Gondoltatok már arra, hogy ezek az ezospiri fordulatok, hogy sors, karma meg majd az élettől visszakapod vagy (keresztényben) megver ezért még az Isten, ez semmi más, mint önigazolás és rosszakarat? Nekem már akkor is a hajam kihullott tőlük, amikor még nem gondoltam bele. A remény kifejeződése mindez, hogy nem csak neked, majd másnak is szar lesz. Vele csalt az apjukod? Majd visszakapja, megcsalja őt is. (Nagyvonalúan elfelejted, hogy az apjukodat semmid sem kívánta már rég, csakis a státusz és a megszokás tart mellette, fel-felbizseregtél te is más férfiaktól, de az persze érdeksérelem, ha botrány, válás van.)
Statisztikailag ez valószínű, mármint hogy őt is megcsalják majd, de nem a karma miatt.
Karma létezhet, persze, nem azért. Én arról beszélek, amikor “ráparkolt a kocsimra, na, majd a karma!” Olyan könnyű vagyok, amióta rájöttem, hogy nincsen karma, nincsen végítélet, igazság pillanata. Ezek tudati konstrukciók: a bűntudatkeltést használja a többiek ellen az, akinek nem nagyon van erkölcsi gátja, nem kényszeríti semmi a tisztességre, mert van hatalma. Nem csak ember, intézmény is lehet. Kézenfekvő az egyház, az állam, de amúgy sokszor az orvostudomány (pszichiátria) is megbélyegez a diagnózissal, sakkban tart a bűntudattal. Ha az erőszakmonopólium is az övék (apák, inkvizíció, állam), és nincsenek komoly garanciák, akkor bármire rávehető a tömeg.
Másrészt a néplélek terméke a világ igazságosságába vetett hit, az, hogy minden körbeér és a tetteknek következményük van. És jól jön mindenkinek, aki téged élne fel, mert ezek a hiedelmek pórázként működnek az egyén szintjén is, hogy félj önmagad lenni, ne tedd szóvá, ami gáz, ne hagyd ott a nem működő kapcsolatodat, és kussolj, ha baszogatnak. AZt mondtam már, hogy jobb a békesség és csak magadat mérgezed?
Sunnyogás van, mindenki csúnyákat gondol és sugdos hát mögött, de játssza a békéset, toleránsat, mert nem illik és nem is éri meg konfrontálódni.
Hát én néha üvölteni tudnék.
De most arany későnyár van, levelek koppannak halkan, én pedig hallgatok. Nincs bennem vád és kiáltozás. Valóságos eksztázis ez. Nincs Isten. Ez persze metafora, mert van, de büntetés, számadás. Kiszálltam, és olyan egyszerű az élet azóta.
Isten, te összehúzott szakállas szemöldök, te bíra, te kontroll! Nem is vagy!
Nincsen bennem bűntudat, szégyen. Nem félek. Én azért ne mondjak ki valamit, ami egyébként világlóan igaz, mert jaj, mi lesz – én…? komolyan?
*
Volt bennem egy terv, ígéret is részben a gyerekeknek és magamnak, hogy mi majd nagyokat biciklizünk és vízpartra megyünk, kis fővárosi programok. Most mégis minden nap azt csináljuk, ami jólesik, kinek mi, de itthon ragadunk a kastélyban. Amit élveznek, az nem kütyü és nem tévé: a rémületes mennyiségű játékkal és lommal mámorosan és kreatívan játszanak, tényleg megható, amiket kiötlenek. Én menedzselem az evést, ruházkodást, lefekvést, takarítok, de csak olyan minimálban, kutyázom, el-elugrunk edzeni Julissal, de főleg olvasok, írok, sudokut fejtek.
És képzeljétek, bűntudatom volt: nem vagyok protestáns, aktív, lelkes. Kéne ügyeket intézni egyébként, de nyilván nem vasárnap meg hétfőn. Lehetne, jó lenne elugrani Dunához, Balatonhoz, de nem visz rá a lélek, egy kicsit macerás is, mert nincs bankkártyám, továbbá a személyim elveszett, ja, és Juli füllyukasztása miatt most a víz sem annyira jó, valamint (ismét) nem látok, csak remélem, hogy meglesz az új kontaktlencsém, szóval jobb nekem az ismerős közegben. Na de a lényeg, hogy volt ez a homályos rossz érzés, ami egész életemben kísért, hogy NEM EZT KÉNE CSINÁLNOM, valami mást, hasznosabbat kéne, nem ezt ígértem…
Hasaltam a szeretett strandtörülközőmön a szelíd napfényben, a menő bikinimben, egy jeges lattéval, mindenki jól volt, felnéztem a sudokuból, és azt mondtam: de hiszen élvezem. Senkinek nincs és ne legyen baja ezzel. Nincs fölöttem kontroll. Nem fogom sajnálni ezt az időt a halálos ágyamon, mert gyógyítóan pihentető. (“Végre nem gépezel, jó látni”, mondá a tízéves lehány.)
Tegyük fel, depressziós volnék, vagy arra hajlamos (vagyok is). Tiszta haszon volna, hogy van bármi, amit árnyék nélkül élvezek. Ki, mi beszél bennem, amikor azt mondja, hogy hasznosabban is tölthetném az időt? Hogy szívnom kéne, követ törnöm, lakást felújítanom, vagy másokon segítenem? (Bödőcs szerint titkon Teréz anya is belerúgott a macskába.)
Honnan jön ez a hang, hogy “nem jó, amit teszek”?
Meséltem már, de nem ennyire expliciten, hogy krónikus rettegésben töltöttem a nyolc-tizenkét éves korom közti időszakot, minden pillanatban azt vártam: jő a végítélet, és én épp/még mindig nem vagyok megtérve, elrendezetlen bűneim vannak, pokolra jutok. (Gyerekkorom egy mondatban.) Erőből, ökölbe szorított szívvel próbáltam megtérni: most! gyorsan! Álmos voltam, küszködtem, hogy koncentrálni tudjak. Ki tudja, reggel áll-e még a világ?
