagyon is jellemző volt nálunk. Két testvérem van, mindhárman olvasó emberek lettünk, és ebben óriási szerepe van annak, hogy mindkét szülőnket láttuk intellektuális tevékenységbe merülni. Apámat inkább kötötte le a zene, de arról lelkesülten, sokat tud beszélni, bár persze vannak ezzel problémák, sokszor figyel be a mansplaining az ablakon, meg valahogy amit mi hallgatunk, az sose jó. (Jellemző történet: Red Hot Chili Peppers koncertet nézek az MTV-n, apám jön, szakértően közli, hogy az énekesnek semmi hangja, biztos azért szeretem őket, mert jóképű az énekes. Mondom, nem, de mindegy. Tíz év múlva: megyek hozzájuk, apám lángoló tekintettel, milyen zenét találtam, úristen, megvettem bakeliten, elképesztő, és az orrom alá tolja a Californication albumot. Higgadtan közöltem vele, hogy ezt én tizenhét évesen minden nap meghallgattam, a cédé most is ott van a polcomon, de mindegy. Akkor mondjuk nézett egyet.) Anyám mindig olvasott, ha nem volt rá ideje, akkor is, ha már leragadt a szeme, akkor is, csak egy kicsit…
Az jutott még eszembe, hogy amit a sok olvasásból nyerhetünk, és amiért Lőrinc véleményvezér tud lenni a kortársak között, azaz, amit ő tud és elsajátított, a többiek pedig nem vagy nem annyira, az az érték meglátásának a képessége. Iszonyatos mennyiségű ÉS sokféle könyvet kell elolvasni (filmet megnézni, zenét meghallgatni) és ezeken gondolkodni , ezeket összehasonlítani ahhoz, hogy az ember csuklóból meg tudja ítélni a mű értékét, szubjektíve és objektíve, és ezeket elválasztani egymástól. A társainak szerencséje van Lőrinccel, ahogy nekem is szerencsém volt néhány évfolyamtársammal (középiskola). Az egyikük rendező lett, bábszínházas irány, gyerekkönyveket ír. A másik New Yorkban színész, az első, aki angolul, monodrámaként előadta a Sorstalanságot még a szerző életében, találkoztak is. A harmadik operaházi dramaturg. Ők zsenik, és nagyon fontos volt az intellektuális fejlődésem szempontjából, hogy olyan zsenik vettek körül, akiktől attitűdöt tanulhattam, meg konkrét dolgokat is.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszi a szilárd balzsam ajánlását! Zseniális.
KedvelésKedvelik 1 személy
😀
KedvelésKedvelés
A társakat sem kell félteni, fogékonyak. A Saul fia (táborban nézték) és a Jupiter holdja (suliban) nem ment át nekik, mesélte Lőrinc, hogy az sok volt. Ő maga mindent sokszor, szuperhősöst is, látványos mainstream amerikait is.
Tegnap addig vágtak videót, amíg bezárta őket az éjszakai portás. Én ezen meghatódom.
KedvelésKedvelés
elhivatottság 🙂
Az megható is.
KedvelésKedvelés
Nálunk a meghittség=olvasás. Mi sem TVzünk, Nagyobbik lányom magának olvas már évek óta (most 11). A kisebbik imádja, ha olvasok neki, de nagyon nehezére esik magának olvasni. Nem is olvas (ő most lesz 10 éves).
Viszont nagyon rákaptak a youtube-on lévő videókra. Nehéz elrángatni onnan őket. Még az a szerencse, hogy 1 db számítógép van az egész családra, úgyhogy nem sokat jutnak hozzá, napi kb 20 percet.
A nagyobbik lányom olvasásfüggő, de azért nem olvas akármit. Fontos neki, hogy a könyvek szórakoztatóak legyenek, és érdekesek. Gondolom, a komolyabb irodalom később jön majd az életébe, bár olvasott már olyat is. Mostani kedvenc a Szent Johanna Gimi, a Rick Riordan könyvek, a Harry Potter, a Smaragdzöld, tehát a tinikönyvek.
A kötelező olvasmányok kiolvasása neki eddig nem volt gond. A kicsinek meg felolvasom én, ha lesz, és nem lesz idege olvasni. Ezt azért teszem meg addig, amíg szükséges, mert rémálmom az, amikor anyuka hajkurássza a gyereket, hogy olvasson, és ebből van a mindennapos feszültség. Nálunk az olvasás az együttlét örömét jelenti, és nem fogom ezt elrontani semmiféle kötelező olvasmány kedvéért és a külső elvárások kedvéért, hogy ezt pedig neki kell elolvasni és kész.
De mindenképpen eredetiben olvasok nekik mindent, mert abban hiszek, hogy ha meg kell tenni valamit, akkor azt meg kell tenni, nem hazudhatunk magunknak, hogy megtettük, közben meg…
KedvelésKedvelik 1 személy
És hát… hol vannak az apák?
KedvelésKedvelés
Ó nálunk apuka is olvas, bár ő nem minden este tud. Ő olvassa a mindenféle mitológiát nekik, meg a Hobbitot és egyebeket. Leginkább úgy van, hogy először olvas ő, aztán én. Ő is elárasztja őket könyvekkel. Szülinapra, egyebekre mindig könyvet ad. Szerintem a nagylányom tőle örökölte a konyvmolyságát.
KedvelésKedvelés
De az anya hajkurász mindenhol a kötelezőkkel.
KedvelésKedvelés
Mert apuka nem magyar anyanyelvű… Bár ez nálunk annyi mindenre kifogás, hogy már sok…
KedvelésKedvelés
Igen, tudom. Más, egynyelvű családokból is hallom ugyanezt, hogy a neheze, a behajtás, a rosszfejség azb anyákra marad, akiket ráadásul nem is vezs annyira komolyan a gyerek, hiszen ő a megértő is, tőle nem kell tartani.
KedvelésKedvelés
Tényleg szülői feladat a kötelező manapság? Ezt mindenki így csinálja? A szüleim rámbízták, mit csinálok meg az iskolai dolgok közül, az én döntésem volt, hogy elolvasom vagy próbálom elbliccelni. Szerintem nem is voltak képben, hogy mi a feladat, de majd megkérdezem őket. Még ovisok a gyerekeim, de nem terveztem, hogy együtt/helyettük olvasok kötelezőket. A saját kedvenceimet szívesen felolvasom majd – ezt a szüleim is így tették, de ez a közös szórakozásunk volt, nagyon jó emlék.
