mennyit költök az edzéseimre?

2018-ban írtam.

Beszéljünk akkor erről is. A lelkes amatőr sportoló és táplálkozó fogyasztói kosara, sok gyakorlatias információval. Mire érdemes költeni? Ha épp kevés az annyi, akkor mire inkább?

Na de milyen ember a magyar blogolvasó? A nagy teremtesztben* majdnem három éve a konditermeket értékeltem, és tájékoztatásul árakat is feltüntettem, mire is elkezdődött a nyomorlicit, az “én sajnos nem engedhetem ezt meg”, “mit szólna a család, de amúgy DOXA órája van a férjemnek” és más kóstolgatások olyanoktól, akik egész egyszerűen nem tették oda magukat, nem volt ínyükre, hogy hetente négyszer-ötször, komolyan megizzadjanak, és kellett valami sóvárgásenyhítő kifogás. Ne haragudjatok, ez az igazság. A másik fajta mószerolás morális jellegűnek tartja magát: minden gyanús, felszínes és testszégyenítő, így nőellenes (!), aminek halvány köze van az iparhoz, de ez is ürügy ám. Igen, a sport is ipar, és igen, én részt veszek ebben, és nem, nem kárhoztam még el, sőt, kifejlődött a gymfeminizmusom és a gyerekeimnek is vérükké vált a sport.

Mára okosabb és rutinosabb vagyok, nem fogok magyarázkodni. Mert persze én is belsővé tettem ezeket, így magammal is megvívtam a meccset: a nőkben bűntudatot kell kelteni, ha a saját jó közérzetükre költenek, netán boldogok is ettől. Érted, saját pénzből, sportra. Mintha éjszakai lokál volna. Akkor le kell őket nagyképűzni, -sznobozni, -hazugozni, vagy valahogy fúrni (ha nem az itteni hardkór olvasó lett volna az, aki több alkalommal is igyekezett ezt megkeseríteni, nem döbbentem volna meg). Ezek a nők cigiztek akkoriban. Például.

Most mosolygós dac van bennem: hát ez van, én így csinálom évek óta. Ez az, ami működik, és hatalmas örömforrás. Most ehhez képest kit érdekel, hogy szerinted nem helyes, vagy drága? Aki szerint az életmóddá tett sport árt valakinek, rossz, vagy zavaró, vagy túlzás, és helyre kell tenni, az dolgozzon magán, az önértékelésén, a testén, avgy épp a bevételein, mert ott lesz a baj. Vagy menjen szakemberhez talán.

Így kellett volna kezdeni. Mosolyogva. Debazmeg, én olyan érzékeny és egyben extrovertált vagyok, mint Jimmy. Szar egy kombináció. (Pedig az igazságérzetem tiltakozik. Mit piszkáltok?)

Elsősorban azért fontos beszélni a pénzről, hogy a tényekkel visszaverd az érvelést, a sajátodat is, hogy de ez drága. Nem feltétlenül drága, a baj ennél nagyobb: akarnod kell, és csinálni, és nem leállni négy hónap múlva, és ki kell vívni a menésedet a családtól, meg a fanyalgókkal újrarendezni a viszonyodat. Ez az igazi nehézsége. Inkább időigényes, mint drága, odafigyelést, komoly jelenlétet igényel. Ugyanakkor ki is kapcsol, felépít, keretet ad. A másik oka annak, hogy pénzről beszélünk, hogy lényeglátó legyél, megtaláld a saját preferenciáidat, jól dönts.

Ez érdekes írás, a személyi edzésről. Én egy ideje nem költök amúgy személyi edzésre.

Az első kiadásfajta: az edzéshelyszín igénybevétele, ez sportfajtától függ.

Úszás: alkalmanként 1600-1800 forint a kétórás belépő a MOMban (régebben vett, tízalkalmas bérletemmel 1600). Szauna, aligklóros víz, 33-as medence, barátok, művészúr. Itt annyi a plusz kiadás, hogy elcsábulunk a MOM Park menő helyeire: előtte kávé, utána éhenhalós ebéd, tehát ezeken a napokon nem otthon eszem olcsót.

Futás: a helyszín terepen, utcán, kiépített köztéri futópályán is ingyenes. Tavasztól néhány alkalom pályaatlétikát tervezek a BEACon. Nem tudom az árakat, bemegyek majd az irodába, lehet-e nem-egyetemistaként (na, azt soha többet!). Nem drága. Lehet, hogy elég nekem a Normafa vagy a Feneketlen-tó?

A futásnak a kapcsolódó költségei a zúzósak. Ahogy olvasom a Futásról nőknek blogot, úgy látom, a táj és a teljesítmény varázsán túl sokakat elkap az ilyen-olyan cipő/felső/okosóra/kompressziós kiegészítő/sportital/még több ez-az láza, mi több, ezeket az igényeket pont az ilyen sorstársi motiváló helyek gerjesztik.

Ha nem akarod, hogy drága legyen, kritikusan olvasd a blogokat. És hidd el: elsősorban csinálni kell, a fancy nem fontos.

Meglepő, hogy a szintén negyvenes blogger amint heti háromra csökkentette a futásait, és máshova tette a hangsúlyt, kiesett a formából és hízni is kezdett (és ez zavarta). Újra formába akar most lendülni. Szóval a sport nem abbahagyandó vagy lazítandó.

Van még a masszázs, a henger, és egy idő és szint után szükség van valamilyen keresztedzésre is a futáshoz, hogy ne egyoldalúan terheld magad. Persze ezek nem kötelezők kisebb távok és tempó esetén. (Ami kell még a futáshoz, arról lejjebb.)

A súlyzós edzésekhez vagy komoly otthoni felszereltségre (és nagy dózis motivációra) van szükség, vagy egy teremre. A felszerelések árait nem tudom, mert egy pár súlyzónál (5500 forint), egy ugrókötélnél (5500), egy rsg labdánál (4500) és egy primitív matracnál (1200) én megálltam, nem nagyon edzek otthon.

A terem, a Reed: vendégként két társat is bevihetek. 0 forint. Nem tudnék és nem akarnék ennyit edzeni, ha nem kaptam volna Platina kártyát. A Reed igényes, tiszta, hétköznap délelőttönként kifejezetten élhető, szellős hely, tucatnyi sportra alkalmas. Ma csoportos intervall órán vettünk részt (részletek az edzésnaplóban). Wellness nincs. Luxus is, életérzés is. Tagsági rendszer van, ennek havi 3-4, illetve 5-6 ezer az ára. Ha nem köteleződsz el hosszabb időre, akkor az alapkártya egy hónapra 14 ezer, a kétfős 20 ezer. Itt olvashatod a részleteket.