Apám és az ő tanai nevelték belém a rettegést. Hogy kell megtérni? Gyorsan, nagyon kéne! Úgy voltam vele, mint akinek székrekedése van. És mivel nem történt meg a villanás, magamat hibáztattam. Nem akarom eléggé! Tele van bűnnel a szívem. Nem érdemlem meg.
A keresztény bűntudattól eltávolodtam rég, de nyomai bennem vannak, és jött az új éra: az intellektuális önvizsgálat, magamra rálátás. DSzenvedtem, szorongtam.
Bűntudatra való erős hajlamomat ráadásul sokan használták ki. Megérezték, rárepültek. Engem lehet gyötörni. Még ma is.
Milyen döbbenet erre mostanában rájönni.
Amióta nem kérek jóváhagyást, nem igazodom, nem tartom a puszta szokásokat szabályoknak vagy pláne erkölcsi törvényeknek, és nem érzem, hogy közeleg a számadás, azóta szabad és érett a lelkem.
Nem baj, ha nem minden tökéletes, hatékony és erkölcsös. Sok minden nem baj, csak a lényeg stimmeljen. ne bonyolítsuk. ne szenvedjünk.
Magamnak csináltam a szenvedést ilyenekkel, hogy nem írok elég szépen. A kézírásommal kapcsolatban mély, maximalista nyugtalanság volt bennem. És a mellem, a kézfejem, a lábam… Ma már tudom, extrém igényes és szép a kézírásom, a testemben pedig ritka csoda rejlik.
Nincs éves mérleg, nem kell gyorsan összeszednem magam. Nem baj, ha jól érzem magam, nem baj, ha szarul vagyok. Hibázni is szabad. Már tudom – de megrendítő volt rájönni –: nem csak én vagyok ám gyarló. És nem vállalok mindenért felelősséget többé. Nem tudok mit csinálni, széttárom a kezem: nem az én hatásköröm. Nem fájdítom a fejem miatta. Sőt: hagyjanak engem békén, ne pakolják rám.
Nincs nekem lelkiismeretem, mondaná (mondta is) Kozma. Hát ez a rángatós, ravasz kontroll, ez nincs már, amellyel használná a riadt jóságomat az, aki ebből él.
A fekete pedagógiáról beszélek. Úgy növünk fel, hogy az érdekek, mások, a hatalmasabbak érdekei bevetik a szégyent, a bűntudatot. Morálnak hazudott szabályokkal zsarolnak, hogy úgy legyen, ahogy nekik kényelmes. S hogy ne gondolkodj, csak csináld, amit kell, és érezd rosszul magad, ha mást csinálsz, sőt, akkor is, ha csak másra vágysz, ha megmoccan benned, hogy lehetne másképp is talán.
Ettől vagy frusztrált, ezért nem meleg a szíved, ezért nem tudsz önfeledt lenni, ezért nem élvezed a szexet, mert ezeket a sebeidet gyógyítgatod egész életedben.
Nem kapod vissza, mert nem is vagy rossz. Érted? De ha rossz is voltál, a világ nem igazságos. Nincs neki könyvelője.
Vannak következmények, el lehet rontani dolgokat. Emberi kapcsolatokat is, a testedet. De nős férfival kezdeni nem erkölcstelen, hanem szívás. Dohányozni nem ciki, nem szégyen, hanem csak nem érdemes.
Amióta sok kisebb szabályra fittyet hányok, mert csak bonyolították az életem és belefeszültem, felviláglott, mi az, ami erkölcs és nem szabály.
A történelem maga ez. Engem az inkvizíció nevelt fel, és most felvilágosodom.
Túlírom ezt? Kusza lett?
csak az olvassa. én szóltam 
Terjesszük a bejegyzést (eszmefuttatást)! Minél hamarabb, minél fiatalabb korban tudatosítja magában az ember, annál jobb. A legrosszabb, ha egész életedben érzed, hogy ez így van, mint fennebb, és nem tudod érvényesíteni ezt az igazat. Külső kényszer – gondolod – és hogy mennyi konfliktust, problémát okozna ez a szabadonlét. Okoz is, de nem jobb szabadon?
KedvelésKedvelés
Szerintem nem írtad túl. Én is pont most jöttem ezekre rá 47 évesen. Azóta vígan élek együtt a függőségeimmel. Rájöttem, hogy akik már nagy nehezen lemondtak erről-arról, azok se boldogabbak, megelégedettebbek nálam. Önigazolás? Leszarom. Ez is csak egy szó. A bűntudat a függőség, ami mindannyiunkban benne van. Na, ezt kell letenni.
KedvelésKedvelés
Szia, üdv a blogon. Nem egészen értem, mire célzol – a poszt ugye olyanokat hoz fel példának, hogy NEM BAJ, HA EGY VAKÁCIÓS ÜNNEPNAPON ÓRÁKIG SUDOKUT FEJTEK TAKARÍTÁS ÉS DRÁGA, BONYOLULT IZGIPROGRAM HELYETT, HA EGYSZER MINDENKI BOLDOG ÍGY, meg hogy NEM IS CSÚNYA A KÉZÍRÁSOM, SE A KÉZFEJEM, és hogy TALÁN NEM ÉN KERÜLÖK A POKOL LEGMÉLYÉRE (amiért harmadikban brahiból körömkefét loptam). Nekem nincsenek függőségeim, szerintem kár mentséget keresni romboló szokásokra, és nem szeretném, ha ez a poszt erre használódna.
KedvelésKedvelés
Én erre 42 évesen jöttem rá. Sokkal hamarabb kellett volna.Annyira jó ezt így leírva látni!!
“Amióta nem kérek jóváhagyást, nem igazodom, nem tartom a puszta szokásokat szabályoknak vagy pláne erkölcsi törvényeknek, és nem érzem, hogy közeleg a számadás, azóta szabad és érett a lelkem.”
Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Kölcsön vettem a blog nevét adó idézetet most, hogy megosztottam a litera.hu-ról Radics V. 2flekkenjét Esterházyról. Miért is szabadkoztam? Tudom, az ismerőseim egy része egészen ellenkező nézeteket vall. – Én nem látom őket, mit szemérmeskedek?! Vannak, akiket töröltem is már. Oly sokfélék az emberek a tágabban vett bölcsészszakmákban is, a műveltség nem akadálya az előítéletes gondolkodásnak.
KedvelésKedvelés
Nincs karma, nem vagyok rossz, a rendszer igazságtalan, Isten nem büntet. Ezek megvannak itt is. Miért kell újra és újra rádöbbenni? Pedig az ember valahogy így jön a világra, nem? Engem nem nyomasztott senki ilyesmivel, mégis olyan szépen megtanultam viselkedni, szégyellni magam.
Ki kell menni az erdőbe. Nekem az segít, ha le tudom vetni valamennyi magamra öltött társadalmi szerepemet, és csak ember vagyok, én vagyok, és a fák, a kutya, sár, madarak, és a Nap.
Olyan jó lenne nem része lenni ennek az egésznek, nem nyomasztani magamat, egymást, közben pedig tudom jól, hogy nyomasztom én is a gyerekemet, a tanítványaimat, a szülőket. Hogy csináljam jól?
KedvelésKedvelés
Mindannyian ugyanott nőttünk fel. Mondaná erre Lobster (oriblog.hu). Aki kontrollhelyzetben van, mind használ, használni kénytelen kontrolleszközöket, maguktól, belátás-alapon nem fogják megkönnyíteni a gyerekeink, tantványaink a dolgunkat, mivel ők is ugyanott nőttek fel. ITT JAVÍTOTTAM Annyit tehetsz, hogy tudod: nem a te hibád. De mindig tisztában lévén azzal, hogy mit csinálsz. Illetve számos esetben lehet keresni alternatív, nem hatalmi eszközöket. Én amióta gyakrabban vagyok elvágólagos, azaz a gyerekekkel nem vitatok meg bizonyos dolgokat, mert tudom, mik a keretek, mennyit bírok, nekik meg majdnem mindegy (álszabadság eldönteni, hogy mit együnk vagy mi a program, hiszen a gyerek a kényszereket nem vezsi figyelembe), azóta ritkábban borulok ki és csak néha van szükségem hatalmi szóra. (Oda meg vissza vannak tőlük, hogy milyen kedvesek, udvariasak, kreatívak.)
KedvelésKedvelés
Ez világméretű felismerés (a nyugati világban), hogy az elmúlt tíz év áldemokratikus gyereknevelési trendje tévút, szülőnek is, gyereknek is. Az Egyszerűbb gyermekkor és a Melegszívű fegyelmezés is ezen alapul, nem véletlenül nagyon népszerű könyvek.
KedvelésKedvelés
Én is pont ennek vagyok a híve: merev, de viszonylag tág határok, ezen belül pedig maximális szabadság. És következetesség.
KedvelésKedvelés
De ha valaki a szvingerklubot meri kedvelni :))) Tudom, ki vagyok tiltva. De nem fura, hogy amit én merek csinálni, az rossz. Te elítélhetsz, én meg nem is védekezhetek?
KedvelésKedvelés
Csak nem tudsz elszakadni.
Látom, azért foglalkoztat a dolog, tudod te is, hogy gáz a swinger, álnéven eldicsekedni vele (“mi milyen lazák vagyunk”) meg kifejezetten undorító. Szerintem gáz (erkkölcsileg vállalhatatlan), emellett röhejes is, továbbá egyenlőtlen: mindig a fiúk mókája és igénye marad, a nőket “bemocskolja”. A nagyon kevés belső erkölcsi parancs egyike ez, amelyet vallok: a szex nem vihető át bájolgó, “elvégre felnőttek vagyunk”, nejlonzoknis, egymást használós, kompromisszumos feszengésbe, mert az nem emberi, amellett nem higiénikus, a partnerek pedig szódával, de inkább töménnyel mennek csak el, “ha már itt vagyunk”. Igazi kívánásról szó nincs, gusztusos, mafgára adó férfi nem jár swingerbe, ha mégis van izgalmas nő, akkor az aktus neve prostitúció (de mondjuk izgalmasság nélkül is). Én itt erre nem fogok jóváhagyást adni, ezt hiába keresed itt, a blog üzenete nem az anything goes. A poszt nem ad felmentést semmilyen függőségre, kényelmeskedésre, amellyel magadnak könnyítesz, de másokat szomorítasz.
A poszt nem állítja, hogy akkor tehát azt csináld, ami kényelmes, minden rendben van, bűn vagy másoknak ártás nem létezik. Te pont több területen is ártalmasan viselkedsz: erőszakosan trollkodsz, mostohán bánsz a gyerekkel, használod a női testet, a műveletlenségedet próbálod igazolni gőgös, buta eszmefuttatásokkal, leszólva azt, aki melót tett bele, olvas. A poszt valami olyasmit körvonalaz, hogy egy tisztességes, soha nem puskázó, nem protekciózó, csakis őszintén szerelmes nő ne éljen örök bűntudatban, ne rettegjen már a KÉZÍRÁSA meg a LÁBFEJE miatt és ne gyötörje a pokol képzete. Tehát a túl-önkontrolláló blogger szól benne, nem az, akinek korábban sem, sosem voltak erkölcsi gátjai, például szándékosan szívatni, nyomorban tartani egy gyereket, pedig telne jobb életre, vagy a bloggerrel feszkózni.
A te dolgaid jóváhagyása a te feladatod, ne tedd tőlem függővé.
