sajnos, nem tehetünk semmit, te meg ne légy önhitt

De hiszen ez az álalázatos attitűd nem más, mint lustaság, felelősségnemvállalás és mások piszkálása! Van-e olyan olvasó, aki nem figyel annyira oda, hogy el tudja olvasni: álalázatos? Vagy elolvassa, de nem értelmezi? Most már nem lehetek biztos benne. ÁL-ALÁZATOS. Olyan, mintha. De pont nem. Meddig hittem én is ezt, hogy csak ne légy olyan magabiztos! Közmondások, idézetek a gőgről. Amivel vissza akartak húzni az átlagosba, a megalkuvásba. Csakhogy aki átlagos, az úgy is végzi. Ahogy én nem akarom. Az egyik fő állításom a blogon (vagyis nem direkt állítás, hanem olyan mögöttes meggyőződés, amelyből az állítások és az életem tettei is következnek), hogy az életünk nem történik velünk, hanem aktívan alakítjuk, minden determináció mellett és ellenére is. Nem bevonzás meg karma meg sorskönyv, megfejtendő, titkos hatások révén alakul az életünk, nem isteni gondoskodás által, kegy, szerencse útján, hanem aktív, konkrét tettekkel és mulasztásokkal. És ezek felismeréséhez kell a bátorság. Hát még a kilépéshez, a felnövéshez, a változtatáshoz! Vagyis, vállald a felelősséget, és ne hagyd elnyomni magadban a tudatosságot, a tetterőt. Károgjanak csak, ők nem tudatosak. Nem is te érdekled őket, nem érted aggódnak, hanem a saját nem-döntéseiket, tétlenségüket igazolják így. Te lásd tisztán, mit teszel, miben hiszel. Nem hit, de így mondjuk. Na jó: mi iránt vagy elkötelezett. Amikor nem akarja valaki vállalni a felelősséget, akkor jön azzal, hogy ő nem tehet róla. Ami vele van (elhízás, cukorbetegség, munkanélküliség, rossz házasság), az vakvéletlen, rajta kívül álló okból van (genetika, balszerencse, életkor, néhányan így járnak). És hát egy állapotnak annyiféle oka lehet! Mit lehet azt tudni? Mindenki mást mond. (Te is megöregszel, Éva. Majd meglátod te is! Arrogáns vagy.) Ez együtt járhat azzal, hogy nem érti az összefüggéseket: mi és mennyire hat, meddig terjed a prevenció hatóköre, mit érdemes egy diétától vagy egy edzésfajtától várni (biztosan nem oldja meg minden bajodat), de valószínűbb, hogy nincs kedve, ereje, szándéka felelősen viselkedni. Általában hamis dilemmában gondolkodik: vagy mindent meg tudunk tenni, hogy elkerüljük, vagy csakis a Végzet működik. Ragen Chastain, a Fat Acceptance és HaES mozgalom legdöbbenetesebb aktivistája, aki simán blöfföl sportteljesítményeiről, így fogalmaz a kövérség védelmében:
Health is not an obligation, barometer of worthiness, completely within our control, or guaranteed under any circumstance.
https://danceswithfat.wordpress.com/2015/02/06/health-and-the-usual-disclaimers/