KedvelésKedvelés
Velem sem kellett tanulni. Egyetlen egyszer, amikor meg kellett tanulni kívülről egy francia verset, és addig nem volt ilyen feladat, és nem tudtam, hogy azt hogy kell, hogyan fogjak hozzá. Akkor anyukám megmutatta, segített. Először és utoljára. Engem idegesített is volna, hogyha ott ülnek velem vagy ilyesmi, mikor tanulok, minek azt…? A testvéreimmel is volt, hogy tanultak, de én ezt a mai napig nem igazán értem. Hogy az miért jó, vagy minek azt.
KedvelésKedvelés
Én is állandóan olvastam és olvasok, és én is koravén voltam felső tagozatos koromra és fura. De sajnos kivételesen okos nem voltam és jó tanuló sem. És sűrűn lenéztem a többieket, akiknek gőzük se volt az én egész világomról, annyira szánalmasan és fájdalmasan egyszerűek voltak, a Linda-Derrick-Friderikusz show-n kívül tényleg nem érdekelte őket semmi de semmi. És azt kellett tapasztalnom, hogy semmi kézzelfogható előnyöm nincs velük szemben. Ők voltak a jó tanulók, őket vették fel menő középiskolákba, őket szerették a tanárok is. A mai napig nem igazolt engem vissza semmi. És mi van, ha már nem is fog? Nem lettem okosabb, boldogabb, nem vittem többre attól, hogy a Holdbéli Dávidért rajongtam ötödikben. És milyen érdekes, hogy mégis rosszul esik látni, ami a gyerekemből lett.
KedvelésKedvelés
Mire gondolsz, mi lett a gyerekedből?
Az érzékenységet nemigen jelzi vissza a külvilág, és nem is váltható át direkt sikerre. Attól még a tiéd.
A frusztrációdat pedig a könyvekből nyert éleslátással és szintén érzékenységgel tudod kezelni.
KedvelésKedvelés
A gyerekből nem lett olvasó, nem intelligens, nem nyitott. Az én hibám is, mert tudatosan elhatároztam, hogy ő nem lesz olyan lila és magányos mint én voltam. Szándékosan tereltem a populáris dolgok felé is, de a kultúra felé is. Azt hittem, megy a kettő együtt.
KedvelésKedvelés
Olvasni öröm, olvasni imádat!
Valahogy a filmhez képest könnyebb nekem, a tempót én adom és megy moziként a szemem előtt a cselekmény.
Apám olvasott sokat. Még nem tudni, unokahúgom fog-e, még kicsi. Keresztlányom már 18 lesz, ő megdöbbent, hogy nálam nincs tévé 🙂
Nekem sok kötelező bejött, ami nehéz volt, a középiskolai nulladik évfolyam (kéttannyelvű), ott magyarból szinten tartás volt és a Legyek Urára nem voltam akkor érett.
Néha rányílik a szemem olyasmikre, ami nem gondoltam, hogy le fog nyűgözni, pl. Ramayana (indiai eposz). Meg olvasok kortárs magyarokat, vagy XX. századi magyarokat, szeretem, van, akiből kiábrándulok idővel (Szabó Magda), van aki a környezetemben sikeres írónő lett, vele nagy élmény regényírásról is beszélgetni (meg jógáról, futásról, együtt jógázunk és futunk).
Periódusok vannak, könyvhabzsolás, néha meg nem, amikor olyan munkák vannak, amihez sokat kell mást olvasni.
KedvelésKedvelés
Üdv a kiábrándultak klubjában!
Ki az írónő?
KedvelésKedvelés
En bele se abrandultam. Ket regenyet olvastam el a tobbi mar nem erdekelt. Viszont az Abigel c. filmet ennek ellenere szerettem. Amint megtanultam olvasni sorra olvastam eleinte meset, verseket, regeket es utana jott minden mas.
Gyerekkent imadtam Fekete Istvan irasait. Nagy kedvencem volt egy ikerparrol szolo konyv, ” akik elloptak a holdat”. Minden kotelezeot kiolvastam, kiveve a kincskereso kiskodmont. Nagy indian konyv, kisnagy ember, 12 eves voltam, nem adtak ki a konyvtarbol csak apai hozzajarulassal. Egyfolytaban olvastam, nem voltam kulonosebben jo tanulo viszont raereztem az irodalomra, kulonosen a versekre, jo versmondo is valt belolem, mert ki is tudtam fejezni. Nehany eve en is lealltam az olvasassal, ez a masodik ev, hogy magyarul nem olvasok semmit es angolul sem azt amihez kedvem van, hanem ami kotelezo. De nem banom most ezt sem.
KedvelésKedvelés
De örülök ennek a mai posztnak..Kb 10 könyv az a’gyam mellett,de legyür a facebook a tarsasagfügges. A rossz szokasaim. Fiam többet olvasott az elmult evekben könyvet ,mint en..de nemetül csak..mangakat, gyerek kalandregenyeket..Magyarul viszont szinte semmit, pedig apolni kellene azt is..neha nagy ritkan en felolvastam vmit magyarul. Ö japan anime filmeket nez, nemetül. Itt Nemetorszagban NINCSEN közelezö könyvlista v megtanulando vers. Felevente 1könyvet olvasnak közösen az oran..Goethetöl azert meg kellett tanulni 1oldalnyi verset, ja de felosztva. Ettöl megijedtem az elejen, valahogy sokkolo ez a “semmi” mennyiseg,hozzank, az otthoni tanultakhoz kepest..Nem tudom mit gondoljak..
Nekem magamnak nem megy az olvasas. Hangoskönyv Max. Nem köt le..csak 1-1fejezet lelekepitö könyvekböl..Nagyon sok hianyom van..Meg nem adtam fel..a te cikked is lelkesit meg..Köszönöm..bocsanat,hosszu voltam..
Sok üdv,
Betti
Ui. Szeretnem ujra atelni azt a lazt, mikor egy könyv vegere erve mas ember lettem tizenevesen, A legyek Ura,vagy a Hopparezimi vagy a Vegtelen törtenet c könyvek utan. 10-12eves voltam..Most 40 es alig megy..☹Hova lett lelkem ifjusaga, haha.
KedvelésKedvelés
Én nem értem, miért meló egy iskolai irodalmi szöveg, ezek általában nagyon olvasmányosak, van cselekmény, vannak fordulatok… Nekem az Isteni színjáték, a Gulliver utazásai és az Odüsszeia maradt meg melóként, ezeket valszeg letettem volna pár oldal után, ha nem kell elolvasni őket (a Gullivert megszeretni se tudtam soha). Nehéz szöveg pl. Marx Tőkéje meg a többi 19-20. századi német filozófus, ott nagyon kell figyelni, gondolkodni, bármelyik mondat kimarad, az ember elveszti a fonalat, erőfeszítés végig követni. Aki leakad ott, hogy a Pál utcai fiúk unalmas, az hogy vág bele bármilyen valóban komplex szövegbe, ahol nincs cselekmény, csak egy gondolatmenetet kell követni hosszú oldalakon keresztül? Nekem a nehézség az volt, hogy kötelezőek, iskolai feladatok voltak ezek, egy idő után mindent legalább egy évvel korábban elolvastam, hogy ez ne zavarjon. Nekem az olvasás mindig magánügy volt, privát szórakozás, valahogy szentségtörésnek éreztem, hogy feladatot/számonkérést csinálnak belőle az iskolában. Ezt tanácsolnám a gyerekeimnek is, olvasd el érdek nélkül, mielőtt tananyag lesz. Különben se azért olvass, mert tananyag és ne is csak azokat, ez csak egy kezdő ajánlás, olvass legalább 10szer ennyit hozzá. De leginkább remélem, hogy erre maguktól is rájönnek, nekem se mondták a szüleim, hogy mit és miért kellene olvasnom.
KedvelésKedvelés
Vártam ezt a posztot, nagyon sok gondolatom van, de most csak néhányat írok le. Szerintem az egyik legnagobb gond ezzel az egésszel, hogy nincs olvasási technikájuk a gyerekeknek. Sokat, rengetegen olvasnak: képernyőn, igénytelen szövegeket, párbeszédeket. Egy vastag könyv, teleírt lapokkal ijesztő számukra, nem tudnak mit kezdeni már a felülettel sem.
A másik, hogy imádják a történeteket, lenyűgözi őket a Kőszívű, vagy az Egri csillagok, élvezik a Szent Péter esernyőjét — ha lefordítom nekik mai magyar nyelvre 😀
Nem lehetne akkor kisebb és modern szövegeket feladni…? Olvassatok már bele a Szép Ilonkába, és képzeljétek el, mennyit ért belőle egy 12 éves gyerek. Egy órát ad rá a tanmenet – akkor már jobb bele sem kezdeni, mert csak elvesszük a kedvét az egésztől.
KedvelésKedvelés
A nagyobbik gyerekem falja a könyveket másodikos korától. A kicsi 10 éves, dislexiás, nem olvas. Mi olvasunk neki, szóval jut könyvekhez így is bőven. De nekem ezt akkor is nagyon nehéz beemelni.
KedvelésKedvelés
Fura ez. Nem tudom, miért, de a magyar irodalomra engem nem visz rá a lélek, pedig gimis koromban sokat elolvastam belőle. Kosztolányi Pacsirtája volt a kedvencem, már gyerekként zongorázott a lelkemen. Mivel sokat jártam könyvtárba, mindig kaptam a könyvtáros nénitől ajánlást és többet is hazavihettem a könyvekből a megengedettnél. A klasszikus angol és francia irodalomból is irdatlan restanciáim vannak, de szerencsére ma már többet olvasok belőlük is. A klasszikus német és skandináv irodalom eredeti nyelven viszont az életem része és sokkal kevesebb lennék, ha nem olvastam volna belőlük annyi mindent. Letisztultság, hihetetlenül kifejező nyelvezet és filozófia jellemzi ezeket az irodalmakat.
Az én olvasásom (és minimális olvasottságom) nem intellektuális jellegű, én egy nagyon egyszerű, kétkezi munkás családból származom, nálunk nem dívott sem az olvasás, sem az olvastatás, tulajdonképpen a vakszerencse folyománya, hogy ez így alakult. A családomból én vagyok az egyetlen, akiben ez a hajlam feltámadt, két egyetemi irodalom és nyelvészet szak lett belőle, mindkettő magyartól eltérő alapnyelven. Az irodalmi “értés” ellenben nincs meg bennem, az már egy magasabb foka lenne mindennek. Hálás vagyok viszont, hogy legalább a könyvek iránti rajongásom megmaradt.
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes önelemzés ez.
Szerintem az is van, vagy legalábbis az én általános iskolai éveimben (még) biztosan volt (1990-1998), hogy ami régi, az ósdi, ódivatú, élvezhetetlen, és ha régi ÉS magyar, akkor pláne, mert ami magyar, az mindig bénább, mint ami külföldi. Ez ilyen rendszerváltásos hangulat lehetett, és nem azt akarom mondani, hogy mindenhol ez volt érezhető, csak azt, hogy én ilyesmit érzékeltem a levegőből. A modern, külföldi! Az a valami!
KedvelésKedvelés
Erre nem is gondoltam! 🙂
Lehet, így van. Még azon is gondolkoztam, hogy az állandó iskolai magyarkodás vezetett ide kicsit, engem anno nagyon megterheltek a hetekig tartó állami ünnepségre való iskolai készülgetések, állandó szereplés, fellépés, éneklés, ilyenek és ezek miatt kicsit belecsömörlöttem mindenbe, ami magyar.
Érdekes ez, pl. sokkal inkább érzem magam skandinávnak, mint magyarnak, pedig még sosem jártam Skandináviában. De mivel velük dolgozom, többet beszélem a nyelvüket, mint a magyart és kulturálisan jobban ismerem őket, így lelkileg úgy érzem, oda tartozom.
És ezt most nagyon félve írtam le, mert ugyanakkor nagyon szégyenlem is.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon jó a poszt. Nekem az olvasás az életem része volt mindig, anélkül, hogy elemezzem, hogy ez most milyen szinten megírt könyv, és hogy ezt most illik-e elolvasni vagy sem. Viszont ösztönösen tudtam, hogy mit érdemes elolvasni.
Két komoly könyv között kell idő nekem…. egy ponyva, egy krimi mindig jól jön addig, amig érzelmileg fel tudok dolgozni egy könyvet.
Szüleimnek nagy könyvtára van, rengeteg magyar és külföldi klasszikussal, gyerekkönyvvel, meséskönyvvel. Rengeteget elolvastam közülük, csak soha senkivel nem tudtam beszélni róla irodalmi szinten. A környezetemben anyun és nagymamámon kívül senki nem olvasott, ők pedig már valamiféle nosztalgiával emlékeztek arra, hogy miket is olvastak annó és milyen megható Jókai….Anyunak viszont megmaradt az olvasónaplója és egész suli ideje alatt az volt az inspirációm az irodalmi művek elemzésénél.
Az iskolában a magyartanitás egy vicc volt, a kötelező háziolvasmányok listája úgyszintén….De persze, hogy már a kilencedikes felvételin a Kőszivű ember fiai elemzését kérték….(Édes Erdély…)
Rengeteget kaptam a könyvektől….gyerekkoromban egy egész érzelmi világot…később pedig tájékozottságot, kritikus gondolkodást, összefüggések felfedezését, jó mondatokat életem helyzeteire.
Szeretném, hogy a fiamnak is ugyanazt jelentsék a könyvek, mint amit nekem jelentettek. Persze, ezt nehéz lesz elérni a bejegyzésben és a kommentekben felsorolt okok miatt. Sok könyve van, főképp a régi meséskönyvekből olvasunk a meséket, és kortárs irók meséskönyveit és verseskönyveit is nagyon szeretjük. De nem is ragaszkodunk foggal körömmel ahhoz, hogy mindennap olvassunk. Van,amikor nem jön össze.
Amit még észrevettem az az, hogy egy kicsit csalódnak a mai gyerekek a mesében/ a könyvben/a valóságban. Megnézik a rajzfilmet, és azt várják, hogy a könyv is ugyanolyan színes, “kalandos” legyen – hollywoodi értelemben véve. Nehéz átállni agyilag nekik… a túlzott képi stb ingerekről egy fehér fekete betűkkel teli világban, ahol ők kell elképzeljék azt, ami történik, és ráadásul nem is történik minden annyira gyorsan.
KedvelésKedvelés
Igen, az olvasás teljesen más készségeket fejleszt és alakít ki, az ember nem “kitéve van” a történetnek, hanem formálja az agyában. El tudom képzelni, hogy ha valaki kiskorában nem hall mesét a szüleitől vagy valakitől, hanem csak rajzfilmeket néz, akkor egy csomó képessége ki sem alakul.
Annyira fura ez nekem, hogy “fekete-fehér betűkkel teli világ”. Soha nem néztem úgy a könyvre vizuálisan, hogy fúj, ez ilyen fekete-fehér teleírt izé. Kinyitom és kinyílik a világ, nekem ez mindig ilyen volt. Én sajnálom azt, akinek ez csak csupa unalmas betű.
KedvelésKedvelés
Gyerekkoromban én rácsodálkoztam arra a készségemre ( általános emberi készségre) hogy olvasás közben nem csak a betűket látom, hanem a szemem előtt a képeket.
Csakhogy azok a képek nem annyira kidolgozottak, mint a mostani rajzfilmek. Inkább elmosódottak. Utólag visszaemlékezve egy könyvre csupán egypár jelenet marad meg tisztán az agyamban, a többi “csak” hangulat, érzelem.
Lehet, hogy többek között a rajzfilmeken szocializált gyerekek sokkal de sokkal többet várnak egy könyvtől,(a rajzfilm alapján) ezért már akár a Pál utcai fiúk vagy akár az indiánregények semmi izgalmat nem jelentenek már nekik?
KedvelésKedvelés
A szüleim egész gyerekkoromban olvastak. Néma lázadásként a minket körülvevő diktatúra ellen (Erdély). Én annak idején 1000 elolvasott könyvig listáztam, ekkor voltam 14-15 éves, aztán abbahagytam a listázást. Az olvasást nem, bár az egyetem nagyon kemény évei alatt sokkal kevesebbet olvastam, mint amennyire igényem lett volna. Egyetem után, szülések és gyereknevelések között-alatt megint nagyon sokat. A gyerekeimnek is rengeteget!
Mióta napi 2x másfél órát utazom a munkahelyemre és vissza, iszonyatos mennyiségeket olvasok megint. Szabó Magdából és Wass Albertből még azelőtt sikerült kiábrándulni, mielőtt beléjük bolondultam volna, pedig minden esélyem megvolt a beléjük bolondulásra 🙂
Szóval a gyerekeim azt látják, hogy a kezemben könyv van vagy e-olvasó. És hogy rengeteg könyv van itthon, tényleg nagyon sok. Ők mégsem…a kötelezőket a Nagy(14) nyögvenyelősen, a Kicsinek (11) most olvastam fel a Pálutcait. Néha rákapnak valami éppen menő könyvsorozatra, én meg boldogan megveszem nekik….
KedvelésKedvelés
Ohó. Én mindig rengeteget olvastam, mindent. Tizenévesen különösen sokat és nem jelentett nehézséget, könnyen, gyorsan, jól olvasok, és emlékezem is, a történetre, a kifejezésekre, a nevekre, sokszor még az oldalszámokra is. Rávertem a magyar faktosokra, poénból megírtam a felvételire való gyakorló feladatsorokat, mind nagyon jók lettek, felvettek volna. Néhány dolog kimaradt, ezeket sajnálom, mert nemcsak megérni kell egy könyvre, de túl is lehet érni rajta és akkor szomorúság, mert tudod az eszeddel, hogy ez pár éve még olyan sokat jelentett volna, de ma már nem jelentheti azt, elmúlt. Van néhány fájó lemaradásom.