KedvelésKedvelés
Szerintem egyáltalán nem írod túl: egy kicsit kuszának érzem. (Persze csak szerintem) nagyon is megérné kicsit jobban kifejteni ezeket a fogalmakat, mint igazságosság, karma, következmény. Persze értem, hogy te nagyon primér értelemben használod az igazságosságot (kb elemi események szintjén, már ha lehetne ezt definiálni), de én hiszek benne, h tágabb kontextusban (nem az egyén szintjén) van olyan, hogy igazságos. Olyan is lehet, h az ember azt kapja, amit megérdemel, amiért megdolgozik, legyen az Nobel-díj vagy tüdőrák. Ez is lehet igazságos. Mert a tetteknek sok esetben igenis van következményük. A jó esetekben persze. Az meg nem igazságos, amikor valakivel valamilyen katasztrófa történik. Amikor mindent megtesz, hogy jó legyen, és mégis rossz neki. Az ilyen esetek pszichés feldolgozásához jól jöhet a karma, a sors vagy az Isten segédfogalmak bevezetése. Szóval ezt most csak hirtelen idehánytam, ami hirtelen eszembe jutott, csak jelezni kívántam, hogy ez egy nagyon összetett és érdekes téma, amit egy blogbejegyzésben lehetetlen túlírni.
KedvelésKedvelés
Szerintem olyan van, hogy mondjuk az ávóst felakasztják, a tömeg megelégeli, a harag átzúdul a gáton, ilyen értelemben tud lenni következmény. De azt nem lehet nem látni, hogy hányan dolgoznak nagyon keményen és mégse viszik abban semmire, mások meg épp ott vannak, jó helyen, alig tesznek bele valamit, és hasítanak. A maga munkáját, puszta ottlétét mindenki keménynek mondja ám… Azt se lehet nem látni, hogy hány háborús bűnös ússza meg, hány kiváló ember őrül bele, öngyilkosságba hajszolják, megmerénylik. Mivel ez random van így (más kiválóak példaképek lesznek, megerősödnek, sikerük lesz), erre mondom, hogy nem várható el igazságosság, nem tételezhető fel egy ilyen rendező elv, szándék, célszerűség.
KedvelésKedvelés
Igen, csak én pont ezt tartom önfelmentésnek (“a maga munkáját mindenki keménynek mondja ám”) nem azt a hozzáállást, h a tetteinknek következménye van. (Jézusom, hány irányban lehetne ezt innen tovább írni!) Mondjuk, ha mondjuk olimpiai úszó példakép szeretnék lenni, akkor már az elején fel kéne mérnem a kockázatokat, hogy ez nagyon sok munka lesz, és a sikerre valo esély pedig minimális, mert olimpiai bajnokból kevés van. Ha híres író szeretnék lenni, akkor már picikét jobbak az esélyek, ha pedig híres zenész, akkor talán még jobbak. Oda akarok kilyukadni, hogy valamilyen paraméter mentén grammra mérni az embereket és aztán ezt rendezni, és aztán ezt a rendezést kifogásolni, ez nem az igazságosság szerintem. Igazságos lehet pl. ha hosszútávon egy társadalom felismeri, hogy hülyeség túl sok erőforrást fordítani az egyéni túl objektíven mérhető eredmények fejlesztésére a közjó helyett. (Élsport vs. tömegsport támogatása.) Ilyen értelemben igazságos az, ha vki sokat tesz vmibe, és mégsem lett az. Mert akkor nem erre volt igény, és kész. Végeredményben azt szeretném megfogalmazni, h a “szemet szemért…” Igazságosságfogalom helyett létezhetnek másfajta igazságosságfogalmak. És értem, hogy miért írod, de Tőled a “tetteknek következménye van” állítás kategorikus tagadása kicsit ellentmondásos, amit egyáltalán nem szemèlyes kritikának szánok, hanem csak azt szeretném alátámasztani, h mennyire nincs ez túlírva.
KedvelésKedvelés
“Mondjuk, ha mondjuk olimpiai úszó példakép szeretnék lenni, akkor már az elején fel kéne mérnem a kockázatokat, hogy ez nagyon sok munka lesz, és a sikerre valo esély pedig minimális, mert olimpiai bajnokból kevés van. Ha híres író szeretnék lenni, akkor már picikét jobbak az esélyek, ha pedig híres zenész, akkor talán még jobbak.” Bocs, de ez honnan? Mert neked több tehetséged van utóbbiakhoz, vagy alig valami az úszáshoz? A közelebbről meg nem határozott híresíróság-híreszenészség persze könnyebbnek tűnik, mint az olimpiai szintű sport, de azt elérni, hogy igazán jegyzett író, zenész legyél igen nehéz, már csak azért is, mert sokkal nagyobb a tülekedés e területeken. De ne sugalljuk azt, hogy ezek “könyebbek”.
Én a szemet szemértre gondoltam egyrészt, másrészt a beletett meló = eredményre, arra a képzetre, hogy van Jó és Rossz és önmagát generálja mindkettő, áldás avagy eredmény formájában a jóság és a küzdés. Nincs hiányérzetem amúgy, a saját erőfeszítésnek nyilván van következménye, tanulás, érlelődés legalábbis, de a másokra vonatkozó akcióknak nem szokott: a pasi megtartáősa, sikeres blogger leszek és hasonlók. Tehát amihez kell a világ, az interakció is. Vagy a másoknak bosszúból rosszat kívánn (ez se az illetőre, se a kívánóra nézve nem okvetlen rossz, nincs bevonzás szerintem).
Vagy amikor valaki nagyon dolgozik valamin, például gyerek szeretése, túlóvása, és pont az lesz a sok, amiatt lesz a gond, mert tévedésen alapult. Na jó, lehetne még sokat írni, igaz.
KedvelésKedvelés
Valószínűleg félreértelek, szerintem az élsport túl van hájpolva, meg ott mérhető az eredmény, a jó író, híres zenész meg olyan szubjektívnek tűnik.
KedvelésKedvelés
Ugye, hogy lehetne még írni? 🙂
Értelek nagyjából azt hiszem, csak arra gondoltam, hogy “a szemet szemért”, “a beletett meló-eredmény”, külső-belső kontrollosság, túlóvás, igazság megérnek mind-mind sok-sok bekezdést.