A Reed és e kártya, meg némi aktívkodás, blogolás jóvoltából több tucat nő sportol úgy, hogy a terem nem kerül pénzébe, ráadásul lelkesítő közösséget és némi segítséget is kap. Úgy kezdődött velük, hogy olvasóim voltak, aztán írtak nekem, vagy eljöttek a képzéseimre, mert információra, biztatásra vagy csapatra volt szükségük. Te is jöhetsz. Örömmel mondhatom, hogy tele vagyunk élményekkel, vidámsággal, sikertörténetekkel, és viszonylag kevés félresikerült sztori, rossz érzés származott e kapcsolódásokból.

Más (fővárosi, tágas, nem sufniszerű) termekben 14 és 25 ezer között vannak a havibérlet-árak. Van még a luxuskategória, ami életérzés (státusszimbólum) is, de ez nem témája a bejegyzésnek.

Squash

Ezt most a haladó állapot színesítéseként tervezem alkalmanként. 2010-ben fél évig jártam edzőhöz. Mellékidőben 2200 a pálya óránkénti ára azon a helyen, amit épp nézek, főidőben 4500. Felezd el a partnerrel. Edző plusz 4000.

Táplálkozás

Ez rövid rész lesz. A normálisan, sport nélkül is egészségesnek tartott ételeimre jön egy kevés többletkalória, regenerációs jellegű plusz hús, hal, omega 3-as tojás, alkalmilag banán – pár száz forint. Nincs olyan élelmiszer, amelyet kifejezetten azért ennék, mert sportolok.

Kiegészítők vannak, évek óta a The Protein Work’stől rendelek. A kereső dobta ki, amikor, még 2015-ben, megelégelve a kék és piros pontokból képződő erdeigyümölcs-ízt, minőséget és adalékanyagmentes fehérjeport kerestem.

Sportvitamin: Elite Man fél tabletta nagy terhelés előtt, és sima diétás naponta.

Omega 3 kapszula.

BCAA, 3-5 g izomleépülés ellen, nagyobb futások után vagy súlyzós regenerációhoz.

Ezek a The Protein Work’s-től.

+ Most rendeltem: UCAN Superstarch, az alternatív, ketózist nem bolygató szénhidrát. Peter Attia blogján olvastam róla, azt tervezem, tesztelem hosszútávfutáshoz.

Kellékek és öltözék

Egy jó futócipő. Én évekig csakis a viszonylag olcsó Nike Free Runben nyomtam, most lett alátámasztott Air cipőm, amely kicsit drágább, de ha gyerekcipő és kifutó modell (Sequent), akkor nem is.

Lábfajtádra, futástípusodhoz, ortopédiailag eladói segítséget kapsz a Spuri boltjaiban, például a Váci úton, én nem értek hozzá, mindenesetre 12 ezer és 55 ezer forint közötti összeget szánj egy megfelelő, fél évig (és 1000 km-ig) intenzíven nyűhető cipőre. Egyszerűbben gondolóknak elég jó kezdő cipők kaphatók 6-8 ezertől a Decathlonban.

Közben már piacra dobták az önbekötő Nike-t is 700 euróért (gyűjtőknek), a két óra alatti maraton elitfutás tavalyi kísérletére tervezett, karbonréteges, extra ergonomikus cipőt pedig (VaporMax Fly 4%) egy ideig lehetett kapni, 250 euróért.

Ez csak kis színes rovatunk, nem kell infarktust kapni. Az a nehéz, hogy az ember vágyni kezd a szépre, a minőségre, az igazán trendi és egyedi megjelenésre (ez én vagyok), de szerencsére nem engedheti meg magának, így ez a vita önmagunkkal rövid. Az önbekötő sú amúgy sem sportcipő, hanem utcai.

Ja, de a külön súlyzózáshoz (súlyemeléshez) való, kemény talpú, bokát fixen tartó cipő! Mostanra már differenciálódtam: ebben nem tudok futni, amabban nem olyan jó emelni. MetCon, ez is jutányos volt, férfi és kifutó, 75 euró.

Én szeretem, ha van profi, nedvességelvezetős, testhezálló futó- és fitnesznadrágom, mert a pamut és a kevert anyagú macinaci e célra nem alkalmas (meleg, nyirkos). Első márkás darabjaim 9 ezer körüli áron a Hervisben vásároltattak meg (szenvedő szerkezet, nem akartam alany lenni), leárazáson mostanában 12 ezerért jutottam csodálatos Adidashoz, amúgy 18-20 körüli az áruk, a dizájnosabb darabjaim ennél drágábbak. Szeretek jól és letisztultan kinézni.

lesikláshoz is futónadrág. meleg. dzseki: a fiam kinőtte

az elnyűhetetlen zsiráfos

Sortjaim is vannak, az az igazi viselet hőleadás-szempontból. Ciklusomtól és narancsbőrömtől függően öltöm fel őket. Nike futósortokat és Daquïnit nyűvök évekig, utcára is.

A felsőket egyszerűen intézem: technikai anyagúakat futóversenyeken kaptam mint befutó, az általam kedvelt egyszerű ujjatlanok az alapruhatáram darabjai (Intimissimi, Tezenis, piaci tornadressz, Benetton). Egyet vettem luxusból az Adidas Váci utcai boltjában, mert nagyon szép és technikai, színházba is felvettem már. Van még föléöltözetnek egy technikai Nike kapucnis futófelsőm, és egy Adidas menő cipzáras felsőm, de Lőrinc kinőtt holmijait is használom erre a célra. Nem futok sok rétegben, télen sem, esőben sem. Két réteg.

Zoknit nem hordtam évekig. De kényelmesebb így, és a szagló lábbeli ellenszere is a zokni. Most vettem a Hervisben három sport-titokzoknit szettben. 2999 magyar pezeta. Ezüstkolloidos sprét is vettem.

Sportmelltartó. Erre sokat el lehet költeni, meg keresgélni, főleg ha olyan forma és méret vagy. Cserébe lehet fakó például, habár, én szerelmese vagyok a szép és nemesen egyszerű (lézervágott) fehérneműnek, valamint az elöl cipzáros sportmelltartónak, és az a szerencsém, hogy neten is elég jól tudok rendelni a méretek alapján, nem próbálok. Úszáshoz: régi bikinik, de most két csoda is érkezett a Daquïnitől.