Aztán valahogy elmúlt. Ha kedvem lett, gyorsan felfaltam amit kinéztem magamnak vagy a kezem ügyébe került, de hosszú szünetek lettek az olvasások között. Most megint sokat olvasok, verseket is éppen, (van velük megint egy kis lemaradás-érzésem), de tudom, hogy hamarosan jön az újabb szünet. A régi tudásom kopik, nem használom, fáradt vagyok, kimerült, nehezebben jönnek vissza a mindenféle dolgok (az emlékek is – nagyon fáradt vagyok). Nem rendszerezek, mikormit, rákattanásaim vannak.
A gyerekeknek sokat olvasok, igen, minden este van mese, de ezen felül is. Tényleg rengeteget olvasunk, megbeszéljük, a nyáron futott sok meseregény, nagyon jó gyerekkönyvek vannak! Könyvtárba is járunk kicsi koruk óta. Nem kütyüznek (mivel nincs), nem tévéznek (mivel nincs), a számítógépes mesenézéssel nyár végére azért nagyon elszaladt a ló (khm). A legnagyobb most harmadikos. Jól olvas. Ez a tavalyi év és a nyár hozománya, hogy olvasó emberré vált: nehézség nélkül, jó tempóban, a maga örömére is, nagyon jó szövegértéssel olvas és mindenre emlékszik. Persze főleg korosztályos szórakoztató cuccokat, könnyedebb könyveket. Egyébként próbált nekiugrani nagyobb falatoknak, “felnőtt könyvnek” is, amiket a könyvespolcról vett le, de aztán félre tette. Őt már nem féltem. De nem tudom, min múlik ez. Én persze szeretem azt gondolni, hogy nagy részem van ebben. A középső most tanul olvasni, lelkes, nagyon bosszantotta, hogy nem tud. Igazából nálunk ez nagy motiváció: kifejezetten zavarja őket, hogy van valami, amit nem tudnak, van ama titkos világ, fura jelekkel, amit nem értenek. Gyorsan meg kell tanulni olvasni, nincs mese. 🙂
Nagyon tetszik, amit írsz, hogy csinálni kell és aztán majd gyümölcsözni fog. Ez annyira igaz, MINDENRE. Én nem várom el (és nem is értem, más miért nem érti), hogy a tanulási folyamatok eleje “izgalmas” legyen. Nem, át kell jutni egy csomó gyakorláson, egy csomó tanuláson, meg kell gyúrni, érteni, küzdeni, eszköztárat kell szerezni és utána a tied és utána tudod kreatívan gyömöszölni, dehát ez mindennel így van. Talán még a vallással is. Meg kell tanulni egy szimbólumrendszert, egy paradigmát és utána tudsz gondolkodni róla és arról, hogy mire használd. Elnézést, elkalandoztam.
Jó ez a poszt, nagyon.
KedvelésKedvelés
Még a férjemről szeretnék írni, ő erősen diszlexiás. Nehezen tanult meg olvasni. Nagyon okos volt gyereknek is (most is az .-)), harmadikba derült ki, hogy gyakorlatilag nem tud olvasni, mert otthon kibetűzte előre az olvasmányokat, meg sokszor órán is, míg a tanárnő magyarázott, és akkor már szinte meg is tanulta. Na, akkor a nagymamája mellé ült és nagyon tudatosan és nagyon szigorúan gyakoroltak, hétvégén is, szünetben is, naponta, orrvérzésig, utálta (a nagymamát viszont nagyon szerette), megtanult olvasni. Később, kamaszként rengeteget olvasott, lassabban, de mindent megjegyezve, mindent átgondolva, értve, értelmezve, elhelyezve. És pont emiatt, sokkal jobban készült is szerintem bizonyos dolgokra, hiszen neki nincs, nem volt ott az a lehetőség, hogy gyorsan átfutja. (Egyébként a kiemelő filcek segítenek – nekem pl nincs szükségem soha jelölni, törni a szöveget, mindig mindent megtalálok rögtön.) Magasan kvalifikált, művelt ember lett belőle. Hangosan felolvasni ma sem tud. Egyáltalán nem tud, esti mesét is csak olyat tud olvasni a gyerekeknek, amit már ismer, ez ugye kisebb korukban még oké volt, mikor bolondulásig hajtottuk pl a Vidám meséket, de a komolyabb történeteknél már nem. Ebből a felolvasni nem tudásból vannak néha vicces, néha nagyon kínos történetek. Ő szokott szólni, hogy nem tudja felolvasni, de ezt egyszerűen nem hiszik el, mert okos, művelt, tájékozott, egyetemet végzett, vezető pozícióban van, láthatóan érti a dolgát. Tanulság szerintem sok van, pl kell küzdeni az olvasásért, és kincset ér egy jól szerető nagymama.
KedvelésKedvelés
Nahát. Nem semmi történet.
KedvelésKedvelés
Jaj, nem látom, lenyelte talán a wordpress? Hát, no nem baj, nem tudom beírni most újra.
KedvelésKedvelés
Megvan. 🙂
KedvelésKedvelés
Amikor a nagyobbik három és fél, a kisebbik másfél éves volt, úgy alakult, hogy két teljes hetet töltöttem velük, csak mi hárman, bezárva egy kétszobás kis házba: férj külföldön, minden nagyszülő nyaral, barátok még nincsenek a városban, és minden áldott nap, de konkrétan minden áldott nap szakadt az eső, szinte egész nap. Egyetlen egyszer sem (!) jutottam el velük ez idő alatt játszótérre, de még gyalogosan a boltba se. Plusz alig volt pénzünk. Az tartotta bennem a lelket, hogy lopott percekre, állva, belemerültem a komódon kinyitva heverő könyvbe, amit éppen olvastam. Ezúton szeretném megköszönni Cserna-Szabó Andrásnak és Dr Emlék Bundásnak, hogy a Szíved helyén épül már a Halálcsillaggal megmentették az életemet. Csodálatos dolog a könyv, na.
KedvelésKedvelés
Az én környezetemben is sokszor szóbakerül mostanában a minek a klasszikusokat kötelezővé tenni kérdés.
Én magam minden ált.iskolait és majdnem minden kötelezőt olvastam, de Jókait, Csehovot csak 30 fölött kezdtem igazán élvezni. Bovárynét skippeltem, de Homéroszhoz is egy főiskolai tanár zseniális előadásai kellettek. Móriczot nem lehet nem szeretni, de jól kell választani novellát.
Igen, a tanár az egyik kulcs a kötelezőkhöz.
Én magam nem tanítottam magyart, de imádnám a pálutcaiakat elővenni általános iskolában. Képzeld csak el őket, amikor az egymásnak feszülő gangekről beszélünk velük. Esetleg egyik, másik bátrabb gyerek el is játszhatná, amint összeesküvést gyártanak.
Vagy kérdezzük csak meg a jégkorizókat, hogy tudnának-e menekülni a farkas elől a jégen. Meddig bírnák? És vajon Jókai korizott?
De ha csak egy kérdés erejéig gondoljuk végig a bentlakásos kollégiumok életét, mindjárt kiderül, hogy nem is vagyunk olyan messze ezektől a 19. századi figuráktól.
És még az is lehet, hogy már mindent megírtak előttünk, csak jól kell olvasni… Mondom ezt én, aki az utóbbi 5 évben szégyenletesen keveset olvasok. De egy vigasztal: a fiúknak minden este. A nagyobbiknak 9 éve, a kisebbiknek lassan 5.
KedvelésKedvelés
“minek a klasszikusokat kötelezővé tenni ” Szerintük mit kéne? Videojátékokat? BL döntőt?
KedvelésKedvelés
Azért egy hangyányit mintha a saját rétegünkben, családi hátterünkkel, kiskorunktól kezdődő szocializációs mintáink automatikus figyelembe vételével gondolkodnánk – ma olvastam egy Losonczy Ágnes-interjút, amiben megemlíti, hogy ifjú lelkesként elvitt nem épp értelmiségieket mindenféle előkészítés nélkül egy amúgy csodás Beethoven-koncertre, aztán rápillantott az arcokra….az aki másként, másba nő bele, azt rendesen fejbe lehet vágni ám 12 évesen a Kőszívűvel, ahogy szegény Bartókkal/Beethovennel is…. engem, a 4 éves korom óta mindent és alaposan olvasót is elvadított pöppet pl. a Kőszívű, főleg hogy “osztályzásra” ment (pedig okos, értő, jó magyartanáraim voltak). Igen, szerintem lehet rossz módszerrel, odavágott, felemelt ujjal számonkért kötelezőkkel elvadítani tömegeket, elvadítani a világ könyvek és szövegek általi megismerésétől, főleg ha előtte a szövegértés valódi kialakítása se kapott sok esélyt. Nekem nem a “mit kéne kötelezővé tenni” a kérdés, nekem ez hamis dilemma valahol. Nekem most az a kérdés, hogy “mivel és hogy lehet felépíteni azt az alapot, amire utána a művek ismerete és bizonyos fokú értése -(neeeem a szeretete, istenments bármi “kötelező” szeretete, ha jó, ha nem, ha hasznos, ha nem, a kalapácsot se kell “szeretnem” hogy tudjam használni) már ráépülhet. Szigorúan saját különbejáratú véleményem szerint.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem tudok máshogy gondolkodni, mint a közegemben, de nem azért, mert budai vagyok és tudósok unokája, özvegye. A közoktatás mindenkinek elérhető, a nyolcvanas-kilencvenes években még egységes színvonalú volt, az egyetem is ingyenes akkor még. Az internet se vasziszdasz, van anyag, idő bőven, ingyenes kultúra dögivel, nincs kifogás, ugyanúgy nincs, ahogy a kövérséget se magyarázzuk. Akinek van igénye rá és értéknek tekinti, látja, hogy miért fontos, mire nyit ajtót, az művelődik. Butának lenni önnálló bűn, amelyből következik a birkaság, nem-kritikusság, talpnyalás, hiszékenység, hoax oldalakkal és csodatermékekkel való átverhetőség, alacsony fizetésű beosztotti lét, dolgok mögé nézni nem tudás, suttyó hobbik, nyomorult lét, esetenként ítélkezés, lincselés, hazugság és mások bántása.
KedvelésKedvelés
‘Szerintük’ nem Molnár Ferencet, hanem a mai gyerekekhez közelebb állót. De itt nyilván nem Potterre kell gondolni.
És ha tényleg nincs értő olvastatás, és nincs aki megszerettesse a klasszikusokat, akkor már csak abban lehet reménykedni, szerintem, hogy nem utáltatják meg vele az olvasást.
KedvelésKedvelés
“A közoktatás mindenkinek elérhető, a nyolcvanas-kilencvenes években még egységes színvonalú volt, az egyetem is ingyenes akkor még. Az internet se vasziszdasz, van anyag, idő bőven, ingyenes kultúra dögivel, nincs kifogás, ugyanúgy nincs, ahogy a kövérséget se magyarázzuk. Akinek van igénye rá és értéknek tekinti, látja, hogy miért fontos, mire nyit ajtót, az művelődik.” – most nagyon, nagyon másról beszéltünk, én arról a hat-tizenkét évesről beszéltem az előző hozzászólásban, akikről Ritók Nóri szokott írni meg Lencse Máté. Akik beleszülettek valamibe, akik már születéskor kilométeres hátrányban vannak életmintában, szociokulturálisan, földrajzilag és igen, érzelmi biztonság és alapvető szükségletek terén is. Esélyt sem kap, a magyar közoktatástól sem kap esélyt, arra sem, hogy az “igénye” kialakuljon vagy egyáltalán megálljon benne az, hogy miféle igény kéne hogy kialakuljon. Gyerekekről beszélünk, akik se azt nem kérték hogy a világra jöjjenek, se annak lehetőségét nem kapják meg, hogy felnőttkorukban szabadon és informáltan dönthessenek arról, akarnak-e műveltek-igényesek, neadjisten kövérek lenni. A mindenegyénilegjfejbendőlel az gyönyörű felmentés a mi mai értelmiségi rétegünknek valahol, hát csak akarni kell, meg hát ott az internet is. Igen, néhányan talán akarják annyira, hogy némi támogatással (anélkül ők sem) eljutnak a bencés kollégiumig meg a kutatóintézetig, olyan belső erővel, ami talán nekünk sincs,, nem tudjuk, lenne-e, azt viszont igen, hogy nekünk nem volt rá szükség adott esetben hogy ugyanoda eljussunk, ha eljutottunk. Pontosan az következik a butaságból amit írsz, szóról szóra, de az egyén felelősségén túl bizony annak a környezetnek is vastagon felelőssége van, ahol az ilyenné nőtt gyerekek felnőnek. És te ezt tudod, én is tudom hogy tudod, de ebből sajnos az következik, hogy az alapok változása nélkül hiába bombázod a nyugatosokkal az így iskolapadba került hetedikest. Sajnálom, nem tudom a hetedikesre fogni, ha látom, honnan és hogyan jön nap mint nap, és azt is, hogy söpörjük le mi értelmiségiek már akár hetedikesként magunkról, hiszen “buta” és “igénytelen” idegesítő meg minden. Nekem elég világos, miért nincs igénye mondjuk Kosztolányira – még ha nem is tudom igazán, hogyan és hány éves korban lehetne elérni, hogy legyen.