Nincs vita köztünk szerintem: arra gondoltam, hogy élsportolóra a társadalmi kereslet kisebb (csak nagyon-nagyon magas szinten lehet belőle megélni, mondjuk, ha olimpiai bajnok vagy kb.), írónak magas szinten lehet megélni, zenészként meg még tágabb a kör (tehát én nem az “igazán jegyzettség”-re gondoltam, hanem a boldogulásra). Ez az én tök szubjektív megítélésem, amiben simán tévedhetek. (Nem kapcsolódik: az élsport sztem is túl van hype-olva, és az az érzésem, hogy egy társadalom demokratikus berendezését jól lehet mérni az élsportra való fogékonyságával: minél demokratikusabb annál kevésbé fontos.)
KedvelésKedvelés
Szerintem amúgy pusztán magyar élvonalbeli, nem-olimpikon, nem szponzorált sportolók is kijönnek valahogy, edzősködéssel, kapcsolódó munkákkal.
KedvelésKedvelés
Még az is lehet. Tényleg csak példa akart lenni, és az én fejemben ez van.
KedvelésKedvelés
Bocsánat, de nem hagy nyugodni ez a blogbejegyzés. “mások meg épp ott vannak, jó helyen, alig tesznek bele valamit, és hasítanak.” Ilyet én egyet sem ismerek. Akiket én ismerek, és hasítanak, azok mind kurvára odatették magukat. Egyiket sem tudnám/akarnám utánacsinálni.
KedvelésKedvelés
Pedig van ilyen. Nem is akart színész/modell lenni, csak szóltak neki. Vagy: csak zenélgettünk, ki hitte volna. Az igaz, hogy alkalmas, és tehetségesnek bizonyult, de olyan is van, aki nem annyira.
KedvelésKedvelés
Én ha jól értem a keletieket akkor az öntudatlan programok, kondicionálás, emberi játszmák amiről pl Berne is ír, a “nem ezt kellene csinálnom” is karma. Minden olyan állapot amiből hiányzik a tudatosság fénye. A szabad, felnőtt, kompetens műkődés , a spontaneitás az már az “út” amiről Lao Ce írt sokat.
KedvelésKedvelés
És a szabad gyermeki? (Ez a kedvenc részem)
KedvelésKedvelés
Hát öööö, igen, bizonyos modellek (a jógáét ismerem behatóbban) szerint van egy állandó részünk, ami újra és újra testet ölt. De nemnem, nem MI születünk újra, szóval ennél finomabb a dolog, az, ami MI vagyunk, egyszeri és múlandó. Viszont, a cselekvéseknek van hatása, van következménye, ha tetszik, karma. Hozzuk már a mostani életbe és hozzáteszünk. Olyanok, mint egy kilőtt nyílvessző, úton vannak. Vagy már “kimerültek”, mert a következmény megvalósult. Igazából az elme módosulatainak is van ilyen hatása (azaz pl. a gondolatoknak). Egy jóginak az a cél, hogy ez az újjászületős körforgás leálljon, szóval a jó és rossz karmákat is fel akarja számolni, illetve nem akar újakat generálni, ehhez olyan elmetartalmat használ, ami nem hoz létre ilyen karmát (pl. mantrát, meditációban). Ez abszolút nem az átlag nyugati jógatanár szintje, nyilván. Meg, hangsúlyozom, ez egy modell, erről vannak írások olyanoktól, akik végigmentek az úton (persze kb. annyira érthetőek világosan, mint a Biblia, pl. a Jóga Szútrák). Ha gyakorolsz, akkor tapasztalsz ezt-azt.
Ez, hogy csinál valaki valami rosszat és jajjj, majd visszakapja, vagy jó voltam és ezért jutalom jár, pont ezért nem ennyire egyszerű, ez a szalonspiritualitás :-). Szerintem lehetetlen, hogy ne legyen következmény. De, hogy pontosan hogyan és mikor, hát na, ezt nem tudhatom.
Remélem, nem túl ködös…
KedvelésKedvelés
De, rohadtul ködös :-), persze nagyon szép is, pont ettől nagyon érdekes téma ez.
KedvelésKedvelés
Nekem továbbra is ködös, kultúraidegen és blöffszagú. Sok minden van a lélekben, intenzív megélések vannak, de ezek kapcsán tényként állítani, vallásszerűen, hogy mi hogy van, nem tudom.
Engem valahogy csak ez érdekel a jógából, szinte már nem is jóga:
https://www.instagram.com/amandabisk/
KedvelésKedvelés
Persze, hogy ködös. Viszont a jóga nem vallás, ez fontos. Senki nem mondja, hogy bárki higgye el. Sőt, amikor mondjuk eljön egy olyan eset, hogy mantrát gyakorolsz, gyakorolhatsz a saját vallásod szerint, és ha valahogy előjön az isteni minőség kérdése, akkor is megengedőek abban, hogy a saját kulturális háttered szerint dolgozz ezzel. Ez nekem módfelett tetszik. A keresztény vallásban anno, amikor gyakorló voltam, már egy katolikus/református esetben is volt szájhúzogatás, más vallásokról nem is beszélve. Szerintem nem tudjuk. Utak vannak befelé, hogyan is minősíthetném a másik ember útját?
Szerintem úgy működik, hogy elkezdjük a jógát és akit nem csak a torna érdekel belőle, az lassan ránéz, mi is van mögötte. Ezt én egy modellnek fogom fel, amit olyan emberek alkottak, akik az elméjükkel dolgoztak számomra ismeretlenül mély állapotokban. Ezért töredékes az átadás és a megértés. Tény, hogy bizonyos dolgokat tapasztalok én is ebből, amikor dolgozom az elmémmel, jóval alacsonyabb szinten.
Az is tény, hogy mi itt leginkább csak jógázgatunk… és ezt egy olyan tanárom mondta, aki nálam jóval előrébb jár a meditatív módszerek gyakorlásában. Egyetértek! Neked való ez az út a mostani életedben, élethelyzetedben, vagy nem, az a kérdés.
