terepen (munkacím) (marad)

Közzétéve Szerző:

Pitymallatkor keltem. Tehenet fejek, felsöpröm a döngölt padlót, mosdótál, kering a macska, görbíti a farkát, takarosan felöltözöm, és a derengésben elindulok a választókörzetembe. Hát ahogy belépek, hatvan fotós, újságíró vár, köszönöm, hogy eljöttek, igen, ma futom a terepversenyemet (a macska és a mosdótál fikció, mely a takarosságot jelzi, de ez nem fikció, tényleg mondtam, nem hagyok ki ilyen poént).

Megjön a célszemély és felesége is, rajta vagyok a fotókon. A gyerekeim iskolája ez. És nem tudom, mi ez bennem, a neveltetésem? Tudom, amit tudok, éppen váltom le, de ha meglátom, megilletődöm. És, el kell ismerni, nagyon fessek, van bennük méltóság. Érzékelem és számon tartom az ilyet.

Magas részvétel már 11-kor. Biztos mert voltam! De én akkor már messze.

Haza, reggeli, kutya, szemétkivivés, utána ésszel, gyorsan pakolni, és irány délnyugat! Balatonudvari, terepverseny, a 15-ös táv (16,49 valójában).

Nem futottam még terepen (mármint versenyen) soha. De nem agyalok ezen. Az enyémnél kisebb táv csak a 7-es van (Juliskát majdnem rádumáltam, de nem lett volna neki sikerélmény). Majd lesz valahogy. Menni kell. Tervek, taktika, aggályok nélkül, csak menni.

Mondjuk, Éva, azt megjegyezhetnéd: bármily menő, meg napfény meg egyszerűség, rövidnadrágban NE. Mert a gyökkettő tempó igazi oka ez: a comb kidörzsölődése. Erre van két megoldás: az egyik a hosszú/-abb gatyó, a másik a lesoványodás.

Na de itt még (a kidörzsölődésnél) nem tartunk. Van baj más is. Az első pár kilométeren (és pont fölfele) az ember megszokja keringésileg, izommunkaként, hogy fut (jaj, de szar az eleje mindig!), aztán, hatezer körül* mindegy lesz, automatikus, sőt, élvezhető. Aztán mámor, mert tavaszi szőlő és fenyvesek és ibolya és patak és puha fű.

Még a megszokás közben hatalmas kátyú és pocsolya, rosszul lépek, csúszok, és nem tudok korrigálni se. Botlom és esem. A bal combomon lesznek sebek a sunyi pocsolyamélyi kövektől, és a jobb csuklóm roppan, a kéztőnél. Mindenem sáros és csöpög a víz belőlem. És ez még csak a harmadik kilométer.

De megyek tovább, nincs energiám se önsajnálni, se önlebeszélni. Nincs válságterv, nem veszem elő a telefont, nem törekszem tisztálkodásra sem, hiszen én futok, és az fontosabb. A lelkem mélyén nem is félek a sérüléstől, fájdalomtól egyáltalán (nézzétek meg az Ultrát: a sérülés, a nehézség inherens része a terep- és hosszútávfutásnak, meg a problémamegoldás is – ettől elmesport a futás). Kérdik még ott a versenytársak, oké-e, látják, hogy azonnal felállok, persze, oké (bő kilométerrel később érzékelem, hogy a tenyeremből ömlik a vér, és hatalmasra duzzadt a hüvelykujj-párnám. Hogy fogok squasholni így?). Azért a víztől nehéz, szuttyogó cipővel nehezebben indulok, haladok, pedig nem állok meg egy lépésre sem, emelkedőn sem, ez elv. Csak emelni a lábat! (De aki előttem fut, és lassan fut, és mindig gyalogol fölfele, azt én hogy a pékbe’ nem előzöm meg?)