A Triumph Sloggi almárkája kijött egy Zero Feel nevű, lézervágott, varrásmentes, hőragasztott, kapocs és állítás nélküli, trikószerű és tavasziasan színes újítással, ezt a feminista jelleg jegyében említem.

Ennyi a ruhatéma, ha nem kap el a menőség, nem olyan bonyolult. Igazából nagyon rég nem veszek sima ruhát, ezeket viszont régebbi és csajos darabokkal kombinálva hordom utcára is. Régen ez igénytelenségnek tűnt, mára praktikus, mert a minőség mindig jól néz ki, és tetszik is, amit a tükör mutat.

Nincs és 0 forint

Futóalkalmazás, sportóra, pulzusmérő, kompressziós szár, futókabát, külön sapka, fejpánt, hátizsák, edző, zselé, sportital, krém.

Versenyek

Rövid távra (2 km–10 km) 2-6 ezer a nevezés, félmaraton már inkább 15+, komoly szervezést igényel, hatalmas élmény. Évszakonként egyszer beleférhet.

Testösszetétel-mérés

– a fejlődés nyomonkövetéséért lehet hasznos, de nem annyira fontos.

Alkalmi, terembe települő InBody 2 ezerért,

TANITA 3500-tól,

DEXA 10 ezer (itt írtam a módszerekről: A test zsírja), olvasónk most volt, 12 már, egészségkártyával és Hegyvidék kártyával 10b százalékkal olcsóbb.

Külön orvosi vizsgálatokat nem végeztetek a sport miatt. Egy teljesítménydiagnosztikára elmegyek, Ha Már Jó Futó Leszek.

(Tulajdonképpen az eddigieket fedezi a plazmaadásom jövedelme.) nem magyarázkodsz, le vannak szarva

Rohadt drága

A norvég verseny. De egyrészt ez szimbolikus, családi utazást szerveztünk belőle, és többen megyünk, szállásunk Airbnb, így bizonyos költségek mérsékelhetők.

Tippek azoknak, akik sakkoznak a csekkekkel (a sakk is sport!)

Fuss! Kezdőként fél órát, egyszerű cipőben, akárhol, hetente többször.

Sétálj! Ne becsüld le a sétát. Kitűnő zsírégető és kardiovaszkuláris edzésnek is alkalmas, tempótól függően. De időigényes.

Itt a tavasz – street workout! Keresd meg a térképen a legközelebbi helyet! Vidd ki a gyerekeket!

http://street-workout.hu/parkkereso.html

Videókra, DVD-re otthon is tesizhetsz. Béla, Simonyi Balázs Ultra című dokujának hőse minden reggel letolja – Bíró Icát.

Holnap Ultra a Bemben.

https://www.facebook.com/events/424102964704392/

+ egy tipp a nyomtatott magazin rajongójától: unod a videókat? Vegyél meg háromhavonta egy igényesebb életmódlapot (Runners’ World, SHAPE, Wellness, Diéta és Fitnesz, ereszkedő sorrendben, 895-550 Ft), hívd meg a barátnődet, és az abban levő fotós gyakorlatokat csináljátok végig otthon. Majd kávé és tánc hajnalig!

Edzeni vidám. Az izom jól néz ki. Szép és hasznos holmikat venni öröm. Ronggyá nyűni egy nadrágot: ethosz. Túlzásba nem esel, mert ép az értékrended. Ne hagyd, hogy elrontsák!

Kérdezz! Mesélj! Oszd meg a tippjeid!

* 2015-16-ban a Flexbe jártam, főleg Ed miatt, mert akkor még bírtam azt, amit ma már nem akarok bírni. Ezért a Reedet még nem írtam bele a teremteszt posztba, egyébként is tavaly januárban nyílt. Azóta elavultak az Oxygenről szóló információim is.

70 thoughts on “mennyit költök az edzéseimre?

  1. Most vettem a Tchibótól nagyonkék színátmenetes leggingset és sportmelltartót (már a legkisebb is csöppet nagy rám). A kettő együtt 9500 forint volt, ez kb. a lélektani határ. A filozófiám szerint apránként kell beszerezni a felszerelést, amikor már látom, hogy van értelme, tartósan csinálom, élvezem. Kvázi önjutalmazásként. Először pamutnaciban, polár pulcsiban és túracipőben futottam. Most már van egy Asics aszfaltra és egy másik terepre. Olvastam valahol, hogy ha profinak nézel ki, úgyis érzed magad. Ez nem pénz kérdése. A legjobb sportmelltartóm a Tescóból van. A felsők Decathlonból meg versenyekről. Jutalmazásképpen szeretnék (egyszer) egy _szép_ ruhát a Desigualtól.

    Kedvelik 1 személy

      • Az ezüstkolloid mindenre jó! Volt egy mindent nagyon jól tudó szerelmem, magának kotyvasztotta otthon, mint az alkimisták, és tényleg MINDENRE jó. Wc-t két másodperc alatt szagtalanítja, dohot eltünteti, de még a füstös lehellet is megszűnik. Mint a Bazi nagy görög lagziban a Windex a görög papa kezében.

        Kedvelés

      • Ó, de jó, hogy említed ezt az ezüst kolloidot! Ott áll fürdöszobában egy pumpás mert nem tudtam mire kell használni. 😁

        Kedvelés

  2. A sétálás talán az egyik legkevésbé becsült, ám annál hatékonyabb edzésforma kezdők számára, örülök, hogy említésre került.
    Sok kövér embernél azt látom, hogy rögtön olyan szinten akarja űzni a testedzést, mint azok, akik 5-10 éve edzenek.
    Emiatt megsérülnek (a gyulladásban lévő, amúgy is sok többletet cipelő ízületek beadják a kulcsot) aztán lőttek is a motivációnak.
    Pedig egy 5 km körüli séta már 300-350 kalóriát eléget (túlsúlytól függ) és nem is feltétlenül kell feláldozni a szabadidőt. Én például a vonathoz nem busszal megyek, hanem sétálok. Így ha “lusta” is vagyok egy adott napon, akkor is megvan az 5-6 km séta.