Nekem egyedül az számít, amikor megtudom, hogy valaki jógázik, hogy milyen ember, mármint egészében. Lehet, hogy fantasztikusan csinálja a spárgát és lemegy hídba, de ha belül, vagy kifelé zűrzavaros, akkor az leginkább a fizikai felszín karcolgatásáról szól, pont annyi, mintha mondjuk ultramaratont futna, vagy hegyet mászna. És fordítva: ha az utóbbiakat csinálja és nem jógázik és nem zűrzavaros, az pont rendben van.
KedvelésKedvelés
Engem pont a fizikai kihívás része nem érdekel a jógának, egy hétezres megmászása és 24 órás ultramaraton után… úgy értem, korábban, amikor a fizikai kihívás érdekelt, megcsináltam ezeket és pipa és ünneplés és nem volt elég, úgy értem, jött a kérdés belül, hogy ennyi? Ettől én jól vagyok a bőrömben? Azóta is sportolok, de nem pont így.
Jógatanári tapasztalataim alapján a nyugati életmódot élő átlagembernek nem is valók ezek a nehéz pózok, pláne 30-40 felett, ráadásul sérülésveszélyesek és időnként a külsőségeket és versengést erősítik. Az tény, hogy sok fiatal jógázik és sok ilyen intenzív stílus van és persze, miért ne csinálják. Ezeket az intenzívebb jógákat valójában eredetileg is a fiataloknak fejlesztették, igazodva az életszakaszukhoz.
A jóga számomra (életkor: 40+) nem erre való, egyszerűen máshogy érzem magam egy jó gyakorlás után a testemben, mint mondjuk egy zúzós terepfutás után, úgy értem, más energiák vannak belül. Van a jó gyakorlásban dinamizmus és erőfeszítés, de statikus és kitartott póz is, de néha meglepően egyszerűek.
Most tartok ott, hogy az egyik csoportomban két év után agyalok, hogy legyen már fejállás… szóval néha talán túl óvatos vagyok.
KedvelésKedvelés
Az jutott eszembe erről a posztról, amit egy remek humorral megírt könyvben olvastam (Diána Cooper: Ágy kutyáknak kiadó). A kutyapanziót üzemeltető főszereplő írta fel a konyhája falára: “Semmi sem igazán fontos, és van, ami egyáltalán nem az.” (Ettől az egy mondattól, néha helyükre kerülnek a dolgok.)
KedvelésKedvelés
“sors, karma meg majd az élettől visszakapod vagy (keresztényben) megver ezért még az Isten” annyira vicces ( szánalmas ) ezt felnőtt emberektől hallani, felnőtt de még mindig hisz a népmesékben, (mindenki elnyeri méltó jutalmát bla-bla, na persze ) ” világ igazságosságába vetett hit, az, hogy minden körbeér és a tetteknek következményük van” ez is önvédelmi mechanizmus amit főleg a jólétben élők használnak, áldozathibáztatásra (biztos megérdemli azért történt vele ez-az ) ezo-spiri magyarazat: okádnom kell
KedvelésKedvelés
Van még néhány be nem engedett komment, közte férfiak szexuális frusztrációjáról és embergyalázó gyakorlatukról szólók. Ez milyen ovi, ahogy most belém csimpaszkodnak, tőlem várják az igazolást, az engedélyt, a pecsétet arra, amivel másoknak ártanak, bitorolnak nekik nem járó dolgokat, alkoholizmusra, elhízásra…
Ne mások miatt ne legyél pedofil/ne kurvázz/igyál, ne mások miatt fogyj le végre, hanem magad miatt. Ezt tényleg újra le kell írni? Miért éltek vissza a bloggal?
KedvelésKedvelés
Ez nekem teljesen új. Mindig úgy gondoltam az ilyen végső igazságosságba vetett hitre, mint amivel azok vígasztalják magukat, akik nagyon nyomorult, kiszolgáltatott helyzetben vannak. Jogfosztottak, akiknek mondjuk megölik szerettüket, és a gyilkos vígan él tovább, mert nincs büntetés, mert nincsenek törvények, vagy a gyilkos a törvények felett áll. És akkor kell a hit, a remény, hogy a világ nem lehet olyan brutális, mint amilyennek tűnik, kell, hogy legyen bűnhődés, ha nem itt, akkor egy másik világban. Sosem gondoltam, hogy engem tart bárki pórázon lelkiismerettel, talán nem volt ilyen, vagy csak nem ismertem fel?
KedvelésKedvelés
Nem mindenkivel van ez, engem extrém módon elhanyagoltak, nem figyeltek rám, a tesóimat részesítették előnyben, nekem apám bántalmazó vallási terrorja jutott., ez elég speciális, én sose voltam laza, leszarós, “önző”, örömelvű, egészséges mértékben sem, anyámban meg erős az önfeláldozás, a mindenen túl kitartás, átválallás. Rengeteget szenvedetm ezek miatt.
KedvelésKedvelés
Sokszor kiderül, hogy mesekönyvnaív vagyok. Felnőttem, és ledöbbenek most is, amikor rájövök, hogy kívülről teljesen oké családokban hogyhogy nem azt közvetítik a gyerekek felé az egyébéként gondoskodó szülők, hogy “jó vagy, fontos vagy, szeretünk”. Olyanok is, akik lelkiismeretesen “mindent” megadnak, csak ezt nem. Nem majomszeret, nem mindent elnézés ez. Elemi visszaigazolás, hogy valaki jónak, fontosnak tartja a te létezésedet, hogy van helyed az univerzumban.
KedvelésKedvelés
Ez annyira szépen jelenik meg a Három óriásplakátban, gyönyörű jelenet, mikor felteszi a kérdést, hogy akkor most nincs is igazság? Vagy jóvátétel? Bármit megtehetnek egymással az emberek? Akkor én tegyek igazságot? Van jogom hozzá? Lelőjem? Ne lőjem? Csodálatosat hozott ki ez a film ezekből a kérdésekből.