Az a vége, hogy nincs körülöttem senki. Kakukkfű szaga, tágas selyemrét. Egy rebbenő sárga madár. Váratlanul hatalmas, két sárga virágcsomó, kikerics ismeretlen altípusa, sehol máshol nincs. Kövek és kavicsok. Patak, rajta karvastag ág, átegyensúly. Keréknyom. Zörög a haraszt, pele menekül. Héja-nász az avaron. Arcvonásaim Artemiszéi. Szarvasnyomból iszom. Magam is szarvassá változom. Semmi sem zavaró, hát eljutottam idáig, derű van bennem, nulla aggódás. Megyek. Számolom a lépteimet. Napfény, bőr, teremtés. A fákra fénylő, fehér útjelző műanyagszalagokat kötöttek (UdvariBolondok). Mindig biztosan ráfordulok az útra. Két ló meszelt ház mellett. Később gyümölcsös, egy széllöket az illatos rét felől, hófehér szirmok peregnek ragadós vállamra. Sár és madulavirág.

Realista, tanulságlevonó valóság is van: én öszvér vagyok. Cipelem az oxigénzabáló izmokat. Viszont bármeddig elfutok (ez talán csalóka, hiszen addig még sose futottam el, és hetven nap múlva ott állok majd Tromsøben), eközben viszonylag keveset szenvedek: nem vagyok éhes, nem fáj semmi, a tempó nem érdekel, a verseny számomra közösségi esemény. Az a célom, hogy jólessen, és élvezem. Még efölött: hogy haladjak. Nem hagyom magam megzavarni. Mit akarjak még, ugyan? Itt nincs záróbusz. Nincsenek emésztési problémáim, nem görcsölök. A bejáratott cipőm pedig egy álom.

olyan mocskos lett, de már szárad

Aztán lejtő. Lelkes kislányok a hétvégi házban, pacsizunk. Félek, félnek a vértől. Ja, azt 8,7-nél, frissítőpontnál részben letakarítottuk és -betadine-oztuk. A kis falusi szakasz után (ez viszont túl hosszú már, és jönnek sorban a maratonosok, akik még 10-kor indultak), 20880 lépéssel beérkezem – és nem érzek semmit. Pedig szoktam. Sírni szoktam, katartikusan. Hogy megcsináltam! Fiziológiás reakció. Ez itt életem második leghosszabb versenytávja pedig. (21,1, 16,5, 13, 10-ek, 5-ök). Terepen, először.

Viszont most közben volt nagyon felemelő. Kiszakított magamból. Nem félek.

Résztvevő, irányító, megfigyelő egyszerre. 20:48

Nem jár semmi. 20:41

Ezek innen:

Én szépnek érzem magam, amikor futok. A törődöttség szép, mint minden emberi erőfeszítés. Az avarba pisilés is szép. (21:16)

23:04 arrogancia, gőg – nem tagadja le. Az jó, ha van mire. Én alázatfejlesztési céllal futok, és súlyemelő öntudatom van.

Kifogások!!! 23:17

Igen kalandosan érkeztem, mert lekéstem a vonatot. Most nem részletezem, más hangulatban vagyok, fuvarozóm mindenesetre az imént (már hazafele) megkérdezte: Nem tudja, hol a tanksapka? (Kölcsönautó.) És akkor ő is elröhögte magát.

* lépés

28 thoughts on “terepen (munkacím) (marad)”