KedvelésKedvelés
“A mindenegyénilegjfejbendőlel az gyönyörű felmentés a mi mai értelmiségi rétegünknek valahol” Mondjuk én nem is állítottam ezt. Nem gyerekekről és nem maiakról írtam. Jól ismerem Ritók Nóra munkásságát, gyerekeit, azokat a hátrányokat. De valahogy mindenki más is az ő hátrányaikkal takarózik, sajnáltatja magát (párhuzam: jómódú, behízott, saját döntésből faláskényszeres nők rasszizmusnak gondolják a “weight stigmát”). Már a plazmaközpontos nővér ugyanide járt, ugyanabban mozog, járhatott edzésre, színházba, és jól keres (a mi vérünk árán, megjegyzem), jobban, mint én tanárként. Ha ő így áll hozzá, nem lesz bejárat a gyerekeinek a jobb életbe, és fontos, hogy ezt tudja. És arra gondolok, hogy nekem panaszolják itteni, nettel bíró, városi emberek tömegesen, hogy jaj, nekik nincs idejük, nem volt jó tanáruk, nem értik a színházat. És megint az a privilegizált, aki beleteszi a melót. Én évekig tanári fizetésből vettem állójegyet színházba, még az életpályamodell előtt, nyomorogva.
Én ugyan nem bombáztam. Egy országban él, ahol demokratikus jellegű a közoktatás, mindenkinek uzgyanazt a műveltségi minimumot mutatja meg. Egy nyílt eszű gyereket igenis érdekel Kosztolányi, A kulcs című novella vagy a Hajnali részegség, sőt, ez a legnépszerűbb anyag, zríny meg Dante a nehéz. Lehet úgy dönteni (a szülőnek, mert ő sem érti), hogy ez fúj, meg értelmetlen, nem izgalmas, de akkor úgy maradnak.
KedvelésKedvelés
Nem te és nem én tehetünk arról, hogy a mai Magyarországon az anyagi jómód az esetek nagy hányadában nem jár együtt széles körű tájékozottsággal, éles elmével, intellektuális szemlélettel vagy klasszikus vagy akármilyen jelzős műveltséggel, még az is mindegy, hogy Zrínyi vagy másodfokú egyenlet, és mivel nem jár együtt, ezért nem öngerjeszt, nem támogató. Amit ma sokan “elitnek” hívnak és akiknél hatalom van – anyagi, kapcsolati, irányítási, mindegy, összefügg – azoknál nagy arányban egyáltalán nincs meg az, amit most “alapműveltségként” egy közepes gimnáziumban is – legalábbis papíron – elvárnának. A kettősséget érzi a gyerek és érzi a felnőtt. Azt is, hogy az intellektuális teljesítményen (ami nagyon nehezen tagadható, azon is) simán lehet nyilvánosan taposni és nem szükséges értékén elismerni, vagy követni, valami elérendő, vágyott célként kitűzni. Nem tudom jól fogalmaztam-e meg egyáltalán, hogy az iskolában megfogalmazott bizonyos értéktár értékessége sokaknak addig tart, amíg a kapuján ki nem lépnek, onnantól nincs számukra mondjuk kamaszként megerősítés.
Persze, én is jártam állójeggyel meg bekönyörögve meg stb. színházba, ha valaki akar olvasni és művelődni, megvan rá a készpénzkímélő módja, ezer. Nem ezt vitatom, a belső motiváció kialakulását piszkálom.
A közoktatás pedig – sajnálom, egész komolyan gondolom – már a nyolcvanas években is hajlamos volt a nem értelmiségi háttérrel érkezőkkel csúnyán elbánni, na talán annyira csúnyán nem, mint most, de azért eléggé. A mostani pedig…hát látod, nagyon is látod, hogy még azokkal is, akiket igen könnyű lenne ún. kibontakoztatnia. Nem a poszttal vitatkoztam egy az egyben, egyetlen kérdést ragadtam ki a kommentfolyamból, hogy akkor mostan mit kéne meg nem kéne kötelezővé tenni a közoktatás bizonyos tereiben. Nálam egyszerűen nem itt kezdődik most a Fontos Kérdés, ennek így nem látom sok értelmét, amíg az oda vezető úttal nem kezdünk valamit. És nem csak egyénileg, a saját gyerekünkkel – az kevés lesz, és egyre látványosabb, hogyan és miért.
KedvelésKedvelés
Nem akarom széttrollkodni az eszmefuttatást, szimpatikus se leszek, de van olyan is, amikor az takarózik a hátrányos helyzetével, aki pontosan tudja, hogy lehet. Pénteken automatából szerettem volna venni Volán-jegyet, hosszú napom volt, fájt a fejem, nem volt túl sok időm. A három közül az egyik automatánál egy pár állt hosszú percek óta, tanácstalanul. A mögöttük állótól kértek segítséget, aki bepötyögte nekik, amit kértek. De végül lemondtak a vásárlásról, mert nem tudták, megy-e a busz. Jó, akkor olvassuk el a kijelzőn. Nem ment. Ekkor már türelmetlen voltam, kérdeztem, végül kell-e nekik a jegy és az automata, mert én meg használnám, lekésem az óránként járó buszomat. Nekem estek, hogy mit ugrálok. Egy huszonéves cigány pár volt, teljesen tanácstalanok, meglehetősen agresszívek. Mondom, olvassák el a kijelzőt, rögtön kiderül. A fickó nekem támadott, hogy nem tud olvasni, három általánost járt ki, és bevetette, hogy “Cigány vagyok, nem látod?” A lányhoz fordultam, nem voltam cuki: És más se tud a családból? Semmi reakció. Odamentem, megnéztem, mondtam, nem megy már buszuk. És még mindig ott tehetetlenkedtek, nem tudtam továbbra se jegyet venni. Itt elgurult a gyógyszer. A pasi direkt állta el az utat, azon méltatlankodott, hogy este hétkor miért nincs már pénztár. Egy hangos bazdmeg kíséretében beálltam a másik sorba, és lemondtam az életemről. Hepciáskodott volna, de már magamban fortyogtam.