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem ezzel pont, hogy a sértetteket tartják féken. Ha megöli a családtagodat majd a karma megbünteti. Nem a te dolgod a bosszú. Ha nem lenne ez a nézet sztem sokkal kevesebb erőszakos visszaélő ember lenne.
KedvelésKedvelés
Szerintem ezzel pont, hogy a sértetteket tartják féken. Ha megöli a családtagodat majd a karma megbünteti. Nem a te dolgod a bosszú. Ha nem lenne ez a nézet sztem sokkal kevesebb erőszakos visszaélő ember lenne.
KedvelésKedvelés
Sok témát vetettél fel, megpróbáltam szétszálazni, mert mindegyikhez van közöm nekem is.
Az Isten. Én huszonévesen választottam, hogy hinni akarok benne, és jött is hozzá sokféle hatás, végül büszke tagja lettem a katolikus anyaszentegyháznak. De csak azóta vagyok igazán hívő, miután tisztáztam magamban, hogy az Isten szeret. Nem húzza össze a szemöldökét, nem büntet, nem kukkolja háromszögben a szemével, hogy mikor mit csinálok, hogy aztán majd benyújtsa a számlát. Régi papunk gyóntatásom közepette hangosakat kacagott, pedig durva dolgokat mondtam, mert felvillanyozta, hogy mindből van kiút, az Isten a túlcsorduló szeretet. Ez az Isten jó, nem nyomasztó, nem számolja, hányszor vétkeztem, nem a kísértésbe visz, hanem azt akarja, hogy az örök életem jó legyen, és a mostani se csak szenvedés és önmegtagadás. Valami ilyesmi. Sokáig tudnám árnyalni, de elég kanyargós utat jártam be, nem is mind elmondható. Ebben 10 év van, úgy, hogy nem neveltek hívőnek, sem egyház dolgos katonájának.
A világ rendje. Én hittem egy ideig, hogy mindig helyreáll a világ rendje. Aki gonosz volt egész életében, pánikrohamok közepette végzi a pszichiátrián (ezt végignéztem), aki rútul kihasználta a férjét, magányosan fog elpusztulni egy idegen ágyában, aki csak örökölni akar utána (ezt is végignéztem), aki folyton hazudik, és el is hiszi, mindig kínban van, mert elfelejti, kinek mit. Ilyenek.De van, mikor megússza szárazon. Erről meg azt gondolom, hogy halála után akkor is kell ezzel valamit kezdeni, de az már csak az ő dolga, nem vigasztalhatja azokat, akiket bántott életében. Engem se vigasztal a tudat, hogy a sunyi, fekete pedagógiával gyerek lelkébe taposó tanítónő majd egyszer valahol elszámol a tetteivel, hanem inkább megmondom neki, ha meg nem érdekli, megszűnik a kapcsolat, gyerek megy máshova, én meg kitörlöm az életemből. Nagyon jó a delete gomb felesleges emberi kapcsolatokra, egyre gyakrabban használom.
A szabályok és az erkölcs. Most úgy vagyok én is, hogy ha valami szabály hallatán jelez a gyomrom, megvizsgálom, az egyenes gerincem és az egészséges erkölcsi tartásom segítségével, és ha úgy találom, akkor megy a kukába. Nagyon felszabadító olykor, hogy ha nem akarok hallgatni egy párbeszédet (nagyapám marja anyukámat, ő hagyja, majd nekem panaszkodik), felállok, eljövök, hangosan annyit mondok, hogy ezt én nem akarom hallgatni, sziasztok. Vagy nem szállok bele olyan vitákba, ahol nekem kéne megítélnem csoportszinten is, hogy valaki milyen és mit érdemel. Ki vagyok én, hogy ítélkezzem? Véleményem nyilván van, de nincs a fölény bennem, hogy tuti nekem van igazam. Mindig jön testi jelzés, hogy ez nekem nem jó, erre figyelek, és elmegyek onnan, ahol nekem nem jó, mert van egy csomó hely, ahol meg jó.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én vallásos (katolikus) nevelést kaptam olyan istenképpel, amiről írsz (Isten szeret és jót akar nekem), emiatt több pozitív érzést hozott gyerekkoromban mindig a vallás, mint negatívat. Ami gyerekkoromban aláásta a hitemet, az az volt, hogy a vallás szerint Isten befolyással van az életünkre, valamiképpen közbeavatkozik. Hálát adunk neki, kérjük bizonyos dolgokra, égi jelet küld, stb… tehát ő dönt. És én, mint szerető családban, apró-cseprő gondokkal küszködő gyerek érezhetem, hogy engem Isten szeret, hiszen jó életem van. De mi van másokkal? Akiknek nagyon rossz? Akinek szenvedéssel indul az életük, akiknek sosem lesz jó, meghalnak, megerőszakolják őket gyerekként? Velük ez a terve Istennek? Őket nem szereti úgy, mint engem? Úgy éreztem, ha elhiszem, hogy Isten létezik és nekem jó, mert ő szeret engem, akkor egyúttal abban is hiszek, hogy másokat meg nyilván nem szeret, hiszen nekik nagyon rossz. Most ez lehet, hogy teljesen off-topic és nem való ide… de felnőttként még mindig nem értem ezt.
KedvelésKedvelés
Nekem erre van válaszom, de nem komment hosszúságú. A rossz is van, mert az embereknek van szabad akarata, megcsinálhatnak egymással bármit. Ettől még Isten szereti azt is, aki áldozat, azt is, aki tettes. De mindenkinek van lehetősége megtapasztalni, hogy lehet bármi ellenére jó az élete, illetve tud a szenvedéssel úgy együtt élni, hogy nem rokkan bele. erre rengeteg példát láttam a saját szememmel. de tényleg nem pár mondatba foglalható a téma.
KedvelésKedvelés
Én vallásos, protestáns nevelést kaptam, városi környezetben: templomba/vallásórára járni kötelező volt, ezzel a részével nem is volt nagy gondom. Csak azzal, hogy mindig szépen fel kellett öltözni ( jaj, de utáltam gyerekkorom ünnepi ruháit) és szépen kellett ülni, Ez utóbbi nem ment nekem, le is vonták a következtetést, hogy akkor biztos nem érdekel engem az egész, megbüntet az Isten és pokolra kerülök. Kamaszként ezen nagyon elgondolkodtam, csak mivel rengeteget olvastam és kezdtem megérteni mit mondanak a templomban is, levontam a következetést, hogy Isten szerető Isten és én hiszek.
Lassan kezdett bennem kikristályosodni az, amiről Éva írt. Hogy szabad vagyok a vallási dogmáktól, és hogy azok csak arra vannak, hogy összetartsák a közösséget és fenntartsák a hatalmi struktúrákat. És csak úgy érdemes templomba járni/közösséghez tartozni, hogy hiszel Istenben a maga valóságában. Hit, amit kiküzdöttél magadnak, hit a te Istenedben, akit megtapasztaltál.
Sajnos, ezt mások nem igy gondolják, és ahogy elkezdesz aktiválni a közösségben, azonnal kiderül, hogy a mások furának tartanak, gondolkodásod nem egyezik az övékkel, jönnek a túlvilággal, a szövegekkel az erkölcsös életről, a normákkal…Kimaradok ebből. Járok templomba, viszem a gyereket, hagyom kóborolni, nem érdekel, ki mit mond . Amikor pont engem megkérnek valamire, akkor megteszem….
A minap fejeztem be egy érdekes regényt Spinozáról. (Irvin Yalom – A Spinoza probléma.) Őt Istenről való szemlélete miatt tagadták ki a zsidó közösségből a XVII században. Ő is ugyanezeket a gondolatokat irta le amiket Éva kifejtett a bejegyzésben. Neki is fontos volt ez a szabadság, és merte vállalni ezért a magányt és a kitaszitottságot.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ó, előkelő szellemi rokon. Bírom nagyon, és a másik: Rotterdami Erasmus. (És Giordano Bruno.) (Meg még Kepler.)
KedvelésKedvelés
Ugyanezt tapasztaljuk elég sokan a környezetemben is: nem kell az intézményhez kapcsolódni (nem kell egyházi iskolában tanítani, gyereket se oda íratni, nem kell közösségbe járni, képviselő-testületi tagként munkálkodni, nem kell egyházi rendezvényekre menni, nem kell egyházadót fizetni), mert mindig hatalmas csalódás, iszonyú kudarcélmény, marha nagyfokú elidegenedés hittestvéreinktől. Megmaradunk mi is lazán kötődőnek, szoros kapcsolat nélkül bárkivel jóban vagyok, nem vitatom meg az egyházmegye legújabb körlevelét a családokról, nem kérem a véleményüket a fogamzásgátlásról, így szent a béke. De a szertartás kell, az ünnep kell, a tiszta hitem kell. Nekem Jálics Ferenc a különc példakép, a jezsuiták a 20. században mindig más utakon jártak, mint az Európába gyöpösödött többi egyháztudós, hihetetlen bölcsesség van a munkáiban.
KedvelésKedvelés
A bűntudat a legegyszerűbb, legártatlanabb tettekből, helyzetekből is kínzó poklot csinál. Észre sem veszed, hogy valójában nincsen semmi baj.
KedvelésKedvelés
Ezért döbbenet nekem, hogy itt a sudoku miatt emésztem magam (függőség, hopp! fogaskerekűre várva is előveszem!), és akkor jön VLaci a swingerrel, hogy akkor az is okés.
Nekik lehet okés, mint “nem is bűn ez” vagy “ugyan bűn (immorális tett), de leszarom”, de innen nyerni ehhez igazolást…?
KedvelésKedvelés
Úgysem fogsz állandóan sudokuzni 🙂 lassan, vagy nem lassan majd változik valami.
Tök megértem. Szókereső, keresztlányom felrakta a mobilomra és időnként használom sokat, pl. bkv-n jajjjj, ahelyett, hogy mondjuk légzést figyelnék :-D.
KedvelésKedvelés
Az se semmi, hogy így meg a demenciát cselezed ki.
KedvelésKedvelés
Puzzle kirakása már három napja…Ahelyett, hogy….takaritanák?.. sütnék/főznék? …. Gyerek elvan a legójával közben…
KedvelésKedvelik 1 személy
Ugyanez. Valami hasznosat kéne csinálni ahelyett, hogy a szerelmem kertjében ülök a fröccsömmel, és olvasom a Mágneshegyet… (hosszú idő óta az első könyv, amit nem tudok letenni KÖSZÖNET AZ AJÁNLÁSÉRT!!!!!!)
Kéne készülni a sulikezdésre (holnap), kórházba kéne menni látogatni (holnap), takarítani a lakást a meló megkezdése előtt (holnapután), kiselejtezni az évek alatt felgyűlt fénymásolat-halmazt (szombaton), szervezni a lányom szülinapját (ezt delegáltam részben), szóval mindig van valami jó kis MUNKASZAGÚ, HASZNOS tevékenység, és a mai nap, a vakációm utolsó napján ezeket mind leszarom!
Lesz-e valaha olyan, hogy ilyenkor már az agyam hátuljában sem fognak matatni a hasznosító hangyácskák?
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem lett kusza 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon sok dolog van ebben a posztban, azért kusza kicsit, pedig minden összefügg benne.
Van ez a nyomasztás kívülről és elnyomhatja azt, ami belső szükséglet, hogy rend legyen körülöttünk-bennünk.
Ez utóbbi egyénfüggő. És amikor kapcsolatban vagyunk, akár barát, akár pár, akár munka, akár csak nyilvános helyen létezés, akkor ezek az egyéni, eltérő szükségletek összeérnek és feszültség keletkezik. És van, aki nem tud megszabadulni ettől még akkor sem, amikor egyedül van. Ez annak az ellenpólusa, amikor valaki annyira “szabad”, hogy másokat nem vesz figyelembe.
KedvelésKedvelés