    Férfi / Nő témában sem utolsó a sport egyébként:

    – Kevés Girl Poweresebb dolog van, mint egy edzett női test. (számomra tiszteletet parancsoló, és természetesen szexi a női izom)
    – Egy aktívan sportoló férfi nem lesz frusztrált és nem áll neki vöröspirulás konteókat gyártani a gyíkemberek világuralmáról, illetve nem érzi úgy, hogy a nők skorpiókként mérgezik meg a dicső és hatalmas férfi oroszlánt, “aki fájdalmak és üvöltések közt pusztul el.”*

    Szóval a sport jó.

    *nemrég akadtam rá a blogodra és miközben lurkoltam a régebbi írások között, ráakadtam erre a PUA / red pill által inspirált hasonlatra az egyik kommentálótól és könnyesre röhögtem magam. 😀 (a fogalmazás, a kommentáló frusztráltsága és az, hogy ő ezt komolyan gondolta – tökéletes, ilyen karaktert írni sem lehet)

    Kedvelik 1 személy

  3. Hú, de régen írtam 🙂 De olvasok, és nem fáradok 🙂
    Szóval, amibe én befektettem 2 évvel ezelőtt: egy alapnál kicsit jobb futópad.(Outletben kiállítási darab, 150.000) És hozzá egy cipő.(13.000)
    Amit csinálok vele: minden nap (az elmúlt 1 évben talán 10-12 nap maradt ki) 6 km, 6km/h tempóval(ez nem is futás, csak tempós gyaloglás), tehát 1 óra alatt, 12-es emelkedőn, mindkét kezemben 2,5 kg-os súlyzó. Reggel, a gyerekek ébresztése előtt vagy estefelé.Közben hangoskönyv fülesben. Vagy francia nyelvtan.
    Ezen kívül: mindenhova, ami közelebb van 6 megállónyinál, gyalog megyek. Akkor is, ha -15 fok van, és akkor is, ha +35. Úgy számolom ki az időt, hogy ez beleférjen.
    Nem azért kezdtem el, mert meghíztam(nem híztam meg, sőt), hanem mert nem volt erőm. Mert nem akartam, hogy a folyton sportoló-mozgó,ugráló, fejen álló, trambulinon szaltózó gyerekeimmel ne bírjam a tempót. Azért csinálom, mert 20 év múlva is fel akarok menni 10 emeletet meghalás nélkül, vagy a Kéktúrán végigmenni. És egészséges akarok lenni.
    Éva, vastagon te adtad a kezdőlökést 🙂
    Köszönet!

    Kedvelik 2 ember

  4. Mennyit koltok sportra? Kapasbol azt irtam volna, hogy kb nulla ft-ot. Mennyi is a nulla ft?
    – egy jo sportmelltarto 8000 ft volt. Learazva.
    – futocipo 13.000 ft, de ritkan hasznalom
    -fitnessblendet edzesterv, kb negyet vettem a 3 ev alatt, 3000 ft korul van darabja. HIIT, otthoni erosites sajat sullyal es sulyzoval, nyujtas, stb.
    – sulyzok. 3 par, 4-5000 ft korul volt parja talan. 20 kg-s sulynak a gyerek jon, ha itthon van:)
    – bicikli. 15 eves, cr-mo vazas, full deore szettel. Evi 20-25.000 ft-ot rakoltok, de ez kell…
    – lovaglas 2000/ alkalom
    -protein (nem tul sok) 3500 ft kb egy honapban. Igen, 2,5-3 honap, mig elfogy
    -vitamin 2000 ft/ho
    Hm, eleg massziv nulla ft…. Eddig meg voltam gyozodve rola, hogy en nagyon olcson kihozom….

    Kedvelik 1 személy

  5. A sport? A sziklamászásról inkább nem írnék, a fémek, fonalak, anyagok… hát az drága, de mióta műfalon vagyok aktív, nem számít. Több évig használhatók a futócipőim, van 5 éves is. Valószínűleg azért, mert viszonylag könnyű vagyok (56 kg), de nem mennek szét és nem is érzem, hogy ne lennének már jók. Még az aszfaltosak is. Azért tudom, érzem, amikor újat veszek, az tényleg jobban csillapít. De rekortánon, vagy terepen nem lényeg. Azért nem mondom, hogy más is így csinálja, érdemes figyelni a fájdalmakat, sok kezdő (de haladó is) nagyon belehúz. Én nem tudok úgy, ha fáj. Csomót keresztedzek.
    Nagyon régi felsők is egyben maradnak amúgy, mert műanyagok. 10 évesek is. Ez jó, nem szeretek mindig újat venni. Zavar is, hogy a versenyen kapunk, el szoktam ajándékozni gyakran.
    Persze kipróbálok pl. olyasmit, mint henger. A hengerelést már oktattam is, nekem bejön.
    Még a teljesítménydiagnosztika érdekes, de csak néha. Idén 7 év után először voltam.
    Órám van, de csak 5-6 órát tud mérni egyben, most meg hosszabbat kellene, így hát nem mindig használom. Csak emiatt nem kell új.
    Versenyek… néha. Mostani luxus a Mátrabérc Trail, az tényleg drága. A félig-munkahelyem fizet egy-két budapestit, így talán a Vivicittán is indulok.

    Kedvelés

    • Nézzük pénzben.
      Maga az edzés, keresztedzés, az nulla Ft, tudom, mit kell csinálni és csinálom is.
      Teljesítménydiganosztika 30 000 Ft, ez nem kevés.
      Mátrabérc Trail 14 000 Ft. Huh. A fő célom, a Mátra 115, egy tálca sütemény plusz a kaja, ami 5000 Ft.
      Az órám szintén 30 000 Ft, 5 éves modell.
      Nem nagyon eszem táplálékkiegészítőt. Néha nagy dózisú C-vitamin, vagy magnézium jön szóba. 1-1 gélt tartok (darabja kb. 500 Ft), a hosszú versenyeken, de alapvetően nem ilyennel frissítek, ha nem muszáj, nem eszem meg. Sókapszulám is van nyárra (4000 Ft/doboz), de ez több évig elég.
      De ez csalóka, macinaciban kezdtem, 2000 környékén, és az évek alatt felépült a ruhatáram.