  1. Jó, ez az ÖNtudat és -ismeret,
    meg ami bennem nincs meg annyira: az -magaddal kapcsolatos elvárások.
    És az is, ahogy kezeled ezeket.
    A kincstári tévé felvételein nem sikerült kiszúrnom téged.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Előtte, az érkezés előtti percekben fotóztak a várakozók bent az urnánál.
      Belépésekor mentem kifele, aztán elhúztam.
      Fura helyzet lett: én vagyok az épületben a benti lépcsőn, ők meg jönnek be, ajtóban össze.
      Mintha én fogadnám őket.
      Köszönős helyzet.
      És a kamerahad meg az egész miatt nem megyek ki előttük. Asszem, a közjogi méltóságnak is jár ennyi.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Eddig csak Nike cipőm volt. Évekig Free Runben futottam, tehát minimálcipő, alig alátámasztás, 4-es és 5-ös fajták, knit felsőrésszel, ennek a régebbi, egyszerűbb verziói. Az elsőket a Hervisben vettem. Kifejezetten olcsó cipők.
      http://www.freeruns8.com/Nike-Free-5-0-V2/nike-free-5-0-v2-women-s-running-shoe-gray-pink.aspx?tag=nike%20free%20run%205%200%20v2%20womens%20in%20orange%20and%20blue

      Ezekben teremben és padon edzek a mai napig, de szabadban kavicsberagadósak, és már jönnek szét (a felsőrész, de a talpkockák egy része is).

      A posztban a képen az új cipőm, egy már nem gyártott, uniszex gyerek Air Sequent van, 38,5-ös méret, szerencsém van a lábméretemmel. Ebben voltam most a terepen. November óta használom, életem legkényelmesebb cipője (és újabban zoknival!).

      Aszfaltra, pályára pedig ez az új, valószínűleg ebben futom a maratont. Ez annak az innovatív cipőnek a piacra szánt változata, amelyben tavaly három elitfutó megkísértette a két óra alatti maratont:
      https://www.nike.com/hu/t/zoom-fly-futocipo-2KTrDEAZ

      kritikája:
      https://runrepeat.com/nike-zoom-fly

      az eredeti pedig ez volt:

      The Nike Zoom VaporFly 4% Is Releasing In Bright Crimson

      (250-ért és 150-ért is nagyon drága, ez tény, de nem is szoktam terméket ajánlani.)

      Nem ismerem a futócipőket, nem kényes a lábam, viszont elég hülye adottságai vannak (széles lábfej, hatalmas, felfelé álló nagylábujj, magas rüszt), és ha valami tetszik, jól néz ki, és eldöntöttem, hogy az enyém lesz, akkor nem vagyok hajlamos részleteken nyafogni. A futóblogokon és -oldalakon sok cipőteszt van. Terepre Salomon, Montrail, Hoka való. A Sauconyra, Asicsre többen esküsznek, vannak Adidas-hívők, más meg csak a Decathlonig jut, több pénzt nem szán rá. Én nem futok komolyan, nem érzem, hogy a tempóm vagy az edzésterhelésem jobb cipőt kívánna (vagy csak nem tudom, mennyivel jobbak is vannak), nem értek hozzá, és nem szeretem a finnyás fogyasztói magatartást, a vetélkedést, a cipőhalmozást. Az viszont erősen érdekel, hogy valami jól néz ki.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én is a runrepeat-en nézegettem a cipőket egy ideje már, sokszor hasznosak voltak az ottani infók.
        Néztem a fly-t is, mert én a magasabb sarokrészű, vastagabb talpú cipőkre esküszöm, és szeretem, ha jól alátámasztja a bokámat, mert görbe a lábszáram és befelé csúszik az alsó bokacsontom. A winflo is megfelel ezeknek, ám a vastag talprész ellenére minden egyes ágacskát és kavicsot érzékelek, ami igazi terep élményt ad. Szeretem na, csak elsőre nem győzött meg a külseje.
        Viszont, adaptívnak bizonyulok, mert amikor megértem valaminek a rendeltetését és az előnyeit, akkor képes vagyok már szépnek látni. 😀

        Kedvelés

      • Én olyanokat tudnék értelemezni, hogy Africana okker, köpenykék, trabant szürke vagy sportszelet zöld. Szeretném, ha kihasználnák a keleti blokk színpalettájának lehetőségeit is.

        Kedvelés

      • Kisdobosnyakkendő-kék.
        Benettonlila is, na. Nyitás a piacgazdaság felé.
        Fú, tegnap láttam egy olyat a Nike-nál, (megint kijöttek cipők, döbbenet, meg az áruk is), hogy mondom, írok neked azonnal. Űrállomáskék, vagy ilyesmi. Elveszett.

        Kedvelik 1 személy

      • Egyetértek. Nagyon sokféle nagyon jó cipő van, engem csak az zavar, ha valami túl hamar szétjön. A Salomonom ilyen volt, és beszélgetve másokkal ez általános, Emiatt ilyet már nem veszek. Amúgy lábfej függő, de szerintem sokfélében lehet jól futni, ilyen szinten, ahogy mi futunk.

        Kedvelés

      • Te.
        Úgy értem, te nagyon más szinten futsz.
        Én 6-15 kilométereket vagy 15 éve futok, nem hetente többször, de mondjuk havi 3-10-szer. Viszont én kocogó vagyok. Egy különösen kitartó kocogó, aki ezt a versenyt nem adta fel.
        Ott voltál amúgy? Láttalak fb-n.
        Most töröm be amúgy a Vaporfly-t, a nagylábujjamat egyik cipő se szereti, és el kell mennem még a Vivicittá előtt gyógypedikűrre is.

        Kedvelés

  7. Az ALDI Női futógálája május 27-én lesz. Megindult a nyafogás, hogy a “hosszú táv”, a 10 km miért délután van, “a kánikulában”.
    Én meg nem értem. Neveztek egy versenyre, amelynek minden részlete tudható volt, majd mégse jó. “Rosszul lettek a lányok.” Ezek milyen emberek? Hány évesek? Mit szeretnének? Ki csináljon valamit? Hol van május végén kánikula? Szicíliában hogy futnak? Kenyában?
    Csak te tudsz tenni valamit. Edzeni, javítani a szíved, a keringésed állapotát. A szervezőknek ezer oka lehet, hogy így szabják meg. Más jelezni valamit, és más követelőzni, nyafogni.
    Eközben megy az is, hogy a 21 km miért reggel van. ???
    Az a durva, hogy minden van. Rajtszámtartó pánt, okostelefon a karon, pulzusmérés, facebookposztok, okoskodás cipőről, frissítésről, nagy mellény.
    Aztán ott sántikálnak két km után. Középen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Igen. És ennyi erővel soha semmi nem lesz jó :-). De közben meg nehéz ez, sokaknak nagyon kell az elismerés. Lett a Futásról Nőknek oldalnak chat csoportja és ott azt látom, hogy felszabadultabban beszélgetnek nők, mert nincs (nem nagyon szól hozzá) ott férfi.

        Kedvelés

      • Az jó.
        De a semmit nem lehet elismerni. A szervezők mószerolását, a negatívkodást, a rémhírterjesztést. Én nem szeretnék olyanokat biztatni, akik fel se fogták, hogy ez nem annyira menőség, mint amennyire meló. Hogy bele kell tenni az erőfeszítést, nem csak dicsekedni. És aki csak nyavalyog, követelőzik, kiakad huszonfoktól (vagy akár harminctól), az mit szeretne egy aszfaltos, májusi futóversenyen, 10 km-en?
        Ki a felelős? Szar elismerni, hogy ő?
        És mindenki nyavalyog. Más szinteken, de mindenki folyton sorolja a panaszait.
        Én úgy vagyok vele, hogy ha valamit választottam, akarom, akkor csinálom és élvezem. Még az edzőm hangulatát sem rontom el.
        Ez hobbi, szabadidő.

        Kedvelés

  8. Nem voltam Balcsin. Oké, más szinten, de abszolút nem vagyok élmezőny, sem pedig gyors, semennyire sem. Írod, hogy öszvér vagy – néha ugyanezt érzem, hogy 20 kilós zsákkal akármeddig, de gyorsan, hát az nem megy 🙂
    Azt gondolom, a lábammal meg mázlim van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .