Az egyik ismerősömet idézem:
Kedves Tanárok,
Amikor a következő napokban felbukkannak azok az édes arcocskák az osztálytermekben, és önök feltennék azt a megszokott kérdést, hogy „mivel töltötted ezt a nyarat?”, akkor kérem, legyenek tekintettel arra a gyermekre is, akiknek a családja nem tudta megengedni magának, hogy elutazzon nyaralni, arra, akinek egész nyáron vigyáznia kellett a kisebb testvérre, mert a felnőttek aludtak egész nap, arra, aki éjjel kettőkör a takaró alá bújva próbált megmenekülni a kiabálások és káromkodások elől, arra, aki alig várta az ebédidőt, mert egész nyáron ugyanazt a szendvicset ette, vagy még azt sem, és a nyarat azzal töltötte, hogy ennivaló után kutatott, arra, aki még mindig a tavalyi ruháit viseli, mert a családja nem tudja megengedni magának, hogy újakat vásároljon. Vannak gyermekek, akik rettegnek az első iskolai naptól, mert nincsenek jó válaszaik arra, hogy mivel töltötték a nyarat – a valóság az, hogy próbálták túlélni.
Tehát kérem, tegyenek fel inkább más kérdést. Talán az működhet, hogy „Mit várok ettől az iskolai évtől?” De kérem, ne kényszerítsék, hogy a nyarukról meséljenek vagy írjanak. Sajnos sok gyermeknek az a legjobb a nyárban, hogy vége.
*
Én pedig, az ország egyik szerencsés zsombékján azt kérem, hogy idén kevésbé jutalmazzátok azokat, akik harsányak és belekiabálnak. És azokat se ennyire, akik az utolsó apróságig minden szabályt betartanak, mindig színsorrendben van a ceruzájuk, akiket gondos megfelelésre és illeszkedésre nevelnek, mert egykeresős-kétszülős család előnyös helyzetű egy szem gyerekei. Ne folyton azokat dicsérjétek, akik megbízhatóak, szorgalmasak, szabályosak, akik szó szerint felmondják és nem léptek ki a vonalból, mert ezzel a kényszerességet, a rivalizálást, az alattvalóságot bátorítjátok, nem a tudást, az önállóságot, a nyitottságot, felelősségvállalást és jószívűséget. Tudom, hogy könnyebb a szorgalmas rendezettekkel, de ne kezeljétek másodrendűként azokat, akiknek a családja nem tud ennyi mindent alájuk tolni. Nekik, a szabályoskáknak és a többieknek is nagyon rossz üzenet ez. Díjazzátok idén a saját teljesítményt, az invenciót, az eredetiséget, a csendes okosakat, a divergens gondolkodást. Az együttműködést, a szociális érzékenységet, az önuralmat.
sírok ezen a képen. akkor még nem tudta. akkor mmég mindenki kedves volt. ma is ezen a kapun ment be. vigyázzatok a kis tökély-óvodásaitokra, ne erőszakolja meg a lelküket alkalmatlan tanító. Nyúlia nem szeret olvasni, őt beletiporták a betűkbe és a vetélkedésbe
Kérlek titeket, ne szervezzetek ennyi autót igénylő programot. Ne engedjétek azokat megdicsőülni, akinek a ráérős anyukája “besegít”, vagyis ő készítette a rajzpályázatot, csak mert ti becsvágyók vagytok. Ne hizlaljátok azt a szülőt, aki már így is elég fontosnak gondolja magát, aki szervezkedik, buzgólkodik, ne azoknak jusson plusz figyelem, akiknek az anyukája segít a munkátokban, mert ez korrupció. Ne azoknak kedvezzetek, akiknek a szülei a gyerrek extra képességeire, különlegességére hivatkoznak, vagy problémákkal, diagnózisokkal, méltánytalanságokkal, netán kifogásként használt diszekkel és SNI-kkel folyton a nyakatokra járnak érdekérvényesíteni, és előnyöket követelnek.
Kedves kolléga, idén figyelj oda jobban arra a gyerekre, aki nem szól, nem megy oda hozzád, de szorong. Ne intézd el annyival, hogy vele legalább nincs probléma. Figyelj arra, aki kristályeszű, de benne reked az okosság ebben a harsány, külsőségeket díjazó zűrzavarban. Aki számkirály lehetne, ha nem rontanak be az angolosok, akik felsős szinten fogalmazna meg valamit, ha kivárnád, hogy a saját szavaival végigmondja. Ne otthon, az anyjának kelljen emiatt vigasztalnia. És főleg ne azt nézd, hogy szimpatikus-e a család (az anya), mert egy professzionális pedagógusban ez nem merülhet fel. Ez nem szimpátiakérdés. Főleg ne mondj ilyeneket, hogy a gyerek aranyos meg jó képességű, csak hát az anyja…, mert a gyerek nem tehet róla, és ezzel stigmát teszel rá a kollégák és a gyerekek előtt is. Amellett hidd el, nem véletlenül pont az a gyerek ilyen “aranyos”, őt az anyukája nevelte ilyenné (mert az apja halott), hogy tud viselkedni, nem törtet, elfoglalja magát tablet nélkül is, és vannak ötletei. Nem kell, hogy neked a szülő szimpatikus legyen. Csak tedd a dolgod, és ne merülhessen föl, hogy te esetleg a gyereken állsz bosszút, amiért az anyja nem szimpatikus vagy sérti az érdekeidet.
Kedves kolléga, kerüld el idén a fekete pedagógia kártékony eszközeit. Ehhez az kell, hogy tudj róluk és felismerd őket: ez mind neurózist, rettegést, traumákat nevel. Kerüld el tehát a rivalizáltatást, a hajszolást, a prédikálást, mindenféle erkölcsi ítélkezést, a példálózást, az oszd meg és uralkodj elvet. Ne adj árva gyereknek Apuval csónakázunk színezőt, ne tedd szóvá, mi lehet ezeknél otthon, hogy ilyen szamárfülesek a könyvek, mert esetleg nem ismered a hátterüket. Ne gázolj a gyerekek betyárbecsületébe, ne jutalmazz spicliket. Ne szervezd ki a rendfenntartást gyerekre, hetesre, ügyeletesre, mert ez mind felnőtt feladat, és ha a gyerekkel végezteted el a munkádat, az súlyos szerepzavart jelent. Ne alkalmazz megszégyenítést, vallatást, bűntudatkeltést, érzelmi zsarolást. Ne biztass senkit árulkodásra, és ne nevezd árulkodásnak vagy hisztinek a segélykérést. Ne végy revansot nyolcéves gyerekeken hiúságból, önigazolásból. Ne viselkedj börtönparancsnokként: ne hunyd be a szemed és ne bízd a gyerekek farkastörvényeire, hogy elintézzék a kiközösítést, a bántást, a klikkügyeiket csak azért, mert fáradt és tehetetlen vagy.
Ha annyiban hagyod, akkor előbb-utóbb előkerül a felingerelt szülő, és vele fogod elvitetni a balhét, pedig neked kellett volna lépned. Nem, a csúfolódás nem természetes, nem szerves, hanem agresszió, amely életre szóló sebeket ejt. Nem, a gyerekeknek ilyen kicsi korban nincsenek eszközeik ellene.
csak az olvassa. én szóltam 
Minden szavad kincset ér! ☺
KedvelésKedvelés
Jó lenne nagyobb nyilvánosságot adni ilyen írásoknak ( … s helyette inkább a reggelente szétszórt Lokál nevű szennylapra van igény).
KedvelésKedvelés
Nem helyette van az, ez más igény, más műfaj. Hidd el, a diplomás, jól kereső, rutinos netezők 85 százaléka egy kukkot nem ért abból, amit írok. Nincsenek eszközei, azt hiszi, magamról írok csak, nem érti az utalást, metaforát, poént, idézetet, tanulságot, viszont egy részüket borzasztóan bosszantja és agresszíven vitatkozni kezd.
KedvelésKedvelés
Igen, az a Lokál-vacak pont erre a felületesen olvasó, mindenben belekötő hozzáállásra gyúr rá központilag, ami egyébként is megvan értelmes, képzett, nem totál szűklátókörű felnőtt emberekben is (egyik kollegám előszeretettel hordja be a pihenőnkbe, volt már, hogy amúgy is rossz napom volt, szóban is megkaptam azt a szellemiséget egy adagban stb, úgyhogy kajaszünetben bunkó módon kivágtam a kukába az újságot. A pasi nem volt jelen:). Azt lehet vele csinálni, hogy ha már ennyire nem bírom a stílusát, nem olvasom. Ellentétben a csakazolvassával, akinek sose stílusával volt a bajom, hanem sokszor reagáló módon olvastam ahelyett, hogy “csak” elolvastam és értelmeztem volna a szöveget. De igaz, ezek a szövegek nem egymás helyett vannak, minden szövegnek más a jellege, a dolga stb. Talán úgy lehet érteni, hogy jobb lenne, ha az ilyen típusú szövegeken pallérozódna a nép a bökövön is (az az ember is, aki nem szelektál – amit elé raknak, bogarássza, ha Lokált, akkor azt, ha Metrot, akkor azt), nem a Lokálos problémagyártáson és propagandán.
KedvelésKedvelés
Csodás, hiánypótló írás, köszönöm! Továbbküldöm az új tanító néninek. Csak nem veszi sértésnek…
KedvelésKedvelés
Úgy legyen.
Nagyon nehéz nekem ez a tanévkezdés. Félek, hogy nem fog menni 😦
KedvelésKedvelés
Az enyém írni nem szeret – milyen érdekes, abban az osztályban írni kell annak, aki valami kihágás miatt “büntiben” van.
Viszont kiszámoltam, hogy ha most azonnal elvihetném egy pedagógiai programja és részben ismerősök, részben saját (felvételi! még azt is lehet másként) tapasztalatai alapján számomra szimpatikus intézménybe, akkor mászhatnék át a városon mindennap oda-vissza , valamint ez érettségiig nyolcmillió lenne.
Nyolc. Millió. Most, folyóáron.
Ami egyrészt tükrözi a valós költségeket és értékét egy jó oktatási intézménynek, másrészt meg szomorúan reménytelenné teszi az egészet, ahol egyének pillanatnyi teherbírásán, betyárbecsületén, egyéni szaktudásán és igényességén, nemutolsósorban bátorságán múlik, mibe kerül a gyerekünk és miben tölti ezeket a fontos éveket.