Nem tudom, mi a tanulság, fogalmam sincs, hogy milyen hátrányokkal küzdött két huszonéves felnőtt, de ők a náluk tanultabb emberek nélkül konkrétan életképtelenek. Nem tudom, mi a megoldás, és más se, mert ha lehetne tudni, akkor a 21. században, jóléti társadalomban már nem lenne analfabétizmus.
KedvelésKedvelés
Tényleg nem vagy szimpatikus. Norvégiában megoldották, van megoldás.
KedvelésKedvelés
Nagyon korán, már négy évesen megtanultam szavakká összeolvasni a betűket, de még most sem merem kijelenteni, hogy tudok olvasni. Túl későn vették észre, hogy nagyothalló vagyok, ezért nem tanultam meg rendesen beszélni. Nehezen tudom összekötni a szavakat az érzetekkel és az érzelmekkel. Csak folynak, folynak át a szavak a fejemen, anélkül, hogy megértettem volna, amit az írójuk mondani akart. Nem működik rendesen az empátiám, pedig sokat és nem csak kötelezőket olvastam,
Pár éve kétszer elolvastam a Párhuzamos történeteket Nádas Pétertől. Életem legnagyobb élményei közé sorolom, pedig borzasztóan szenvedtem tőle, iszonyatos könyv. (“Olyan éjszakák voltak, amelyek nem érhettek véget derengéssel, mert nem volt hajnaluk.”) Azóta kezdem felfogni, hogy a nyelv nem formális logika, hanem emberi jelenség.
KedvelésKedvelés
Anyukám ugyanezt mondta a Párhuzamos történetekről. De szinte szóról szóra. Én még nem mertem belefogni.
KedvelésKedvelés
Igen, mindenkire nagy hatással van, még nem találkoztam olyannal, aki magyarul olvasta és ne lett volna megrázkódtató élmény a számára. Angolul már találkoztam néhány hűvösebb kritikával az interneten.
Ajánlani persze nem merem senkinek, legfeljebb zsákutcában lévőknek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Eszembe jut az az izgalom, amivel a könyvtárhoz legközelebb eső padon nekiestem a sebtiben kiválasztott könyvnek. Olvashattam volna bent is, ha mertem volna, imádtam a hely szagát, a polcokat, a puha futószőnyegeket, de szentélynek tartottam kisgyerekként, aminek nem szabad megzavarni a csendjét, nyugalmát. Épp csak odasurranni halkan, leemelni a köteteket, megörülni a kartonon látott ismerős neveknek, ki mindenki olvasta már ugyanezt (községi könyvtár), aztán iszkolni a zsákmánnyal az első padig. Az, ugye, azért is jó választás, mert ha otthon feladat vár, házimunka, lecke, háztájiba menés, akkor az olvasásnak lőttek.
A másik egy klassz dolog alsóból: mindenkinek be kellett vinni egy kedvenc könyvét, a többieknek bemutatni, ajánlani, a nagy szekrénybe betenni, onnan lehetett csereberélni szünetekben, vagy óra végén pár percet olvasni kicsengetésig, ha hamarabb végeztünk a feladattal. Emlékszem, milyen lelkesen mesélt a barátnőm Pinokkióról, egy fiú meg valami rókás könyvről.
Aztán nagyobbacska koromból a nagynéném szobája a mamáéknál: nyár, boldogság, résnyire húzott redőnyök, rengeteg könyv, még nem nekem valók, de csak falom őket minden létező testhelyzetben, és azon gondolkodom, milyen klassz lenne, ha valaki kitalálna egy gépet, ami a plafonra vetíti a szöveget, amikor teljesen elgémberedtem.
És még rengeteg kép és hangulat jön elő, teljesen felélénkültem, pedig az előbb már majd kifolyt a szemem, ahogy olvastam itt.
KedvelésKedvelés
Nem vag ide igazan, de annyira jellemzo amit irni fogok a szulok egy jelentos reszere. 2 hete jeleztem a diakoknak, hogy holnap temazaro, minden infot, anyagot megadtam a tanitason es osszefoglalosn tul. Ma felhiv az egyik anyu es olyan bicskanyitogato stilusban kert szamon, hogy szinte leejtettem a telefony.” te komolyan dolgozatot akarsz iratni veluk?, ez elfogadhatatlan, mondja a no. en: igen, 2 hete tudjak. O, dehat most ert haza a sulibol mert ott megint valami program volt. (fel ot van ekkor) mondom erre, hogy nem az utolso pillanatban kell felkeszulni egy dolgozatra, volt hetvege is ketto. anyu: nem gondolod, hogy hetvegen mas program is lehet? Lehet, de tanulni is lehet. Anyu, a masik tanar maskepp tanitott. en: nyilvan, ha masik tanar volt, akkor maskepp tanit, mit akarsz ezzel elerni? Erezzem magam most szarul, mert te manipulalsz? Anyu: a mi idonkben eleg volt a vastagbetus reszt megtanulni. Mondom, remek most nem lesz eleg. Viszont ha ugyan ezt a gyereket nem veszik fel vaamelyik kivant kozepsuliba, a tanar lesz a gyoker aki nem tanitotta meg. Az ilyen ostoba, korlatlt szulok utaltajak meg a tanulast, az irodalmat, tortenelmet a gyerekeikkel, mert azt erositik, hogy ez nem kell. Csak atlebecolni, meguszni es ha nem jon ossze bunbakot keresni.
KedvelésKedvelés