      Kedvelés

      • Voltak meglepetések. Jobban kajálok, mint tíz éve, ezt tudtam. Akkoriban nem foglalkoztunk a kajával, csak az edzéssel. Élsportolói testzsírt hoztak ki, ami picit fura, bár tudom, hogy most a súlyomnál vagyok.
        Az persze látszik, hogy a max. pulzust már nem tudom annyira feltolni, ez életkorral csökken (204 kontra 194 10 évvel később). A pulzuszónák egészen rendben vannak, mármint nem indulok annyira magasról, mint amennyire gondoltam. Az tény, hogy van rajtuk mit dolgozni, azért kb. 5, néha 10 ütéssel is magasabban van ugyanazon tempónál, mint amikor tényleg rendszeresen és sokat edzettem. Most inkább edzegetek, általában télen abba is hagyom (bár most télen nem). A rendszeresség pedig sokat számít.
        És kihoztak elég magas szimpatikus idegrendszeri aktivitást: pörgés, agyalás, aggodalom, ilyesmik miatt lehet, ez jó részben élethelyzettel függ össze, de érdekes így is látni.

        Kedvelés

  6. Igen megnyerő, de képen jobban néz ki, mint élőben.
    https://www.enduraged.com/product/knitted

    Transzcendens.
    https://www.enduraged.com/product/black-and-white

    A leányom azért kap majd egy ilyet, ha jó lesz. Hát hiszen ő bármit felvehet, tillázva átszaltózik a korláton benne.
    https://www.enduraged.com/product/scale

    Itt ízléstelen túlzásba estek. (Miről szól a fitnesznadrág-láz és a seggépítés?)
    https://www.enduraged.com/product/garter-leggings

    Kedvelés

  7. Nekem még megvan, hogy sajnálok magamra költeni (bár mióta a kedvessel élek, ez sokat javult), de pl. nemrég cseréltem le a még exférjjel 20 éve vett nehéz, merev talpú, ám mai napig hibátlan nagyon drága bőrbakancsot (semmibaja, jóleszazmég) egy pillekönnyű, hajlékony talpú, csini vízhatlan textilre, valamint a tavalyi meleg, könnyű, de csak bokáig érő hótaposó mellé vettem egy ugyanolyat hosszabb szárúban. (Hiába meleg és vízhatlan, ha a félméteres hó felülről befolyik 🙂 )

    Technikai felsőket és nadrágokat, túranadrágot, -dzsekit nagybevásárláskor az aldilidli leárazós ládájából szoktam túrni, bár “rendes” turiban is vadászom az ilyen cuccokat, adidas futónadrág kéccázért, Salomon túradzseki, csini színes polárok kilós árban stb., de én amúgy is turkálok és átalakítom, pl. a kutyának (és még két másiknak) trendi élénksárga esőkabátja van egy párszáz forintos dzsekiből.

    Tavalyelőtt vettünk két rollert, ötven körül volt darabja, nagyon sokat használjuk. Én nem biciklizem, és a roller új világot nyitott előttem 😀
    Karácsonyra megleptük magunkat egy evezőpaddal, az embernek a háta miatt ez az ideális, drága volt, de három hónap alatt kiderült, hogy megérte.

    Tulajdonképpen a kutya is idetartozik, muszáj vele kimenni akármilyen időben, ha nem akarom, hogy szétszedje a lakást, le kell fárasztani, abba meg én is lefáradok, plusz állandó endorfin-forrás, akkor is, ha csak úgy néz 🙂

    Kedvelés

    • “vettem egy ugyanolyat hosszabb szárúban” Tájékoztatlak, hogy március 20. van, holnap pedig Advice Republic! Tegyed gyorsan el!
      Tudom, ilyenkor kell téli holmit venni, leárazáson. Én is vettem egy menő szőrmés egyujjas kesztyűt ezzel a felkiáltással, de az már egy hónapja volt.
      Igaz, elbújtak a békák, a gólyák nemtom, mit csinálnak, és hogy a leánykökörcsint, mely március első felében esedékes, elhalasztják-e vagy törlik, azt sem tudom.
      A hóvirág elfagyott, Alcsútdobozon törölték az eseményt.

      Kedvelés

      • Eltenném én, csak sajnos a kutyafuttatóban kb. 40 centi a hó, és nem esett jól mezítláb-tornacipőben. (Igen, kipróbáltam, általában nem vagyok hajlandó alárendelni magam az időjárásnak, ha egyszer már eldöntöttem, hogy tavasz van,
        de most megtörtek a körülmények.)

        Kedvelés

      • “nem vagyok hajlandó alárendelni magam az időjárásnak, ha egyszer már eldöntöttem, hogy tavasz van”
        Óh, ezt ismerem. Ha már egyszer átváltottam a TAVASZI PARFÜMRE, akkor nincs az az isten, hogy újra a TÉLI PARFÜMÖT használjam, akkor se, ha mínusz ötven fok lesz hirtelen.
        😀

        Kedvelés

    • Közben még eszembe jutott, hogy itt van közvetlenül mellettünk egy 15 emeletes ház, és tavaly egy ott lakótól elkértem a kapukódot (kicsit se nézett hülyének, mikor mondtam, miért kéne, de megadta), és ha nagyon vacak kint az idő, ott szoktam lépcsőzni.

      Kedvelés

  8. Nekem a cég fizet egy vállalati All You Can Move csomagot. Az összes itteni szóba jöhető terem AYCM-tag, szóval nekem ez kb a legjobb juttatás, amit csak adhatnak. Így: a teremben belépő + szauna ingyen.
    Edzőcuccaim a H&M-ből vannak, meglepően jó minőségűek. Nem volt mögötte megfontolás, csak amikor két évvel ezelőtt az öcsém rábeszélt a teremre, kellett “valami” és pont a H&M volt ott. Nem bántam meg. 4-6000 ft a gatya, melltartó kb ugyanez, felső is, meg néha le is árazzák őket. A húgomnak vettem karácsonyra az Oyshóból egy lila szettet, nagyon elégedett vele, és nagyon csinos is, én is kedvet kaptam.
    Skechers cipő, 11.000 volt leárazva, ez is jó választás volt, mert én nem dolgozom olyan nagy súlyokkal, viszont táncikálok meg nyújtok, és ennek jó hajlékony a felső része, de futni is lehet benne, de csak gépen. Meg ilyen virágos a felső része, de persze ez nem számít. (De.)
    Van egy Nike Air futócipőm, 18.000, körülbelül tíz éves, terepen azt használom, bár én nagyon keveset futok kint. Nekem szenvedés a futás, mert a testméretemhez képest túl kicsi a tüdőm és még cigiztem is tíz évig (szerintem inkább ez a gond…), így inkább csak teremben futok, de ott mindig, “muszáj!” mondom magamnak, mert hátha egy kicsit növeli a tüdőkapacitásomat. 20 perc 8.5 km/h-val, most épp, ez mindig kötelező, és ezt emelgetem folyamatosan, de nagyon lassan. Meg néha lépcsőzöm is, hűűű, attól sokkal jobban lihegek. 9-10-es fokozatig maximum.
    Fehérje 3.990 per fél kiló, adalékanyagos-epresfehércsokis jellegű, nagyon jól esik edzés után.
    Mi még? Súlyzófogó kesztyű, de nem tudom, mennyi, mert az öcséméktől kaptam. Meg a hengert is, van egy otthon, és nagyon sokat használom. A vádlimmal küzdök, nem akar erősödni, viszont cserébe folyton fájdalmasan bedurran.
    Uszoda, ahova most nem járok, mert még mindig rettegek a felfázástól, de remélhetőleg majd visszatérek: belépő AYCM miatt ingyen, úszódressz Speedo 10000, sapka Arena 2000, szemüveg dioptriás a Decathlonból 8000, papucs Ipanema (legjobb!!!) 6000, füldugó patikai szilikonos 1000, törölköző Decathlonból az a Nabaiji mikroszálas 2990, de ezek mind egyszeriek, és volt, ami már amúgy is megvolt. Táska egy pelenkázótáska a Women’s Secretből, anyukámtól kaptam, nemtommennyi.