Health is multifaceted and includes genetics, environment, stress level, access to healthcare, behaviors (food, movement, sleep, etc.) Nobody is completely in control of all of these factors, and increasingly experts suggest that we are overestimating the amount of control we have over our health outcomes. The number factors that each of us has control over varies depending on factors like socioeconomic status, ability to access care, social oppression like racism, ageism, transphobia, homophobia, fatphobia etc., effects of things that happened in our past and more. (…) Health is not guaranteed under any circumstance An extension of the fact that health is not completely within our control – no behaviors guarantee a specific health outcome, people get all kinds of illnesses regardless of their behaviors or body size. Thin people get all the same diseases that are correlated with being fat, so being thin cannot be a sure preventative or a sure cure.
Vagyis:
Az egészség sokrétű, szerepet játszik benne az öröklődés, a környezeti hatások, a stressz-szint, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, egyes viselkedések (étkezés, mozgás, alvás stb.). Senki nem tudja ezeket a tényezőket mind a kontrollja alatt tartani, és a szakértők egyre gyakrabban hangoztatják, hogy túlbecsüljük az egészségünk befolyásolhatóságát, az erőfeszítéseink eredményeit. Hogy e tényezők közül melyeket tudjuk befolyásolni, azt meghatározza például a szocioökonómiai státusz, a támogatáshoz való hozzáférés, a társadalmi elnyomás: rasszizmus, az életkor alapú megkülönböztetés, transzfóbia, homofóbia, kövérségfóbia stb. és mindenféle hatás, ami korábban ért minket. (…) Az egészség nem olyasmi, ami minden körülmény ellenére garantálható Az egészségünk nem teljes mértékben áll a befolyásunk alatt – ennek a kiterjesztése az, hogy semmilyen viselkedés nem garantál valamilyen konkrét egészségügyi előnyt: az emberek az életmódjuktól és a testméreteiktől függetlenül betegszenek meg mindenfélében. A vékony emberek is szenvednek olyan betegségekben, amelyeket a kövérséggel hoznak összefüggésbe, tehát a vékonyság sem biztos megelőzése vagy kezelése a problémának.
De miért érvel így Ragen? Vagyis, mi ennek az üzenete? Hát hogy a diétázással, életmódváltással elvből szemben álló olvasója megnyugodhasson: nem rajta múlt, a túlsúlya hátrányból fakad, nem tehet róla és nem kell változatnia, a felelősséget vállalnia. Amerikában (és itt nálunk is) az állandóan ujjongó diétás, sikermániás beszédmód, a “csak akarni kell” valóban idegesítő, maga az iparág lehúzó és meglepően eredménytelen, ugyanakkor itt százötven-kétszáz kilós emberekről beszélünk, akik belenyomorodtak és negyvenpár évesen bele is halnak az elhízásba. A kedves negyvenes írónő-anya nem tud lefogyni, hiába edz, de nem is baj, mert őt így is szeretik, nagy hassal is, és ő jókat eszik. Nem vagyunk egyformák! A valóság az, hogy minden étkezéshez iszik, és ezt a facebookról lehet tudni. Nem a kalóriatartalomról van szó, és az is mindegy, hogy jó minőségű-e a bor. Próbáld ki, ha nem vagy már huszonéves, és csak két deci bort megiszol a vacsorához esténként, másnap mennyire lesz kedved edzeni. Lőrinc édesapjának szívbetegsége is egy rejtélyes, veleszületett dolog. Mondta a nagybácsi, aki szintén érintett az okban. Hát így működik és így tesz tönkre életeket a szembe nem nézés, a hazudozás. Rettegnek kimondani. Inkább sajnos, a kor, “apám is szegény”, meg mindenkinek van. A patológia kimondta.

*

Van egy dühödt bírálóm, aki rendszeresen kifejti nekem, hogy én azt hiszem, többet megtehetek, mint mások, nekem mindent szabad, bármit szabad, így viselkedem. Sok mindent megengedhetek magamnak, igen, amit mások nem engednek meg. Amiről félnek. Amit egy rendes ember nem csinál. Például a ketogén. Vagy hogy szól, ha zavarja valami. És te is megengedheted magadnak. Csak legyél bátor: vállald a következményeit. Én vállalom. Mert fontosanb, amit ezektől kapok, mint az, hogy “mindenki utál” vagy ismeretlenek gúnyolódnak az életmódomon. Ha a Pradót akartad megnézni egész életedben, megteheted, hogy hat hónapig nem költesz valamire, amire különben szoktál (cigi, sarokra is kocsival, öltözködés), és ott leszel és látni fogod. Ha sietsz és átmész a piroson, az is okés. Csak tudd, hogy kell úgy csinálni, hogy megúszd és más se szívjon. Ha neked fontos, hogy “én nem akarom úgy végezni“, akkor megtalálod a módját. Egészen a kockahasig. Nyilván sértő, hogy te nem akarod úgy, ahogy ők. Bírálat. Fensőbbrendűség. Arrogancia! Na de ahhoz képest, hogy nem végzed úgy, mit számít ez? De az is lehet, hogy csak egy kicsit jobban végzed. Az is megéri. És addig se voltál szerepbirka, aki kenyeret eszik a pörkölthöz, mert milyen már nélküle, és másokra fogja, hogy szétcsúszott. Bárki megteheti, bárki felelősséget vállalhat. Csak az melós. Nincs ilyen, hogy “de hát sportolt, egészségesen élt, aztán mégis”, mert az úgynevezett sport és egészséges életmód egészen különböző lehet két embernél. Van, akinek napi húsz perc séta vagy kéthetente egy kis túra testmozgás, ezt komoly arccal mondja. Annyi esik jól neki, annyit bír, a szélsőség nem jó. Vagy hogy ő húsz éve hegyet mászott, bokszolt. Nekem nincs pofám sporttevékenységnek nevezni azt, ha a napi kalóriafelhasználásom egynegyedét nem égetem el vele. Lassan építettem fel azt, hogy ennyit bírjak. Ha jót akarsz, igazi változást, akkor legyél radikális. Mégpedig azért, mert amiben élünk, az a stressz, zaj, érzelmi teher, egész napos ülés, rossz kajálás, lustaság annyira lehúzó. És ne is csinálj nagy ügyet belőle, nem az. Rönkök, sziklák, vízesés közelében, dermesztő hidegekben, futva, cipelve – erre optimalizálódtunk, nem a sorozatnézésre. Nem vagy zúzós alkat? Ha egész életedben megmondták, mit csinálj, és szófogadóvá neveltek, be vagy szorítva a szankciók közé, akkor is dönthetsz. Elkezdheted felismerni ezt a viselkedést, és lassan lebontani. Kis gesztusokat tenni. Megharcolni a halogatásoddal, a na-jó-már-tettünk-valamit-most-dőljünk-hátra torpanásokkal. Kinyílik a világ. Megjön az önbizalmad tőle. És ebben nincs sanyargatás, nincs rágörcs és nincs túlzás, fanatizmus. Hiszen aki keményen sportol, az találkozik csak a teste és a körülményei korlátaival. Semmi módja nincs mindenhatónak érezni magát. Nincs alkalom a gőgre a huszadik kilométernél. Aki böjtöl hat napot, az tudja csak helyén kezelni az ételt. Majd meglátom én is? Olyan arányban látom meg, amilyen arányban lusta voltam magamért cselekedni. Tudom, mi a hatóköre a prevenciónak, mit miért teszek, és azt is, hogy van, amit nem befolyásolhatok: az időzített bombát vagy a véletlent. Nem vagyok egzaltált, irracionális, pontosan ismerem egy értelmes laikus szintjén a fogalmakat és a tényeket. Anyám jelen állapotát (vakságát) nem az életmódjának, hanem egy rossz döntésnek, balesetszerűségnek és sok apró, mulasztós, rossz véletlennek róhatja fel. De nem mondom, hogy akkor mindegy. Azt gondolom, a nagyobb rész befolyásolható. Hogy nincs allergiám. Hogy nem gyengék a szalagjaim, ízületeim. Hogy nem vagyok fázós és nem fázom meg. Hogy stabil a vércukrom. Hogy nincs függőségem. Hogy nincs kialvatlan fejem, stresszes lelkem. Hogy nem szedek kényelmi gyógyszert. Hogy minden nap kimegyek, gyaloglok, használom a testemet, bringával járok. Hogy figyelek a vasra, D vitaminra, omega 3-ra. Hogy erős a hátizmom, a hasizmom. Hogy időnként megnézetem a bőröm, fogam, petefészkem, méhnyakam, pajzsmirigyem, szívem, testösszetételem. Ezek döntések és tettek. Van, akinek nehéz cselekedni, másnak könnyebb, a Ragen-féle faktorok miatt. De a tett a fontos, nem a duma. Nem mentem fel magam. Nincs rendben az, ha rosszul sáfárkodsz a javaiddal. És a minimum az, hogy magaddal őszinte vagy. Ha nem is törhetsz ki, legalább ne igényeld és játszd el kifele, hogy minden szép, sima, kerek, jó az úgy. Még jól is áll.

*

Ennek a kommentnek az írója a blogom hatására maga is próbálkozott a ketogénnel. Aztán inkább mégse.
Manapság divatos… ezt a ketogénre mondja. Pedig a ketogén nem divatos, és nem is lesz az, legfeljebb beszélni róla vagy csodát remélni valami újtól. A ketogén kemény, és a ketogén gyógyít. Egyáltalán nem véletlen, hogy a kommentelő nem hisz a “saját tapasztalatnak”, és nem akarja látni, mi mihez vezet. Egész blogot szentelt ennek a tagadásnak: csak gyógyítás van, csak a hivatalos a jó, megelőzés nincs, lelki ok nem létezik, az élethazugság nem betegít meg. (A blog neve öt szótag, ige, -sa a vége. Véletlen? Azt hittem, lefordulok a székről, amikor megláttam, milyen dühödtségbe és tagadásba tolja az érzelmi energiáit.) (A gyilkosságra alkalmas eszközök fabrikálásának korszaka és az ölelgethető kutya csak ez után jött.)Kis szemét inszinuáció is a szteroidokra célozni, és tapintható a keserű rosszakarat, hogy én is szívjam meg. Hát én nem fogom megszívni. (Hogy miért gondolom, hogy a “divatos étrend” én volnék? A poszt írója dietetikus, rám reagál, a ketogént nem bírja elviselni, és engem támad a Felkent Szakértés jegyében. A kommenteket leszedték, a posztot itt találod: https://alimento.blog.hu/2015/11/08/agymenes_rovat_a_laikus_beleszol?layout=1 )

20 thoughts on “sajnos, nem tehetünk semmit, te meg ne légy önhitt

  1. Aztakkurva… (ez a posztból)
    “LEHET-E EGY LAIKUSNAK IGAZA?
    Nehéz ügy. A történelemben szinte mindenre tudunk példát mondani – és az ellenkezőjére is. Ismerünk született zseniket, akik saját útjukat járva, sokszor megkerülve a kor tudományos trendjeit értek el jelentős eredményeket. De tisztában kell lenni azzal, hogy ez a kor gyakorlatilag véget ért – a mezítlábas empíriával megismerhető világ bezárult, megfelelő tudományos előképzettség, eszköztár nélkül ma már lényeges felfedezések nem tehetőek.”

    Mindezt úgy írja Dr. Fennhatóság, irritáló nagyképűséggel és színvonaltalan hivatkozásokkal, hogy én 1. tudományos tényeket írtam, forrásom a 15-20 évvel a magyar állapotok előtt járó angolszász alter szakirodalom, Jeff–Volek, Peter Attia pl., nemhogy orvosi végzettséggel, de kutatóként, világhírűként, őket ugatja a magyar dietetikus innen…
    2. ő engem támadott, az én ketómat akarta nem létezőnek, humbugnak beállítani, miközben én főleg magamról beszéltem, állítottam: az éhezés okozta hipózás kritikusan alacsony vércukorral jár, a ketózis meg nem (tudom, megmértem), tehát van különbség.

  2. Részemről nem hiszem hogy mindennel mindig (azonnal)befolyással lehetünk az életünkben.De amire igen arra igenis legyünk.És ne vetítsünk magunknak.Nálam itt indul a mentálhigiéniás minimum

    • Szerintem egészségtémában pont hogy alábecsüljük az életmódbeli döntéseink hatását, mert lusták vagyunk, és mert olyan finom a süti/jólesik a csokika/elheverni a kanapén/kocsival menni. Erre ipar is épül, aki nem tudatos, az rácsúszik.

  3. Szerinted van olyan, hogy valaki azért nem mozog, mert nincs kedve, más szóval nem is érdekli?
    Mármint most abban az értelemben, mintha valakinek sorozatot nézni nem lenne kedve.
    Egyszerűen nincs, nem kel fel, legyint rá, nem is foglalkozik vele.
    Nem lustaságból, hanem mert kb. olyannak tekinti, mint a kötést meg a horgolást.

    Mostanában mintha sokszor belefutnék ebbe a fajta érdektelenségbe.

    • Igen, ez a leggyakoribb. A viselkedések, amiket a környezetében lát, beléivódnak és passzívan hatnak (ugyanezért hallgat kereskedelmirádió-zenét, érdeklődik tévés szereplők magánélete iránt, dohányzik vagy foglalkozik “spirituális dolgokkal”). Semmi esetre sem fogja a Fear Of Missing Out élmény áthatni a sport kapcsán, az választható és hóbort, csinálja, akinek hét anyja van. Ez nem akadályozza meg abban, hogy olyanokat kommenteljen, hogy az ironman, a futóverseny meg a testépítés micsoda divat, leszólja és távol tartja magától. A magyar átlagos, közepesen művelt, jó munkával rendelkező városi lakos eredendően lusta, ügyetlen, nehézkes, sérült-fájós, antisportolói test és lélek, neveltetése, a militáns és genya testnevelők és más szomorú testélményei (szex, szülés) miatt is.

    • Ihen, és röhögve büszkélkednek vele, hogy egy km-t nem tudnak lefutni. Tudom, nagyon nagyon gyakori, én is ebben voltam. Iszonyu ebből harminckétévesen gyogyulni kezdeni, sokkal nehezebb, mint huszonévesen.
      De a környezetemben nincs Senki, aki tudatosannem enne kenyeret, tésztát, ne ez lenne az alapja a kajájának, És mozogna Is emellé. Van, aki jól kajál, de csak az ezer allergiája miatt, és nem mozog tul sokat. Az ofőm (esti kéozésen) röhögve mesélte , bemutatkozásnál, hogy kávé és cigifüggő, dohányzóban kell őt keresni. Pedig rákból gyógyult, sztorikból úgy vettem ko, persze ezt nem mondta igy ki.
      Nem mondom, hogy maximálisan tudatos vagyok kaja és mozgás terén, van is emiatt kognitv disszonancia bennem, dolgozom rajta. Ha nem ugy eszem, mint ami jo nekem, (lowcarb, paleo), iszonyu szarul vagyok utána, tüneteim is vannak keményen.
      Itt az eredménye annak, hogy már három honaposan tehéntejet meg tejbegrizt ettem..

  4. Ez nagyon érdekes, nálam ez úgy alakult, hogy amint kezdtem egyre több felelősséget vállalni magamért – és ez nem csak fontos apróságokban, hanem mély fordulatokban is megnyilvánult – annál inkább elkezdtem hinni valami “Rend”-ben. Minél több énerőm, belátásom volt a saját döntéseimmel, annál inkább éreztem, érzem, hogy van, ami túlér rajtam, és ez így jó. De folyamatos éberséggel kutatom, hol a határ, mi az, ami döntés kérdése, mi az, ami már nem. Mindkét hibát el szoktam néha követni – ostorozom magam olyasmiért, amiért nem kéne, vagy megcsúszom a tisztánlátással…

  5. Hát… a kövér nő mondhatnánk, hogy buta, de sajnos nem, hanem tényleg, ahogy írod: mentség, mentség, kifogás, mások befolyásolása, mind azért, hogy ne kelljen változtatni.
    De hát pont erről szólna a huszonegyedik század: mindenki számára elérhető legyen az esélyegyenlőség, legyen mindenhol színvonalas orvosi ellátás, ne a szociális környezet határozza meg, kiből mi lesz, huszadik századi egyenlőségesdit most kellene elméletből gyakorlatba áthelyezni. Az arra való hivatkozás, hogy úgyis a sorsunk, születésünk, örökletes hajlamaink foglyai vagyunk, kifejezetten retrográd, időt visszatekerő gondolat. Pont ott tartunk, hogy elképzelhetetlen mértékben gyógyíthatók már olyan betegségek, amelyek 50 éve egyáltalán, elképesztő mennyiségű információ lett hozzáférhető a neten tök ingyen, mindenféle sportolási lehetőség van szintén tök ingyen, az összes fontos szűrést a tb állja (szerintem odaát is belefér egy alap betegbiztosítási csomagba), nem kell beletörődnünk, hogy nem vagyunk egészségesek, mert… Vissza a középkorba, basszus.

  6. Kell tudatosság, műveltség, egyfajta alázatos hozzáállás a tisztánlátáshoz és ahhoz, hogy elválaszthassuk egymástól mi az amit megtehetünk, és mi az, ami rajtunk kívül álló dolgok következménye – de még azzal is tehetünk valamit, ha tisztában vagyunk a kockázattal. Kevesen gondolnak bele, még kevesebben tesznek vele valamit.
    Azért valahol az mégis lehatárol, mennyire juttatnak el a saját erőforrásaink, én a magam részéről például eléggé megütköztem amikor a nyolcvanas-kilencvenes években volt olyan kisegyház, amelynek tagjai “tisztán” kívántak élni, semmi mocskos-környezetszennyező meló/tevékenység, viszont egészséges élet, meditáció, tiszta levegő, mittomén – és évekig úgy kívánták finanszírozni, hogy a “mocskos” és károsnak tekintett tevékenységeket végzők adjanak adományt, erőforrást, kaja-alapanyagot, lakhatást miegymást, na neeem. Aztán hálistennek kitalálták, hogy lehet “mocskos” tevékenységek nélkül – na jó, nagy részben – de a koldulgatásnál megbecsültebb tevékenységekből megteremteni az önfenntartást, sőt, a másokhoz való odafordulást, egész más szemmel nézek rájuk azóta. Azokat tudom tisztelni, akik saját erőforrásból érik el a saját, tudatosan és megindokoltan kiválasztott céljaikat. És szomorúan bólintok, amikor valaki olyan környezetbe születik, hogy minden, de minden ellene játszik abban, hogy tudatos-művelt-egészséges-kiegyensúlyozott felnőtté nőjön – ma Magyarországon ez tömegek számára nem elérhető privilégiumnak tűnik. Ezt ne feledjük, amikor az egyént okoljuk az amúgy valóban egészségtelen vagy önpusztító lépéseiért.
    A statisztikai átlag amúgy valóban eltérhet az egyéni fátumtól (nekem is volt olyan bajom, ami tipikusan elhízott, idősebb, hormonbajos nőket sújt leginkább, de semmilyen forrás nem mondja, hogy CSAK őket sújthatja…), de valóban hamis dilemma azért dohányozni, mert ismertük Erzsikét, aki sose cigizett, mégis elvitte a tüdőrák, tehát “mindegy”…..de úgy egyáltalán, rendszerben gondolkodni kevés iskola és kevés családi háttér tanít meg. Elvileg minden adott, hogy elsajátítsuk – és mégsem következik be. Nem tudom a magyarázatot, a lustaság vagy a bonyolultság önmagában kevés a megindokláshoz, bár biztos, komoly tényező.

  7. Valamikor, 10 évvel ezelőtt még nagyon önhitt voltam. Valahogy aztán elfogyott ez a dolog, pedig de jó lenne most már, hogy ennyi tapasztalatom van 🙂

  8. Valami még eszembe jutott. Olvastam több helyen (és mintha látványosan meg is mutatná ez magát, itt pl. ahol én lakom, határos vagyunk ilyen környékkel, városrésszel) hogy bizonyos fajta gettókultúrában a nagyon nagy test (a szélsőségesen nagy test) bizonyos fajta (részleges) védelmet nyújt a primér erőszak-kísérletek egy részével szemben – nem mernek vele kezdeni. Ezért sokan ezért is (tudatosan vagy tudattalanul) növesztettek ekkora tömeget, és él bennük mélyen egy halálosan rémült kisfiú-kislány, akit valaha ugyanebben az erőszakra és primitívségre épülő környezetben bárki megpofozhatott, lerugdoshatott, lealázhatott. Amíg még kicsi volt és védtelen – most egy kicsit kevésbé az.

    • Nos, Julival is ez történik nap mint nap. Lökdösik, taszigálják. Részben bosszúból is, amiért a rugdosásnak következménye lett. És ma elhangzott a mondat az egyik ilyen frusztrált gyerek anyjától: biztos tetszik neki, és így mutatja ki! Hát, nem fogalmaztam finoman. Ha nem változik semmi, egyesével fenyegetem be őket.

      • A francbamár….nehéz ilyenkor higgadtnak maradni. Pedig elvileg nem laksz ún. “kemény környéken” ahol tényleg gyerekek tömegei szocializálódnak döbbenetes módon, és valahol ez egy megküzdési stratégia, aminek “normál” környezetben nem kéne működnie, sőt. És basszus, engem is próbáltak anno oviban megverni azért, mert valakivel nem akartam játszani – pont mert erőszakos-basáskodó volt. Ott és akkor szülői-óvodavezetői konzílium lett belőle, amennyire emlékszünk a srác fel se fogta, miért nagyon nagy gáz ez.

      • Én is inkább úsztam egy jó hosszút, mint hogy megírjam, megmondjam annak, akit illet, hogy a valagába dugom fel a láncfűrészemet, ha a gyereke még egyszer hozzányúl az enyémhez.
        Szóltam azért.
        Nem akarrom, hogy Juli csendben, lassan tudomásul vegye, hogy ő az áldozat, csak azért, mert van egy-két agresszor, akikkel nem futtat elég kört tesin Robi bácsi, vagy “így fejezik ki a vonzalmukat”. Juli nem áldozat, semmi nem predesztinálja erre. Ha ez lesz, és ha tehetetlen a tanár, mellékesnek kezeli, lenézi Julit, akkor lépünk.

  9. Sokmindent tehetunk, de a szep, melto oregkorra nincs garancia es nincs igazsag se. Csak valoszinuseget tudunk novelni. En probalok egeszseges, sokat mozgo, sokat gondolkodo maradni. A legrosszabb, legmeltatlanabb elhuzodo testi es szellemi leepulest a legaktivabb kozeli hozzatartozomon lattam, pedig o nagyon sokaig (nyolcvanon felul) friss, lenduletes, aktiv volt. A halalat talan pont a hosszu aktiv elet alatt felepitett szivossag miatt elozte meg a lassu leepules. Idoben meghalni szerencsevel lehet vagy ongyilkossaggal.

    • Egyetértek azzal, hogy sokmindent tehetünk. (A többit is értem.) A “nem befolyásolhatunk mindent, ne légy önhitt” viszont tényleg annak a szövege (és hamis dilemmája: nem “mindent vagy semmit” helyzet van), aki nem óhajtja tisztán látni, mi mit okoz.

      • Oké, én az élet öregkori végéről beszéltem. Ott szerintem elég random dolgok történnek, és azt a végső bomlást, szétesést, leépülést úgy lehet csak elkerülni, ha időben (még teljesen ép testi és szellemi állapotban) meghalunk. Ehhez kell egy kellően súlyos betegség vagy az öngyilkosság. Vannak civilizációk, ahol hagyománya van az időben meghalásnak, mert az élet egy bizonyos állapotban méltatlan. Nálunk egyéni döntés.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.