Támogató Július 11.

Hogy mi a te motivációd, az egy nagyon amerikaias kérdés.

Lőrincnek, az én hiperokos, kritikus és érzékeny fiamnak, aki anyává tett, és akin egyre csak ámulok, mert nem volt könnyű élete, szóval neki hosszú listája van arról, milyen filmeket tervez megnézni. Szépen, módszeresen halad az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című, 14. születésnapjára kért gyűjteményében. (Mennyire nem hittem, hogy ez értelmes ajándék, és tessék. Amiben igazán hisz, azt évekkel később is űzi.) Gyakran mozizunk együtt, most pedig e projekt keretében néztük meg végre az 1999-es klasszikust, minden idők legalacsonyabb költségvetésű blöff-filmjét, kasszasikerét, a független Ideglelést.

Láttátok? Nagyon trükkös film.

És ebben Josh mond egy nagyon érdekeset, amikor már teljesen kivannak, és jártányi erejük sincs a több napos bolyongástól:

You’re lost, you’re angry in the woods, and no one is here to help you. There’s a witch, and she keeps leaving shit outside your door. There’s no one here to help you! She left little trinkets, you took one of them, she ran after us. There’s no one here to help you! We walked for 15 hours today, we ended up in the same place! There’s no one here to help you, that’s your motivation! That’s your motivation!

(Ne haragudjatok, hogy nem fordítok, tudtok angolul.)

Hát igen. Néha olyan nehezen vesszük rá magunkat, hogy csináljunk valamit. Aztán kiderül, hogy muszáj.

Ha nem vágsz bele az életed megjavításába sürgősen, akár a romboló kapcsolatod felszámolásáról, akár az egészségedről, akár a megfelelő munkahelyről van szó, akkor… akkor te nem vagy elég nagy szarban. Előbb-utóbb mindenki kénytelen összeszedni magát. Megvárod az igazán nagy szart? Mert akkor a kikapaszkodás is nehezebb. Joshéknak nem is sikerült. Az a baj, hogy sokáig nem sürgető a probléma, csak csendben, sunyin romlik minden. Lassan válsz kiégetté, depresszióssá, anyagcserezavarossá, és utána már nem is lehet tökéletesen megoldani a dolgot, mindig sérült állapotban maradsz.

Aztán, ezt már idéztem: motiváció lehet az is, amikor nincs pofád nem jól használni azt, hogy előnyös a helyzeted:

Like it or not, being able to improve the health, function, and aesthetics of your physique is one of life’s great privileges, and it’s something that many people only dream of doing.

There’s your motivation. Now don’t waste it.

http://www.bodybuilding.com/fun/5-motivation-tricks-of-successful-people.html

Engem sok minden motivált abban, hogy kitartsak. Hogy tovább menjek, higgyek magamban és a jövőben, és a kevésbé lelkes időszakaimban se álljak le se a bloggal, se a sporttal. és hogy ne tagadjam meg puszta fáradtságból azt, amiben hittem.

hála

Bennem van újabban egy nagy-nagy hálaérzet, amit az egész fiatalok, akik még nem láttak elég nyomorúságot, veszteséget, viszont élet címén valami hatalmas, ölükbe hulló, nekik kijáró Jóra várnak, nem ismernek: a hála. Hála, hogy most nem vitte el a teregetvényeket a szél, viszont megszáradt a piros bugyim. Hála, hogy nincs defekt a bringámon, nem romlott meg a tej, van itthon világosbarna cipőkrém, és pont van apróm, amikor kell – csupa ilyen. Hogy süt a nap. Hogy olyan squashpartnerem, úszócimborám, utazótársam és kultúr-barátnőm van, amilyen.

Hogy élünk. Hogy nem fáj semmi. Hogy szabad vagyok, kimondhatom, amit gondolok, nem kell megjátszanom magam, mert nem tudnak megszívatni, amíg egyben vagyok. És nem bánom, ha ennek az az ára, hogy valaki, aki ártani akart, nem kedvel (furcsa is volna).

Engem motivált a férjemnek tett ígéretem: egyben maradok, megbecsülöm az életem, nem herdálom el talmi tevékenységekre. Jól fogunk élni, és kiállok az igazunk mellett. Ha János a gyerekeinkre néz most, repeshet a szíve. Gyönyörűek, érzékenyek, energikusak és okosak lettek.

A szerelem élménye – az pedig azt tanította, jó vagyok, nagyon-nagyon jó.

A korábbi sikerek, amikor úgy igazán odatettem valamit – a saját erőmbe, képességeimbe vetett hit.

A rengeteg megerősítő visszajelzés, elismerés: kimondom, amit ők épp csak sejtettek, és jobb lett az életük, amióta olvassák a blogot.

Ugyanez a sporttal: nem hitték volna, hogy lehetséges ekkora változás, és hogy nem megvenni kell a módszert, nem kell “betartani” dolgokat.

A fotók: megdöbbentett, hogyan alakulok, pedig nem ez volt az elsődleges cél.

Az, hogy sokan figyelték az életem. Az, hogy sokan kívántak rosszat, vagy jelezték: nem hisznek bennem. Gyanús volt, hogy ha ekkora a hörgés, akkor az az újszerűségnek szól, és fantasztikus, ők se láttak még ilyet, azért tiltakoznak és elemeznek. Ezt itt szeretném nektek megköszönni. Tényleg kösz, jó, hogy vagytok. Sehol nem tartanék, ha ennek hatására nem éled fel bennem a meggyőződés: én nem ártok senkinek, építő, amit csinálok, jól vagyok, akkor kinek mi baja lehet?

A finnyásságom, hogy én másképp csinálom: nem dőlök be a népszerű tanoknak, kitalálálom a magam útját. És lőn: így keletkezett a gymfeminism.

Az a leírhatatlanul más, kisportolt közérzet, amikor az emberben nincs nyavaly, nyugtalanság, mert mindent megtettem. Az ember megtanulja, hogy a sport ezzel jár, akkor is, ha nehéz nekiindulni, és akkor már ettől könnyebb.

Gyanakodj, ha bárki rosszat magyaráz abba, hogy szenvedéllyel csinálsz valamit. Ha kéretlenül tanácsot ad, miközben nincs problémád. Aki beleköt a sportolásodba, aki rémtörténeteket mesél, annak magával van problémája. (Viszont ne is terjeszd az igét, nagyon idegesek lesznek tőle.)

Téged mi motivál? Mi kéne, hogy még inkább? Mi lökött a változásba?