    Én is arra jutok így végiggondolva, hogy a mozgás nem drága. Aki azért nem kezd bele, mert “drága”, az tuti kifogást keres.

    Kedvelés

  9. A kezdetek 2013 tavaszán (egy 2,5 éves és egy 8 hónapos): beszaladtam a H&M-be és kiszaladtam egy térdig érö fekete cicanadrág, két db trikó és egy db sportmelltartó kíséretében. 9000 Ft. A sportmelltartó azóta is nyúzva vagyon heti sokszor, nincs is másik, mert nekem ez nagyon jól müködik, hü vagyok. És cipö: gyerek futócipö akciós, 15 ezer. Múlt hónapban vettem egy újat, ami futásnál jobban ül. Szintén 15 ezer, akciósan, gyönyörü asics.
    Azóta szétrongyoltam egy pár olcsó bicajos kesztyüt, de van új.
    Lettek funkciós darabok, de van macinaci is. Nagy idöközönként egy-egy új darab. És mindig csak féláras cuccok. Van egy remek online shop, ahonnan beszerzek. 50% körül van minden a bolti árakhoz képest.
    Viszont egy kütyüm van, a szerelmemmé vált, bajtárs és mèg szép is: egy menta szinü bose fejhallgató.
    A kaja kb. mint Évánál. 1 év keto után a vegyes, de rugalmas anyagcseréjü étkezést preferálom, sallangmentes és finom minden.
    A harmadik baba után értem meg a teremre. Mentálisan. Ez a szülés készitett fel rá és vetette el a gondolatot bennem. Így lett bérletem, évenkénti elkötelezödés árán havi 9 ezerért. Indusztriális, levegös, nagy tetötetaszos, szaunás.
    Fehérje, vitamin, finom zsírok, porcvédö (vékony csontú alkatom miatt).
    Havi szinten 25 ezer plusz.

    Kedvelés

    • Köszi! Ez nagyon informatív.
      Egy kicsit mentegetőzünk, hogy nem is drága. Nem kell. Lehet egyszerűen, olcsón, használtban, sokáig hordott cuccban is sportolni, és lehet sok pénzt elkölteni.
      Azt bírom az ilyen “de ez drága!” moralizálókban (ha észreveszitek: ezzel morális kérdést csinálnak a sportból, mert akkor eltolható, hiszen pazarlás!), hogy apu faszomhobbijával (modellez, és ehhez két szoba kell plusz/yacht/motor/horgászat/autótuningolás) vagy a saját ékszerfűzésükkel, kötögetésükkel, a gyerek babaangolra íratásával olyan ragyogó arccal tudnak eldicsekedni.

      Kedvelés

      • Édesem kiszámolta (közgazdász informatikus 😀 ), hogy az anno gerincsérves egy hónap kórházi tartózkodás és három hónap táppénz okozta anyagi veszteségnek az evezőgép az egynyolcadába került.

        Kedvelés

      • Az elsö fitness nadrágom beszerzése után az egyik ismerösöm számonkért, hogy miért költök magamra ennyit, a férjem pénzéböl, miközben a gyerekekeknek az azt megelözö héten bolhapiacon vásároltam farmereket. Onnan tudta meg, hogy mennyibe került a nadrágom, hogy észrevette az egyik sportbolt kirakatában, bement és megnézte. Korábban látott futni benne, innen ismerte a színt-mintát. Férfi volt amúgy. Nöi nadrágokat nézegetett infóéhesen.

        Soha nem magyarázkodok már. Régebben még én magam kezdtem el mondani, ha valaki megjegyzést tett vagy csak szimplán kérdezett, hogy sportolok-e valamit (az alakom miatt).

        Kedvelés

  10. Nem azért, hogy alullicitáljak… egyáltalán. Hanem magamon röhögve mondom, hogy az elmúlt kb 22 évben, amióta magamban sportolok (futok, ill. újabban eljárok edzőterembe), úgy hívtam magamat, hogy “az NDK turista”, mert annyira igénytelen szerkókban futottam mindig is. Volt egy hiperszuper téli futógatyám, amit 22-23 évesen vettem, amikor még volt ilyesmire pénzem. Azt tavaly nyáron dobtam ki, mert már nem akartam, hogy abban fussak (most leszek 43), de ha megtartom a lakásban, tuti, hogy vagyok olyan hülye, hogy felvegyem, mert nem érdekel, hogy foszlik mindenhol. Meg volt anno egy nyári futónadrágom, amit tesómtól örököltem, és azt is min. 10 évig hordtam. Azóta semmilyen új cuccot nem vettem. Mindent turiban, és az sem biztos, hogy futócucc, csak épp kényelmes. Ezt azért is írom le, mert annyi de annyi kifogásom lehetne, hogy miért nem futok/sportolok. Pl. SOHA nem volt női futócipőm, mert ekkora lábra nincs. Utoljára 27 évesen vettem egy férfi Sauconit, ami akkoriban nagyon jó minőségű volt. Abban 2 maratont futottam, utána még használtam vagy 8 évig (kevesebbet futottam akkoriban már), aztán, mivel ilyesmire a gyerekek mellett már nincs pénz, és mert fájt a derekam a futástól, átváltottam a mezítlábazásra. Jó kifogás, hogy ne kelljen 30ezres cipőket vennem:)
    Viszont van egy szuper rollerem (ROcess), mert nem akartam egyenrollert venni, hanem valamit, ami minden elképzelésemnek megfelel. AZ nem volt olcsó, mondjuk drágább sem, mint az átlag szuper roller, viszont fényévekkel olcsóbb, mint egy jó bicikli.
    Nekem nem tetszenek ezek a nejlon, neon, természetellenes futó és egyéb szerkók. Olyan egyen. Akkor inkább futok mackónadrágban vagy kifakult zöld leggingsben anyukám által kötött derék-fenék-melegítővel, a lányaim levett virágos sáljában.
    Edzőterembe viszont igyekszem olyat felvenni, ami megfelel az íratlan esztétikai szabályoknak, bár az is mind turis, ami rajtam van. Annyit nem ér a megfelelés nekem, hogy extra pénzeket áldozzak rá, és ha olyan a helyzet, akkor a sima futóversenyes ajándékpólómban is lemegyek edzeni. Nagy gyakorlatom van a “ki nem sz-ja le” mondat mantrázásában:)

    Kedvelés

  11. A könnyedebb mozgásformák is hasonló árban vannak, ezen meglepődtem. Azt hittem hogy a “gyúrás” drágább műfaj.A jóga alkalmanként 2000 Ft, az alakformáló csoportos órák is kb ennyibe kerülnek.De Bíró Ica és társai könnyen elérhetők a youtuberól, otthonról, ingyenesen.

    Én kedveltem még az online csoportos “anyukás” oldalakat is. Most több ilyen van a piacon. Amikor a gyerek már nem bírta a hordozós tornákat, de még együtt voltunk otthon nekem nagy segítség volt. 14.000 Ft körül volt annak idején egy 8 hetes program, adott heti étkezési ötleteket, heti 4 óra mozgást és közösséget. Nyilván ezt ingyen is meg lehetett volna oldani, de abban a tipikus gyeses testi és mentális állapotban nagyon jó és motiváló volt, engem ez vezetett vissza a mozgáshoz. Pár elszánt anyatárssal délelőttönként nyomtuk a nappaliban a szülés utáni regeneráló tornákat. 🙂 Visszahozta a kedvem, és amint lehetőségem nyílt rá, el is jártam otthonról sportolni.

    A séta nem lebecsülendő, volt egy időszak amikor a kislányom csak és kizárólag a hátamon tudott aludni, akkor egy sorstárs anyával 5-10 kilométereket gyalogoltunk le, és megéreztem amikor már járni kezdett a gyerek és csak totyorgás volt a bolt és a lakás közt.

    Sportruhában én a lidl-decathlon vonalon mozgok, ezek tényleg nem tételek. Egy év alatt nyúzok rojtosra egy nadrágot és egy felsőt, nem számottevő. A futócipő lesz a következő komolyabb beruházásom a mostani gagyi helyett, ha normális idő alatt leszek képes lefutni 5 kilométert. Amíg ez nincs meg addig bohóckodásnak érezném a beöltözést.

    Szóval az pénz nem lehet kifogás, illetve lehet, ha az éhenhalás a tét, na de akkor jellemzően nem is a kilóin rágódik az ember.

    Kedvelés

  12. Egy éve járok heti 1x terembe, edzővel. Ez egy húszas havonta. Szintén egy éve vettem egy trx-kötelet, aldis, volt vagy 4000. Aztán kellett egy új cipő, a 20 éves aerobikcipőm megadta magát, decathlonos, tán 7500 volt. Vettem egy sportmelltartót is 3 hónapja, a régiekből kifogytam, az 4500 volt. Egyéb ruhadarabot nem számolok, otthoni játszósban edzek. Ennyi. Ja, meg kétszer voltam dietetikai tanácsadáson, az 2×15 ezer. Nekem is harc, h magamra elköltsem ezeket az összegeket. De egyre jobb vagyok.

    Kedvelik 1 személy

  13. Most sokat, mert itt drága a terem (5o euró per hó), és az idő bekényszerít.
    Ugyanakkor, nem kell proteinre költenem, annyi jó minőségű halhoz jutok, hogy tojással kiegészítve fedezi a fehérje bevitelemet.
    Vitamin most csak C, vas, este magnézium és irdatlan sok D, ezen kívül Omegák, ami lehet nem is kéne. Darabonként 1o-12 euró a három havi adag, tehát kb havi ötezer.
    A zöld Nike air zoom Odyssey futócipőm eszméletlen stabil, nagyon jól bírja, ugyanilyet vettem megint, bár fél számmal nagyobb, így el kell adnom. (36.5, ha valakit érdekel, világos levendula és narancsszín ❤ ) Kb húszezer forint volt, és egy éve nyűvöm, és semmi baja, tömzsi, cuki hobbitlábra szerintem a legjobb választás.
    Futónacit karácsonyra kaptam, előtte egy Decathlonos volt, mert elég jó volt az is, kb 35oo forint, két hosszúujjú fölsőm van futni, egyenként kb 8-9ooo forintnyi összegért vettem, nagyon jól bírják. Van trikóm, de az pamut, sima fehér Primarkos, ezt szeretem a legjobban, hiába nem profi és kizsákmányoló, évek óta viselem azt a hármat, ami van.
    A szauna a terem árában van, tehát az nem képez újabb kiadást. A hó is adott. 😀

    Azt hiszem, egyelőre ennyi.

    Kedvelés

  14. Építettek itt egy street workout cuccot, gyakorlatilag rálátok a házból… ki kell találnom, hogyan-mit kezdjek el nulla erőnléttel (annyi az erőkifejtésem, hogy a majdnemkétévest rövid távon még hordozom). Kezdem cikinek érezni, hogy csak a gyerek mászókázik ott, ha éppen üres, meg sportmelltartót is csak azért hordok, mert kényelmes.

    Kedvelés

  15. Egy terem van a városban, ahol szauna is van.Kb 30 EUR/hó. Egy kis lelkiismeretfurdalással adtam ki a tavaly nyáron/ősszel ki rá a pénzt. Télen nem volt lehetőségem járni ( sokat gyalogoltam helyette), de majd áprilistól, ha megjön végre a tavasz.
    Mivel a munkahelyre biciklivel/ gyalog járok, egy pár alap darabba kell befektessek, hogy jó legyen a munkahelyen is ( valamivel kombinálva), utána a teremben is. Inspirálódok a blogról.