KedvelésKedvelik 1 személy
Éva, ne haragudj, nem először írsz arról, hogy az SNI-minősítést előnyszerzésre és kifogáskeresésre használják. Én nem tudom, nálatok mi a helyzet, de egy SNI-s gyerek anyukájaként bátran állíthatom, hogy BÁRMIT megtennék azért, hogy a stigmát levegyem a gyerekről. Előny? Hol? Ebben az országban? Ahol annak a lehetőségétől, hogy más a gyerek bármiben, mint a normálisnak kikiáltott, mindenki kettőt hátralép, zavartan lesüti a szemét, félrenézve motyog? Ahol azonnal minden ajtó bezárul, ha van egy diagnózis, amelynek elvileg a gyerek javát kéne szolgálni?
Még csak az óvodánál tartunk, de amivel én már eddig szembesültem, csak azért, mert SNI-s a gyerekem…..
A poszt többi része szívemből szól, a másik, a “normális” ma kezdte az első osztályt. Nagyon-nagyon féltem. És nagyon-nagyon remélem, hogy jól ítéltem meg a tanítónőt.
KedvelésKedvelés
Ezzel már én is szembesültem, amit Éva ír. Az SNI stigma bizonyos embereknél nem stigma, hanem felmentés az iskolai munka alól. Lehet sokat vitázni róla, megéri-e pici eltérésekkel, határesetekkel SNI-bélyeget ütni a gyerekre, nem értek hozzá. De vannak olyan khm, társadalmi rétegek, akiknek a gyerekét én egy ideig tanítottam, hogy fel vannak háborodva, ha az iskola bármilyen teljesítményt számon kér a gyereken, aki, szegény, nem tanul meg sem írni, sem olvasni rendesen, 10. évfolyam végére sem. Mert a fejlesztésre persze nem jár, vagy nincs is, vagy tatttarattara. Sokszor futottam bele a méltányosságigénybe, de nem olyan szülőkkel kapcsolatban, amilyen te lehetsz, hanem másfélékbe.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hol írtam még erről, ennek a posztnak az egyik része arról szól, hogy miközben nagyon figyelnek a spektrum két szélére, tehát a szorgosakra, dicsőkre, hangosakra, a könyöklős szülők gyerekeire, másrészt az asztalverő szülők gyerekeire és a nehézségekkel küzdőkre, a középső, csendes gyerekek és az ő képességeik, fejlesztésük, érzelmi támogatásuk elsikkad. Mi ebben a sértő?
Biztos vagyok benne, hogy nem ismertél magatokra, hiszen nem élsz vissza a diagnózissal, és nem könnyítésként jártad ki az SNI státuszt amúgy problémátlan gyereket segítendő. Sok olyan gyerek van, ahogy Pearl is írja, akinek a szülei megúszni akarják az iskolát, maguk sem túl okosak vagy tanulósak, ezért ízlésük, értelmi szintjük és erkölcseik szerint a gyerek diagnózisával sakkban tartják a tanárt és a vezetést, áttolják a nehézségek kezelését az iskolára, mindenki hibás, csak ők nem.
Nincs végtelen erőforrás, sajnos. Az SNI rengeteg könnyítéssel jár, sok a visszaélés, mártírkodás. Sok gyerek határeset, alig nehezebb neki, mégis megkapja a könnyítést, mert az után extra családi pótlék vagy hosszabb gyes jár. Mások meg a tesiből felmentést, lustán, komoly gond nélkül. Mert szar a tanár, mert könnyebb úgy az élet, amit részben értek is. Nem hiszem, hogy ne találkoztál volna a jelenséggel.
KedvelésKedvelés
Nem, tényleg nem találkoztam. Egyrészt amikor én voltam iskolás, nem volt még SNI-s gyerek ennyi, ha fél lába volt, esetleg, de ha tudott mankóval futni, már nem.
Másrészt az én problémás gyerekem még csak 4,5 éves. Amikor fél éves korában kértem a diagnózis alapján a szakértői bizottság besorolását, hogy a Pető Intézetben fejlesztést kaphasson, még nem tudhattam, hogy most itt fogunk tartani, ahol. Mivel ő mozgássérült, valószínűleg a bélyeget soha nem tudom róla levetetni. De az már biztos, hogy értelmileg ép, és mivel segédeszköz nélkül képes mozogni és önellátó, elvileg alkalmas lenne többségi közösségben intézményesülni. A valóságban azonban anélkül, hogy a gyereket megnézné, bármely pedagógus azonnal hányni kezdi a keresztet és szórni a szenteltvizet, ha meglátja a kódunkat. Valós eset, a bölcsőde vezetője, a mellettem tébláboló gyerekre szigorúan rá se nézve, a szemembe mondta, hogy tudja anyuka, az ILYEN gyerekek csak zavarják a normálisakat. Nagyon sokáig folytathatnám még a rémtörténeteket.
Az emelt csp és a normatíve papíron járó fejlesztések egyszerűen a szememben nem lehetnek valós okok arra, hogy valaki SNI-státuszt kérjen a gyerekének, annyival több a hátrány, amit el kell miatta szenvednie.
Úgyhogy elhiszem, hogy létező jelenség, amiről írtok, csak számomra felfoghatatlan. És a mi szintünkön még nem találkoztam vele.
Éva, nem tudom tételesen felsorolni, de az SNI-kérdés nem először merül fel az iskolás posztjaidban. Értem, hogy nálatok van ilyen. De hidd el, hogy egészséges lelkű szülő sose kérné a gyerekének a plecsni, ha nincs rá jó oka.
KedvelésKedvelés
Természetesen nem volt szó a mozgássérült, komoly nehézséggel küzdő gyerekekről. De megértem, hogy az említés is kiváltja a szomorúságot és azt, hogy elmeséld a történeteteket.
Senki nem azt a státuszt és külön foglalkozást irigyli, vágyja. Amit írsz, nem kapcsolódik az én állításomhoz: agyonterhelt, tanácstalan, magukra hagyott tanárokról írtam, és egy kicsit a magunk szempontjából azokról, akik olyan kis csendesek, és gyakorlatilag levegőnek nézik őket.
KedvelésKedvelés
És nem minden szülő egészséges lelkű, sajnos, sőt, igen sokan nem azok, vagy feladják az előnyökért cserébe a lelküket. Olyan mérvű bejárkálást, fontoskodást, saját gyerekért lobbizást, tanítónővel bizalmaskodást láttam mostanában, hogy gondoltam, megemlítem a dolgot. Nekem nincs gyomrom tanítónőkkel haverkodni, hízelkedni, szervezkedni, rettentő visszás.
SNI-t nem kér direkt a szülő, ha semmi baj, de egy határesetnél erős ösztönző, mert ezzel kikerül dolgokat. A tartósan beteg műfaj a másik, elég sok jajdegluténérzékeny, jajdeasztmás kamueset van, amikor anyuka marad inkább gyesen egy kicsit, mert semmilyen életterve nincs. Én nem írom, hogy divat, meg semmi ilyet, viszont visszaélés sok van, és azért érthetetlen, mert a diagnózis valóban nagy teher. És az is, ha a szülőd csaló.
KedvelésKedvelés
A tisztességes ( gyógy) pedagógusok nevèben tisztelettel kèrem, hogy ne vigyétek el ebbe a tèmába a beszélgetést. Reggel 8 óta ( ès hetek óta) 60 SNI-s diák ügyeit intèzem, papírok, órák, szakemberek.. Nagyon sok a téves ismeret és gondolat a témában, ne kelljen küzdeni egy ilyen jó írás kapcsán mèg itt is.
Ha ez a kèrés nem elfogadható, szívesen pontosítom a felmerült szakkifejezèseket.
KedvelésKedvelés
Köszi, hogy ezt írod, kérlek, mesélj a tapasztalataidról.
És arról, amit én állítok, hogy nem szokott-e gond lenni egy-egy közösségen belül, hogy a (bármilyen téren) kiemelkedő, feltűnő, figyelmet követelő gyerekek árnyékában eltűnnek a csendesek.
KedvelésKedvelés
Én meg azt kérem, hogy ne hozzatok helyzetbe, ne húzzatok rám olyanokat, amiket nem állítottam, és ne vegye magára, akinek nem inge. Elég jól fut a poszt, mindenkinek felelőssége van, hogy a lényege zavar nélkül jusson el ahhoz, aki idekattint. Kösz.
KedvelésKedvelés
Az SNI-s gyerekek szülei közül tényleg vannak, akik megkapják a papírt, és hátradőlnek, ezzel elintézettnek tekintik a gyerek ügyét, és nem gondolják, hogy akkor ezzel sajnos nekik is feladatuk van. Nagyon nehéz ilyenkor segíteni a gyereknek.
KedvelésKedvelés
Igyekszem ezeket szem előtt tartani, évek óta. A nagyoknak sincs fegyvere a csúfolódás ellen.
Tavaly május végén tizedikes osztályban zeneszövegeket fordítottunk, ki-ki hozta a kedvenc számát. Mikor a kis eminens lány hozott egy nyálas számot, a tetovált fiú megkérdezte, hogy lehet ilyen fos zenét hallgatni. A lány zokogva kiment a mosdóba. A fiút, aki egyébként nem volt sose vérgeci, utánaküldtem, és elmagyaráztam neki, miért nem fikázzuk a másik ízlését. Végül együtt jöttek vissza, szerintem bocsánatot kért. Ezt reméltem legalább is.
KedvelésKedvelés
Szülőként mit tudnék mondani a fiamnak csúfolódás ellen? Ő könnyen méregbe gurul, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné. Otthon sem tud például társasjátékban veszíteni. Kilenc éves. Az iskolában sem. Ezt kitapasztalták a többiek, és természetesen hergelik. Ma még csak a harmadik tanítási nap van, de már elkezdődött. Tehetetlennek érzem magam. Minden ötlet jól jönne.
KedvelésKedvelés
“nem tud például társasjátékban veszíteni.” Honnan jön ez, hogy azt hiszi, neki mindig nyernie kell? A játék fontosabb, mint a nyerés. Én ideges leszek ettől a fajta viselkedéstől. Csak ő tehet ellene. Jelzéseket kap, majd megérti. Az jár a legjobban, akinek nem így kell ezt megtanulnia.
KedvelésKedvelés
Én eléggé nem-babusgatós, nem érzékeny tudok lenni a gyerekekkel, de én azt mondanám: GÁZ VAGY, FIAM. VAgy parodizálnám a viselkedését.
KedvelésKedvelés
Gondolkodom, hogy honnan jön ez, hogy mindig nyernie kell. Nem tudom. Első osztályos korában még másik tanító nénije volt. Ha nem őt szólította fel a tanító, azért is hisztizett. Te miért leszel ideges ettől a viselkedéstől? Szerinted általában mi lehet ennek a hátterében?
KedvelésKedvelés
Azért, mert az ilyen gyerekek kellemetlenek, nem empatikusak, önösek. Jóléti önzés ez, túl sok az erőforrás, hiszti van, elkényeztetettség. Fura, hogy nem szokott le róla. Szerintem beszélj őt ismerő, jó fej pedagógussal vagy gyerekpszichológussal. Ne arról, hogy ez mekkora baj, hanem hogy hogyan érdemes bölcsen, szeretettel reagálni.
Én nem tudok jó választ, én az egykéktől és a felfújt problémáiktól is ideges leszek, az ajnározástól, hogy ő tud a legjobban rajzolni, görkorcsolyázni, hű, de tehetséges… Négygyerekes család elhanyagolt, komolyan traumatizált gyereke vagyok, és hármat nevelek egyedül. Sokáig húztam a tövidebbet. Senki se csodált, a valós értékeim, kiemelkedő dolgaim miatt sem. Muszáj volt magamnak megoldani, felnőni, elintézni. Kiskorukban, teljes családban is úgy voltam vele, ha elesett, hogy gyere ide, felsegítelek. Vannak gyerekek, akik használják az embereket, mindenek felett áll az ő szórakozásuk, igényük, nem látnak másokat, nem értik, hogy a szülő nem végtelen méretű zsák. Az ember, amint nem érti a dolgok helyét, rendjét, mindent magának akar, nem önálló.
(Gyereklelkű felnőttek tízmilliói várják el, hogy nekik mondják meg, mit tegyenek, hogy lefogyjanak, nekik az orvos ajánljon valamit, őket soha ne sértse meg senki, segítse dietetikus, edző, pszichológus, mert ha nem, akkor, lám, ők nem tehetnek róla.)
KedvelésKedvelés
Parodizáltam már. Akkor ugyanazt mondta, amit én szoktam. Tudniillik, hogy ez csak játék, az a lényeg, hogy játsszunk, stb.
KedvelésKedvelés
Hát akkor ennyi. Majd megoldja, megéli, feldolgozza. A küólvilág nem csak ellenség, fel is nevel. Amit kap, az visszajelzés, nem elnyomás, nem hatalmi dolog. Aki ciki, azt cikizik, amúgy neki nincs semmilyen védendő nehézsége, sőt, a nyerni akarással és hisztivel ő kerekedne mások fölé. Nem?
Sok bizonyítós gyereket láttam már, akik véresen komolyan vettek minden versenyhelyzetet, akár csaltak is, csak övék legyen a győzelem. Nyilván vannak önértékelési gondok a háttérben. Én, ha gyerek volnék, nem jáztszanék ilyen gyerekkel, senki nem szeret a másik diadalmaskodásának felülete lenni.
Másrészt az előbb láttam egy másfél éves kisfiút, nyilvánvalóan valami ortopédiai gondja van, és az ő büszke-szeretne-lenni apukáját, és LEBASZTA, hogy NE LÁBUJJHEGYEZZ, NEM SZABAD. Neki ép és okés gyereke van.
KedvelésKedvelés
Ez nálunk is előjött idén, amikor elkezdtünk kártyázni, társasozni (5-6 éves). Mikor kiborult, hogy nem nyer, mondtam neki, hogy ez így nem oké, csak akkor van értelme játszani, ha nem tudjuk előre, ki fog nyerni. Illetve mikor legközelebb jött, hogy kártyázzunk, mondtam neki, hogy oké, mivel te csak azt tudod elviselni, ha te nyersz, akkor vegyük úgy, hogy játszottunk, és hurrá, nyertél. Nem is kell osztani lapokat. Ezt addig űztem-fűztem, amíg nagyon viccesnek kezdte látni, hogy mindig nyernie kell. Megállapodtunk, hogy ha igazából játszani akar, akkor csak rendesen, ha elfogadja, hogy bárki nyerhet. Ez pár hónapja volt, néha elszomorodik, ha veszít, de megértette. Nekem is idegesítő, ha egy gyerek ezzel nincs tisztában, arra gondolok, hogy ezt valszeg sosem tisztázták vele rendesen (mármint hogy nincs játék a veszteség kockázata nélkül), túlféltették, vigasztalták ebben a helyzetben (ilyet sokat láttam).
KedvelésKedvelés
Az öcsém pontosan ilyen volt. Amikor az unokatestvéreimmel töltöttük a nyarat a nagyszüleim nyaralójában, a végén már titkos társasjátékozásokat szerveztek, hogy ne tudja meg, mert vele képtelenség volt játszani. Ordított, ha nem ő nyert, sokáig és nagyon, és egészen nagy koráig csinálta. Őt konkrétan a sport tette helyre, kb negyedikes-ötödikes korában íratták be úszni és elég hamar elkezdett komolyan edzeni (minden hétköznap két edzés, reggel és délután, nyáron pedig erőnléti). Nem tudom, talán az, hogy megtanulta értékelni magát az erőfeszítést, az odavezető utat. Sokat versenyzett, de, és mi sem akartuk elhinni, de tulajdonképpen nem is érdekelte, hogy hanyadik lesz. Az ideje érdekelte, hogy magához képest javított-e. Szóval rendet tett a fejében a sport. A mai napig sportoló.
Hozzátartozik, hogy ő a hülyeségig “kocka” volt, vagy akaratos, nem tudom, hogy mondjam, nulla napos korától (szerintem már magzatkorában is). Ha akart valamit, akkor csak az volt a jó, órákig képes volt hisztérikusan üvölteni, ha valamit nem kapott meg/nem történt meg/nem úgy történt, ekkor hangzott el az ikonikus mondat, óvodáskorú volt, állt a konyhában és két órája üvöltött egyfolytában, anyám higgadtan főzött, az öcsém egyszer csak abbahagyta az üvöltést, és szipogva anyámhoz fordult: anya, most miért sírok?
Meg, amikor szintén nemtom hány óra üvöltés után egyszer csak közölte: most elmegyek pisilni, aztán jövök és sírok tovább.
Na, erre a gyerekre vigyáztam én hosszú nyarakon keresztül kiskamasz koromban. Csoda, hogy nem vagyok biztos a gyerekvállalásban? 🙂
Egyébként tök normális felnőtt lett, még mindig kocka, de habszivacsból.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ha pedig elfajul a csúfolódás, és a gyerek áldozat, akkor nem vele kell beszélni, hanem a pedagógussal és a többi gyerekkel, szülővel.
KedvelésKedvelés
Az jutott eszembe, hogy vajon a te fiad saját magával szemben is ilyen szigorú-e, mint a világgal szemben? Magára is pipa, ha valami nem sikerül, vagy csak másokra?
Mert például az öcsém saját magával kapcsolatban is kőkemény volt. Eszembe jut egy történet: cumizott, még akkor is, amikor óvodába járt. Beszélgetett vele anyukám erről, hogy a nagyobb gyerekek már nem cumiznak, mert rossz a fogaknak, meg olyan kisbabás, stb. Az öcsém elgondolkodott, majd közölte: amikor nagycsoportos leszek, leszokok a cumiról. Szó szerint ezt mondta. Aznap reggel, amikor először ment nagycsoportba, felkelt az ágyból, anyám kezébe adta a cumit, és közölte vele, hogy tessék, itt van, Icu néni elviheti a nyusziknak (Icu néni a bejárónő volt, és nyulakat nevelt otthon, és ő mondta neki mindig, hogy elviszi mostmár azt a cumit a kisnyusziknak. Hát, erre az én öcsém természetesen rá se bagózott.)
Anyám egy darabig őrizgette a szekrényben a cumit, mert majd biztos kéri este… vagy másnap este… hát soha többet nem kérte, természetesen. Amit mondott, megmondta.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én meg a magyar agyammal azon aggódom, hogy tudja-e a gyerek Horvatország és Magyarország nevet hollandul. De nincs nyári élmény beszámoló. És egy mappával és egy benti cipővel kellett hozzájárulni az évhez. Minden mást bent kapnak. Színeseket és hegyezőt is 🙂
KedvelésKedvelés
Behunyta a szemét az egész tanári kar, túléltem. Életre szóló sebekkel, persze. De kit érdekel.
Az én anyám se járt be semmiért, szülőire se, soha. Apám azt se tudta mi az.
Ha soha többé életembe iskolát belülről nem látok az is sok lesz.
Kaptam diagnózist 30 plusz évesen, lenne könnyítés ha visszamennék phd-re. Nem megyek.
KedvelésKedvelés
Az én nagyobb lányom belsőleg rendeske, “szabálykövető” ahogy az óvónéni mondta. Picit jobb a helyzet most már, de olyasmikről kellett győzködnöm ovikezdés után, hogy nem a világ tragédiája, ha kimegy a vonalból a színezőben, meg olyan nincs, hogy feketével nem színezünk, a fekete is egy szín… (Ezek mondjuk egy másik óvónénitől származnak, ő azóta sajnoshálistennek nyugdíjas lett.) Nem is tudom, mi lesz majd, ha iskolás lesz. Az az egy vigasztal, hogy ez még két tanévnyire van, és majdnem hét éves lesz, mire kezd. A betűk meg a könyvek meg már most nagyon érdeklik, csak ne pont az iskolától múljon el…
KedvelésKedvelik 1 személy
Feketével, jaj. És éssel nem kezdünk mondatot, és minden tejterméket j-vel írunk: tejszín, tejföl, jé! Gomolya…
KedvelésKedvelés
Ah…két nyugdíjas óvónénije lesz a gyermekemnek ettől az évtől…ilyen típusú problémákra számitok én is.( eddig két fiatalabb volt, akikkel nem volt különösebb gond)
KedvelésKedvelés
Túlbuzgó mentalistást a XII., II. kerületből ismerem, ezért is jó volt elköltözni onnan gyerekekkel, már a játszótéren érezni a nyomást. Most kevesebb a tökéletes életű körülöttünk, több a laza és a gyerekben bízó, nem mindent helyette megoldó szülő. Pedig én még rá is érnék, hogy tökéletesre csiszoljam a búrát a gyerekeim körül, de nagyon nem hiszek ebben. Tanítót felszólítani, hogy ilyen vagy olyan legyen, szerintem nem lehet, vagy tud valaki empatikus lenni, átlátni a buzgolkodáson, szülői nyomáson, vagy nem.
KedvelésKedvelés
Azért ez mindenkinek szól, megszomorodott szülőknek is, akik egykor bántalmazott gyerekek és diákok voltak.
Egyébként sokszor van, hogy nem beszélünk valamiről, nem is tudják, hogy ez gond (tavaly jeleztem is, hogy miért ügyeltetnek gyerekkel, uszítják rá őket a társakra, és az igazgató elgondolkodott), és szólni kell, rámutatni. Lesz változás, kicsi vagy icipici? Nem biztos, de mi legalább tematizáltuk a dolgot és deklaráltuk azt, ami kikívánkozott. Az is fontos.
És igenis a “nem tudom milyen irányban nyaljam már a gyerek seggét, annyira ráérek” szülők is egy kicsit kapjanak jelzést. Már kezdődik a különóraszezon, az előkészítő, szombati nyelvórákkal meg minden.
Hova költöztetek?
Én jól szórakozom amúgy, és élvezem azt, ami ebből a dúskálásból jó. Értékelem is. Például tényleg nagyon kevés a kutyaszar, és épül az új iskolaépület, jövő őszre meglesz.
KedvelésKedvelés
Budán vagyunk most is, csak nem a legelitebb részen, nekem ez pont jó közeg. Én a II. kerületben jártam gimnáziumba fontos emberek fontos gyerekei közé, ott nem csak szülői fontoskodás volt, hanem tekintélybevetés is (híres emberek öntudatos gyerekei), nekem ez nagyon nem jön be, hiába kulturált a környezet. Igen, értem azt a részt, hogy ki kell mondani, ha valami nem jó, de azért bizalmam leginkább olyan tanárokban/iskolában lenne, ahol jobban tudják nálam, hogy hogyan kell jól bánni a gyerekekkel egy iskolában. És itt most nem arra gondolok, hogy a szülőnek ne lehetnének jobbító észrevételei, de a posztban alapvető dolgok nem stimmelnek a pedagógussal, nem részletkérdések.
KedvelésKedvelés
Pedig ez is Buda, részben a fiam régi általános iskolája, megbecsült, bevett kollégák és hatalmi alapon minden, előnyszerzés a közösségért végzett munkaként.
KedvelésKedvelés
Undorito. Visszajottem a korabbi, helyi suliba. Bar ne tettem volna. Horrorba illo, ahogy a regi, osszeaszott banyak a gyerekekkel es kollegaikkal beszelnek, ahogy hozzajuk viszonyulnak. Rosszabodott a helyzet, de azt hallom sok felol, hogy gaz az egesz tanarkent is, tanulokent is. Oktatasbol meg kell lepni, erre jutottam. Most, hogy egy evem maradt az angol szakbol egesz logikusnak tunik……
KedvelésKedvelés
Budára tippletem, mint helyszínre, azon belül is a XII. vagy II. kerületre – ott láttam sok ilyesmit. Mi ugyan még Budán, de egy “prolibb” részen lakunk most (korábban a XII.-ben).
KedvelésKedvelés
Az óvodában nekünk immáron két nap elég volt. Mesélek majd. Körzetes állami óvoda, most orvos, keressük a másik ovit.
Nem akartam elhinni, amit látok.
KedvelésKedvelés
Elmeséled?
KedvelésKedvelés
na, ideértem 😀
hát, … a vezető óvónő százötven kiló, alig bír mozogni. és agresszív is.
a gyerekekkel úgy beszélnek, mintha idióták lennének, egyáltalán nem kezelik őket emberként.
a mi csoportunk az olyan volt, hogy vagy hat 3h-s gyerek, amivel nekem nem is lett volna gondom, sem az autista kisfiúval, aki felett egy direkt miatt fölvett pedaszi őrködött.
a gondom az óvónőkkel, és a hozzáállásukkal volt. volt egy kis tündér kislány, akit folyamatosan csesztetett a többi gyerek. de úgy, hogy lefogták a kezeit, lábait, és egy negyedik az arcába mart. rángatták, húzták a földön. ugyanezt megcsinálták mással is amúgy, ugyanazok.
dobálták egymás arcába a homokot a gyerekek, és elhangzott egy halvány “nedobáldahomokot” hozzászólás, de a kurva padról egy se állt fel. sem a bántalmazásnál. végignézték, bazmeg, és nem csináltak semmit. az egyik kislány szeméből én töröltem ki a homokot, adtam neki vizet, mert basztak rá.
a fiam nézett, figyelt, nem értette, miért Így játszanak a gyerekek.
másik csoportban az egyik kislány ötször mondta el az óvónőnek, hogy “csináltam neked tortát!”- és semmi reakció, bazmeg, SEMMI, úgy hidd el. majd a kislány visszakullog a homokozóba..
ostoba, érzéketlen, bunkó társaság.
az új óvoda sem sokkal jobb, itt mondjuk nem voltam ott beszoktatásnál. sajnálom is, mert egyébként a fiam meséli, hogy ez meg az a gyerek lökdösi, mert nem akart bújócskázni.
-gyere bújócskázni.
-nem megyek, nem akarok
– akkor fellöklek
– ne lökj fel, nem akarok bújócskázni. (mosolyog)
fellöki. visszalök. óvónéni semmit se lát ebből.
nem tudom, hány ilyen eset van.
KedvelésKedvelés
Mit láttál?
KedvelésKedvelés
Ez a lutrik lutrijának lutrija, ez az egész oktatás. Mi is agyalás nélkül a legközelebbi körzetesbe a gyereket (kicsit dacból is, nekem nagyon nem fekszik hogy az óvodán többet pörögjek, mint a saját egyetemi felvételimen) és egyenlőre nagyon normálisan zajlik minden, normális emberek között. Vakszerencse, és előre nem lehet tudni, bármennyit kutakodik és káderezik az ember.
KedvelésKedvelés
Igen, saját magával szemben is szigorú. Az nagyon érdekes, hogy öcsédet az úszóversenyeken nem érdekelte, hogy hányadik lesz.
KedvelésKedvelés
Szia, az én nagyobb fiam is ilyen, és a kicsi is mutat hasonló jegyeket, bár ő tényleg élvezi az együtt játékot is. A naggyal viszont komoly tréning volt, hogy ne toporzékoljon, ha nem ő nyer. Most elsős.
Én is kifiguráztam, meg elmondtam, hogy milyen rossz, hogy ahelyett, hogy jókedvűen játszanánk, az ő hisztijét kell mindenkinek nézni. Most már méltósággal viseli, ha veszít. De ha négyen játszunk, akkor legalább egyszer neki kell nyernie (apa-anya-gyerekek), különben nem bírja leplezni a csalódottságát.
KedvelésKedvelés
Az én fiam is ilyen volt. Sokáig. Egy ideig azt hallgattam az apjától, hogy azért, mert nincs egészséges önbecsülése, mert azt én eltiprom a folytonos kritizálásommal. Aztán arra gondoltam, hogy azért, mert az apja mindent megenged neki, fogalma sincs, hol a kerítés. Anyám szerint azért, mert a csillagjegye oroszlán. Most meg már tudom, hogy csak. Mert ilyen a temperamentuma, mert heves, mert türelmetlen, mert gyors, mert önző, mert öntörvényű. Iszonyú sokat kellett vele foglalkozni, magyarázni, elviselni. Most, hogy 13 éves, már kevésbé érdekli a győzelem, hiszti régóta nincs. Szívesen leül kicsikkel is játszani, mutatni nekik, hogy kell, velük türelmes. De már csak olyat játszik, amit igazán kedvel, akármire nem lehet rávenni.
Ha vigasztal bárkit a dolog, szerintem ha nem hagyjuk, meg tud változni.
KedvelésKedvelés
Nekem is hasonló fiam van, de folyamatosan fejlődik és hát na, engem is fejleszt valahol. Van egy felnőtt bátyja (nem én szültem, de akár szülhettem volna), neki is volt táblaborogatós-sőt, billentyűzetzúzós korszaka (Hülyegép! Vesztettem ellene már megint!) és teljesen kinőtte. De nyilván nem automatikusan, hanem sok meló árán, mások és a saját melóját is ide számítva.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon durva. Bocs. Meg költséges is. Honnan jönnek ezek a viselkedések? Én lefojtom a gyerekeim reakcióit, haragját? Az első reflexem az, hogy “nálunk ez nincs, mert én ezt nem tűröm, ezt ők maguk is szánalmasnak tartják”, nagyon kritikus vagyok mindennel, ami primer, irracionális, indulati alapú, desturuktív, nem okos, nem józan, nem konstruktív.
KedvelésKedvelés
Igen, mi is csak néztünk, mint a lukinyúl. Arra jutottunk, hogy mivel a saját ideje viszont mindig piszkosul érdekelte, meg számolgatott, talán ez is verseny volt, csak saját magával. Ami azért a legjobb fajta verseny.
Beugrott egy nagyon vicces pillanat, már nagy lakli korából (20+). Mi eléggé szeretünk társasozni, akkor is épp valamit játszottunk, a sokadik körön voltunk túl, és ő kb mindig, de mindig utolsó lett, vagy akörül. Poénkodva megjegyeztem: még jó, hogy most már nem hisztizel és tudsz veszíteni. Erre rezignáltan azt mondta: hát, úgy látszik, most már nyerni nem tudok.
KedvelésKedvelés
Csodállak, hogy még játszottál vele.
KedvelésKedvelés
Valami meghatott, gyöngéd érzelem vesz erőt rajtam minden ilyen megnyilvánulása után, tényleg nagyon érzelmesen tudok viszonyulni ezekhez. Pedig traumatizált gyerekkoromban rendesen. Védekezés…?
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Végiggondolom.
KedvelésKedvelés
Tüök jó fej vagy, hogy így reagálsz, van, aki leállt volna önigazolni.
KedvelésKedvelés
Persze, az én fejemben is lefutott, hogy de mi nem is. De próbáltam érteni, hogy milyen tapasztalatból írod azt, amit írtál. Az általam gyakran ismételgetett mondatokat próbáltam tetten érni, hogy azokkal közvetítették akaratlanul elvárást.
KedvelésKedvelés
SNI: röviden írok, iskolában dolgozom: lehet írni kérvényt, hogy ne vegyél figyleembe az iskolában az SNI státuszt és hirtelen megszűnik SNI-snek lenni az iskola szempontjából.
KedvelésKedvelés
Ezt kinek írod, mire?
KedvelésKedvelés
Köszi. Oviban még nem titkolhattam el, sem a bölcsiben, hiába kértem, hogy ne vegyék figyelembe. De jó tudni, hogy az iskolában már nem lesz kötelező.
KedvelésKedvelés