    Kedvelés

  16. Havi szinten: Veri jógabérlet 9500/hó, nekem terembérlet 10000/hó (most épp nincs de mindjárt megint), lánynak, nagyfiúnak judo tagsági havi 5000-5000. Ha van protein meg egyéb tápkieg akkor havi 3-5000. Sportruházatra nem tudok konkrétat, néha semmi, néha egy futócipő 35 ezer néha egy judo öv…
    Na, hogy érdekeset is írjak, ha már sporteszköz. Volt egy kabriónk amit eladtunk tavaly. (minden baj volt vele, beázott ha nyitva volt a tető, meg a szél is befújt) Na annak az árából lecseréltük mindkettőnk kerékpárját és mindjárt veszünk még egy szörföt is csak lenne már olyan idő, hogy az eladó értse egyáltalán a kérdést… De, hogy egy jól megtervezett vázon minőségi alkatrészekből összerakott bicikli mennyivel jobb, mennyire élmény vele tekerni, azt elképzelni sem tudtuk eddig.

    Kedvelés

  17. A mai napon beléptem egy edzőterembe. Nem azért, mert épp arra bicikliztem, hanem azért, mert randim volt a személyi edzőmmel. Ezt még kimondani is flancos. (Proli és paraszt ősök, prolimentalitás)
    Körbenéztem, és elkezdtem feszengeni. Vittem magammal edzőcuccot (Decathlon férfi 39-es futócipő lehetett anno kb 4000 ft, Lidl-ben vásárolt futónadrág, futáshoz egyszer sem volt rajtam, de túrázni már vittem, decathlonos fitness póló, ez az egyetlen, tavaly vettem az evezőtúrára kb 1900-ért, mert fehér.) De nem edzettünk. Csak megbeszéltük, hogy mi legyen. Ha bizonytalan vagyok abban, hogy tudok-e és akarok-e hetente járni, akkor kezdjük az étrenddel, addig maradjon a bringa, séta, futás, úszás. Jelenleg egyiket se csinálom, mert a bringáról lefagyok, az uszodát felújítják, futni utálok, sétálni meg nincs időm.
    Az étrend megbeszélésekor nagyon tájékozott voltam, mert sokat olvastam itten a ketogénről, tavaly nyáron csináltam is egy ideig, meg máshol is kiműveltem magam szénhidrátból. De nem csinálom, ha nincs terv. Kell a táblázat vagy a leírás, hiába van minden a fejemben. Ez egyszer lesz 7000 ft, a terem havi használata 12000 ft. Nem tudom, hogy érdemes-e, mikor nincs is rá időm, mert vagy dolgozom, vagy gyerekezem. Körbenéztem, nem gyerekbarát. Vagy mittudomén. Mit csináljak a tízéves lányommal, amíg én edzek?
    Aztán nem tudom, mi lesz. Nekem az edzőterem nosztalgia, 17 évesen jártam oda, férfi módra edzeni. A női alakformáló tornákat sose szerettem.
    Rájöttem, hogy azt se csinálom, ami ingyen van. Az edzésvideók. Pedig tavaly annyit néztem ennek a nőnek a zumbaóráit, csináltam is, még leveleztem is vele, olyan tündér volt.
    https://www.facebook.com/pg/ZumbaLindaEdler/about/?ref=page_internal

    Fogalmam sincs, hogy kéne formába lendülni. Nagy csapda, hogy a nagyon intenzív szellemi munka után azt a másfél órát, amit magamra tudok szánni, bambulással töltöm, pedig mehetne a mozgás. De nem bírom magam rávenni.

    Kedvelés

    • Nekem tök ùj informàciò volt a napolban, hogy egy fàradt idegrendszernek nem felüdülès a sport, hiszen az izmokat is sz idegek irànyítjàk.
      Ha semmi nem megy aznap, fekvôtàmasxokat, vagy plankot ( planket?) szoktam nyomni, minimàlban, de lèleknyugtstò.

      Kedvelés

      • Hát, aki úgy használja a testét, ahogy az tervezve van eredetileg, annak ezek az ingerek nem durvák, sőt, igényli őket.

        Testmozgástól függ, a nézelődős séta, meditatív kovogás, tánc, jóga pl. kikpacsol mindenkit.

        Annak stressz, aki edzetlen, akinek egekbe megy a pulzusa tőle.

        Kedvelés

      • Én úgy tapasztaltam, hogy csak elindulni/elkezdeni nehéz. A szabadtéri, mechanikus/szinte automatikus mozgás is nagyon frissítő az absztrakt agymunka után (bicikil, roller, séta). A komplexebb mozgáshoz nekem is kell valami plusz motiváció, segítség, mert pl. gyakorlatokat összeállításához, súlyok megjegyzéséhez, gépállítgatáshoz tényleg nincs agykapacitásom már. Ezért is vált be nekem a személyi edző meg a tánc, meg korábban, amíg otthoni közalkalmazotti fizetésből éltem, a csoportos óra. A teljesen másféle idegmunka engem abszolút felfrissít, csak az első 5-10 perc nehéz, amíg átállok.

        Kedvelik 1 személy

  18. Erről az jutott eszembe, amikor elkezdtem futni egy adidas futócipőm volt…valami iszonyú piti áron vettem leárazva, és hosszú évekig futottam benne, nagyon boldogan,amíg már végül szigetelőszalaggal ragasztgattam a talpát, és valahogy nem zavart kicsit sem. Az erdőben, a kutyát nem érdekelte miben futok, és jó is volt úgy, szakadtan. Aztán lent a teremben az egyik lányon megláttam egy gyönyörűséges rózsaszín nike-t. valami horror ár volt akkoriban, 35.000.- ft, de azt éreztem megérdemlem, és a régi már úgyis szakadt, és ronda, és öreg…szóval megvettem a csillivilli rózsaszín-fehér cipőt és SOHA nem futottam benne egy métert sem…egyszerűen sajnáltam…vagy nem is tudom..nézegettem sokáig…mostanában látom, hogy a lányom hordja tornaórára…

    Kedvelés

  19. Visszajelzés: mi motivál? | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: hogyan ne őrülj bele a diétádba 2. | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .